2011/04/28

Átalakítás: Matchbox Chevy K-1500

Anno hozzájutottam egy leharcolt Matchbox Chevy K-1500-as pickuphoz, amihez az átalakítási tervem már rögvest akkor meg volt, amikor kézbe vettem: kis, azaz normál hasmagasságúra alakítani, Convoy kerekekkel. Miután darabokra szedtem, akkor eszméltem rá, hogy túl kicsi a karosszéria azokhoz a kerekekhez, mind átmérőileg, mind nyomtávilag - utóbbin mondjuk lehet segíteni. Körbenézve a donorjelöltek között, megakadt a szemem a Matchbox Car Transporter már felépítmény nélküli alvázán. Megdöbbenésemre tökéletesen passzolt minden tekintetben - nyom- és tengelytáv -, ráadásul elég jó állapotúak maguk a kerekei is. Az eredeti alváz kimagasító részeit lefűrészeltem, utána pedig elkezdtem hozzáigazítani az új segédalvázat. A négy alvázdarabot takonyágyúval illesztettem össze, amint a végén a tengelyeket is azzal rögzítettem. Amíg a festék száradt, addig kicsit polírpapírral és Szidollal átcsiszoltam a szélvédőt. A végeredmény olyan lett, mint amire számítottam, szerintem nagyon dögösen néz ki így.

A kiindulási alap
Egyből tudtam, hogy kisebb kerekeket fog majd kapni
Eredetileg ilyen volt az alváz
A tengely és a nyomtáv első ellenőrzése
Volt mit eltávolítani a fém alváz elejéről
Már látszik a végeredmény
Innen még hiányzik a középső rész
A kész alváz
Négy részből jött össze
Ennyire sikerült eltüntetni a bukócsövek nyomait
A hátsó kerekeknek kellett egy kis helyet csinálniJól áll neki ez a hasmagasság
A szélvédő is kapott egy kis masszírozást
Egész más kinézete van a bukócsövek nélkül
Matchbox Chevy K-1500 Car Transporter :-)

2011/04/26

Matchbox Real Talkin' – Police Chase Pack – Ford Crown Victoria Police Interceptor

Nemrégiben debütált e lapokon a címben szereplő készlet. Mivel nem akartam egy kalap alá venni a két benne lévő autót, következzék itt most a folytatás!

Korona Győzelem Rendőrségi Üldöző
Aki figyelemmel kíséri az amerikai film- és tévésorozat művészet remekeit és nem annyira remekeit, és látott már ezekben rendőrautót, az biztosan látott már Ford Crown Victoriát. A típus 1992-től az idei modellévig volt gyártásban és mivel a GM 1996-ban leállt a B-body platform gyártásával és így a saját, teljes-méretű rendőrségi csatacirkálójáéval a Caprice-al is, a Crown Vic szinte konkurens nélkül maradt a piacon.

Gyártásának 19 éve alatt mindössze két Crown Vic generáció készült. Ha csíklámpa-csíkhűtőrács látszik a visszapillantó tükrünkben, vagy oldalról a hátsó ajtó mögött még háromszög alakú oldalablakot is látunk, akkor első generációs (1992-1997) modellel van dolgunk, míg ha zöldséges merciére (távolról és ködben) emlékeztető hűtőrácsot és a hátsó ajtó mögött már csak C-oszlopot látunk, akkor második generációssal (1998-2011). A műszaki tartalom nem sokat változott az évek során, 4,6 literes V8-as blokk – ami 2004-től 250 pacira volt jó – szolgáltatja a meghajtást, négysebességes automataváltón keresztül. A csúcssebesség évjárattól függően valahol a 190-210 km/h körül táncol, ami ebben a közel két méter széles és közel öt és fél méter hosszú bárkában azért egészen ijesztő lehet. Talán mondanom sem kell, hogy az építési módja abszolút oldschool amerikai, motor elől, hátul hajt és a karosszéria nem önhordó, hanem alvázon nyugszik – vagy mit is csinál egy karosszéria.

