Nagyon nem szeretek NRFB
kisautókat mutogatni a blogon, merthogy a csomagolás számos
részletet eltakar. Ez alkalommal inkább idegen képekkel operálok,
de ez a példány marad bontatlan.
Amire nem vesztegetnék
szavakat az a Tri-Five függőségem, aminek ékes jeleivel tele e
blog. Ha valahonnan mégis elindulnátok gyarlóságom ösvényén,
akkor
az legyen e bejegyzés.
Mindig fúrta az oldalam,
hogy egy-egy cég logója vajon hogy és miként került a
játékboltban kapható kisautókra. A Code 2 az egyértelmű, az
adott vállalat fizetett érte, hogy ilyeneket gyártsanak neki
promóciós célokból. A Coca-Colához tartozó Fanta,
kínai promóciójához is készült ilyesmi. Na de mi van a
normál sorozatokkal?
A helyzet az, hogy
elképzelésem sincs! Az együttműködés már az 1950-es években
elkezdődött, az akkori márka-tulajdonos Lesney és a jenki
üdítőital gyártó között. Az egyik legkorábbi és leghíresebb
ilyen Matchbox modell az 1957-es, sárga színű Lesney Matchbox 37A
Karrier Bantam 2 Ton kisteherautó volt, amely Coca-Cola feliratokkal
jelent meg. Az évek során cirka 2004-ig számtalan és egy
Coca-Colás
Matchbox jelent meg*, a létező összes méretarányban, amiben
Matchbox emblémás kisautókat gyártottak.
A német piacra 2001-ben
és 2002-ben külön Coca-Cola sor készült az 1-75-ön kívül. Az
előbbiből itt, az utóbbiból
pedig itt láthattatok már egy-egy darabot. Hogy ezeknek a
sorozatoknak mi a története, az sajnos számomra rejtély!
Az ebben a bejegyzésben
látható 1955-ös kabrió Chevrolet is a 2001-es, német kólás
sorból való. Mint jól látszik, a normál „ablakos”
Superfaston alapuló doboza van, de a „hátsó ablak” helye „le
van falazva”, gondolom a sorozat önreklámja okán. Ami nagyon
érdekes, hogy bár ez dedikáltan egy német sorozat, a dobozfülön
pont csak németül nincs egy sor sem, de angolul, franciául,
spanyolul, olaszul, portugálul és görögül igen!
*A fenti szűrés sajnos
a nem Matchboxokat is listázza, a Blogger, olyan-amilyen
keresőmotorja nevében is elnézést kérek.
Nagyon nem szeretek NRFB kisautókat mutogatni, mert a csomagolás eltakar fontos részleteket, ugyanakkor a ritkább daraboknál indokolt az értékük megőrzésére is gondolni! Ennek a spéci doboznak hozzá csak az egyik oldalon van ablaka. Ami látszik: Az oldala.
Ami nem látszik: Van króm, nincs kiemelés. (Fotó: eBay)
Ami nem látszik: Pin-up stílusú dekor a csomagtartó fedelén. (Fotó: eBay)
Ami nem látszik: A hátulja kicsit sivár így kiemelések nélkül. (Fotó: eBay)
A világ bármelyik
online piacterén a kisautókkal kapcsolatban a leggyakoribb jelző a
„ritka”. Nem is szeretem pufogtatni éppen ezért. De ez a Convoy
szerelvény kivétel, ezzel kapcsolatban ki merem jelenteni, hogy
mindenképp a ritkábbak közül való és azon belül is a szebbik
változat!
Kevésbé gyakori,
ritkább... A Scania T142
nyergesvontató nem újdonság nálunk, a
történetével itt foglalkoztunk bővebben. Az eredeti Convoy
széria szerelvényeit tekintve, a tengernyi DAF, és az óceánnyi
jenki vontató közt mindenképp a kevésbé gyakoriak azok,
amelyeket ilyen vontat.
