2009/04/29

Elindulni a lejtőn

Sokat gondolkoztam, hogy miként tudom pár mondatban leírni azt, amíg eljutottam egy kiváló - remélem Sam. Joe mája most jogosan hízik - Matchbox blog társszerzői titulusáig. A háttérről annyit, hogy a feleségem gyakran mondja, hogy nem is kell ide egy gyerek elvégre én is az vagyok, ez társul egy egyfajta kreatív ösztönnel, alkotási vággyal, és egy nagy adag autómániával (majdnem b betűs szó lett). Játékaim, később modelljeim átalakításával már gyerek, majd komolyabban tinédzser koromban is foglalkoztam, szigorúan amatőr szinten - később tervezek egy rövid bemutatót azokról is -, később volt egy időszak mikor ez alábbhagyott, iskola, munka, és a többi. Aztán egy éve jött az e-mail kollégámtól a Lego Digital Designer program linkjével (most is fennt van a gépeben). Elvesztem! Asszony + saját Lego előkeres, gyerekkori vágyak beszerez, tervezés, építés...

Körülbelül két hónapja, mondom vállság van, körülnéztem hol tudok spórolni, hát elsőként a Lego került megint elcsomagolásra, illetve a Tuning magazin vételét befejeztem - pedig első száma óta mindig megvettem. Közben rátaláltam erre a blogra - amit a-z-ig kiolvastam, linkeket végigböngésztem, ott is olvasgattam - és meg nem láttam a zöld Chevy Stepside Pickup-ot. Ez annyira megtetszett, hogy elterveztem beszerzését, ami részben meg is történt, csak lilát kaptam. Ekkor jött az ötlet, modellfesték van itthon - azért vettem is -, feleségem kreatív cuccai között vannak fincsi dolgok, fejben már kész is volt egy code 3 pickup. Mindezek alatt eszembe jutott a TS-4-es Pro-stockerem, amiről jóformán semmit sem találtam gugliban, így Sam. Joe segítsgét kértem. Szüleimnél megkerestem a maradék medzsóimat, és akkor elszörnyülködtem. Amiket az ember legszívesebben kidobna, olyan állapotúak, hiába na, volt egy alkoholos filces korszakom. Elhatároztam, hogy megpróbálom őket felújítani, rendbe rakni. Mivel környezetemben csak én értékelem az ilyesmit, jobb híján elkezdtem bombázni a mailjeimmel Joe-t, akinek megtetszett az ötletem, és megkérdezte, mi lenne, ha a felújításaimat megírnám a blogjára. Nos, az első posztom már megvan.

Aki átvészelte röpke pár szó magamról részt, annak elárulom, most hol tartok a Chevy-vel. Megvettem, nézegettem, vonóhorog végére gyorsan beszereztem egy Caravan utánfutót (meredek az a lejtő). Eljött a hétvége, szétfúrtam, sorjákat lecsiszoltam, reszeltem, majd a hátsó ablak melletti két szinteltérés elkezdte szúrni a szemem, hát lecsiszoltam. A kromofág fürdő ezután következett. Ekkora egy szívást! Másfél órán át dörzsölgettem és áztattam, mire a lila szín hajlandó volt elhagyni eddigi tanyáját. Itt közben megjegyzem, azóta két régebbi Matchbox modell is átesett ezen, azokról két perc ázás után ecsettel, egy mozdulattal lejött a festék. Mikor már megelégedtem a fémtiszta felülettel, meleg szappanos fürdő, majd szárítás. Másnap megkapta első festését, ecsettel, matt festékkel, egy förtelem lett. Azóta már a harmadik festés van rajta, mert próbálgatom melyik festék, hogyan viselkedik rajta, illetve milyen festéssel nézne ki jól, magyarán ezen kísérletezem (korábban inkább csak műanyagot festettem, meg hát a festék is arravaló). Annyit még elárulok róla, hogy a platója sem fog reményeim szerint érintetlen maradni, de ezt majd egy update szót tartalmazó posztban fogom megmutatni nektek. Röviden ennyi, tekintsétek meg eddigi lépéseit az átalakulásnak. (A képek nem annyira jók, dolgozom a technikámon.)

