Egy óriási kedvencemből sikerült végre beszereznem egy makulátlan darabot! Én pontosan tudom, hogy egy csatahajó méretű, amerikai kombi maga az ásító unalom, nekem mégis gyerekkorom egyik meghatározó darabja. Korábban megírtam már mindent róla, amit érdekesnek tartottam – meg a testvérkéiről is. A jelenlegi post oka pusztán csak az, hogy sikerült emberi áron vásárolnom belőle egy példányt, aminek nincs makulája.
Tudom én, hogy unalmas, gyerekkoromban valamiért mégis imádtam - pedig nem is volt nekem. Még ez a szín is büntet...
Igen, ez az ős-, Regular Wheel változat. Az ilyen szuperközeli képek nem csak a fantasztikus részleteket tárják fel, hanem a legapróbb hibákat is. (A porszem nem hiba, hanem szolgáltatás!)
A részletek! A Mercury felirat nem tintából, hanem bizony fémből kiöntve és az egész úgy van fényezve, hogy a festék nem eszi meg az ilyen apró részleteket. De még csak az ajtókilincset sem. A kikandikáló blökik olyan részlet, amiktől generációk zárták a szívükbe a Matchboxokat úgy általában. Az sohasem zavart, hogy az ebek pofája nincs részletesen kidolgozva, hiszen olyan aprók, hogy nem is tűnik fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése