2007/10/27

Matchbox SuperKings K-78 US Police Car

Amikor Matchbox gyűjtésre adtam a fejem, elhatároztam, hogy csak az 1-75 sorozat érdekel. SuperKings-em gyerekkoromban sohasem volt ezért nem is kötődöm hozzájuk, valahogy a polcon álló makettet látom bennük. De egyetlen kivétellel elcsábultam. A Plymouth Gran Fury egy online aukción jött velem szembe és nem tudtam neki ellenállni, megvettem. Azóta is ott áll a polcomon az eredeti dobozában. Egyébként a doboz öltözteti, mert kibontva előbukkannak a Malajziai összeszerelés pontatlanságai, az elkent festés, a rossz illesztések.

Először az 1979-80-as katalógusban bukkan fel a K-78. Teljesen más festéssel és két rendőr figurával együtt, de nekem mindig az a változat tetszett a legjobban, ami az 1982-83-as katalógusban szerepel. New York-i kék-fehér csíkos festés és két rendőr mellette. (Lásd alább!) Az én változatom 1984-ben bukkan fel először és már nincs mellé személyzet. Nem valószínű, hogy lesz másik SuperKings-em valaha is – nincs hozzá helyem és tényleg nem vonz – de azért egy K-31-es Peterbilt szerelvény társaságában jól mutatna.

K-78 US Police Car. Így először az 1984-es katalógusban látni, de a dobozán 1986 szerepel.
A dobozon felsorolták az erényeit.
A doboz egyébként öltözteti, úgy nem látszanak a pontatlan illesztések és az elmázolt festés.
Az a kék tuning-vonóhorog! Csak azt tudnám feledni!
Az 1982-83-as, New York-i festéssel a legdögösebb.

2007/10/26

Médiatámogató - Australian International Motor Show 2007

Dani cimbi képriportot közöl a fenti eseményről. (Tommi, neked különösen ajánlott a Saab-ok miatt!) Mi több, hozzámvágott néhány olyan képet amit ő nem használt fel, a rendezvényre kitelepült egyik üzletről!

2007/10/23

Médiatámogató - Ikarus Coach

Tamás nem véletlenül Ikarus rajongó, hozzáértő módon elemzi a Matchbox Ikarus Coach-t. Érdekes, nekem ez a darab sohasem tetszett, mert talán még a londoni emeletes busz készült ilyen kis méretarányban és nagyon csenevésznek találtam a többi Matchboxhoz képest.

„Looks like we’ve got us a Convoy!”

A közelmúltban az USÁ-ban jártam és a legnagyobb bánatomra egy Matchboxot sikerült nagy nehezen beszereznem, pedig nagy reményekkel indultam útnak, miszerint hogy beszerzem az új Convoyokat. Hát nem jött össze. A még közelebbi múltban viszont Bécsben jártam és a Máriasegítsmeg utcában az egyik áruház játék részlegén lepakoltam a teljes Matchbox polcot. Ott volt az összes friss Convoy megjelenés! Tehát lehet rá számítani, hogy ide is begyűrűzik lassan-lassan.

De haladjunk sorjában! Az új konténerszállítóról (CY-119 aka. L3942) már ejtettem szót akkor, amikor még tényleg csak amerikai megjelenés volt. Most végre beszereztem kibontható változatot is belőle. Ennek a postnak a főszereplője a Tractor Trailer, de nem vesztegetnék rá több szót, hiszen éppen az előbb linkelt postban töviről-hegyire kielemeztem. Viszont ami a vontatmánnyal kapcsolatos spekulációimat illeti, ott van újdonság. Egyrészt már listázza a Convoy Project és „New Flat Bed” lett a neve. A konténerek ajtaja valóban nem nyitható és alapvetően eléggé kiábrándítóak a régi konténerekhez képest. Elvben a vontatmányon lévő két horonyba kéne illeszkednie a konténerek alján lévő lábaknak, de azok közel sincsenek olyan pontosan öntve, mint mondjuk egy Lego kocka – vagy hogy ne menjünk olyan messzire – mint a régi konténerek, ezért nem annyira szeretnének a helyükön maradni. Még annyira sem, mint a régi konténerek, a régi fajta flat bed truckon. Természetesen éppen annyival szélesebbek, hogy a Sambron Jacklift, vagy a régi Fork Lift Truck éppen nem tudja megtartani. Pontosabban az utóbbi igen, ha teljesen hátradöntjük a gémjét. Fel nem fogom, hogy miért nem tartották meg a régit, akár úgy is, hogy nem nyithatóak az ajtói.

