Matchbox Chevrolet Corvette ZR-1

A Matchbox Chevrolet Corvette ZR-1-es értelmezéséról Joe anno írt egy összehasonlítós beszámolót, azóta pedig csak a negyvenéves évfordulós sorban megtalálható darabot mutatta nektek. Pedig létezik még pár színváltozata, ebből a nekem leginkább tetszőt tárom elétek, ami a már korábban mutatott 2010-es, Modern Riders ötös pakkban látta meg a napvilágot. Az alap kivitelhez képest semmi újdonságot nem mutat - szerencsére kevesebbet sem -, a színét leszámítva, ám pont ez az ami által szerintem a legszebbé teszi mind közül. Szerintem piszokul jól mutat ez a narancssárga-fekete kombináció, talán még egy sötétebb árnyalatú felnivel lehetett volna fokozni az összhatást.

Jól áll neki ez a narancs szín

A carbon tetőről nem is beszélve

Matchboxon kívüliek: Welly BMW X5 (E53) UPDATE

Tulajdonképpen az vagy, hogy elszúrtam, nem kicsit, nagyon! Megkérdőjelezhető imágó ide, vagy oda én szeretem ennek az autónak az eredetijét, a Welly értelmezést meg mégjobban. Az elszúrás onnan jön, hogy ez a példány is egy főnöki darab, minta minap a London Taxi, itt is én voltam a dealer és felelőtlenül ezt a szép árnyalatú, kék verziót szereztem be neki, azt gondolva, hogy majd könnyedén vásárolok én magamnak egy ugyanilyet később. Hát nem megy! Ezüst van még itt-ott, de ilyet azóta sem láttam sehol. Hmmm... Lehet, hogy meg kéne próbálnom orvul kicserélni a vitrinben egy ezüstre? Az is pont ennyire szép!

 Kékben is jó.

 A hátulja hibátlan.

 Ide viszont elférne még egy kis festék.

Matchboxon kívüliek: King Star - Porsche 930 Turbo

Kingstar által készített kisautó még nem fordult elő nálunk, ami nem csoda, hiszen nem túl gyakoriak mifelénk. A világháló sem halmoz el bő információkkal erről a koreai manufaktúráról, ráadásul a név leírása sem történik mindenhol egyformán, az egyik forrás szerint a King Star a helyes írásmód, de sok helyen egyben írva látható. Ehhez én csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy amiket találtam dobozképeket, azon egyben van írva, viszont a kisautó alján külön és utóbbi a gyakoribb írásmódja. Tehát van egy újabb távol keleti kisautókat gyártó cégünk, akik "természetesen" nem saját kútfőből dolgoznak, hanem úgymond hozott anyagból. A hozott anyag pedig a pedigrés játékgyártók termékeinek alapjául vétele, ami a csomagolásra is kiterjed. No de a származás boncolgatása helyett nézzük inkább, hogy miről is van szó!

Az egy szem King Star kisautóm egy Porsche 930 Turbo-t mintáz, ami 201-es sorszámmal fut a cég kínálatában. A kisautó alapjául jelen esetben valószínűleg a Tomica Porschéja volt az alap, ennek ellenére én mégis a Matchbox 930-as Turbójával fotóztam le, mivel szerintem azt mindenki tapizta már. Önmagában nézve a modellt főként csak pozitívumokat tudok említeni, teljesen részletgazdag, mindent tud amit a nagyok. Ebbe beletartozik az is, hogy nyílnak az ajtajai, ám alaposan górcső alá véve találunk pár szépséghibát is. Elsőként kezdjük a fényszórókkal, amik elöl külön műanyag elemek. Szemből nézve frankón mutat, ám oldalról tekintve óriásiak, iszonyú vastagra sikerültek. A lökhárító sarkainál található irányjelzők mélyedése is nagyobb a szükségesnél, olyan, mint ha ki lenne szerelve a világítótest a helyéről. A ködlámpákért piros pont járl, viszont a közöttük levő rendszámtábla picit nagy. Hátul sokkal jobb lenne helyzet, ha nem rondítana bele az alváz kiálló pöcke. Nem lenne vele semmi baj, ha csak a szépen megformázott lökhárító vonalában lenne, de sajnos vastagabb annál. A többi részlet, mint az embléma, az ablakkeretek, a hátsó spoiler, vagy a kilincsek teljesen rendben van. A sárvédők is szépen domborodnak, amik alatt talán egy kicsit alulméretezett kerekek vannak, de nem vészesen. Beltere elfogadható, a négy ülésen és a váltókaron kívül a műszerfalon van rendes kormánykerék is. Ami különösen tetszik az autón, az a kipufogó, szerintem nagyon látványos, optikailag piszkosul feldobja a hátsó fertályat. Összességében nézve szerintem a hibái ellenére egy korrekt kisautó, készültek ennél sokkal rosszabb koppintások is.

Kár ezekért a fényszórókért

Kicsit nagy lett a hézag az első oszlop alatt

A nyíló ajtó mögött egy elfogadható beltér köszön vissza

Jóval kisebbnek hat a Matchboxhoz viszonyítva, ...

