2025/11/08

Matchbox HKY05 9-Pack 2023 – MB-118 VW Golf V GTI 2017

Egy tökéletes világban a kisautókat is a megmintázott eredetiek kronológiai sorrendjében dolgoznánk fel, de ez a világ közel sem tökéletes, ezért kénytelenségből ugrálunk a generációk közt. A Volkswagen Golf első – abból több öntvénnyel és több gyártótól isés második generációjával már foglalkoztunk behatóbban, de a harmadik és negyedikkel – alany híján – még soha. Azonban az ötödikkel igen! Mi több, pont ezzel az öntvénnyel.

Őfelsége, Ötödik GTI
Be kell valljam, hogy nálam a Volkswagen Golfok harmadik generációjánál megállt a világ. Az első és második generációkat bálványozom, a Country egyenesen fétistárgyam, a harmadikat is nagyon tudnám szeretni, de ezek utáni generációk már használni kellenének, nem dédelgetni, nem játszóautónak. Ne kérdezzétek miért, nincs racionális oka!

Nagyon örülök, hogy teljes egészében ki tudom szervezni a típusismertetőt, még ha eléggé faramuci módon is. Nino Karotta a TotalCar abban az időszakában írt pont a GTI-ről újautó bemutatót, amikor a periodika a csúcson volt. Ez olyan régen – húsz éve – történt, hogy az írás bár még elérhető, de a bele ágyazott média java részét szerintem megette az azóta többször is bekövetkezett arculatváltás. Említésre érdemes még a szintén TC publicisztika 15 (!) évvel későbbről, úgy általában az ötödik generációs Golfokról, mint használtautókról. Nem állom meg, hogy ne linkeljem a Magyar Nemzet cikkét huszonegy évvel ezelőttről a Golf V megjelenéséről, mert annyira valószínűtlennek hat, hogy ez a sajtótermék autókkal is foglalkozott valaha is.

Szerintem a Golf V GTI-hez nem készült normális tévéreklám, ez a rosszabbik rossz. A jobbikat és katalógust is találtok majd alább.

Volt már!

Láthattátok már ezt az öntvényt e lapokon – engem is meglepett, hogy milyen sok változatban. Ebben a postban a2007-es Stars of Cars verziót, valamint a 2008-as MB-28-at még 2010-ben. Ugyanabban az évben a 2010-es MB-28-at is. A 2007-es MB-05 pedig itt található megA 2008-as, M6400-as 10-es csomagban szereplő, csak arra a csomagra jellemző festésűt itt találjátok meg, az eredeti autó katalógusával és kevésbé rossz tévéreklámjával egyetemben. Az öntvény egyébként 2006-ban debütál és az ez eddig utolsó, 2024-es megjelenésig legalább 16-17 verzióban jelenik meg minden elképzelhető sorozatban – 1-xxx, spéci kiadás, multipakkok. Egyetlen rajzfilmfigurás dekorú változatát leszámítva tényleg egyik jobb mint a másik.

Amit ebben a postban láttok, az eredetileg MB-118-ként jelenik meg 2017-ben az 1-125 sorban. Érdekes, hogy pont ezt vették elő ehhez a 2023-as kilences pakkhoz.

Az öntvényt nagyon jónak tartom, kívül-belül részletgazdag. A részletek festékes kiemelésén csak és kizárólag pont a fentebb említett Nickelodeonos kiadáson spóroltak, a többin nem. Mindig jól választottak hozzá kereket is, ezen a konkrét változaton szerintem remekül mutatnak a pirossal felütött felnik – illik a Hot Hatch, pontosabban az azokat vásárlók stílusához.

Amit viszont egyáltalán nem tudok hová tenni, az a „T-Dawg” rendszám. Kutakodtam a szlengszótárakban, de nem sokra jutottam, úgyhogy azt tartom valószínűnek, hogy „Té-kutya” a tulajdonos boyracer lehet – megint valami olyasmi, ami nagyon is illik a gép tulajdonosi körének stílusához.

Az ebben a 9-es csomagban található járművek bemutatásának már eléggé a vége felé járunk – ez az utolsó előtti –, úgyhogy ha kíváncsiak vagytok a HKY05 9-Pack teljes tartalmára, akkor kattintsatok erre a linkre, vagy a megfelelő tag-re a címkefelhőben!

Nagyon jónak gondolom ezt az öntvényt. Eleve részletes és szinte soha nem spóroltak egyetlen változatán sem a festékes kiemelésekkel.


Az összes változatához jól választottak kerekeket. Ez a pirossal felütött "felni" szerintem stílus-telitalálat, nagyon jól illeszkedik a hot hatch-ek leggyakoribb tulajdonosainak ízléséhez!

Csuda tudja, ha 1:1-ben kéne a Golf V GTI-k közül válogatni, nem csuknám be a HaHu-t a színei miatt. Mondjuk azt lehet, hogy nem hinném el, hogy nagyiautó volt.

A beltér is nagyon szép részletes! A kormány is úgy feltétes pizza, hogy nem is fáj.

A hátulját sem sumákolták el a részletfestékező emberek. A "T-Kutya" rendszámot én a büszke tulajdonos cégérének gondolom - legalábbis a szóba jöhető idősávban nem tudom semmilyen popkultúrális utalásként értelmezni.

A középkonzol és a műszerfal is milyen szép, részletgazdag!

Használósnak kéne - bár nagyon óvatosan kéne bánnom a gázpedállal - de "dédelgetősnek" már úgy nem mint az első három Golf generáció.

Nézzétek csak meg, hogy milyen a katalógusban ez az ülés! Igen, pont ilyen! Majdnem azt mondtam, hogy a "Mattel még a közelmúltban is tudott, hogyha akart", de 19 év már nem is annyira közeli múlt.

Matchbox HKY05 9-Pack 2023, amiben lakik.

2025/11/06

EFSI DAF 3300 Nederlandse Omroep Stichting - NOS

EFSI termék utoljára 2024 augusztusában – egy Scania szerelvény –, DAF 3300-as teherautó pedig még régebben, 2024 júniusában szerepelt e lapokon. DAF 3300-as nyergesvontató pedig olyan régen, hogy én is nehezen hiszem: 2022 szeptemberében! Igazán nem mondhatjátok, hogy túladagolom őket a blogon. Most egy olyan konstellációt mutatok, amilyenben nem szerepelt még itt.

A típusismertető alól kibújnék – a fenti linkeken eljuttok hozzá. A kéttengelyes nyergesvontató sem újdonság – link szintén fent. De a kéttengelyes félpót ilyen formában, ezzel a vontatóval nem szerepelt még – a részleteket majd a képeknél tisztázzuk.

A szerelvény motívuma is figyelemreméltó. A NOS feloldása olvasható rajta: Nederlandse Omroep Stichting, azaz Holland Műsorszolgáltató Alapítvány, amit én az állami, közszolgálati elektronikus média működtetőjének gondolok a tulipánok országában – link a weboldalukra fentebb.

A „Facilitair Bedjirf” felirat jelentése „Létesítmény Szolgáltatások”, ami szinte bármi is lehet, de én gyanítom, hogy nem mobil takarítóbrigád járműve, hanem közvetítőkocsi akar ez lenni. A félpót alján lévő ajtók és szellőzőnyílások leginkább erre utalnak. Nyilván ezt a Matchbox sokkal látványosabban oldotta meg – kicsit túl is tolta – a maga közvetítőkocsi kamion értelmezésével, a kis közvetítőkocsi értelmezésük azonban tökéletes, nem véletlenül kopírozta mindenki Ázsiában. Ezek fényében ezt az EFSI szerelvényt mint játékszer így kicsit szegényesnek érzem, ugyanakkor több mint valószínű, hogy ez nem gyerekeknek szánt merchandise volt.

A feliratok megfejtése fentebb. Az egyik ok, ami miatt azt gondolom, hogy ez közvetítőtkocsi akar lenni: Szellőzőnyílások a félpótkocsi alján.

A DAF vontatót már jól ismerjük, tudjuk hogy nagyon szép, részletes.

Pótkeréktartó van, pótkerék nincs.

A dönthető fülke és alatta a motor olyan részlet, amivel még mindig nem tudok betelni.

Festett ajtók garmadája, hátul és oldalt is. Bár a felfüggesztés három tengelyhez készült, ennek valamiért csak kettő van. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy ez a gyári állapota, nem pedig utólagos csonkítás eredménye - ahhoz úgy általában túl jó állapotú.

A felépítmény levehető - nem igazán molesztáltam az eddig itt bemutatott darabokat ezzel, de a készlet vége felé járva úgy döntöttem, hogy kivételt teszek vele.

Egyszerű, de fémből van - a félpótkocsi alváza. Sokkal masszívabb, mint amilyennek az anyagvastagság sejteti.

Ez pedig a felépítmény alja. Ilyen kivitelű nincs másik a gyűjteményemben, a normál konténer(szerű) doboz kapott egy extra szoknyát.

2025/11/04

Matchbox HKY05 9-Pack 2023 – MB-66 1932 Ford Coupe Model B 2022

Azt hiszem, hogy nagyjából a világ összes autószexuálisa tudja, hogy mi fán terem a Ford Model T. A Ford Model A-val kapcsolatban már nem mernék ilyen optimista kijelentést tenni, míg a Model B-ről egyenesen azt gondolom, hogy a legtöbben nem tudják mi az. Akkor most áldozunk az edukáció oltárán!

1932-1935

A helyzet az, hogy a Ford Motor Company két termékét is hívta B-nek! Az első egy 1904-1906 közt gyártott nyitott karosszériás, négyszemélyes felső kategóriás túraautó volt. Ez volt a cég első orrmotoros járműve, még a „rézautó” korszakból. A soros négyhengeres, cirka 4,6 literes motorja 26 lóerőt adott le. Természetesen jelen bejegyzésben nem erről van szó, hanem a másodikról!

A helyzet az, hogy tulajdonképpen már foglalkoztunk ezzel az autóval a Hot Rod és Muscle Car fogalmát boncolgató postunkban, ami akkor azért készült, mert nem szívesen használtam ezeket a kifejezéseket e lapokon úgy, hogy akkor a hazai online sajtóban nem létezett ezek definíciójáról szóló anyag. Mindenképp linkeltem volna, hiszen jelen szeánszunk tárgya egy Street Rod, de kivételesen nem intézem el annyival az ügyet, hogy „fáradjatok el oda olvasgatni”, hanem idézem a lényeget:

Az 1932 és 1935 között gyártott Ford Model B. Három év alatt 4,3 milliónál is több fogy az autóból, ami alapvetően ugyanazzal a négyhengeres motorral kerül piacra, mint ami az A-ban is dolgozott, ezen kívül egy másikkal is, a világ első, nagy sorozatban gyártott, átlagos felhasználókat célzó személyautóba – tehát nem luxusautókba, sportkocsikba – szerelt V8-asával. (A történeti hűség kedvéért megjegyezném, hogy eredetileg a V8-as Fordot Model 18-nak hívták – 1, mert első, 8, mert V8 – de mivel az erőművet leszámítva teljesen megkülönböztethetetlen a B-től, ezért alapvetően az utókor egy kalap alá veszi a kettőt – ha éppen nem Ford V8-nak hívja.) Ez előtt soros négyes, soros hatos motorok dolgoztak a hétköznapi személygépjárművekben, a V8-asok – sőt, V16-osok – a luxus és a teljesítmény biztos jelei voltak. A 3,6 literes V-blokkból 65-, 75- és 85 lóerőt hoztak ki a gyáriak a B gyártásának évei alatt. Hogy miért kellett a V8? Nos, egyfelől mert a konkurencia addigra már kellőképpen megerősödött ahhoz, hogy versenyezni kelljen vele és a Fordnál tudták, hogy a teljesítmény elad. Ezen kívül a V8 simábban és halkabban járt mint a korabeli konkurens soros négyesek, a fogyasztás és káros anyag kibocsátás majd csak évtizedek múlva lesz szempont, de ami a legfontosabb: Átlagos Vásárló Béla hajlamos elájulni attól, hogy neki becsületes kétkezi melós létére vényolcasa van.”

Mint annyiszor, most is amerikai modellévekről van szó, amely vagy egybe esik a naptári évekkel, vagy nem, de jellemzően egy évvel korábban helyezkedik el a naptári évekhez képest. Jelen esetben a gyártás megkezdése egybe esik a modellévvel, míg a gyártás befejezése 1934-re esik.

Az a szerencsés helyzet, hogy rendelkezésünkre áll az 1932-es katalógus. Ez egyrészt a Model B bevezetésének az éve, másrészt a Matchbox is ebből az évjáratból dolgozott. Harmadrészt autótörténelmi jelentősége is van, hiszen ez a Ford első V8-asa, illetve bátran kijelenthetjük, hogy az első – a tengerentúlon legalábbis – megfizethető V8-as. Minden karosszériaváltozatot bemutat, így pontosan tudhatjuk, hogy mi a különbség a De Luxe Coupe – két ajtó, két ülés, három ablak (az első szélvédő nem számít), vitathatóan sportosabb megjelenés, úgy is ismert mint háromablakos kupé – és a Coupe – két ajtó, két ülés, öt ablak, melyek közül a hátsó mindkét karosszériaváltozatnál letekerhető, hely némi csomagnak az ülés és a hátsó fal közt, tehát praktikusabb – között. Mivel a színes fotográfia ekkor még nem létezett, ez a katalógus is grafikákkal – vagy talán inkább festmények ezek? – operál, amiket én nagyon kedvelek és nálam ez már bőven művészet kategória.





















Street rod
Amit a Matchbox megmintázott, az egyértelműen egy street rod. Ilyen állapotában a második világháború után jelentek meg az Egyesült Államok útjain – a miérteket és hogyanokat már részletesen tárgyaltuk a fentebb linkelt bejegyzésben. Minden jellemző stílusjegyet hordoz. Leszerelték róla a lökhárítókat, sárvédőket és fellépőket a súlycsökkentés érdekében és a tető oszlopait is megkurtították (chop-top) egyrészt ugyanebből az okból, másrészt és főként a légellenállás csökkentése érdekében. A kipufogókat kivezették oldalra az első kerekek mögött, melyektől a hátsók nagyobb átmérőjűek. Tulajdonképpen meglepő, hogy a motor két oldalán a borítás rajta van, jellemzően ezeket is levették a súlycsökkentés és talán a jobb hűtés okán.

A Matchbox ezt az öntvényt 2021-ben mutatja be az 1-100 sorban, mint MB-08. Élénkpiros, fekete dekorral az oldalán, mely felvonultat fekete lángnyelveket, amik borzasztóan bénák és alkatrészgyártó logós kívánságlistát a hátsó kerekek előtt, ami meg abszolút stílus- és éra idegen és egyáltalán nem is értem. Cserébe az egyik az összes eddig megjelent közül melynek krómozott alkatrészei vannak – bár szerintem közel sem ott, ahol indokolt lenne.

2022-ben MB-66-ként debütál az 1-100 sorozatban az a változat amit ebben a bejegyzésben láthattok. Ezen kívül még 2024-ben bekerül a Road Cruisers ötös csomagba is – kép majd alább. A dekor az oldalán annyira visszafogott, hogy szinte keresni kell az övvonalon végigfutó inkább szürke, mint fekete csíkot, illetve a hűtőrácson lévőket. Alapvetően nagyon is elégedett vagyok vele, azt is megkockáztatom, hogy tetszik az a fakó-kék, mert hiteles. Amikor ezek a rodok a reneszánszukat élték, akkor inkább szóltak a menésről, mint a megjelenésről és nem egyszer egyenesen a roncstelepről kitolt autók voltak a kiindulási alap az elkészítésükhöz. Ugyanezért nem lázadok azért sem, mert a szürke különböző árnyalatai alakítják a krómot.

2023-ban még Super Chase is születik belőle metál-narancssárga színben és olyan dekorral, ami nekem egyáltalán nem tetszik. (Nem, tényleg nem azért mert savanyú az a bizonyos gyümölcs.) 2023 úgy fest ennek az öntvénynek az éve, mert a Coffee Cruisers IV ötös csomagba bekerül egy metálzöld, nagyon csinos versenyfestésű változat, ami aztán egy 2024-es 8-as csomagban is megjelenik.

