2010/11/27

Matchbox MB-88 GMC Tow Truck

A már jól ismert GMC Wrecker 2000-ben az 1-75-ös sorozatba nem került bele viszont az 1-100-as sorban megtalálható. A sorban ő volt az MB-88-as, a nevét illetően pedig a GMC után a Wrecker helyett a Tow Truck szavakat használta a Matchbox. A zöld fényezést gazdagon feliratozták a dekoráció mellett, a telefonszám amerikai módi szerint lett feltüntetve. Apró érdekesség, hogy a szélvédő ezen nem matt műanyag, így egész jól megcsodálhatjuk az üres belteret. Mivel külön bejegyzést szerintem nem érdemelnek, így most itt megragadom az alkalmat, hogy megmutassam kettő, már korábban kitárgyalt változat eltérő verzióit. Az egyik a tavalyi ötös csomagban megjelent lila vontató, amit a Matchbox kétféle kerékvariációval, valamint másfajta dobozban is kiadott. Erről ugyan volt már szó nálunk korábban, de most meg is tudom mutatni, ugyanis a terep kerékkel szerelt változatot is sikerült beszereznem. A másik páros onnan ered, hogy a kopottas gyerekkori darabom mellé szerettem volna egy hibátlant is. Nem teljesen ugyanazt sikerült beszereznem, ugyanis az újoncnak nem krómozott az eleje. Ennek oka, hogy az alváza műanyag helyett fém, ami a súlyán is érződik. Egy kis lámpafestés után akár mehetne is a Lesney Editionba.

Ron is a GMC-t választotta
A szélvédő nem matt, így egész jól látni a beltér ürességét
Aszfaltra és földútra való kivitele is van
Elég szembeötlő a különbség
Felül a műanyag, alul a fém
Ennek még szép fehér a platója és a gémje
Matchbox MB-88 GMC Tow Truck

1 megjegyzés:

pittlaren írta...

Elképesztő, mennyit dob az "újoncon" a fém orr rész! Karakterekkel kifejezhetetlen, mennyivel jobban néz ki! Sokkal markánsabb. Tegnap láttam az egyik hiperben a narancs, "Zentner" (?) feliratos verziót.