Követve a McDonald's csomagolásán látható számokat, a sorozat ötödik részében Ramone mutatkozik be. Félek, ha ma készülne a film, az ő karaktere meg sem születhetett volna.
Ami viszont legalább ilyen érdekes és izgalmas, hogy mi is az a low rider! Nem találtam erről szóló anyagot a magyar webűrben, ezért feltűrtem az ingujjam és nekigyürkőztem én a feladatnak.
A fordítás nehéz, az „alacsony(an) furikázó” a legjobb, amit ki tudtam fundálni, de borzasztó ostobán hangzik és nagyjából semmit sem magyaráz el.
Az 1940-es és 50-es években indult az egész Los Angelesben. A mexikói-amerikai (chicano) fiatalok így fejezték ki identitásukat és kreativitásukat. Ahelyett, hogy a gyorsulási versenyekre fókuszáltak volna, a lassú, méltóságteljes autózást választották, hogy megmutassák művüket.
A low rider kultúra az autókázás (értsd: élvezetből, konkrét úti cél nélküli furikázás), a művészet és a technológia egyedülálló ötvözete, amely mélyen gyökerezik a chicano kultúrában. Ezek a járművek nem a sebességről vagy a lóerőről szólnak, hanem a stílusról, a megjelenésről és a hidraulikus rendszerek segítségével történő látványos mozgásról.
A lowrider mint jármű, egy olyan autó – hagyományosan, de manapság már nem kizárólagosan klasszikus amerikai modell –, amelyet módosítottak, hogy a lehető legközelebb kerüljön az úttesthez. A "low and slow" (alacsonyan és lassan) kifejezés a stílus lényege: a cél a stílusos cirkálás (krúzolás), nem a száguldás. A legépszerűbbek a 60-as, 70-es évek Chevrolet Impala, Monte Carlo, vagy Buick Regal modelljei.
A legfontosabb műszaki elem, hogy hidraulikus rendszer segítségével, utólagosan úgy alakították át az autókat, hogy képesek emelni vagy süllyeszteni a karosszériát, akár kerekenként is, lehetővé téve, hogy az autó „táncoljon” vagy ugráljon. A kezdet kezdetén ez volt a lényeg: annyira „útközelivé” tenni a verdát, amennyire az fizikailag lehetséges. A legnagyobb menőség az volt, hogyha szikrázott is amikor leért – nyilván az átalakítóknak volt annyi eszük, hogy erre koptatókat építettek az autókra. Ez persze károsította az aszfaltot, amiért a rend őrei vadásztak rájuk. Ekkor jött képbe a hidraulika: ha rendőrt láttak, megemelték a normális magasságba a karosszériát. A „táncoltatás”, „ki ugrik magasabbra” (hop) ezek után jött.
A low ridereket én csodálom, a cirkálás része, meg a jellemző autók is tetszenek, de a kapaszkodás a bentmaradásért valami olyasmi, amit nem tudok elképzelni, hogy élvezetes lenne.
Nyilván ez vitatható, de a low riderek megjelenése szerintem legalábbis egyfajta művészetté érett. A fényezés gyakran rendkívül részletgazdag, savanyúcukor (candy) színekkel, csillámokkal (flake) és bonyolult mintákkal. A belső tér is gyakran egyedi, bársony vagy bőr kárpitozással. A megjelenés barokkosan túlzó, a futómű de még a motorblokk is gyakran teljesen krómozott vagy aranyozott egy low rideren.
A fentiek miatt – műszaki, technikai és szakmai tehetség, felkészültség és képességek, művészi tehetség és képességek –, meg úgy általában, azért hogy egyfajta tisztelettel nyúlnak a vasakhoz, engem lenyűgöznek a low riderek. Nem az én ízlésem az eredmény, de a belefeccölt munka, az hogy valamit építenek, az imponál. Szívesen megnéznék élőben egy ilyen találkozót, de úgy vagyok velük, mint paraszt bácsi az állatkertben a zsiráffal: otthonra nem kéne.
Ramon trükkjei
Eredetiben Cheech Marin kölcsönzi Ramone hangját. Ő az a színész, akit számtalan filmben láttunk, ismerős az arca, de neve nem jellemző, hogy ismert legyen. Magyarul Bor Zoltán szólaltatja meg.
Legalább háromféle tekintet-változata és háromféle színezése létezik. A képen látható zöldön kívül arany és lila változata is ismert. A kunsztja pont az, amit egy low ridertől várnánk: ugrál! A mellékelt képeken és videón látható, hogy mivel és hogyan műveli mindezt.
Előző rész: Doc Hudson
Következő rész: Flo (Hamarosan)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése