Matchbox MB-33 Lamborghini Miura

Sokak szerint ez a világ legszebb autója. Nehéz vitatkozni velük.

57 éves de bármennyit letagadhatna
Ha szobor lenne, klímaaktivisták öntenék le mindenféle trutyival és a tervezője, Marcello Gandini nevét együtt emlegetnék Michelangelo di Lodovico Buonarroti Simoniéval. De „csak” egy autó. De micsoda autó?!

Be kell valljam, hogy a napokban láttam a 2022-es, „Lamborghini: The Man Behind the Legend” (Az ember a legenda mögött) című életrajzi filmet ami az apropót szolgáltatta ehhez az íráshoz. Nagy csalódás volt, az én ízlésemnek nagyon lassan hömpölyög és azt sugallja, mintha Ferruccio Lamborghini tervezte volna a formát, a Bertone stúdió és Gandini még említésre sem kerül. Mi több afféle bálványdöntési kísérletnek érzem. Ugyanakkor örvendetes, hogy Gian Paolo Dallara, Paolo Stanzani és Bob Wallace, a három mérnök akik a karosszéria alatt lapuló dolgokért felelős viszont megkapja az őket megillető elismerést. (Ne hallgassatok rám, nézzétek meg és ítéljétek meg magatok!)

A Riválisok. Ezt a rövidfilmet mindenképp látnotok és hallanotok kell! Hangerő fel és gyerünk! A "bal sarokban" a Miura volánjánál Valentino Balboni, aki negyven évig volt a Lamborghini vezető tesztpilótája. A "jobb sarokban" a Ferrari Daytona volánjánál Arturo Merzario, F1 versenyző, aki a Scuderia színeiben is versenyzett. Makaróni westernek zenéjére komponált képsorok, zseniális az egész!

De beszéljünk az autóról! Pontosabban: nincs mit beszélni róla, mert az Autónavigátor hét évvel ezelőtt, a Miura 50 éves szülinapján megtette. Nagyon alapos, remek képekkel illusztrált anyag, megéri átkattintani!

A Lamborghini életrajzi film előzetese.

54 éves de bármennyit letagadhatna
1969-ben debütál a Matchboxnál a Miura, nyilván még gumírozott(nak tűnő) gombkerekekkel. Az ajtók nyithatóak és megkapja az Auto Steer funkciót is – bővebben lásd a Szlengszótárban – amit amúgy én nem becsülök sokra. Sok verziója nincs, ahhoz képest ami ebben a bejegyzésben szerepel még egy, fehér beltérrel.

Még 1969-ben megkapja a vékony Superfast kerekeket, de aranyszínű lesz. Ezzel a festési sémával marad 1971-72-ben is. Nagyon szép, de nekem az SF verzióból még szintén az 1969-ben kapható sárga tetszik.

A gyártás vége felé széles Superfast kerekeket kap, amihez átszabják a hátsó kerékjárati ívet. Ez a beavatkozás általában nagyon nem áll jól a Matchboxoknak, de valahogy a Miura kivétel, nem fest rosszul. Ez a verzió került aztán a Japán kiadásba is – ott már P400 SV-nek hívja a Matchbox.

Bolgár gyártású változatai is vannak, széles SF kerékkel, a szivárvány minden színében, de ezeket nem tartom valami sokra.

Remek, részletes kisautó és nem készült túl sokáig.

Szempillák!

Jó kérdés, hogy ez milyen rendszám lehet! Ajtók zárva.

Tessék beszállni! A beltér elnagyolt, de a középkonzol felismerhető.

A V12 is ott figyel - külön alkatrész, fémből.

MB-25 Ford Cortina Mk. II - Regular Wheel

Lehetséges, hogy én vagyok fordítva bekötve, de kisautó ügyekben mindig is sokkal jobban érdekeltek a hétköznapi autók, mint mondjuk a szupersportautók. Ez a Ford Cortina generáció a mi földrajzi koordinátáinkon jobbára ismeretlen, tulajdonképpen unalmas is, de a története, mint Matchbox kalandos és már csak ettől érdekessé válik.