Ezeddig az utolsó verziója a 2024-es Coffee Cruisers V, ötös pakkban lévő, Mooneyes dekoros citromsárga versenyfestésű, ami szerintem az összes közül a legvonzóbb, még a Super Chase-t is elfogyasztja reggelire.

Jó tempóban haladunk az ebben a 9-es csomagban található járművek bemutatásával, úgyhogy ha kíváncsiak vagytok a HKY05 9-Pack teljes tartalmára, akkor kattintsatok erre a linkre, vagy a megfelelő tag-re a címkefelhőben!

Nincs lökhárító és sárvédő. Elfogadom, hogy a hűtő szürkével van kiemelve, mert amikor a street rodok a legnépszerűbbek voltak, akkor - kezdetben legalábbis mindenképp - inkább szóltak a menésről, mint a megjelenésről.

A street rod Deuce Coupe-ok összes jellemző stíluselemét hordozza! Sorolom őket itt és alább: Kipufogók oldalra kivezetve, oldalfellépő eltávolítva.

Kicsit meglepő, hogy a motort oldalról takaró lemezek megvannak. Nektek van ötletetek, hogy az ajtó előtt az a kitüremkedés micsoda? Ha igen, akkor mindenképp kommenteljétek be!

A hátsó kerekek nagyobbak, mint az elsők.

Hátul sincs lökhárító.

A hátsó-, ötödik ablak befalazva. Talán az egyetlen részlet ami nem tetszik ezen az öntvényen.

A tető oszlopait megkurtították - ez a chop-top. Lehet, hogy ennek esett áldozatul a hátsó ablak? Vagy ez is súlycsökkentés okán lett?

Az oldalán lévő, inkább szürke, mint fekete dekort jóformán keresni kell, de nekem így tetszik, mert pont ilyennek képzelem a háború utáni, valódi rodokat.

2023-ban ebbe a csomagba is bekerült. (Kép: eBay)

Jelen bejegyzés tárgya a HKY05 9-Pack, 2023-ból. (Kép: eBay)

2025/11/01

Matchbox TP-03 Two Packs Pony Trailer Set - AMC Javelin AMX és Pony Trailer

A közelmúltban vettük elő ismét a Matchbox AMC Javelin AMX értelmezését, hogy az e lapokon eddig róla megjelent, töredezett és közel sem teljes információt ráncba szedjük és újracsomagoljuk. Azt a bejegyzést úgy zártam, hogy a történetnek folytatása következik. Nos, megérkeztünk a folytatáshoz!

A TP-03 pakk

Előre kell bocsátanom, hogy a Matchbox Twin Pack-ek (aka. Two Packs) története nagyon rosszul dokumentált. A különböző források eltérő információkkal szolgálnak, ezért nagyon könnyű tévedni bármivel kapcsolatban, ami Matchbox és Twin Pack a Lesney-érából. Arról már nem is beszélve, hogy egyre inkább úgy látom, hogy a Lesney-nél közel nem uralkodott akkora gyártási fegyelem mint ahogy mi azt gondoljuk. Úgy olvassátok e sorokat is, hogy ezzel tisztában vagytok!

Nos, szinte biztos, hogy a TP-03 (aka. TP-3) Twin Pack 1976-ra datálható. A Matchbox az egyesült államokban Hitch 'n Haul-nak hívta ezt a szériát. A csomagolásuk is eltérő, az USÁ-ban nagyobb, cirka kétszer akkora kártya került a műanyagbuborék alá, mint a tengeren innen, de a jelzésük – TP-xx – és tartalom jobbára megegyezett.

A TP-03 Pony Trailer készletben a lószállító utánfutó – erről bővebben majd alább – volt a közös pont. Hogy mi vontatta az változó volt. Az AMC Javelin AMX-en kívül MB-53 Jeep CJ6, és széles Superfast kerekű Field Car is lehetett a vontatójármű.