Mintha igazi lenne
A még szűz vonóhorog
Itt jól látszik a mostanra lecsiszolt él
Darabokban
Fémtisztán, az említett él nélkül
Nem sikerülhet minden elsőre

Matchbox MB-42 Mercedes Container Truck - UPDATE

A Ford után szerintem a Mercedes-Benz a leggyakoribb Matchbox típus. Az MB-42 sohasem volt igazán a szívem csücske, de mindenképp emlékezetes abból a szempontból, hogy szerepelt a Matchbox Memories első, értelmes postjában. Ez a mostani verzió a Charlie Mack jegyezte 24 változatból a kilencedik és egyben az egyik legértékesebb is. Sok minden mondanivaló nincs róla, egyszerűen más felirat olvasható a rajta lévő konténeren. A német piacra készült modellen egy ma is létező cég logója díszeleg.


Német piacos MB-42 Mercedes-Benz Container Truck. Hmmmm... "Mőbeltranszportbetríbe" (bútorszállításivállalkozás). Micsoda gyönyörű szó! Ennél már csak a "produktionsgenossenschaft" kedvesebb a szívemnek.

2009/04/28

Matchbox MB-09 AMX Javelin - UPDATE

Nem tudom nálatok ez hogy működik, de ha valahol szóba jön, hogy a Matchboxok felhalmozása a hobbim, akkor biztos van valaki, aki bedobja, hogy „Óh, nekem van a pincében/padláson/szüleimnél egy halom régi Matchboxom, majd elhozom neked!” Na, ha nekem annyi ötezresem lenne, ahányszor már ezt hallottam, akkor enyém lenne a Várhegy Siklóstul. Az esetek 99,9 százalékában ezek az emberek azonnal elfelejtik az ígéreteiket, amint elhagyják e szavak a szájukat. Nem így Barebone Gyuri cimborám. Ő nem ígért semmit. Egyszerűen beállított egy halom, gyerekkori kisautójával. „A hétvégén voltam a szüleimnél, elhoztam ezeket neked, jobb helyük lesz, mint nálam.” Finoman szólva térdre estem – több okból is. Gyurikám, itt az első post a kincseidről, ez úton is köszi!


Nos, az AMC Javelin AMX már szerepelt e lapokon, szerepelt Rájen kollégánál is, de nem vagyok elégedett egyikünk típusismertetőjével sem. Egyfelől tartozom egy részletes magyarázattal arról, hogy mi az a Pony Car – de ezt a Ford Mustangra tartogatom –, merthogy ez az is. Másfelől a Muscle Car miben létét is ki kéne bogoznom – amihez megint az ős-Mustang a jó alkalom. Meg persze millió dolgot lehetne még pótolni, például az AMC történetéről ezt-azt. A következő Javelinnél ez utóbbit bizonyosan pótolom.


Ami ezt a darabot illeti, ritkának tekinthető. Egy TP-003 Twin Pack részét képezi, és egy bézs MB-43 Pony Trailer tartozna hozzá. (Pont amilyenem van szólóban, juhé! Már csak a pacik kellenének hozzá, ami nem lesz egyszerű.) Charlie Mack szólóban 35-50 dollárra taksálja a piros Javelint, melynek az ajtajai az 1-75 szériában lévőkkel ellentétben nem nyithatóak. Egy teljes ilyen TP-003 szerelvény amúgy a legdrágább verzió, 65-80 dollárt ér az előbb citált úr szerint.


Piros AMC Javelin AMX. Ritka.
Természetesen a fotózás után jutott eszembe letisztítani. Mostmár sokkal csinosabb.
Az ajtajait - gyárilag - nem lehet kinyitni.

2009/04/27

Porsche a színen, avagy New Kidz on the Blog!

