2021/04/21

Vendégpost: Ahol a klasszikus Matchboxok születtek – Lesney Lee Conservation Factory

Korábban is jelentek meg nálunk vendégpostok, de olyan forrásból mint most, még soha. A téma pedig több mint érdekes.

Amikor újraindultunk az év elején, akkor megfogadtam, hogy a Facebook oldalunkkal is többet fogok foglalkozni. Akkor elindítottam a Matchbox Memories Facebook csoportját is, de őszintén szólva gőzöm sem volt, hogy mit fogok tudni én ott olyat mondani, amit magán a „terméken”, a blogon nem. Nos, én szinte semmit! Na de Ti, a minket kedvelők annál inkább!

Egészen pontosan tegnap töltötte fel az alábbi képeket Kiss Géza a Facebook csoportunkba az alábbi pár sor kíséretében:

„Pár éve ellátogattam London Hackney kerületébe, megkeresni a Lesney műveket. Elvittem hazánk egyik kis büszkeségét is, hadd látogasson haza. Bocs a minőségért, sajnos akkor egy eléggé gyenge mobilkamerám volt. A rakpart a cég kikötője volt.”

Persze azonnal engedélyt kértem az itt történő publikálásra - ez úton is köszönöm szépen!

Pár mondat arról, hogy mi állt ezen a helyen: Az 1960-as években kezdték meg a nagy és akkor igencsak modernnek számító Lesney gyár építését London Hackney kerületében, a Lea folyó* mentén. (*Ezt hol „Lea”, hol „Lee”-ként írják, mindkét írásmód helyes.) A fénykorában 5500 (!) munkás dolgozott, a termelés pedig 1969 és 1982 közt folyt. Ezután az új tulajdonos a gyártást a távol-keletre helyezte át. Az épületekkel olyannyira nem tudtak és akartak mit kezdeni, hogy lyukat ütöttek a tetőbe és a gyártósor nehéz gépeit daruval emelték ki. A terület valami hasonlón ment át, mint mondjuk a mi budapesti Váci utunkon álló patinás gyárak (Láng, Ganz) területe. Amit láttok a fotókon az (nagyjából) a mai állapotokat tükrözi.


Ezt a helyet könnyen tudtam azonosítani a Google Maps-en. Nézzetek körül a Street View segítségével!
Gézának ezért a képért külön köszönet és virtuális pajzson körbehordozás! Az első- és máig egyetlen magyar témájú Matchbox - illetve egyben az első "keleti blokkból" származó jármű is. Nálunk soha nem szerepelt, aminek az az egyetlen oka, hogy anno Ikarus256 Tomi barátunk lefedte a témát. Pici pontosítás: "ő" nem itt született - de felmenői igen -, mert a kis Ikarusok később, 1986 - 2004 közt készültek Kínában vagy Makaón. Ez a konkrét verzió 1988 - 1991 között Kínában.
A sziluettek egyértelmű, hogy mit mutatnak, de a helyet nem sikerült megtalálnom a Google Maps-en. Ha nektek igen, akkor osszátok meg a kommentekben!
"A Lesney Industries ezen a helyen gyártotta a Matchbox játékautókat 1969 és 1982 között. Az autómodellek a Matchbox Ferrari Berlinettát és a Dodge Challengert (mintázzák) melyeket a gyártás első és utolsó évében készítettek ezen a helyen. A szobrot 2012 márciusában állította a Tellford Homes KFT:" Egészen meghatódtam ezen az emléktáblán és a szobron. A kivitelezés zseniális, az MB-75 Ferrari 250 GTL Berlinetta szerepelt nálunk és tulajdonképpen az MB-01 Dodge Challenger is. Amit itt gyártottak az előző linken elérhető post harmadik képe, a narancssárga Hot Rod verzió. A művész amit megmintázott, az viszont a második képen látható zöld, utcai verzióval megegyező piros MB-01. Ez 1976 és 1980 készült ugyanitt. Azt hiszem ez mit sem von le a szobor élvezeti értékéből és megkockáztatom, hogy sokkal szebb is ez a verzió, mint az, ami valóban itt készült még 82-ben.






Nincsenek megjegyzések: