2009/12/01

Matchbox Real Talkin' – Hot Dog Truck

Vannak olyan Matchbox szériák, melyek csak és kizárólag az én mániáim, épp eszű ember nem gyűjti őket. Az egyik ilyen a Real Talkin'. Ebből már láthattatok itt párat – a legutolsó kapcsán még az is kiderül, hogy miért hívják K9-nek a kutyás rendőri egységeket, innen meg visszalépkedve megtaláljátok az összes eddig itt szereplő beszélő Matchboxot.


Ez alkalommal egy mozgóbüfé kerül terítékre, melyről olyan nagyon sokat nem tudok mesélni. Típusa persze nincs, de kiköpött GMC Value Van, annak is a rövid tengelytávú változata. (Ebből a szívemnek a legkedvesebb Dr. Browné a... Na, melyik filmből is? Lekattintás nélkül ér csak megválaszolni a költői kérdést.) Az árak nem mostaniak rajta, ennyiért már nem osztogatnak kólát, sült krumplit és forró ebet. Persze nem csoda, 1998-ban gyártották. Ezen kívül még egy változata van, egy fehér melyből fagyit mérnek. (A pisztácia kifogyott.)


A megszokott dizájnelem, a videó a Kéz szereplésével – aki egyesek szerint kiszagolja a kanyarokat, hallja az olajnyomást és látja a menetszelet – ezúttal kimarad, ugyanis ez a darab már meg van kukulva, ezért nincs mit bemutatni rajta. Más sorozat kapcsán, de most már biztosan tudom, hogy gombelem van benne, ami az elmúlt 11 év alatt már kilehelte az utolsó voltjait is.


Matchbox Real Talkin' – Hot Dog Truck. NRFB, de már megkukult.
Tizenegy évvel ezelőtt tizenöt dolgot tudott mondani. De már elmúlt neki.
Kiköpött GMC Value Van.
Az is régen volt, amikor ennyiért adtak gyorskaját.
A hátulján a gazdasági bejárat.



Hogy mégse maradjatok videó nélkül, szerepeljen itt a Bee Gees-től a Jive Talkin', aminek az égvilágon semmi köze ehhez a dologhoz, csak a Talkin'-ról ez ugrott be, meg a Modern, de hát azért nekem is van lelkem...