Csak tudnám, hogy miért kellett lecserélni a régi konténereket?! CY-119 (L3942).
Ennek édes testvére a szintén a fentebb linkelt postban említett csőszállító. A C-119 avagy L3945 ugyanaz a történet, csak konténerek helyett csövek vannak rajta. Kedves jó tervezőembernek már nem volt annyi esze, hogyha már ugyanolyan lábakat kellett terveznie az aljára, mint a konténerekre, akkor valamilyen trükkel megoldja, hogy egymásra lehessen tenni őket, mert mondjuk a gyerek konténer terminálosdit akar játszani. A csőcsomag alacsonyabb, mint a konténer, ami még nem lenne baj, de míg a konténerre rá lehet tenni a csöveket, fordítva nem. A tervező sohasem volt gyerek, az is biztos!
CY-119 (L3945) csövekkel. A rakományából nem lehet tornyot építeni.

Az új tartálykocsiról először a DAF XF95 debütálása kapcsán értekeztem. Különösebb kommentárra nem pocsékolnám a biteket, Tractor Trailer + új festésű New Tanker = CY-117 (L3943). Ez az „Air Products” cucc egészen pofás. A tökéletesen ugyanilyen, csak éppen festésében eltérő CY-117 (L1490) Phillips 66 szerelvény már nem igazán új, csak éppen eddig nem vettem elő a tarsolyból. Ebből nincs másik a birtokomban, marad NRFB.

CY-117 (L3943). Zöldben egészen jóképű.
Phillips 66 tanker. Régebbi, de még nem szerepelt a CY-117 L1490.

Utoljára hagytam a nekem legjobban tetsző darabot, a DAF XF95 második megjelenését a Convoy sorozatban. Szerintem jelenleg ez a vontató a legpofásabb a sorozatban, a fehér szín kifejezetten jól áll neki. A Fishbelly vontatmányban sincs semmi igazán új, de a szerelvény biza az, a CP is csak mostanában listázta be – jelzem változatlanul rosszul, hol XB-nek, hol FX-nek hívja – a CY-120-at (L3111).

CY-120 (L3111) "Hófehérke". A jelenlegi Convoyok közül ez a legszebb vontató, bár ennyire aggasztóan kevésből nem nehéz "legnek" lenni.

2007/10/19

Hamis Matchboxok az Auchanban?

Túl vagyunk a három napos munkaszünetet megelőző nagybevásárláson és ez óriási megkönnyebbülés. Viszont azt hiszem, hogy az albertfalvai Auchanban hamis Matchboxokat árulnak! Természetesen csak telefon volt nálam, de azért elég jól sikerültek a képek ahhoz, hogy a lényeg látsszon.

Először egy MB-39 „Mini Tanker” tűnt fel. Mellékelem a képeket:


Emlékeztek még Fast Lane Superliner post-ra? Nézzétek csak mi van ezen a képen ott a bal alsó sarokban! Ez ugyanaz a járgány! Az 1-75 Guide ebben a pillanatban nem hajlandó lejönni, így ott nem tudom ellenőrizni, de ha Arehnél kilistáztatom az MB-39-eket, akkor természetesen nincs köztük. Ami a legközelebb áll hozzá, az a 2005-ös Utility Truck, de persze köszönő viszonyban sincsenek. Néztem a www.matchbox.com -ot is, ami amúgy egy szégyen, de természetesen nincs ilyen járgány. Tehát ez vagy hamis – én erre gondolok – vagy a Mattel elkezdte a kínai RealToy gyártmányait Matchboxnak eladni, amit azért kétlek.

A Matchbox Playset-ekből nem vagyok naprakész – lévén nem igazán érdekelnek, de azt hiszem ebből is láttam ott egy hamisat. Először az eredeti Shark Pier playset – kép az internetről:

A mellékelt autó egyébként az egyik, ami szerepel a tegnapi Burger King promó post háromféle kocsija közt.

Aztán amit ugyanott, az albertfalvai Auchanban láttunk:


Ilyen autó egyértelműen nincs a Matchbox kínálatában, bár a 2000-es MB-39 Nissan Xterrá-ból létezik egy feltűnően hasonló festés. De ha tudni akarjuk, hogy pontosan mi is ez, akkor megint nem kell túl messzire menni. A Fast Lane Superliner post ismét segít! Igen, ez a darab az.

