2021/01/22

Matchboxon kívüliek: Welly Transporter Scania V8 R730

Abszolút a Mattel bűne az egész! Jó darab időre hanyagolták a Convoy szériát, csoda hogy függőként más drog után néztem?! Na jó, porsche kolléga keze is benne van a dologban, hogy 1:64-es méretarányú kamionok gyűjtésébe fogtam.

Gyerekként is a Matchbox Convoy sorozata volt az abszolút kedvencem és felnőtt gyűjtőként is az maradt. Csakhogy a Mattel a 2010-es évek közepén jégre tette az 1:110 (körüli) méretarányú kamionokat feldolgozó sorozatot, hogy aztán tavaly ismét elővegye – benne nyálcsorgatóan zseniális dolgokkal – majd úgy döntött, hogy Magyarországon egyáltalán nem forgalmazza. (Komolyan mondom, azóta nem éreztem ilyet, mint mikor Magdi Anyus meghalt a Barik Köztben!)

Kapudrogok

Az elvonási tüneteimre elkezdtem Euro Truck Simulator 2 nevű PC-s játékot fogyasztani, ami az egyik legnagyszerűbb időtemető, amivel kis, független (indie) stúdió valaha is előrukkolt. Az új drog mellékhatása lett, hogy felhorgadt bennem a birtoklási vágy azoknak a szerelvényeknek a miniatűr változatai iránt, amiket a játékban vezettem és megszerettem.

Bűntársam a kisautó halmozásban és blogolásban, porsche kolléga pontosan tudott minderről és ő szólt, hogy a Welly, 1:64 méretarányú – tehát a Matchbox Convoyokénál lényegesen nagyobb, de a Matchbox 1-75 modellekhez abszolút arányos – kamion szériát dobott piacra és az egyik hazai online boltban kaphatóak is szólóban a vontatók – nem szponzorálnak, szóval juszt sem írom le, hogy a modellautok.hu-ról van szó! Izé... Upsz. Nem tűntek drágának ahhoz képest, ahogy a képen kinéztek, hát rendeltem két verziót próbaként. Megjöttek, örültem nekik, de aztán csend lett, mert ugyan a Welly katalógusból pontosan tudtam, hogy a két-, és háromtengelyes Scania vontatókon kívül gyártanak ugyanebben a méretarányban MAN TGX-eket, és a Volvo FH-kat is, szólóban és vontatmánnyal egyaránt, csak éppen itthon nem árulta őket senki. Ebay-ről meg annyiért értek volna ide, amennyit egyszerűen nem értek. És akkor jött a karácsony! Az egyik hazánkban is működő multinacionális hipermarketlánc karácsonyra behozta a – nevezzük nevén a gyereket – Transporter szériából a Scaniák pár változatát.

A griffmadaras nyergesvontatók
Azt hiszem még egy olyan rajongott márka létezik a nehézjárművek közt, mint a Scania, a szintén svéd Volvo. Elkerülendő a nehéztüzérségi pofonokat, nem merem elsütni a „Scania a teherautózás Volvója” poént Fábry Sándor után szabadon, de az biztos, hogy én csak olyan kamionossal találkoztam, aki imádta a Scaniáját... vagy a Volvóját. Az összes többi márkánál már megoszlottak a vélemények. (A felmérés közel sem reprezentatív.) A ma a Volkswagen csoport kezében lévő cég története egészen 1891-ig nyúlik vissza. Egy 2016-os céges videóban 1 400 000-et említenek az ez idő alatt eladott teherautók és buszok számaként. Egy Ford T Modellhez (15 000 000), vagy VW Bogárhoz (21 500 000) viszonyítva ez nem is tűnik olyan vészesen soknak de ezek a járművek némiképp más kalibert jelentenek és nem csak méretben meg árban.


2015-ös Scania R730-as, a Kleyn Trucks oldaláról. Ne tolongjatok, már elkelt!

Hogy egészen pontosan mit mintázott meg a Welly azt azért nehéz megmondani, mert ugyanazt a dolgot többféleképpen hívja a tudományos haszongépjárműviológia. Próbálok alapos lenni mint egy szadista fogorvos és nem bakot lőni. A Scania terminológiájában az R-sorozat (R-Series) a motor felett elhelyezett (COE – Cab Over Engine, bulldogfülke), legmagasabb kivitelű fülkével (high forward controll cab) szerelt járműveket jelenti. Tulajdonképpen a felépítésük moduláris, a fülke magassága – pontosabban elhelyezése – a különböző alkalmazásokhoz ideális módon változik: nyilván más jó egy hosszú távú fuvarokra használt nyergesvontatóhoz, mint egy dömperhez, tűzoltószerkocsihoz, vagy szemetesautóhoz. Az „R” az előbb említettek közül az első feladatra szánt modell. Az R-szériából ez az első generáció, amit 2004-ben dobtak piacra és 2018-ig gyártottak – két évig párhuzamosan a második generációval. Ígérem, most már közeledünk! A 2009-es ráncfelvarrás utáni modellt mintázott meg a Welly, a dobozára – nahát, honnan ismerős is ez? – azt a csúcshoz legközelebbi típusszámot írták rá, amit a kivitel elbírt. Tehát a 730 lóerős, V8-as erőforrással szereltét. Tehát ez a jelenleg újként kínált Scania R modellekhez képest az egyel korábbi generáció, amivel bőven találkozhatunk még az utakon és megkockáztatom, hogy még sokáig találkozni is fogunk.