Bontatlan TP-03 Twin Pack, metálzöld, nyitható ajtós AMC Javelin AMX-szel. A bizonyíték, hogy létezett ilyen változat is, bár nem minden adatbázis említi meg. (Kép: eBay)

A grafika a blisterpack kártyájának a hátuljáról. Imádom ezeket! A háttérben a TP-02 grafikája becsapós, ahhoz a szetthez nem jártak lovak. (Kép: eBay)


Nagykártyás TP-03 Two Pack. Ez már későbbről való, mint a fenti csomgolás változat és vagy piros, vagy (nem metál)zöld Javelin AMX lehetett benne. Ha közelebbről megnézitek, a kártya hátulról fel van vágva és a mostani gazdája pótolhatta a hiányzó Javelin AMX-et egy olyanra, ami ebben a csomagban nem helyes. (Kép: eBay)

A Hitch 'n Haul sorozat a Twin Pack / Two Packs USA piacos testvére. A blister (hólyag) megegyezik, de a kártya nagyméretű. Mókás, hogy a grafikus egy a Matchbox által megmintázottnál későbbi évjáratú AMC Javelin AMX-et rajzolt - de ettől még ez a grafika is mesés! (Kép: eBay)

Az előző pakk kártyájának a hátulja. (Kép: eBay)

AMC Javelin AMX

A bevezetőben már minden érdemlegeset elmondtam az 1-75 sorozatban szereplő változatokról és amit az eredeti járműről érdemesnek találtam, ezekért az információkért kattintsatok vissza oda.

A TP-03-ban szereplő verziók azonban eltérnek. Az első változata egy csak erre a pakkra jellemző, gyönyörű metálkék árnyalatban pompázik. Ezen lehetnek 5 spoke square (ötágú négyzetes) és 5 arch (ötboltíves) kerekek is, az ajtajai nyithatóak és a légbeömlői a motorházának tetején feketék.

Ezzel egy időben, vagy talán ezt váltva jelenik meg az a metálzöld verzió amit ebben a postban láthattok. Az 1-75 sorban lévő testvéréhez képest csak annyi az eltérés, hogy 5 arch kerekekkel szerelik, ugyanúgy nyithatóak az ajtajai mint annak és ugyanúgy fekete a légbeömlője. Már említettem fentebb is, hogy egyre inkább azt tapasztalom, hogy kiábrándítóan nem volt akkora gyártási fegyelem a Lesney-nél, mint ahogy azt mi feltételezzük, de többé-kevésbé ki merem jelenteni, hogy a metálzöld, 5 spoke square kerekekkel szerelt Javelin AMX nem került a TP-03-ba!

Időben később, 1980-ban és 1981-ben a Javelin AMX átesik egy retoolingon, eltüntetik a nyitható ajtókat. Az így „lefalazott” verziók csak Twin Pack-ekbe kerülnek be és igen, így helyes többesszámban, mivel TP-03, TP-04, TP-18 csomagokban is szerepelnek. A TP-03-ban pirosban – lásd e postban – és sötét(nem metál)zöldben is. Nagy valószínűséggel a zöld a későbbi. Mindkét színváltozaton 5 spoke square kerekek vannak.

A két TP-03 változatom egy fotón. A metálzöld Javelin AMX a korábbi.

Később nem metálzöld verzió is került a TP-03-ba, de annyak nem voltak nyithatóak az ajtajai.

A hatalmas légbeömlő a motorháztetőn amúgy borzasztó, de nem mindig azért szeretünk egy Matchboxot mert hűen követi az eredetit.

Igen, ezzel egyértelműen játszottak...

...így kopott le a krómozás zöme a 5 arch kerekekről. Csak ilyennel került a TP-03-ba!

Mint a mellékelt ábra mutatja, ennek (még) nyithatóak az ajtajai.

A belseje meglehetősen elnagyolt. #regensemvoltmindenjobb

Így már értelmet nyer, hogy akkoriban miért volt szinte mindegyik Matchboxon vonóhorog!

A belseje meglehetősen elna... Ja, ezt már mondtam!

Ezen az oldalon szinte nem is maradt a krómból semmi a kerekeken.

TP-03 piros AMC Javelin AMX-szel.

Jól látható, hogy mely részletében tévedett az amerikai csomagolás grafikájának a készítője.

Több kettes csomagba is bekerült. Az ajtajai nem nyithatóak és nincsenek kerékváltozatai.