Természetesen nem kizárt, hogy tévedek és ezek tényleg valódi Matchboxok, amit a Mattel a RealToy-tól vásárol, de nem hiszem! Valakinek esetleg több információja erről? Ja, az már csak hab volt a tortán, hogy a pénztárosnő megpróbált lehúzni 4000 forinttal, mert a hitelkártyás fizetésre először közölte, hogy „még egyszer le kell húznia a kártyám” majd, amikor mondtuk neki, hogy az kizárt, akkor követelt 4000 forint készpénzt. Az orra alá tartottuk a banktól érkezett SMS-t, hogy a számla teljes összegét beterhelte, menjen a csudába. Akkor valahogy gyanúsan hirtelen lenyugodott.

2007/10/18

Matchbox - Burger King promo Frontline 4 x 4

Van annak már másfél hónapja is, hogy a Burger King Matchbox kisautókat adott a gyerekmenü mellé. Eléggé 1-75 léptékűek voltak, így elmentünk gyerekmenüért. A játékot kibontva nem is vágytam a többire, mert olyan minőségűnek éreztem, mint a közelmúlt, szánalmasan lebutított, igénytelen Matchboxait. Persze ilyen „ajándék” – aminek kifizeted az árát, de hát nyilvánvalóan nem az 1-75 minősége – járgánytól nem vártam többet, de a dobozhoz – ami egyébként meglepően jó minőségű – mellékelt mini-katalógus alapján nem is szerettem volna a többit. Összesen háromféle kisautót kínáltak, egyenként három színben és én pont azt kaptam, ami a képek alapján a legjobban tetszett. Mindegyikhez jár matrica, hogy kicsicsázza őket az ifjú tulajdonos de én inkább ezt is a dobozban hagytam. Ezen az oldalon szemügyre vehetitek a többi változatot is. Egészen meglepett, hogy ezen az oldalon egyébként milyen lelkesen beszélnek róla, hiszen semmivel nem látom őket komolyabbnak, mint a sokak által lenézett Super G.T.-ket. A darab, ami nekem megvan, a hasán a Matchbox logó – igen, logó – mellett Burger King emblémát is visel. Névként „Front Line 4 x 4” és egy kis TM (trademark) logó olvasható rajta, ezen kívül a hátsó hídon egy 281-es szám és FW-01-11 karaktersorozat is. A keltezése pedig 2007-es, egy kis megjegyzéssel, hogy a BKC számára a Mattel gyártotta kínában.

Burger King Matchbox promo sorozat, "Frontline 4 x 4".
A doboz meglepően jó minőségű. A nem látható oldalain sok nyelven a copyright információ van, meg az, hogy 3 évesnél kisebb gyerkőcnek nem való.
Ezekkel a matricákkal kéne kidekorálni.
Ez pedig a teljes kollekcióról a mellékelt mini-katalógus.

Médiatámogató - Corgi Juniors U.S. Van

Tommi remek Corgi Juniors U.S. Van példányt prezentál. Coca-Cola festés, igazi must-have! Tessenek fogyasztani! Ugyanitt névtelennek tekinthető kínai gyártótól Honda CRX értelmezés is lelhető!

2007/10/11

Matchbox MB-55 Land Rover Defender 110 - UPDATE

A múlt hétvégén Ausztriában szembe jött velem a Land Rover Defender 110-sorozatból a zöld színű darab is, így teljesnek tekintem a kollekciót - elegánsan eltekintve az Arehnél ugyanebből a színűből található más kerekű változattól.
Matchbox MB-55 Land Rover Defender 110

2007/10/08

Médiatámogató - Modellbörze beszámoló Tamásnál

Tamás oldalán a "Részletek" gombra kattintva beszámoló olvasható a legutolsó Autómodellbörzéről! Fogyasszátok!

