2009/10/23

Matchbox N9643 #10 - 5 Pack

Eddig eléggé hanyagoltam a különböző ötös csomagokat, mivel többnyire csak egy, vagy két modell tetszett belőle. Ebből kifolyólag nem is vettem még, inkább külön beszereztem azt ami tetszett belőle, de mostanra megtört a jég. Talán két hete sincs annak, hogy rátaláltam erre az oldalra, ahol az idei Matchboxok listáját fürkészgettem. Meg is akadt a szemem egy ötös pakkon, mely nagyon megtetszett, és elhatároztam, hogy amint felbukkan valahol, megveszem - bár nem bíztam, hogy nálunk is kapható lesz. A benne lévő autók mindegyike tetszik, három pedig a kedvenceim közül való.

A Service Center nevet viseli ez a szett, mely elárulja, hogy milyen tematika szerint lettek összeválogatva hozzá a járművek. Mindegyik szerepelt már itt külön, így csak a pakkban betöltött szerepére térek ki. A dobozban legfelül egy metálkék Chevy Van található, mint egy autófényező autója. Nagyon jól eltalált a tamponnyomás mintája, melyről egyértelműen beazonosítható, hogy mivel foglalkozik az autó gazdája - talán még egy krómozott alvázzal lehetett volna feldobni. A következő járgány egy Guzzler üzemanyag szállító, mely szerintem a leggyengébb láncszem, bár jelenléte magyarázható. Elég csak az amerikai vidéki benzinkutakra gondolni, amik mellett többnyire található egy autószerviz is, vagy fordítva. A rossz autó szervizbe juttatásáról jelen esetünkben egy GMC Wrecker gondoskodik. A leginkább szembetűnő újdonsága a színe. Lila színt most kapott először, mely a sárga és a zöld mintával kicsit diszkós benyomást tesz, nem ez a legszebb kivitele, az biztos. A csomag egyetlen tagja, mely nem amerikai modellt mintáz, az a Car Transporter. Ideális tagja lenne a csomagnak, ha használható is lenne. Hiába súlyos darab a fülke, hogy ellensúlyozza a rakomány tömegét, egyszerűen túl rövid a plató. Maga a modell tetszik, jó ötlet, hiánypótló darab, csak éppen alkalmatlan ellátni a feladatát. A földszintem egy 1975 Chevy Stepside Pickup-ot találunk, mely egy szerviz rohangálós autója lehet. Mivel az autón található vonóhorog, így beindult a fantáziám, mely egy trailer utánfutót asszociált, melynek létezése úgy érzem sosem fog megvalósulni - hacsak nem csinálok magamnak egyet. Összességében egy nagyon jól összeválogatott, igényesen díszített autókat tartalmazó csomag, mely tökéletes játékszett.

Matchbox N9643 #10 - 5 Pack
Chevy Van
Nagyon eltalált dizájn, elhiszem, hogy fényezőé
Guzzler / Utility Truck / Mini Tanker
Névtelensége ellenére szépen kidolgozott darab
GMC Wrecker
Csak ne lila lenne
Car Transporter / Hiway Hauler
Továbbra is kicsi a plató
1975 Chevy Stepside Pickup
De jó lenne egy trailer hozzá
Rögtönzött csoportkép
Az autók megvannak, már csak a szerviz központ hiányzik

5 megjegyzés:

Ikarus 256 írta...

Nekem is van egy hasonló tematikájú ötös pakkom 2007-ből. Gyakorlatilag a Stepside és a Chevy Van helyett van egy El Camino és egy Ford Panel Van, a többi ugyanaz.
A Chevy Van és a Stepside nagyon tetszik, a Mini Tanker is jó, de a többi gyenge.

http://www4.webng.com/matchbox/2007-5Pack.htm

porsche írta...

Az is egy nagyon jó csomag, sőt, ha esetleg megválnál tőle, szólj nyugodtan. Ford Panelt még nem láttam, de nagyon tetszett mindig is.
Nekem a Chevy Van, a GMC és a Stepside a gyengéim, a Hauler-re mindig is kíváncsi voltam, a Tankerrel meg sosem volt bajom, így olyan, mintha nekem találták volna ki. Én csak azt sajnálom, hogy ilyen csúnyán elbántak a GMC-vel :-(

Andrew0807 írta...

A ford panelnek nekem e superman-es verzió kéne.
http://www.areh.de/HTML/Vers6647.html

porsche írta...

Andrew0807: Szívemből szóltál, én is azt spéciztem ki magamnak ;-)

Sam. Joe írta...

Hű gyerekek ez nagyon jó ötlet! Nekem nem tetszik, hogy szimmetrikusak a két oldalán a golyónyomok - bár ez legyen a legnagyobb baja. (Kalmár Mode On) Három felesleges példányom is van a Wells-Fargo-s pénzszállítóból. A feliratok rajta eléggé ütött-kopottak, de egy ilyen golyónyomos pimpeléshez ez még kapóra is jöhet. Na, nem indítja be a fantáziátokat?