2025/03/22

Matchbox Team Convoy TC-61 White Rose - STP Richard Petty Racing Team Transporter - Második Rész - 1991 Pontiac Grand Prix stock car

A közelmúltban kezdtük meg ennek aremek szettnek a bemutatását, amit ebben a bejegyzésben a legfőbb attrakcióval, magával a versenygéppel folytatunk.

Nagydíj

Azt gondolom, hogy ízlés kérdésekben a vita parttalan. Ha autógyártó vagy, akkor a piac majd eldönti, hogy tetszik-e amit készítettél. Tehát az csak az én ízlésem lenyomata, hogy nem értem, hogy az 1980-as évek végén készített amerikai autók jó részéből hogy tudtak egy darabot is eladni, mert úgy néznek ki, mint a nagyon a földtől elrugaszkodott tanulmányautók. A hatodik generációs, az 1988-as és 1996-os modellévek közt forgalmazott Pontiac Grand Prix pont ilyen autó. A négyajtós változata olyan, hogy még én is megenném a brokkolit, ha azzal ijesztgetnének hogy elvisz egy ilyen, ha ellenszegülök a szülői táplálási szándéknak. A kétajtós kupéból van olyan kivitel, amit elfogadnék – nevezetesen a katalógus 11-én oldalán található GTP, abban a színben és azokkal a felnikkel – de pénzt azért sem adnék.

Apropó katalógus! Alább az 1991-es, 48 oldalas Pontiac katalógus, Grand Prix-vel foglalkozó részét láthatjátok – alább majd kiderül, hogy miért ezt a modellévet választottam.










Fogadj örökbe!

Az autót, amivel Király az 1992-es búcsúévadában indult, a saját cégénél építették az Észak-Karolinában elterülő, Level Cross városában 1990 őszén. Tehát a szériaautó 91-es évjáratának megjelenése után dolgoztak – ezért a fenti katalógus is ebből az évből származik. Ha máshonnan nem, akkor az abszolút kortárs, 1990-es, Tom Cruise filmből, a Mint a villámból tudjuk, hogy a NASCAR Stock Car versenyautóknak a megjelenésükön kívül olyan nagyon sok közük műszakilag nincs ahhoz az autóhoz aminek hívják őket, amiknek elvben lenniük kéne. Ez azért is vicces, mert a szériát „stock car”-nak, azaz „szériaautónak” hívják.

Nos, a széria Pontiac Grand Prix az első kerekeit hajtja és a legnagyobb hengerűrtartalmú blokk ami az orrába kerül 3,4 literes V6-os. Ezzel szemben a versenyautóba egy 359 köbhüvelykes, V8-as, öntöttvas Chevrolet small blockot építettek ami a hátsó kerekeit hajtja. A lökettérfogat adat egy kicsit fura, mert 359 köbhüvelykes, a gyári Chevy small blockok listájában nincs, csak 350-es (5,7 literes, „small” értitek) és afelett rögtön a 400-as. Úgyhogy a legjobb tippem az, hogyha az adat nem elírás, akkor felfúrt 350-es lehet. Ez már csak azért is valószínű, mert ez az a változata ennek a motornak, amit a leggyakrabban tuningolnak. A versenygép 650 lovas ménest szabadított az aszfaltra.


Jelenleg az Indianapolis Motor Speedway Múzeumban őrzik. Ha valakinek van erre a célra 750 amerikai dollárja, akkor akár örökbe is fogadhatja! A fenti kép a múzeum weboldaláról származik – link rá fent.

A White Rose-tól szeretettel

Nagyon úgy fest, hogy a Matchbox kifejezetten a White Rose kedvéért készítette el a Pontiac Grand Prix Stock Car versenyautót. 1992-ben pont ebben a szettben, illetve a Mello Yellow színeiben, egy TC-62 készletben debütál. Innentől már elég zavaros a történet, egészen biztos, hogy további szettek is készülnek a White Rose-nál, de nem tudom megmondani, hogy milyen változatokban és mely években. Az biztos, hogy 1995-ben kiadnak egy hat különböző festésű versenyautót tartalmazó NASTRAK Racing School Racing Super Stars nevű szettet, ami annyira menő, hogy muszáj vagyok ide tenni egy képet róla!

Nagyjából kibogozhatatlan, hogy a White Rose-nál hány Pontiac Grand Prix Stock Car jelent meg és mikor, de ez az 1995-ös szett annyira menő, hogy muszáj volt képet elhelyeznem ide róla! (Kép: eBay)

Végül 1994-ben és 1995-ben az 1-75 sorozatba is bekerül a Pontiac Grand Prix Stock Car. Már nem Good Year gumi kerekekkel, hanem elég ronda Superfastokkal. 94-ben sárga-kék „Pro Auto” versenyfestést kap és 10-es rajtszámot. Ebben az évben MB-35 az USÁ-ban, mindenhol máshol MB-22. Elég csicsás, ha engem kérdeztek. 95-ben már fekete-kék versenyfestést, 7-es rajtszámot kap és csak az USÁ-ban MB-35. Ez viszont szerintem vagány.

A Matchbox szerintem a Király 1992-es versenyautójának megmintázásakor alapos és remek munkát végzett a játéknak, gyerekek számára szánt műfajban. Nem vitrinbe szánt makett, de tapasztalatból mondom, ott is nagyon jól mutat a csapat!


Az STP versenyfestése annyira a Gulf-éra emlékeztet, hogy nem tudtam neki ellenállni.

Csak a White Rose kiadások kaptak Good Year versenygumikat. Mármint szó szerint, azok tényleg gumik a felniken.

Én azt gondolom, hogy a játékautó versenyszámban a Matchbox maximálisat teljesített a dekorban (is)!

Az ott az ablakban a "ne ess ki" háló műanyagból. Klassz részlet!

A festés kifogástalan és egyenletes, a telefonom kamerája jön zavarba ettől a színtől.

A két oldal festése szimmetrikus.

Azt hiszem így látszik legjobban, hogy gumik az abroncsai.

Az összes, erről a készletről szóló postot a címkefelhőben a "STP Richard Petty Racing Team" tag-re kattintva találjátok meg a legegyszerűbben.

2025/03/20

Majorette No. 321 Mercedes Travaux Publics + Cabine de chantier 1981-1982

Egészen elképedtem azon, hogy mennyire régen, 15 éve tárgyaltuk e lapokon ennek a Majorette szerelvénynek az édes tesóját. Már az is felvetett érdekes kérdést, de ez továbbiakkal tetézi! Vigyázat, félig sem komoly post következik!

A „tyúk volt előbb vagy a tojás” kérdést – mármint azon túl, hogy nyilván a kakas – ezúttal könnyen eldönthetjük. A bevezetőben említett, Majorette No. 382 Mercedes Travaux Publics + Compresseur-t abban a színkombinációban 1979-1982 közé datálja a Majorette biblia, e bejegyzés tárgyát pedig 1981-1982 közé.

Az alapvető különbség szembeszökő. A gigantikus méretű kompresszort – mely a Száztagú Légkalapácszenekar hangszereit volt hivatott működtetni – új vontatmányra cserélték. Illetve... Az egész történet 1978-ban kezdődött, amikor a No. 321 szett mindkettőt megelőzve már ilyen utánfutót vontatott. A biblia úgy hivatkozik rá, mint „construction van” azaz kb. „építkezési utánfutó”. Az a szett szenzációs, a járművek teste citromsárga, a megkülönböztető jelzés borostyánsárga, hozzá piros ponyvával, illetve tetővel az utánfutón.

Jelen bejegyzés tárgya azonban zöld. Egyértelműen német rendőrségi, mintsem khaki. Kék megkülönböztető jelzései vannak – jó, hát ezt a kompresszoros szerelvény is tudta. Kérdem én: Mi szüksége van egy rendőrségnek egy közepes méretű, duplakabinos, ponyvás teherautóra, egy teljesen zárt, apró ablakos utánfutóval?

Bár sem a brit, sem a francia tudósokat nem sikerült bevonnom a rejtély megoldásába, azzal a teóriával jönnék elő, hogy ez kérem egy taktikai mobillatrina szerelvény! Területbiztosítási feladatoknál – sportrendezvények, tüntikézés, zavargás – ahol nem megoldott az állomány szükségleteinek ellátása, ezt a taktikai egységet vetik be!

Klassz játékszer, mind légsűrítővel, mind mobilbudival vannak még remek változatai, remélem sikerül őket beszerezni.

A komplett szerelvény. Hozzám már sajnos így, leszakított első futóművel érkezett.

A német rendőrségi-zöld szín és a kék megkülönböztető jelzés felveti a kérdést: Milyen célt szolgál?

Nagyon sajnálatos, hogy le van szakadva az első tengelye, így olyan, mint az égbe emelt popójú, brazil teherautók.

Mire kell egy rendőrségnek egy jelöletlen, duplakabinos, közepes méretű, ponyvás teherautó? A Majorette gondoskodott arról, hogy játék közben ne hagyjuk el a vontatmányt, mikor játszunk. #regenmindenjobbvolt

A Majorette biblia szerint ez (szabadfordításban) "építkezési utánfutó".

Az apró, már-már lőrésszerű ablakok azonban más célt sejtetnek!

Viszonylag apró ajtó...

...ami befelé nyílik, hogy akinek sürgős, gyorsan be tudjon rontani! Ez kérem nem más, mint taktikai mobillatrina!

Győzzetek meg, ha szerintetek másra való!

2025/03/18

Mások gyűjteményei: Peti Matchbox MB-53 Jeep CJ6 Magyar kiadása

Ez után a post után – meg a másik után, amire a linket megtaláljátok benne – sok mondanivaló nem maradt a Matchbox Jeep CJ6 feldolgozásáról. Ez a mostani bejegyzés csak azért nem „update” post, mert nem mi birtokoljuk ezt a CJ6-ost, hanem porsche kollégája Peti, aki annyi érdekességgel látott már el bennünket, hogy lassan saját tag-et kellene kapnia a blogon. Úgyhogy ez egy a magyar kiadású CJ6-os színváltozata, amit szintén határozottan irigylünk a gazdájától!

A fotókat ezúttal is porsche készítette.

Aranyoskám!

Meglepő módon nagyon jól megy egymáshoz ez a két szín!

Peti is játszott a kisautóival, nem csak nézegette őket.


Made in Hungary!

Mások gyűjteményei: Peti Belvar Minsk Lada 2101-ese – UPDATE

Most észleltem, hogy magam sem értem, hogy hogyan, de a tavalyi, igen alapos postunkból kimaradt két kép, pedig fontosak. Porsche kolléga egy Porsche 944 Turbo Matchboxot használt mérőmókusnak a Belvar 2101-es Lada méreteit érzékeltetendő. Ezennel bepótolnám a hiányosságot.

A mérőmókus szerepében Matchbox Porsche 944 Turbo.

Igen, nagyon kéne a Kereklámpás ebben a méretarányban! Reménykedve nézek rád Welly fiam!


2025/03/15

Mások gyűjteményei: Kistulip Metalbox Ford Felhúzható Modell Autói

Egyáltalán nem szándékos az időzítés, de cirka egy éve volt, mikor Kistulip elképesztő trafikárú gyűjteményéből bemutattam a Matchbox F1 Racing Car másolatait. Ma egy újabb illegális Matchbox másolat kerül terítékre, ami ráadásul duplán koppintás!

Azért húztam-halasztottam eddig, mert a közelmúltban került végre sor a Matchbox, második generációs Ford Escort RS2000 feldolgozására. A Metalbox egyértelműen ezt a Matchboxot másolta, de egy új funkcióval látta el, amihez a Matchbox(nak címkézet Kidco) Burnin' Key Cars-t koppintotta le.

Hogy miért nevezik a csomagoláson „felhúzhatónak” az rejtély. A másolás annyiban sikerült rosszul, hogy a Metalcar Fordok nem voltak elég nehezek – és ezt empirikus úton szerzett tapasztalatok alapján mondom, mert gyerekkoromban volt egy ilyenem fehérben – ezért a kilövés után nem elgurultak, hanem elrepültek.

A szokásomtól eltérően nem találtok szöveget Kistulip fantasztikus, NRFB gyűjteményéről készült fotói alatt, hiszen fentebb minden fontosat elmondtam róluk. Érdekesség, hogy a kártyák hátoldala teljesen üres – egyszerű szürke karton – semmiféle a gyártóra utaló szöveg, KERMI engedélyszám vagy akár bármiféle felirat sincs rajtuk, mint ahogy az előlapon sem.