Hogy mi a csudának az amerikai rendőröknek ekkora verda? Alapvetően nekik feladataik közé tartozik a felszólításukra annyira megállni nem akarók útról lepöccintése – úgy is ismert, mint PIT manőver – és mivel a forgalomban résztvevők is gyakran böhömökkel járnak, ezt nyilvánvalóan nem lehet megcsinálni egy Smartból. Aztán ők bőven hordanak magukkal ezt-azt, a feladatkörüktől függően nem csak a műszerfal környéke van telepakolva elektronikával és sörétes fegyverrel, de a csomagtartóban is bőven van életmentő, meg útterelő, meg nem tudom milyen cucc. (Egyszer egy járőr a szemünk láttára adott a csomagtartóból a balesetet szenvedő autóban ülő, de amúgy szerencsére sértetlen kislánynak egy rendőrruhás játékmacit, hogy ne legyen annyira megszeppenve.) Azzal együtt az sem lehet véletlen, hogy a jövő évtől kezdve egy nem sokkal kisebb platformot fog kínálni rendőrségi célokra a Ford. Hogy egy pillanatra visszatérjek az alvázas konstrukcióra – azért a PIT-es bodicsekeknél az sem mindegy, hogy nem kell egyengetni a karosszériát úgy, mint egy önhordó konstrukciónál. Szóval nem véletlenül bátrak ezzel a rend büszke őrei, na.

Gyakorolják a PIT-et - ami amúgy a Pursuit Intervention Technique, azaz az Üldözési Intervenciós Technika - a rend őrei Kolorádóban. Naná, hogy Ford Crown Vic-eken!

A polgári változatokkal szemben a Police Interceptor verziókat arra készítették fel, hogy nyúzva lesznek, motorjuk sokat jár majd üresben és bőven kerül beléjük elektromos fogyasztó is, ezért van olajhűtőjük és amiből csak lehet „heavy duty” azaz nagy igénybevétellel szemben ellenálló alkatrészeik. Ilyen verziókat amúgy akárki nem vásárolhat, csak a rendfenntartó erőket, meg a tűzoltóságokat szolgálja ki vele a FoMoCo. Viszont leszerelt ilyeneket lehet vásárolni aukciókon. Az okosok amúgy azt mondják, hogy akinek valamire ilyen nagy böhömce kell, az nem is jár rosszul a rendőrségi felszereléstől, meg festéstől megfosztott nagy vasakkal, mert jól voltak karbantartva és rendszerint olcsóért találnak nekik új gazdit.

Kicsi Vic
A Matchboxnál többször is bekerült mindkét Crown Vic generáció a kínálatba, de nem mindig az 1-100, vagy 1-75 sorozatba. (A BAMCA oldal itt erősen hibás, már szóltam miatta a megfelelő helyen, hogy nem jó oldalak jönnek le.) Egy első generációs értelmezés, meglehetősen ritkának tekinthető verziója szerepelt már nálunk is. Igazából nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ami a Real Talkin' csomagban van, az ennek a derivátuma lenne és nem egyedi darab, mert szemre nagyobbnak – leginkább szélesebbnek – tűnik. A járgány karosszériája fém, az alváza műanyag, de nem ezektől nehéz, hanem a benne rejlő elektronikától, de leginkább az elemektől. A szélvédő nyilvánvalóan átlátszatlan, hogy a „belsőséget” elrejtse. Az első kerekek persze nem rugóznak, csak a hátsók, melyek kapcsolóként működnek a szirénázáshoz, meg a beszédhez. Érdekes, hogy a dobozban meg volt kukulva, de a szabad levegőn magához tért. (Nem bírja a bezártságot, nem papagáj ez...) Elvben 15 dolgot tud, de nekem ezt nem sikerült még előcsalni belőle, ráadásul sokszor nem is értem, hogy mit mond. Halmazatilag hangos is, szóval testvérkéihez hasonlóan ezzel is komplett aggok házát lehet tönkre idegesíteni. Érdekes, hogy az alvázán csak annyi áll, hogy „Police Car”, tehát nem licencelhették ezt a verziót, de amit látszik, az látszik, mi tudjuk, hogy ez igazából az, ami a címben is szerepel.

Csíklámpa, csíkhűtőrács, első generációs Ford Crown Victoria Police Pursuit.
Nem túlságosan bonyolult festés, de rossznak sem nevezném.
Nem ám valami mezítlábas falusi zsaru, hanem állami rendőr!
Az alvázon csak egyszerűen rendőrségi autónak hívja a Mattel. Jó lenne belenézni, hogy milyen elektronika van belül, de ilyen spéci csavarhúzónk sajna nincs. Jó, hát gondolom nem téliszalámi, de az érdekelne, hogy miféle elem.

