Újabb Peterbilt – tudjátok, függőségeim közül az egyik – és újabb darab a Svájci Kollekcióból. A Losinger aminek a színeit viseli egy – micsoda meglepetés – svájci építőipari cég volt. Ma is megvannak de már másként hívják őket. Az én példányom buborékja valahogy összekaristolódott az évek során, amit nem is igazán értek, hogy lehetett elérni.
2023/09/24
Matchbox MB-23 Swiss Collection Peterbilt Dump Truck Losinger
2023/09/22
Matchbox 2023 MBX Wagons II 5-pack - Volvo V60 Wagon
Mikor e sorokat írom, volt hír a szaksajtóban, hogy a Volvo brit kereskedői hálózatában innentől már csak SUV-okat lehet rendelni. A raktáron lévő kombikat és szedánokat nyilvánvalóan még értékesítik, aztán egy hosszú és legendás korszak ér véget. Szomorú aktualitással is bír tehát egy Volvo kombi e lapokon.
Compact Executive
Estate
A
V60 első generációját a 2011-es modellévben mutatta be a Volvo.
2014-ben kap a modell egy ráncfelvarrást – ezt dolgozta fel a
Matchbox –, majd 2018-ban debütál a jelenleg is, de ki tudja még
meddig kapható, második generáció. Porsche kollégával lelkes
hívei vagyunk a kombiknak, ő birtokolt is egyet az 1:1
méretarányban – én csak egy majdnem kombit. A szögletes, amúgy
is legendás Volvók a szívem csücskei, a kombik sem kivételek. A
V60 azonban nem mozgat meg bennem semmit. Teljesen neutrális. Azt
értékelem hogy nincs olyan imidzse mint egy BMW-nek vagy
Mercedes-Benznek, pedig új autóként pont azokat célozta, akik
megengedhetnek maguknak ilyen autókat, az alcím is erre utal. Ezért
nagyon boldogan
adom szervezem ki a típusismertetést a TotalCar használtteszt
rovatának, illetve az audiovizuális bemutatót a SpeedZone
palócának, Vályi Pistának.
Amit a magam részéről egy 2016-os, azaz a Matchbox premierévéből való rövid, az adatokat felsoroló, amerikai brosúrát tudom hozzátenni.
Érdekes, hogy a Matchbox iránt is úgy érzek, mint az eredetijével kapcsolatban. Sem nem tetszik, sem nem taszít. A kisautó szép részletes – a beltere is –, a festékkel sem spóroltak hogy részleteket emeljenek ki rajta. Szép színekben jelent meg, az ívelt tető és a lőrésszerű ablakok jól rejtik, hogy a csomagtartóban bizony ebben is oszlop van. A különböző színeknél eltérő, hogy mennyire látványos a B- és C-oszlopok hiánya – pontosabban azoknak az oldalablakok anyagába belekarcolással történő jelzése. Úgyhogy ez hol fáj, hol nem.
Részletek vegyesen fémből és festékből. Ez az első generációs V60, ráncfelvarrás utáni változata.2023/09/20
Matchbox M6400 10 Pack Porsche 911 Turbo
A Matchbox Porsche 911 Turbo, pontosabban a 996-os modellje nálunk igen-, a kínálatban azonban szerencsére nem alulreprezentált. Miért is mondom ezt így? Mert szerintem egy igazán jól sikerült kisautó, az egyetlen gond vele, hogy sokáig tartott, mire igazán tetszetős kiadás született belőle. A sárga premiermodell nem igazán tartozik azok közé. Sokkal szebb lett nála a 2005-ös Superfast, tényleg többet adott spéci kiadás mivolta. Tavaly mutattam nektek belőle még két verziót, amivel még mindig fifti-fifti a szép-, nem szép arány. Ezt a mérleget most viszont átbillentem a szép oldalra.
