JDM. Japanese Domestic Market. Japán belpiacos (jármű). Olyan autók gyűjtőneve, amit a japán gyártók csak a hazai piacukon árusítanak, értelemszerűen csak és kizárólag jobbkormányos kivitelben. Leggyakrabban a japán sportautók külföldi rajongói által fetisizált és valóban az exportváltozatok közül kiemelkedő felszereltségű autókra használt fogalom. Igazából JDM lehet bármilyen kategóriájú japán autó, a kei-caroktól és truckoktól kezdve a luxusautókig. Ebben a postban egy a legutolsó halmazba tartozó JDM* luxusautót láthattok, amelynek megtapasztalása nálam bakancslistás feladat.
A zen négy keréken
guruló temploma
Azt gondolom, hogy
mindenki pontosan tudja, hogy a Toyota luxusmárkája a Lexus.
Kevésbé ismert tény, hogy van egy márkájuk ami efelett áll. Ez
a Century. A cím ily módon – pont mint ahogy a Majorette
csomagolása – hibás is, hiszen a Century-t pont úgy nem
emlegetjük együtt a Toyota márkanévvel, mint ahogy a Lexust sem.
A Century története az 1960-as évek végén kezdődik. Régi mondás, hogy a „nagy gondolatok egyszerre születnek meg briliáns elmékben”. Nos, az az elképzelés, hogy egyszerűen nem járja, hogy az akkorra már a világ egyik legiparosodottabb, technológiailag vezető államának prominensei külföldi luxusautókkal reprezentáljanak, hiszen az gyengíti az előbb említett imágót. A szigetország autógyártó nagyjai cirka egyszerre szálltak ringbe. 1965-ben debütált a Nissan President, ami reputációban bizony nagyon is verseng a Centuryval, de a különböző generációi engem mindig is az éppen aktuális Mercedes-Benzekre emlékeztettek – a 2003-2010-között gyártott utolsó generációja különösen. Én ide venném még a Mitsubishi Debonair, 1964 és 1986 (!) közt gyártott első generációját is, de csak és kizárólag azt. Ennek az autónak a vonalaiba pedig erőteljes amerikai hatást látok bele, leginkább a negyedik generációs Lincoln Continental-t, de kicsit Mercury Park Lane-t is.
A Toyota, Japán első számú autógyártója presztizs okokból egyszerűen nem maradhatott ki ebből a szegmensből! A többiektől kicsit megkésve, 1967-ben mutatták be a Century első generációját. A G20 a cég alapítója, Sakichi Toyoda születésének századik évfordulóján debütál, mely alkalom adja a típus nevét – Century, ebben a környezetben évszázad – és az előtte való tisztelgés remek kamuflázst nyújt a ténynek, hogy utolsóként léptek a piacra. Persze én is pontosan tudom, hogy a jó munkához idő kell, illetve a Toyota nem „egyszerűen csak” a Bentley-t, Rolls-Royce-t, Mercedes-Benz-t, Jaguar-t, Daimler-t akarta lepipálni, hanem a hazai konkurenseket is.
A Century abban tér el a világ összes többi luxusautójától – és ez igaz valamennyi generációjára – hogy nem akar hivalkodni. Igen, egy luxuslimuzin, de minden egyes porcikájában a konzervatív japán értékeket tartja szem előtt. Nagyon is tudatosan a célközönség az uralkodóház tagjai, az állami vezetők, diplomaták, cégvezetők. Nagyon nem tudatosan pedig a jakuza! A világ egyik legrégebbi bűnszervezetének szigorú magatartási kódexébe, középkori hűbéresi rendszerébe, szerkezeti felépítésébe hasonlóképp illeszkedik a felső vezetők számára egy ilyen indíttatású jármű. Japán nagyon szigorú kimondott és kimondatlan társadalmi szabályok mentén él. Az alapvetés, hogy a japán emberek próbálnak nem egymás idegeire menni, egészen egyszerűen azért, mert nagyon nagy a népesség, mely ráadásul nagyon sűrűn lakott városokban összpontosul. Már évszázadokkal ezelőtt rájöttek, hogyha nincsenek egymásra tekintettel, akkor abba hosszú távon mindenki belebolondul és csak felesleges konfliktusokat szül. (Bezzeg a nem is olyan távoli Kína!) A Century a visszafogott eleganciáról szól és arról, hogy a gazdájának a zen nyugalom négy keréken guruló templomát nyújtsa. Nekem ez végtelenül rokonszenves és ettől van a Century megtapasztalása a bakancslistámon. De szerintem pont ugyanezekből az okokból Japánon kívül a Century nem versenyképes termék! A közelmúlt, de leginkább a jelen, a luxusautók piacán mindenképpen a hivalkodó járművekről szól. Ha egy a fentebb már felsorolt márkák közül – vagy az ott szándékosan nem említett, akkor már-még nem létezők – közül nem lenne elég hivalkodó és feltűnő, akkor ott a Mansory ami él és virul, annak ellenére, hogy normális ízlésű ember bottal nem birizgálná meg!
Az 1967 és 1997 közt, minimális kozmetikai frissítésekkel 30 évig gyártott első generációs Century-ra (G20, G30, G40) éppúgy, mint jelen bejegyzés tárgyára, az 1997 és 2017 közt, már „csak” 20 évig gyártott G50-re is igaz, hogy sikerült egyedi stílust találni hozzá, ami nagyon japán és nem kopíroz másokat.
