A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 1978. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 1978. Összes bejegyzés megjelenítése

2025/11/13

Eddie Kidd busz átugratás világrekordja 1978

Eddie Kidd, az akkor 19 éves brit kaszkadőr, 1978 április nyolcadikán tizennégy emeletes busz felett ugratott át sikerrel. Az ugrással világrekordot állított be. Karrierje során több mint 12 000 sikeres kaszkadőrmutatvánnyal kápráztatta el a közönséget, de 1996 augusztus hatodikán a 37 éves Eddie közel végzetes balesetet szenvedett. Súlyos koponya és medencesérülést szenvedett egy olyan ugrásban, ami a korábbi teljesítményét tekintve "mindössze" közepes távolságúnak volt mondható. Kómába esett, amiből három hónap után tért magához. Sajnos maradandó agysérülést szenvedett és lebénult. Hihetetlen akaraterővel 2011 áprlis 17-én indult a London Marathonon, amit június hatodikán fejezett be. Idén töltötte be a hatvanhatodik életévét.

Hogy miért is fontos ez nekünk? Amit 1978-ban átugratott, az a Lesney munkásjárat buszflottája volt. A Matchboxok gyártója London, Hackney városrészének legnagyobb munkáltatója volt. Akkora, hogy bár a környékbeliek szinte kivétel nélkül ott dolgoztak - főként hölgyek az összeszerelő szalagok mellett, egy a gyár működésekor még gyermek, ma már az ötvenes éveit taposó úr egyenesen úgy fogalmazott, hogy "a környék összes anyukája" - ez a munkaerő nem volt elég. Jól reprezentálja a Lesney méretét, hogy a gyár használt emeletes buszokat vásárolt és saját munkásjáratokat üzemeltetett velük a távolabb élő dolgozói számára.  Többek között Alexander felépítményes Leyland PD2A és az AEC Routemaster számos változatát használták.

A számos buszt átfényeztek és látványos, Matchbox-emblémás dekort kaptak, ami kitűnő és feltűnő reklám volt. Ilyeneket ugratott át Eddie is, akinek több mint valószínű, hogy a Lesney szponzorálta a mutatványát. Én örömmel vennék - értsük a szó "vásárolnék" jelentését is ide - egy ilyen fényezésű Matchboxot!


Két - sajnos csak fekete-fehér - fotó az eseményről, amin jól láthatóak a Matchbox-emblémás, céges Lesney buszok. Egy virtuális pajzson körbehordozást nyer, aki meghatározza a Eddie Kidd motorkerékpárjának típusát! (A fenti két kép: Hertfordshire Mercury)

Ami azt illeti készültek a fentebb látható festésűekre hajazó, illetve a szintén nagy számú, az eredeti üzemeltető - talán Edinburgh közlekedési vállalatának - kék festését egy a Superfast-éra előtti logóval megfejelő dekorú buszok. A Lamley Group-nál meg is tudjátok nézni ezeket, illetve színes fotókat az eredetiekről is. A fehér alapszínű, látványosabb egy Matchbox találkozó modellje, kis számban készült és méregdrága a másodlagos piacon, míg a kék 2007-ben volt MB-34. Nem beszerezhetetlen, de csak kicsit hasonlít a Lesney flottára én leginkább ezért hagytam ki anno.

2025/10/09

Matchbox MB-33 Honda 750

Bevallottan és felvállaltan nem vagyok motorkerékpár rajongó. Mármint semmi bajom a mocikkal, meg a motorosokkal, mint ahogy a balettáncosokkal és a kőfaragókkal sincs, csak nekem az egész ügy kimaradt. Volt egy gyerekkori kellemetlen emlékem motorozás ügyben, egészen biztosan ezért.

Pár éve volt egy hosszabb anyagunk a Matchox Honda motorkerékpárok, illegális, de ennek ellenére nagyon is jó minőségű hazai másolatairól. Akkor szükségszerűen átvettük a lemásolt eredetiek történetét is. Amit ebben a postban láthattok, arról már minden lényeges tudnivaló megjelent ott, kattintsatok vissza az olvasnivalóért mind az eredeti moci, mind a Matchboxok kapcsán!

A további részletek a képek mellett!

Ez a változat 1979-ben volt MB-33 Németországban.

A Superkings K-71 Porsche Polizei Patrol szetthez is ilyet mellékeltek, de ott a motoros sisakja és kesztyűi ki voltak festve...

...vagy éppen nem és ugyanilyen verziók kerültek a dobozba. Sokszor elmondtam már, hogy szerintem a Matchboxról sokkal nagyobb gyártási fegyelmet feltételezünk, mint amilyen a valóságban uralkodott.

Nagyon sok olyasmi van a gyűjteményemben, ami nem éppen a legjobb állapotú, vagy éppen hiányos és ezért nagyon nehéz apropót találni a bemutatásukhoz, merthogy önmagukban nem ütik meg a mércét. Nos, ez úttal azt hiszem megvan az apropó! "Ő" a Superkings K-66 Jaguar XJ12 Police Set-ben teljesített szolgálatot az ikertestvérével. Sajnos a fehér nyereg és oldaldoboz kombó hiányzik róla.


Ezen a képen jól látszik, hogy mi hiányzik az én példányomról, illetve az is kiderül, hogy az enyém egy kerék- és színváltozat. (Kép: eBay)

Superkings K-66 Jaguar XJ12 Police Set. 1978-1983 közt gyártották. (Kép: eBay)

2025/04/22

Matchbox MB-09 Ford Escort RS2000

A közelmúltban kezdtem el foglalkozni egy régi, nagyon vágyott, de akkor nem birtokolt, gyerekkori kedvencemmel, a Matchbox második generációs Ford Escortjával és annak... Hát nevezzük így: derivátumával. Ebből a postból kiindulva többet is megtudhattok az öntvényről, illetve az eredeti autóról.

Amit ebben a bejegyzésben láthattok, az az 1978-as premiermodell, mely 1981-ig maradt az 1-75 sorozatban mint MB-09. Egy változata ismert, a szakasztott ilyen, de piros beltérrel – szerintem ez sokkal szebb. Valószínűleg gyerekként hamar megszabadítottam volna a matricáitól. Nem tudom, hogy mi lehet az oka, de az összes verziója visel valamilyen levonót.

A nézése, az! Gyerekként nagyon vágytam egy ilyenre.

Még egy változata ismert az 1-75 sorozatú MB-09-nek: Piros beltérrel ugyanez. Szerintem ez a szín sokkal szebb.

Gyerekként elég hamar megszabadítottam volna a matricáitól.

Valamiért az összes változata kapott matricákat. Nem csak az 1-75 szériában, de a Twin Pack-ek is.

Semmi festék a lámpákon, mégsincs hiányérzetem.

A műszerfal részleteivel nem sokat foglalkoztak, a kormány is csak pizza. #regensemvoltmindenjobb

Vajon a céglogók hogy kerültek fel anno a Matchboxokra? Kértek rá engedélyt az érintettektől, vagy "versenyautót mintáz, jó lesz az úgy" volt az ügymenet?

Bezzeg a székek olyan részletesek, annyira hivogatóan párnázottak, hogy az ember már-már bele akar ülni.

2025/01/12

Matchbox G-6 Farm Set 1979 Matchbox G-6 Farm Set 1978 MB-46 Ford Tractor and Harrow – Negyedik rész

Az a Matchbox amit ebben a postban láthattok, ugyanebben a formában szerepelt az 1-75 sorozatban és egészen biztos, hogy nekem nem lenne ilyenem, ha nem lenne ez a remek készlet!

Kék-fehér
Az az információ, hogy a Ford Motor Company valaha is gyártott traktorokat, nekem pont ennek a Matchboxnak a kapcsán „van meg”. Az, hogy mennyire sikeres volt benne, meg sokkal később tudtam meg. A Fordson mint márka, 1917-től, 1964-ig létezett. 1964 után a traktorok is egyszerűen csak a Ford nevet viselték. A Ford T Modell jelentősége szerintem része az autórajongói általános műveltségen túl a XX. századi történelemnek is és részletesen foglalkoztunk a témával egy – atyaég! – tizenkét évvel ezelőtti bejegyzésben. Nos, a korai Fordson traktorok ugyanazt jelentették a mezőgazdaság számára, mint a Ford T modellek az autózás számára: Megfizethető, megbízható, egyszerűen karbantartható és javítható igáslovakat. A márka sikeres volt az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is és a névváltás után is az maradt.

