Matchbox MB-67 IMSA Mustang

Nem volt tudatos, de úgy tűnik erre a hétre szinte csak „nemszeretem, de le kell tudni” kisautók jutottak. Szeretem a Mustangokat de ezt valahogy nagyon nem.

Kicsivel több mint tíz évvel ezelőtt wmormo feldolgozta a Mustang-tesókat egy monstre átalakítás post kapcsán. Akkor foglalkozott az IMSA Mustang történetével, de érthetően a romos kisautóról nem készült fotó, úgyhogy a gyári állapotról indokolt egy fotósorozat.

Akkor ő megírt mindent, amit az eredetiről tudni érdemes, úgyhogy nekem csak a szubjektív meglátásaimat kell hozzáfűznöm: Lévén ez egy versenyautó, minden nem kifejezett versenyfestése nekem hiteltelen. Igazából még egész visszafogott is ahhoz képest, amilyenek az IMSA Mustangok voltak, de ennek ellenére nekem kicsit olyan mint azok a túlzó Hot Wheelsek, amiket nem szeretek.

Az 1-75 sorozatban 1983-tól 1996-ig találjuk meg, nyolcféle festéssel. Ez az 1986 és 1992-közt gyártott változat, úgyhogy meglehetősen gyakori egy darab. A motorházteteje nyitható – mint a mellékelt ábra mutatja, ami manapság már feláras extra lenne.

Ez a darab is az MC-20 szettből származik.

Igen, ez a motorházfedél gyárilag ilyen csálé. #regensemvoltmindenjobb

Hamm, bekaplak. Itt még jobban látszik, hogy mennyire csálé...

Jó, tudom én, hogy brutálisan szélesített versenyautó, de...

...nekem amolyan "majd ha megnövök, Hot Wheels leszek".

A többi festése sem szebb.

Hátulja is van.

Matchbox MB-40 Transporter Vehicle

Felnőtt gyűjtőként mindig emlékeztetnem kell magam, hogy a Matchboxok gyerekek számára készülő játékok. Amit a mostani énem egyáltalán nem tart vonzónak, azt a gyerekkori énem egészen biztosan nagyon szerette volna.

A járművet abszolút a fantázia szülte, ezért nincs igazán mit mondani róla. Ugyanakkor mindig elgondolkodtat, hogy valaminek, ami egy nem létező járművetmintáz, hogy lehet viszonyított méretaránya, merthogy ennek is van, 1:150.

1985 és 1997 közt megszakítás nélkül szerepel az 1-75 sorozatban a „Szállítójármű”. 1999-ben és 2000-ben is visszatér ide, de 1998-ban, 2000-ben 2004-ben, 2007-ben is születik verziója ötös csomagba vagy spéci kiadásba. A szállított rakétát – szemben a szimbólával, ami „egy igen finom hangszer, amit három részből kell összecsavarni” – két darabból kell összedugni és máris használható a jármű indítófunkciója.

Amit ebben a bejegyzésben láthattok, az 1985 és 1991 közt futó premierverzió. Létezik egy nagyon hasonló változata is, mely annyiban tér el, hogy a csillagos-sávos lobogó helyett egy ugyanolyan piros, pepita motívum található, mint a rakétán, illetve a NASA felirat alatt is ilyen van. Nyilván megspórolták a második színnel nyomást. Ez 1992-1995 közt szintén MB-40 szám alatt.

1985-ben és 1986-ban egy kis – talán leginkább az F-14-esre hasonlító –, eléggé gyatra műanyag repülőgépre cserélik a rakományt. Ezekben az években az 1-75 sorban MB-72. 1999-ben és 2000-ben két újabb verzió kerül ide, aztán 2001 és 2007 közt több megszakítással újabb változatok látnak napvilágot speciális kiadásokban.

Ez a példány is az MC-20 készletből származik.

Szállítójármű.

A rakéta darabjait leginkább a gravitáció hivatott a helyén tartani, de ügyes kis pöckök és bizergák segítségével.

Hátrafelé sem tudnak lecsúszni.

Későbbi változatairól eltűnik az Egyesült Államok zászlaja, így megspórolnak egy színt a nyomatból.

Pöckök és mélyedés az indítófunkcióhoz. Egészen faja kis játékszer ez!

3.., 2..

...1...

EFSI Land Rover Series III LWB – UNICEF

Nagyon érdekes darabot leltem a közelmúltban: A csökkent munkaképességűek foglalkoztatójának induló, holland EFSI kisautógyártótól származó, az Egyesült Nemzetek Gyermekalapja színeit viselő Land Rovert, melyről úgy tűnik, hogy a szervezet holland irodájának támogatásszerzése okán értékesítették. Ejha! (Iniciálé kép: Airows.com)

 

Hiszem
Kevés szervezet van, amiben őszintén hiszek. Az UNICEF az egyik ilyen. Az ENSZ Közgyűlése a Gyermekalapját (United Nations International Children's Emergency Fund – Az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Vészhelyzeti Alapja) ideiglenes jelleggel hozta létre 1946. december 11-én. Mivel a II. világháború után az európai gyerekek éhínséggel és betegségekkel küzdöttek, a szervezet legfőbb célja az élelmiszer, a ruházat és az egészségügyi ellátás biztosítása volt. 1953. októberében a nevét United Nations Children's Fundra (Az Egyesült Nemzetek Gyermek Alapja) változtatták, egyben az ENSZ állandó segédszervévé tették, kifejezendő a szervezet tevékenységi körének bővülését. Sajnos, mi emberiség állati jók vagyunk abban hogy kiszúrjunk magunkkal, a saját utódainkat sem kímélve. Mára az UNICEF a gyermekek szükségleteinek megfelelően foglalkozik nagyjából mindennel, ami azt a célt szolgálja, hogy a bajban lévő gyerekeket segítse, illetve megakadályozza azt, hogy a gyerekek bajba kerüljenek. Így ételt, gyógyszert, kötszert, vizet, tisztálkodószereket, ruhát, tanszert visz oda ahol szükség van rá, foglalkozik oktatással, tanári- és gyermek képzésekkel. Védi a gyermekek alapvető jogait és kiáll értük, hogy ne használják ki őket, hogy megvédjék őket bármifajta abúzus ellen. Számos politikával bőven átitatott, íróasztalharcos szervezettel ellentétben – melyek legfőbb profilja a szájtépés és legfontosabb céljuk az önnön fennmaradásuk biztosítása –, ők ott vannak a sűrűjében, háborúban, természeti és humanitárius katasztrófáknál és tesznek. Minden gyermekért, mindenhol, bárhol.

Talán így már értitek, hogy egy UNICEF merchandise nekem mitől „hűha” dolog és miért kezdem ezt a bejegyzést a szokásoktól eltérően nem a járművel, hanem a tematikájával.

Oké, de mi is ez?
Nos, előre kell bocsátanom, hogy alig rendelkezem konkrét információval erről a kis gyöszről, ezért a tévedés jogát fenntartom! A csomagolás alapján nagyon úgy fest, hogy az UNICEF holland irodájának merchandising-jával van dolgunk. (Mi erre a helyes magyar kifejezés? A „reklámajándék” nyilván nem jó. Az adományszerzés egy bevett formája, hogy bizonyos tárgyak értékesítéséből származó hasznot a szervezet a működésére fordítja.) Ezt a kártyán lévő szöveg egyértelműsíti – bár a legalján, öt nyelven olvasható „köszönöm” megint csak okot ad találgatásokra, hogy biztosan Hollandia-e a kizárólagos előfordulási helye. Természetesen szó sincs arról, hogy nekem ilyen csodásan jó lenne a hollandom, de a Google Prism kitűnő munkát végzett a fordításban. Mutatom, mert én bizony rácsodálkoztam, mint busman a távírópóznára, hogy egy kutyaközönséges androidos okostelefon mire képes a felhőben futó alkalmazások segítségével:

Amiben teljesen tanácstalan vagyok, hogy mikorra helyezzem a keletkezését. A kártya hátulján semmiféle felirat nincs, a kisautón sincs évszám, úgyhogy csak abból tudunk okoskodni, amit biztosan tudunk. A Land Rover Series III-at 1971 és 1985 közt gyártották, illetve az EFSI 1988-ban bezár, tehát valószínűleg a nyolcvanas évek elejéről-közepéről származhat.