A ponyvás félpótkocsi
a verzióit tekintve szintén a ritkábbak közül kerül ki. A
Twin Pack / 900-as sorozat öröksége, de relative hamar kikerül
a Convoy szériából. Gondolom azért alakult így, mert macerás
volt összeszerelni és csomagolni – az annyi más félpótnak is
alapot adó platós trélerre először rá kellett illeszteni és
rögzíteni egy nagy műanyag alkatrészt, arra jött a ponyva és
mielőtt dobozba rakták, még kellett egy befőttesgumi is, ami a
helyén tartja a dobozban. A
gyerekkori két Convoyom egyike pont egy ilyen ponyvás Peterbilt
szerelvény, tehát már csak ezért is kedves a szívemnek. Ha
jobban belegondolok, akkor a
TP-23-at is beleszámolva összesen három ponyvás szerelvény
van a gyűjteményemben, a
harmadik ez a Michelin dekorú Peterbilt. A helyzet az, hogy
pusztán a dekorokat tekintve nincs is sokkal több! Ha nem tévedek
– nagyon kéne nekem már a Charlie Mack Convoy biblia, de a mester
pont olyan lusta mint én, azt mondta, hogy talán van a garázsban
még de nem akaródzik neki előtúrni – akkor még kettő és fél.
Azért fél, mert az Interstate Trucking verzióból van Kenworth
Conventional-al is, de én azt afféle „pénteki speciálnak”
tartom, ami úgy keletkezhetett, hogy elfogyott az illeszkedő
festésű Pete és ezért egy olyan Kennyt raktak a csomagba, ami
ugyan zöld alapszínű, de elüt a dekorja. Ezek kettő és felen
annyira gyakoriak, hogy én eddig csak képen láttam őket. Eddig.
Ritka Mint
fentebb már említettem, nem szeretek a „ritka” kifejezés
aknamezejére merészkedni, de most mégis megkockáztatom, mert én
jelen post sztárját, a CY-23-at eddig csak képen láttam. Nem jött
velem soha szembe semmilyen börzén, az pedig azt hiszem jelez
valamit – ha mást nem, hogy rosszul látok, vagy kevés börzére
járok.
Tehát
nagy az én örömöm, ugyan doboza nincs – ez fáj a legkevésbé,
nincs doboz-fétisem – de kifogástalan állapotban van! A Convoy
Project 1988-ra datálja ezt a szerelvényt, ami ha helyes adat,
akkor a ponyvás félpót hattyúdala. Össz-vissz háromféle
verziója van és ez szerintem a legszebb. Makaóban született, a
Scaniának kék alváza és krómozott üzemanyagtartályai vannak. A
maradék két változaton feketék a tankok, Makaóból és
Tájföldről is származhatnak. A félpótok nem különböznek
dekorban, csak a gyártásuk helyében.
Rénézve a vitrinre: Két olyan Scaniám van, aminek van a csőrén valamiféle motívum, az Amoco és a Tizer tartályos szerelvények. A spoilerén pedig csak a Tizer visel egy logót, tehát csak az, meg ez a traktor ilyen gazdagon dekorált!
Adjunk a közszolgálati jellegnek: A Michelin gumiabroncs-gyár kabalafiguráját, a Michelin Man-t (vagyis a Michelin-bábut) azért hívják Bibendumnak, mert az 1898-as bemutatkozó plakátján a latin „Nunc est bibendum” (Most inni kell!) szlogen szerepelt. A név története röviden: A kezdeti szlogen az ókori római költőtől, Horatiustól származó idézet eredetileg arra utalt, hogy a Michelin gumiabroncsok szó szerint „megisszák” és elnyelik az útakadályokat, ahelyett, hogy kilyukadnának. A vizuális geg onnan jön, hogy az első illusztráción a figura egy pohár törött üveget és szöget emel a magasba, jelezve, hogy a gumi ellenáll az efféle veszélyeknek. A név megragadása a francia autóversenyzők egyikének, Léon Théry-nek köszönhető. Ő ugyan nem tudott latinul, ám a plakátról ismerős kifejezés alapján így köszöntötte az egyik alapítót: „Voilà Bibendum!”, és ez a név véglegesen ráragadt a kabalára.
"...néztük hogy járja a táncát a kamionon a fény..."
Ez a szerintem szebbik változat, krómozott tartályokkal.
A félpót mindegyik verzión ugyanilyen, a fém része szürke, a műanyag részek meg ahogy látszanak.
Mint játékszer szerintem nagyon kívánatos,...
...hiszen a ponyva egyetlen mozdulattal leszedhető és így nagyon sok mindent szállíthat.
Visszaszerelve pedig a gravitáció stabilan a helyén tartja.
Összeszerelni és csomagolni meg pont ezért bonyolult, utóbbihoz befőttesgumi is kellett.
