2021/08/17

Corgi Superhaulers - DAF 95XF Dukes Transport LTD

Már az utolsó töltényeimet lövöldözöm el Corgi Superhaulers ügyben. A rémesen kiábrándító és a csudaszép után újra egy klassz darabot mutatok, hozzá olyan vontatóval ami eddig nem szerepelt még itt – mármint ebben a méretarányban.

95XF
Én nem tudom mi van ezekkel a kamiongyártókkal, de a régi, amúgy cégtörténetileg fontos mérföldköveikről úgy hallgatnak, mint a CIA arról, hogy ki lőtte le Kennedyt! Mondom azt a keveset, amit erről a szériáról ki bírtam túrni: 1997-ben vezeti be a holland gyártó a hosszú távú fuvarozásra szánt szériát. A 2,25 méteres fülke háromféle változatban készül, Comfort Cab, Space Cab – a szójátékot már tisztáztuk korábban, ehhez a generációhoz képest amit most tárgyalunk kettővel újabb – és Super Space Cab. A DAF saját fejlesztésű, hathengeres, 12,6 literes, soros elrendezésű, 24-szelepes, Euro 2-es dízelmotorja, 381 – 483 lóerő közti teljesítményű változatokban rendelhető meg hozzá. A csúcsot a Cummins 500 lóerő körüli (530?) erőműve jelenti. 1998-ban Truck of the Year díjat kap, 2005-ben pedig az XF105 váltja.

Korabeli DAF sajtófotó. Balról a Super Space Cab verzió, amit a Corgi és a Matchbox is megmintázott. Jól látható a fülke felső részén az manzárdablak.

Vótmár!
Tulajdonképpen a vicces az, hogy szerepelt már ilyen vontató nálunk, csak éppen más méretarányban. Ez bizony teljesen ugyanaz, mint amit a Matchbox is hoz a Convoy szériában és a legmókásabb, hogy pont ugyanott van elnagyolva az is, mint ez. Kivételesen az ETS2-nek – korábban linkelt postokban rettentően túltárgyaltam mi ez – semmi köze nem volt ahhoz, hogy nekem kellett ilyen vontató. Csak a Matchbox miatt kellett nagyban.

A DAF következetesen 95XF-nek hívja a sorozatot. Más szériáknál a szám és az XF sorrendje változik, de ennél következetesek. No, ezt a Matchbox és a Corgi is elrontja.

Persze a nagyobb Corgi pontosabb, mint a Matchbox. A jellegzetes hűtőmaszk itt két, jól elkülönülő darabból van, míg a Matchboxon egyetlen darab műanyag adja ki. Mind a kettő a Super Space Cab változat, aminek egészen fent, afelett a rész felett, ahol a Corgin a „Dukes” felirat van, egy vékony ablak van, amitől a fülke hálórészébe is jut jobban fény. Ez mindkettőn megvan jelzés szinten, de „lefalazták”, amiért kár. Egyetlen okát tartom valószínűnek, hogy a Matchboxnál miért hagyták el ezt a részletet, ha már tetőablakot viszont készítettek a plafonra, tehát felvitték oda a szélvédő műanyagját: Annyira vékony lett volna a fülke fém része itt, hogy a strukturális szilárdság rovására ment volna. A Corginál nem tudok rá mentséget, hiányolom ezt a részletet. A Matchboxnál igen dícséretes, hogy ott a DAF sajátosság a három ablaktörlőlapát, de úgy kivitelezve az 1:64-es méretarányban, mint az 1:110 körüli Matchboxnál, ormótlan lenne. A feliratokat azonban hiányolom a hűtőmaszkról, ebben a méretarányban már kötelező jellegű gyakorlatnak gondolom ezt.

A beltér elnagyolt, de biztos ami biztos, jobbkormányos. Ez még a Superhaulers minőségi korszakából van, csakúgy mint a Renault, vagy a daycab Scaniák. A fém dominál mindenhol, az abroncsok gumik, nagyon-nagyon rendben van! A festéssel elégedett vagyok, egyrészt egy valamikor létező, de (talán a 2000-es évek elején) bekebeleződött cég motívuma. Mókás, hogy csak minden másféle vontatóval találni róla képet, DAF-al pont nem. Másrészt nem valami rettenetes, cirkuszoskocsi festés, ami a brit cégekre annyira jellemző.

A ponyvás félpótkocsi ugyanaz, mint a Renault szerelvénynél, de ezekben a színekben sokkal látványosabban kijönnek a részletek, mint ott. Nem tudom eldönteni, hogy az első tengely véletlenül áll feljebb mint a másik kettő, vagy ez egy tudatos, üzemanyaggal és gumival spórolós pótkocsi változat akar lenni.

Összességében nem rossz ez, de a brexitált Albionból történő beszerzését csak akkor javaslom, ha van valami jó trükkötök a méregdrága postázás, ÁFA-vám kavarás kicselezésre, szóval brit előre tolt helyőrséggel rendelkezők előnyben!

Itt még dobozban, de bár makulátlan, ő már volt dobozon kívül nem önkezem által is jól. A dobozon 2001-es dátum olvasható.
Nem rossz, nem rossz, de kicsit elnagyolt. Se típusjelzés, se manzárdablak. Ebben a méretarányban azért már illene.
A beltér elnagyolt, de jobbkormányos - mivel egy brit cég színeit viseli, ez így helyes.
"Metált bírod?" Fém. Mindenhol. Nehéz, masszív, kitűnő!

Valamikor létező cég, ízléses, letisztult motívuma. Határozottan tetszik!

Nem tudom eldönteni, hogy véletlen-e - nem látok sérülést semelyik szóba jöhető alkatrészen sem -, vagy verzió, hogy az első tengely felemelt állapotban van.

2021/08/16

Matchbox MB-28 '75 Chevy Stepside Pickup Silverado

Az 1975-ös Chevrolet Stepside régi kedvencünk. Egyszerűen azért, mert a 2008-ban debütáló platós számtalan és egy változata egy dologban egyezik: egyik jobb mint a másik. Egyáltalán nem tudom rossz néven venni a Matteltől, hogy időről-időre előveszi. 2008 és 2012 közt minden évben kijöttek változataival, ha nem az 1-120 sorban, akkor ötös csomagban, vagy spéci kiadásban.

2015-ben változtatnak valamennyit a plató részén, hogy könnyebb legyen összeszerelni. Egészen pontosan a plató műanyag részébe benyúlik a plató ajtajának fémjéből egy nyelv. Az eredeti öntvényen nem volt ilyen, amúgy a modell élvezeti értékén mit sem változtat.

Ez a változat 2018-ban került az 1-125 sorozatba. A festése meglepően részletes ahhoz képest, hogy a „mezei” sorozatból kerül ki. Olyannyira nem spóroltak a részletes festéssel, hogy az A-oszlop alá odakerült a kivitel jelzése. A Silverado 1975-ben a csúcsfelszereltséget jelentette. Évekkel később, egészen pontosan 1998-tól, a GM mint önálló márkát kezdi el használni a Silveradot – amihez hasonlóra a konkurens gyártóknál is találni példát.

Mivel a típusismertetővel egészen eddig nem foglalkoztunk, következzék a lehető legautentikusabb ilyen, az 1975-ös katalógus!

 

A felszereltségi szintek. Rögtön az első a csúcs Silverado.





Természetesen a kisautón látható festés egyedi és nem gyári. Nem mondom, hogy a való életben nem találnám túlzottan harsánynak, de kisautónak tökéletes.

Ahhoz képest, hogy nem spéci kiadás, nem spóroltak az apró részletek kifestésével.

A "Silverado" embléma az A-oszlop alatt egészen meglepő.

Részletes pedig "csak" az alap, 1-125 szériából van.

2021/08/14

Macro Machines Autoscontro / Smash-Ups Porsche 959

Az utóbbi években ugyanarra a helyre járunk nyaralni, ahol található egy szép nagy játékbolt. A kínálata minden korosztályt és témakört lefed, tényleg szinte minden van. Ettől függetlenül magamnak még semmit sem tudtam ott venni, az idén viszont már majdnem sikerült.

Bizonyára sokan ismeritek a Micro Machines nevű kisautókat. Aki nem annak pár szóban csak annyit, hogy szó szerint nagyon picik, kb. olyan hosszúak, mint amilyen széles egy Matchbox. Teljesen műanyag, a végtelenül leegyszerűsített autók ezek, de azért jól felismerhetőek a megmintázott típusok. Ezen tulajdonságai miatt nem tartozik az érdeklődési körömbe, pedig a Matchboxnak is volt hasonló méretű szárnypróbálgatása, de az majd egy másik történet lesz. 

Nos, a tudásom az imént leírtakban ki is merül, így fogalmam sem volt, hogy a gyártójának - Galoob - létezik egy nagyobb méretarányú sorozata is Macro Machines néven. Ezek már bizony közel vannak a megszokott kisautós mérethez, vagyis pont akkora amit már jó szívvel be tudnék illeszteni a gyűjteményembe. Egy ilyen sorozatba sikerült belefutnom abba a játékboltba, ami ráadásul egy spéci széria lehet. A csomagolása teljesen olasz nyelvű, itt Autoscontro, általában azonban Smash-ups néven került forgalomba. Ennek annyi a lényege, hogy az autó elején van egy kis kiálló rész, amit ha benyom az ember, akkor valódi autók baleseteire emlékeztető hangokat ad ki. Ennek a kis kiemelkedésnek ráadásul az autók hátulján megvan a negatív mása is. Utóbbi információ kapcsán saját megfigyeléseimre hagyatkozom, az előbbit viszont csak netes rákeresés alapján tudom, mivel 30 éves korára már megadta magát az elem benne. Ha jól láttam csavaros az alja, gondolom cserélhető.

Nagyon jó kis szuvenír lett volna végre magamnak, ám végül nem hoztam el, de azért gyorsba lefotóztam. Alapjaiban véve semmivel sem tükröz jobb minőséget, mint a Micro széria, nem is igazán lett szép a végeredmény, de ezektől még elhoztam volna. Az ára viszont eltántorított, képtelen voltam ennyi pénzt kiadni érte.

Elég viseltes a csomagolása, meglátszik rajta a 30 év. A buborék szépen be is volt már horpadva a sok nyomogatástól.
Meglepő módon a fenti négy autóból mindegyik ott volt, akár a teljes sort be lehetett volna gyűjteni. Érdekes, hogy itt a képeken nyoma sincs a kiálló pöcöknek.
Íme a tévéreklám

2021/08/13

BadBoy Custom Diecast Garage – Szezon 1 Epizód 13


Normálisan szombat lenne a BBC napja nálunk, de lévén ez az első széria tizenharmadik - és a dolgok jelenlegi állása szerint egyben utolsó publikált - része, poénnak gondoltam péntek tizenharmadikára időzíteni. Matchbox Convoy az átalakítás alanya, mely filmes járművé avanzsál.

2021/08/11

Matchbox MB-25 Ford Cortina Mk. II. – Magyar kiadás

Ott tartottunk a történetben, hogy 1971-ben a Ford Cortina Mk. II. kikerül az 1-75 sorozatból. 1987-ig kellett várni arra, hogy feltámadjék poraiból. A Matchbox Magyarországra kiszervezett gyártásába bekerül ez a járgány is. Mi több, valamikor ez idő tájt a bolgár gyártásba is bekerül. Míg a magyar gyártásból olyan nagyon sok verzió nem születik, a bolgárok rengeteg változatban ontják, ki tudja mettől-meddig.

Amit a mellékelt képeken láttok gyermekkori példányom és ehhez képest igencsak jó bőrben vészelte át az eltelt éveket, pedig játszottam is vele. Szomorúan kevés hazai gyártású Matchboxom egyike. A képeket látva azt kívánom, hogy bárcsak visszamehetnék az időben a gyerekkori énem fülébe súgni, hogy a vékonyka zsebpénzemből szerezzek be ahány magyar Matchboxot csak tudok! Akkor mi – mindent IS tudó kisiskolásokként – szentül meg voltunk róla győződve, hogy jó minőségű hamisítványok ezek és nem becsültük őket sokra.

Érdekessége, hogy ez alatt már széles Superfast kerék van és ehhez képest nem áll sokkal magasabban, mint a Regular Wheel verzió, holott ez a jellemző. Érdekes lenne összehasonlítani egy vékony Superfast kerekű, brit verzióval az alvázukat.

 Öltönyös Csávó fejlesztett!

Úgy nézzétek, hogy ez a gyerekkori példányom! Ehhez képest egészen makulátlan, nemde? A széles Superfast kerekek is milyen jól állnak neki!

És a vonóhorgára is hogy vigyáztam!

Itt kérem valami mókolás van a rendszámokkal!

Érdekes, hogy nem áll sokkal magasabban, mint a Regular Wheel, pedig általában ez szokott történni.

NRFB.

2021/08/10

Matchbox CY-9 Convoy, Coke Around the World Collection #3, Mercedes-Benz Actros China

Vagiztam itt a közelmúltban, hogy ahhoz képest, hogy a Mercedes-Benz Actros MP1 mennyire kevésszer szerepelt a Convoy szériában, ahhoz képest mennyire sok megvan nekem abból a kevésből. Tessék, itt a bizonyíték, hogy nem voltak üres szavak! A 2000-ben kiadott spéci, Coca-Cola tematikájú Matchbox Collectibles szériában kiadott egyik Actros szerelvényt láthatjátok alább.

Ha az előző Actros postban - bűn rossz minőségben - a korabeli katalógust szolgáltattam, akkor itt szerepeljék az Actros 1857 robbantott ábrája. Mi munka lehet egy ilyen grafikában?!

Azt hiszem nem kell túlmagyaráznom, hogy ez miért is nem lesz kibontva kb. soha.

Értékeljük a szándékot, hogy ki akarták festeni a világítótesteket! A helyzetjelző és az index sikerült, a fényszóró az nem.
Gumiabroncsok. A dobozon a kosz még egy előző életemben történt kiállításból rakódtak rá, szóval most már érzelmileg kötődöm a porszemekhez. Némelyiküket név szerint is ismerem.

Jó, értem én, hogy egyendoboz, de a Kínai Népköztársaság lobogója és a Szabadságszobor ilyettén konstellációja a Coca-Cola logó kínai változatával valami olyasmi, amitől minden laposföld-hívő grand-mal rohamot kap!

Króm, festék, abroncsok gumiból.

Azt hiszem ez az a dizájn, aminek az elkészítése kettő percnél többet nem vehetett igénybe. Van rá egy hárombetűs jelző a fejemben és nem, az nem a "szép".

A spéci széria többi darabja. Egy megvan közülük.

2021/08/09

MB-25 Ford Cortina Mk. II - Regular Wheel

Lehetséges, hogy én vagyok fordítva bekötve, de kisautó ügyekben mindig is sokkal jobban érdekeltek a hétköznapi autók, mint mondjuk a szupersportautók. Ez a Ford Cortina generáció a mi földrajzi koordinátáinkon jobbára ismeretlen, tulajdonképpen unalmas is, de a története, mint Matchbox kalandos és már csak ettől érdekessé válik.

A korosztályom a dobozautókon szocializálódott. „Kis doboz elől, nagy doboz középen, kis doboz hátul”. Egy életre belénk ivódott, hogy az autó így néz ki. Ladák, Wartburgok, Polski Fiatok tehetnek róla, hogy szeretem a dobozautókat. Pont ezért ezt a kisautót is.

Autó a felső-középosztálynak
A Cortina a brit Ford családi autója volt, melynek különböző generációit 1962 és 1982 közt gyártották – meglepő módon – nem csak a szigetországban. Az 1970-es években egyenesen a legnépszerűbb autó volt Britanniában. A Matchbox az 1966-1970 közt regnáló második generációt mintázta meg először – aztán egy későbbit is, de ezt csak a történeti hűség kedvéért említem. Ez a háromféle karosszériával készült, kétajtós kupé – ez a Matchbox –, négyajtós szedán, illetve kombi. A motorok egyetlen V6-os, 3-literes kivétellel mind sornégyesek, 1,2- 1,3-, 1,5- és 1,6 literes lökettérfogattal. A Wikipédia vonatkozó bejegyzése csak négysebességes kéziváltót említ, de a mellékelt leírásban bizony ott az automata is. Lévén ez egy ausztrál katalógus – talán 1968-ból, de a hangsúly itt a „talánon” van – ezen egyáltalán nem csodálkozom.

 














Fura is lenne, ha nem lenne, mert a Cortina II világautó volt a maga idejében. Egyrészt gyártották olyan meglepő helyeken is, mint Tajvan, Hollandia, Dél-Korea és annyira nem is meglepőkön mint Ausztrália és Új-Zéland. Másrészt árulták is ezeken a helyeken, de Kanadában is, ahol a második legnépszerűbb importautó volt a VW Bogár után. 1967 és 1970 közt az Egyesült Államokban is eladtak belőle egy észlelhető mennyiséget, 1969-ben egész 21 469-ig sikerült feltornázni az eladások számát – hogy aztán a Ford dobja az európai modellek árusítását és az ottani szubkompakt kategóriát átvegye a rossz emlékű, amerikai Pinto.

Minden kerékkel
A Matchbox 1968-ban vezeti be a Mark II-őt és a regular wheel (gombkerekű) verzió nem is készül más színben, mint az a metálos barna. Charlie Mack említ egy olyan verziót, aminek sárga tetőcsomagtartója is van, de nagyjából az olyan gyakori mint a Nessie észlelések. 1970-ben megkapja a vékony Superfast kerekeket – sajnos ilyenem még nincs – és világos- vagy sötétkékre színezik át. Még 1971-ben is a tagja az 1-75 sorozatnak, hogy röpke négy év után kikerüljön a kínálatból.

A Ford Cortina II szerintem magán viseli a Regular Wheel korszak minden jellemző, igencsak szerethető részletét. Minden apró részlet a karosszéria anyagából került kidolgozásra, még az olyan aprók is, mint a (nyitható) ajtók belső oldalán az akszesszoárok. Auto Steer funkciója is van, bár én azt pont nem becsülöm sokra. Nyilván nem a legfelkapottabb gombekerkű Matchbox, az értéke is ezt tükrözi, de semmivel sem képvisel gyengébb minőséget, mint a népszerű, sokkal drágább darabok.

A TÖRTÉNETNEK ITT MÉG NINCS VÉGE! A folytatás majd egy későbbi részben következik!


Ford Cortina Mk. II kupé. Gombkerékkel csak ebben a színben készült.

Minden apró részlet a karosszéria anyagából kialakítva és az elmaradhatatlan vonóhorog. Nos igen, ez a példány látott már szebb napokat is.

A műszerfalat és a kormányt nem cizellálták túl - bár az eredetiről készített fotókat elnézve nem is nagyon lett volna mit -, de az ajtó belső oldalán is ott vannak az apró részletek kidolgozva. A Regular Wheel éra már csak ilyen. Ja, Öltönyös Csávó az étlapot olvasgatja és nem mást csinál, becsszó!