Jogos a kérdés, hogy mennyire autentikus. Nos, az biztosra vehető, hogy az UNICEF használt Land Rovereket a működése során. Találtam is elég gyatra képeket ötajtós LWB (Long Wheelbase – hosszú tengelytávú), Station Wagon karosszériás Landykról, melyeket tájföldön használtak valamikor a múltban. Tehát akár ez, a pickup verzió is elképzelhető. A festés azonban „showcar” jellegű és a merchandise-nak szól. Nyilván nem dobnak rá ki pénzt és pocsékolnak rá időt, hogy szépen lefényezzenek és emblémázzanak járműveket, amikor egy matrica, molinó, zászló megteszi. Ezt jól bemutatja az alábbi, a jelenből való videó is:

 

A sárga figyelmeztető villogó pedig teljesen valószínűtlen, az csak az EFSI öntvény sajátossága – bár nekem nem csípi a szemem.

A helyzet az, hogy – amúgy meglepetésemre, hogy egyáltalán létezik ilyen webbolt – a hazai UNICEF ebben a pillanatban is kínál hasonlót! Ugyan a méretarány pont a kétszerese annak, amit mi ezen a blogon preferálunk, de egyrészt kíváncsi vagyok hogy milyen lehet, másrészt ha már segítek akkor miért ne tegyem azt úgy, hogy nekem is legyen benne élvezet, harmadrészt meg remek témának ígérkezik a blogra! Úgyhogy amint feltöltöm a blogmotorba ezt a postot meg is rendelem! Maradjatok vételen, lesz belőle post!

Series III
Szerintem minden terepjárók egyik ősszülője kevés bemutatásra szorul, mert aki látott már bármilyen, Afrikáról szóló filmet, az látott Land Rovert is. Ugyanakkor a TotalCar és a Rozsdakupac olyan videót jegyez – mit ad isten – pont egy Series III Landyról, hogy annak is érdemes megnézni, aki ilyenekkel kel és fekszik! Ugyan ez az az ötajtós változat, de ez mit sem von le az élvezeti értékéből!

Én a száraz adatokat tenném hozzá a fenti mozgóképes ódához. Az első Landy-t ami 1948-ban készül a Második Világháború, klasszikus amerikai Jeep-je ihlette és inkább univerzális mezőgazdasági gép, mintsem közlekedésre szánt gépjármű. Mivel a háború után acélból kevés, alumíniumból meg még felesleg is volt, ezért a kasztnija az utóbbiból készült. Ezért talán még hihető is, az az 1992-es állítása a cégnek, hogy a valaha legyártott Landyk 70%-a még mindig használatban van. 1954-ben debütál az első, hosszú tengelytávú (LWB) verzió, amivel megszületik a világ első, sorozatban gyártott, ötajtós négykerékhajtású terepjárója. A „Station Wagon” – nem összekeverendő a station wagonnal, amit „kombinak” hívunk a mi földrajzi koordinátáinkon – a hivatalos neve a kivitelnek.

1958-1971 közt a Series II és II/A készül, mely megjelenésében nem sokat változik, de a motorpaletta bővül, nagyobb teljesítményű erőforrásokat kap, illetve komfortosabb kivitelben is rendelhető.

Land Rover Series III, LWB, pickup. (Kép: CoolMaterial.com)

1971-1985 közt gyártják jelen bejegyzés tárgyát, a Series III-at, melyből 440 000 darab készül ebben az időszakban. Elődeitől könnyű megkülönböztetni, mert az első fényszórók, helyzetjelzők és indexek középről a hűtőrács felől kikerülnek oldalra a sárvédőkre – melyeket szokás „szárnyként” (wing) is emlegetni. (Ugyanakkor a gyártás vége felé kis számban, de Series II/A-k is készülnek így.) A motorpaletta immáron négytagú. A sornégyesek közül a 2,25 literes benzines, 73 lovas, az ugyanilyen hengerűrtartalmú dízel 62 lóerős. A sorhatos, 2,6 literes benzines 86 lóerős, míg a V8-as dízel 3,5 literes 91 lovas. A négysebességes kéziváltót egy kétsebességes „felező” váltó egészíti ki. Az összkerékhajtás hagyományosan manuális kapcsolású.

A Hollandus
Az EFSI-nél – szokás szerint – remek munkát végeztek. A platós LWB alváza és karosszériája is fémből készült, csak a plató ponyvája műanyag. Az eredetit hűen hozza és ha azt mondom, hogy „a beltér elnagyolt” akkor az teljesen rendben van, lévén az eredeti beltere megfelel a (nyilván fikcionális) Ókori Spárta 1.0 szabványnak. A minősége abszolút vetekszik a nyolcvanas évek Matchboxaival, vagy Majorette kisautóiéval.

A kék szín, amiben pompázik egyértelműen sötétebb annál a kéknél, ami a szervezet jelenleg használt hivatalos színe, de egyrészt ennyi elnézhető neki, másrészt meg egyáltalán nem lennék meglepve, ha az elmúlt pár évtizedben az UNICEF is változtatott volna és amikor gyártották ez lett volna a hivatalos árnyalat.

Bár a blister törött és megviselt, nem szándékozom kibontani. Ebben nem csak az vezérel, hogy így értékesebb, mint bontottan, hanem az is, hogy talán még soha ennyire nem volt fontos számomra a gyűjteményemben bárminek is a csomagolása – nem kell részleteznem hogy miért.

Nem először használjuk a Land Rover tag-et a címkefelhőben. A szerepelt már regular wheel, Safari-tetős, Series IIA és Defender 110 a Matchboxtól, az előbbinek a vékony-Superfast kerekű, transitional verziója, spéci kiadású Defender 110, másik spéci kiadású Defender 110, nagyon spéci kiadású Defender 110, nagyon tiszta Defender 110 és nagyon koszos Defender 110 is. Nem is beszélve a Defender 90-ekről!

Az EFSI bevallottan az egyik kedvenc gyártóm. Az, hogy egy gyermekvédelemmel foglalkozó világszervezet, pont egy csökkent munkaképességűeket foglalkoztató gyártóval készíttessen el valamit, szerintem elképesztően menő húzás volt. Hozzá még a produktum, a játékszer is kitűnő minőségű.

A folytatásért kattintsatok ide!

NRFB, az eredeti szöveggel. Nagyon halványan, alnyomatként egy Safari-tetős Series III Station Wagon orra van a kártyán.

Mindene fém, kivéve a ponyvát. A figyelmeztető jelzés nekem nem fáj. A blister alatt öt nyelven "Köszönöm!" felirat.

A blister sajnos repedt, de nagyon fontos nekem az eredeti csomagolás, ezért marad így. Az orrából egyértelmű, hogy Series III Landyvel van dolgunk.

Annyira tetszik a hullámvonal a ponyva alján, ami a karosszériához kikötözést hivatott mímelni! Játékautóra ennyire túlméretes vonóhorog való, különben lepotyog a vontatmány.

"Land-Rover EFSI Holland Scale 1:63". Ebből nem lettünk okosabbak a gyártás időpontját illetőleg.

Az EFSI készített vontatmányt is ami illeszthető a Landyhoz - amiből mint a mellékelt ábra mutatja, más verzió is létezik. A csónak megtévesztésig hasonlít a Matchboxéra! (Kép: eBay)

Matchbox Volvo Container Truck – Christiansen 1990

A Matchbox Container Truck függőségem közismert, a kórelőzmények az előbbi linken találhatóak. Amit ebben a postban láthattok, az egy viszonylag ritkább, Code 2.

A Christiansen egy belga játékbolt lánc volt, melynek több mint harminc üzlete volt szerte Belgiumban. A logójuk szerintem nagyon jópofa, egy stilizált tukán. A céget 1917-ben alapították, majd többszörös tulajdonosváltás, felvásárlás, bekebelezés után végül 2005-ben a márkanév végleg eltűnt.

Mindig az jut az eszembe róluk először, hogy "Miért nem lett ebből Convoy?!"

A belga játékboltlánc emblémája amit visel, egy stilizált madár, egy kerekeken guruló tukán. Szerintem jópofa. A Code 2 Volvo Container Truckokra jellemzően ez is matrica, nem szitanyomás.

