A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MB-68. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MB-68. Összes bejegyzés megjelenítése

2024/04/10

Átalakítás: Matchbox MB-68 Dodge Caravan

Felújítós postunk is nagyon régen volt már, és az sem gyakori, hogy átalakított kisautóért tudatosan adok pénzt, úgyhogy e post tárgya többszörösen is kilóg a sorból!

A legtöbb e lapokon megjelent átalakított, vagy felújított kisautó olyasvalaki munkája, akit ismerek, sőt egyenesen barátom, szerzőtársam. Szándékosan nem hozok itt példákat, de a bejegyzés végén a címkefelhőben mindenképp kattintsatok a megfelelő tag-ekre a remek darabokért! Olyan is becsúszott már, hogy nem tudtam mit veszek, vagy konkrétan átvágtak, mint Gabent a napszemüveggel.

Ez a darab a Vateráról van. Pontosan tudtam, hogy nem gyári – bár az eladó ezt nem közölte –, de beleszerettem. Azonnal megfogott, hogy mennyire jól elkapta a készítője azt a woodie (utánzat) változatot, ami az 1984-es, Dodge Caravan katalógus borítóját is díszíti! Ezzel tulajdonképpen el is mondtam mindent arról, hogy miért érdekes ez a példány. Azt nem tudom megmondani, hogy mely változatból készült, mert az összes Matchbox Dodge Caravan sötétpiros beltérrel bír.

Az előző linkkel le is tudtam az ős-Caravan postra a linket, de a teljesség kedvéért álljanak itt a hivatkozások az eddig itt megjelent verziókra is! Úgyis mint: Pan Am, a gyerekkori fekete darabom, a teljesen valószínűtlen Parasite.

Amikor a króm még króm volt! Ezek a képek kicsivel több mint 15 éve, 2009 februárja óta várják, hogy megjelenjenek. Türelmes fotók!

Nagyon jól hozza a Dodge gyári woodie utánzat változatát!

Nagyon tetszik, hogy a tolóajtót is becsülettel lefestette az ismeretlen alkotó!

Innen viszont hiányzik a "fa" panel, de nem is takarja le a típus és márkejelzéseket. Az összes Matchbox verziónak piros a beltere - kivéve a Parasite-ot, aminek nincs -, ezért nem lehet megmondani, hogy miből készült.

2023/12/20

Matchbox Collectors No.07 Porsche 910 - 70th Anniversary Special Edition

2021-ben hozta vissza a Matchbox a Collectors szériát, vagyis a gyűjtőknek szánt, felextrázott - gumi kerék, részletgazdag festés, fém alváz, papír doboz - kisautókat tartalmazó sorozatot. Természetesen a hetvenedik évforduló alkalmára ebből is készült speciális sorozat, amiből most a Porsche 910-et - mi mást - mutatom meg nektek.

910 újra
1970-ben jelent meg az első Matchbox Porsche 910 az 1-75-ös sorban, mint MB-68, de erről már volt  szó korábban. Később írtam egy felújítás alkalmával, hogy nekem nem ez a legkedvesebb Matchboxom, de azért összejött belőle pár darab is, mint például ez a felmatricázott példány.
 
Idén viszont, ahogyan korábban a Porsche 911 Turbo-ból is, ebből is készítettek egy teljesen újragondolt változatot ami egyből a legmagasabb kitüntetésben részesült, vagyis a gyűjtői széria speciális sorozatában debütált. Sem a megjelenésére, sem a kidolgozás minőségére nem lehet sok panasz, nagyon szépre sikerült. A bő ötven évvel ezelőtti elődjéhez képest természetesen több részletet kapott, főleg szemből látványos a különbség az orrkiképzésnek és a lámpafestésnek köszönhetően. A fém alváz megmaradt, de ezt betudom a Collectors szériának, ahogyan a gumis kerekeket is. Nem tudom, hogy szándékozik-e kiadni a Matchbox pőrén, műanyag alvázzal és sablon kerekekkel az 1-100-as sorban is, de én bízom benne, szívesen látnám ott is.

Collectors
Szerencsénkre a Mattel egyre több kisebb-nagyobb különleges, az 1-100-on kívüli sorozatot is eljuttat hozzánk, így például a Collectors szériát is. Ennek ellenére én nem találkoztam senkivel, aki ezt a 70th Anniversary Special Edition sort látta volna hazai üzletben, én is másodkézből jutottam a No.07-es sorszámú Porschéhoz. Ezt azért kicsit sajnálom, mert nem csak maga az autó, de a csomagolása és a hozzá adott doboz grafikája is igencsak mutatós. Éppen ezért gondolkoztam azon, hogy beszerzek egy másodpéldányt is belőle, hogy elrakhassak egyet bontatlanul is. Az előbb említett okok miatt kicsit elment tőle a "kedvem", de aztán megtört a jég.
 
Az összesen nyolc darabból álló sorozatból ugyanis a Matchbox készített olyan kiadást, ami tartalmazza mind a nyolc modellt dobozostul. Szerencsére ez már itthon is elérhető, így már viszonylag könnyű dolgom volt egy bontott másodpéldány beszerzésére, de hogy őszinte legyek nem teljesen csak ez vezérelt mikor megrendeltem ezt a pakkot.
 
A blisteres verziók piros grafikájú doboza helyett itt teljesen újat kapunk, ami megidézi a régi dobozok báját, értsd piszok jól néznek ki! Eleve a doboz külső grafikája már visszarepít a múltba, megéri elidőzni minden kis részletén, szépen átültették a régi dolgokat mai köntösbe. Nekem két dolog nem tetszik csak rajta, az egyik, hogy mind az öt autónak 70-es a rajtszáma, szerintem sokkal jobb lett volna, ha elöl van a 70-es, aztán a 69-es és így tovább csökkenőben.
 
A másik a négy felirat, hogy nyolc autót tartalmaz a csomag, az lehetne egy és kicsit visszafogottabb. De nem is a nagy dobozon van a hangsúly, hanem az autókhoz passzoló kicsiken, ahol a környezetet mindenhol az autó felhasználási jellegéhez igazították. Itt igazán kitettek magukért a készítők, szerintem mindegyik nagyon szépre sikerült.
 
Szóval emiatt a kis dobozka miatt van most nekem egy bontott másodpéldányom, aminek a gyártási minősége csapnivaló lett. A festése tele van a tampózásból eredő foltokkal - hirtelen jobb kifejezést nem találtam rá -, a tetején a narancs csíkban egy pontban már le volt kopva, illetve a csomagolásban tudott kicsit ficánkolni, így az megkoptatta a szélvédő felső részét.
 
Borzasztóan lehangolónak találom, hogy a Matchbox, a saját születésnapját ünneplő prémium kiadásában ilyen minőségű kisautót csomagol. Ezek után direkt jobban szemügyre vettem a blisteres verziót, az szerencsére rendesen néz ki, csak az ramaty amit az ember eleve kézbe akar venni...

Nálam a matt szürke szín nyerő és a dekorációval elégedett vagyok, nekem tetszik az összkép
Az oldalsó ablakokon nem fukarkodtak a részletekkel, a kereke is tetszik
A hátuljában nem sok potenciál rejtőzött, mégis sikerült szépen telerakni részletekkel
Főleg a jobb oldala lett katasztrofális a festését tekintve
Ha már újra van 910-es, akkor gondoltam összefotózom a régiekkel
Alapvetően a matricás verziót kerestem, de most lettem figyelmes erre az árnyalatbeli különbségre
Az első kialakítása sokkal jobb az újnak, lejjebb van, gömbölydedebb, így jutott hely a két levegőbeömlőnek is az orrán
Matrica helyett itt már minden festve van
Azt hittem sokkal esetlenebb lesz mellette a régi, de szerintem nem vészes annak egyszerűsége
A finomabban kidolgozott részletek mellett látványosabb a mélyebbre húzott karosszéria
A kipufogó jóval visszafogottabb, a lámpa már a karosszéria és nem az alváz része
Hátul mindhárom kis ablak sokkal ívesebb lett
Az ajtó mögötti levegőbeömlő sokkal hangsúlyosabb elődjénél, de azért szerintem lehetne lyukas is, hogy még jobban nézzen ki
Az alja is egy fokkal több részletet kapott, tetszik ez a diagonál stílusú gumi az abroncsokon
Nincs mese, elképesztően szép ez a doboz grafika!
A doboz teteje és jobb oldala
A doboz bal oldala mindegyiken az autón előforduló dekorációt kapott
A kötelező licenc téma az aljára került
Vannak nekem jó kis dobozvédő tokjaim - ami mint látható picit nagyobb is, mint kéne -, ám a Collectors sorozat dobozai olyan nagyok, hogy még így sem férnek bele
Első körben így egyesével jelentek meg. A grafika merőben más, de nekem ez a verzió is nagyon tetszik.
A nyolcdarabos gyűjtői doboz nagyon ütős grafikát kapott
A doboz hátulja elárulja a tartalmát, így senkinek sem zsákbamacska
Felnyitva az előlapot (ami alapból le van ragasztva) elénk tárul a tartalma, akár nem is szükséges tovább bontani annak, akinek nincsenek "tapizási" hajlamai
A fedlap belső oldala
Fiók szerűen kihúzható az autókat közre fogó rész, innen már kézbe is lehet őket venni

2023/09/06

MB-68 Dodge Caravan – Update

Vanitiszesek, szevasztok! Hogy mi történt az előző részekben: Ez az első bejegyzésünk az ügyben, típusismertetővel. A Parasites változat, ami szó szerint egy csúnya elfajzás itt csodálható meg. Míg a remek, Pan Am festésű meg itt.

Amit ebben a postban láthattok, az első az 1-75 sorban megjelentek közül – ami előtt a bordó, promó verzió is létezett, amire nagyon fáj a fogam amúgy – 1984-ből. Ez a konkrét példány az egyik utolsó gyerekkori kisautóim egyike, szóval az összes plezúr rajta az én lelkem nyomja. Nagyon szerettem amúgy, leginkább a tolóajtaja miatt.

Króm és Convoy kerék.

Így feketében van egyfajta "fontosember szállító" jellege, nem?

És igen, ami miatt nagyon szerettem. Ja, 2024-ben jön majd valami hasonló featurával ellátott jármű a Matchboxnál, a Moving Parts sorozatba!

Igen, ezek a plezúrok az én lelkemen száradnak, gyerekkori példány.

Ide elfért volna még némi festék, de akkoriban nem volt divat kiemelni a világítótesteket külön.

Nem szimmetrikus.

2022/12/30

Matchbox MB-68 Dodge Caravan

Egy újabb, történelmi jelentőségű jármű a Matchboxtól, amin nem is látszik, hogy történelmi jelentőségű jármű!

Lee Iacocca bosszúja
Az egyterűt abban a formájában, ahogy arra a jelenben a szóból gondolunk egyértelműen Lee Iacoccának köszönhetjük. Az egész a Fordnál kezdődött a hetvenes években. Részben az olajválság miatt, a gyártók elkezdtek azon gondolkodni, hogy mi a csudát is lehetne kínálni a családoknak az olyan rettenetes méretű, kombi csatahajók helyett, mint a Mercury Commuter – hogy valami Matchbox referenciát említsek. A Fordnál Iacocca vitte az egyterű projektet, amit a vezetőség nem sokkal a Chryslerhez történő átigazolása előtt kaszált el azért, mert pont az előbb említett családi cirkálók piacát féltették.

A Chryslernél tovább engedték az ötletet, no nem azért mert olyan nagyon jól működött a kristálygömbjük, hanem mert afféle „minden mindegy”, világvége hangulat uralkodott a cégnél. A Jimmy Carter elnöksége alatt működő kormányzat 1979-1980 közt másfél milliárd (!) dolláros mentőövet dobott a haldokló cégnek. Ennek java részét a Plymouth Voyager / Chrysler Town & Country / Chrysler Voyager / Dodge Caravan néveken futó platform kifejlesztésére fordították. A siker óriási volt, a Chrysler rövid idő alatt visszafizette a kölcsönt és nem mellékesen megvette az American Motors Company-t (AMC) és a Lamborghinit is.

A sztori nagyon sokáig folytatható lenne, mert a személyautóra szabott garázsokba beállítható családi csapatszállítók tündöklésében és bukásában sokkal több van, de minket most csak és kizárólag az első generációs Dodge Caravan érdekel. A helyzet az, hogy megvan az 1984-es, USA katalógus ami bár nem a legjobb minőség, de a műszaki adatok kisilabizálhatóak.













Öt év
A Matchboxnál az 1-75 sorban mindössze öt évig szerepelt mint MB-68, vagy MB-64, többféle de egészen visszafogott, családi járműre teljesen emészthető festéssel. Nekem a kedvencem amúgy az 1984-es fekete, alul ezüst sávos premiermodell – van is ilyenem még gyerekkorból, majd egyszer a jövőben biztosan megmutatom. De! A története 1983-ban kezdődik, ugyanis bordó fényezéssel és belsővel a Dodge kereskedőknek készült mint promóciós modell. Ilyet szívesen birtokolnék, szerintem ez a legszebb az összes verzió közül. Több spéci szettbe is bekerül, a Virgin, British, Pan Am légitársaságok színeit viselve, a repülős készletekben teljesen hiteles crew transport, de a Parasites szériában szerintem rettentően beteg!

A krómozott hűtőmaszk nagyon látványos, de a legnagyobb attrakciója a nyitható oldalsó tolóajtó, amit gyerekként nagyon szerettem. Érdekes, hogy míg egyes modelleknél a Matchbox teljesen elhanyagolta, hogy a műanyag ajtókat illessze a modell alapszínéhez, a Caravannál nem. Minden verzióján olyan színű ez az alkatrész, mint a fényezés. Ja és hát persze a Convoy kerék szinte mindennek jól áll.

Amit ebben a postban láthattok, az az 1987-ben és 1988-ban is regnáló változat. Talán a szettek sugallják, de van egy olyan bármiféle bizonyítékot nélkülöző megérzésem, hogy ez a design eredetileg szintén egy légitársaságnak készült és a „Caravan” helyett ott másnak kéne állnia. Legalább két, amerikai cég színeit belelátom.

Szerintem kitűnő kisautó, nem ez a legszebb festése, de autótörténelmi szempontból külön érdekes.

A króm-túladagolás engem mindig levesz a lábamról!

Én ebbe legalább két légitársaság színeit meg logóját is belelátom. Nincs rá bizonyíték, de van egy olyan érzésem, hogy eredetileg ez is repülős szettbe lett tervezve és csak az utolsó percben cserélték le a feliratot.

A bal oldalon nincs hátsó ajtó...

Mert hogy csak a járda felőli oldalon van...

...egy működő tolóajtó, ami ennek a kisautónak a legnagyobb attrakciója.