Egyszerűen képtelen
vagyok befogadni azt az infót, hogy ez az apróság az idén 50
éves! A vele kortárs autók vannak letárolva a fejemben a „20 éves”
könyvtárban pedig a nagy nyavalyát!
Már időzítve volt ez a bejegyzés, amikor Becsületesnepper publikálta a fenti hiánypótló bemutatót. Nem emlékszem, hogy láttam volna akármilyen puccosabb autónak is így örülni, mint ennek a kis gyösznek! És pont ettől kedvelem őt. Eredetileg itt egy Civic tévéreklám gyűjtemény állt, de örömmel hajítottam ki - a világ legfantáziátlanabb reklámjait készítették el hozzá.
Jelen postban nagyon sok
mindent már nem tudok hozzátenni: Az ebben a 2024-es pakkban
látható, szép kék – gyári színe az eredeti autónak –
verzió csomag exkluzív volt egészen addig, míg ugyanebben az
évben egy nyolcas pakkba is be nem került. Ez egyben eddig az
öntvény hattyúdala is, 2024 óta nem adták ki sehol. Szeretem, ez
is egy klassz szín.
Ez a második bejegyzés
ennek a csomagnak a tartalmáról, még olyan sok mindent nem
láthattok, ha alább, a címkefelhőben, vagy itt rákattintotok a
megfelelő tag-re, de idővel a csomag teljes tartalmát ki tudjátok
majd listázni.
Az a ronda szürke műanyag, csak az ne lenne rajta!
Nem megy a fejembe, hogy több mint 50 éves ez a forma!
Szerintem időtlen.
Ez amúgy egy gyári Honda szín.
"Blue Mon"? "Szomorkás hétf"?
Tetszik a hátulján a sok kidolgozott részlet.
Nagyon tudnám szeretni városi rohangászósnak.
A legtöbb pici autó cuki, ez meg valahogy vagány inkább.
Számtalanszor olvashattátok már e
lapokon, hogy Tri-Five rajongó vagyok. Ennek jele a számos,
1955-ös, és tengernyi 1957-es Chevy-ről szóló bejegyzés. Nem
tudom, hogy tudatosult-e bennetek, hogy sehogy sem jön ki a „tri”,
mert 1956-os Chevy itt egy darab nem sok, annyi nem szerepelt. Eddig!
A mai postból kiderül, hogy miért és hogy miért valószínűtlen
hogy lesz újabb 56-os modell e lapokon. Hozzá egy különleges Hot
Wheels sorozatba tartozó kisautó lesz a bejegyzés sztárja.
A testvérek
Az 1955-ös, 1956-os és
1957-es Chevrolet modellek – az úgynevezett „Tri-Five” – az
amerikai autógyártás aranykorában születtek. Az 1956-os
modell azonban egyfajta „középső gyermek” szerepbe kényszerült a
rajongók körében. Annak ellenére, hogy bár az 1955-1957 közötti
Chevyk alváza és alapvető felépítése azonos, a három év
alatt jelentős műszaki finomításokon mentek keresztül, amelyek
közül több pont az 1956-os modellnél debütált. Kapirgáljuk csak meg egy kicsit ezt a kérdést –
egyúttal mélyedjünk el egy picit az 55-ös és az 57-es modellek
jelentőségében!
A Nagy Tri-Five Megfigyelési Segédlet
A kisautógyártók - és ami azt illeti, az ő tévedéseiket követve mi is - össze-vissza keverik a Tri-Five megjelöléseket a karosszéria kivitelek - ezek nagy része látható a középső három képen - és a felszereltségi szintek elnevezéseivel. Az előbbiek közül a középső három rajzról talán csak a kétajtós kombi Handyman maradt ki, hiszen ezeken a legmagasabb felszereltségi szinttel rendelhető karosszériák láthatóak. Az oldalablakok nélküli, kétajtós kombi Delivery Van pedig teherautónak számított és a Chevy teherautó katalógusában szerepelt. Felszereltségi szintből pedig háromféle létezett. A tápláléklánc alján a 150-es sorozat, középütt a 210, míg legfelül a Bel Air. Ezek külső díszítőelemeikben és belsejük kárpitozásában, díszítőelemeiben, illetve a rendelhető extrák mibenlétében különböztek - ezek részletes ismertetése messze túlmutat bármilyen kisautós blogpost terjedelmén. Természetesen léteztek megkötések, Convertible (kabriolet) csak Bel Air felszereltségi szinttel volt kapható. (Képek: ClassicIndustries.com, Car Museum csoport a Facebookon)
A forradalmi
1955
volt az első év, amikor a Chevrolet szakított a „félig
elszopogatott savanyúcukor” dizájnnal. A legfőbb ideje volt
már, a háború utáni korszakban minden gyártónál annyira ugyanarra a kaptafára készültek az autók, hogy ha elütne egy ebből az
érából, nem tudnám megmondani, hogy milyen típus volt – a
modellt meg még annyira sem. Bevezetik a később csak „shoebox”,
azaz cipősdoboz néven emlegetett dizájt. Ugyan az 1955-ös modell
a „doboz” éleinél még mindenhol lekerekített, ezáltal csodás
köztes modell, mégis forradalmian új megjelenést hozott cirka egy
évtized után az amerikai utakra.