A korosztályom a dobozautókon szocializálódott. „Kis doboz elől, nagy doboz középen, kis doboz hátul”. Egy életre belénk ivódott, hogy az autó így néz ki. Ladák, Wartburgok, Polski Fiatok tehetnek róla, hogy szeretem a dobozautókat. Pont ezért ezt a kisautót is.

Autó a felső-középosztálynak
A Cortina a brit Ford családi autója volt, melynek különböző generációit 1962 és 1982 közt gyártották – meglepő módon – nem csak a szigetországban. Az 1970-es években egyenesen a legnépszerűbb autó volt Britanniában. A Matchbox az 1966-1970 közt regnáló második generációt mintázta meg először – aztán egy későbbit is, de ezt csak a történeti hűség kedvéért említem. Ez a háromféle karosszériával készült, kétajtós kupé – ez a Matchbox –, négyajtós szedán, illetve kombi. A motorok egyetlen V6-os, 3-literes kivétellel mind sornégyesek, 1,2- 1,3-, 1,5- és 1,6 literes lökettérfogattal. A Wikipédia vonatkozó bejegyzése csak négysebességes kéziváltót említ, de a mellékelt leírásban bizony ott az automata is. Lévén ez egy ausztrál katalógus – talán 1968-ból, de a hangsúly itt a „talánon” van – ezen egyáltalán nem csodálkozom.

 

Fura is lenne, ha nem lenne, mert a Cortina II világautó volt a maga idejében. Egyrészt gyártották olyan meglepő helyeken is, mint Tajvan, Hollandia, Dél-Korea és annyira nem is meglepőkön mint Ausztrália és Új-Zéland. Másrészt árulták is ezeken a helyeken, de Kanadában is, ahol a második legnépszerűbb importautó volt a VW Bogár után. 1967 és 1970 közt az Egyesült Államokban is eladtak belőle egy észlelhető mennyiséget, 1969-ben egész 21 469-ig sikerült feltornázni az eladások számát – hogy aztán a Ford dobja az európai modellek árusítását és az ottani szubkompakt kategóriát átvegye a rossz emlékű, amerikai Pinto.

Minden kerékkel
A Matchbox 1968-ban vezeti be a Mark II-őt és a regular wheel (gombkerekű) verzió nem is készül más színben, mint az a metálos barna. Charlie Mack említ egy olyan verziót, aminek sárga tetőcsomagtartója is van, de nagyjából az olyan gyakori mint a Nessie észlelések. 1970-ben megkapja a vékony Superfast kerekeket – sajnos ilyenem még nincs – és világos- vagy sötétkékre színezik át. Még 1971-ben is a tagja az 1-75 sorozatnak, hogy röpke négy év után kikerüljön a kínálatból.

A Ford Cortina II szerintem magán viseli a Regular Wheel korszak minden jellemző, igencsak szerethető részletét. Minden apró részlet a karosszéria anyagából került kidolgozásra, még az olyan aprók is, mint a (nyitható) ajtók belső oldalán az akszesszoárok. Auto Steer funkciója is van, bár én azt pont nem becsülöm sokra. Nyilván nem a legfelkapottabb gombekerkű Matchbox, az értéke is ezt tükrözi, de semmivel sem képvisel gyengébb minőséget, mint a népszerű, sokkal drágább darabok.

A TÖRTÉNETNEK ITT MÉG NINCS VÉGE! A folytatás majd egy későbbi részben következik!

Ford Cortina Mk. II kupé. Gombkerékkel csak ebben a színben készült.

Minden apró részlet a karosszéria anyagából kialakítva és az elmaradhatatlan vonóhorog. Nos igen, ez a példány látott már szebb napokat is.