.. pedig hosszra egyformák, csak ez keskenyebb

Szerintem innen nézve szebb, mint a Matchbox, azt a vonóhorog, ezt pedig a rendszám megoldása rondítja

A doboz grafikája kicsit hasonlít a Matchbox megoldásához (netes kép)

Matchbox MB-68 4x4 Chevy Van - UPDATE

Már elég régen vettem elő a Matchbox 4x4-es Chevy Vanját a gyűjteményemből, aminek az az egyszerű oka, van, hogy csak egy darab volt ami még nem szerepelt itt, annak bemutatásához pedig vártam a megfelelő alkalmat. Ez az alkalom most jött el, ugyanis mint az szerintem sokatoknak feltűnt, elég rendesen behavazott az országban, jelenlegi alanyunk pedig egy havas hegyvidék mentőegység járműflottájába tartozik. Ez a flotta öt tagú, és 2002-ben dobta ki a Matchbox, Snow Cappers néven. Semmi extra sincs az eddig látottakhoz képest, műanyag alváz, ötküllős, krómozott "nagyláb" kerekeket kapott és kék fényezést. Szinte csak a dekorációban különbözik a 2001-es ötpakkos tesójától.

A hegyimentő akcióban

MB-37 Maserati Sun Burner

Pont egy héttel ezelőtt azt ígértem, hogy hamarosan visszatérek az MB-32 Maserati Bora spéci kiadásaira. Most szeretném részlegesen beváltani a fenyegetésem.

Akkor a kommentekben a Matchbox, nyolcvanas években piacra dobott, olcsó sorozatában, a Super G.T.-ben megjelent verzióra tippeltetek – főleg, hogy gonosz módon az egyik kép hátterébe becsempésztem egy ilyet –, de igazából egy mindössze két évet megért kiadásra gondoltam elsősorban. 1982-ben és 83-ban MB-37 szám alatt futott, csak és kizárólag az Egyesült Államokban a Bora egy... hát... fogalmazzunk úgy, hogy feltűnő festésű változata. A fekete alapszín szerintem remekül áll, a méltánytalanul alulértékelt sportautónak már az 1:1-es méretarányban is – lásd ez ügyben a fentebb már linkelt postot a Boráról, ott látható egy fotó egy fekete példányról is – és a kisautónak is, de ez utóbbit alaposan agyonvágták számomra teljesen érthetetlen, redneck csicsával.

Azt hiszem tudom honnan fúj a szél, a jellemzően – és ez most nem bántás, egyszerű tény – hasonlóan harsány festésű Hot Wheels-ekkel szerettek volna a konkurálni, hiszen akkor még nem a Mattel kezében volt a cég. Viszont a feliratot rajta nem értem. Angolul a „sunburn” napégést jelent, azt a jól ismert dolgot, amikor a tűző naptól megpirul a bőrünk. A „sun burner” szó szerint „nap égetőt” jelent, amit én még magyarul sem értek. Ha valaki vél felfedezni valami értelmesebb mögöttes tartalmat, vagy sikerül kicsomagolnia valami mélyebb jelentést ebből a szójátékból, az kérem bátran használja a kommentelés lehetőségét, hogy megossza velünk! Előre is köszi. Azonban attól tartok, hogy teljesen jó nyomon járok ezzel a napégéses ostobasággal, mert az orrán és az oldalain lévő motívum lángoló napkorongot mintáz.

A Sun Burner egy lényeges dologban még eltér az 1-75-ös Maserati Borától: van neki vonóhorga. Gyártásának két éve alatt csak színárnyalatbéli különbségek fordultak elő belőle, de ugyanazon a módon, ahogy az 1-75-ös testvérénél is, azaz a festékkeverőnek nem sikerült azonosan belőnie az árnyalatokat.

 Szeretem ezt a fajta dobozt a nyolcvanas évekből, de ez az erősen "amerikanizált" változat már nekem is sok.

Itt jól látszik a vonóhorog. Az én példányom marad NRFB, így is jól látszik, hogy mennyire agyonvágták ezzel a csicsával az amúgy gyönyörű autót. Azt hiszem nagyon jó alany lenne egy átfestési projekthez egy lepukkant állapotú Bora.

Matchbox: MB-04 London Taxi UPDATE

A Matchbox londoni taxi értelmezéseinek elemzésén már tényleg túl vagyunk, oda-vissza-tétre és befutóra is, ettől a posttól visszafelé lépkedve megtalálhattok minden releváns cuccot. Ez a verzió 1987 és 1996 között végig bent volt az 1-75 sorban, mint MB-04, hogy aztán újra előkerüljön 1999-ben, mint MB-09, aztán utoljára 2000-ben, mint MB-11. A mostani változat 1992 és 1996 között volt a kínálatban és talán az egyik legbénább, legkiábrándítóbb módon elintézett, amúgy kitűnő Matchbox. Hogy miért? Mert a Union Jack és „London Taxi” felirat aszimmetrikus, csak a bal oldalán van rajta, a jobbon nem! Ennél már csak az MB-11 változat bénább, azon csak Union Jack van a baloldalán. Vajon darabonként hány tizedcentet sikerülhetett megspórolni a felemás festéssel?

A mostani post megjelenhetett volna az amúgy létező, de sokat szunnyadó, „mások gyűjteményei” sorozatban is, mert nem az enyém. A dealer én voltam, a tulajdonos azonban a főnököm, a járgány pedig egy vitrin lakója a munkahelyemen.

 Ebből a szögből minden oké, Union Jack, London Taxi.

 Még az az utasajtó is nyílik, ráadásul hátrafelé, úgy mint az eredetin.

 A meglepetés: A másik oldalon nincs semmi! Óriásit spórolhattak az előállítási költségeken a felemás festéssel, igazán megérte egy ilyen kitűnő modellt így hazavágni vele!

Matchbox MB-02 Rover Sterling

Óriási szerencsém van ezzel a kisautóval kapcsolatban, hiszen Ikarus256 már kitúrta az eredetivel kapcsolatos történelmi információkat, illetve ezzel együtt bemutatta az utolsó, 1-75 sorozatból való példányt 1992-ből, így én teljes mértékig az 1988-ban megjelent premiermodellre tudok koncentrálni. A történelmi kitekintést tessék ott fogyasztani, utána pedig kéretik ide visszatérni a bordó példány kitárgyalására.

1988-ban gondolta úgy a Matchbox, hogy megmintázza ezt a – félig Honda – brit luxusautót. Csodaszép metálbordó fényezést kapott, akárcsak kortársa a SAAB 9000 Turbo, de szerencsére az alváz kialakítása miatt megoldották az eredeti autóra oly jellemző kéttónusú fényezést is. Szerintem ez a barnásszürke szín jól illik a bordóhoz, ráadásul a fekete elválasztó díszlécet is kialakították, mely külön elem, nem a belső berendezés része, mint bizonyos Majorettek esetén például. A beltér bézs színű – bár ezt az enyhén sötétített „üvegeken” keresztül nehéz megfigyelni – és a korabeli Matchboxokhoz hasonlóan egész részletes. Érdekesség, hogy a „B” és „C” oszlopok az ablakok műanyagából vannak kialakítva – igaz festve –, tehát a Matchbox nem mostanában kezdte ezt az öntőforma-egyszerűsítést.

Összességében ennyit tudok elmondani a kisautóról, melyből ez a példány kellett ahhoz, hogy végre egy szinte makulátlant is a gyűjteményemben tudjak. Szerintem a 600 forintot, amit fizettem, teljesen megérte.

 A tükrök hiányán kívül nincs mit felróni neki.

 

A hátsó lámpa is külön műanyagelem!

 Az alváz is részletes. Érdekes, hogy a Rover márkanevet nem tüntették fel.

Bréking: Az amerikai 2012-es Matchbox 1-120 lista

A címben szereplő dolog megtekinthető itt. A kép is innen származik.
Az első, hivatalos képek az új traktorról
Remélhetőleg majd lesz mit vontatnia

Matchboxon kívüliek: RealToy Audi RS4

Ez alkalommal szeretnék egy olyan kisautót bemutatni, amiről azt gondolom, hogy azt a minőséget és részletességet képviseli, amit 2012-ben joggal elvárhatunk a vezető gyártóktól a gyerekeknek szánt, 90 centes – nálunk leginkább 5xx forint – játékautó kategóriában. Ezt a minőséget a vezető gyártók egyre gyakrabban – úgy fest – nem is akarják elérni. Ki a gyártó? Ó, hát a „nevenincs”, kínai RealToy!

A szunnyadó

Tartozom egy vallomással: gyengém a sleeper (kb. alvó, szunnyadó), azaz az olyan autó, melynek a külsejéről nem üvölt a teljesítmény, de a fedél alatt minden megvan benne ahhoz, hogy komoly döbbenetet rajzoljunk vele azoknak az arcára, akik a „Jajj, de csúnya!” blog alanyait előállító... ööö... bipedál, szén alapú létformák. Az Audi RS4 pont ilyen autó. Na jó, majdnem ilyen.

Az RS4 az Audi 4-es sorozatának a csúcsmodelljét jelentette, már ami a 2000-2001 és a 2006-2008 közötti időszakot jelenti. Bennünket ez alkalommal az utóbbi, a tudományos audiológia audiszexuálisok által B7-ként (Type 8E) ismert változat érdekel.

Alapvetően nekem attól tetszik ez az autó, hogy bár gyárilag olyan részletekkel bír, amiktől minden ízlésmentes boyracer összenedvedzi a Homasita katalógust – dupla kipufogó, tikrács elől-hátul, szélesítés, irdatlan felnik, az első kerekek előtt (funkcionális) szellőzőnyílások, „nagyzene” (10 hangszórós Bose hangrendszer), „szeneon és rekár” –, azokat pont sikerült olyan mértékben adagolni, hogy az eredmény még nem ízléstelen. Plusz az RS4 nem feltétlenül tűnik ki a szerényebb képességű A4-esek közül. Egyszerűen csak dögös. Szerintem pont az a forma, amihez ha hozzányúlnak, csak rontani lehet rajta, hozzátenni már nem. Na jó, a gyári, szerintem nagyon szép felniszett(ek) helyett megnéznék alatta valami mást is, de nem lesz könnyű dolga annak, aki valami más igazán szépet akar alá találni. Szóval sleeper és nem is akármilyen. Azt hiszem bátran ráúszhatunk a számokra az autóval kapcsolatban, mert bizony azok sokatmondóak.

Nagyjából 10 000 darabot gyártottak ebből a generációból és ezt a számot tovább osztja az a tény, hogy az első generációval ellentétben nem csak négyajtós szedán és kombi, hanem kabrió kivitel is létezik belőle. A gyári adatok szerint, az RS4 szedán 0-ról, 100 km/h-ra 4,8 másodperc alatt gyorsul, míg a 0-ról a 200-at 16,6 másodperc alatt lépi meg. DE! Az amerikai Road and Track magazin mérése szerint a 0-100 megy neki 4,5 másodperc alatt is, de még a nehezebb kombi – azaz audiul Avant –, is tudja ezt a mutatványt 4,9 másodperc alatt. Elvben az RS4-esek maximális sebessége elektronikusan 250 km/h-ban limitált, egyes tulajdonosok arról számoltak be, hogy a valóságban ez 270 km/h. Mondjuk az jó kérdés, hogy ezt hogy ellenőrizték, hogy ez az egész nem csak a „minden gyári sebességmérő felfelé csal” hatás, de talán mindegy is, normális körülmények között nem száguldozunk se 250-nel, se 270-nel, Stephanie!

A fenti videó teljesen érdektelen, felesleges megnéznetek, mert röviden össze tudom foglalni: Két - ahogy magukat szokták nevezni - tévés majom ül egy második generációs Audi RS4-ben és felettébb jól érzi magát.

A fentiekből nyilvánvaló, hogy az RS4-est nem laprúgó hajtja, mint a Kisvakond verdáját. Gomb és nem a kulcs kelti életre a – sóhaj – 4,2 literes, 4163 köbcentis, hengerenként négyszelepes V8-ast, ami – még nagyobb sóhaj –, 414 pacit tol ki magából – hangos nyelés –, 7800-as percenkénti fordulaton. (Kicsit zavarban vagyok, hogy 8000-, vagy 8250 percenkénti fordulatnál van ennek a járgánynak a fordulatszámmérőjén a piros csík, de egyik sem kevés.) Ha a szedán súlyát nézzük (1680 kiló), akkor kicsivel kevesebb mint négy kiló (3,93) megmozgatása jut feladatul egyetlen pacinak. Paci meg van benne bőven – lásd fent. A doppelauspuff sem látványelem hátul, az oldalankénti 4-4 henger külön csőbe pukkantgat bele.

Az RS4 csak kézi váltóval készült, nevezetesen egy hatsebességes Getrag-féle cuccal – lehet, hogy ezért fogyott belőle csak 2500 az Egyesült Államokban?

A nem kevés lóerőt és 440 newtonmétert az Audi – szerintem túlzás nélkül titulálható ennek – legendás Quattro négykerékhajtása teszi le az útra. A Torsen rendszerű differenciálmű 40:60 százalékos arányban osztja el a nyomatékot rendre az első és a hátsó kerekek közt, már ha normálisak a körülmények. Ha abnormálisak, akkor ez változhat értelem szerűen 80:20 százalék között – már ha jól értem ezt a nekem nem kicsit bonyolult, de lenyűgöző mechanikai szörnyeteget.

Nyilvánvalóan ilyen teljesítményeket nem lehet „csak úgy” az úrvezetők karmai közé ereszteni, ezért az RS4-ben benne van az összes hárombetűs elektronikus bizgentyű, ami arra hivatott, hogy a sofőrt megvédje önnön hülyeségétől.

A verdát meg is kell állítani, amire Brembo – mi más – tárcsafékek szolgálnak, de az már a gyárilag szerelt kerekek méretétől, meg az évjárattól függ, hogy azok alumíniumból, vagy szénszál erősítésű szilicium-karbidból – legalábbis azt hiszem, hogy ez a C/SiC – készülnek.

Az autót attól függően, hogy hová szánták, szerelték alapáron 18- és 19 hüvelykes könnyűfém kerekekkel is. Hogy milyen gumikat húztak ezekre az változó, de Continental SportContact 3, Michelin Pilot Sport PS2 és Pirelli P-Zero Rosso biztosan volt a kínálatban. Az Egyesült Államokban pedig 19 hüvelykes, Dunlop SP WinterSport 3D-kkel is rendelhető volt hozzá téli csomag. Nekem a három másodpercenként a keréknyomást ellenőrző, alapáras rendszer is étvágygerjesztőnek tűnik.

A fenti képlet nekem egy kőkemény sportkocsit ad ki és az nekem különösen tetszik, hogy szemre „csak” egy gusztusos szedán, vagy kombi. A kombik pedig kúlak, értem?

Meglepő és nem mulatságos

Akárhogy is nézem azt a kisautót, amit a RealToy hozott tető alá, nem tudok belekötni. Minden egyes jellemző részlet ott van a helyén, tikrácsostul, doppelauspuffostul, ködlámpástul. A világítótestek kifestve, a szingöl(f)rém körül ott a vékony krómcsík, minden apró felirat a helyén, semmi sincs elcsúszva, vannak tükrei is. Mi több, a beltere az egyik legjobb, amit én valaha hasonló léptékű kisautóban tapasztaltam. A kormány nemhogy nem pizza, hanem külön darab, fekete műanyag és nem egy darabból van az amúgy ezüstösszürke beltérrel. Ez utóbbin még a kézifékkar és a műszerfal részletei is ott vannak a helyén. (Nagyon szerettem volna megmutatni, de ehhez nem tudom milyen eszköz kéne, a fényképezőgépem nem boldogul vele, még ha megfeszülök akkor sem.) Az alvázon – műanyag, de nem egy darab a beltérrel – még a kettős kipufogórendszer is ott van részletesen. Nem lelek rajta fogást, mert nekem nem fáj, hogy nem rugózik. A játékszer kategóriában csillagos ötös.

A vicces az, hogy a gyártó elképesztően nagy szórással dob piacra modelleket. A Ford Focusuk zseniális, de simán képesek tönkrevágni röhejes kerekekkel, amit porsche kolléga lecserélt Matchbox-félékre és máris egy nagyon kívánatos darabbá varázsolta. A Mercedes-Benz G-osztályuk inkább a típus karikatúrája és nagyon gyanús, hogy a Siku értelmezéséről vették a mércét hozzá – rosszul. Az én hirtelen felindultságból elkövetett, tajvani Fast Lane beszerzésemnek is ők a gyártói és ott is bőven van a két végletből. Az Isuzu Vehicrossuk egyszerűen briliáns, a Mitsubishi Pajerojuk meg egy vicc.

Azt hiszem a kezdeti „engem csak a Matchbox érdekel” nekibuzdulásból eljutottam odáig, hogy nem gyártót vásárolok, hanem végeredményt. Ez a FastLane Audi RS4 simán elmenne az Audi szalonokba, túlárazott promódarabnak – bár pont ez az 1:60-körüli méretarány ezeknél nem gyakori –, és simán maga mögé utasít egy csomó kortárs Matchboxot, Hot Wheelst.

Áhh, nincs mese, leírom: A játékszer – tehát nem gyűjtőknek szánt – árfekvésben tökéletes. Abban viszont nem tudok segíteni, hogy hol lehet beszerezni. Mintha az én példányom Rájen kolléga istállójából igazolt volna át hozzám.

 Sleeper ez, bár nem feltétlenül ebben a muslicacsapda színben. A vicces az, hogy ez egy eredeti Audi szín, Imola Yellow.

 Ebből a szögből mutatja a legtöbbet a belteréből, ami kifogástalan.

 Minden részlete a helyén, de tényleg. Pedig "csak" egy RealToy, nem pedig valamelyik patinás nevű istállóból került ki.

 Nem szokásom alvázakat fotózni, de ezen még az is részletes.

 Ezek meg az eredetiről készült sajtófotók, hogy legyen mihez hasonlítgatni a kisautót.

 Szerintem arra a megállapításra fogtok jutni, mint én, miszerint "jó ez elől, jó ez hátul, jó ez minden oldalárul!" A versikéért bocs.

 Csak a telefontartó az, ami archaikus mai szemmel, pedig csak négy év távolságban van tőlünk az utolsó legyártott darab.

Matchboxon kívüliek: Hot Wheels - Sandblaster

A Matchbox Ford F-150 SVT Raptora már az elején magával ragadott, de ezt a legutóbbi postban már megemlítettem. Most azért említettem meg ismét, ugyanis szert tettem egy újabb, Mattel féle Raptorra, ám ezúttal nem Matchbox, hanem Hot Wheels márkajelzés szerepel az alján. Ez a darab is 2010-es újdonság volt a cég kínálatában, ami egyből megtetszett nekem, jó kis álcázó festést kapott. Amiért végül lemondtam róla, azok a nem túl szép, aranyszínűre mázolt kerekek voltak. A bézsszínű változata az arany mellett másfajta kerékkel is készült, ám ez a kombináció nem nagyon győzött meg, így ezt is kihagytam. A harmadik színváltozat szintén készült ötküllős felnivel, de ennek is volt kerékvariációja, amivel szerintem igencsak jól mutat. Sajnos fehérrel abszolút nem találkoztam, pedig biztosan jött volna velem egy belőle. Egészen a tavalyi év végéig kellett várnom, hogy vehessek egy számomra tetsző, Sandblaster névre keresztel Hot Wheels Raptort.