Nem lennék meglepve hogy a fenti okokból került volna ki hamar a kínálatból. Hú, azért ez nagyon nem csúnya, nemde?
Szeretem, amikor a
Matchbox visszanyúl a gyökereihez és akár csak apró gag szinten
is idéz a múltjából. Fantáziaautó a mai postban, ami az a ritka
kivétel, hogy kedvelem! A remek, 2024-es ötös csomag tartalmát
bemutató bejegyzések közül ez az utolsó.
Nos, ebben a bejegyzésben
említettem, hogy az MBX Field Car-nak van egy olyan változata, ami
erős utalás az ős-Field Car legutolsó inkarnációjára. Ez az! A
post legvégén találtok majd képet az ősről, ami annak az
öntvénynek volt a hattyúdala, 1980-ban egy kizárólag az USÁ-ban
kínált, 10 tagú spéci kiadásnak volt a tagja. Érdekesség, hogy
semmiféle speciális jelzésük vagy számozásuk nem volt. Mind
viszonylag régebbi öntvény, friss dekorral. Nem tartom kizártnak,
hogy a 179-es rajtszám 1979-et, azaz az 1980-as megjelenések
tervezésének évét jelenti.
Az MBX Retro Pack-ban
szereplő új Field Car egyértelműen erre utal, a 180-as rajtszám
pont az a fajta „összekacsintós”, „aki érti, érti” típusú
easter
egg, amiket nagyon kedvelek.
Ezzel a posttal elértünk
a csomag bemutatásának a végére. Erre
a linkre, illetve a címkefelhőben lévő tag-re kattintva –
ezt azért „mondom” el mindig, mert ha elfelejtenék / lusta
lennék a folyószövegbe is ilyen összefoglaló hivatkozásokat
tenni, akkor emlékezzetek rá, hogy ott biztosan találtok ilyet –
most már a csomag teljes tartalmát kilistáztathatjátok!
Szigorú!
Ritka, hogy egy fantáziamobil nekem tessen, de ez nagyon jó!
A dekor afféle easter egg, magyarázat fentebb és lentebb. Be is vettem a listába.
Még a fémfelhasználást csökkentő "üvegtetőt" is megbocsátom neki, mert nem áll neki rosszul!
Az ilyen részletektől lesz menő egy kisautó! A pótkerék a kerekei mimikrije.
Nos, igen! A kormány az bizony pizza! Nem is tudom milyen szakterületbe vág bele, de aki ért hozzá magyarázza már el nekem, hogy ez miért "jó"! Spórolni lehet vele? Nem arra gondolok, hogy legyen külön alkatrész, de legalább valamiféle "minta" legyen már rajta!
179-180, ééééérteeed!?
Szerintem pofás, na!
Az utolsó, ős-Field Car változat, amire utal. (Kép: eBay)
A teljes pakk, aminek most a végére értünk. (Kép: eBay)
Követve a McDonald's csomagolásán látható
számokat, a sorozat ötödik részében Ramone mutatkozik be. Félek,
ha ma készülne a film, az ő karaktere meg sem születhetett volna.
Ramone egy erősen átalakított,
1959-es Chevrolet Impala low rider. Kedvelem a korszak Impaláit, de
a kisautógyártók valamiért nem. Én egyedül a Maistótól tudok
ilyet – olyanom sajnos nincs. A legközelebbi dolog, amit mutatni
tudok a gyűjteményből, az a Matchbox 1960-as El Camino.
Ami viszont legalább ilyen érdekes és izgalmas,
hogy mi is az a low rider! Nem találtam erről szóló anyagot a
magyar webűrben, ezért feltűrtem az ingujjam és nekigyürkőztem
én a feladatnak.
A fordítás nehéz, az „alacsony(an) furikázó”
a legjobb, amit ki tudtam fundálni, de borzasztó ostobán hangzik
és nagyjából semmit sem magyaráz el.
Az 1940-es és 50-es években indult az egész Los
Angelesben. A mexikói-amerikai (chicano) fiatalok így fejezték ki
identitásukat és kreativitásukat. Ahelyett, hogy a gyorsulási
versenyekre fókuszáltak volna, a lassú, méltóságteljes autózást
választották, hogy megmutassák művüket.