Amit a Matchbox megmintázott, a Ford 5000-es, közepes méretű sorozata, amit 1964 és 1975 közt gyártottak. Cirka 3,6 méter hosszú, 1,7 méter széles, 1,6 magas (fülke nélkül a kormánykerékig) dimenzióival nagyjából hasonló, egy „számmal” kisebb méretű, mint a mindenki által jól ismert, MTZ-80-as traktorok – némileg hasonlítanak is egymásra.

A Ford 5000-es négyhengeres, 3,8 literes, 69 lóerős, benzin és dízel motorokkal készült. Tudom, hogy furán hangzik, de a két változat paraméterei tökéletesen megegyeznek a katalógus szerint.

Ford 5000 traktor. Csak ilyen színben készült! (Kép: H&H Auctions)

1991-ben aztán a Ford eladja a mezőgazdasági gép üzletágat a FIAT-nak, mely az általuk szintén felvásárolt New Holland márkanév alatt hozza forgalomba az ilyen jellegű termékeit.


Sok verzió, minimális eltérés

A Ford Traktor és Borona 1978 és 1980 közt volt MB-46 az 1-75 sorban. A Ford traktorok jellegzetessége volt, hogy csak kék-fehér színben készültek így a Matchbox is ezt a színsémát követte, bár a fehér részeket – lásd az eredetiről készült fotót – lecsalták. Ezeknek az orrán ott a Ford felirat és az alvázán a nevük „Ford Tractor”. Az változó, hogy a keréktárcsáik feketék, vagy van rajtuk sárga festés.

1981-ben marad MB-46, de a színe zöldre változik. Ez lehet az oka, hogy a Matchbox változtat az öntvényen. Az orráról eltűnik a Ford felirat, a helyét egy téglalap alakú bumszli veszi át, az alvázról pedig törlik a Ford-ot a Tractor elől. A két oldalán az alvázzal egy alkatrész motorblokkon is változtatnak. Mindkét oldalon eltűnik az alsó egyötöd részén lévő vezetékezés, aminek még csak nem is sejtem az okát. 82-ben nincs traktor, de 83-ra ismét visszatér az eredeti kék színben, de már a módosított öntvénnyel. E változatokhoz mind jár a borona, ami vagy citrom- vagy narancssárga, amiről azt gondolom, hogy nem szándékos. Ami a traktor színeit illeti: Az alváz / motorblokk lehet festetlen és ezüst színű is, a test színében pedig minimális, árnyalatbéli eltérések vannak.

Szintén 78-ban debütál a TP-11 Twin Pack is, amibe szintén bekerül, de nem boronával, hanem egy bálaszállító pótkocsival. A traktor ezekben lehet kék és zöld is, a pótkocsi pedig kék, sárga, vagy piros. 1984-ben TP-108 lesz a TP-11-ből. Ebből én csak kék traktor, piros pótkocsival kombót láttam eddig, de nem kizárt, hogy a fenti színekben is készült.

1987-ben jelenik meg a Convoy CY-205 multipakk – na ilyet szeretnék! Ebben sárga lesz, piros csíkkal az oldalán és halványpiros keréktárcsákkal, piros boronával. Színben hozzá illeszkedő, olyan kombájn kerül mellé, mint amilyen ebben a pakkban is van, illetve egy CY-20-as, Kenworth dömper, illeszkedő dekorral.

1989-ben az MP-107 hármas csomagban bukkan fel, zöldben, pirosas felnikkel, borona nélkül – mellette a már jól ismert kombájn piros-sárgában és zöld-sárgában, fekete szarvasmarhákkal ugyanaz a Dodge Cattle Truck, ami ebben a csomagban is van.

Az utolsó ismert előfordulása a ritka, FM-1xx Farming kiadás. Ebben teljes a káosz, elvben FM-100, de már FM-110, 120, 130 kártyával is láttam. Ezekben sötétkék, gumi (!) kerekei vannak, kap egy emelővillát. A tartozékai is nagyon jópofák, de inkább megmutatom.

Az utolsó ismert előfordulása az FM 1x0 Farm szett. Elég ritka. (Kép: eBay)

Gyerekkoromban az egyik osztálytársamnak volt egy az 1-75 sorból származó traktorja boronával – talán karácsonyi ajándék. Amikor behozta az iskolába, akkor szegényt abszolút kiröhögtük és csúnya kigúnyolást kapott – képzelhetitek miért és mennyire voltunk vele gonoszak.

Nem hiszem, hogy emiatt, de valamiért sohasem vonzott igazán ez a kis gyösz, pedig egyáltalán nem rossz, sőt! Ha nincs ez a szett – aminek ha kíváncsiak vagytok a teljes tartalmára, akkor kattintsatok a címkefelhőben a megfelelő tag-re – akkor nem valószínű, hogy lesz ilyenem.

Az én G-6 szettemben lévő példány megegyezik az 1-75 sorban lévő verzióval, ezért ott az orrán Ford felirat. Amelyiken nincs, a helyén egy téglalap alakú kitüremkedés van.

Az változó, hogy a keréktárcsák sárgák-e, vagy feketék. A borona citrom- vagy narancssárga is tud lenni, de szerintem csak véletlenül.

Ez az a motorblokk változat, aminek az alsó részén ott vannak a vezetékek. Ez az alkatrész - egy darab az alvázzal - lehetne színtelen is.

Mindig hiányoltam a fülkéről az üvegezést. Lehet, hogy ezért sem tetszik igazán.

A motorblokk másik oldala nem szimmetrikus. Erről az oldalról is tud hiányozni a bindzsulák alatti rész. Hogy ezen miért változtattak, amikor eltűntették az alváz "Ford" feliratát, elképzelni sem tudom!

2024/11/15

Matchbox Twin Pack TP-09 Field Car és MB-24 Team Matchbox 1978

Szeretem a Matchbox hetvenes-nyolcvanas évekből származó csomagjait. Amit ma mutatok az nem egy teljes ilyen csomag, illetve mégiscsak hogy de, az.

Field Car

Régi, visszatérő vendég nálunk a Field Car, amiről kezdetben azt gondoltam, hogy fantáziaautó, de hamar tisztázódott, hogy nem az. Már láthattátok egy csak Twin Packben előforduló verzióját, egy másik Twin Packból való változatát pedig összehasonlítottuk az illegális magyar másolatával. Mi több, a 2021-ben debütáló újrafeldolgozásának 2024-es változatát is láthattátok már e lapokon.

Amit ebben a postban láttok az csak az 1978-as TP-09 Twin Packben előforduló verzió.

Ebben a színben és ezzel a matricával csak a TP-09-ben fordul elő.

Nagyon tetszik ez a szín!

Ha játszik valaki SnowRunnert, akkor ismeri ennek az eredetijét, az International Scout-ot.

Nagyon klassz kontrasztot ad ki ezzel az árnyalatú tetővel. A kormány sem csak egy pizza. #regenmindenjobbvolt

A pótkerék megmaradt a Regular Wheel változatról a guminak, ami klassz.

A Team Matchbox saga
A korabeli, nyitott pályaversenyautók összes ismertetőjegyét hordozó MB-24 Team Matchbox – azaz Matchbox Csapat, bár nagyjából azt hiszem felesleges volt ezt így kibontani – 1973-ban debütál. Egyes források szerint ez konkrétan a Surtees TS15, Formula 2-es versenyautó modellje, de az eredetit elnézve szerintem annyira hasonlítanak egymásra, mint az egyik narancs a másik vízilabdakapura.

Surtees TS15, Formula 2-es versenyautó. Azt mondják, hogy a Team Matchbox ez után az autó után készült. Hát... Versenyautó, négy kereke van, utcára néző ablakai és mindkettő fedél nélküli, de szerintem ebben ki is merül a hasonlóságuk. (Kép: Wikipédia)

1-75 MB-24
Kezdetben citromsárgánál egy picivel sötétebb árnyalatú, ugyanolyan matricával mint amit a postban szereplőkön is láthattok. Még 73-ban kerül ez a nagyon szép árnyalatú sötétpiros változat, amit a bejegyzésben is láthattok és marad az 1-75 sorban egészen 1977-ig.

G-4 Team Matchbox Superfast Champions' Set
1973-ban kék színű változata bekerül a G-4 Team Matchbox Superfast Champions’ szettbe – lásd a képet alább. Ugyanebben előfordulhatott mellette a már említett sárga és sötétpiros is.


G-4 Team Matchbox Superfast Champions Set, 1973. A fentiekkel szemben ebben milyen színű Team Matchboxok vann? Úgy van, sötétpiros és az elvben szuperritka zöld! Kéne. (Kép: eBay)

GAF View-Master Grand Prix

Létezik egy zöld változata is, ami a GAF View-Master Grand Prix nevű táblás játék tartozéka volt, a fentebb már említett színű verzióival egyetemben. Igyekszem gyorsan kicsomagolni ezt a GAF és View-Master* dolgot. A sztereoszkopikus képnézegető cucc eredetileg a Sawyer's terméke volt. 1939-ben mutatták be, négy évvel a Kodachrome színes film piacra dobása után. A néző berendezésbe – ez lenne a View-Master – egy papírkorongot kellett tenni, ami hét pár, tehát összesen 14 nagy felbontású, színes diát tartalmazott. Ezek a kissé eltérő szögből készült képek a háromdimenziós látvány élményét nyújtották. Persze beszerezhető volt hozzá mindenféle néznivaló, mesék, tájképek, de még filmek és sorozatok képei is, de a népszerű turista célpontok ajándékboltjai is árultak már ilyen korongokat. Jó móka, ott ahol őshonos volt, sokan gyűjtik ezeket. Erősen rémlik, hogy gyerekkoromban láttam ilyet és őrülten tetszett, úgyhogy nagyon valószínű, hogy volt keleti-blokkos (NDK?) koppintása is.

A hosszú történet minket érintő állomásai, hogy 1966-ban a Sawyer's-t megveszi a General Aniline & Film Corporation. Az ő termékük ez a táblás játék. A mellékelt korongokon a belga Franchforchamps pályán zajló F1 verseny képei voltak láthatóak. Hogy a játékot hogyan kellett játszani, mik voltak a szabályai, arról nincs bővebb infóm annál, hogy „a játékmenet erősen a kockadobásokra épített”.

A sors furcsa fintora, hogy egy köztes váltás után 1989-ben a View-Master a Tyco-hoz kerül, amit 1997-ben a Mattel kebelez be. Úgyhogy View-Master Grand Prix-ben szereplő összes termék ma már egy cég kezében van. A napokban olvastam, hogy a Barbie után Matchbox és – kapaszkodjatok – View-Master film is készül!

(*Kétszer nem láttam ugyanúgy leírva, a „Viewmaster”, „ViewMaster” is játszik, én követtem a doboz feliratát.)

A zöld Team Matchbox darabok ezért ritkák és pokoli áron szoktak elkelni. A teljes View-Master Grand Prix szettek – még a lepusztult, hiányos darabok is – pedig egészen elképesztő csillagászati áron.

GAF View-Master Grand Prix táblás játék. Érdekes, hogy ehhez szemlátomást négy diakorong van, holott minden forrás szerint három járt hozzá. Teljesen abszurd áron tudnak elmenni ezek a játékok, még a hiányos, vagy lepusztított darabok is. Ezért a linken látható példányért valaki 210 fontot fizetett - jelen árfolyamon úgy 100 000 forintot -, holott a kisautókat kicserélték bennük, szóval alaposan megkopasztották vele szerencsétlent! (Kép: VectisAuctions)

TP-09 Twin Pack

1978-ban debütál jelen post tárgya. Ez a dupla csomag három dolgot tartalmaz:

  • A csak erre a csomagra jellemző sötétpiros Field Car-t a 44-es rajtszámú matricával,

  • Egy vontató készséget, amit nem neveznék utánfutónak, mert nincs kereke, hanem csak annyit tud, hogy a Field Car mögé lehet akasztni a versanyautót, ami a saját hátsó kerekein gurul.

    Ilyen a vontatóbindzsula, ami az enyémben nincs. Ha akarom újabb bizonyíték, hogy az MB-24 verzió is került a TP-09-be, de mivel egy Ford Cortina mögé van fogva, nem tekintem perdöntő bizonyítéknak.