Nem mellékesen ebben az évben debütál
a valóban legendás Chevy Small Block, a 265 köbhüvelykes, azaz
4,3 literes, üntyüri-müntyüri apróság V8, a
megrendelőlapon az extrák négyzeteiben elhelyezett x-ek
függvényében 162-, 180,- és 195, a motor főtengelyén mért
lóval.
Érdekesség, hogy az 55-ös modellek
motorján nem volt olajszűrő! Csak külön rendelhető extraként,
a termosztátházra szerelve volt elérhető. Viszont bevezetik a 12
voltos elektromos rendszert, amiről a veteránosok tudnak mesélni,
hogy mennyire „ég és föld” előrelépés a korábbi 6
voltosakhoz képest, akár csak a hidegindítást, vagy az elektromos
extrák beépíthetőségét tekintve.
1956-os nagy katalógus, ami dramaturgiailag talán nem ide illik, de meg akartam törni vele a betütengert.
A kifinomult extravagáns
Az 1957-es modell reprezentál mindent
amit én az amerikai automobilizmus barokkjának hívok – leginkább
fejben –, a csupa túlzás, csupa króm, korszak szülötte. Megkockáztatható,
hogy a szegény ember Cadillac-je, mert minden olyan stíluselem
megvan rajta, mint ami a környező évek, szintén General Motors
termék Caddy-jein, egészen 1959-ig bezárólag, mert az ennek az
érának a csúcsa, a közelében sem volt soha, egyetlen konkurens
sem és már nem is lesz. Közben meg úgy viseli ezeket a
stílusjegyeket, hogy nem tűnik olyan őrült túlzásnak, mint az előbb citált 59-es Caddy, de sokkal-sokkal jobban néz ki, mint az 55-58 közti
Caddyk. Nem véletlenül ez a legvágyottabb gyűjtői darab és ezt
ne úgy tessenek érteni, hogy csak számomra, hanem hogy úgy
általában.
Az 57-es modellévben 283 köbhüvelykre,
azaz 4,6 literre fúrják fel a kisblokkot, ami a korát megelőző,
Rochester Ramjet, mechanikus befecskendezővel 283 paripát szabadít
el, azaz autóttörténelmi mérföldkőként, köbhüvelykenként
egy lóerőt hoz ki egy sorozatgyártott motorból.
Mindhárom évben elérhető volt a 3
sebességes kézi – opcionális overdrive-val –, és a 2
sebességes Powerglide automata váltó. 1957-ben
vezették be a Turboglide nevű, fokozatmentes jellegű automatát,
amely simább váltásokat ígért, de megbízhatósági problémák
miatt akkoriban kevésbé volt népszerű, mint a robusztus
Powerglide. Az önzáró differenciálmű (Positraction) is először
ebben az évben vált választható opcióvá, javítva az autók
tapadását és gyorsulását.
Az átmeneti
Az
1956-os Chevyknek azt gondolom leginkább a megjelenése az, ami „nem
szeretemmé” teszi a gyűjtők közt és ami miatt én is jobban
szeretem a másik kettőt, az 57-es meg egyenesen az amerikai
álomautóm. Ízlés kérdésekben vitatkozni nagyjából
értelmetlen, úgyhogy nem is valamifajta meggyőzés a célom,
amikor ezt leírom: Én disszonánsnak látom az autó megjelenését.
Az eleje az A-oszlopig az 57-es modellhez hasonlóan szögletes,
onnantól hátrafelé meg lekerekített, pont mint az 55-ös. Mindig
az volt a benyomásom, hogy olyan, mintha két LEGO-készletet
kevertek volna össze, hogy rosszul építsék össze őket.
Az első lökhárítót én döbbenetesen túlméretesnek látom. Az 55-ösön sem kicsi, de erről nekem egyenesen a vadnyugat gőzmozdonyai jutnak az eszembe az óriás bölényfogóval az elejükön. Ezen kívül annyira hasonlít az 1955-ös Ford Fairlane-re, hogy az már fáj.
Pedig
a műszaki tartalmat tekintve ennek a modellnek is vannak erényei! A 265 köbhüvelykes V8-ast
továbbfejlesztették: a blokkba már beépítették az olajszűrőt. A teljesítmény is nőtt, a „Super
Power Pack” opcióval már 225-240 lóerőt is le tudott adni.
Ebben az évben jelentek meg olyan
(akkoriban ritka) biztonsági extrák, mint a hárompontos (vállpántos) biztonsági
öv és a párnázott műszerfal.
Az 1955-ös modelleknél még zárt
"torque tube" rendszert használtak egyes változatoknál,
de az időszak végére áttértek a nyitott kardántengelyre, ami
jelentősen megkönnyítette a karbantartást. 56-ra az utóbbi volt
az egyetlen használt megoldás.
Ez pedig az 1956-ös rövid katalógus, ami erősen koncentrál a karosszéria változatokra. A felszereltségi szintből persze leginkább a Bel Air-t mutogatja - alapkivitelt sohasem látsz sokat katalógusban, ez marketing alapszabály. Tudom, hogy túltoltam a katalógusokat,
de nem valószínű, hogy lesz újabb alkalmam elsütni őket, másfelől ezek bizony mind rajzok (festmények?) és mint ilyenek én műalkotásnak tekintem őket.
Hot Wheels a Cybergyerekeknek
A
Mattel 2019-ben mutatja be az id (id = identification azaz azonosító)
sorozatot. A nagy ötlet velük kapcsolatban, hogy a kisautókba
NFC-chipet (Near Field Communication - Közeli
Rádiófrekvenciás /mező/ Kommunikáció) építenek, melytől azok
egyedileg azonosíthatók lesznek. E köré építettek ki egy ezt
kihasználó infrastruktúrát.
Az id autók a Smart
Track pályán versenyeztethetők, a pályák elemei a hagyományos
Hot Wheels pályákéval kombinálhatóak. A Mattel teljes informatikai
infrastruktúrát épít ki ennek a támogatására, mobileszközökön
és Windowson futtatható alkalmazásokkal, azokat kiszolgáló szerverekkel.
Minden id-sorozatú autó
teljes dekorációt, Spectraflame fényezést és exkluzív id
kerekeket kapott. Kezdetben léteztek csak az id sorozatban létező
exkluzív öntvények, de számos már meglévő, korábbi modellöntvényt
átdolgoztak az NFC chip fogadásához.
A sorozatot 2022-ben
törölték az alacsony eladások, a túltermelés - az én példányomat én is újként vásároltam tavaly, netes játékboltból és nem internetes piactérről - és a chipek
licencének lejárta miatt; a megszűnést végül csak 2023-ban
jelentették be az id alkalmazáson keresztül. Én gyanítom azt is,
hogy az is cél volt a szériával, hogy a kisautózni nem szerető
gyerekeket elcsalogassák valamelyest a képernyők elől. Ez pedig
nem sikerült. A kisautózni meg amúgy is szeretőknek meg nem
került fel a radarjára a széria, ami – nyilván – drágább
volt mint a mainline darabok. 2023-ban az informatikai támogatást
lelőtték, a már letöltött és készülékekre telepített
alkalmazások sem működtek tovább.
Az eredetileg id-exkluzív
öntvények elkezdtek felbukkanni mainline-ban, nyilván retool
alvázzal, NFC chip nélkül.
A Mattel promó-videója az id sorozatról.
Nahát, ilyen is van?
Bevallom
őszintén én addig nem szembesültem vele, hogy a Hot Wheels
készített egyáltalán 56-os Chevyt, míg az egyik magyar online
áruházban elém nem ugrott az id verzió a leárazott szekcióban.