A low rider kultúra az autókázás (értsd:
élvezetből, konkrét úti cél nélküli furikázás), a művészet
és a technológia egyedülálló ötvözete, amely mélyen
gyökerezik a chicano kultúrában. Ezek a járművek nem a
sebességről vagy a lóerőről szólnak, hanem a stílusról, a
megjelenésről és a hidraulikus rendszerek segítségével történő
látványos mozgásról.
A lowrider mint jármű, egy olyan autó –
hagyományosan, de manapság már nem kizárólagosan klasszikus
amerikai modell –, amelyet módosítottak, hogy a lehető
legközelebb kerüljön az úttesthez. A "low and slow"
(alacsonyan és lassan) kifejezés a stílus lényege: a cél a
stílusos cirkálás (krúzolás), nem a száguldás. A
legépszerűbbek a 60-as, 70-es évek Chevrolet Impala, Monte Carlo,
vagy Buick Regal modelljei.
A legfontosabb műszaki elem, hogy hidraulikus
rendszer segítségével, utólagosan úgy alakították át az
autókat, hogy képesek emelni vagy süllyeszteni a karosszériát,
akár kerekenként is, lehetővé téve, hogy az autó „táncoljon”
vagy ugráljon. A kezdet kezdetén ez volt a lényeg: annyira
„útközelivé” tenni a verdát, amennyire az fizikailag
lehetséges. A legnagyobb menőség az volt, hogyha szikrázott is
amikor leért – nyilván az átalakítóknak volt annyi eszük,
hogy erre koptatókat építettek az autókra. Ez persze károsította
az aszfaltot, amiért a rend őrei vadásztak rájuk. Ekkor jött
képbe a hidraulika: ha rendőrt láttak, megemelték a normális
magasságba a karosszériát. A „táncoltatás”, „ki ugrik
magasabbra” (hop) ezek után jött.
A low ridereket én csodálom, a cirkálás része, meg a jellemző autók is tetszenek, de a kapaszkodás a bentmaradásért valami olyasmi, amit nem tudok elképzelni, hogy élvezetes lenne.
Nyilván ez vitatható, de a low riderek megjelenése
szerintem legalábbis egyfajta művészetté érett. A fényezés
gyakran rendkívül részletgazdag, savanyúcukor (candy) színekkel,
csillámokkal (flake) és bonyolult mintákkal. A belső tér is
gyakran egyedi, bársony vagy bőr kárpitozással. A megjelenés
barokkosan túlzó, a futómű de még a motorblokk is gyakran
teljesen krómozott vagy aranyozott egy low rideren.
A fentiek miatt – műszaki, technikai és szakmai
tehetség, felkészültség és képességek, művészi tehetség és
képességek –, meg úgy általában, azért hogy egyfajta
tisztelettel nyúlnak a vasakhoz, engem lenyűgöznek a low riderek.
Nem az én ízlésem az eredmény, de a belefeccölt munka, az hogy
valamit építenek, az imponál. Szívesen megnéznék élőben egy
ilyen találkozót, de úgy vagyok velük, mint paraszt bácsi az
állatkertben a zsiráffal: otthonra nem kéne.
Ramon trükkjei
Ramone a szerepét
tekintve low riderek fényezésével foglalkozó művész. Nekem a
karakter, a low rider kultúra beillesztése a történetbe még csak
ilyen érintőleges szinten is, nagyon tetszik. Amire a bevezetőben
utaltam, hogy manapság biztosan lenne valamifajta social justice
warrior, aki megbántva érezné magát a mexikói-amerikaiak
szetereotipizálása okán. Na mindegy, ahogy Pósalaki bácsi
mondaná: „Ugorgyunk!”
Eredetiben Cheech Marin
kölcsönzi Ramone hangját. Ő az a színész, akit számtalan
filmben láttunk, ismerős az arca, de neve nem jellemző, hogy
ismert legyen. Magyarul Bor Zoltán szólaltatja meg.
Legalább
háromféle tekintet-változata és háromféle színezése létezik.
A képen látható zöldön kívül arany és lila változata is
ismert. A kunsztja pont az, amit egy low ridertől várnánk: ugrál!
A mellékelt képeken és videón látható, hogy mivel és hogyan
műveli mindezt.
International Motor
Sports Association Számos
(verseny)autót láthattatok már a blogon, aminek a nevében
felbukkan az IMSA rövidítés. Mindezidáig azonban adósak
maradtunk ennek a kicsomagolásával.