Egyesek azt mondják, hogy csak a macskák hallják a hangját és a jobb keze mágneses! Hölgyeim és uraim, ahogy mi ismerjük: A KÉZ! Elvben tizenöt dolgot tud mondani, de nekem mindössze ezeket sikerült kicsikarnom belőle. A "You are under arrest!" világos, de hogy többi mi, amit mond?! Passz.

2011/04/25

Matchbox Easter Eggs - GMC Wrecker

Mi mással is jelentkezhetnék így húsvét napján, mint egy szép piros tojással. Szerencsére ehhez még csak el sem kell rugaszkodni a blog fő témáját adó Matchboxoktól.

A kezdet idejét nem sikerült kinyomoznom, csak annyit, hogy 2003-ban már volt a Matchboxnak szezonális kiadása húsvét alkalmából, és ezt a kártyát mind a mai napig kijátsszák. Ez annyit tesz, hogy különféle csomagolásokba bújtatnak egy vagy több műanyag tojást, amikbe egy-egy Matchbox modellt helyeznek el. A tojások - hasonlóan a Kinder tojásokhoz - középen ketté vehetőek, hogy könnyen hozzá juthassunk a nejlonzacskóba csomagolt tartalomhoz. Ez nem minden esetben zsákbamacska, van mikor a kisautó külön van csomagolva a tojásoktól és van amikor a tojás egyik fele átlátszó. Az így csomagolt kisautók többnyire a fantázia szülte, nem licenceltek modellek közül kerülnek ki.

Ennek az én példányom kicsit ellent mond, ugyanis a 2005-ös piros tojásom egy GMC Wreckert rejt magában, amin ráadásul egy licencet maga után vonó dekoráció található. A robotos Chevy Vanhoz hasonlóan ez is egy rajzfilmhez köthető, mégpedig a Jimmy Neutron kalandjaihoz, amiből maga Jimmy Neutron került az autóra. A fekete alapszín ezzel a dekorációval elég jól mutat, azonban a műanyag elemek világoskék árnyalata eléggé rontja az összképet.

Piros tojás a Matchboxtól
Jimmy Neutron, mint dekoráció
Elég érdekesen mutat ezzel a kék színnel
Pár csomagolási megoldás a sokból (forrás: internet)

2011/04/24

Matchbox MB-68 4x4 Chevy Van - UPDATE

Végre itt az igazi tavasz, rengeteg napsütéssel és jó idővel - kivéve ma, mert most ideiglenesen ősz van megint. Éledezik a kis sziklakert is, ami remek apropót nyújtott, hogy lefotózzam a legújabb szerzeményemet, ami egy 2001-es ötös pakkból származó 4x4 Chevy Van. Nem teljesen játszatlan darab, ami leginkább a kerekeken figyelhető meg. A Matchbox márkájú gumiabroncsok által közrefogott óriás méretű alufelnik fénye már egy kicsit megkopott és a tengelyek is elég lazák már. Utóbbi tulajdonsága viszont a fotózáskor előnyére is vált, mert az által olyan, mintha rugózna, pedig - sajnos - nem.

Minden kerék a talajon
A laza tengelyek most előnyére vannak

2011/04/21

Matchbox Real Talkin' – Police Chase Pack – 1970 Ford Mustang Boss 302

Néha az igazi gyémántokat a Matchboxnál nagyon el tudják dugni. Olyan készletekben tudnak felbukkanni, melyek amúgy nem is olyan nagyon vonzóak.

A Real Talkin' sorozat már szerepelt itt régebben és elkönyveltük, hogy épp eszű gyűjtő nem halmozza őket, csak én. Ez alkalommal egy dupla csomag kerül terítékre, az amúgy izgalmas rendőrségi üldözés téma köré csoportosítva. Mivel mind a két benne szereplő jármű érdekes és érdemben egyikkel sem foglalkoztunk még e lapokon, ezért úgy gondoltam érdemes külön-külön tárgyalni őket. Kezdjük hát az igencsak stílusos menekülőautóval!

