2009/12/31

Matchbox MB-25 2008 Toyota Prius

A Toyota Prius modellje jogosan fog bekerülni az autótörténelmi lexikonokba, ugyanis sikerült piacképessé - mindemellett népszerűvé is - tenniük egy hibrid hajtáslánccal ellátott autót. Nem Toyota volt az első, és nem ő az egyetlen autógyár aki ilyen autókat gyárt, de mégis a hibrid szó hallatán szerintem az emberek többségének a Prius ugrik be elsőnek. Sokan szeretik és sokan szidják is ezt az autót, de tény, hogy már Japánban, Észak-Amerikában és Európában is kitüntették az év autója címmel. Személy szerint kedvelem ezt a modellt, valamint magát a hibrid hajtást is, az egyik kedvenc "cikkíróm" véleményével is teljesen egyet tudok érteni. Jelenleg már a harmadik generáció fut, de a másodikat mintázta meg a Matchbox, amiként azt korábban a Majorette is megtette, melyről itt olvashattok bővebben.

Idén jelent meg a Matchbox kínálatában MB-25 néven. Kidolgozása a ma már megszokottnak tekinthető minőség, amit a képek is elárulnak. Amit még is kiemelnék, az az ablaktörlők megvalósítása, hangsúlyosabbak, jobban kiemelkednek az ablak síkjából mint más modelleken. A Prius egyik jellegzetessége - amit a Honda is elkövetett a CRX-nél -, a keskeny kis ablak is a szélvédő anyagából készült. A negatívuma is ehhez a ponthoz köthető, ugyanis kicsit vastag lett az a keresztcsík, ami elkülöníti a két ablakot egymástól. A belteret sem kevesebb odafigyeléssel alkották meg, mint a külsejét, ám ezúttal nem takarja roló a csomagtartót, ami ráadásul nem is üres. A felni és a szín is passzol az eredeti modellhez, a Matchbox újfent szépet, jót alkotott.

Matchbox MB-25 2008 Toyota Prius
Szép, részletes kidolgozás
A ködlámpa is kaphatott volna egy kis pacát
A keskeny ablak is helyet kapott hátul
A csomagtartót ezúttal nem takarja roló
Ilyen az eredeti

2009/12/30

Matchboxon kívüliek: 2009-es Shell V-Power promo Ferrarik

A mostani két kisautó teljesen kicsit idegen a blog fő csapásirányától, azonban tudnak valamit, ami egy kicsit ide köti őket. Bizonyára mindenki látta már a tévében a reklámjukat, hogy mit vehetünk egy kis felár ellenében 25 liter Shell üzemagyag vásárlása után. Én speciel mindig a Shell-nél tankolok, de nem szoktam gyűjteni az ilyen promos cuccokat - elvégre többnyire olasz vasakat kínálnak -, ez most azonban megfogott., ugyanis valahonnan ismerős volt nekem ez a kanyarodásos téma. Hamar beugrott, hogy a Corgi anno csinált hasonlót, ez annak az ötletnek a modernizált/egyszerűsített továbbgondolása. Azt Computacar-nak hívták, és lyukkártya segítségével lehetett neki előre megadni az útvonalat, emitt már három gomb áll a rendelkezésünkre. Nem annyira kifinomul ez a módszer, de játéknak tökéletesen megteszi. A hajtása sajnos nem elektromos, hanem egyszerű hátrahúzós technika, de ennyi pénzért szerintem ez is rendben van. Hely hiányában egyenlőre csak rövidtávon próbálhattam ki, de jelentem működik, élvezetes kis kikapcsolódást biztosít, főleg ha az ember le is tölti a hozzá való kiegészítőket, akadályokat - utóbbit azonban könnyen talál otthon hozzá az ember.

Összesen hat Ferrari típus közül választhatunk - az F1-es autó nem kanyarodik -, a véletlen folytán én pont azzal a két járgánnyal rendelkezem (eddig), amik a reklámban is szerepelnek. Igényesen kidolgozott, ám teljes egészében műanyag a karosszéria, szerencsére nem mindegyik piros. A kidolgozottság gondolom erős követelmény lehetett a Ferrari részéről, ugyanis a dobozok hátulján sorszámozott, hologramos Ferrari Official Product matricák vannak. Ennek tükrében tényleg semmilyen részlet nem hiányzik a visszapillantókon kívül az autókról, az első, műanyag lámpákon még a vetítőlencsék is kivehetőek. Az ablakok átlátszatlan feketék, de ez érthető is, azonban az ablaktörlőket nem spórolták le róluk. A küllős felnik gumiköpenyeket kaptak, így a hajtás és a kormányzás is biztosítva van a megcsúszás ellen. ha fémből lennének, mehetnének akár egy vitrinbe is, így azonban csak szép játékszerek a csemetéknek, mely ideális a gyerek Ferrari mérgezésére.

Ferrari F430 Scuderia
Ferrari 599 GTB Fiorano
A doboz hátulján a teljes kollekció
Részletgazdag modell
Minden lényeges elem festett
Szerencsére nem piros
Innen jól látszik a szokatlan, légterelős C oszlop
A szelíd és a gonosz
Az F430-as szélesebb...
... és alacsonyabb is
Itt található a lényeg, az irányítópult

2009/12/29

Matchboxon kívüliek: 2009-es Coca-Cola karácsonyi promo kamion

Ha nem az idei karácsonykor jutottam volna hozzá ehhez a kamionhoz, akkor most egy UPDATE szó is került volna a címbe, mivel a blister papírját, és a szerelvény kerekeit leszámítva egy az egyben ezt adták 2007-ben is a kólák mellé. Kibontva még nem szerpelt itt, így gondolom megmutatom, milyen arányokkal rendelkezik. Sajnos csak egy szakadt Peterbilt-et tudtam mellé prezentálni, de így is látszik, hogy a szélességét leszámítva nagyjából egy méretarány. Első ránézésre hosszabbnak gondoltam volna az utánfutót, pedig csak kicsivel hosszabb a lowbad trailernél, a keskenysége nyúlánkabbnak láttatja. A trailernél maradva megjegyezném, hogy nem lehet leakasztani, illetve nem mertem annyira feszegetni, hogy leakadjon, féltem, hogy letörik a vékony fém alvázról a pöcök. A boltokban is kaphatóak hasonló kivitelű/kinézetű - értsd: keskeny - kamionok, valószínűleg ugyanattól a kínai gyártótól, így gondolom valahogy csak lejön, de kettő példánynál is ez az eset állt fent. A konténer ajtajai nem nyithatóak, ahogyan a majdnem a földet súroló kitámasztó is fix -szőnyegen kizárható vele a játék. Ezek ellenére azt kell mondjam, amit már 2007-ben is olvashattatok róla, hogy "nyolc liter kóla mellé ajándékba teljesen rendben van".

2009-es karácsonyi Coca-Cola promóció ajándék kamionja
A kitámasztó éppen nem ér le
Nem keskeny egy picit?
Nem, nem picit keskeny
Egyéb méretei rendben vannak
Hosszra is szinte Matchbox méret
Sajnos nem nyílik
Könnyített alváz a trailer alatt

2009/12/28

Matchbox N9637 #9 - 5 pack: Citroen DS

Alapvetően nem rajongok a francia autókért, de a Citroen DS nálam a kivétel erősíti a szabályt mondás alá tartozik. Egy igazi klasszikus, vagy ahogy Joe fogalmazott, legenda. Terveztem beszerzését, de vagy nem került a kezembe egy sem, vagy csak nem szép zöldben. A fekete verzióra pályáztam sokáig, de a szerencse rám köszöntött, mikor egy ötös pakkban megláttam ebben a szép, arany színben. A krómfelni is sokat dob a külsőn, azonban a krómbelső már annyira nem tetszik, de tudom, hogy ez az ára a krómozott lökhárítóknak. Nem az alvázból van kialakítva, mivel az elöl és hátul is kilátszik, így a karosszéria színében pompázik. A lámpafestések most is megmaradtak, az index továbbra is rossz helyre került festésileg, szerencsére ez nem annyira zavaró. Legalább egy DS minden gyereknek kell, hogy legyen, nekem már van :-)

Jól áll neki ez a szín
Talán még szebb ezzel a felnivel, mint a feketével
Egy kis negatívum, nagy az illesztési hézag

2009/12/27

Matchboxon kívüliek: Majorette Fourgon

Ez a darab sok szempontból is kakukktojás. Nem az enyém – abból a kontingensből való, mint a múltkori Zasti ami szintén nem lett az enyém, mert a tulajt rábeszéltem inkább, hogyha kicsit is kötődik még a gyűjteményéhez, akkor inkább tartsa meg –, a megmintázott márka nem beazonosítható, vagy legalább is nehezen és nem Matchbox. Hogy mégis mit keres itt? Nos, tökéletesen megtestesíti azt, amit a mai játékautókból hiányolok: az apró, szeretni való részleteket.

A Majorette nagyon röviden elintézi a típus megnevezését: Fourgon, ami – bármilyen meglepő is ez – furgont jelent. Az először az 1983-as Majorette katalógusban szereplő darabot már „Glacier” és „Ice Cream Van” néven, azaz mobil, csapásmérő fagylaltos egységként említi a cég. Gyanítom az effajta következetességet a Matchboxtól leshették el. Hogy valódi autót mintáz-e, azt nem tudnám megmondani, ha messziről nézve és ködben kicsit GMC Value Van, de tényleg csak egy kicsit.

Hogy mitől találom zseniálisnak? A kihúzható napellenző, barátaim! Komoly 0,5 centes alkatrész lehet, mégis micsoda remek játékszerré lépteti elő ezt a járgányt! Nem is tudom... Szerintem ha a nagy cégeknél dolgozó tervezőket egy napra bezárnák egy könyvtárba egy halom régi katalógus mellé, akkor az sokat dobhatna a mostani modelleken, nem?

Napellenző bevetési pozícióban!
Napellenző utazási pozícióban!
A másik oldalon fagyi alakú ablak és ventilátor.
Vonóhorog? Vonóhorog!
Majorette Fourgon 1983-ból. Sok apró, szerethető részlettel gazdagon felvértezett játékszer.

2009/12/26

2009 Matchbox Legjei – A jelöltek begyűjtése

A jelöltek begyűjtése lezárult, szavazás hamarosan!


Andrew0807 kollégától származik az ötlet – amit azonnal „megvettem” – hogy szavazzuk meg 2009 Matchbox legjeit. Én csak annyival járultam hozzá, hogy az általunk felállított kategóriákban a jelölteket is tőletek, a Matchbox Memories olvasóitól várjuk a szavazáshoz.


A kategóriák:

Tulajdonképpen az elnevezésekből nyilvánvaló, hogy miről van szó, de biztos ami biztos, mindenhol részletezem, hogy mikre várunk jelölteket.


Az év legkidolgozottabb újdonsága (a.)

Az a modell, mely 2009-ben debütált, korábban nem szerepelt a cég kínálatában és szerintetek a leginkább kidolgozott, legszebben megformált.


Az év legjobb fantáziamodellje (b.)

Az a modell, mely 2009-ben debütált, korábban nem szerepelt a cég kínálatában, de nem valódi, létező autót formál meg, hanem valamilyen fantázia szülte jármű.


Az év legjobb recolorja (c.)

A Matchboxszexualitási szótár óta tudnotok kell, hogy mi az a recolor, de sicher was sicher a teljes meghatározás erre a pontra: Az a modell, ami korábban már szerepelt a kínálatban, de 2009-ben új színeket, új festést kapott.


Ezt igazán kár volt (d.)

Az a modell, ami helyett szívesebben láttatok volna bármi mást a kínálatban, amiért biztosan nem adnátok egy fillért sem.


Miket lehet jelölni?

Minden 2009-ben megjelent Matchbox modell potenciális jelölt, függetlenül attól, hogy mely kontinensen jelent meg. Tehát az 1-75, 1-100 – erről egy JPG alább látható –, Best of British, Superfast sorozatok, 3-as, 5-ös és 10-es csomagokban megjelent darabok is mind egyaránt játszanak. Sajnos nem tudok teljes listával szolgálni, de a 2009-es tag-re kattintva felbukkanó találatok bizonyosan segítenek visszaemlékezni.


Hogyan jelölhetek egy modellt?

Ehhez a posthoz fűzött kommentben várom a jelölteket a megjelenéstől számított egy héten át, tehát 2010. január másodika az utolsó nap, amikor még nevezni lehet a személyes legeket. Szeretném, ha könnyebbé tennétek a feldolgozást, ezért a kategóriákat betűvel jelöltem. Az én személyes listám álljon itt példaként alább – de ne engedjétek, hogy befolyásoljon benneteket! Mivel most még csak jelölteket gyűjtünk, ezért egy-egy kategóriában több jelöltet is megnevezhettek, de hogy a dolog ne váljék parttalanná, egy kategóriában maximum 5 jelöltet nevezhettek meg fejenként!


(a.) MB-54 Dodge Monaco Police

MB-89 1968 Toyota Land Cruiser

MB-03 Lotus Europa (Special)

MB-02 1969 Austin Mini Cooper S


(b.) MB-78 Jungle Crawler


(c.) 40th Anniversary Superfast: MB-04 '69 Cadillac Sedan Deville

MB-20 Porsche 911 GT3

MB-41 Chevy Van


(d.) MB-01 1971 Oldsmobile Vista Cruiser

MB-29 Dodge Magnum (piros+woody combo, szörfdeszkákkal)

MB-55 2008 Ford F-350 Ambulance

MB-61 Dodge Charger Police

MB-81 Dune Buggy



A 2009-es amerikai 1-100 sor, megkönnyítendő a jelölést. Ha megkattintjátok, akkor szép nagyra nyílik.

2009/12/25

Matchbox Superfast MB-39 GMC Wrecker - UPDATE

Superfast kivitelű GMC Wrecker-el már találkozhattatok ezen az oldalon, mégpedig a szürke 2006-os kivitellel. A mostani darab az eggyel korábbi, 2005-ös szériából származik, mely immáron bontatlan csomagolásban érkezett hozzám - a bontatlan képért elnézést kérek, ez most nem nagyon sikerült. Nagyon jó kiállású darab, szép kontrasztos a festés és a dekoráció, annak ellenére, hogy jobban megnézve pár dolog nem nagyon stimmel. A színe nekem nagyon tetszik, minden lámpa festett - a tetőn levő helyzetjelzők is -, kapott plusz ajtókat az oldalára, tetszetős a pepita minta is a plató oldalán. Ugyan jól passzol hozzá a fekete szélvédő, de mivel annak az anyagából vannak a villogók is, így kicsit furán hat ez a megoldás számomra. A másik véglet az a felniválasztás, ami alapjaiban véve tetszik, csak valahogy erre az autóra nem valóak. Mindezek ellenére az összhatást tekintve nagyon tetszik, főleg ha egy tuningolt GMC-nek tekintjük egy bivaly mocival a géptető alatt, amivel komoly meglepetést tud okozni, ha zöldre vállt a lámpa...

Superfast MB-39 GMC Wrecker 2005-ből, NRFB
Tuning GMC Wrecker
Fekete villogókat sem láttam még, ezidáig
Nagy átmérőjű krómfelni, agyonperezett gumival. Pont ez nem való erre az autóra, de valahol mégis tetszik.
Egy rendszámot nyomhattak volna rá hátulra

2009/12/24

Régi idők karácsonyai

Arra gondoltam, hogy stilszerűen kívánok a Matchbox Memories látogatóinak és szerzőgárdájának boldog, kisautókban gazdag karácsonyt. Mára egy olyan oldalt tartogatok nektek, ahol számos áruház régi, karácsonyi katalógusait találjátok, 1933-tól 1988-ig. Szerintem Ti is olyan élvezettel fogjátok felfedezni a fantasztikus régi játékokat, mint a trófea elejtője r3nt0n, vagy én.

Egy oldal a Spiegel karácsonyi katalógusából, 1972-ből.

2009/12/23

Matchbox TP-122 Porsche Turbo and Glider Trailer

A már korábban bemutatott Matchbox Porsche Turbo vonóhorgát nem csak dísznek tervezték rá, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy kétféle Twin Pack-ben is szerepelt. Az egyikről - TP-113 - már tettem említést a Caravan bemutatásakor, a másik pedig az, amit most tárok elétek. Ebből kettő színvariáció is létezik, ez a sárga a ritkábbik, az 1-75 sorban is szereplő kék verzióból készült valamelyest gyakoribb darab. Említésre méltó újdonságot nem tudok írni az autóról, mint amit annak bemutatásában írtam, a trailer-ről pedig Joe már írt egy részletes beszámolót. Amire viszont kitérnék, az a színválasztás. A Jeep-el kombinált változatnál látott sárga szín megmaradt, melyet lilával és egy kis rózsaszínnel bolondítottak meg, feldobva így a külcsínt. Képek nélkül is gondolom kicsit érdekesen hangzik ez a kombináció, azonban a vitorlázóval feltették az i-re a pontot, ugyanis az teljes egészében élénk rózsaszín - erre azért hagyok egy kis időt -, amit a trailer áttetsző burája sem rejt véka alá. Én speciel csak egy vitorlázó klub női egyletének valamelyik tagjának a birtokában tudom elképzelni ebben a kombinációban eme járműveket, mindenesetre maradjunk annyiban, hogy érdekesen néz ki.

Matchbox TP-122 Porsche Turbo and Glider Trailer
A trailer fedele áttetsző, már látszik a ...
... rózsaszín veszedelem

2009/12/22

Egy rossz és egy jó hír

Ahogy mondani szokták, van egy rossz és egy jó hírem. A rossz hír, hogy beczl aki számos olyan posttal örvendeztetett meg minket, amelyek minden túlzás nélkül nevezhetőek hiánypótlónak a hazai kisautók gyártásáról, illetve a Corgi és a Husky történetéről, elhagyja a Matchbox Memories szerető kebelét. (Mielőtt bárki rákérdez, nem vesztünk össze, vagy bármi ilyesmi.) Hálásan köszönöm neki az írásait és hogy lehetőségem volt teret biztosítani nekik. A jó hír, hogy beczl nem tűnik el a hazai netes scénáról, oldalát megtaláljátok a linkek között.

A leggyorsabb Piros és Sárga


Zseniális stop-motion videó, talán Tomica autókkal. Robbanások, autós üldözés, izgalom. Via Stipistop.com.

2009/12/21

Gyári hibás Hot Wheelsek – 1969 Dodge Coronet Super Bee és 1969 Mercury Cougar Eleminator

Nem gyűjtöm a Hot Wheels kisautókat, aminek tulajdonképpen egyetlen oka van: nekem gyerekként kimaradtak, egyetlen példányom sem volt – ha jól emlékszem – ezért nem indukálnak bennem érzelmeket, szemben a szivárvány oválisos márkával. Hot Wheels ellenes sem vagyok, egyszerűen csak nem szentelek nekik több figyelmet, mint bármelyik konkurens márkának. Persze mindig átnézem őket, ha szembe jönnek velem egy üzletben, de a legtöbbször ott is hagyom őket, mert nem szeretem az eltúlzott, csupa felni, csupa csicsa festésű darabokat, amilyeneket mostanában túlnyomó többségben látok ezzel a logóval. Persze ritkán, de elcsábulok egy-egy HW-re, hiszen pont az amerikai muscle car az, amiben erős a márka, azon meg fenemód jól mutatnak a nagy papucsok.


A kiállítás shopjában szemeztem hosszasan a címben szereplő két járművel, de legnagyobb meglepetésemre kettőből rögvest kettő gyári hibásnak bizonyult. Mint az világos már a fentiekből, nem vagyok valami hű de nagy HW szakértő, ezért fogalmam sincs, hogy ez mennyire gyakori, de sejtem, hogy egyáltalán nem az a jellemző a cégre, hogy ilyen gyakoriságúak a hibás darabok. Mivel én nem igazán utazom a HW-ban, nem akartam gyári hibás darabokat magamévá tenni, de ha valaki pont ilyesmiben utazik, annak szívesen félreteszem ezt a kettőt – amíg a készlet tart. (Az árat sajnos nem tudom befolyásolni, hiszen egy boltról van szó, így az fixen 620 forint.)



Hot Wheels 1969 Mercury Cougar Eleminator. Jól állnak neki a nagy felnik és ez a szín is büntet.
Közelebbről viszont a felirat egy picit hiányos. "E.minator". Mondjuk azért olyan őrült nagy hibának nem nevezném, egyszerűen csak nem maradt a helyén a festék.
Hot Wheels 1969 Dodge Coronet Super Bee. Mint fent.
Ez viszont már lényegesen betegebb. A tampózás elcsúszott egy kicsit az oldalán, amitől a hátulján a "szalag" nem ér össze. A teteje pedig még a fényezés és csomagolás előtt sérülhetett meg, mert a festék sem pergett le és a blister is épp.

2009/12/20

Matchbox MB-74 Plow Master 6000

Gondoltam ha már hóekének hívják, akkor hóekézés közben készült képekkel illene bemutatni az idei, 2009-es kiadású Matchbox Plow Master 6000-et - korábban Highway Maintenance Truck -, melyről a linkre nyomva olvashattok bővebben. Az ide kivitel élénk zöld színt kapott, mely hóban elég feltűnővé teszi, így ez jó választás volt szerintem. Ezúttal egy aszfalt karbantartással foglalkozó cég járműve, melyről az autó oldalán látható aszfaltnyomok is árulkodnak. A kerékválasztás terén is jól döntött a Matchbox, méltó utódja a convoy/terep keréknek, mely korábban jellemző volt alatta.

Matchbox MB-74 Plow Master 6000, NRFB
Megkezdődött a munka
A sárga keretben utalás a régi nevére
Manapság nem szórunk sóval, csak környezetbarát anyaggal