Az M6400-es pakkot már jól ismerhetitek, hiszen Joe szép lassan elétek tárta annak tartalmát. Mi több ezzel a teljes tartalmat lefedtük, a címkefelhőben meglelitek a pakk saját tag-jét! Nem elég, hogy a csomag minden darabja kiváló, ebbe bújtatták a - szerintem - legszebb kivitelét ennek a modellnek. A fekete szín ezzel a barna belsővel és kerékválasztással igazán tetszetőssé teszi. Simán kenterbe veri a Superfast kivitelt is, amit talán a részletes lámpafestésnek is köszönhet. Mondhatnám, hogy az idő előre haladtával egyre jobb lesz egy modell, de erre számos ellenpéldát fel tudnék hozni. Itt is vannak hullámvölgyek, amiket már láthattatok, de remélem hamarosan újabb változatot fogok tudni mutatni!
2023/09/18
Matchbox 2023 MBX Wagons II 5-pack - '89 Jeep Grand Wagoneer
A Matchbox ismét egy olyan autót mintázott meg, amiről első pillantásra nem is gondolnánk, hogy mennyire érdekes története van. Hozzá egy olyan ötös csomagból származik, aminek a tartalmát kivétel nélkül vonzónak találom.
1963 – 1991
A
Jeep mint autómárka sorsa igencsak hányatott. Kezdetben a Kaiser
Jeep tulajdona volt, majd az American Motorshoz (AMC), végül a
Chryslerhez került. A Wagoneer mindhárom tulajdonos regnálása
alatt készült és ezzel dobogós helyezett a számottevő
strukturális változtatás nélkül legtovább gyártott, amerikai
automobilok nem létező versenyében. 29 modelléven át – ami 30
naptári évet jelent – készült csupán kozmetikai
változtatásokkal, illetve a hajtásláncban a motort és a váltót
érintő változtatásokkal – de ez ennél sokkal rövidebb
modellciklus alatt is normális lenne. Az SJ kódú Jeep Wagoneer
nagyon népszerű autó volt az Egyesült Államokban azok körében
akiknek valódi terepjáró képességre volt szükségük öt
személy, személyautó jellegű kényelemben történő
szállításához. Meg azokéban akik nagyobbacska lakókocsit,
utánfutót – nem véletlenül van a 2022-es, Hitch and Haul MBX
Rodeo pakkban egy lószállító utánakötve – hajót vagy valami
hasonlót akartak vontatni. Arra már nem esküszöm meg, hogy a
focimamák is szerették, ők
inkább a Cherokee célcsoportja voltak. Jenki barátaink jó
időben fedezték fel ezt a piaci igényt: hét évvel azelőtt, hogy
a Land Rover piacra dobta volna az első Range Rovert, 18 évvel
azelőtt, hogy az első ötajtóst és huszonnéggyel azelőtt hogy
az amerikai piacon is megjelent volna.
Ebben a műfajban nem ritka a hosszú modellciklus lásd a fentebb említett Landyk, a Lada Nivák, G-Mercik. Azonban a Wagoneer a frontendjének megjelenésében sokkal többet változott az évek során mint az előbb említettek együttvéve. Kezdetben úgy nézett ki, mint ahogy azt már e lapokon már láthattátok a Jeep Gladiator-nál – közösek a gének, naná! Volt egy időszak, amikor szakasztott olyan hűtőrácsa és lámpái voltak mint a GAZ-M24 Volgának – felháborító, hogy milyen szemérmetlenül lenyúlták a dizájnt a Szovjetektől a jenkik! De szerintem a legvagányabb pont a modellciklus végére lett, abban az állapotában ahogy a Matchboxnál megjelenik.
Ez már a Chrysler éra és az új tulajdonos a kínálatban tartotta az öreg csatalovat, mert nem csak jól fogyott, de 5-6000 (!) dollár profitot realizáltak minden egyes darabon. Az 1989-1991-es modellek voltak a leggazdagabban felszereltek. A Chrysler annyira nem nyúlt a látványos csingilingiken túl az autóhoz, hogy megtartotta az AMC karburátoros, 5,9 literes V8-asát – az egyetlen motoropciót a modellciklus végén – és nem cserélte le a saját, vitathatóan modernebb, befecskendezős erőforrására.