Harapós paci
Már korábban értekeztem arról, hogy mennyire furcsa is, hogy az autótudomány egy kalap alá veszi az 1964 és 1973 között Mustangokat, ez az első generáció, holott nagyon különböznek egymástól megjelenésükben ezek a gépek. Nem is kell erre jobb példa a mint az 1970-es Boss 302.

Ezt a vadlovat 1969-ben és 1970-ben gyártotta a FoMoCo, hogy a Trans Am versenyszéria követelményeinek eleget tegyen a legyártott utcai kivitelű autók tekintetében, meg persze azért, hogy felvegye a kesztyűt a legnagyobb riválisával szemben. A General Motors már a kezdet-kezdetén úgy pozicionálta a Camarót, mint Mustang riválist. A kis- és nagy blokkokkal szerelt Chevy tényleg képes volt arra, amit a GM állított, miszerint hogy teljesítmény tekintetében elfogyassza reggelire az akkor 289 és 390 köbhüvelykes erőművel szerelt Mustangokat. Ezért a Ford az 1968-as modellév kellős közepén előrukkolt a 428 Cobra Jet V8-assal, mely papíron 335 pacit tudott, a valóságban azonban sokkal inkább volt az 410. (Az ok az egekbe szökő biztosítási díjakban keresendő, a gyár így próbált trükközni a vásárlók zsebét kímélendő. Hogy erre mennyire partner volt akkoriban mindenki, mi sem jellemzi jobban, hogy az NHRA is 360 lóerőre taksálta ezeket a motorokat a gyorsulási versenyszériában.) 1969-ben azonban jött a Boss 302, a 4,9 literes, V8-as blokkal.

A korábban a GM-nél dolgozó Larry Shinoda vette kezelésbe az 1969-es Mustangot, amikor megtervezte a Boss 302 külsejét. A vicces az, hogy csupa olyan dologhoz nyúlt, amit ma is használnak az önjelölt tunerek, csak neki volt valami olyanja, ami az előbb említettek – tisztelet a kivételnek – többségének nem. Nem, nem Homasita törzsvásárló kártyája! Ízlése.

A jobban ismert 1970-es modellből 7013 darab készült. Fényvisszaverő anyagból készült a jellegzetes hokiütő alakú csík az autó oldalára és motorháztetejére és eltűnt az ál-légszipoltyút a hátsó kerék elől. A fekete gépháztető, a redőny a hátsó szélvédőre már nem járt alapáron, de ez a Mustang verzió lett az egyik első olyan autó, melyre gyárilag került első spoiler és hátsó szárny. Említésre méltóak még az autó áttervezett kettős kipufogórendszere, felfüggesztése, az első tárcsafékei és az alapáras négysebességes, manuális Hurst váltója.

Hogy a valóságban mekkora teljesítményt tud a Főnök, az a fentiek alapján egy nagyon jó kérdés, de a gyári adat 290 ló. Az biztos, hogy nulláról hatvan mérföld per órára (kb. 100 km/h) 6,9 másodperc alatt ugrik ez a paripa, a negyed mérföld (400 méter) 14,6 másodperc alatt megy neki, aminek a végén már 158 km/h-val repeszt.

A fekete gyönyörű!
Nagyon sokszor nem értem, hogy mi vezeti a kezét a döntnököknek, amikor afelől határoznak, hogy melyik modell meddig szerepeljen az 1-75 szériában. Az 1970-es Boss 302 Mustang mindössze egyetlen évig, 1988-ban volt MB-37, ráadásul olyan festéssel, ami simán optikai környezetszennyezésnek tekinthető. Ezen kívül számos spéci kiadásban szerepel még, gumi kerekekkel és kiemelt részletekkel is akár, de mind közül az arany középutat szerintem ez a fekete, ezüst csíkozású autó jelenti ebből a szettből. Nagy kár, hogy az 1-75 szériában nem szerepeltették többet, mert egy alapvetően jól eltalált kisautóról van szó. A lényeges részletek kivétel nélkül a helyükön vannak, sőt a feláras extrák – lásd fentebb – is megjelennek rajta. Ha minden áron bele akarok kötni, akkor az oldalablak formája az, amit nem találok maradéktalanul kifogástalannak, az igazi autón ez sokkal szögletesebb, de tulajdonképpen nem vészes hiba ez sem. Egyáltalán nem bánnám, ha elővennék a ládafiából és néhány jó színben, az új kerekek valamelyikével bekerülne az 1-75 sorozatba.

A kamerám utálja a feketét. A becsillanó krómot meg csak kicsivel jobban. A kép közel sem tökéletes, de így is megszenvedtem vele.
A Matchbox készítette változatokból szerintem ez az egyik legjobban sikerült. Fekete, ezüst csíkok, éppen még a csicsán inneni modern felnik. Az 1-75 sorban csak egy évig volt, borzalmasan csúnyán kifestve.
Ez az 1970-es Boss 302 Mustang megkapta a feláras extra rolót hátra.
Boss 302 felirat a hokiütő végén, a beltérben pedig ott a jellegzetes dupla-dudoros műszerfal és a kormánykerék sem csak pizza.
A Rendőrségi Üldözés készlet. A Ford Crown Victoriáról majd később, az SMG-t lengető rabló, meg a terelőkorlát talán nem érdemel különösebben szót. Szépek ezek a csomagolások amúgy, de csak totális szétbombázással nyithatóak, úgy van bennük rögzítve a tartalom.
1970-es Ford Mustbang Boss 302. Melyik benzinnel oltott bipedál főemlős ne adná érte oda a fele lányságát?

2011/04/20

Matchbox MB-39 Skidster

Mondtam már, hogy a szerelem vak? Költői kérdés volt! Persze, hogy mondtam! Az a helyzet, hogy megint sikerült beleszeretnem egy több mint ellentmondásos modellbe, de megpróbálom objektíven tálalni.

Csusszkormányrakodó
Nem ritka, hogy egy bizonyos tárgyat a típusnevén emlegetünk. Tudjátok, a jégszekrény az gyakran frizsider, született Frigidaire. Azokat a kis négykerekű rakodógépeket, amik éppen csak alig nagyobbak, mint a kezelőjük, Bobcatként szokták emlegetni szakmai berkekben. Ami igazán érdekes, hogy nem csak mifelénk, hanem angol nyelvterületen is. Ott viszont más becenévvel is illetik. Alapvetően ezeket a holmikat "skid steering loadernek", azaz csúsztatással/farolással kormányzott rakodónak hívják „hivatalosul”. Hogy gyorsan kicsomagoljuk ezt a dolgot, azért így, mert úgy kormányozzák őket, mint a lánctalpas járműveket: Itt az egymástól oldalanként függetlenül hajtott kerekeik hajtásának irányával. Ha előremenetben jobbra akarnak fordulni, akkor a bal oldali kerekeket hajtják meg előre, a jobb oldaliakat meg hátra. A név persze hosszú a mindennapos használatra. A „Béla! Kérem szíveskedjék elfáradni a csúsztatással kormányzott rakodógép útjából!” nem annyira életszerű egy építkezésen, a „Béla! Húzzá' má' a rákba a bobket elől, te!” már sokkal inkább. Szóval ezért a hosszú név skidloaderre (kb. csusszrakodó), vagy skidsterre (kb. faroló, de a fordítás rettentően kényszeredett, meg az előző is, szóval sürgősen felejtsétek el), rövidült olyan módon, ahogy a Jeep név is született anno a mindenki által ismert legenda szerint. Ezzel ki is csomagoltuk mai szeánszunk tárgyának elnevezését!

Guido unokatesója
Amikor tavaly napvilágot látott a Skidster, szintén MB-39 szám alatt, akkor biztos voltam benne, hogy nekem ilyen nem kell, mert egyáltalán nem tetszett, nyilvánvalóan mert az akkori változatai eléggé bénácska festést kaptak. Az idei első recolor, azonban már sokkal tetszetősebb és a csuda sem tudja miért, élőben engem valamiért a Verdák (Cars) Guido-jára emlékeztet. (Ne, ne mondjatok semmit én is tudom, marhaság, mert úgy hasonlít rá, mint egyik narancs a másik vízilabdakapura, de mégis!) A Skidster hihetetlenül apró, a jelenleg jellemző, 500 forint körüli Matchbox árért egy közepes rablás. A rakodókar csak a hátsó tengelyénél mozgatható, a kanala nem és az egész miskulancia visszapottyan az alapállásba, ha elengeded szóval nem az a hű-de-nagyon-izgi játékszer. Ha nem fémből lenne az alváza, akkor valami olyasmit mondanék rá, hogy „egy időben a Kinder tojglikban is sokkal komolyabb játékszerek voltak”, de fémből van. Ráadásul szemlátomást ballasztként is szolgál, jó vastagra és a teljes tömegéhez képest egészen nehézre is szabták, másként egy tüsszentés elvinné és folyton felborulna. A képeken talán nem látszik, de a fülke oldalán lévő „rács” tulajdonképpen szélvédő és közepesen átlátszó.

El kell ismerjem, a Skidster közel sem a Matchbox kortárs kínálatának csúcsa, de valamilyen megmagyarázhatatlan okból nekem tetszik.

Az a jó a Matchboxokról készült közelikben, hogy így el tudom olvasni azokat a felirataikat, amiket amúgy szabad szemmel nem. Hogyaszongya: "Lyons Testvérek, építőgép kölcsönzés". Így már látom, hogy a paca az igazából egy oroszlán és értelmet is nyer, hogy mit keres ott. Ezen kívül áll ott még egy figyelmeztetés a rakodási kapacitásra, meg a száma, hogy ő hatvanas egység.
Bejárás előröl. A kezelőszervek is megvannak, csak a fotón nem látszanak igazán jól.
A pepita csík miatt az egyszeri börzés hölgy erre is ráfogná, hogy taxi?
Generációk ha találkoznak. Nyilvánvalóan nem arányosak, de a színük miatt tök jól összejönnek az MB-26 Volvo Cable Truckkal.
A fotó készítése közben egyetlen Volvo Trucknak sem esett bántódása. Ez amúgy is egy az idők folyamán sajnálatosan rakományát vesztett másodpéldány.
Matchbox MB-39 Skidster, NRFB. Tetszenek az új blistereken a tartalmukat ábrázoló grafikák. Mit nem adnék egy Matchbox artwork gyűjteményért!
Becs szó nem iszom és nem is drogozom, de engem valamiért Guidora emlékeztet a Verdákból.

2011/04/19

Matchboxon kívüliek: Welly - GMC Wrecker

A Matchbox GMC Wrecker hasonmások közül a Realtoy megoldását már megmutattam, ahol is a post végén említettem, hogy a Welly is elkészítette a saját verzióját. Az ott tett kijelentésemet, miszerint a Wellyt kopírozta át a Realtoy és nem a Matchboxot, még inkább helyén valónak érzem, miután sikerült beszereznem és egymás mellé tennem mindhárom modellt. Ha nagyon diplomatikus akarok lenni, akkor azt mondom, hogy nem is igazán másolatokról van szó, hanem csak mindhárom gyártó elkészítette a maga verzióját ugyanazon járműről - persze tudjuk, hogy ez nem teljesen igaz. Igazából nincs két teljesen egyforma részlet a Welly és a Matchbox között - például különállóak a villogók, ívesek a tükrök -, csak gyanúsan hasonlóak a megoldások - mint például a gém kialakítása és az alvázon a jobb hátsó kerék előtti rész -, ami a képeket átböngészve nektek is feltűnhet.

Így utólag tűnt csak fel igazán, hogy rossz választásnak bizonyult tőlem az összehasonlításhoz pont most egy fekete alvázú Matchbox GMC Wreckert előásni - mentségemre szóljon, hogy ez még nem szerepelt a blogon, illetve a karosszériáját tekintve ez is fehér -, de rendszeres olvasóink már biztosan jól ismerik, azért belinkelek még egy bejegyzést, ahol az eleje és alváz is jól szemügyre vehető.

Matchbox, Welly, Realtoy GMC Wrecker
Variációk egy témára
Innen nézve a leginkább egyformák. A kilincs és a tükör megoldása a Wellyn jön be a legjobban, aminek kerekei szinte a Matchbox inverze.
A Matchboxon nincs, a Wellyn már van rendszámtábla, ahogyan a Realtoyon is, viszont ott már más ez is és a lámpák is. A kínaiak villogója egyforma megoldású, de csak a Realtoy falazta le a fülkét.
Igen fájó számomra a villogó hiánya, ami rávilágít eme megoldás hátrányára
Az aljukon is bőven van eltérés, de a kivágás a hátsó kerék előtt mindháromnál meg van. Ez a Realtoy esetében igazán vicces, ugyanis itt a plató nem tölti ki azt a rést.

