2010/03/22

Matchbox MB-59 Porsche 928

Arra az észrevételre jutottam, hogy postolgatom itt nektek az eddig bemutatott Matchbox Porsche-k különféle verzióit, pedig a tizenkettő megformázott típusból eddig csak hat szerepelt itt - az idei 914-es lesz a bűvös babonás számú modell. Ezen akkor most változatok, és jöjjön egy új típus - bár már felújítottként szerepelt itt - a Matchbox Porsche 928-as képében.

A Porsche-nál a hetvenes években úgy gondolták, hogy már ideje lenne lecserélni a 911-es modellt. Akkor még nem tudták, hogy ez egyenlő lenne a cég bukásával, de akkor még részükről jó ötletnek tűnt. Végül 1977-ben mutatta be a Porsche 928-ra keresztelt új modelljét. 1978-tól volt kapható, és egyből Az év autója választáson az első helyen végzett. Ebben a modellben próbálták egyesíteni a 911-es teljesítményét, kezelhetőségét és egy luxusautó által nyújtott kényelmet. A könnyű kezelhetőség miatt, az orrmotor mellett döntöttek, így lehetőség nyílt, viszonylagosan jól használható két hátsó ülés beépítésére is. Mivel a 924-es ekkor már megvásárolható volt, így az orrban elhelyezett vízhűtéses motor már nem számított újdonságnak a Porsche-től, ellenben a 4,5 literes V8-as motor az igen, ilyen elrendezésű és hengerszámú motor itt debütált először. A motort az optimális 50:50 százalékos súlyelosztás érdekében az első tengely fölé építették, a váltót - a 924-hez hasonlóan - pedig a hátsó tengelyhez. Ennek köszönhetően a hátsó kerekek könnyebben megbirkózhatnak a 240 lóerővel, ami az idő előre haladtával, és a köbcenti növekedésével 1992-ben már 350 lóerőre, míg a térfogat 5,4 literre nőtt. Eddigre már - 1987-ben - átesett egy ráncfelvarráson is, mely lényegében kimerült a lökhárítók és a bennük levő világítótestek átplasztikázásán, valamint az új felnik megjelenésében. Mindezek a légellenállásnak nagyon jót tettek - a tényező 0,34-re csökkent -, de az eladásokat nem nagyon tudta fellendíteni, így 1995-ben utód nélkül meg is szüntetik a gyártását. Hiába volt egy nagyon jó autó, mind műszakilag, mind formailag, nem tudta átvenni a 911-es helyét. Természetesen a 911-es mindvégig kapható volt pályafutása alatt, sőt, mind a mai napig köztünk van, amiként szerintem egészen a Porsche gyár bezárásáig meg fog maradni.

A Matchbox 1979-ben alkotta meg kicsiben, de csak 1981-ben kezdte árulni a Porsche 928-as modelljét, MB-59-es számmal. 1987-ben jelenik meg utoljára - stílszerűen a megmintázott autó ráncfelvarrásának évében - az 1-75-ös sorozatban, összesen négyféle verzióban. A barna kivitelnek számtalan alfaja létezik, ugyanis a barna színnek is vannak árnyalatai, valamint a beltér, a szélvédő és az alváz is lehet más színű, az én példányomhoz képest. Kidolgozása nagyon jó, minden apró részlet megvan rajta, nyílik az ajtaja, valamint még ennek is fém az alváza, tehát elég súlyos darab. A beltere követi a külső részletesen kidolgozott minőségét, szépek az ülések, van rendes középkonzol, a kormány is rendes darab a műszerfal előtt. A szélvédőn találunk ablaktörlőt és visszapillantó tükröt, a csomagtérajtón is van ablaktörlő és a fűtőszálról sem feledkeztek meg. A Matchbox Porsche-t mintázó modelljei közül - a korai 910-est leszámítva - a még fém alvázzal rendelkezőek közül - 911, 928 és 944, mindegyiknek nyílik az ajtaja, úgymond ezek még a régi iskola tanításai szerint készültek.

Matchbox MB-59 Porsche 928
Kis jóindulattal még a szélvédőt is barnának mondhatjuk
Hatalmas ajtó segíti a beszállást hátra
Kellőképpen hangsúlyos a Porsche felirat
Nyitott ajtón keresztül könnyen szemügyre vehető a beltér
Ebben a szép kék színben debütált a modell
A rendszám az alváz része, ami egyben rögzítőelem is
Korabeli fotón egy jobbkormányos
Egy egykor zsír új hátulról
Szép kis röntgenrajzIlyet sem láttok egy Ferrarin :-P

4 megjegyzés:

Tommi írta...

Meglepően világos a Te barna példányod.

RÁJEN írta...

Nem rossz ez, azt mondom... De hol van az, amit tőlem vettél (vagy cseréltél)? Amúgy most az ebayen van legalább két igen jó Tomica igen jó (azonnali) áron a típusból...

dancergee írta...

Mint tudod....

A Ferrari olasz ócskavas :)

porsche írta...

Tommi: lehet, még nem láttam másik barna mellett az enyémet.

RÁJEN: Nem lehet mindent egyszerre, idővel az is sorra kerül (vettem). Nagyon szép a Tomica féle is, volt már a kezemben nemrég egy, csak nem volt nálam akkor elég zsé, hogy elhozzam :-(

dancergee: Látom tetszik érteni a célzást ;-)