A Matchboxal ellentétben a Hot Wheels nem széria járgányként mintázta meg, hanem egy igazi Baja-ra alkalmas versenyautót faragott belőle. Igazából a fronton és az első ajtók egyedi vonalvezetésén kívül nem sok felismerhető részlet maradt meg, talán még a motorháztető barázdái segíthetnek a beazonosításban. Utóbbiak itt nem a szélvédő műanyagjából, hanem a fém karosszériából kerültek kialakításra, éppen ezért nem is olyan hangsúlyosak a rokonáéhoz képest. Ha szellőzők nem is, de a hűtőrács és a tető reflektorok viszont a szélvédő műanyagjából készültek, ami teljesen víztiszta. Azt nem igazán tudom, hogy ez a megoldás szebb, vagy ha fémből van kialakítva, mindenesetre mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya is. Visszatérve a visszapillantók nélküli kasztnira, egyből szembetűnnek a hatalmas sárvédő szélesítések, amiket hátul nem zár össze platóajtó, ugyanis mint plató, olyan nincs ezen a járgányon. Helyén egy hatalmas csővázat találunk egy jókora üzemanyagtartály társaságában. Ez a csőhálózat egy külön kis darab, ami vélhetően az első dolog, ami hiányozni fog kis idő elteltével, amint egy gyerekszobában találja magát. Terepralishoz méltóan egy igencsak magasított futóművet kapott, jókora kerekekkel. Az autó gyenge pontja is ide köthető, ugyanis igencsak lerondítja a hatalmas futóműnyúlványa az alváznak, de ezt szinte minden nagyobb kerékkel ellátott Mattel kisautóra igaz. Ráadásul ezen is a kevésbé szép ötküllős felnik vannak, ráadásul pirosra fényezve. Ezt leszámítva azonban piszkosul tetszik ez a dekoráció, jó az alapszín, a K&N narancs piros párosítása pedig nagyon jól passzol hozzá, valamint a színvilágnak köszönhetően egész normális hátsó lámpa festést is kapott.

Az eleje azonnal egyértelműsíti, hogy ez bizony egy Ford Raptor

Nagyon megfogott a dekoráció összhangja, a piros felnik ellenére is

Hátul egy terebélyes csőhálózat fogad, ...

... amit ne mtúl nehéz eltávolítani a helyéről

A beltere is szép, nem úgy, mint a tampózás minősége - persze ez a fele nem látszott

Hot Wheels - Sandblaster

Matchbox MB-61 Peterbilt Wreck Truck - UPDATE

Azt már korábban írtam, hogy hamar megkedveltem a Matchbox Peterbilt Wreck Truck modelljét, így nem volt nehéz megjósolni, hogy ha lehetőségem nyílik rá, gyarapítani fogom a gyűjteményemet újabb változatokkal. Nem is olyan régen érkezett meg hozzám egy újabb verzió, ami tulajdonképpen megegyezik az első fehér alapszínű darabommal. Csak ami azon fekete, az ezen a darabon kék. Elvileg 1985-ben került ki a boltok polcaira. A fentiek miatt túl sok újat, jobban mondva semmi lényegre törőt nem tudok mesélni róla, csak annyit, hogy még mindig piszkosul tetszik.

Dögös nem?

Sajnos nem teljesen makulátlan

Kék dekorációhoz kék gém dukál

Matchbox MB-32 Maserati Bora

A minap kerestem valamit a gyűjteményem még nem publikált részében és belém nyilallt, hogy őrült régen szerepelt nálunk a hetvenes évekből való Matchbox, pedig a legtöbbünk számára az ebből az időszakból származó járgányok a legkedvesebbek.

Északi szél

Nem sokkal azután, hogy 1968-ban a Citroën lett a Maserati többségi tulajdonosa, egy középmotoros, kétüléses sportkocsi elkészítését javasolták, leginkább betudhatóan annak, hogy a konkurenseknek már volt ilyenjük. A Lamborghininél már akkor kész volt a Miura, a De Tomasonál a Mangusta, a Ferrarinál meg a Dino. Akárhogy is nézzük, nem ültek sokat a babérjaikon, 1968 októberében kezdtek el dolgozni az akkor még Typo 117-nek nevezett projekten, a prototípus már 1969 nyarára kész volt, míg a Genfi Szalonon, 1971 márciusában már a végleges Borát mutatták be. Az első ügyfeleknek pedig még az év vége előtt leszállították autójukat. 1978-ig összesen 564 Borát építettek, de szerintem a mai, negyvenes éveit taposó generáció emlékezetében örökre megmarad ez az autó a Matchboxnak köszönhetően.

Maseratik egymás között a 2011-es Concorso Italiano-n, Monterey-ben, Kaliforniában. Az előtérben két gyönyörű Bora, háttérben pedig Marekek is. Érdemes megnézni a fotót készítő Mike oldalán, hogy miről maradtunk le mi földi halandók, akik nem jártunk ott.

Bár az autós tévéműsorok jedijei már régebben lefektették azt a tézist, hogy ami a hetvenes években teljesítményileg és gyorsulásilag még a (szuper)sportautókra volt jellemző, mára már a jobban – helyesebben: nem alul – motorizált középkategóriás szedánok is tudják. (Az erről szóló részt tessenek kedves lenni keresni itt, főleg hogy a Bora kis tesója – lásd bővebben alább –, a Merak is szerepel benne. Négy részre vágták ezt az anyagot, linkek az adott darab leírásában.) Ezzel együtt én bizony azt mondom, hogy a Bora csupa olyasmit tudott már 1971-ben, ami miatt még ma is elismerően csettintenénk. (Hogy egy picit belecsapjunk a szubjektivizmusba is: nekem sokkal jobban tetszik ez az autó, mint az agyonhájpolt Lamborghini Miura. Talán pont ez az oka annak, hogy húzom-halasztom a Matchbox által a közelmúltban újra kiadott Miura bemutatóját, mert a hipszterek rettentően körbenyálazzák mostanában ezt a típust. Lehúzni nem akarom, lelkesedni meg nem tudok olyan nagyon őszintén érte.)