Szeretlek is meg nem is

A Welly értelmezését sok szempontból szeretem, de játékszernek inkább szép, mint jó. Egyértelműen és kétség kívül játékszer, de van olyan minőségű, hogy ki lehet tenni egy vitrinbe. Klassz, hogy valóban gumiból készült abroncsok vannak a műanyag felnikre húzva. Jók a kifestett részletek – a Griffen embléma is megvan –, a fülke belső tere is elfogadhatóan részletes, a kormány sem csak egy pizza. A két- és háromtengelyes változatok megléte igazi csemege. Viszont minden játékszertől elvárható masszívságot nélkülöz. Fémből mindössze a fülke és az oldalsó, a hátsó tengelyig tartó panel van. Minden más műanyag.

A félpótkocsiknak azonban nagyon jól áll a távolság. Teljes egészükben műanyagból vannak – kivétel az összetartó csavarok, a tengelyek és a vontató nyergébe illeszkedő aprócska pöcök. Hiába van tele olyan jópofa, működő részletekkel, mint a dobozos félpótkocsi nyitható ajtói, vagy a kihajtható lábai, ha ezek játék közben megjósolhatóan pillanatok alatt el fognak kopni, törni, használódni. A Matchbox Convoy vontatókra például egészen biztosan akárhányszor le- és felcsatolhatóak voltak a vontatmányok, mert ott a nyereg – nevezzük inkább lyuknak – és vontatmány kritikus része is fémből készült. Az oldalsó feliratuk egy egyszerű matrica. Szitanyomás? Ugyan! Ha alaposabban megnézitek, egyet fogtok érteni velem abban, hogy ezek a kéttengelyes félpótok bizony amerikai kivitelűek. Az arányok, a nagyon hátulra tolt, mindössze két tengelyen futó kerekek, a hátsó aláfutásgátló, a hátsó lámpák kivitele mind-mind a nagy vízen túli kamiont mintáz. Csúnya baki és nem, nem akarom azt hallani, hogy „gyereknek jó ez így is”. Szomorú, mert az 1:32-es méretarányban ugyanez a cég nagyon szép, európai félpótkocsit volt képes produkálni ugyanilyen Scania traktor mögé.

A tartályos kivitelhez szintúgy nem használtak el egy doboz gemkapocsnyi fémet sem. Szép ez a BP festés, de a részletek borzasztóan elnagyoltak, ami kiáll az le is fog törni játék közben.

Létezik még pár festés a dobozosból és a tartályosból is, de azt hiszem itt megállok, Scania vontatóval ennyi verzió azt hiszem nekem elég. Létezik egy autószállító szerelvény is ebben a méretarányban, de drog ide vagy oda, könnyű szívvel mondok rá nemet. A fentebb felsorolt hibák ellenére a MAN TGX vontatós szerelvényekből már úton van felém pár és a Volvo FH-kat is változatlanul beszerezném pár verzióban, de gyereknek, játékhoz nem merném őket ajánlani jó szívvel.



Kezdetben valának a szólóban árult vontatók. A dobozok amúgy ugyanakkorák.
Háromtengelyes vontatóval a Welly nem kínál szerelvényeket.

A vontatóval teljesen elégedett vagyok.
Mint azt régi ismerősünk, Hegyomlás Grószberger is szemlélteti,
ez bizony 1:64 (körüli) méretarány. Teljesen jól aránylanak egymáshoz.
A tönkrephotoshopolt - igazából Irfanview-zott - kép azt hivatott szemléltetni,
hogy foglalkoztak a beltér kialakításával.
Hát... Ha azt vesszük tényleg globális. Majd mindjárt mutatom, hogy miért.
Ilyen amikor szerelvény és még NRFB.
A srácok egy percet sem öregedtek az elmúlt pár évben.
Itt bizony minden műanyag.
A működő kitámasztó láb klasz, de nem tudom hány működtetést viselne el.
Szitanyomásról szó sincs, ez egy egyszerű matrica.
A raktér nyitható, gyárilag nem tartalmaz semmit, de pont ettől alkalmas az úgynevezett játékra.
Ezek az arányok, két tengely ennyire hátul, a hátsó világítótestek és az aláfutásgátló...
Ez bizony jenki félpót, nem európai! Meg... Mintha a Nagy Vízen innen az oldalsó aláfutásgátlók is kötelezőek lennének, nem?
Határozottan hasonlít, nem? Amerikai félpótkocsi.
Tartályos szerelvény, kifejezetten szép BP festéssel. De azért jól áll neki a távolság.
A három tengely és az oldalsó aláfutásgátlóktól nekem már eléggé európai, de az előre hajló lábak érdekesek.
Hááát... Azért ezeken a részleteken még dolgozhattak volna egy kicsit. Meg mennyi idő alatt is fog mindez letörni?