Kedves egybegyültek! Kérlek fogadjátok sok szeretettel e lapokon Porsche kollégát, akit sikerült rávennem, hogy társszerzőként járuljon hozzá a Matchbox Memories sokasodásához és gyarapodásához - vagy mit is csinál egy blog. Az előző, amúgy jubilleumi, négyszázadik (!) Pro Stocker post már az ő munkája. (Bekapcsoltam a template-en, úgyhogy mostantól látszódni kell/ene/, hogy melyik postnak ki a szerzője. Ezt valamiért most nem csinálja, de remélhetőleg elkezdi. SZUPEREMBER VAGYOK, MEGVAJÁKOLTAM!) Porsche foglalkozik romos Matchboxok felújításával, ami valami olyasmi amihez nekem nincs tehetségem, de mindig is nagyon érdekelt, úgyhogy ilyen postokat is várhattok tőle.

A képen minden együtt. Porsche, 400 és a misszió a 400+ (post).

2009/04/26

Matchbox Pro-stocker

Szándékosan nem lőttem le a poént a címmel. Készültek ugyan az 1-75-ös sorozatban is pro stockers típusok (pl: AMX, Chevy), de rendhagyó módon nem ezek közül került a poszt tárgya. Gyorsulási versenyről gondolom már mindenki hallott, jelen esetbe az NHRA/IHRA versenyeire kell gondolni, ahol négyféle kategóriában mérkőznek meg a különböző járművek a negyed mérföldes távon: Top Fuel, Funny Car, Pro Stock és a Pro Stock Motorcycle.

A Pro Stcok kategóriában sorozatgyártású autókból épített gépekkel lehet indulni. Az 1980-as években általában a családi, kétajtós sedanok közül kerültek ki a versenyzésre használatos járművek, persze a futóművet, féket a közel 320km/h-ás sebességhez igazítva. Manapság 2003-nál nem lehet régebbi modellt használni, persze már csak egy külső műanyag héj emlékeztet arra, hogy milyen autó is akar lenni, hasonlóan a NASCAR szériához, ami ügyebár mint szériaautók versenye látott napvilágot. Megkötés ezen kívül, hogy a motor az csakis a gyártó konszern motorjai közül kerülhet ki (pl: egy Pontiac Firebird-be bele lehet tenni a Corvette motorját), azonban az nem lehet nagyobb 8,2 liternél, és benzinnel kell működnie (Top Fuel: alkohol, Funny Car: alkohol-benzin keverék).

Térjünk vissza a Pro-stocker-re! Matchbox mércével mérve elég ritka modellnek tekinthető, hiszen a Turbo Special sorozata csak 1-2 évig futott. Ugyan ritka modell, de nem is igazán keresett, mivel 1:40-es méretarányával távol áll a megszokottól, leginkább a K-szériához hasonlítható. Jellegzetessége, hogy gumikerekekkel rendelkezik, amire szükség is van, mivel ez egy „hátrahúzós” (nem találtam rá értelmesebb szót) típus, ráadásul igen erős rugója van, kb. 6-8 méter távolságig bírta fénykorában - ennek most a jó, ha a felét tudja. Az autón 1984-es dátum van, de először a 85-ös katalógusban bukkan fel, három társával együtt, ahol TS-4 megjelölés olvasható a kép alatt, azonban a műanyag alvázon erre semmi sem utal. Amit szintén kihagytak, az a neve, ami megegyezik a poszt címével. Sok mindenre hasonlít, de konkrét típust nem tudnék rá mondani, gondolom licenc nélkül olcsóbb. Festése elég jó minőségű, bár mindig is érdekesnek tartottam, ahogy a háromféle kaszni színt így oldották meg (létezett egy kék verzió is). Hozzám valamikor 85-90-es évek karácsonyakor került, nekem annyira tetszett, hogy játszani is alig mertem vele, azért is maradt meg ilyen jó állapotban, a kopások inkább a tárolásnak róhatók fel. Takarításakor tűnt fel, hogy a gumikerekek, kezdenek berepedezni, de hát 20 év az 20 év, elszállt, mint a rugó ereje.