Tuki!

DeAgostini Legendás Buszok a Múltból sorozat – Leyland Titan PD2 RTW75

Amikor az elveimet feladva elcsábultam az 1:72 méretarányú Legendás Buszok a Múltból sorozatra, két szabályt állítottam fel: Csak az Ikarusok érdekelnek és azok a buszok amin utaztam. Meglepő módon volt szerencsém egy ilyen emeletes londoni buszhoz, természetes élőhelyén egy nosztalgia különjárattal.

Az első Titánok
A Leyland Titan egy olyan orrmotoros, a vezető munkahelyét is az orrában hordó alváz volt, amit kifejezetten emeletes buszokhoz terveztek. Leginkább az Egyesült Királyságban készült, 1927-től 1942-ig, a Második Világháború alatt szünetelt a gyártás, majd 1945-től 1969-ig folytatódott újra. Amikor a Leyland befejezte a gyártásukat a szigetországban, az indiai Ashok Leyland vette át a feladatot hogy a dél-ázsiai piacon értékesítse a buszokat Ashok Leyland Titan néven. Meglepő módon számos fejlesztés után, de a koros, ámde bevált konstrukció – ne feledjük, alvázról beszélünk – gyártása mind a mai napig folyik.

Amit a DeAgostini megmintázott egy PD2-es típus, kifejezetten a Londoni Közlekedési Vállalat – melyet hosszú távú szerződés kötött a Leylandhoz, hogy a buszainak 75%-át tőlük szerzi be – igényeire szabott, nyolc láb széles (kb. 2,43 méter) „szélestörzsű” változat, ami az RTW-ből tudható. Hathengeres, 9,8 literes dízelmotor hajtotta – a korai változatok bizony benzinmotorosak voltak – ami 125 lóerőt adott le 1800-as percenként. Az 557,6 newtonméteres csúcsnyomatéka már 900-as percenkénti fordulatnál elérte. A busz összesen 56 (26+30) utast tudott szállítani.

Egy hosszabb, történelmi visszatekintés a Leyland Titan RTW-k történetére, sok-sok korabeli képpel és videóval.

A Leyland Titan névvel találkozhattatok már e lapokon, hiszen az 1976-1984 közt gyártott, farmotoros utódot megmintázta a Matchbox és tavaly foglalkoztunk vele.

RTW75
Meglepő módon az RTW75 egy konkrét járművet jelöl. A London Transport 500-darabos flottával rendelkezett az RTW-kből, melyből – mint azt mostanára már sejthetitek – ez a hetvenötödik darab volt. Az első RTW 1949 májusában tette be London elővárosi részébe a kerekeit – a szélessége miatt a belvárosba csak később engedte be őket az illetékes hatóság. A 75-ös tehát egészen korai darab kell hogy legyen. Az érdekessége, hogy nem csupán mind a mai napig létezik, de működőképes állapotban a Blue Triangle nevű, East London-i közlekedési vállalat tulajdonában van és nosztalgiautazásokra bérelhető. Nagyon jó eséllyel én is vele utaztam jó pár évvel ezelőtt.

Ilyen se gyakran fordul elő: Ez a videó egészen konkrétan annak az RTW-nek a fedélzetén készült, amit a DeAgostini kiadott! Hölgyeim és Uraim: Maga RTW75 személyesen!

Még mindig jó
Unalmas leszek, ismétlem magam: Azért a pénzért amibe a DeAgostini kiadványok első kézből kerültek, egészen kitűnő az ár érték-arányuk. (A másodlagos piac árait hagyjuk.) Nem találok rajta kivetni valót, szerintem kitűnő munkát végeztek ismét!

További érdekesség vele kapcsolatban, hogy mint az erről a londoni buszvonalak történetével foglalkozó oldalról kiderül, a 25-ös vonal, melynek a számát viseli természetesen teljesen valós. Ha jól bogarásztam ki, akkor a viszonylattáblán látható útvonal az 1950-es évek végét tükrözi, de érdekes módon pont ez az oldal nem említ RTW-ket, csak RTL-eket az útvonalon.

Ez az utolsó darabom a Legendás Buszok a Múltból sorozatból és nem tervezem a bővítését – bár természetesen további Ikarusokra elcsábítható vagyok.

Az sem mindennapos, hogy a megmintázott jármű konkrét példánya mind a mai napig létezik és részletes információ is található róla!

Nahát, oszlopot szállít! De legalább nehéz észrevenni.

A sofőrnek nem volt könnyű bejutnia a munkahelyére, ami jó szűk lehetett, ahogy elnézem.

"Vigyázz, hogy hová lépsz!"

Eddig tulajdonképpen alacsonypadlós, de rögtön lépcső következik a "földszintre" is.

Egy sikoltó kéjhömpöly lehetett hozzáférni a motorhoz.

Matchbox MB-47 School Bus

Mai szeánszunk tárgya több szempontól is kilóg a Matchboxok közül: Egyrészt egészen apró, mindössze 1:95 a méretaránya. Másrészt valószínűtlenül sokáig, 17 évet töltött az 1-75 sorban.

International-Harvester S-Series, Wayne Lifeguard felépítménnyel
A tudományos Matchbox-szexológia International Harverster S teherautó-alvázra szerelt, Wayne Lifeguard felépítményű iskolabuszként tartja számon ezt a kis gyöszt. Én ebbe a legkevésbé sem akarok beleokoskodni, mert igazából nekem szemre minden jenki iskolabusz tök egyforma!

Ez itt pontosan az, amit a Matchbox az iskolabusz-szakik szerint megmintázott, azaz egy S-sorozatú International Harvester, Wayne Lifeguard felépítmémyű iskolabusz. Az eltérő hossz ne tévesszen meg senkit, nyilván többféle méretben léteztek. (Kép: imcdb.org)

Nem véletlenül szög egyszerű szerkezetek ezek, teherautó alvázon valamilyen felépítmény. Egyfelől értem, aki látott bármilyen amerikai filmet, ahol gyermekkorúak veszik igénybe az állami (vagy magán) iskolák, háztól-házig szállítás szolgáltatását azok pontosan tudják, hogy a pajkos kis lurkók nem kímélik ezeket. Az állami sulik nem is tudnak sokat költeni rájuk.

Másfelől viszont egyáltalán nem értem, hogy miért nem mutatnak ezek a holmik valamiféle fejlődést. Gondolok itt olyasmire, mint az alacsony padló a mozgáskorlátozottak szállításához. Nem tudom, hogy mennyire védik az utasokat ezek a cuccok, de emiatt fájjon a jenki szülők feje. Viszont az biztos, hogy a törvények igen! Az iskolabuszokon megkülönböztető jelzések vannak, az elejükön és hátuljukon villogó piros fények, a menetirány szerinti baloldalukon pedig egy kihajtható STOP-tábla. Ha megállnak és használják ezeket, akkor tilos kikerülni őket, de a szembe sávból érkezve is tilos elhajtani mellettük. Eléggé komolyan veszik ezt a dolgot, úgy tíz éve volt egy ügy abból, hogy egy kedves hölgy úgy gondolta, hogy reggelente a menetrend szerint érkező iskolabuszt a járdán hajtva kerüli ki Cleveland-ben. Ezt ráadásul rendszeresen előadta és a buszvezető felvette több alkalommal is telefonnal míg végül már várták és lekapcsolták az utca végén a zsaruk. A jogosítványába került a mutatvány és egy „csak egy idióta hajt a járdára, hogy kikerüljön egy iskolabuszt” felirattal strázsálásba. Mint arra porsche kolléga felhívta a figyelmem: eleve maga az iskolabuszok sárga színe is szabványba van foglalva. Egészen meglepő, de 1939 óta létezik a National School Bus Chrome (RGB skálán 255,216,0), melynek a modern, ólmot nem tartalmazó festékből álló változata a sztenderd ami ma is használatban van:

National School Bus Glossy Yellow (AMS-STD 13432)

 

1985-2002

1985-ben debültál a busz, mint MB-47 és egészen 1995-ig, azaz tíz éven keresztül marad is ezzel a számmal és változatlan motívummal az 1-75 sorban.

A következő hét évben aztán többféle szám alatt is fut, többször egész pofás, „megy a középiskola szurkolni a suli csapatának” dizájnokkal, amit úgy kell elképzelni, hogy az iskolabusz oldalára, szurkolói molinó van kilógatva az ablakokból – ilyet is láttatok már egészen biztosan amerikai filmekben. Szóval amit itt láttok a leggyakoribb változata. Az 1-75 soron kívüli változata is van sok, Code 2-ők is, „nézni is tereh”.

17 évvel valószínűleg az egyik rekorder az 1-75 szériában szerepléssel és bár biztos, hogy például az 1:140-es Ikarus busz megveri, mégis a maga 1:95 méretarányával a kisebb Matchboxok közül való.

Az én példányom az MC-20-szettből való, ezért szerepel ez a tag a címkefelhőben.

Jól látszik a megkülönböztető - vagy figyelmeztető - jelzés, a villogó piros fények a tető alatt.

Ezen az oldalon kéne lennie egy kihajtható STOP-táblának is a forgalom megállításához. Vannak olyan festései, amin megtalálható.

"Második számú iskolakörzet" a leggyakoribb festési verzió az 1-75 sorban.

A hátsó vészkijárat minden iskolabuszon kötelező.

A piros fények, mint elől.

A járda felőli oldal.

Matchbox MB-08 1955 GMC Scenicruiser

Ritka, de szívemnek kedves, amikor a Matchbox visszanyúl a gyökereihez és újra-feldolgozik egy-egy olyan járművet, amit akár 30-50 évvel ezelőtt is megmintázott már. Mostanság van egy ilyen irányzat a cégnél és én örülnék ha meg is maradna. Első fecskeként egy 57 évvel ezelőtti modell újraértelmezését mutatom meg ezek közül.

Kilátásoscirkáló
A GMC PD-4501 Scenicruiser-t a General Motors a Greyhound busztársaság számára gyártotta 1954 és 1956 között. Az önhordó karosszériás, háromtengelyes – melyből a középső volt hajtott – buszt egészen a hetvenes évek közepéig használta a cég.

Az utazóközönség szerette, de ez közel sem jelentette, hogy problémamentes lett volna. A légrugós, légkondicionált busz remekül festett és kitűnő kilátás is esett belőle. Az ötvenes években közel sem volt magától értetődő az az utazási komfort, amit az alsó szinten 10, a felsőn 33 utas számára nyújtott és a Greyhound ezt nem habozott alaposan promótálni.

Greyhound promóciós kiadvány a Scenicruiser gyártásának utolsó évéből, 1956-ból. Egy Highway Traveller nevű busz is szerepel benne, de nyilván a zászlóshajóra koncentrál.

1961-es Greyhound képeslap. Ebben az évben kezdték átépíteni a hajtásláncot rajtuk.

A hajtáslánc azonban bonyolult volt, hajlamos a meghibásodásra a sofőrök és a karbantartók is utálták. Mivel a GM nem rendelkezett megfelelő teljesítményű és méretű dízelmotorral akkoriban, más beszállítótól származó használata meg szóba se jöhetett, két négyhengeres, egyenként 160 lóerős dízelmotort építettek a buszba, egymás mellé. Hidraulikus tengelykapcsoló kötötte össze a kettőt. A hat előremeneti sebesség úgy jött össze, hogy volt egy háromsebességes manuális váltója és egy kétsebességes manuális kuplungja is. A cég addigi buszainak négysebességes váltója volt, ami azt jelentette, hogy a Scenicruiserekre át kellett képezni a vezetőket. Már a kézi kuplung is előrelépés volt, mert eredetileg egy elektromos kapcsolású egysége volt, ami „digitálisan” működött, vagy zárt, vagy nem. Minden váltás és elindulás rántott egy nagyot a járművön, feleslegesen igénybe véve a hajtásláncot. Nyilván az utasok sem szerették. 1955-ben cserélte le a GM az érintett alkatrészt és azt az addig legyártott buszokban is kicserélték.