2021/01/19

Matchboxon kívüliek: DeAgostini Legendás Buszok a Múltból sorozat – Ikarus 30

Sem a méretarány, sem a feldolgozott téma nem az, amit normális esetben felkerül a gyűjtői szenvedélyem radarernyőjére, de magam sem tudom miért ezúttal elcsábultam – ha nem is a teljes sorozata.

Ahol tudják, hogy mitől döglik a légy

A DeAgostini nevű vállalkozás veszélyes egy hely. Egyrészt pontosan tudják, hogy mitől döglik a légy. 1:2 méretarányú R2-D2 robot, Marvel Iron Man páncél, 1:12 méretarányú Ikarus 260 BKV busz, Fast and Furious Dodge Charger – hogy csak pár, e sorok írásakor aktuális terméket említsek – mind komoly fenyegetést jelent a családi kasszára és talán leginkább azért, mert az apukából hozzák elő a mélyen belül szunnyadó gyermek birtoklási vágyát. (Azért az már jelent valamit, amikor a feleség mondja a tévéreklámot látva a jövő-menő, csipogó R2-es egységről, hogy „Na, ez menő!” és a gyűjtő házastárs hűti le az árinformációval, nem?) Másrészt az előfizetéses rendszerben, vagy „vadászd le az újságosoknál” értékesítési mód meg talán még izgalmasabbá teszi a vad becserkészését, meg a keserű tablettát is könnyebb benyelni, hogy mennyit tapsolunk el olyasmire, amire úgy istenigazából semmi szükségünk.

Eddig jobbára ellen tudtam állni a cég folyamatos támadásainak a pénztárcám bevételére, bár a múltban egy 1:72-es méretarányú Ikarus 66-ossal már sikerült kisebb rést ütniük a védelmem várfalán. (Közszolgálati jelleggel: Az Editions Atlas a DeAgostini csoport tagja, egy ideje már nálunk is az utóbbi néven működnek, szóval a kettő bátran vehető egy kalap alá.) Az hogy csak egyetlen csatát nyertek és nem egy háborút, akkor annak volt köszönhető, hogy csak a Faros Ikarus volt a sorozatban az, ami furcsa melegséget indukált a szívem környékén – de erről már írtam bővebben az előbb linkelt postban.

Most azonban több csatát is vesztettem a DeAgostini hadak ellen. Az egész azzal kezdődött, hogy 490 forintért ledobták az első csapásmérő hidrogénbombát, a BKV festésű Ikarus 260-ast. Innentől tudtam, hogy nem fogom olyan olcsón megúszni, mint korábban. Ha jól számolom akkor eddig nyolc ütközetben maradtam alul és még kettőben fogok, ha sikerül pár hónapon belül, utólag beszereznem még azt a kettőt, amikről lecsúsztam akkor, amikor aktuálisak voltak az újságosoknál. A háborút csak azért nem, mert az összesen 80 tagú sorozatból, ez a 11 volt összesen ami érdekelt. Nevesítve – és lejőve a terjedelmes háborús képzavarról – minden ami Ikarus és még kettő ami nem az, de utaztam olyanon és hagyott bennem nyomokat. Szóval ezek mind fel fognak tűnni e lapokon, pedig nem játékszerek – makettek ezek inkább, bár kétségkívül gurulnak, csak egy gyermek kezében másodpercekre lenne tehető a sérülésmentes élettartamuk –, 1:72 a méretarányuk – bár ebben nem vagyok teljesen biztos, hogy mindegyiknél az, de erről majd az érintett daraboknál értekezünk –, és hát buszok.

