Tévéreklámok: 1971 Hot Wheels reklámok

Ez úttal egy egész csokor Hot Wheels tévéreklámot láthattok. A képminőség olyan, amilyen. Őszintén szólva nem is tudom, hogy ezek hogy maradtak fent. A VHS-t majd csak hat év múlva, 1977-ben mutatják be az Egyesült Államokban és az csak a bemutató dátuma, nem a képmagnók elterjedéséé.

Matchbox MB-51 AEC 8 Wheel Tipper

A regular wheel éra végén-közepén számos kis léptékű, főként, de nem csak brit teherautó volt az 1-75 sorozatban. Közös ismertetőjegyük, hogy borzasztóan nehéz róluk bármiféle információt felkutatni típusismeret nélkül, mert a Matchbox jellemzően elintézte az elnevezésüket olyasmivel, hogy „Leyland tartálykocsi”. Vagy én javulok az efféle keresésekben, vagy egyszerűen csak mázlim volt, de üdítő kivételt tudok mutatni!

AEC Mammoth Major 8
Nem is sejtitek, hogy mennyire sok munka van ebben az alcímben! Nem volt egyszerű rájönni, hogy amit a Matchbox megmintázott, azt így hívják. Miután tudja az ember, hogy mire keressen, már könnyebb dolga van. Az Associated Equipment Company-t 1912-ben alapították. A buszok és teherautók gyártásával foglalkozó céget a Leyland 1962-ben kebelezte be. A hosszú cégnevet csak nagyon ritkán használták, a termékek a leggyakrabban AEC néven futottak, de különböző piacokon ACLO, UTIC-AEC, Barreiros AEC típusneveken is futottak. Buszgyártóként az első világháború előtt jeleskedtek leginkább, hiszen ők gyártották a brit főváros tömegközlekedési járműveit, míg a háború alatt a legtermelékenyebb teherautó beszállítója volt a cég a brit hadseregnek. A második világégés alatt közel 10 000 járművet szállított a brit erőknek. A háború után ismét a buszokban jeleskednek, az ikonikus Routemastert a Matchbox is megmintázta.

AEC Mammoth Major 8-ek egymás közt. AEC a felirat, de már Leyland az embléma.
(Kép: TrucksPlanet.com)

A Mammoth nehézteherautó sorozatot 1930 és 1978 közt készítették, számos kivitelben. A Minor nevet a sorozat háromtengelyes, 6 x 2 hajtásképletű (a hatból két kerék hajtott) járművei kapták. A Major néven pedig a háromtengelyes, 6 x 4 képletű Major 6-ek, illetve a négytengelyes, 8 x 2, vagy 8 x 4 képletű Major 8-ak kapták.

Megrakott Mammoth Major 8 mászik hegyet Máltán, 2011-ben.

Amit a Matchbox megmintázott az egy késői modell, a cég Leyland általi bekebelezése utánról. Ezt onnan lehet tudni, hogy már az előre billenthető „Ergomatic” fülkét kapta, mint az összes, már a Leyland alá tartozó márka – ahogy erről az MB-32 Leyland Petrol Tanker-ről szóló postban értekeztünk. A 28/30 tonnás, Mammoth Major 8 mindkét hajtásképletű (8 x 2, 8 x 4) változata egyaránt az AEC AV760-as, 212 lóerős, soros hathengeres, négyütemű dízelmotorját kapta. Ez hat-, vagy tízsebességes, gyorsítóáttételes (overdrive) váltón keresztül hajtotta meg a kerekeket.

Így szól az AEC AV760-as motor. Óvatosan a hangerővel!

Élt mindössze három évet
Nagyon rövid karriert futott be az 1-75 szériában a nyolckerekű dömper. 1969-ben debütál gombkerekekkel, vöröses-narancs színű fülkével és alvázzal, szürke dömperplatóján „Douglas” matricával. Ez sikerült valahogy a ritkább változatnak én eddig csak képen láttam. 1970-ben követi a citromsárga-szürke kombó, Pointer felirattal és RW kerekekkel, 71-ben pedig ugyanez vékony Superfastokkal. Ez utóbbi kettőt láthatjátok ebben a bejegyzésben. Azt hiszem a Lesney nagyon bepánikolt a Hot Wheels-től akkoriban és idő előtt nyugdíjazott olyasmit, aminek bőven lett volna még létjogosultsága az 1-75 sorban – így az AEC dömpert is.

Az „Ergomatic” fülke miatt édes testvére a fentebb már linkelt Leyland Petrol Tankernek, de közel sem ugyanaz az öntvény. Sőt, ha azt vesszük, az MB-35 Merryweather Fire Engine-el – és annak derivátumaival – is osztoznak közös géneken. Nem tudom mennyire lehetett akkoriban „csalni” a tervezéssel, hogy a fülkerész, mindegyiken ugyanaz, úgyhogy nem tudom eldönteni, hogy ez mennyit nyomott a latban. Érdekes, hogy a Leyland orrán és ennek az AEC-nek is ott díszeleg a gyártó neve.

Patinás, régi darabok, egyértelműen csak „filler” minőségben, de még így is örülök nekik. Nem sok esélyét látom, hogy az 53/52-éves kis gyöszökből lesz nekem szebb, de soha ne mondd hogy soha!

Regular Wheel és SuperFast verziók. Az orrukon ott az AEC felirat.

A dömper billenőplatók is fémből készültek. Nagyon masszív darabok!

Nem csak nyithatóak, de úgy is tudnak maradni! Márhogy eredetileg. Merthogy a SuperFastból már elmúlt ez a képesség az elmúlt 52 évben. #regenmindenjobbvolt

Szegények egyértelműen csak filler minőségűek, de ennek is nagyon örülök.

A fényes oldalukról nem látszik, de alaposan át kellett dolgozni a "superfastosításhoz".

Matchbox MB-62 Rat Rod Dragster – Update

2013-ban volt, hogy a Rat Rod Dragsterről írtunk – minden fontos tudnivalót megírtunk ott, nem ismételném önmagam. Most van az, hogy bizony majdnem akasztják a hóhért.

Ez eleve egy színváltozat beszerzésnek indult, merthogy sokkal sötétebb zöld, mint az a példány ami megvolt és csak ezért biztos nem vettem volna meg. Sőt! Ütött-kopott, az első tengelye is csálé, a matricája is nagyon kopottas, és bár nagyon olcsó volt, biztos nem kerül fel a radaromra, hogyha pont nem tér el abban, amit a fentebb linkelt postban említek: Ez bizony a másik karosszéria változat, az első szélvédő előtti hűtőrácsok sokkal közelebb vannak egymáshoz és van „keretük” is. Tehát ebben az apróságban is eltér a meglévő példányomontól.

Kapott az élete során kiképzést. Ezen a fotón úgy tűnik, mintha tudna kanyarodni az első kereke, pedig nem. Csak a tengelye csálé. Nevesítve nincs, de ez egy Mercury Cougar.

Nem számítottam rá, hogy nekem ebből valaha is lesz másik példányom, ezért nem fotóztam le ezt a részletet: De a hűtőrácsok az első szélvédő előtt ezen sokkal közelebb vannak egymáshoz és keretük is van. Herr Falkensteinernél megvan ez a részlet közelről is. Ez a jobb oldali, a másik példányom a bal oldali.

Minden gyorsulási versenyautó legfontosabb kiegészítője: a vonóhorog!

 

Matchbox MB-54 Ford Capri, MB-67 Hot Rocker és MB-72 Maxi Taxi

Vannak olyan Matchboxok amik nem azért kedvesek a szívünknek, mert hihetetlenül precízek, hanem mert... Mert... Mert csak!

Gyerekként nem volt ilyenem soha, de – természetesen – az osztálytársaimnak igen. Irtózatosan menő járgánynak számított, fel lehetett vágni vele, ahogy kell. Akkor mi a klasszikus, utcai verziót futtattuk, a derivatívákról fogalmunk sem volt. De ne szaladjunk előre, kezdjük a típusismertetővel!

Az európai Mustang
Az a szokatlan helyzet állott elő, hogy a Wikipédián kitűnő szócikk olvasható magyarul a Capriról, úgyhogy mindenkit oda irányítanék, egészen pontosan a Ford Capri Mk I (1969–1974) szekcióhoz. A magam részéről annyit tudok hozzátenni a dologhoz, hogy felvonultatom az 1970-es amerikai katalógust arról az autóról, amivel a Ford az amerikai Mustangnak a sikerét akarta az öreg kontinensen megismételni. Egy réges-régi postban ejtettünk már szót arról, hogy a Mustang nagyjából bárminek konfigurálható volt a kényelmes, szolíd Grand Turismótól kezdve, a Bullit-ámokfutásra termett izomautóig. Elnézve a Capri motorválasztékát, nos ezzel az autóval is nagyon hasonló volt a helyzet!

Majd fogjátok látni a képekből, hogy egyszerűen nem láttam értelmét külön-külön tárgyalni azt a három kisautót, amelyek egymás derivátumai – meg mocskosul jól is mutatnak egymás oldalán.

A szelíd

Az első a sorban a legszolidabb utcai változatot mintázta meg a Matchbox 1971-ben – bár jókora csavarral. Az MB-54 premierváltozata elvben rózsaszínű, fekete motorháztetővel. A hiba nem a Ti készüléketekben van és nem a fényképezőgép volt az, ami nem tudott mit kezdeni az árnyalattal, ez tényleg ilyen narancssárgába hajló színű. Olyannyira, hogy én is a Matchbox Bibliából tudom, hogy ez rózsaszín akar lenni.

Ha megnézitek az 1971-es Matchbox katalógust, akkor abban a transition modellek (a régi, gombkerekűek Superfast kerékhez átalakított változatai) az uralkodóak – a legkedvesebb szériám az 1-75 sorból. Nagyon kilóg az MB-54 Capri a túlzó, túl széles kerekeivel. Érdekes, hogy hasonlókat a Majorette is elkövetett jóval később, sőt náluk akár egész „úthengerkerék” korszakról lehet beszélni, amihez a Mustang SVO-jukat, Mazda RX-7 értelmezésüket, vagy a Porsche 911-üket (a piros) tudom citálni mint bizonyíték. A vékony Superfast kerekekkel ez egy teljesen más karakterű kisautó lenne. Megkockáztatom, hogy nekem úgy jobban tetszene.

A katalógusfotókat elnézve még jobban megerősödött bennem az érzés, hogy baj van az arányaival. A szélvédő előtti része nem elég hosszú. Biztos, hogy a kilógó, vastag kerekek rá is erősítenek az érzetre és nyilván nem tudom tudományos módszerekkel igazolni, vagy cáfolni magam, hogy kissé bumfordi lett az egész cucc, picit talán karikatúra szerű is.

Mint az jól látható, a motorháztető nyílik. Meglepő módon a motor megmintázása egészen élethű, ez a premiermodell, 1,6 literes, sornégyes, Ford Kent blokkja. Ha megnézitek, a kisautó jobbkormányos. Britanniában pedig 1970-ben ez volt a csúcsmotor – a másik egy 1,3 literes blokk volt.

Ami az utóéletét illeti, az 1-75 szériában egészen 1976-ig marad, de már egy metál-sötétbordó árnyalatban. 76-ban még két Twin Pack-ben is előfordul, mindkettőben narancssárga színben.

MB-54 Ford Capri, 1971. Jobbkormányos kivitel, az orrában az évjárat-helyes, 1,6 literes, sornégyes blokkal.

A kerekek kilógnak oldalra és óriásiak az autó méreteihez képest - legalábbis 1971-ben. A vonóhorog indokolt.

Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy az orra túl rövid az eredetihez képest.

Én is csak a Matchbox Bibliából tudom, hogy ez a szín nem fakó narancssárga, hanem rózsaszín.

Kevés dobozos kisautóim egyike. Rajongok ezekért a grafikákért!

A magyarázat a "behavazott vasaló" piktogramhoz itt olvasható.

