Szerintem nincs
kifejezés, ami a 2020-as években avíttabb, mint a „nyugati
autó”, de amikor én gyerek voltam az 1970-es években, akkor
bizony teljesen legitim volt. Akik később születtek nem is
sejthetik, hogy akkoriban mekkora nagy dolog volt egy nyugati
automobil birtoklása. Történetesen egy Fiat 127-es volt a harmadik
ilyen, amiben valaha utaztam. Az első egy Ford
Taunus P5, ami annak ellenére hogy még óvodás voltam, tisztán
él bennem, szóval csak ennyire volt nagy dolog az ilyesmi, a
második meg egy negyedik
generációs Toyota Crown.
Az 1972-es év autója
A
típusismertetőt nyugodtan elbliccelhetem, mert az Autó-Motor
egy kitűnő cikket jegyez róla, abból az apropóból, hogy
idén 50 éves a típus. Hogy azért hozzátegyek valamit a dologhoz,
szerepeljék itt az 1975-ös katalógus.
Míves darab
Az
első katalógus, amiben a Fiat 127-esnek nyoma van a Majorette-nél,
az az 1972-es, amiből két változatot is láthattatok már
e-lapokon – ITT,
és
ITT. Francia barátaink tehát nagyon hamar reagáltak és
licencelték a friss típust.
Látszik
is rajta, hogy ez az első verzió, hiszen kétajtós, ami abból is
biztosra vehető, hogy a b-oszlop mögötti ablak „le van tekerve”
a vezető oldalán és onnan egy kutyus kandikál ki. Azon túl, hogy
a kisautó úgy általában nagyon szép és részletes –
megkockáztatom, hogy az ebből az érából való Majorette-ek nem
csak vetekszenek a Matchboxokkal, sokkal könnyedebbnek és sokszor
valósághűbbnek is érződnek –, a blöki egy nagyon szerethető
részlet. Az nyilvánvaló, hogy akkor a gyártók nagyon is
figyelték egymást, hogy ki, mit húz elő a tarsolyból – sokszor
szerintem rossz irányba is sikerült elvinniük egymást a nagy
igyekezetben. Ilyen ebes
részletet láttunk már korábban a Matchbox Mercury Commuter
értelmezésén ami 1968-ból való és függetlenül attól,
hogy ki találta ki eredetileg, nekem a szívem csücske. (Frissítés:
Lett nekem egy szebb ebből, csak kiment a fejemből. Tehát jobb
képek egy szebb állapotú verzióról erre találhatóak.)
Anno
gyerekként nem volt ilyenem, de osztálytársaimnak természetesen
igen. Akkor fel voltam akadva a nyitott ablak részleten, mert a
háromajtósnak, amiben én ültem nem lehetett nyitni az ablakát,
de teljesen valóságos részlet, a kétajtós ablaka nyitható volt
– a ráncfelvarrott háromajtósokét később ki lehetett
billenteni.
Itt a bizonyíték, hogy a kétajtós hátsó ablakait le lehetett húzni. (Kép: FIAT sajtófotó)
A
szomszédnál megcsodálható egy feljavított verzió
ugyanebből, ami egyrészt kitűnően sikerült, ízléses darab
Andrew0807 kolléga műhelyéből, másrészt olyan, hogy még a
kutya is kapjon egy kis tuningot, na olyat még nem láttam! (A
chiptuning nem ér, az az én két kutyámban is van.)
Mint
az jól látható, az én példányom kapott kiképzést a korábbi
tulajdonosaitól rendesen, de még így, leharcoltan is a szívemnek
igen kedves darab.
Gyönyörűen kimunkált, apró részletek mindenhol. Az én példányom kapott az élettől kiképzést - bár a fényképezőgép mint rendesen nagyon felnagyítja a plezúrjait.
A kikandikáló eb, szívemnek igen kedves részlet.
Bizony, ez még akkoriból van, amikor egy nyitható ajtó nem ritkaság számba menő részlet volt #regenmindenjobbvolt, #allatioregvagyok
Szép, részletes minden hátul. Sajnos a matrica nyomot nem sikerült eltűntetnem - van pár évtized előnye a festék rombolásában. A vonóhorog akkoriban kb. kötelező volt mindenre, de
a Majorette sajátosság "nyuszifül" később lett jellemző.