2011/04/18

Matchbox MB-20 Volvo Container Truck – UNIC

A hűséges látogatóknak nem mondok újat azzal, hogy a Volvo F-sorozatát mintázó kisautó visszatérő vendég nálunk, hajlamos vagyok halmozni a változatait. A korábbi postokban megírtam mindazt a keveset róla, amit tudtam, tessenek kedvesek lenni használni a fenti linket.

A mai napra egy némileg ritkább változatot tartogatok. Az biztos, hogy ez a darab Code 1, de mindenképp ország és elárusítóhely exkluzív. A Unic egy belga szupermarket franchise volt, mely 1952-ben indult és 1997-ben beleolvadt más láncokba. Ezt a darabot csak náluk lehetett megvásárolni. Rendszerint utálom, ha kisautók dobozán a leglehetetlenebb helyekre bitgyesszik rá az árcetliket, de jelen esetben ez így autentikus, az üzletlánc saját színeibe öltöztetett kisautó, az üzletlánc árcetlijeivel. Erről kiderül, hogy nem is mérték igazán drágán, a 45 belga frank az nagyjából egy euró volt, amikor 2002-ben felváltotta az euró. A modell persze ennél biztosan sokkal régebbi. Hogy mikori, azt nehéz megmondani. A dobozán 1981-es a keltezés, de a BAMCA.org ezt a változatot – a konténeren hátul van a felirat – 1987-re datálja.

Belga exkluzív kiadás, amivel egy azóta már megszűnt szupermarketláncot promótáltak. Én vennék - mondjuk - CBA-sat, ha készítenének ilyet!
45 belga frank az kb. egy euró volt.
Létezik olyan változata is, amin a konténer elején van a UNIC felirat.

2011/04/16

Matchbox Glo Racers - GR-9 Turbo Flash

Nem is olyan rég volt szó a Matchbox Glo Racers sorozatáról, ahol is alaposan ki lett vesézve, hogy az mi fán is terem. Sajnos a sorozat lényegét nem sikerült megörökíteni a Twilight TR-el, még pedig azt, hogy milyen is sötétben. A véletlenek folytán pont a közelmúltban sikerült lecsapnom egy Glo Racers-es Porsche 928-ra, vagyis egy piros festésű Turbo Flashre. Ez kiválóan - remélem, hogy még sokáig meg is tartja e jó szokását - "világít" a sötétben, így volt alkalmam kicsit megkínozni a fotó apparátomat egy kis éjszakai fotózással. Miután elkunyiztam apósom fotógéphez való állványát, egész értékelhető képek sikerültek, sokkal jobbak, mint amikre számítottam. Nagyon állatul néz ki a sötétben, biztos nagyon jól mutatna amint végigsuhanna egy hozzá készített autópályán. Annak hiányában be kell érjétek statikus képekkel.

Az arányai szemléltetéséhez mellé tettem az 1-75-ös sorozatban 1984-ben debütáló szürke MB-59-es Porsche 928-ast. A karosszéria csak egy igen picit lett nagyobb a műanyag modellen, ám kidolgozása annál többet egyszerűsödött. Ez főként a beltérnél figyelhető meg, ahol is a műszerfalon nincs kormány, illetve csak első ülései vannak. Extra viszont, hogy az első fényszórók a szélvédő műanyagjából lettek kialakítva. A jó gurulást elősegítő jókora átmérőjű kerekeket kapott, amit szerintem a műanyag karosszéria könnyűségének ellensúlyozása miatt vált indokolttá.

Turbo Flash, más néven Porsche 928
"Tudása" még remekül működik
Nem vitték túlzásba a beltér kidolgozását
Sötétben feleslegesek a kifinomult részletek
Hirtelen ér véget a piros festés
Alapos "feltöltéssel" a környezetét is megvilágítja
Matchbox Glo Racers - GR-9 Turbo Flash
A csomagolás hátoldala
Nem óriási, de azért van méretbeli különbség
Jóval egyszerűbb a műanyag karosszéria