Így már kevesebb látszik a beltérből, ami meglehetősen elna... Bocs, már mondtam!

Ha egy Matchbox AMC Javelin AMX piros, akkor annak a vonóhorga biztosan munkára volt fogva!

Ezt a járgányt Barebone Gyuri barátomtól, volt kollégámtól kaptam ajándékba - ez úton is hála és köszönet érte! Arra emlékezett, hogy valamit vontatott, de már nem emlékezett rá, hogy mit. Több  helyes megfejtés is lehetséges. A Pony Trailer utólagos beszerzés.

A TP-03-akból pont ez a piros Javelin AMX-es a legértékesebb és ezért feltételezhetően a legritkább.

Pony Trailer

A Matchbox fennállásának egyik leghosszabb ideig használt öntvénye! Még 1968-ban debütál gombkerekekkel. Bár az 1-75 sorozatban 1971-ben látjuk utoljára, akkor már Superfast kerekekkel, mint MB-43, az idők során tényleg tengernyi változata készül különböző csomagokba, számtalan festéssel és kerékkel. Csak a példa kedvéért: TP-117-ből rögtön két verzióban is.

A benne debütáló rakomány, a két paripa aztán az általam az egyik legjobb Convoy szerelvénybe, a CY-06 lószállítóba is bekerül, mint ahogy az MB-40 Bedford lószállítóba is. Ami azt illeti, a lehajtható rámpa-ajtók is a Pony Trailer-ről kerültek rá ezekre! Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány olyan Pony Trailer készült, amihez nem járt „alapáras extraként” a két paci – és még maradna is fel nem használt ujjam. Jellemzően fehérek, de barna színben is léteznek.

Egészen 2005-ig a kerekeket leszámítva nem változtatnak az öntvényen, de 2017-ben alaposan elbánnak vele. A nyitható rámpa-ajtót lefalazzák, az ablakokat oldalt-felül kisebbre veszik. Rámpa nélkül nem sok értelme lenne mellékelni az élőállat rakományt, ezért a padlóra „rakomány” kerül. Ebből kétféle létezik, szalmabála és feltekert lasszó, vagy szalmabála és egy nyereg. 2022-ig háromféle dekorral jelenik meg, ötös csomagokban vagy az új generációs Hitch 'n Haul kettes csomagokban. (A Mattel az amerikai nevét tartotta meg az újra felélesztett, aztán elhanyagolt Twin Packeknek.)

Visszatérve a TP-03-hoz: csak azt a fajta Pony Trailert használták, amit a képeken láthattok, ebben a színben – nem szándékos árnyalat verziók léteznek –, lófej matricával és fehér lovak is jártak hozzájuk.


A Pony Trailer a Matchbox történetének egyik leghosszabb ideig használt öntvénye, igazi klasszikus!

A TP-03-ba csak ebben a színben, ezekkel a kerekekkel és ilyen matricával került!

Ha hiányozna róla a kis lófej levonó, az jelentősen befolyásolná az értékét!

A közelmúltban jelentős retoolingon esett át, gyakorlatilag egy zárt dobozzá alakították, amit én nagyjából szentségtörésként éltem meg.

A lehajtható rámpa-ajtó kombót több másik Matchboxon is használták az évek során - linkek fentebb.

Jó világos van odabent a paripáknak!



Nem szándékos árnyalatkülönbségek előfordulnak akár az ajtó...

...akár a fényezés színében! Mivel egységes a fényezés, ezeket Festékkeverő Johnny - sokszor emlegettük már őt e lapokon - és az ő alkoholfogyasztási szokásainak számlájára írhatjuk.

A mellékelt pacik közül az egyik öntéshibás, sajnos hiányzik a pofájából egy jókora darab. Ez akkoriból van, amikor az ilyesmi még gyűjteni való, ritka rendellenesség volt. Cserébe megvan az öket összetartó darab műanyag!

A két paci alapáras extra ebben a csomagban és fehérnek kell lenniük. Sajnos olyan műanyagból készültek, ami idővel törékennyé válik - jól látható, hogy a jobb oldali paripa farkát az imádság tartja a helyén. A fehér változatok a gyakoriak, bár létezik belőlük barna is.