Elől-hátul független kerékfelfüggesztést kapott az autó, mely még a prototípuson MacPherson rúgóstagot jelentett elől, de a sorozatgyártású példányokat végül egy konzervatívabb, megoldással látták el. A hűtött tárcsafékek működtetéséhez a Citroën magasnyomású hidraulikus megoldását használták, míg az autó szíve egy 90 fokban döntött, dupla hengerfej feletti vezérműtengellyel (DOHC) szerelt, 4718 köbcentis V8-as blokk volt. Ez 310 lóerőt szolgáltatott 6000-es fordulaton, melyet ötsebességes váltó szolgált ki. Az 1520 kilós autó végsebessége 266 kilométer óránként, 0-ról 95,56 km/h-ra (60 mérföld per óra) 6,5-, míg 0-ról 160,93-ra (100 mérföld óránként) 14,6 másodperc alatt gyorsul fel.

Az autó fantasztikus formáját pedig maga Giorgetto Giugiaro tervezte. (Akinek a név hallatán nem ugrott be az ItalDesign, Lotus Esprit, DeLorean DMC-12, Saab 9000, VW Golf kifejezések legalább egyike, az legyen kedves most elhagyni az oldalt! Köszönöm!)

Ami a belső komfortot, meg a megjelenés bizonyos részeit illeti, a Bora kora előtt járt. A mindössze 1138 milliméter magas – izé... alacsony – autó legszembetűnőbb részlete az csiszolt, rozsdamentes acél tető és A-oszlopok. Odabent mindent bőr borít, a villanyablak alapáras extra és a legtöbb elkészült autót klímaberendezéssel szerelték – gondolom ez utóbbi az amerikai piacnak szólt akkoriban. A kormányoszlop magasságra és hosszra is állítható volt, míg a vezetőülésnek csupán a magassága volt szabályozható. Cserébe a három pedált hordozó doboz volt előre-hátra állítható pont egy matchboxnyit, azaz három hüvelyknyit (76 mm). Ezt is egy magasnyomású hidraulika intézte, és mint ilyen, az első volt a világon sorozatgyártású autóban.

Kitűnő körbejárós, motorhanghallgatós, mindenhová bekukkantós videó egy 1973-as Boráról.

Az autó megjelenésén a gyártása során egészen minimális változtatásokat végeztek csak, nem így motorján. 1973-tól a 4,7 literes erőmű már nem felelt meg az észak amerikai környezetvédelmi előírásoknak, így az Amerikába szánt darabokat ettől az évtől ugyanazzal a 4,9 literes blokkal szállítják, mint a Ghibliket. Ennek 280 paci a teljesítménye, azaz 30 lóval kevesebb, mint az európai változatnak. A ménesnyi lóerő hiánya okán a 0-ról 60 mérföld per órára gyorsulás már „csak”, 7,2 másodperc alatt megy, a negyed mérföldet pedig 15,2 másodperc alatt futja meg az amerikanizált Bora.

Három évvel később, azaz 1976-tól már minden Bora 4,9 literes motort kap. Az amerikai és európai változatok teljesítménye között itt is van eltérés, az egészen pontosan 4930 köbcentis motor 320 lóerőt szolgáltat a nagy pocsolyán túl, míg az öreg kontinensen 330-at.

Hét év alatt 289 darab 4,7 literes motorral szerelt, míg 235 4,9 literes blokkal épített Bora készül.

Hogy mire az alcím? Nos, valószínűleg az autó a nevét egy időjárási jelenségről, a Bora szélről kapta.

A kistesó

Külön érdekesség, hogy a Borának van egy ikertestvére is, a Merak, melynek a karosszériája megegyezik a Boráéval – a hátsó traktusban van eltérés, a felnyíló motorfedél feletti rész nem üvegezett, hanem hasonló ahhoz, mint amilyen mondjuk a Magnum Ferrari kialakítása. A Merakot ugyanazzal a V6-os Maserati blokkal szerelték, mint az egészen elképesztő Citroën SM-et. Lényegesen több készült belőle, mint a Borából, nagyjából 1900 darab. Valószínűleg ezért, mintsem a teljesítménykülönbség okán – évjárattól és változattól függően 187/217/168 lóerő – egy Merak fele annyiba kerül, mint egy hasonló állapotú és évjáratú Bora. Csendben megjegyzem, hogy bár a Borát is fantasztikusan szép autónak tartom, nekem a visszafogottabb Merak jobban tetszik.

Szörnyű, de kit érdekel?