A valószínűtlen
Valaki nagyon szerethette ezt a modellt, mert 1973-ban MB-67 lesz belőle és Hot Rocker névre keresztelik, ami egy nehezen lefordítható, ámde igen buta szójáték. Leszerelik a motorháztetejét és egy valószínűtlenül nagy V8-as blokkot kap, úgy Mad Max-módra. A bal első kereke megkapja a jellegzetes pöcköt, ami alulról böködi a motorblokkot, amitől az ugrál – a tűzfal felőli oldala van rögzítve valamiféle tengelyen – és buta, csattogó hangot hallat. Igen, Rola-Matics lesz belőle. Dragster ide, vagy oda, a korszakra jellemző vonóhorog megmarad. 1973-ban és 1974-ben metál-világoszöld – nem nevezném különösebben szépnek –, 1975-től 1977-ig pedig sötétvörös színű lesz – na ezt viszont nagyon dögösnek találom.

MB-67 Hot Rocker. Ez a konkrét darab 1975-1977 közt látta meg a napvilágot.

A dög nagy V8-as blokk csattog és ugrál, ha gurul a gép. Igen, Rola-Matics. A vonóhorog indokolatlan.

Az elmebaj
1982-ben és 1983-ban visszatér a Hot Rocker, de már Maxi Taxi néven és csak az Egyesült Államokba. A festést leszámítva teljesen megegyezik a Hot Rockerrel. Természetesen a vonóhorga ennek is van.

A trió. A jobb oldalon MB-72 Maxi Taxi. Csak amerikának és csak 1982-83-ban.

Ugyanaz, mint a Hot Rocker, csak az indokolatlan vonóhorog mellé nehezen magyarázható taxifestést kapott. Az ajtón tarifatáblázat.

Az én példányom ilyen általános dobozban lakott, bár létezett saját - amúgy nagyon szép - doboz is hozzá. Ez az első kép a postban, ami nem 12 éve ül a számítógépemen és várja hogy napvilágot lásson.

Minden oldalán más grafika - nem feltétlenül olyan járművekkel, amik léteznek is, ilyen megjelenéssel, mint Matchbox.

"Gyűjts össze mind a 75-öt!" Oké, rajta vagyok.

Amerikai egyendobozra, amerikai autókat!

A másik oldala is ilyen, csak ott el van mázolódva a pecsét.

Matchbox MB-58 DAF Girder Truck

Szeretem a Matchbox 1:100 körüli méretarányú teherautóit. Pontosabban nem csak a Matchbox teherautókat kedvelem ebben a méretarányban. Szerencsére a csillagos márkán túl – vagy éppen innen, nézőpont kérdése – is van élet!

DAF 2600
A Van Doorne’s Aanhangwagen Fabriek 1962 és 1974 közt gyártotta a 2600-as sorozatot. A buldogfülkés gépjármű volt a kínálatukban az első, amit úgy terveztek, hogy figyelembe vették a sofőr igényeit, a kezelőszervei könnyen elérhetőek voltak, jó kilátás esett belőle minden irányban, hatékony fűtése és szellőzése – nem hűtése – volt, illetve légrugós ülésekkel bírt. Ez volt az első melyet két fekhellyel is lehetett rendelni – a felső felhajtható volt. Sokan ezt tartják az első modern teherautónak.

Eredetileg a Leyland Motors P680-as, 11,1 literes, hathengeres, 220 lóerős motorjával készült. Később ezt a DAF saját fejlesztésű, DK erőforrása váltotta, mely kezdetben 230-, későbbi változatai pedig már 250-, illetve 304 lóerőt adott le. A váltója azonban nem volt szinkronizált! Összesen körülbelül 15 000 darab készült belőle.

Remek videó 2018-ból, ami a 2600-as ráncfelvarrás utáni nyergesvontató változatát mutatja be, az akkor éppen aktuális, DAF XF mellett. Mára ez is túlhaladott, azóta van egy újabb generáció már. Érdekes, hogy 1962-ben mi számított vezetőközpontúnak.