Minden van, csak számozás nincs

Átalgos amcsi far

Tetszik a króm a felniken


Mutatja az utat

Na, vajon mire hasonlít?

Az 1985-ös katalógus, dobozában és társaival

Hát nem negyed mérföld, de a lényeg látszik

Egy kis bornout-os indulás

Matchbox MB-02 Jeep Hot Rod

Vannak olyan Matchboxok, amit már gyerekként döbbent értetlenséggel fogadtam, nem szerettem őket és ez azóta sem változott. Ezek zöme teljesen fantázia szülte jármű. A mostani is egy ilyen „nem szeretem” darab, de hogy rosszabb legyen a helyzet egy olyan autó torzított változata, amit nagyon-nagyon szerettem volna eredeti, katonai jármű állapotában birtokolni. (Ami igazán bosszantó, hogy Matchboxnál idővel kapcsoltak és elkészítették úgy is. Ennek ellenére gyerekként nem volt olyanom. Másfelől jogos a kérdés, hogy mit keres a gyűjteményemben egy olyan darab, amit nem szeretek. Nos, egy teljes gyűjtemény részeként vásároltam.)


Egy háborús veterán...
Aki már látott akár egyetlen, második világháborús filmet, annak ismernie kell a Willys Jeep-et. Az amúgy meglepően pici, összkerékhajtású amerikai az összes frontot megjárta a szövetségesek oldalán és mindegyik szövetséges hadseregben teljesített szolgálatot. A Totalcar több anyagot is jegyez az első, eredeti Jeep-ről, érdemes ezeket átolvasni típustörténet ügyben és így én is nyugodt lélekkel ellustálkodhatom ezt.


...rózsaszín tütüben
A Matchboxnál nem az először az 1972-es katalógusban szereplő, de az alvázán 1971-es keltezéstt viselő MB-2 az első megmintázott Jeep. Az a mifelénk kevésbé ismert, MB-71 Gladiator kisteherautó, ami már márkajelzésként viseli a Jeep nevet. Hogy kinek és miként támadhatott az az ötlete, hogy a harci járművet rózsaszínbe öltöztesse, az orrába nyolchengeres, kompresszoros – legalábbis nekem annak tűnik az a dudor a blokk tetején –, levegőszűrő nélküli V-blokkot ültessen, minden csillapítás nélkül, a közvetlen környezetébe köpködő nyolc kipufogócsonkkal, az örök rejtély marad. Talán ez jobb is így, mert én biztos megkérdezném tőle, hogy mit szedett, amikor ez az ötlete támadt. Az öreg harcossal így elbánni rosszabb, mint amit az MB-53 Flareside-dal műveltek és ha létezne olyan, akkor egy Matchboxoknak fenntartott Kár volt blogra lenne való. Hogy mitől Hot Rod azt sem igazán értem. Ez az izé sokkal inkább tűnik dragsternek, de hogy egy ilyen tengelytávolságú autó, ekkora motorral mit csinálna egy gyorsulási verseny rajtjánál? Nem véletlen a VW Bogárnak látszó dragster, Dragon Wheels hosszítása sem – már azon túl, hogy ez egy középmotoros funny car. A Jeep szerintem simán a hátára vágná magát. Ezen kívül vicces a hátulján a vonóhorog, a szerszámos láda és a benzinkanna is. A színét meg hagyjuk, az büntetés. Ezt érezhették a Matchboxnál is, 1976-ban piros lesz az MB-02, egyúttal ez a modell utolsó éve is, az 1977-es katalógusban már egy légpárnás hajó viseli ezt a számot. Elnézve a Totalcaros cikkek képeit – meg a sajátjaimat amit tavaly lőttem a Palm Springs Air Museumban – a Matchbox pár helyen jócskán elnagyolt. A szélvédőkeret előtt az a két dudor elképzelésem sincs, hogy mi akar lenni. A műszerek jó helyen vannak a műszerfalon, de hogy a kormány miért került a jobb oldalra, arról lövésem sincs! A kesztyűtartó fedele köszönő viszonyban sincs az eredetivel. A hátsó traktusban lévő két, inkább radiátornak, mintsem padnak tűnő valami sem tűnik autentikusnak. A Google kiköpte kiscsillió képen még csak hasonlót sem láttam.