2007/10/05

Matchbox Real Talkin' - Tow Truck

Korábban már tárgyaltam a Light & Sound sorozatot és tulajdonképpen vele kapcsán annak folytatását, a Real Talin-t is. Jókora kerülőkkel és nem kevés hányattatás után végre megérkezett az első ilyen darabom is. (A története nagyon röviden: az amerikai eBay-en vettem és az eladó közölte, hogy a pár dekás kis gyösz 85 dollárért utazna át Európába. Szépen megköszöntem neki a közreműködést és elküldettem a cuccot öt dollárért a kaliforniai rokonokhoz, hogy aztán majd begyűjtöm egyszer onnan valahogy. A rokonok ismerőse meg mostanság járt erre.) Amivel még a Real Talkin' történetéből adós vagyok, az csupán annyi, hogy 1998-ban gondolták úgy a Matchboxnál, hogy itt az ideje tovább fejleszteni a a Light & Sound-ot szofisztikáltabb darabokkal. Az új sorozat már nem csak szirénázni és kis lámpákat villogtatni tudott, hanem beszélt is. A legtöbb darab 15 különböző mondatot tudott és ezeket véletlenszerűen játssza vissza – a lámpái villogtatása közben – ha lenyomjuk az első tengelyüket. A 98-ban kiadott nyolc új modell – rendőrautó (Ford Crown Victoria), Rakétakilövő (csapatszállító lánctalpas), UFO (repülő csészealj), mozgóbüfé, kukáskocsi, tűzoltóautó, tűzoltó mentőszer, vontatókocsi – mind új volt, melyeknek aztán egy része végül bekerült az 1-75 sorozatba – mint például a Ford Crown Vic. Charlie Mack csak a nevük alapján említi meg őket könyvében, típusszámokról nem beszél. Hogy mi van az alvázukra írva, az is rejtély marad, mert a birtokomba került vontatókocsi bizony NRFB marad. Egyébként ebből két változatot említ Charlie, de más RT-kből sincs háromnál több verzió.

Bár ez a darab szemlátomást nem volt molesztálva 98 óta, még így is csoda, hogy a benne lévő elem még mindig működik és jobbára hajlandó megszólalni, ha gyüszködik az orrát. Erről készítettem egy videót is, mely remekül szemlélteti, hogy mennyire egyszerű egy ilyennel az őrületbe kergetni a szülőket a csemetéknek!

Matchbox Real Talkin' - Tow Truck
Szegényke ez is NRFB marad, de köszönhetően a csomagoláson vágott lyuknak, ki lehet próbálni.
Kitartó munkával bárkit hülyére lehet idegesíteni vele!!!

Médiatámogató - Majorette Renault R5 Rallye Tomminál

Tommi blogja csak azért nem szerepel a linkek közt, mert nem kizárólag játékautókkal foglalkozik. Igyekszem "rajta tartani a szemem" és ha idevágó témával jelentkezik, akkor a "Médiatámogató" rovatban jelenteni, ugyanis ígéri, hogy nekilát feldolgozni a gyűjteményét! Tommi - mint a mellékelt ábra mutatja - nem csupán Matchboxokra specializálódott, de lévén alapvetően minden az 1-75 sorozat méretarányához közelítő holmi irányában nyitott vagyok, örömmel fogadom az ezekről szóló írásokat is. Érdekes, hogy ő is úgy használja a Matchboxot, mint az emberek többsége, azaz a "kisautó" szinonímájaként.

2007/10/04

Médiatámogató - Matchbox VW Golf GTI cikk Tamásnál

Tamás cikket közöl az oldalán a VW Golf GTI 2007-es kiadásáról. Sajnos nem tudok közvetlen linkkel szolgálni, a főoldalon a "Részletek" gombra kattintva érhető el az anyag.

2007/10/03

Az esélytelenek nyugalmával szerzett Royal Mail kollekció

Aki életében valaha is vásárolt már valamilyen online aukciós oldalon, tudja milyen érzés az, amikor az esélytelenek nyugalmával licitál valamire, mondván „úgyis túl fognak licitálni”, nem is figyeli az aukció végét, aztán megdöbbenve konstatálja, hogy „jé, nyertem!” Pontosan így jártam ezzel a pakkal.

Az egész onnan indult, hogy egy néni, akinek amúgy zéró köze a Matchboxokhoz, számtalan bolhapiacról zsákmányolt tárgy közt árult pár Royal Mail festésű Matchbox dolgot az eBay-en. Én az MB-72 Dodge Delivery Truck miatt leltem rá az aukcióira, melyről már kifejtettem a múltban, hogy tulajdonképpen érdektelen, semmi extra, aztán azon vettem észre magam, hogy elkezdtem felhalmozni a különböző festésű változatait. Tiszta mázli, hogy nem vagyok függő! Azért vicces! Szerintem ebből a Dodge teherautóból a valóságban közel nem fogyhatott el annyi, mint a Matchbox manifesztációjából.