Kicsiben és nagyban
A helyzet az, hogy magával a típussal foglalkoztunk már e lapokon mint (nagyobbacska) kisautó. Az 1969 és 1975 közt regnáló K-11 DAF Car Transporter apropójából. Ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor az 1:66 méretarányú autószállító egy DAF T2600-as – a „T” jelöli a nyergesvontatót, mint „tractor” –, míg jelen szeánszunk tárgya egy F2600-as. Hogy itt az „F” mit jelöl azt nem sikerült kitúrnom, ezért a helyes választ kommentben beküldők között életfogytig tartó Matchbox Memories előfizetéseket sorsolunk ki. Az viszont közös mindkettőben, hogy az 1968-as ráncfelvarrás előtti verziót mintázták meg, ami onnan tudható, hogy a hűtőrács felső része nem három, horizontális sávra van osztva. (Lásd a fentebb mellékelt videó, ahol egy ráncfelvarrás utáni teherautó szerepel.)

Az MB-58 1968 és 1971 közt regnált. Eredetileg gombkerekekkel és fehér színben. 1969-ben megkapja a vékony Superfast kerekeket, de marad fehér, majd gyártásának utolsó évében lesz ilyen spenótmetálzöld. A rakomány végig marad ugyanez a tizenkét, narancssárgába hajló piros műanyaggerenda. Ma már persze ez elképzelhetetlen lenne efféle veszélynek kitenni a lurkókat. Beltere nincs és ezt meglepő módon nem is igyekeztek többé-kevésbé átlátszatlan szélvédővel leplezni.

A transitional – azaz a regular wheel és Superfast korszak közötti – modellek a szívem csücskei, mert megvan bennük a gombkerekesek jellemző aprólékos kidolgozottsága, miközben már a sokkal látványosabb Superfast kerekeken gurulnak. Nos, ez sem kivétel.

Az eredeti verziót mintázták meg. Beltér nincs, a hűtőrács mindig is piros volt.

Ízig-vérig transitional kiadás. A háttérben korábbi és későbbi pajtikái.

Ma már elképzelhetetlen lenne egy ilyen rakomány.

Magamtól eszembe sem jutott volna építkezni a gerendákból. Az előtérben az eredeti regular wheel változat. (Kép: Matchbox Cars Wiki)

A hátulja némileg elnagyolt.

Matchbox MB-01 Mod Rod – Update

„Soha se mondd, hogy soha!” Volt nekünk már itt Mod Rod postunk röpke nyolc évvel ezelőtt. Akkor egyrészt elmondtam azt a keveset ami érdemes erről a fantáziaautóról, másrészt azt mondtam, hogy „valószínűtlen, hogy nekem ebből legyen egy másik”. A valószínűtlen bekövetkezett, lett. Jobb állapotú, amúgy szög ugyanolyan.

És erre sem emlékszem, hogy hogyan lett nekem ilyenem!

Amin utazik az egy Welly utánfutó, aminek semmit nem tudok az eredetéről. De tudok, mert porsche kolléga megmutatta. Ami húzza, az a feljavított, 1995-ös Nissan Hardbody MB-62. Ami utazik pedig a szebbik Mod Rod példányom.

Sokkal szebb állapotú a mérges cica az elején.

A plezúr is sokkal kevesebb rajta.

Az így elrendezett 12 hengert még mindig nem tudom mire vélni. Mondjuk szépnek szép.

Katalógusok: Majorette 1971

Érdekes, hogy a gyártók mennyire változatos formátumú anyagokat használtak a termékeik népszerűsítésére. Ez a kártya formátum ugyanebből az évből egyértelműen a fogyasztóknak szól, de erős a gyanúm, hogy ezt a lapot inkább a kereskedőknek küldhették ki, direkt marketinglevél formájában. Erre utal az ingyenes display említése is. A nagyon hasonló, 1970-es lapon amúgy minimum 133 kisautó megrendeléséhez kötik ugyanezt - gondolom maximum ennyi fért rá.

Katalógusok: 1971 Matchbox Sammler Katalog Deutsche Ausgabe