Ikarus 30

Nagyon óvatos megközelítése tudatlanságomnak a témában, ha azt mondom, hogy nem vagyok busz fanatikus. Ezért a típusismertetésben száz százalékig mások munkájára kell hagyatkoznom. Az Ikarus 30-asról kitűnő Wikipédia bejegyzés létezik – számos linkkel további, érdekes oldalakra a témában –, ezért én bátran lustálkodhatom el az egész kérdést egyetlen linkkel. A gyártását több mint egy évtizeddel a születésem előtt fejezték be, de még a pótkocsiként történő újrahasznosításuk is régen véget ért addigra. Így személyesen sohasem találkoztam egyetlen példánnyal sem, bár szerencsére ma újra létezik belőle működőképes darab. A fentiek okán a típusismertetés szekciót mozgóképekkel igyekszem feldobni.
 

Az ezredik Ikarus busz elkészültéről szóló filmhíradórészlet 1951-ből. A főszerepben az Ikarus 30-as típus.


Ilyen a hangja, amikor üresben alapjár.


Ilyen az utazás belülről – valószínűleg a lépcsőn állva.


Így gurul. (Az elején sajnos szélzajos a felvétel, tekerjétek le a hangerőt!)


Az út széléről szemlélve. Hű, micsoda hangja van!

Mindez kicsiben
A saját fotóimat visszanézve meg kell állapítsam, hogy a szuperközeli felvételeknek megvan az a hátrányuk, hogy sokkal, de sokkal… Hmmm… Nem is tudom mi a jó jelző… „Olcsóbbnak” mutatják ezt az apróságot, mint igazából amilyen. A makettezés és modellezés tényleg az a műfaj, ahol végtelen mennyiségű pénz tapsolható el. A sorozat darabonkénti – ha az újságosnál veszed – 3290 forintos ára a megítélésem szerint reális, megkockáztatom, hogy talán még jutányos is. Ez a széria nálam vitrinben fog lakni, folyton a szemem előtt lesz. Azt hiszem ez sokat elmond arról a minőségről amit képvisel. Nem szegeztem neki nagyítót, de egyszerű érzékszervi vizsgálat – úgynevezett megtekintés – után azt gondolom, hogy mind kívül, mind a beltérben teljesen rendben van.

 

A vezetőnek saját ajtaja volt. Egy helyen tudok belekötni és az a viszonylatjelző, ami itt csak két, ezüst foltként jelenik meg.

 
 Így talán még jobban látszik és jobban zavar a viszonylatjelző elnagyoltsága.
 
A "főbejárat" felől.

Osztott ablakos Bogár is menőség, pedig abból aztán lényegesen több maradt fent, mint Ikarus 30-ból!

Én elégedett vagyok a beltér kialakításával is.

2020/03/22

Matchboxon kívüliek: Hot Wheels Nissan Silvia (CSP311)

A blog hasábjain nem gyakori vendég a Hot Wheels prémium szériája. Visszanézve is csak kettő ilyen van, ha a Treasure Huntokat nem számoljuk és én azt külön kategóriának tekinteném. Mind a kettő a Boulevard széria tagja és mind a kettő amerikai. Az egyik egy '57 Bel Air, míg a másik egy '58 Plymouth Belvedere. Jelen alanyunk, viszont a Japan Historics harmadik szériájában debütáló Nissan Silvia

Miféle jószág ez?
Azzal nem mondok újat, hogy a Nissan évtizedeken átívelően használ egy-egy nevet, amelyek eltéréssel ugyan, de rokoni kapcsolatban állnak egymással. Elég csak a Z szériára, vagy a Skylinera gondolni. A Silvia is legalább ennyire patinás, hiszen 1964-ben mutatkozott be a Tokyo Motor Show keretében, mint Datsun 1600. A bemutatkozó modell lényegében egy kézzel készül kupé karosszéria volt, ami az akkor már meglévő Fairlady kétajtós kabrióján alapult, ami viszont nem keverendő össze a Fairlady Z-vel. A formaterv Albrecht Goetz kezét dicséri, akinek a nevéhez fűződött akkor már a BMW 507, majd később a Toyota 2000GT is. A név eredete nagy valószínűséggel a latin Sylviából ered, ami a poszátafélék családneve a nevezéktanban. Mivel akkor már létezett a Bluebird a kínálatban, ez annyira nem lenne meglepő.
A hajtáslánc az akkor megszokott orrmotor-hátsókerék felállás és bár formára hasonlít a Lancia Fulvia Coupe-ra, ráadásul a megjelenésük is szinte egybeesik, utóbbi elsőkerekes, így a hasonló külsőt leszámítva aligha van műszaki egyezés a két modell között.
A motorja a Nissan R motorcsaládjából származó, ikerkarburátoros, 1,6-os sornégy, ami 96 lóerőt és 140 Nm nyomatékot produkált. A gyártás nem volt hosszú életű (1965-1968) és nem is készült sok belőlük - kevesebb, mint 600. Ráadásul a néhány tíz kivételével a nagy százalékuk Japánban került értékesítésre.


Az első megjelenés általában a legjobb
Régóta tartom, hogyha egy modell megjelenik a Hot Wheels kínálatában, akkor érdemes abban az évben az első kiadást megvenni, vagy maximum megvárni a második, harmadik színvariációt, ugyanis akkor kapják a legrealisztikusabb fényezést az autók. A prémium széria ez alól mondjuk lehet kivétel, de a Mainline autókra ezt lehet tekinteni ökölszabálynak.

A Japan Historics a Hot Wheels kétévente immáron harmadszorra visszatérő tematikusan, japán autókat felvonultató sorozata. 2016 és 2018-hoz hasonlóan ismét öt különböző modell készült, amiből három ebben a sorozatban debütál. A másik két új modell a Mazda Cosmo és a Datsun Sunny Truck. A Honda City Turbo és az R30 Skyline már 2018-ban megjelent Mainline szériában.

Prémium szériához illően, kellő odafigyelést kapott a modell. Az alváz fém, ráadásul fényezett, ami megegyezik a karosszériával, a lökhárítók és a hűtőrács külön krómozott műanyag, amiből utóbbi még tamponnyomást is kapott elöl és külön öröm, hogy nem a beltér műanyagából alakították ki, mert így ott rendes világosbarna belsőt találunk. A motorháztetőn ott az embléma, akárcsak az első sárvédő oldalán. Remek, hogy a tamponozás is pontos, ami azért manapság sajnos nem magától értetődő. A kerekek, szintén a külön szériának köszönhetően kétrészesek. A króm felnire pattintott gumik egy vékony fehér csíkot is kaptak.

De hogy ne csak áradozzak róla, azért akadnak itt is hibák, bár ha nagyon akarom meg tudom magyarázni. A kerék irreálisan széles, de a Hot Wheels egyen-kerekeket használ szóval ez annyira nem meglepő. Ami fájóbb az a beltér elnagyoltsága. Az ülések még egész tűrhetőek, bár lényegében nincsenek ülőlapok. A középkonzol meg a műszerfal viszont sivár, amin a pizzakormány se segít. Persze, persze az alapja ennek még mindig egy egydolláros kisautó és úgy vannak kitalálva, hogy bármikor nyereségesen futhassanak az alsóbb szériákban is, de ezt egyre kevésbé lehet megbocsájtani annak tekintetében, hogy már évekkel ezelőtt is egy bármilyen kínai gyártó ezerszer különb belsőt hozott össze.

Összességében rendben van az autó, mert a fényezés tényleg autentikus és remekül meg vannak oldva a külső részletek. Ráadásul első szériás Silviát más gyártó nem nagyon csinált. A Konami árban ennek erősen fölötte van még és az inkább modell, illetve a Tootsietoy formázta meg egész vállalhatóan, de az inkább az olcsó és kissé gagyi kínaihoz van közel.

Mögöttem az utódom. Bár csak névben 

Autentikus fényezés és minden a helyén van

 A festett fém alváz nagyon jól kiemeli a króm lökhárítót

Elöl kapott tamponnyomást, a belsejéről nem lehet értelmes képet csinálni

CSP311 valós méretben (Forrás)

2019/07/09

Matchboxon kívüliek: Majorette - Ford Fiesta RS WRC

Mai bejegyzésünk tárgya ismét egy raliautó, méghozzá a modernebb WRC-időkből, a 2010-es szabályváltozások utánról. 2011-től az FIA úgy döntött, hogy a WRC-knek a Super2000 kategória szabályozásába kell beleférniük a motor kivételével. A Super2000 ugyanis 2 literes szívó motoros versenyautókat írt elő, a WRC-kre pedig 1.6 liter a felső motorméret-határ, a maximális teljesítmény viszont mindkét esetben 300 lóerő. Az összkerék-meghajtási rendszert egyszerűsítenie kellett a gyártóknak a központi differenciálmű eltüntetésével, az első- és hátsó differenciálművek mechanikussá visszaalakításával (ez utóbbi persze nem jelenti azt, hogy szenzorokat nem építhetnek a rendszerbe), a váltók pedig nem lehettek kormányfülekkel vezérelt típusok, kizárólag külön váltókaros szekvenciális szerkezetek. Ezeknek a reguláknak kellett megfelelnie minden gyártónak, aki autót akart indítani 2011-ben a WRC-mezőnyben. Az itt ismertetett szabályozás 2016 végéig állt fenn, 2017-re ismét módosítottak rajta.

Az egyik leggyorsabb megoldást a Ford hozta, ugyanis bizonyos teszteken már 2009-ben átesett az új versenyautó, nem sokkal az utcai típus bemutatása után. A debütálás a 2011-es évadnyitó svéd ralin történt meg elég nagy sikerrel, ugyanis a dobogó mindhárom fokát elfoglalva, az első 15 helyezett között 10 Fiesta végzett. Két Super2000, a többi WRC. Sajnos az évad többi futama már nem hozott ekkora sikert a Ford számára. Az egyéni értékelésben Sébastien Loeb 8 ponttal előzte meg a fordos Mikko Hirvonent és az éves összesítésben a gyártók között is a Citroën végzett az első helyen.

Technikai adatok:
  • Motor: 1.6 literes, turbófeltöltéses (EcoBoost), 33 mm-es szűkítővel
  • Teljesítmény: 223kW/300 LE @6000 ford./perc
  • Nyomaték: 450 Nm @4000 ford./perc
  • Meghajtás: Állandó összkerék-hajtás, első és hátsó mechanikus önzáró differenciálművel, mechanikus működtetésű hatsebességes szekvenciális váltóval (az áttételek az adott versenyekhez módosíthatóak)
  • Fékek: Állítható fékerő-elosztás a sofőr igényeinek és az adott versenynek megfelelően
    • Aszfalton: Elöl-hátul 4 dugattyús féknyergek, 355 mm átmérőjű belső hűtésű tárcsákkal
    • Murván/Hóban:  Elöl-hátul 4 dugattyús féknyergek, 300 mm átmérőjű belső hűtésű tárcsákkal
    • Hidraulikus kézifék 
  • Kerekek:
    • Aszfalton: 8x18 col méretű felnik, 650 mm átmérőjű gumikkal
    • Murván/Hóban: 7x15 col méretű felnik, 650 mm átmérőjű gumikkal
  • Kormányzás: Elektrohidraulikus szervokormány 1,5 fordulat a két végállás között
  • Elektronika: Cosworth-féle teljes telemetriarendszer, adatrögzítéssel
  • Karosszéria: Önhordó acélváz behegesztett bukócsővel, műanyag karosszéria-elemekkel
  • Hosszúság: 3963mm
  • Szélesség: 1820mm
  • Tengelytáv: 2480mm. 
  • Alsó tömeghatár: 1200kg
Ugyanez kicsiben
Ha eltekintünk attól, hogy nincs beltér, láthatjátok a képeken, hogy a megvalósítás tökéletes. A kisautó festése a 2011-es francia VB-futam dekorációját idézi, melyet Henry Ford II halálának 24. évfordulója miatt kapták meg a versenyautók. A 4-es rajtszám miatt pedig tudhatjuk, hogy Jari-Matti Latvala és Miikka Anttila autóját kicsinyítették le a csapat által nevezettek közül. Sajnos rugózása sincs, de mivel nálam már úgyis csak a versenyautós polcot lakja, ez különösebben nem zavar.

  Tökéletes tamponnyomás, az apró részletekre is figyeltek.
  Sajnos beltere nincs, pedig nagyon kellene neki.
Klasszikus Majorette-érték: A szélvédő anyagából kialakított első lámpák.

2019/06/27

RMZ City Diorama

Már a legelején, mikor elkezdtem kisautókkal foglalkozni, az első dolgom volt, hogy csináljak valamilyen fotóhátteret. Azóta készítettem sokfélét papírból, de egyik sem volt túl hosszú életű, mindig valami tartósabb és realisztikusabb megoldásra vágytam.

Az alap
Az áttörést a Herpa City sorozata jelentette számomra, aminek első darabját a játékosztállyal is rendelkező német drogériában pillantottam meg. Ez tulajdonképpen egy kétszintes épület homlokzata, amihez tartozik egy járda és egy darab úttest is. Csomagolnak hozzá egy autót, illetve pár kiegészítőt, mint például tábla, lámpa, tűzcsap. Akkor és ott elkezdett bennem motoszkálni a dolog, hogy milyen jó is lenne diorámának, bár túl élénknek találtam az épületeket - a német téma nem zavart, elvégre főleg Porschékat fotóznék előttük. Végül egyetlen egy darabot sem vettem meg ebből az azóta folyamatosan bővülő sorozatból. Viszont, mivel a Herpa nem nagyon mozog az 1:64 körüli méretarányban, így gyanússá vált, hogy esetleg mástól vehetik, vagy gyártatják őket. Kis keresgélés után egyből ráakadtam az eredeti gyártóra, az RMZ-re. Meglepő módon náluk is City néven fut a dolog és számomra sokkal tetszetősebb épületeket kínálnak. Összesen húsz fajta változatban kaphatóak, a felső emeletek színét tekintve négy verzió létezik, plusz mindegyikből van egy saroképület is. A sarkokat nem számítva azokon belül is négyfajta alsó rész közül válogathatunk.

