2010/10/02

Matchbox MB-54 Tractor

Vannak olyan járművek, amik egy játékautókat gyártó cég számára úgymond "kötelező" elkészíteni. Az egyik ilyen a traktor, ami ráadásul igen hálás feladat, ugyanis nem feltétlenül kell licencelni, könnyű fejből is rajzolni egyet. Már a Matchbox kezdeti időszakában is volt ilyen jármű, amit később újabb modellek követtek, ám aztán hosszú időre e jellegzetes mezőgazdasági munkagép nélkül állt össze a hetvenötös lista. 2006-ban alkottak egyet a Mattel szakemberei, ami 2007-ben került be először a katalógusba mint MB-54. 2008-ban MB-65 lett, majd a következő évben MB-71-ként ki is futja magát. Persze ezeken kívül nem hiányzik a különféle darabszámú pakkokból, még az Euro Edition sorba is bekerült. Ha úgy vesszük ideális helykitöltő jármű, senkinek nem kell utána fizetni és a gyerekek általában még szeretik is a trakeszokat, de talán nem vagyok egyedül azzal a megállapítással, hogy azért speckó sorba betenni kicsit túlzás volt. Kidolgozására sok panaszt nem tudok felhozni, elég normális járgányt hoztak össze a fiúk. Elég sok részletet megformáltak rajta, mint például a tükröket, az első és hátsó függesztési pontokat, a lépcső bordázott, van kipufogó is a megszokott helyen és a többi. Itt is döntő fölényben van a műanyag, a beltér anyaga alkotja a sárvédőket, a hűtőrácsot és a kipufogót is, utóbbi miatt talán nem volt szerencsés választás a fehér szín ennél a 2010-es ötös pakkban debütáló variáción. A hátsó kerék szerencsére nem az óriás alufelnis peres gumival verzió, az első még határ eset, de lehetne rá jobban illőt is találni a készletből. Összességében nem szólom le, hogy van ilyen modell, ami elveszi a "normális" járgányok elől a helyet, de érvényesülni tényleg csak szettben tud, ha van hozzá egyéb kiegészítő is.

A fehér kipufogó picit furán mutat
A vonóhorog jelenléte természetesnek mondható
Miniatűr feliratok
Ezen ötös pakk mellet idén egy 10-es kiszerelésben is helyet kapott ezzel a festéssel

2 megjegyzés:

Charlie Brown írta...

A fehér alvázra és felnikre szerintem nincs épeszű magyarázat. Feketével 100szor normálisabban festene. Azon nem lamentálok, hogy nem sikerítettek alá valami kifejeztten traktoros kereket, csak előtúrtak a dobozból valami hasonlót, hiszen így 2010-ben a Költséghatékonyság fölött nincs nagyobb úr :(
Pedig egyébként tetszik, ha egyszer kerülne valami más színnel, kísértésbe is esnék, pedig korábban lefektettem az irányelvet, hogy a személyautóknál húzom meg a gyűjtés határát. Pár esetben már át is hágtam a szabályt, így megvan a precedens, óh jaj.. :/

Ikarus 256 írta...

A traktor attól függetlenül, hogy fiktív típusról lett mintázva nekem tetszik, van is belőle pár verzió, de ahogy írtad is, akkor lenne értelme neki az 1-75 sorban, ha lennének pótkocsik, amit utána lehetne akasztani. A linkelt pótkocsis csomag nem volt nálunk, jól tudom?