Ritka?
Gyerekként nekem az 1976-os változat volt meg – ma már gyűjtőként úgy tűnik, hogy egy felettébb ritka változatban. Viszonylag kevés kisautómat dezintegráltam gyerekfejjel, de ezt igen. Eredetileg valamelyik szülőmnek sikerült rátaposnia, ettől a hátsó felfüggesztés eltört, így a tengelyt semmi sem rögzíti az alvázhoz és a kerekek belemarnak a kerékjárati ívbe. A taposás eredményeként a szélvédőkeret is ment a levesbe. Itt döntöttem úgy, hogy én ezzel bizony roncsautósat fogok játszani – mindig ezt vontatta az autómentő, meg ez állt a képzeletbeli autószerelőnél. Nem végeztem félmunkát, kisollóval eltávolítottam a vonóhorgát meg a kipufogócsonkokat. Ehhez a motorblokkot is kioperáltam, de a maradék csonkok az alján még a helyén tartják. Arra viszont már nem emlékszem, hogy az alváz milyen apropóból kapott kék filctollas kezelést. Hogy mitől ritka ez a szegény roncs? A kerekeitől. Charlie Mack 15 változatot jegyez, amiből én az enyémet a tizenharmadikként azonosítok. Charlie 18-25 dollár közé becsli a kis aranyost, de hogy ez mennyire reális, azt nem tudom. Én fenntartok egy automatikus keresést a ennek a darabnak az eBay-en és az elmúlt jó másfél évben nem láttam még egyet sem belőle.

Matchbox MB-02 Jeep Hot Rod. Az egyik leggyakoribb változat...
...rózsaszínű karosszéria...
...zöld alvázzal.
Létezik jobbkormányos Willys Jeep?
Még gyerekként romosítottam, sajnálom.
Persze ha akkor tudom, hogy - viszonylag - ritka darab, akkor nem bánok el vele ilyen kegyetlenül.
Bár eredetileg egy véletlen rátaposás miatt rokkant meg szegény.
A pirosnak le van szakadva a hátsó tengelye, ezért a kerekein ül.
Jól látszik különbség a két kerék között.
Ilyen az eredeti előről. Ezt a képet tavaly lőttem a Palm Springs Air Museum-ban.
Amíg nem láttad élőben, nem is sejtenéd, hogy milyen pici.
Az ülésekről a párnázás hiányzik. (A jobboldali ülésen az egy kis nyakba akasztható óra, amit valaki elhagyott. Leadtuk a recepción.)
Ezek szerint legalább a műszereket jó helyre tették a Matchboxban.
A kesztyűtartó viszont a Matchboxon pontatlan.

2009/04/25

Matchbox MB-71 Premiere Collection '61 Corvette

Szégyen ide, szégyen oda, kezdek eljutni oda, hogy már nem emlékszem, hogy mi van a gyűjteményem azon részében, ami arra vár, hogy ide felkerüljön. Azt persze könyvelem, hogy a tárolódobozokban mi van, de a könyvelés nem mindig találkozik a memóriámmal. Épp a Corvette dobozban turkáltam, amikor ez a Premiere Collection darab szembe jött velem és én meg rácsodálkoztam: Jé, te vagy nekem?

Premiere Collection vajon mi?
A Matchbox Premiere Collection nekem meglehetősen kaotikus, ámde felettébb csinos széria. Eredetileg 1996-ban indította útjára a Tyco. A mostani „Best of...” sorozatokhoz hasonlóan a PC modellek is bliszterben vannak egy papírdoboz társaságában. A festéssel, átlátszó ablakokkal, gumi kerekekkel és krómfelnikkel feljavított modellekből egyenként 25 000 darab készült. Eredetileg 3 szériát akartak készíteni, szériánként 6 modellel de olyan népszerűek voltak, hogy 3 további követte 1996-ban, majd továbbiak azután is, hogy a Mattel átvette a céget. Innentől eléggé összekuszálódik, hogy mi milyen néven jelenik meg a szériában. Dan Zsebeházy elég komoly gyűjteménnyel rendelkezik ebből a szériából is, érdemes ellátogatni hozzá egy kis nyálcsorgatás erejéig.