A terv
Mivel ezek itthon nem beszerezhetőek, így az AliExpressről rendeltem magamnak két darabot, ugyanis a tervem az volt, hogy a fotódobozba pont elférnek és ez így majd milyen jó lesz. Természetesen a választásomnál befolyásoló tényező volt az is, hogy olyan autó legyen hozzá csomagolva, ami jól passzolna a gyűjteményembe. A két 911 Turbo modellt választottam, mert ezekből csak a normál változat volt meg, az épületekhez viszont ezek lebutított változatát mellékelik, amik a Junior nevet viselik. Jellemzőjük az egyszerűbb kerekek és a fekete ablakok. Utóbbi révén a beltér is megspórolható, ahogyan ezt a Maisto modelljeinél már megtapasztalhattuk. Visszakanyarodva az eredeti témához, az épületekhez, rendeltem még terepasztalhoz való fákat is, ezzel is élethűbbé kívántam tenni az utcarészt.

Az első két épület megérkezése után nagy reményekkel raktam őket össze. Vagyis raktam volna, mert egy kis faragást igényel a dolog. A szinteket csak össze kéne csúsztatni, ám az erre kialakított sínbe annyira megszorulnak, hogy a homlokzat nem kerül síkba - a kémény dettó. Kicsit lefaragva belőlük ez megszűnik, és szépen összepasszolnak. Ezt az akadályt leküzdve újra vissza kell tenni az ablakokat és a hátfalat, ami az előbbieket is megtartja. Ha ez megvan, mehet rá a járdára, utána jöhetnek a kültéri kiegészítők, amiket igény vagy szükség szerint matricázni kell. A matrica lap minősége kicsit vegyes, az egyiknél nekem nagyon félre volt csúszva a vágásuk, de legalább nem spóroltak velük, van tartalék is. Minőségük egész jó, azonban a házak festettek, ezért érdemes rájuk vigyázni, főleg az említett faragás közben. Pirospont, hogy az autót lecsavarozva a járdáról keletkezik egy lyuk, amihez mellékeltek egy kis stiftet, hogy ezt eltüntesse. Az épületeket legószerű megoldással kapcsolhatjuk egymáshoz, ahogyan az úttesteket is. Ötletes, hogy a hátfal belső része íves, amin matricaként kerül fel a berendezett belső. Kívülről amennyire látszik, arra pont jó.

Újratervezés
Tehát összeraktam a két épületet, az egyik elé telepítettem egy fát is, pont becuppant a fotós dobozba, gondoltam lövök pár képet. Hááát... Nem igazán voltam elégedett. Csak nagyon közeli képeket lehetett így készíteni az autókról, az úttest meg extra keskeny - bár ezt már elsőre is tudtam, hogy ki kell majd váltani valamivel. Erre a célra vettem modellboltban Tamiya út alapot, vagyis térkövet. Tetszett minden tekintetben, kivéve, hogy papír alapú, de mivel a teteje valamilyen szivacsos anyag, így gondoltam nem lesz vele gond. Látván, hogy a két épület nem váltja meg a világot, gyorsan eldöntöttem, hogy veszek hozzájuk még egyet. Aztán még egyet, utána megint egyet, aztán egy sarkot és végül még egy utolsót is. Lényegében rájöttem, hogy a korábbi fotóháttereim méreteinél - amik A4-es irodai papír dobozokból volt - nem tudom alább adni, így apránként rendelgettem a különféle házakat. A saroknál kicsit bajban voltam, ugyanis azok kialakítása pont ellentétes a nekem megfelelőnél, ezért az íves kialakítású eleve kilőve, szerencsére két egyenes is van a kínálatban. A későbbi rendeléseimet úgy válogattam össze, hogy az emeletek párosával legyenek, az autókra immáron semmilyen figyelmet nem fordítottam. Érdekes, hogy míg az első három épület, bolt polcára kész csomagolásban érkezett, a többi különféle megoldással, de ömlesztve, főleg zacskóba csomagolva.

Amikor már volt annyi házam, hogy érdemes volt megtervezni az elhelyezkedésüket és az alapot, akkor neki is álltam. Egy nagy műanyag lett az alap, erre kétoldalas ragasztóval rögzülnek a házak, és az útalap is. Utóbbi egy külön plexire van ragasztva - miután a két szélét mintáig levágtam -, hogy meglegyen a kellő padkamagasság. A sarok megoldásnál - amennyire lehetséges volt - a járda ívet sarkosra vágtam , az épületről levágtam a a rögzítő stifteket, és a helyére illesztettem. Sajnos nem tudtam szintbe hozni, de szerintem így sem mutat rosszul, mindenesetre azért raktam elé egy fát is, hogy kevésbé látszódjon ez a rész. Utólag belegondolva talán már máshogyan csinálnám. Az utolsó elem ekkor még csak úton volt hozzám, így annak a helyét csak előkészíteni tudtam. Az útalap helyére illesztése jött, majd takonyágyúval beragasztottam a fákat - természetesen a rögzítése nem passzolt, sokkal kisebb volt a tüskéje és hosszú is -, végül az egyéb járda kiegészítők következtek. Nagyon tetszett a kész mű, gyorsan lőttem is pár képet, amikkel teljes mértékben elégedett voltam. Annyi viszont kiderült, hogy az épületek közötti rést hátulról el kell majd takarni.

Megint kell egy terv
Elcsomagoltam a félkész hátteret amíg megjön az utolsó épület is. Addig előkerestem az évekkel ezelőtt vett Greenlight figuráimat is, hogy benépesítsem a kis "városkámat". A már majdnem kész poszt közben megérkezett a gyógyszertáram, lett is egy kis időm, hogy végre teljesen elkészüljek vele. Az épületet immáron rutinosan  összeraktam, kiegészítők előkészítve, a félkész művet előbányásztam és aztán idegbaj! Történt ugyanis, hogy az útalap gyönyörű nagy hurkát produkált magába. Gyenge láncszemnek tartottam ugyan a papír alapja miatt, de ezért ragasztottam szinte telibe kétoldalassal, gondolván, hogy így nem lesz vele gond. Mivel a papír része lett ragasztva, így eltávolítani sem egyszerű, gyors próbálkozásomra szakadni akart, ezért egyelőre hagytam és megint elsuvasztottam az egészet. Ebből kifolyólag használhatatlan még mindig, be sem fejeztem a kiegészítők helyére tételét, viszont úgy néz ki sikerült találnom teljes egészében PVC alapú útburkolatnak valót. Amint megérkezik újra nekiállok befejezni és megmutatom nektek a végeredményt.

Összességében véve ajánlom az RMZ City épületeket mindenkinek, mert nagyon jól mutatnak egymás mellé téve, ám ahhoz hogy fotózáshoz használni is lehessen őket, kell egy kis barkácsolás és néhány további kiegészítő is hozzájuk.

Már a doboz elején olvasható, hogy össze kell majd szerelnünk
 Az egyik oldalon az adott színű ház mind a négy variációját megtekinthetjük
 A doboz hátulja a tartozékokat is megmutatja
 Kétoldalas ablakot kapott a doboz
 A másik 911-es a kávézóval
 A doboz rejtett zugaiból ezek kerültek elő
Így néz ki a ház belseje
 Összeállítási útmutatót is kapunk hozzá
Az emeletet nekünk kell beilleszteni a földszint és a tető közé
 Összeállítva az épület - még kémény nélkül
 Hátulról így fest
 Ezeket a kellékeket kapjuk hozzá
 Összeállítva a doboz tartalma
 Egy darabbal úttesttel gyakorlatilag nem sok mindent lehet kezdeni
 A matricalap vágása kicsit elcsúszott, néhol nincs is teljesen átvágva, de legalább van plusz is
 A kész mű pont belefért a fotós dobozba
 Itt már biztos voltam benne, hogy ez így nem lesz jó
 A saját úttestével csak ilyen extra közeli képeket lehet kihozni
 Alternatív úttesttel is eléggé korlátozottan lehetett két elemmel használni
 Méretarányban ezt találtam megfelelő útburkolatnak
 A cipőbolt is dobozostul érkezett hozzám
 A sarok elem viszont csak pár kisebb darab bubis nejlonba volt becsomagolva és ennél az egynél a hátfalat is nekem kellett felmatricázni
 Tervezési fázisban, ez után kaszaboltam szét a sarok járda részét
 Ez lett az eddigi végeredmény. Mivel ívet nem akartam hagyni a saroknál, ezért csak úgy tudtam megoldani a sarok épületet, hogy kicsit hátrébb toltam. Bal oldal széle elő van készítve az utolsó épületnek.
 A kulisszák mögött
 Egészen messziről fotózva is használható
 A házak közötti rést majd hátulról még egy fekete lappal befedem
Bátran fotózható több autó is előtte
 Velük fogom "benépesíteni" az utcát
 A nagy fekete talpak nem tetszenek, megpróbálok majd kezdeni velük valamit
Végül befutott az utolsó házrész is. Újabb verzió a szállításra: zacskóban, de egész korrektül összecsomagolva érkezett. Nagyjából úgy, mint ahogyan a dobozból kiveszi az ember.
Összeraktam, be is illesztettem a helyére, mondom gyorsan be is fejezem az egészet - egy fa, egy lámpaoszlop és egy tűzcsap még a terv, a tábla pedig távozik onnan. Nem tudom elmondani mennyire örültem a látványnak, hogy ilyen szépen felpúposodott a térkő. Folyt. köv.