A Wagoneer koporsójába két dolog verte az első szöget. Az egyik a 11-13 mérföld per gallonos fogyasztása. Ez 100 kilométerenként cirka 21,3 - 18,09 liter. Szerintem ez egy ekkora böhöm nagy téglától, egy majdnem hatliteres V8-assal az orrában nagyon is jó adat. De 1990-ben beütött az olajválság, az üzemanyagárak 11 százalékot nőttek kevesebb mint egy év alatt, az amerikaiak meg bepánikoltak. (Azért mi most kicsit röhögünk kínunkban ezen a számon, nemde?) De a pánik inkább szólt az ellátási zavaroknak, amikor valóban nem volt egy rövid ideig benzin a kutakon. Az eladások 89 és 90 közt nagyjából a felére estek vissza, több mint 10 000 darabról 6449-re. Másfelől az Egyesült Államokban az akkoriban bevezetett új, biztonsági szabályozásoknak már csak akkor felelt volna meg az autó, ha teljesen áttervezik. A Chrysler érthető módon inkább megszüntette a modellt. Az utolsó példány 1991, június 21-én gördült le a cég toledoi üzemének gyártósoráról.
Érdekes módon nem találtam 1989-ből a Grand Wagoneer-ről katalógust, csak a teljes Jeep termékskáláról. Cserébe viszont ott a magyarázat, hogy miként lett a Wagoneer-ből – amúgy a szó jelentése fuvaros, lovaskocsit hajtó személy – Grand. Még az AMC nevezte el 1984-ben a modell premierjekor a legjobban felszerelt Cherokee-t Wagonernek. Kézenfekvő volt, hogy a nála egy számmal nagyobb modellt ilyen módon kereszteljék át. Igazság szerint nekem tetszik is az észjárásuk.
A fehér verzió csak erre az idei ötös csomagra jellemző. Maga az öntvény 2018-ban debütál az 1-120 sorban, mint MB-88, barna színben, fa (utánzat) oldalpanelekkel, mely az összes változatán megjelenik. 2019-ben metálfekete lesz és MB-14 és ki és került a rendes, éves sorozatból. 2020-ban ötös csomagba kerül kékben, 2021-ben egy másikba krémszínben. 2021-ben és 2022-ben kerül a fentebb már említett Hitch and Haul: MBX Rodeo duplapakkba egy színben passzoló lószállító utánfutó társaságában. A színét tekintve a tudományos matchoxológia „rézszínt” emleget, szerintem világosbarna.
Érdekes, hogy a Matchbox elég lazán értelmezte a saját elnevezését, hiszen „MBX Kombik II”-nek híja ezt az ötös csomagot. Jó, hát értem én, hogy „nomen est omen”, ezt a járgányt meg Grand Wagoneer-nek hívják és tényleg olyan „kombis” a karosszériája. Tény, hogy van még két másik autó is ebben a szettben ami még jobban a „határeset, elfogadom” kategória. Mivel a pakk teljes tartalmát feldolgoztuk, ezért ez is megkapta a saját tag-jét a címkefelhőbe.
Nagyon elégedett vagyok vele, szép, részletes modell, tényleg vagány, de... Csak és kizárólag a legelső, premierverzió visel ott krómot, ahol az eredeti is! Minden más verzióján szürke az, aminek krómozva kéne lennie és ez nagyon sokat ront a megjelenésén. Ha megnézitek az eredetiről készült képeket, akkor azon bizony dominál a króm! Nagy sajnálom, mert amúgy ez egy kitűnő kisautó!
Remek, hogy mennyire részletes! Szörnyű, hogy a szürke az "új króm".2023/09/17
Matchbox Volvo Container Truck Chinese Fanta Promo
Sokadik függőségem a Matchbox Volvo Container Truck változatok halmozása. Nem pazarolnék rá karaktereket, ezt is kezeljük ismert tényként.
Ebben a postban egy viszonylag ritkább, viszonylag érdekes történetű darabot láthattok. A pontos történetnek nem vagyok maradéktalan tudója, ezért fokozottan fenntartom a tévedés jogát. Amiben bizonytalan vagyok, azt igyekszem jelezni. Nos, 2000-ben a Coca-Cola Company, talán a Fanta kínai bevezetésével kapcsolatban hirdetett meg egy promóciót. Talán kuponokat kellett gyűjteni és visszaküldeni. A post tárgyán kívül az alábbi hétféle, Fanta emblémás, a márkára jellemző narancssárga Matchboxokat sorsolták ki:
'57 Chevy
Leyland Titan busz
School Bus
Jeep Cherokee
Peugeot Quasar
RS200
Ferrari F50
Ezek kereskedelmi forgalomban soha nem voltak kaphatóak. Csomagolásuk nem volt, egy egyszerű nylonzacsiban érkeztek a szerencsés nyertesekhez. Jópofák, az '57-es Chevy-t is befogadnám szívesen, de annyit szerintem nem érnek, amennyiért gazdát cserélnek mostanság.
Ez a Volvo Container Truck közel sem makulátlan, ezért is volt megfizethető. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy nekem valaha is lesz ilyen. A társain a Fanta emblémák mind festettek, matrica csak a Volvo konténerén van. Ennek érdekessége, hogy a két oldala különböző, nem szimmetrikus a motívum.
2023/09/15
Matchbox 1998 Crime Patrol 5-pack Ford LTD
Újabb Ford LTD
rendőrautós post! (Előzmények
a Bubba Gump listában.) Eddig is szerettem a krómot a
kisautókon, de mióta a „szürke az új króm”, egyre jobban
igénylem. Amikor ezt a postot írtam döbbentem rá, hogy egy
kivételével az ötös csomag teljes tartalma nem csak hogy megvan –
mind különböző forrásból – de meg is írtuk őket. Kaptak
is most saját címkét visszamenőleg.
2023/09/13
Matchbox MB-33 1960 Chevy El Camino
Jól van, alakul ez! A két és fél
szép El Camino generációból a Matchbox elkészítette a
„felediket” és már csak egyel adós.
A másfeledik
A helyzet az, hogy van évpontos katalógusunk, tessenek kedves lenni fogyasztani műszaki adatok ügyben!
Miért ezt a színt?!
Köszönöm
szépen Mattel, ez egy remek kisautó! Sok, apró részlettel, még a
túl széles kerekeket is sikerült úgy elrejteni alatta, hogy nem
tűnnek fel. Van rajta sok króm, nem szállít oszlopot és a platón
sincs semmi. De könyörgöm! Miért ebben a színben?! Ez, a 2022-es
premiermodell, ami ugyanazt a metál-mályva / metál-rózsaszín
borzalmat viseli, mint az
1979-es, '57 Chevy premiermodell. Reménykedem benne, hogy valami
jó színt is találnak neki, mert az idei 1-100-ban MB-29
metál-hígsóska színben szerepel, ami csak egy fokkal jobb, de
közel sem szép. Lécci Mattel, lécci! Köszi!
Csak
közbevetőleg: A Matchbox elkészítette az 1959-es Chevy kombi
változatát is. Mi több, még a tervezőjük is ugyanaz a Ryu Asada
– isten nyugosztalja. Kézenfekvő lett volna az El Camino-t is
ebből az évből elkészíteni, nagyjából annak a mintájára,
ahogy mondjuk a Peterbiltekből is létezik a nyergesvontató,
tartálykocsi, autómentő és dömper verziók.
Ha
már emlegettem a harmadik generációt és linkeltem is a róla
szóló első bejegyzést, akkor álljon itt a maradék kettőre is
egy-egy link! Tehát
a második és a
SuperKings-ről a harmadik.