  •   A sötétpiros Team Matchbox versenyautót. Ez utóbbit hasonló, 44-es rajtszámú matricával bír mint ami a Field Car-on is van.
És itt jön egy halom „de”. A helyzet az, hogy szerintem mi gyűjtők sokkal nagyobb gyártási fegyelmet tételezünk fel a Lesneyről, mint amilyet a valóságban fenntartottak! Gyakori jelenség, hogy Twin Packekbe teljesen véletlenszerűen kerültek balra, vagy jobbra néző állapotukban a kisautók, ha az adott buborék ezt megengedte – néha akkor is, ha nem. Fényképes bizonyíték van arra, hogy olyan TP-09 is létezik, amihez nem mellékeltek vontató bindzsulát! Az ilyen verziók szerintem úgy keletkeznek, hogy a Gyártást Felügyelő Főnök Emberhez odaszaladt Munkavezető Johnny, amikor észlelte az adott problémát – jelen esetben, hogy nincs több vontató bindzsi –, jelentette neki, mire a GyFFE azt a salamoni döntést hozta, hogy „akkor ne tegyetek mellé olyat, John”. Ezzel a probléma meg volt oldva, nekünk meg kész a fejtörés és a gyanú, hogy „akkor most ez legitim verzió, vagy ügyesen manipulált”. Remek példa a fenti G-4 Team Matchbox Superfast Champions Set is. Ki tenne egy elvben hiperritka darabot egy amúgy olcsóbb szettbe?

Vontató bigyó nélküli TP-09. Ezt viszont bizonyítéknak tekintem arra, hogy ilyen változat is létezett. (Kép: eBay)

Ugyanez vonatkozik a rajtszámra is. Említve már láttam, hogy előfordult az MB-24-re jellemző, 8-as rajtszámú matricás TP-09-ben, de erre nem láttam fényképes bizonyítékot. Szóval ha akarom akkor nekem egy teljes TP-09 szettem van, ha nem akarom akkor nem. Én hajlamosabb vagyok azt az álláspontot képviselni, hogy ez nem az.

Picit él bennem a gyanú, hogy az efféle slendriánság sokkal durvábban is előfordult. Túl sok zöld és kék verzió – ebből MB-24 dobozzal is láttam – kering ahhoz képest, hogy elvben mennyire ritkának kéne lenniük. Szerintem az is előfordulhatott – bár nem túl nagy számban – hogy maradék zöld-kék kisautókat raktak dobozba.

A TP-09 sztori vége az, hogy 1982-ben megjelenik egy barnás narancssárga színű verziói is. Nem rossz, de ez a sötétpiros sokkal szebb.

A két MB-24
Mint a mellékelt ábra mutatja, két Team Matchbox verzióm is van, amelyek egészen halvány, árnyalatnyi színkülönbséget mutatnak – és nagyjából egyforma minőségben vannak lepusztítva. Az ilyen eltérések amúgy a halálom, mert egyáltalán nem tudatosak, hanem annak köszönhető, hogy Festékkeverő Johnny – nem rokonok Munkavezető Johnnyval – mennyi Guiness-t fogyasztott előző este és hogy sikerült bekevernie a festéket. Természetesen ha már így alakult, megtartom mindkettőt.

Én nem látom be, hogy ez egy Surtees TS15 akarna lenni.

Se az eleje, se az oldala nem stimmel. A TS15-öt egy négyhengeres, 1,6 literes sornégyes Ford motor hajtotta. Ez meg V8.

A bukócső is teljesen más. Amúgy az öntvényből két változat van. A másikon véknyabb a bukócsövet jelképező kitüremkedés.

A hátsó tengelyek nem csak szélesebbek, de a rajtuk lévő gumik is sokkal nagyobbak, mint az elsőn.

A hátsó szárny még csak-csak hasonlít, de a kipufogók egyáltalán nem. Sem kivitelben, sem mennyiségben.

Nem pizza kormány. #regenmindenjobbvolt

Nagyon nehezen érzékelhető, de egy halvány, árnyalatni színkülönbség van a kettő közt.

2024/07/10

Matchbox MB-60 Holden Pick-Up

Újabb olyan Matchboxot mutatok, ami gyerekként nagyon tetszett. Egy későbbi változata aztán meg is volt, gyűjtőként igyekszem beszerezni az összes verzióját. Matchboxtörténeti szempontból pedig azért érdekes, mert ezen debütált egy később oly sok mindenen használt kiegészítő.

UTE

Valamikor réges-régen tisztáztuk az UTE fogalmát. A személyautó alapú pick-upra az, amit a Matchbox megmintázott, ez a Holden HX alapú UTE tökéletes példa!

A HX sorozat meglepően rövid életű, mindössze 1976 júliusától, 1977 októberéig volt a piacon. A karosszéria változatok: szedán, kombi, kupé – szerintem különösen jól néz ki –, UTE és az abból képzett, magasított panel van. Ha az első Mad Max-ből megvan a Rockatansky család piros, az oldalán airbrush grafikát viselő családi járműve, na olyan! Csak ami a filmben szerepelt az még a HJ sorozat, jelen post tárgyának az elődje. A HX véleményem szerint felfogható az 1974-től gyártott HJ ráncfelvarrásának is, mert kívülről egészen kis változtatásokat eszközöltek csak rajta, leginkább a hűtőrács és az emblémák-díszlécek táján. A lényegi változtatás a motorháztető alatt történt azért, hogy az akkor bevezetett új emissziós előírásoknak megfeleljen.

A motorválaszték nem volt túl nagy, 3,3 literes, sorhatos amely 118 lóerőt tudott. 4,2 literes, V6-os 161 lóerős teljesítménnyel és egy másik V6, 5 literes 216 lóerőre hitelesítve. Az erőforrások a hátsó kerekeket hajtották, 4 sebességes kézi kapcsolású, vagy háromsebességes automata váltóművön keresztül.




A Belmont, Kingswood, Premier felszereltségi szintek közül ez a középső. A legmagasabb Premiert az is megkülönbözteti a többitől, hogy négy fényszórója van. Ez szemlátomást a legkisebb teljesítnényű és lökettérfogatú motor, a 3,3 literes sorhatos. (Képek: tradeuniquecars.com.au)

Ausztráliából szeretettel

Tulajdonképpen meglepő, hogy bár Ausztráliának komoly autógyártása volt, a Matchbox annak ellenére, hogy forgalmazták ott a termékeiket, országspecifikus sorozatai is voltak, mégis mennyire kevés ausztrál típust mintázott meg. A Holden FJ Panel Van-on kívül nem is ugrik be semmi más, pedig ki ne örülne egy Ford Falcon XB-nek hogy mást ne mondjak!

Amit ebben a postban láthattok, az az 1978-as premiermodell a Holden Pick-Upból, amiről mi tudjuk, hogy igazából Holden UTE-nak kéne hívni. Az eltérő források megoszlanak abban a kérdésben, hogy „egynyári” modellről van-e szó, vagy ez a szerintem nagyon szép, metál-meggypiros árnyalat 1980-ig együtt készült-e a fakópirossal.

A közelmúltban írtam a TP-31-es motorszállító Twin Pack-ről. Így már láthattátok ezeket a műanyag terepmotorokat e lapokon, de mint ahogy ott is utaltam rá, ezen a kisteherautón debütáltak az 1-75 szériában. Én csak a piros és narancssárga verzióit ismerem, de egyes források állítják, hogy citromsárga és khakizöld verziók is léteznek. Az biztos, hogy minden forrás szerint ezen a Holden Pick-Up változaton a sárgák a színhelyesek. Az előbb linkelt postban

az 5-, 8-, és 10-es rajtszámokat viselték a mocik, ezzel kiegészült a sor a 11-gyel és a 12-vel! Nem tudom, hogy voltak számozva és kideríteni sem sikerült, de most már kíváncsi vagyok és figyelni fogom!

Elfogult vagyok a Holden UTE-al, mert gyerekkori kedvenc, pedig az elejét leszámítva eléggé elnagyoltra sikerült. Az oldaláról hiányoznak a díszlécek, feliratok, üzemanyag betöltő nyílás, a hátuljáról is az apró részletek teljes egészében. A plató felé néző ablak hiányzik és lemez van ott, aminek több mint valószínű oka, hogy így sokkal egyszerűbb és merevebb a szerkezet.

Az összes verzió közül szerintem ez a legszebb színű! Az eleje szép részletes.

Az biztos, hogy ez az 1978-as premiermodell, de abban nem értenek egyet a források, hogy csak ebben az évben, vagy tovább gyártották.

Az oldaláról lemaradtak a díszlécek, de el tudom képzelni, hogy szándékosan - majd egy későbbi változatról szóló postból kiderül, hogy miért.

Ezen a kisautón debütálnak a műanyag terepmotorok az 1-75 sorban.

A hátulja eléggé elnagyoltra sikeredett.

Innen hiányzik egy üzemanyag betöltő nyílás...

...de az első kerékjárati ív mögé került egy hármas kopoltyú. Biztos egyedi karosszériamunka!