Az
IMSA Racing a legjelentősebb észak-amerikai sportautó-bajnokság,
amely prototípusok és GT-autók számára szervez versenyeket. A
sorozat legismertebb eseménye a Rolex 24 Hours of Daytona, a futamok
pedig a sprinttávtól a 24 órás állóképességi (endurance)
versenyekig terjednek.
Főbb tudnivalók:
Szervezeti felépítés: A Daytona Beach-i székhelyű
International Motor Sports Association felügyeli és szabályozza.
Főbajnokság: Az IMSA WeatherTech SportsCar Championship,
amely több géposztályt (prototípusok és GT-k) foglal magában.
Kategóriák: A csúcskategóriát a GTP prototípusok
jelentik, melyeket GT-autók (például GTD Pro és GTD) kísérnek.
Híres versenyek: A Daytona mellett a Mobil 1 Twelve Hours of
Sebring és a Motul Petit Le Mans a legnépszerűbbek.
Rajongóbarát: Az IMSA nagy hangsúlyt fektet a szurkolói
élményre, "nyitott boxutca" (Open Grid/Fan)
eseményekkel.
Az IMSA nemcsak látványos versenyeket kínál, hanem
technológiai tesztpályaként is szolgál a jövő közúti autói
számára.
Részletes magyarázat az IMSA kategóriákról azoknak, akik bírják a nyelvet. Ez alapján a Pontiac Racer egy IMSA GT lehet.
Hasonlít A
karosszériás amerikai versenyautókkal kapcsolatban már
megszokhattuk, hogy az eredeti, utcai autókhoz számtalan és egy
esetben csak annyi közük van, hogy hasonlítanak rájuk
megjelenésben. Éppen ezért műszaki paraméterekről, meg
eredetiről – már hogy mit mintázott meg a Matchbox – nem sok
értelme van értekezni.
Igyekeztem azonban
találni valamit, ami olyan, mintha a kisautó tervezője arról
vette volna a mintát. Találtam! A
Motorsports Market árulta az alább látható, 1985-ös IMSA GTO
Pontiac Firebird versenyautót.
A cég ezeket
találta fontosnak kiemelni róla az eladás előtt:
Kialakítás: Huffaker Engineering, teljes csővázas
szerkezet.
Motor: 6,0 literes Small Block – ilyenkor mindig
vigyorognom kell – Chevrolet a Comptech-től, Pontiac
hengerfejekkel, 600+ lóerő
Sebességváltó: Weismann „shuttle box” 5 sebességes,
áttételkerék készlettel (drop gears), jelenleg a Laguna Seca
versenypályára optimalizálva
Differenciálmű: Ford 9 colos, Detroit „True-Trac”
részlegesen önzáró differenciálművel, 4.11:1 áttétellel,
teljes tehermentesítésű (full floating) féltengelyekkel és
Watts-rudazattal
Elektronika: Egyedi PRS kábelköteg motorsport-szabványú
csatlakozókkal, dupla MSD gyújtás
Egyebek: Szervokormány, differenciálmű-hűtő és
szivattyú, Penske 7500-as sorozatú lengéscsillapítók, 2
garnitúra felni, tartalék első splitter (légterelő).
"Az autót Arthur Miller tulajdonlása alatt
restaurálták, mielőtt a jelenlegi tulajdonosához került volna. A
jelenlegi tulajdonos korszerűsítette a differenciálművet,
kicserélte a féltengelyeket, rövidebb áttételeket szerelt be, és
felújította a fékeket. Az autó rádiós kommunikációhoz elő
van kábelezve.
Teljesen felkészített állapotban van, készen az
olyan versenyekre, mint a Daytona Classic 24 órás, a Sebring
Classic 12 órás, az SVRA Group 10, a CSRG Group 8, a HSR/IMSA
Vintage sorozatok stb. Szintén kiváló nevező lehet a montereyi
IMSA futamokra.
Az autó nem akármilyen pedigrével rendelkezik! Az
1985-ös és 1986-os IMSA GTO szezonokban versenyzett, a Valvoline
szponzorációjával. Az autót olyan pilóták vezették, mint
Elliot Forbes-Robinson, Tommy Riggins, Steve Millen, Craig Carter és
Billy Dingman.