A Skybusters SB-1 Lear Jet-et – lévén én nem vagyok Trauka –, félművelt műkedvelőként hajlamos vagyok LJ23-ként azonosítani. Igazándiból sokat nem tudok hozzáfűzni azokhoz a linkekhez, melyeket beiktattam, hiszen a Skybusters témát már kimerítettem egy korábbi postban. Nem érdekel különösebben ez a mérsékelt sikerű sorozat, de ha már az enyém lett, megamarad a gyűjtemény „egyéb Matchbox” szekciójában. Viszont lelkesen lefotóztam a dobozát minden izgalmas szögből. Nem kifejezetten NRFB, hiszen minden további nélkül ki lehet venni a dobozból, de kétség kívül ebben mutat jól a „Datapost” és „A Royal Mail Service” feliratokat viselő vereslő gép.

Az MB-38 Ford A Model Van is szerepelt már e lapokon egy gyenge átkötéssel a Motor City Online kapcsán. Nem állítom, hogy nekiláttam őket úgy gyűjteni, mint a fentebb már citált Dodge Delivery Truck-ot, de ha szembe jön egy, nem is hajítom el sikítva. Az Isle of Man festésű darab már csak a Man szigeti híres-hírhedt motorverseny miatt is érdekes, de ettől függetlenül, nekem tetszik a festése. A „Collectors Modells” - hé emberek! Nem helyesírási hiba ez? Nem „Collector's Modells”-nek kéne lennie? Azaz „Gyűjtők Modellek” helyett „Gyűjtőké Modellek”? - blisterben lévő A Model érdekessége, hogy arany színű a hűtőmaszkja, első lökhárítója és reflektorai vannak.

A blister közepén trónoló MB-46 Group C Racer viszont végre valami olyasmi, ami még nem szerepelt itt! Fogalmam sincs, hogy mi van az alvázára írva és ez így is marad, mert ez a blister NRFB, de az első katalógus, amiben megleltem, az az 1985-ös, ahol Sauber-ként emlegetik. Viszont ezen az oldalon megtaláltam az eredeti Swiftair Ecosse versenyautót, tökéletesen ugyanolyan festéssel, mint a Matchbox! Itt azt mondják róla, hogy „Ford Cosworth DFL V8/90° 4v 3300cc”, azaz 3300 köbcentis, 90 fokos, hengerenkénti négyszelepes V8-as hajtja. Teljes egészében járatlan vagyok a pályaversenyek világában, nem tudom, hogy ez valóban egy Sauber versenygép, vagy sem, de azt kell mondjam, hogy a Matchbox nyilvánvalóan szebb, mint a valódi jármű, amit mintáz! Hasonlítsátok össze az eredetivel, kép alább! Ebből is jó sok festésűt készített a Matchbox, Areh mester is jegyez több mint egy tucatot.

Azt hiszem, hogy az MB-60 Ford Transit sem olyan valami, amit be kell mutatni bárkinek – már ami az eredeti szállítójárművet illeti. A fentebb már vázolt okokból lövésem sincs, hogy mi van az alvázán, de az első katalógus, amiben nyomát láttam az az 1987-es. A világ egyik legnépszerűbb furgonjából egyébként számtalan és egy festésűt készített a Matchbox, Areh-nél is tíznél több verziót találni.

Ez a blister megérdemel még pár szót. Azon túl, hogy szerintem a felirata hibás, az is érdekes, hogy mi van a hátulján. Bár az 1-75 sorozat jelöléseit pontosan felsorolja, gondosan kerüli a típusjelzéseket. Ehelyett olyanokat mond, hogy „a tipikus 160 köblábas furgon”. Bizonyára mindenféle névhasználati jogokkal kapcsolatos okai vannak ennek, de akkor is érdekes.

Annyit bizonyosan tudok, hogy Royal Mail festéssel létezik még legalább egy Matchbox! Tamás az oldalán a Convoyok közt felvonultat egy ilyen kivitelű DAF Space Cab 3300 szerelvényt (CY-25).

Miatta van az egész! A Dodge Commando Delivery Truckot akartam igazándiból megszerezni az egész adagból és valahogy jött vele a többi is.
Postás Skybuster Lear Jet. Csak a dobozában mutat ilyen jól és nem is igazán foglalkoztat ez a sorozat, de ha már az enyém lett, marad!
Isle of Man - azaz Man szigeti - festésű Ford Model A.
NRFB - szerintem - helyesírási hibával. A hátulján jól látszik, hogy nem használtak típusneveket és márkákat.
Ez az igazi Swiftair Ecosse. Matchboxnak jobban tetszik.