Bubba-Gump ráklista kisautókkal 1.61

Aki látta a felejthetetlen Forest Gump című filmet, az bizonyosan emlékszik arra a jelenetre, amikor Benjamin Buford „Bubba” Blue közlegény felsorolja az összes módot, ahogy a rákot el lehet készíteni. (Aki meg nem látta, az pótolja, mert valami zseniálisról maradt le.) A mi ráklistánk kisautókkal valami hasonló. Azokat az autótípusokat, vagy bizionyos márkához köthető kisautókat igyekszünk egy lekattintható linkgyűjteménybe foglalni, amikkel:

a.) Sokat foglalkoztunk és tudjuk, hogy sokat fogunk még foglalkozni.

b.) Szeretünk.

c.) Valamiért érdekesnek és érdemesnek találunk efféle kiemelésre.

d.) Bármi más okból, leginkább csak.

Mivel eléggé intenzíven használjuk az úgynevezett címkéket, eddig sem volt nehéz a gyártmányokat, mondjuk az összes Mitsubishit egy listába rendeztetni a blogmotorral. A ráklista annyiban nyújt ennél többet, hogy valamiféle érdekes, nem mesterségesen értelmes logika szerint sorol fel olvasnivalót.

A lista bővítésére törekszünk, de ez ügyben nem merek semmiféle határidős ígéretet tenni, csak azt, hogy evidenciában tartjuk. Azt viszont megígérhetjük, hogy ami ide bekerült már egyszer, az napra készen lesz tartva!

A lista az adott típus neve szerinti ábécé sorrendet követi, kivéve ha a kiemelés egy bizonyos gyártmányról szól.

***

Audi RS6 Avant, Matchbox:

Ford Focus:

Első generáció, háromajtós:

Második generáció, kombi:

A Bburago ritka vendég mifelénk, ami annak köszönhető, hogy azokat a méretarányokat, amikben ők igazán jók, nem gyűjtjük. Ugyanakkor a magyar, rendőrségi festésű, 1:43-as kivitel kötelező darab volt.

Ford LTD (Crown Victoria 1986), a blogon megjelenés sorrendjében:

GMC Wrecker

Az a fura helyzet állott elő, hogy a nagy, kisautó-ipari összeesküvés révén Matchbox, Welly és Realtoy néven is megjelent gyanúsan ugyanúgy a GMC vontatója. Porsche halmozza ezeket, a rengeteg verziónak itt a helye. Egy-egy post több kisautót is tartalmaz, gyakran több gyártótól is.

Ikarus buszok az eredeti járművek bemutatásának időrendjében:

Matchbox MB-54 Mobile Home és annak derivátumai:

Matchbox Mercedes-Benz 450 SEL (W116):

Matchbox 1980 Mercedes-Benz W123 Wagon (S123)

Mercuryk a Matchbox feldolgozásában, a kiadás időrendjében:

1968

Mercury Cougar (Regular Wheel) Ilyenünk sajnos (még) nincs.

Mercury Park Lane Police Car (Regular Wheel)

Mercury Commuter (Regular Wheel)

1969

Mercury Park Lane Police Car (Superfast)

1970

Mercury Cougar (Superfast)

Mercury Commuter (vékony Superfast kerék)

1971

Rat Rod Dragster (Mercury Cougar), és egy szín- és karosszéria verzió ebből

Mercury Park Lane Fire Chief (Police)

Mercury Commuter (szélesebb Superfast kerék, tetőcsomagtartó)

Mercury Commuter Police Car

SpeedKings Drag Pack, ami áll egy Mercury Cougar dragsterből és egy Mercury Commuterből, de abban a méretarányban, amit amúgy mi nem is gyűjtünk.

1978

Mercury Park Lane Fire Chief (Lightbar) – Fire Chief, TP10 Twin Pack

1981

Mercury Park Lane Police (Lightbar) - Code Red egyik verzió

Mercury Park Lane Police (Lightbar) – Code Red másik verzió

1982

Mercury Park Lane Police (Lightbar)

1985

Mercury Park Lane Police (Lightbar) – G-4 Convoy Action Set
Mercury Park Lane Police (Lightbar) – Superfast, Halley's Comet

1986

Mercury Park Lane Police (Lightbar) – USA Superfast

1987
LW-01 Laser Wheels Mercury Park Lane Police (Lightbar)

1988

Mercury Park Lane Police (Lightbar) – RoadBlasters: Turbo Force – Turbo Special

2004

Mercury Cougar – a klasszikus Cougar újraértelmezése

Mustang, Ford:

Első generáció, első változat, hardtop (kupé):

A Yatming No. 1073 Ford Mustang Hardtop legalábbis vitatható minőséget képvisel, de legalább van végre egy 1:6x körüli méretarányú ilyen!

Első generáció, első változat, Fastback:

Matchbox MB-08 Ford Mustang Fastback, ami nem mellékesen a világ legjobb, háromhüvelykes méretarányban létező Mustang játékautója a maga kormányozható kerekével, 1966-ból!

Matchbox MB-13 1965 Ford Mustang GT (Fastback), újkori Matchbox, értekezéssel a Pony Car fogalmáról.

1965 Ford Mustang GT (Fastback), az előbbi recolorja a kortárs Matchboxok egyik legszebb kerekeivel, egy párját ritkítóan igényes 5-ös csomagból.

Matchbox MB-08 Wild Cat Dragster, az ős-Matchbox Mustang dragsterré átdolgozva.

Első generáció, első változat, kabrió (Convertible):

Hot Wheels '65 Ford Mustang Convertible, Andrew0807 kolléga által romossá alakítva.

Hot Wheels '65 Ford Mustang Convertible, a fenti változat Treasure Hunts verziója, gyárilag kisebb testi hibákkal.

A Johnny Lightning, 1965 Ford Mustang Convertible értelmezése, ami az egyik legjobb ebben a méretarányban.

Spéci kiadás, nem játékszer kategóriás Matchbox,1964½ Ford Mustang Convertible, ami szintén indul a „leg” címért a méretarányában.

Első generáció, második változat, hardtop (kupé):

A köz valamiért mindig is sokkal többre értékelte a Fastback-et, de nekem mindig is sokkal jobban tetszett a hardtop. A kisautógyártásban is meglehetősen alulreprezentált a változat, de szerencsére van!

Matchbox MB-25 1968 Ford Mustang GT California Special, ami ráadásul egy vendégpostban szerepel a Matchboxaddiktológus kollégáktól.

Első generáció, harmadik változat, Fastback:

A tudományos mustangológia egy kalap alá, első generációsnak veszi az 1964-1973 közt gyártott Mustangokat, pedig markánsan eltérő kinézetű autókról van szó – ezért is ez a nagy faxni itt a változatokkal. A harmadik utcai verzióból is csupán egyetlen darabot tudunk felvonultatni, ami nem éppen a leggyakoribb kisautó, lévén a Matchbox 1970 Ford Mustang Boss 302 értelmezése egy beszélős sorozat, kettes csomagjából származik. Ez a nem beszélős része a csomagnak.

Nem merek rá megesküdni, de talán ez a Matchbox MB-67 IMSA Mustang versenyautó is ez a generáció.

Első generáció, negyedik változat, sportsroof:

A negyedik változata az első generációnak minden bizonnyal a legkevésbé népszerű, ezért érthetően kisautó fronton is alulreprezentált. A Matchbox úgy is készített ilyeneket, hogy nem is nevezte nevén a gyereket. Szerencsére Wmormo kolléga összehozott belőlük egy csomót egy felújítós-átalakítós kúra erejéig. Tehát: Matchbox MB-44 Boss Mustang, MB-10 Piston Popper és MB-67 IMSA Mustang

Második generáció, kupé:

Látványosan nagyot égtem, amikor egy postban kijelentettem, hogy az olajválság szülte kis gyöszből kétlem, hogy készült kisautó. Készült. A Welly Ford Mustang II ráadásul a Tomica értelmezés másolata. Második generációs hatchbackünk azonban nincs, mert azt a karosszériaváltozatot is kevés gyártó dolgozta fel, egészen pontosan négy ilyenről tudunk, amik pont olyan gyakoriak, mint a holló nevű madár fehér változata.

Harmadik generáció, fastback:

Matchbox Lock-Ups szériából egy első generációs, időzítve várja, hogy megjelenjék.

A Majorette Mustang SVO kissé bumfordi, de szerethető játékszer a maga úthenger kerekeivel. Ez már a ráncfelvarrás utáni verzió ebből a generációból.

Harmadik generáció, kupé:

Szintén már a ráncfelvarrás utáni változat, a GreenLight egészen döbbenetes minőséget képviselő, értelmezése a New York State Police színeiben.

Ugyanez a GreenLight modell, de a Nebraska Highway Patrol színeiben.

Ugyanez a változat, de a Matchbox, játékszer minőséget képviselő értelmezésében, a California Highway Patrol színeiben.

Negyedik generáció, kupé:

A negyedik generációból is csak a ráncfelvarrást követő verzióink vannak, MB-17 1999 Ford Mustang a Matchboxtól.

Egy másik a Hot Wheels, 2009-es 45-ik évfordulós, Anniversary Mustang 5 Pack-jéből - '99 Mustang.

Negyedik generáció, kabrió:

Matchbox MB-36 1999 Ford Mustang Convertible, szintúgy a ráncfelvarrás utánról.

Ötödik generáció, koncepcióautó kupé:
A 2003-as két koncepcióautó közül a kupét feldolgozta a Matchbox. Az
MB-21 1999 Ford Mustang GT Concept, 2008-ból.

Ötödik generáció, kupé:
Több szempontból is kakukktojás ez a darab. Egyrészt a kisautó gyártóját nem tudom megmondani – csak és kizárólag Ford emblémát visel, mint a legtöbb autókereskedőnél árult méregdrága kisautó –, másrészt ez egy
2007-es Shelby GT 500-as.

Szintén Shelby GT 500, szintén 2007-es, de Hot Wheels.

Ötödik generáció, kabrió:

A változatosság kedvéért 2007-es, Shelby GT 500, de fedél nélkül a Matchboxtól.

U. S. Van – Corgi Juniors:

2 megjegyzés:

somytomy írta...

Jééé, a Chevy Van nincs rajta a listán.
Mi történt, beteg a vanitisz-felelős?

Sam. Joe írta...

Is. Bár azt hiszem pont Chevy Van-ból nem lesz ilyen, mert nagyon kevés a nem csak festésben és kerékváltozatban eltérő verzió.