Az 1-75 szériában 1973-ban debütál a Maserati Bora és 1977-ben jelenik meg itt utoljára mint MB-32. Alapvetően ez alatt az idő alatt nincs érdemleges változás a megjelenésében, a karosszéria ugyanaz a nehezen meghatározható szín – a BAMCA.ORG-jóvoltából tudom, hogy ez „metál burgundi vörös” –, az alváz pedig az az iszonyú ronda zöld, melyek kombinációjánál akarva sem találhattak volna rondábbat. Persze színárnyalatban vannak különbségek, de ez már az a „változat” kategória, aminek a hajkurászásától én rosszul vagyok, mert csak akkor jössz rá, hogy a változat változat, ha van a kezedben legalább két kisautó, hogy össze tudd vetni őket, másfelől mert csak és kizárólag az az oka, hogy festék keverő Jim, vagy Johhny hány pint sört gurított le műszak előtt és ettől hogy keverte ki az árnyalatot. Már majdnem érdemi különbségnek tekinthető a festetlen alvázú verzió, meg az, aminek 3-as rajtszám van a matricáján a sokkal gyakoribb 8-as rajtszámúval szemben, illetve a két kerékváltozat, amit én is prezentálok e postban. Létezik még egy matrica nélküli, aranyszínű, vonóhorgos kivitel egy twinpack-ből, illetve több, az 1-75 szérián kívüli speciális kiadás is, de ezekre majd később, egy másik postban térnék ki.

Az eredeti autóhoz képest a Matchbox számos helyen pontatlan. Az A-oszlopokat és a tetőt is a karosszéria színére fújták, a hátsó világítótestek köszönő viszonyban sincsenek az eredetivel, illetve a C-oszlop előtti szellőzőnyílások is teljesen más méretűek, mint az eredetin. Az egyik kerékverzió mutat némi rugózást, míg a másik egyáltalán nem, cserébe viszont mindkettőnek nyílnak az ajtajai.

Nyilvánvaló bénaságai ellenére, ugyanakkor szerintem ez a hetvenes évek egyik legjellemzőbb, legmeghatározóbb Matchboxa és mint ilyen az egyik legkedvesebb a szívemnek.

 Akárhogy is nézem, ez a két szín együtt pusztító! A hátsó világítótestek köszönő viszonyban...

 ...sincsenek az eredetivel és mintha a szinte csak jelzés értékű lökhárító is túl magasan lenne.

(Kép: www.autowallpaper.de)

 A hozzánk közelebb lévő, a premierváltozat. A távolabbi először az 1976-os katalógusban bukkan fel. Bukólámpákkal! Ez még ma is csajozós.

 Ha jól emlékszem, az én gyerekkori példányom is a későbbi verzió volt.

 Közel sem hibátlan, de a gyerekkori darabomat én sokkal jobban elintéztem anno.

 A nyitható autók részletes és szép beltérre nyílnak. A háttérben pedig a már említett spéci verziók egyike, de az már egy másik post alanya lesz.

Matchboxon kívüliek: Efsi Mercedes-Benz NG nyergesvontató

A blog visszatérő látogatóinak nem újdonság a holland Efsi, Mercedes-Benz LP sorozatú teherautóival való szerelembe esésem, ami leginkább annak köszönhető, hogy a Matchbox is elkészítette piciben ezt a szériát. Szerintem a hollandok jobb munkát végeztek, mint a Lesney és mint az az első linkről kiderül, nem álltak meg a platós-pótosnál, hanem elkészítették a nyergesvontató szerelvényt is. Amikor befutottak az első Efsi LP nyergeseim tudtam, hogy végem van, a gyártó termékei végérvényesen beszippantottak.

New Generation

1973 volt az az év, amikor a Mercedes-Benz piacra dobta az NG (New Generation, azaz új generáció) sorozatú teherautóit. A két- és háromtengelyes teherautók pontos típusjelzése számomra kibogozhatatlan, négy szám, plusz betűk kombinációja, úgyhogy meg sem próbálkozom az Efsi háromtengelyes nyergesvontató értelmezésének beazonosításával, különösen, hogy holland barátaink csaltak egy picit a létrehozásakor – de erről később. Aki szeretne megmerítkezni a témában, annak ajánlom ezt a kitűnő oldalt, mely még PDF formátumú letölthető katalógusokkal is áll rendelkezésetekre.

Csalás és ámítás

Igazából az NG sorozatot a Matchboxnál is megtaláljuk, az MB-42 Container Truck képében, de az Efsi ebben a versenyszámban is sokkal menőbb, meg nagyobb is, a méretaránya 1:87. Nagyon vicces, de az Efsi NG értelmezése a fülkét leszámítva teljesen megegyezik az LP-vel, még a beltere is ugyanaz az egybe rekamié, mint annak – de a képekről azt hiszem ez tökéletesen látszik is. A nyerges pót pedig teljes egészében ugyanaz, mint az LP-knél. Mondjuk ez mit sem von le az értékéből, szerintem nagyon menő, masszív kis játékszer, fém alvázzal. Ezt a konkrét darabot porsche szúrta ki nekem az egyik internetes piactéren és gyanítom nem ez az utolsó Efsi cuccom.

 Mercedes-Benz NG, a holland Efsi által elkövetve.

 Mögöttem az utódom.

 A hasonlóság nem véletlen, az NG megegyezik az LP-vel, csak a fülkét változtatták meg, az alváz teljesen ugyanolyan.

A Koninklijke Luchtvaart Maatschappij, azaz a Holland Királyi Légitársaság teherszállító részlege színeiben. A felirat meg azt jelenti, hogy Gyors és Megbízható, amit onnan tudok, hogy...

 ...a másik oldalán egy olyan nyelven van ez írva, amit értek. Holland kisautóra holland cégnevet! Ez a mi Rába kamionjainknál is működött.