Pedig de! Mint kiderült, négy és fél öntvény készült –
2-door Hardtop Sport Coupe, Convertible (kabrió), 210 kétajtós
szedán, Nomad és a feledik az ebből készült, oldalablakok
nélküli delivery. Ilyen a valóságban nem létezett. A valódi Delivery Van a 150-es széria, kétajtós kombijára, a Handyman-re épült.
Ezekben aztán óriási a szórás, van mindegyikből nagyon szép és
rettentően csicsás is. Nem tervezek belőle beszerezni, mert maga
az autó változatlanul nem tetszik.
No,
szóval az id 56-os Chevy úgy lett, hogy „megláttam
zonderangebótban” és úgy döntöttem, hogy legyen egy 56-os
Chevym mutatóba, most hogy szembesültem vele, hogy egyáltalán
létezik. Ha pedig lúd, legyen kövér és az id sorozatból is
legyen valamim mutatóba.
Az öntvény nagyrészt a
Larry Wood által tervezett '56 Chevy-n alapul, és bár nagyon is
hasonlóak, az id egy másik öntvény. Hosszabb, magasabban ül,
valamivel nagyobb első és hátsó lámpafészkekkel rendelkezik, és
kicsit más a motorházteteje is. Kapott egy B-oszlopot – tehát
már nem 2-door Hardtop Sport Coupe, hanem 2-door Sedan –,
módosított első- és hátsó lökhárítókat ütközőbabákkal,
valamint egy új belsőt, kiemelkedően részletes kormánykerékkel és beltérrel.
A modell súlyelosztása nagyjából középre esik, és a legtöbb
„id” kisautónál magasabb a felépítése, hogy alkalmas legyen a versenypályás
használatra. A 2020-2022 közt regnáló Series 2-ban jelent meg,
azon belül is a négytagú Rod Squad-ban. Az id kisautók
kisebbségébe tartozik, az "autónak mintsem rakétahajtású véceülőkének
tűnő" kisautók közül való.
Mindehhez csodaszép
Spectraflame-vörös árnyalatban pompázik. Sok részletét
kiemelték festékkel és - bár nekem általában lábrázásom van a
modern „felniktől” veterán autók alatt -, valamiért az "id egyenkerék" is tetszik alatta. Az első lökhárítója szerintem sokkal kisebb, mint amilyennek kéne lennie, de én ennek örülök, sokkal jobban fest így.
Különleges Hot Wheels
sorozat, a testvérmodelleinél lényegesen kevesebbszer feldolgozott
autó, szerintem sokszorosan érdekes!
Nagyon szép Spectraflame-vörös, hozzá tengernyi króm, ahogy az egy az 50-es évek, amerikai autó barokkjából való verdához illik! Még a motorháztetőn a lökhajtásos vadászgép formájú gyalogos-aprító is megvan!
Én alapvetően nem szeretem a modern "felniket" egy klasszikus autó alatt, de ez az id-sorozatra jellemző kerék szerintem is jól áll neki. Talán a króm teszi.
A kisautógyártók előszeretettel kutyulják össze-vissza a Tri-Five elnevezésekben a karosszéria kivitelt a felszereltségi szintekkel. Ezt itt 1956 Chevrolet Bel Air 2-door Sedannak kéne hívni...
... már ha elfogadjuk a Bel Air feliratot, de megengedjük a kéttónusú festés hiányát.
A kormánykerék is részletes, nem csak a beltér.
Króm, részletek megfestve, remek!
Ha lehet választani, hogy "nincs króm", vagy "ott is króm van, ahol nem kéne", akkor részemről az utóbbi mellett teszem le a voksom.
A beltér is nagyon részletes, nem csak a kormánykerék.
Egytónusú festés csak az alapkivitel, a 150-es széria sajátja volt. Ahhoz viszont nem stimmel a díszléc - meg nyilván a Bel Air embléma - az oldalán.
Mindenhol lekerekített élek az A-oszlopon túl, azon innen meg szögletes frontend. Mindig disszonánsnak láttam ezt az autót, ezért nem tervezem további 56-os Chevyk beszerzését még úgy sem, hogy most már tudom hogy a Hot Wheels elég sok karosszériaváltozatot elkészített belőle.
"Teknolódzsija!" Az NFC chip látható az áttetsző alvázon keresztül.
Az id Hot Wheelsek nagyon látványos dobozt kaptak.
A legmenőbb Hot Wheels doboz azok közül, amik eddig a birtokomba kerültek.
