2020-ban sajnos elmaradt a lipcsei Modell Hobby Spiel vásár. De az erre
az eseményre szánt, speciális kiadás Matchboxok elkészültek. A választás természetesen
egy német modellre esett, egy Porsche 911 Turbo-ra. Ez négy változatban készült, különböző mennyiségben.
A sárga 300-, a fehér 125-, a fekete 75- és végül a rózsaszín 25 példányban.
Ez
az öntvény 2019-ben jelent meg az 50th Anniversary Superfast sorban.
Majd 2020-ban is ugyanebben a sorozatban, illetve a Moving Parts szeriába is
bekerült. Viszont az 1-100 sorba eddig még nem. Az autóról nem sokat
akarok írni, aki csak egy kicsit is érdeklődik az autózás iránt az
ismeri, a klasszikus Matchbox öntvény kapcsán mi is foglalkoztunk a típus történetével. Cserébe mutatok egy érdekességet:
Ez egy adatlap ami alapján gyártásba kerülnek a megtervezett modellek, annak összes jellemzőjével, mint például a tervező neve, szín,
matricák.
Vannak olyan klasszikus
Matchbox modellek, melyek afféle „kötelező gyakorlatot”
képeznek egy olyan blog számára, mint a miénk. Kell róluk
beszélni, hiszen mindenki ismeri őket, aki a hetvenes években volt
gyerek. Ugyanakkor húzom-halasztom, hogy írjak róluk, mert bizony
sokszor elképzelésem sincs, hogy „mire gondolhatott a művész”.
Réz
1973 és 1980 közt
regnált az 1-75 szériában a Badger nevű, katonai radarjárműnek
látszó tárgy. A járgány Rola-matics – ennek
mibenlétéhez tessenek kedves lenni visszalapozni ide – ami
egy körbeforgó radarantennában manifesztálódik. Pont ezért
nincs beltere sem, mert a helyet elfoglalja a mechanika. A nem valódi
autókat mintázó kisautókat már gyerekként sem kedveltem igazán,
de ez kivétel lehetett volna, ha valami teljesen érthetetlen okból
nem metálfényű réz árnyalatúra kenik, hanem katonai
khakizöldre. Felnőtt gyűjtőként pont annyira nem tudom
értelmezni ezt a színt, mint gyerekként. Tényleg, mi a túróra
gondolhatott a művész? Az elnevezése, aminek jelentése Borz, még
csak-csak, hiszen katonai járműveknél nem szokatlan, hogy
valamiféle állatról kapják a nevüket – na nem mintha értettük
volna gyerekként, hogy mit jelent.
A történeti hűség
kedvéért el kell mesélnem, hogy úgy tűnik, hogy a Matchboxnál
is lehetett olyan, aki nem igazán tudta hová tenni ezt a színt,
így végül 1977-ben több Twin-Pack-be, meg a G-11-es szettbe is
bekerül rendes katonai uniformisban.
Csapásmérő Erő, Matchbox G-11 szett. Rendes uniformisban a Badger.
Változatok Világosan
emlékszem, hogy különböző forrásokból került hozzám ez a két
példány, „valami más kellett nekem, amivel egy csomagban volt
értékesítve” alapon. Ez kis gyösz ebben a színben nem a szívem
csücske, szóval nem fogom összetörni magam különösebben, hogy
szebb állapotú példányokért adjak pénzt. Ez a két verzió
bőven elég, melyek nem csak a radarantenna színében térnek el
egymástól (krómmal és anélkül), hanem árnyalatukban is. A
krómozatlan egy egészen leheletnyi árnyalattal világosabb, amit a
fényképezőgép egyáltalán nem ad vissza. Még azt sem tartom
kizártnak, hogy egyszerűen nem olyan vastag rétegben került fel
rá a festék, mint kellett volna, ezért az eltérés.
Két verzió. Nem csak a radarantenna színében térnek el, a jobb oldali egy árnyalatnyival világosabb is. Gyanús, hogy egyszerűen kevesebb festék került rá, mint kellett volna. A gépháztető és a szélvédő alatti résznél jól látható, hogy oda alig került festék.
Masszív kis holmik ezek, minimális műanyagtartalommal. A világosabbnak az alváza meg pont hogy sötétebb műanyag.
Ma egy újabb 1:72-es Ikarust tárok elétek, de
ezúttal olyat, ami teljes joggal szerepel egy olyan sorozatban,
aminek a nevében szerepel a „legenda” szó.
Nagyon igyekeztem, hogy abban a sorrendben mutassam
be az Ikarusokat, ahogy azok a valóságban is napvilágot láttak,
de be kell lássam, hogy ez sajnos lehetetlen. Eleve ugye a 66-ossal
kezdődött az egész, másrészt azok a darabok, amiket utólagosan
szándékoztam beszerezni késnek. Ezért mostantól minden ikarusos
posthoz mellékelek egy időrendi táblázatot a korábbi
bejegyzésekről az eredetik gyártási sorrendjében.
A porszívó Mint azt Hamster
óta tudjuk: „...a
németek szinte mindennek gúnyos becenevet adnak... Pl. az a
mozdony, ami másutt Krokodil, az náluk Vasdisznó.” Szóval
az alcímben szereplő néven (staubsauger) sem átallották a
németek emlegetni a legszebb közúti járművet, amit a keleti
blokk produkálni volt képes. (Ezt személyes sértésnek veszem és
bosszúból soha, de soha nem fogok Maybach termékeket vásárolni!
Ez majd jól betesz nekik!) Ezzel nagyjából le is tudtam, hogy
legalább egy olyan dolgot mondjak a típusról, amiről már mindent
olvashattatok nálamnál sokkal jobban hozzáértők tollából. Az
Ikarus 55 online elérhető irodalma is tetemes méretű. Az ok,
amiért többeket is idézni fogok alább az, hogy nyomoztam kicsit
az eredeti után és számos helyre szóródtak szét a nyomok.
Béke "Csirketelep" Tóni 55-öse hasonlít, de nem stimmel a modellhez.
Tulajdonképpen pontatlan Hogy őszinte legyek a
fotózáskor tűnt fel igazándiból, hogy ez az Ikarus 55 nem az az
Ikarus 55 amire én zsenge gyerekkoromból emlékszem. Először a
felső, turistagrillező ablakok tűntek fel amiről természetesen a
VW Samba ugrott be. Meg persze az, hogy mennyire kellemetlen
lehetett egy verőfényes nyári napon ezek alatt pácolódni a
légkondicionálatlan, csak részben és csak résnyire nyitható
nagy ablakok mellett. A kilátás nyilván pompás, szóval valamit
valamiért. Aztán az tűnt fel, hogy ennek bizony érdekes ajtó
elrendezése van (0-1-0), azaz középütt van rajta be és kijárat.
Elkezdtem túrni a netet képek és videók után. Csirketelep Béke
Tóni 66-osa hasonlított, volt rajta tetőablak – beszél is
ezekről úgy 10 perc környékén a fentebb elterülő videóban –
de az ajtó elrendezés az amire én is emlékeztem, a két végében
(1-0-1).
Először
az Origo cikkében találtam egy képet, ami nagyon hasonlított
arra, amit a DeAgostini gyártatott Bangladesben. (Igen, „Made in
Banglades” felirat van a csomagolás dobozán.) Csak éppen a
„rossz oldala” volt lefotózva a Malév színeket viselő
55-ösnek.
A Busport-online.hu-n
találtam meg számtalan más fotó közt azt, ami már a „jó
oldalról” mutatja meg ugyanezt a buszt, csak még mindig
fekete-fehérben. (Sőt, az ajtóeloszlás tudományos jelölését
is innen sajátítottam el.)
Az Autónav!gátor
cikkét viszont már színes fotóval illusztrálták a Malév,
1960-ban vásárolt, öt Ikarus 66-osának egyikéről. Innentől
fogva kijelenthetjük: A modell pontatlan, mert hiányoznak róla a
„Malév” és a „Hungarian Air Transport” feliratok.
Ha átpörgetitek a fentebb linkelt oldalak képeit az eredetikről, akkor fogtok látni hasonló iszonyatos uszonyokat a magasságjelző lámpák alatt más buszokon is, nem csak a Maléveseken, de nem ekkorákat.
A vezető saját bejárata, hasonló szögből mint az első fekete-fehér képen, amit találtam az eredetiről.
Innen bizony hiányzik a "Malév" és a "Hungarian Air Transport" felirat. A minta vitán felül gyönyörű.
A 0-1-0 ajtókiosztás - gyanítom a legritkább mind közül. Felirathiány mint fentebb. Vajon használták valaha is a tetőcsomagtartót?
A tetőcsomagtartó kialakítása is stimmel a Maléves buszokéval.
A legendás far. Porszívó ám az eszetek tokja!
Eddigi Ikarusos bejegyzések a megmintázott
eredetik gyártásának sorrendjében:
Én a makettezéshez mit sem értek, de pont ezzel kapcsolatban érdekes ez a katalógus. Egy évvel vagyunk az után, hogy a Lesney piacra dobja az első makettjeit. Az egyáltalán nem értem, hogy a katalógusban miért vannak két külön szekcióba bontva a repülőgépmakettek. Kézenfekvő lenne, hogy civil és katonai gépek, de erről - mint a mellékelt ábra mutatja - szó sincs. Az majd csak 1979-ben lesz, hogy felvásárolják a makettgyártó amerikai AMT-t, szóval az sem jön szóba, hogy egyik rész a saját fejlesztésű darabokról, a másik az átvettekről szólna. Ha valakinek van erre egy jó tippje, ne habozzék megosztani!
„Joe vagyok,
vanitiszes.” Régen kezdtem már így postot, pedig ez a hely a
(nem annyira) anonim, zárt kisárusszállító-kedvelők
gyülekezőhelye. Mai szeánszunk tárgya olcsó, de nem híg a leve,
és ez az első Econoline amit a Ford készített.
Ha blogunkon
megkattintjátok
a „van” címkét, akkor a kisárusszállítók széles
skáláját csodálhatjátok meg. A Fordot közel nem nevezném
alulreprezentáltnak, de egyértelműen az európai Transitokból áll
a derékhad. Amerikai piacos modellből is akad puttonyos Ford A,
F-sorozatú panel delivery is nem kevés, de a klasszikus,
„téglatestű doboz” E-sorozatból
én erre az egyetlen egyre emlékszem itt ni, amit vagy már
elkunyeráltam porschétól, vagy csak el akartam kunyerálni,
vagy most szólok, hogy ez nekem kell ha neki nem.
(Tisztességes eltulajdonlás útján már az én gyűjteményem
erősíti. A szerk.)
Evvan Ez
úton kérek elnézést a Rájen-stílusú szóviccért – egy perc
néma csendes sajnálkozás a
Szirszarjaim blog kisautóktól elfordulása okán –, de
valamivel fel kellett vezetnem a sztorit. A Ford 1960-ban indítja
útjára a teljes méretű dobozos kisárusszállító E-sorozatot,
felváltandó az F-sorozat ledobozolt verzióját. A Ford Econoline
és Club Wagon néven is ismert sorozat azóta négy generációt ért
meg. Ebből most tudjuk le az elsőt, ami az 1960-as naptári, tehát
az 1961-es modellévtől regnál és 1967-ig uralkodik. (A negyediket
már ugye letudtuk a fentebb linkelt golyónyomos szürkeséggel. Az
1992 óta ez az aktuális sorozat kisebb-nagyobb változtatásokkal, ami
azért nem semmi.) A Ford a tervezéskor egyértelműen a Volkswagen
T2, a Chevy Van, a Dodge A100 – na erre aztán tényleg hasonlít
is nagyon – képeit nézegette, miközben a saját
alkatrészládikájában turkált. A kivitelek a szokásosak: teljes
doboz négy ajtóval (szeánszunk tárgya), hatajtós ablakos,
nyolcajtós ablakos, pickup.
A premierév brossúrája. A Maisto ezt a kivitelt és pont ezt a színt próbálja hozni, utóbbit inkább több, mint kevesebb sikerrel.
Fennmaradt példány, már pimpelt felnikkel. (Kép: Wikipédia)
Olcsó, de milyen jó! Nem
mondom, hogy az egész kisautó felhalmozás elején nem azt mondtam,
hogy csak a majom Matchbox érdekel, mert így volt,
de ez gyökeresen megváltozott. A Maisto által, az Auchannak
gyártott olcsó márka tényleg filléres kisautó, közben meg
ennél tán már nem is lehetne akkurátusabb. Minden apró részlet
a helyén, feliratok, rácsok, kilincsek, zsanérok, világítótestek
és maga a színe is egészen közelíti a katalógusban (lásd fent)
láthatót. Két helyen lehetséges belekötni: beltér egyáltalán
nincs, amit teljesen átlátszatlan ablakok hivatottak leplezni.
Bocsánatosnak tartom, ha már nem nyílik semmije akkor egy nagy
fémdobozban mi legyen? Jó, oké, húsvéti
tojás, de ha nincs semmi, akkor nem baj ha nem látszik. A másik
a ronda bling-bling felni. Szódával elmegy, meg a jelennek
fennmaradt példányokat már úgyis pimpelték, szóval a régi
informatikus szólás szerint: „Ez nem bug, ez feature”. Minden
valószínűség szerint van ennek pickup verziója is – vagy
legalábbis úgy alakították ki az öntvényt, hogy lehessen neki.
Ez jól látszik körben az övvonalnál, hogy két darabból áll a
felépítmény, plusz van egy alváza, szóval összesen háromból
van, mint Gorcsev Iván, alias Tintoretto Kázmér szimbolája.
Filléres kis gyösz,
hűen hozza az eredetit és nekem a kisautóknál ez az elsődleges
szempont. Ajánlom figyelmetekbe!
NRFB. Mocskosul utálatos dolog blistert fotózni. A valóságban ennél kicsivel világosabb.
Pablo péksége - hírdeti a felirat az oldalán. A pékség előtt álló jármű az övvonalig fémből fentebb műanyagból VAN. Felkészül a pickup verzió. A valóságban ennél kicsit sötétebb és a két darab tökéletesen azonos színű, ami sokkal patinásabb márkáknak sem sikerül mindig.
Részletek kiemelve az orron. Betekintés kizárva, átlátszatlan "ablakok" fedik el az üres belteret.
Kétfelé (nem) nyíló ajtók. Pajtaajtónak becézik az ilyesmit a tengerentúlon. A bling-bling diszkófelnik bocsánatosak.
Még a hátulja is részletes, tamponnyomva, ahogy kell. A képéletlenségért vállalom a felelősséget.
