Metalcar Hondarora

Az egyik legjobb, illegális Matchbox másolatról szeretném elsütni a saját képeimet és egy picit bővebben is foglalkozni a megmintázott eredetivel.

Honda CB750
Előre kell bocsátanom, hogy egyáltalán nem értek a motorkerékpárokhoz. A motorozás nekem teljesen kimaradt, volt egy rossz gyerekkori élményem egy Simson Schwalbe hátsó ülésén, valószínűleg azért. Kimaxolva a tévedés jogát, úgy tűnik, hogy amit a Matchbox eredetileg megmintázott és Hondarora néven piacra dobott, az a Honda CB750, amerikai változatából ered. A Hondarora névről semmit sem sikerült kiderítenem. Lehet becenév, mint mondjuk a Barkasra, hogy Barkács, vagy fantázianév. Passz, ha tudjátok, hogy honnan jön, kérlek kommenteljétek be! A szerencsém az, hogy a TotalBike-on Zirig Ápri kitűnő cikket jegyez, amiből kiderül, hogy a CB750 nem csupán klasszikus, de kult státuszba is emelkedett már. Kattintsatok át, érdemes elolvasni, nekem még úgy is érdekes volt, hogy nem értek a motorokhoz – és be kell valljam – nem is érdekelnek.

Lehet, hogy irtózatos nagy bakot lövök, de mutatom az egyetlen katalógust amit sikerült fellelnem a neten Honda CB750-ről, pontosabban CB750F Super Sportról. Elképzelésem sincs, hogy milyen relációban áll a „sima” CB750-el, lehet hogy az egyik alma, a másik meg narancs, de mint fentebb, bocs, felvállalom, hogy fogalmatlan vagyok. (A minőség gyalázatos és talán nem is teljes, megértést kérek.)

 

Amikor a másolat vetekszik az eredetivel
Beczl, 14 (!) évvel ezelőtti postjában már megemlékezett a Metalcar Hondarorákról és számos változatot be is mutat belőle. Már akkor lerántotta róla a leplet, hogy ezek bizony Matchbox kópiák. Ide közbevetőlegesen had linkeljek be egy cikket a Forbs.hu-ról a Metalcar történetéről, ami nagyon érdekes és számomra sok volt az új információ.

A helyzet az, hogy az eredeti, 1975-ös premierváltozat MB-18 Hondarorát is láthattátok már nálunk. A szunnyadó, de közel sem halott „Mások gyűjteményei” rovatunkban, Metalcar-os mostohatesójával sikerült együtt lencsevégre kapni Pgyuri barátom gyűjteményében. Mindenképp kattintsatok át, hogy lássátok mennyire jó minőségű a másolat! Külön érdekesség, hogy 1981-ben pont ilyen zöldben szerepelt az 1-75 sorban mint a Metalcar változat, pont ugyanezekkel az ötküllős kerekekkel. Iszonyú nehéz megmondani – ha nem látjuk az alját – hogy Matchbox, vagy Metalcar. Az egyetlen támpont, hogy a Matchboxnak feketére voltak festve a kerekei – szerintem a Metalcar ebből a verzióból pont, hogy jobban néz ki.

Az 1-75 sorban ez volt az első, realisztikus, részletes és szólóban – értsd: nem utánfutó mellé csomagolt – kínált motorkerékpár. 1975 és 1983 közt szerepelt a kínálatban, négyféle színváltozatban. Az 1-75-be csak civil változatban került. Az utolsó két évében, barna színű műanyag motoros figurát is kap a nyergébe.

A civil verziót a K-6 SuperKings szettben is használják, erről wmormo jegyez cikket nálunk. Khaki zöldben a TP-11 two packba is bekerül 1976-ban.

A Matchbox fejleszti a terméket. 1978-ban oldaldobozos, URH rádiós kivitelben, motoros figurával a nyeregben MB-33 lesz belőle és a neve is Honda 750-re változik. A Hondarorához képest annyiban is más, hogy az első villa és a vele közös műanyag alkatrészből kialakított kormány és lámpa a fém vázzal lesz egy alkatrész. Tehát többé nem kormányozható, de cserébe fém. Több rendőrségi témájú SuperKings pakkba is bekerül, ezek közül a K-71-es szettet tudjuk megmutatni. Az változó, hogy a figura kap-e festést az arcára, kesztyűjére és egyenruhájára. Ahol igen, az nagyon sokat dob a megjelenésén.

A Metalcar ennek a két Matchbox motorkerékpárnak az alkatrészei másolja le és gyúrja össze őket egyetlen termékké. Tulajdonképpen egyetlen dolgot nem koppintanak le, a csak az 1982-1984 közt regnáló, SuperKings K-91 Motorcycle Racing Set-ben előforduló, Honda 750-re pattintott műanyag áramvonal-elemet. Az eredmény a színek, feliratok és így változatok kavalkádja. Hol motorossal, hol anélkül, teljesen véletlenszerűen. A matricákkal sem fukarkodnak és van amikor a Hondából valahogy Yamaha lesz.

Egyetlen fejlesztést végeznek, a motoros figura nem egyetlen darabból áll, hanem két karja és két lába elforgatható, illetve időnként a motoros is kap matricákat a hátára és mellkasára.

ToyaHSW a Retró játékmúzeum blog pontifex maximusza birtokol két papírdobozos példányt is belőle és nála a Yamaha verzió is megcsodálható. Az ő szívességének köszönhetően a dobozt beszkennelve megtalálhatjátok alább.

A két példány közül, amit alább láthattok, az egyik gyerekkori darabom, a másikról már meg nem mondom, hogy hogyan keveredett a gyűjteményembe. Be kell valljam, nem sokat játszottam vele, a kisautós dobozom alján maradt. Egyrészt sokkal nagyobb volt, mint az autóim, másrészt az én mikrokörnyezetemben az általános iskolai cimboráimmal a magyar játékautókat nem sokra becsültük. Egyenesen ciki volt ilyet villantani.

Nagyon jó minőségű másolat, érdekes színfoltja a nyolcvanas évek Magyarországi kisipari játékgyártásának.

Az egyik még gyerekkori példányom, a másikról nem mondom meg, hogy hogyan keveredett hozzám.

Ez a jövevény ezért nem tudom megmondani, hogy gyárilag ilyen kiméra, ötágú csillag hátsó- és sokkülős első kerékkel, vagy valamikor a tulajdonosa módosította így. A tankról a matrica valamikor élete során elveszett róla.

Ez a gyerekkori példányom. Élete jelentős részét a játszós dobozom alján töltötte.

A Matchboxokon - ha jól tudom - nem volt rendszám. Ez is Metalcar fejlesztés!

A Retro Játékmúzeum blog szívességéből a gyári doboz beszkennelve. Elég nagy a felbontás, talán elég jó alap egy reprodukció doboz elkészítéséhez.

Matchbox MB-18 1970 Ford Capri

Nincs példa nélkül, de nem gyakori, hogy a Matchbox újra feldolgozna egy olyan autót, amit korábban már megmintázott. Annyira kevés ilyen van még egyelőre, hogy nem lehet ítéletet hozni az ügyben, hogy az eredetiek, vagy az újrafeldolgozások sikerültek-e jobban, de az új Caprival én nagyon elégedett vagyok.

"Ez történt a korábbi epizódokban"
Az ős-Caprival és derivátumaival kapcsolatban egészen derekas munkát végeztünk, köszönhetően annak, hogy kivételesen több van meg belőlük, mint ami nincs. Tehát az ős-Capriról és két derivátumáról itt olvashattok, ahol a típusismertetőt is meglelitek. Itt az 1-75 sorozatbéli folytatását láthatjátok, emerre meg a Super G.T. feldolgozást.

Újrafeldolgozás
Tehát mint a bevezetőben is említettem, egyelőre nem sok újrafeldolgozás létezik, de ezennel bevezettem a „remake” tag-et a címkefelhőben – csak el ne felejtsem használni is – és visszamenőleg két postnál is használtam.

2021-ben MB-18-ként dobja piacra újra a Matchbox az első generációs Caprit – ezt láthatjátok ebben a bejegyzésben. Az öntvény teljesen új, szakít az előd kedves bumfordiságával, amit én szeretek. Az érdekesség az, hogy az ős-Matchbox az 1969-1974 közt gyártott Capri, 1973-as ráncfelvarrás utáni, „téglalaplámpás” verzióját dolgozza fel. Az új, pedig az értelem szerűen ez előtti, ikerlámpás verziót – ami szerény, abszolút nem mérvadó véleményem szerint sokkal vagányabb. Tehát ez az első generációs Capri, első változata.

Az arányokat én sokkal jobbnak látom ezen, mint az elődön, de az ilyesmi becsapós és nagyon szubjektív. A kerekei nekem még mindig túl nagynak tűnnek, de már közel sem olyan hordószerűen, mint a régin.

A verdiktem az, hogy játékautó kategóriában ez teljesen rendben van, a festése szép, a „menjgyorsan-csíkok” korhűek és abszolút illenek rá.

Az első generáció, első változata. Az ikerfényszórókkal szerintem sokkal vagányabb, mint a későbbi, "téglalaplámpás", ráncfelvarrott változat. Vicces, hogy elsőnek azt dolgozta fel a Matchbox.

A "menjgyorsan-csíkok" abszolút jellemzőek a korra, még azt sem zárom ki, hogy ezek gyári extrák voltak anno. Jól állnak neki!

A kerekeit én még mindig egy kicsit nagynak érzem, de már nem olyan vészesen, mint az ős-Capri Matchboxon.

Itt még lenne helye festéknek és hát mint tudjuk sajnos a "szürke az új króm".

NRFB.

Matchbox MB-24 és MB-18 Ferrari F40

Fura módon és úgy vagyok bedrótozva, hogy a hétköznapi autók – uram bocsá' haszonjárművek – sokkal jobban foglalkoztatják a fantáziámat, amit a szupersportautók. Szerencsére barátom és szerzőtársam annyira elkötelezett rajongója egy márkának, hogy még a nickneve is ez – nem, nem Tata Telcoline – és így némileg ellenpontozza az én becsípődésemet. De ő meg ugye azzal a márkával kapcsolatban rendelkezik némi – bocsánatos – csőlátással. Úgyhogy erőt vettem magamon és felkavarandó az állóvizet  egy egész hetet a Maranellói márkának szentelünk!

Negyvenedik szülinapi ajándék
A Ferrari F40 egy középmotoros, hátsókerék hajtású sportkocsi, mely Nicola Materazzi vezetésével terveztek. Megjelenése a Pininfarina stúdió munkáját dicséri. Az utcai verziók 1987 és 1992 közt készültek. A cég negyvenedik születésnapi modelljének készült, a 288 GTO utódjaként, mely szintén Materazzi munkája. Szomorú nevezetessége, hogy az utolsó Ferrari, amit maga a Commendatore, Enzo Ferrari is jóváhagyott.

Nagyon kevésen múlt, hogy a 400 darabos szériának szánt, de végül 1315 példányban készült, korának legerősebb és legdrágább Ferrarija meg se szülessen. Még 1984-ben Materazzi azt javasolta főnökének, hogy az utcai autókat promótálandó, készítsenek egy autót, amit a híres-hírhedt B-csoport, 4-literes (2,857 köbcenti, ha turbó motoros) kategóriájában indítanának. Akkoriban az a kritika érte a Ferrarit, hogy túlságosan is „puhák” az autóik, ráadásul a Porsche 1986-ban előrukkolt a 959-essel is, így igazán jó ötletnek tűnt megmutatni a versenypályákon, hogy mire képesek. Materazzi megkapta az engedélyt a projektre, de csak a rendes munkaidőn kívül dolgozhatott rajta.

1986-os szezon végére a FIA megszüntette a B kategóriát, pont akkor amikor már elkészült öt, 288 GTO Evoluzione versenyautó. Csak éppen nem volt olyan versenykategória, amiben indulhattak volna. Azt a sorsot szánták nekik, hogy a leghűségesebb – és legvastagabb pénztárcájú – Ferrari rajongóknak értékesítik az utcai használatra nem használható autókat. Szerencsére az egyik gyári tesztsofőr meggyőzte a Commendatorét, hogy ne dobja ki az ablakon Materazzi szerelemprojektjének gyümölcseit és hagyja tovább dolgozni egy utcai verzión. Ferrarinak tetszett a szupergyors, szuperkompetitív, de spártai modell ötlete. Így engedte tovább dolgozni Materazzit, de nagyon rövid határidőt szabott meg, 1986 júniusában mindössze 11 hónapot engedélyezett, 87 nyarára kész kellett lennie az új modellnek.

Az elkészült F40, ötsebességes manuális váltója a hátsó kerekeken keresztül szabadította az útra a 288 GTO átdolgozott motorjának erejét. A 2,936 köbcentis, 90-fokos V8-as motor két turbófeltöltőt és köztes hűtőt is kapott. Teljesítménye 471 lóerő 7000-es fordulaton és 577 Nm már 4000-es fordulatszámnál. Egészen 1990-ig nem volt katalizátor a kipufogórendszerben, mikortól az Egyesült Államokban már előírás lett ezek használata.

További érdekes infókért és nem akármilyen képekért ajánlom figyelmetekbe a Player.hu cikkét, illetve az alábbi videót, ami mindent megmutat, kívül, belül, ahogy vágtázik és lángot köp, igazi élvezet cirka hat percben!

11 évnyi F40
A Matchbox 1-75 sorozatába 1989-ben kerül be az F40 mint MB-24 és utoljára 2000-ben szerepel ott, mint MB-18 (az USÁ-ban mint MB-23). Az a ritka helyzet állott elő, hogy szubjektív és vitatható véleményem szerint pont ez a kettő, a premier- és az utolsó, elbúcsúzó modell a legszebb és mind a kettőt meg is tudom mutatni! A köztes időben összesen 24 változatban jelenik meg az F40-es az 1-75 sorban és spéci kiadásokban, de a zömük olyan elbaltázott ronda, olyan ocsmány festéseket és lehetetlenül ronda kerekeket kapnak, hogy ha én a Ferrari marketingese lettem volna, ráküldöm a Cosa Nostrát, hogy dobjanak napalmot az éppen aktuális tulajdonosára a Matchboxnak. Ez pont a legsötétebb korszaka a Matchboxnak, az Universal és Tyco éra. Érdekes, hogy az 1997-es Mattel felvásárlás után még van három iszonyúan csúnya F40 a kínálatban, majd 1998-1999-2000-ben születik három csinos verzió – köztük ugye az utolsó, amit láthattok is itt.

A képaláírásokból kiderül majd, de azért leírom itt is: A jellegzetes Ferrari pirosra (hexadecimális kódja #ff2800, azaz 100% piros, 15,69% zöld és 0% kék, közszolgálati jelleg letudva) leginkább emlékeztető színű a premiermodell. A legendás nyolc lyukú kerekek remekül állnak rajta és a Ferrari embléma az orrán sem zavaró. Ezzel a motívummal 1992-ig marad a sorban, majd 1992-1993-ban érkezik még mindig MB-24-ként egy trikolor nélküli emblémás verzió belőle, de rendszámmal az alsó légterelőn.

A 2000-es utolsó MB-18 sokkal sötétebb vörös, kevéssé autentikus Ferrari-, de nagyon szép árnyalat! Az apró ágaskodó paripa az orrán tökéletes, az ötágú felnik nagyon hasonlítanak az eredetin lévőkre. Ugyanakkor eltűnnek az oldaláról az apró emblémák – amúgy is az A-oszlopok előtt-alatt lenne a helyük. A barna beltér nagyon szép, bár az azzal egy anyagból készült motorblokknak kicsit fura szín – bár a hátsó szélvédő jótékonyan fedi azt a részt.

Igazából szerepelt már nálunk Matchbox Ferrari F40-es, pont egy spéci kiadásból pont egy olyan verzió, amit semmilyen körülmények közt sem neveznék szépnek. Azonban az ebben a postban szereplők azok, nagyon is!

 

MB-24, premierverzió 1989-ből. Az embléma az orron lehetne sokkal kisebb is, de egyáltalán nem fáj.

A legendás 8-dot kerekek az F40-nek is remekül állnak!

Ugye felesleges, hogy felsoroljam az összes, zseniális részletet, amitől ez a kisautó remek?

A beltér a motorblokkal, ami külön festést is kapott! A kép egy Ferrari kerskedésben készült, utalással a következő post(ok)ra!

Az 1-75 sorban ezt tartom a legszebb változatnak, bár szerintem sötétebb mint "A" Ferrari piros. Ez a tökéletes méret az orrán az ágaskodó paripának.

MB-18, az utolsó Matchbox F40-es 2000-ből. A felnik nagyon hasonlítanak az eredetiére.

A motorblokkról eltűnt, de a hátsó lámpákra került festék.

Matchbox MB-18 - 40th Anniversary Superfast - Lotus Evora

Egészen meglepett, hogy milyen régen foglalkoztunk a Matchbox Lotus Evoráival – konkrétan itt és itt – tíz éve. Az meg még jobban meglepett, hogy tavaly befejezték a gyártását. Persze érthető, 11 évig gyártották ami egy ennyire időtlenül gyönyörű formájú autónál is sok.

A 2009-es, negyvenedik évfordulós Superfast sorozatot nem kell bemutatni nektek. Jókora elmaradásban vagyunk vele kapcsolatban, de ami késik az a vonat.

Szemből van benne valami halszerű. Azzal együtt nekem tetszik.

Szép színt kapott - szemben a fentebb linkelt BoB testvérével.

Hátulról az Exige-re emlékeztet, de ez egyáltalán nem baj.

Matchbox SuperKings K-6: Matchbox Motorcycle Transporter és MB-18 Hondarora - Képzelet ez vagy van ilyen?

A több mint harminc éve, általam birtokolt motorszállítót annak idején Nyugat-Berlinből kaptam valamikor a hetvenes évek közepén - a dobozán még rajta van egy tintával írt szám is ami valószínűleg az árát jelenthette DM-ban. Ez a játék akkoriban nagy szám volt – gondolom nem csak nekem, hiszen a Matchbox ellátottság, különösen a SuperKings sorozatban meglehetősen gyenge volt idehaza.

 

Első látásra egy korrekt, szép tervezésű és kivitelezésű autó, de lehet, hogy nem a motorszállítás az erőssége

Az eredeti, némileg használt doboz. De legalább védte a beltartalmat.

7,50! Ez valószínűleg DM 

Maga a koncepció is eléggé meglepő volt, hiszen akkoriban motorkerékpárt nemigen szállítottak nálunk átlátszó tetejű furgonokkal. Csak a képzavar kedvéért: milyen lett volna mondjuk egy metálsötétkék narancs plasztiktetejű, hatkerekű, ültetett Zuk hátuljában egy csillogó piros-fekete MZ Trophy vonulása valamelyik városunk utcáján. Ez az a kép, ami abszolút elképzelhetetlen volt akkoriban. Maximum egy sci-fi szerző agyában foganhatott meg efféle járgány. De mint körvonalazódott bennem, tőlünk nyugatabbra sem igen volt rá hivatalosan bemutatott mintapéldány. Azóta persze már cipelnek mindenféle utánfutókon és pickupok hátuljára fölhányva mindenféle motorokat, tehát a dolognak ez a része manapság már hétköznapi. Viszont kimondottan erre a célra épített – a szóban forgó modellhez hasonló - motorszállító furgont még nem láttam az óta sem. A kereső mindössze egy használható képtalálatot adott erre a műfajra, de az is egyedi építésűnek tűnik.

Korát megelőző orr rész dizájn

Ha már Hondát szállít, a finom kidolgozású matrica is sugallja azt

Kilóg a... kormány!

Azt nem lehet tudni ma már, hogy annak idején a Matchbox fejlesztői valamilyen prototípus vagy koncepcióautó alapján mintázták meg ezt a kocsit (ahogyan azt számos esetben tették) vagy teljesen saját kútfőből ötlötték ki. Mindenesetre azt láthatjuk, hogy ez a motorszállító a Super Kings sorozaton belüli transporter szériába tartozik a (léptékzavaros) traktorszállító (K-21) és a versenyautó szállító (K-7) mellett. Gyaníthatóan mindegyik fantázia szülötte bár már akkor léteztek ehhez hasonló koncepciójú ám meg nem valósult szállítófurgonok, és a versenyautók szállítására is (pl. Cobra) voltak már jóval korábban ilyen speciális járművek. Valószínűleg ezúttal ezek is inspirálták a fejlesztőket. Érdekesség, hogy ugyanezen alapautóra a plexiburkolatot elhagyva és egy dupla vonókampók installálva egy teljesen más koncepciójú autómentőt állítottak elő K-11 kóddal. Ezért is szerepel talán az autó alján a K-6/11 kódfelirat.

Érdekes, hogy a megnevezése eltér a dobozon láthatótól

Tömzsi megjelenés fölülről is. Itt látszik, hogy egy esetleges eső esetén a fedett plató szépen megtelhet vízzel

A modell 1974-ben jelent meg, az én példányom is ebből az évből való alján is ez az évszám szerepel, viszont a dobozán meg 1975. Ahogy utánanéztem a variációknak, kitűnt, hogy egy féle színkombinációban viszont azon belül kétféle változatban jelent meg a motorszállítónk. A másik változatnál a motorházfedélből kiemelkedik egy irdatlan nagy motor felsőrész, erősen eltúlzott szívótorokkal a jobb hatás kedvéért. Más változást nem tudtam felfedezni a variációk között. Az nem derült ki számomra, de gyanítható, hogy a kiemelt motorú változat jelent meg később.

Talán látszik valamennyire a szerszámokkal imitált műhelypad a plató elején levő pulton

A plexiburkolat – még ha nem is rendeltetésszerűen de – lepattintható, így egy furcsa pickupot vagy furgont kapunk. A hátfal egy kicsit fölemelve lebillenthető és így egy rámpán(?) lehet a motorkerékpárt ki- és betolni. Nem ez nem rámpa, ez csak hátfal, a rámpát azt külön kellene odatenni ahhoz, hogy egy ekkora motort bármilyen módon oda fel lehessen transzportálni. 

Hátfal lent, jöhet a kirakodás

A kissé gyanús arányok

Kissé szűkös a hely itt feltornászni egy CB750-est. Bár van egy kerékrögzítő vájat is kialakítva, de inkább csak darabra mondható kielégítőnek, ugyanis ebben a formában soha nem kerülhet bele a moci első kereke 

A szóban forgó motorkerékpár egy Honda CB750 Hondarora, erről itt lehet többet megtudni. Érdekesség, hogy a motorkerékpár külön is kapható volt (MB-18). Talán ebből is adódhat a némi lépték egyeztetésbeli ügyetlenség, amit az avatott szemlélő észrevehet. Nyilván nem akartak egy újabb motort kreálni a szállítóba, és a szállítót sem lehetett a motor léptékében elkészíteni. Nem nagy hiba de feltűnhet a helyzet visszássága amikor a motor csak oldalra hajtott kormánnyal fér be a kimondottan erre a célra gyártott szállítóeszközbe és még így is kilóg a kormányrúd vége. Talán ezért is dizájnolták meg alakítgatták az egész - egyébként nagyon szépen kivitelezett - burkolatot is ilyen, a funkciótól távol eső formájúra. Az én józan eszemmel a funkció előrébb van mint a dizájn.

Honda CB750

Bizony megázik a rakomány, azon túl, hogy igazán el sem fér

Az alváz is fémből van így a kisautó elég súlyos darab, ahogy a látszat is ezt sugallja. Két kis érdekességre vagy finomságra felhívom azért az olvasó figyelmét. Az egyik a lámpa rácsozata, olyan mint régen a versenyautók "összepókhálózott" első lámpaüvegei. Finom! A másik a hátsó dupla kerekek fölött a karosszériában a viszonylag nagyméretű szellőzőrács. Kizárólag dizájnelem, mert azon a fertályon semmi ilyen funkcióra nincs szükség. Még talán egy apró érdekesség, ha már elkezdtem a részletek kibontását: Ha megnézzük az alját, a hajtáslánc is érdekesen alakul. Mintha nem lenne teljesen befejezve a kitalálás gondolatsora. Most négy- vagy hatkerék hajtású legyen? Mintha egy kardántengely hiányozna a leghátsó híd előtt. De ez legyen a legnagyobb hibája. Összességében nagyon szép a kidolgozása. A sajátom folyamatosan dobozban vészelte át az évtizedeket, gyakorlatilag a „tapogatott” de nem igazán játszott kategória büszke tagja. Annyira nagy kincsnek tartottam mindig is ezt az egyetlen SuperKings méretű Matchboxomat, hogy valóban csak nagy ritkán vettem elő megnézegetni. Ez az önmegtartóztatás most mutatja csak igazán az eredményét, hiszen elsőtulajos, jó állapotú, nullkilométeres, kis szériás ritkaság boldog birtokosa vagyok.

Csak egy kissé kopottan

Német fölirat a doboz kis fülén

Némi instrukció a bonyolult mechanika kezeléséhez (inkább az öregedő szülők részére)

Kormány, ülés, műszerfal rendben

Pofás szerelvény készült el végül is, nem kell a részletekre nagyon odafigyelni

A léptékben lehet némi differencia

Matchbox TP-12 Military Police and Field Car

Az 1977-es TP-12 Twin Pack-et már láthattátok e lapokon a benne lévő Range Rover-nek látszó tárgy okán, de úgy gondoltam, hogyha az MB-20 Police Patrol kapcsán elsütöttem, akkor egy külön postot is megér kapcsolódva az MB-18 Field Car-hoz. Tulajdonképpen az előbb linkelt postokban külön-külön mindent elmondtam a két járgányról, amit érdemesnek és érdekesnek tartottam. Talán annyival lehet kiegészíteni, hogy a katonai egyenruhába bújtatott Field Car előfordul még a szintén 1977-es TP-11-ben és az 1978-80-as TP-12-ben is.

Sikerült olyan szögből lefotóznom ezt a TP-12-őt, amin egyáltalán nem látszik a Field Car motorháztetején lévő matrica. Lévén ez az egy példányom van belőle, marad NRFB.

Matchbox MB-18 Field Car - UPDATED

Alapvetően nem szeretem azokat a Matchboxokat, melyek sohasem volt – jobbára perverz – fantázia szülte darabok és nem valamilyen valódi autót mintáznak. Remélem, nem lövök bakot, de az MB-18 Field Car-ról is azt gondolom, hogy fantázia szülte autó – aztán majd a végén kiderül, hogy valami mikrogyártó, hatvanas években 14 és fél példányban eladott modellje – mégis nagyon szeretem.
UPDATE: A Lottózás menne ilyen jól! A jármű az 1966-1968 közt regnáló, International Harverster, Scout 800 Sporttopon alapul. Játékdokié a skalp!

Szerintem a szótárban nem fogjátok megtalálni a Field Car kifejezést. A „mező autó” fordítás nagyjából olyan, mint a Lucky Strike-ra a szerencsés munkabeszüntetés. A jó munkásember az ilyenekre szemrebbenés nélkül rámondja azt, hogy „dzsipp”, meg persze a Lada Niva-GAZ 69-Toyota Land Cruiser-Nissan Patrol-Toyota RAV4 vonal mentén bármire, úgyhogy talán akkor vagyunk a legokosabbak, ha úgy fordítjuk, hogy ez terepjáró. Remek érzékkel sűrítettek bele minden olyan stílusjegyet, ami azokban az igazi, őszinte terepre tervezett igáslovakban is megvan, mint amilyen a Willys Jeep, az ős Land Rover, GAZ-64. Egyszerű (kocka)forma, a négy sarokba kidobott kerekek és a vászontető. Az 1969-ben debütáló „Auto Steer” regular wheel változat – melynek meglepő módon az alvázán is ugyanez a keltezés olvasható – színeivel nem vagyok megbékülve, olyan mint egy utazócirkusz bohócautója. Az autó és a szín megmarad 1974-ig, különböző Superfast kerekekkel és aztán tovább él különböző Twin Pack-ekben. Ha megnézitek Areh mester gyűjteményének darabjait, akkor elég jó ízelítőt kaptok abból, hogy más – szerintem sokkal dögösebb – színekben hogyan fest. Az én Superfast verziómon keskeny kerekek vannak, melyek talán ha két milliméterrel szélesebbek és nagyjából ugyanolyan átmérőjűek, mint a regular wheel, úgyhogy a karosszérián nem is kellett változtatni – mint megannyi más transition modellnél – csak az alvázon. Ha megnézitek, Arehnél csak szélesebb Superfast kerekekkel van ilyen – igaz annak a karosszériáján sem kellett változtatni, viszont teljesen átszabták az alvázát. Érdekes, hogy mindegyiken megmaradt a pótkerék, a hátfal tartóján, mely gumi nem illeszkedik az rw változat kerékagyaira - egy számmal kisebb.

Lehet, hogy csak rosszul emlékszem, de mintha a Field Car-ból készült volna hazai, műanyag testű, illegális kópia is, de lehet, hogy csak az emlékezetem játszik velem.

Matchbox MB-18 Field Car. Balról a mindössze egy évig gyártott regular wheel, jobbról egy vékony Superfast kerekű verzió.

Egyszerű forma, minden jellemző terepjárós stílusjeggyel.

A pótkerék nem illeszkedik az rw változat kerékagyaira, ugyanis kisebb azoknál.

Tényleg csak a kerekek - meg ami nem látszik, az alváz - az egyetlen különbség köztük.

Az első generációs Superfast változathoz megvan a doboz is. A vicces az, hogy különböző forrásból.

Superfast Type B doboz - már ha nem tévedek.