Bár a bevezetőben a JDM-et emlegettem, *pont a Century G50 az egyetlen amelyet elenyésző számban, de exportáltak is. Ezért balkormányos változata is létezik, de ezek a fehér hollót is verik gyakoriságban és megfigyelhetőségben. Jó eséllyel olyan gyűjtők birtokában vannak, akik csak elhalálozásuk alkalmából válnak majd meg tőlük és akkor is olyan gyűjtők állnak sorban értük, akik korlátlan anyagi forrásokat tudnak latba vetni annak érdekében, hogy megszerezzék őket.
Térjünk a lényegre!
A
hosszú bevezető után itt van az a pont, amikor hagyományosan az
eredeti jármű ismertetésébe kéne kezdenünk, mely feladatot én
előszeretettel „szervezek ki” a nálam ennél rátermettebbeknek,
de mindenképp olyanoknak, akik velem ellentétben nem csak képen
látták az adott autót. Nem számítottam rá, hogy anyanyelvünkön
lelek bármit is erről az autóról, de legnagyobb meglepetésemre,
a
TotalCaron olvasható a G50-ről egy bemutató. Fenntartásokkal
ajánlom csak, mert autóbemutató helyett egy novella.
Még
nagyobb meglepetésemre egy bemutató videó is hozzáférhető
magyarul, melyet hosszas tépelődés után végül beágyazok ide,
bár sokáig csak linkelni akartam. Be kell valljam, hogy készítője
számomra teljesen ismeretlen. Távol álljon tőlem, hogy bele
akarnék kötni, de erős kritikával kell illetnem. Mindenképp
elismerésre méltó, hogy a legfontosabb tényeket és
tulajdonságokat kiemeli a készítő, akit mocsok módon irigyelek,
hogy neki megadatott a G50 megtapasztalása és azért, hogy még
vezette is. Ugyanakkor a prezentálás módja annyira stílusidegen a
járműtől, hogy az engem roppantul zavar! Operába sem sokzsebes
nadrágban és favágóingben ül be az ember egy pohár sörrel a
kézben, hogy aztán önfeledten végigpogózza az előadást. Nagyon
megnéznék egy ilyen anyagot az autós újságírás nagyjaitól,
akik teljesen más minőségben produkálnák ezt!
A fenti videóban két ponton is elhangzik tévedés, amit szeretnék korrigálni. A lényeges, hogy természetesen az első sorban ülőknek is van légkondicionálása, nem csak fűtése, hiszen egyáltalán nem lenne hatékony, ha a sofőr, illetve a mellette ülő titkárnő, testőr, bárki nem tudná teljes odaadással végezni a munkáját azért, mert rosszul van a melegtől. Tény, hogy a klimatizálás (legalább) kétzónás és az utasokat teljesen különálló hőmérséklet szabályozás szolgálja.
Apróbb tévedés, hogy a hátsó ülések előtti képernyő alatt nem kimenet – főleg nem fejhallgató kimenet – található, hanem épp ellenkezőleg, kompozit videó- és ahhoz tartozó audio bemenet. Úgy tűnik, hogy a képernyőhöz – és a DVD lejátszóhoz – tartozó távirányító amúgy hiányzik, csak a tárolására szolgáló, gondosan gumírozott üreg látható a polcban.
Legnagyobb meglepetésemre találtam a G50-ről katalógust, nyilvánvalóan japánul. Vettem a fáradtságot és mesterséges intelligencia segítségével lefordítottam! Arra biztatnálak benneteket – hogy bár vannak benne nyilvánvaló fordítási bakik – mindenképp olvassatok bele, mert olyan dolgokat fogtok látni amitől nekem leesett az állam és emlékeztetnem kellett magam, hogy egy húsz éves katalógust lapozgatok – igen, 2000-ből való a brossúra. Oldallégzsák a hátsó ülésen, opcionális és nyilván csak japánban működő „connected” szolgáltatások, keréknyomás ellenőrző rendszer, nem csak fekete fényezés, a beltér színválasztéka... Az ész megáll! Bocsássátok meg nekem a gigantikus kiterjedésű katalógust, de a fenti, „közel sem vagyok velük elégedett” bemutatók mellett nagyon is itt a helye!
A Majorette felnőtt a
feladathoz
Amikor tavaly hírét vettem, hogy a Majorette, Centuryt fog a piacra dobni – hogy úgy mondjam – izgalmi állapotba jöttem, mert ez garanciát jelentett arra, hogy elérhető közelségbe fog kerülni egy ilyen autómodell. A kis felbontású, „beetető” képekről akkor még nem is lehetett pontosan megmondani, hogy melyik generációról van szó.
Röviden összefoglalva: Nem csalatkoztam! Szögezzük le, ez egy gyerekeknek szánt játékszer, melyet az ára is tükröz. Ebben a kategóriában 10/10! Egy dedikáltan gyűjtői darabtól igazából csak a típusra jellemző kerekek hiányában tér el – cserébe nem is az az árfekvés. A Majorette hozzá az egyik olyan egyenkerekét választotta hozzá, ami nagyon jól mutat alatta. Csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Remek, igazán remek!
A jó hír az, hogy az idén a Majorette szürkében is kiadja majd a Century G50-et. Természetesen KELL!
Mindeközben a Mattelnél... De ez már egy másik történet lesz a közeljövőben!