1962 Corvette
Az 1962-es Corvette-ről még tavaly év végén prezentáltam egy monstre postot, ezért a típust érintő olvasnivalókért érdemes ellátogatni oda. A Premiere Collection verzió is hibásnak tekinthető abból a szempontból, hogy 62-ben csak egyszínű változatok láttak napvilágot, tehát egy piros-fehér festés nem évhelyes. Viszont vitán felül gyönyörű!


Matchbox Premiere Collection '61 Corvette. A blister nincs meg, csak a papírdoboz.
A kétszínű festés 1961-re nem korrekt, de csudaszép!
A képeken talán nem is látszik, de a belső teret is feldobták egy kicsit. A piros ülések fekete betéteket kaptak.

2009/04/24

Matchbox MB-26 Volvo Tilt Truck - UPDATE

A mai napra két újabb, háromtengelyes Volvo teherautó változattal tudok szolgálni. Az MB-26 már szerepelt e lapokon, a azért a kevés részletért a Volvoról, amit tudok, keressétek fel tehát azt a postot!


Matchbox MB-26 Volvo Tilt Truck a Ferrymasters színeiben. A cég azóta is megvan, hogy ez a járgány készült, csak már másként hívják.
Mint tudjuk a Michelin is megvan. A Bibendum az ajtón jópofa részlet.
Összedugták az orrukat. Ne nagyítsátok ki, akkor nagyon látszik, hogy életlen!

2009/04/22

A Matchbox 1-75 sorozat helikopterei – MB-57 Mission Helicopter - UPDATE

A közelmúltban Rájen kollégától szereztem be ezt az MB-57 Mission Helicopter verziót, ami egy 1998-as, Crime Patrol nevű 5-pack része volt – amiből a többi darab sem akármilyen. Mission Helicopter ügyben ajánlom figyelmetekbe az eredeti, 2007-es postot! Vegyük át a rajta olvasható feliratokat! A SWAT a Special Weapons and Tactics (Speciális Fegyverek és Taktikák) rövidítése. Az első ilyen rendőrségi csapatot amúgy Los Angelesben hozták létre 1968-ban. Stand Clear nem "Álljál Tisztán", hanem "Álljál Odébb!". A 000256 pedig nulla nulla nulla kétszázötvenhat.


Matchbox MB-57 Mission Helicopter egy 1998-as 5-packből.

2009/04/20

Matchbox Convoy premiersorozat: CY-2 Rocket Transporter – UPDATE

Hú, de régen Convoyoztunk már! Ebből az alkalomból elsütök két újabb keletű – vagy két hónapos – beszerzést, kiegészítésképp egy régebbi, a Convoy első szériáját bemutató sorozatomhoz. A CY-2 rakétaszállítóról szóló postot csupán az új verziókról szóló képekkel tudom érdemben bővíteni. A lényeg jól látszik: ezek a szerelvények „krómozott” rakétákat cipelnek, amúgy a teljesen olyanok mint a korábbiak. Sőt! A kettő teljesen egyforma, csak a dobozuk tér el. Nem jellemző rám a dobozgyűjtés, most is úgy lett e kettő az enyém, hogy mindkettőre az esélytelenek nyugalmával licitáltam az eBay-en és nyertem.


Krómrakétás CY-2 az egyik fajta dobozban.
Végigpörgettem a blogot, ilyen dobozt még csak egyszer láthattatok itt, de hátulról még soha. Hát tessék, hiányt pótolok!
Krómrakétás CY-2 már a Tyco dobozban.
Ebből a fajta dobozról is csak egyszer volt itt kép, az is az eBay-ről származott.