1961 és 1962 között az akkorra megmaradt 979 busz hajtásláncát teljesen átépítették. A GM 9,3 literes V8-as, 8V-71 motorját építették be, ami kiviteltől függően 304-370 lóerő közti teljesítményű, – csak széljegyzetként: az Ikarus 280-as, amerikai piacra szánt csuklósában (Crown Ikarus 286) is ilyen dolgozott. A váltóját pedig egy négysebességes manuálisra cserélték. 13 millió (!) akkori dollárjába fájt a cégnek a beavatkozás.

Kicsit sokallottam, hogy hét év alatt az eredetileg legyártott 1001 buszból 22 „fogyott”, de a rossz nyelvek szerint a sofőrök és a szerelők is annyira utálták a típust, hogy előbbiek nem bántak velük kesztyűs kézzel, utóbbiak meg elhanyagolták a karbantartásukat.

Újratöltve
Mint arra a bevezetőben utaltam, a Matchbox nem először dolgozza fel a típust. 1966 és 1969 közt MB-66-ként futott a Regular Wheel verziója, amiről itt írtunk, ki sem merem számolni hogy hány évvel ezelőtt. Ugyanezzel a számmal és dekorral 1970 és 1971 közt vékony Superfast kerekű verziója is létezett, de sajnos olyannal nem szolgálhatok. Különlegességük, hogy a Matchbox azért, hogy beférjen az 1-75 széria dobozaiba, illetve ne kelljen nevetségesen apró méretarányban – így se valami nagy, 1:159 a méretaránya – elkészíteni, lecsalt egyet az oldalablakok közül. Ha megnézitek az eredetiről készült képeket, azon az „emeleten” négy oldalablakot számolhattok meg, a Matchboxon csak hármat.

Az újrafeldolgozás továbbviszi ezt a jellegzetességet és én pont ezért szeretem. Afféle belsős visszakacsintás a múltba. 2018-ban debütál az a változat az 1-125 sorban, amit ebben a postban láthattok. Egy kicsit nagyobb mint az elődje, 1:125 a méretaránya. 2019-ben még egyszer szerepel az 1-100-as sorban egy kék-ezüst dizájnnal, ami nem fogott meg, de csúnyának sem nevezném. Két további változata ismert, az egyik a 2021-es Collectors Series-ből, a másik pedig egy Code 2, de őszintén szólva azokat én kifejezetten csúnyának találom.

A Matchbox elrontotta azonban az elnevezését. A buszt Scenicruisernek híják, hasonlóan a Macskafogó „Macskond” nevű járművéhez, aminek a neve a „macska” és a „vakond” szavak összevonásával született, a GM is összevonta a „scenic” (festői /kilátás/, tájképi) és „cruiser” (cirkáló) szavakat és egybe írta őket. A Matchbox következetesen „Scenic Cruiser”-nek hívja ami tévedés és én ezt voltam bátor javítani is a címben. Először arra gondoltam, hogy a Mattel meg akarta úszni a licencelést, de ez kizárt, hiszen ott van a GMC a blisteren, de annyira hogy még a copyright kis „r” betűs jele is. (Senkiháziak kezében van a popszakma.)

Egy Greyhound festésű verzióra vevő lennék, de a magam részéről én azt hiszem megállok a jelenlegi készletnél. Az a helyzet, hogy teljesen véletlenül sikerült mindkét kerékváltozatát beszereznem. Csak itthon tűnt fel, hogy az NRFB „megtartósnak” és a „felbontósnak” szánt darabok bizony eltérnek, ezért maradnak mindketten NRFB-k.

A "szépkerekű" verzió nózija.

Ezzel a kerékkel tetszik. Egy ablak lecsalva, úgy mint az ősön.

A "szépkerekű" verzió popója. Igen, ő is oszlopot szállít. (sóhaj)

"Szépekerekű" NRFB. Jól olvasható a "Scenic Cruiser" ami butaság.

A "nem szépkerekű" változat nózija. Nyilván teljesen egyformák.

Ezt a kerékválasztás én nem is értem...

Itt még jobban olvasható a felirat. Copyright, Trademark és mégsem sikerült jól leírni és senkinek sem észrevenni. Ejnye, no!

Tetőablakok, amiből szintén lecsaltak egyet, de ezen sikerült jobban belőni a méretüket, mint az ősön.

A "nem szépkerekű" NRFB - ha már.