Steve Millen ezzel a
Pontiac-kal aratott összetett győzelmet az 1985-ös IMSA GT
Columbus 500-as futamon, ahol a Norelco-kupát is elnyerte. Az
1985-ös és 1986-os évek során számos további dobogós helyezést
értek el. A pilóták között szerepelt Millen, Elliot
Forbes-Robinson, Tommy Riggins, Gene Felton és Craig Carter is. A
Firebird rajthoz állt a Daytona Finale-n, valamint az IMSA GTO Miami
Grand Prix-n is, ahol ismét dobogóra állhatott, ezúttal Elliot
Forbes-Robinsonnal a kormánynál." (Remélem észleltétek az idézőjeleket, meg sem próbálok úgy tenni, mintha tudnám, hogy az említett urak kik.)
Veresnytűzmadár A
Matchboxnál az 1-75 sorozatban 1985-ben debütál a harmadik
generációs Firebird versenyautó változata. Rögtön kétféle
verzió készül. Amit itt láthattok az a ROW (Rest of the World:
minden terület ami nem az USA) dekor és az MB-12 számozású. Amit
sajnos nem tudok megmutatni – ha jobban belegondolok élőben talán
még nem is láttam – az értelemszerűen amerikai kiadás MB-60.
Annak festése teljesen más, bár az alapszíne narancssárga.
Mindkettő három évig marad a kínálatban. A minket érdeklő ROW
verziónak háromféle kerékváltozata létezik. Nekem ez tetszik a
legjobban – az ugyanilyen, de arany 8-dot amúgy egészen pusztító
–, az
úgynevezett 5 arch kerekekkel sem rossz.
Legalább nyolc
főváltozata ismert az 1997-ig tartó életpályája alatt, amiből
fele-fele arányban verseny- illetve utcai festésű. A
versenyfestésekből egy nem tetszik, de az utcaiak szerintem
egyenesen katasztrofálisak. Eleve a „wide-body” versenyautóból
utcait faragni... Oké, nagyon nyolcvanas évek autótuningja, amit a
nagy pocsolyán innen olyan nevek fémjeleznek, mint a Zender &
Rieger, Gemballa meg a Koenig-Specials. Firebird e generációja
azonban szerintem olyan forma, amin ilyesmivel csak rontani lehet, de
oké, ezt még csak-csak elfogadom.
Azonban a dekorok, amit
elkövettek rájuk olyanok, hogy nincs az a Miami Vice-rajongó, aki
azt mondaná rá önszántából, kényszerítés nélkül, hogy
tetszenek neki. Nem merem megmutatni, mert felrobban a kijelzőtök!
Illetve... De ez majd
már egy másik bejegyzés tárgya lesz!
Pirelli Rally Világbajnokok. Érdekes, de nem elképzelhetetlen egy IMSA versenyautón.
Wide-body. Versenyautónak oké.
A versenyautó is az utcai változat - link legfelül - belterét és szélvédőjét kapta meg.
A három változata közül szerintem ez a kerék áll neki a legjobban.
Fűtőszál egy versenyautón! "Rácsos ablak egy tengeralattjárón, Biff!"
Nem tűnik úgy, hogy valódi versenygépet mintáz a festés...
...azonban jól hozza a korszak jellemző versenydekorjait.
Nos, változott a helyzet, szert tettem
egy doboz nélküli példányra is. Ezt láthatjátok ebben a
bejegyzésben!
Ennek az öntvénynek van bal- és jobbkormányos változata is. Hogy a premiermodellből létezik-e jobbkormányos, nem tudom megmondani.
Az biztos, hogy mind a két példányom a bal oldalán hordja a kormányát!
Hogy ne kelljen a felépítményből is balos-jobbos verziót készíteni, mindkét oldalán van tolóajtaja, ami Gordiuszi Csomó-szintre viszi a problémát. A valóságban is létező, de nem túl gyakori opció.
Idővel a Transit felirat a hátsó ajtón és a rendszámokon eltűnik az öntvényről. Érdekes lenne tudni, hogy miért.
Nyilván a premiermodellen az összes Transit felirat megvan még - főleg, hogy ez Ford dealermodell is volt.
8-dot kerék. Mindennek jól áll!
Ajtó ezen az oldalon is.
Annyira jól áll egy kisautónak, amikor a lámpabúrák külön alkatrészt képeznek!