2009/04/19

Elcserélném – UPDATE

ELKELT! Volvo Container Truck – Rögtön kettő is van belőle. Nem írok hozzájuk számot, mert a piros és kék teherautó több mindennek is lehet az alapja, sajna a lényeg, a rakomány hiányzik róluk. Maguk a teherkocsik kifogástalanok, ha készítetek valamilyen egyedi rakományt rájuk, ütősek lehetnek.

ELKELT! MB-38 Ford Model A Van Pepsi – A szuperközeli képek sokkal ütött-kopottabnak mutatják mint amennyire megviselt.

2009/04/18

Matchbox MB-72 Chrysler PT Cruiser Convertible

Újabb autó, ami szélsőséges érzelmeket fog kiváltani. A PT Cruiserbe az ember vagy azonnal szerelmes lesz, vagy komplett borsólevesek közlekednek végig a hátán az iszonyattól, a kettő között meg semmi.

Kéne? Nem kéne?

2000-ben a Chrysler nagyon belenyúlt, jó helyre a jó időre időzítette az 1930-as éveket idéző retro – rohadtul utálom ezt a szót – megjelenésű autót. Az emberek meg vették mint a cukrot, az elején nem tudtak eleget gyártani belőle, várólistákra kellett feliratkoznia annak aki ilyet akart. Az autót egyértelműen a megjelenése adta el. Akkoriban és azóta is divat az Egyesült Államokban a SUV, mert jól pakolható, magas üléshelyzetet biztosít és könnyű belepasszírozni a két gyereket minden akszeszoárral, plusz a kutyát. A PT Cruiser praktikussági szempontból ugyanez kicsiben. A (viszonylag) magas üléshelyzet megvan, jól pakolhatóság – köszönhetően a változatosan dönthető és hajtogatható hátsó üléseknek – megvan, közben egy 2, vagy 2,4 literes benzines sornégyes hajtja – az utóbbi turbóval is akár – vagy egy 2,2-es dízel, attól függően, hogy melyik kontinensen hasítja az utakat. Nem egy versenygép, de a vásárlói zöme valószínűleg nem is azért vette, hanem arra, amit a neve sugall: cirkálni. Winkler Robi még 2001-ből jegyez egy PT Cruiser tesztet a TotalCar-on, amit még akkor is érdemes elolvasni, ha nem értek vele maradéktalanul egyet. A PT Cruiser szerintem „csak” az 1930-as évek megjelenésére hajt, nem a rodságra. A Chrysler, gyári Hot Rod-ja, amúgy már szerepelt e lapokon. Igen, a Plymouth Prowler. A Cruisert meglepően sokáig gyártották igazán jelentős változtatás nélkül – a forma akkora telitalálat, hogy képtelen vagyok olyan faceliftet elképzelni, ami ne rontana rajta –, a súlyos anyagi gondokkal küzdő cég idén januárban állította le a gyártását.

Nagyi kicsi kosárkája”

Nem csinálok belőle titkot, a PT Cruiser rajta van a titkos toplistámon, nagyon tetszik. Sajnálom, hogy a Matchboxnál nem mintázták meg. Ellenben elkészítették a sorozatgyártású változatában a 2004-es Detroiti Motorshow-n bemutatott PT Cruiser Convertible-t. (Meg a áruszállító verziót a Panel Cruiser-t is. Van olyanom is, csak azt egyfelől le kéne fotózni, amihez most nincs elég jó fény, másrészt nem találom, hogy hová tettem.) Ha az ötajtós Cruiserre azt mondtam, hogy megosztó modell, akkor a kabriolet sokszorosan az. Én erről sohasem tudtam igazán eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem, aminek leginkább tán az az oka, hogy sohasem voltam oda a kabriózásért. (Vagy megégsz, vagy cúg van. Szépnek szép, de nem praktikus.) A B-oszlopig oké, de onnan valahogy furák az arányok, tényleg nem tudom, hogy tetszik-e vagy sem.

Matchboxnál ugyanez

Azt sohasem tudhatjuk, hogy a Matchboxnál éppen mi befolyásolja a döntnököket abban, hogy mely típusok kerülnek be az 1-75 vagy 1-100 szériákba. Hogy miért pont a 2003-as katalógusban bukkan fel először az MB-72 PT Cruiser Convertible? Sohasem fog kiderülni! Mint ahogy az sem, hogy egy évvel később miért tűnik el az alvázán 2002-es keltezést viselő, 1:60 méretarányú autó. Később már csak borzasztó, tematikus csomagokban bukkan fel, aztán még a 2004-es és 2005-ös amerikai Superfast sorokban, meg egy 2004-es Matchbox Collectibles kiadásban. A cakk-pakk egy évet gyártott 1-75 verzióval teljesen elégedett vagyok. A belterét is is szépen, egészen aprólékosan kialakították – ami egy cabrioletnél fontos –, ha az ember nagyon erőlteti a szemét, még a műszerfal ívelt betétei is kivehetőek. Érdekessége, hogy a festése nem szimmetrikus, a két oldalán eltérő tamponnyomás látható.


Matchbox MB-72 Chrysler PT Cruiser Convertible. Az egyik oldalon Matchbox logóval.
A másik oldalon meg 72-es "rajtszámmal". Nem is tudok másik, asszimetrikus festésű Matchboxot mondani most nagy hirtelenséggel.
Egy nyitott autónál fontos, hogy szépen kidolgozzák a belterét. Ennél sikerült.
Sohasem tudtam eldönteni, hogy a nyitott változat tetszik-e vagy sem.

2009/04/17

Illegális Magyar Matchbox kópiák – Illegal Hungarian Matchbox copies – Skybusters SB-17 Ram Rod

A múltban már egyszer-másszor írtam illegális, a nyolcvanas években készült Magyar Matchbox kópiákról. (Például itt és itt.) Számos kép van a tarsolyomban, egyrészt köszönhetően Ikarus 256 és Porsche kollégáknak, másrészt a Vaterán kínált darabokról közölt képeknek.


A Matchbox hierarchiában elég alacsony helyet foglalnak el a Skybusters repülők, én konkrétan senkit sem ismerek, aki ilyeneket nem csupán másodlagosan „Ha már Matchbox, maradjon!” ars poeticával gyűjtene. Amit ma elétek tárok, egy ismeretlen és minden valószínűség szerint kideríthetetlen gyártó műve. Egyértelműen a Skybusters SB-17 Ram Rod-ot másolta le az ismeretlen gyártó. Gyerekkoromban volt ilyenem és világosan emlékszem, hogy a másolat bizony kitűnő minőségű volt. Az már nem rémlik, hogy a kópián volt-e matrica úgy, mint az eredetin, de talán mintha nem lett volna.


I already covered illegal Hungarian Matchbox copies made during the eighties in the past. (For example here and here.) I have many more pictures of those, thanks to my fellow Matchbox collectors, Ikarus 256 and Porsche, and the photos taken from the Hungarian auction site Vatera.hu.


In the Matchbox hierarchy the reputation of the Skybuster planes are pretty low, I don't know anybody who is not look on those as only secondary examples, and have an ars poetica different then “Well... If it is a Matchbox then I will keep it.” What I would like to show you today is made by an unknown but surely Hungarian manufacturer and I doubt that I can gather any more information about it. It is obviously a knock of the Skybusters SB-17 Ram Rod. As a child I had one of that and I remember the quality was excellent. I can't recall there was stickers on the wings as on the original or not, but I guess there was no such thing on it.


Nincs feltüntetve gyártó...
There is no manufacturer indicated...
...de biztosan magyar gyártó Skybusters SB-17 kópiája.
...but surely a knock of the Skybusters SB-17.
Nincs ilyen a birtokomban - a képek a Vateráról származnak -...
I don't own this - the pictures are from the Vatera.hu -...
... de gyerekkoromban volt ilyenem és állíthatom, hogy a minősége kitűnő.
... but I had one when I was a child, and the quality was excellent.