A műszerfalat és a kormányt nem cizellálták túl - bár az eredetiről készített fotókat elnézve nem is nagyon lett volna mit -, de az ajtó belső oldalán is ott vannak az apró részletek kidolgozva. A Regular Wheel éra már csak ilyen. Ja, Öltönyös Csávó az étlapot olvasgatja és nem mást csinál, becsszó!

Matchbox MB-55 Mercury Park Lane Police Car

Végre-valahára eljutottam ahhoz az autóhoz, ami egyrészt két gyerekkori kedvencemnek a papája, illetve nagypapája, másrészt felnőtt gyűjtőként az egyike a tíz legkedvesebb Matchboxaimnak, harmadrészt pedig azért is érdekes, mert volt olyan idő, amikor a Matchboxnál nagyon is tudták mit csinálnak.

Luxus járőrautó?

A közelmúltban mutattam be a sorban a második járőrautót a Matchbox kínálatából. Nem sokkal ez előtt pedig – mások mellett – tettük tisztába azt a kérdést, hogy hová illeszkedett a Mercury a FoMoCo kínálatában. A márka pozicionálása után, joggal gondolhatnánk, hogy egy Mercury járőrautó nettó marhaság és ilyesmi sohasem róhatta az utakat. Nem is tévedhetnénk nagyobbat!

Az 1960-as években, az Egyesült Államokban egyre több rendőrség hozta azt a szabályt, hogy a járműveik minimális tengelytávja 122 - 124 hüvelyk (kb. 310 - 315 cm) közt kell hogy legyen. (Pici magyarázat: A tengerentúlon a rendőrségek üzemeltetése nem egységes, vannak helyi, megyei, állami rendőri szervek. Számomra közel sem világos, hogy ki-kinek jelent, milyen alá-mellé-fölérendeltségi viszonyban vannak egymással, de az biztos, hogy a szabályozás nem egységes, ezért van az, hogy nagyon eltérő egyenruhákban és festésű járművekkel dolgoznak.) A Ford sok helyütt kiírta magát a hatósági megrendelések zsíros piacáról, amikor a 1968-ban debütáló Ford Galaxie – az egyel későbbi generáció, mint amit mi tárgyaltunk a kisautó kapcsán –, „csak” 119 hüvelyk tengelytávúra sikerült. Ennek a szabályozásnak amúgy az volt az értelme, hogy olyan autót akartak, amiben elférnek a rendőrök kényelmesen a szolgálat ideje alatt, a cuccaik is, a gyanúsítottak is, és egy nagy sebességű üldözésnél sem akar leesni az útról a rövid tengelytávja miatt. Mint a klasszikus bohóctréfában, a FoMoCo kínálatában is „volt másik”. A szintén 1968-ban debütáló Mercuryk tengelytávja 123 hüvelyk volt, tehát a probléma elvben meg volt oldva. De csak elvben, mert a Mercurykkal egy a nagy baj: Hogy nem Fordok.

Azért a Fordok sem tűntek el.

A napnál világosabb, hogy egy autógyár ceruzája teljesen másként fog akkor, ha egy olyan szervvel tárgyal, mint egy rendőrség és bőven belefér, hogy egy Mercuryt, Ford árban kapjanak meg a rend őrei, akár még úgy is, hogy a szalonokban megvásárolható modellektől jelentősen eltérő autókról olyan extrákat hagyjanak el, amik azoknál alapárasak, hogy így kreáljanak olcsóbb modelleket. Ha elég sokat rendelnek ilyeneket, akkor megéri a gyárnak speciális modellt kreálni. A baj az, hogy milyen a dolog látszata. Egységsugarú, adófizető állampolgár, Átlagos Józsi (Average Joe) nem biztos, hogy jó szemmel nézi, hogy a rendőr, aki őt megbüntette gyorshajtásért, nem Fordban ül, mint mondjuk ő, hanem egy Mercuryban – függetlenül attól, hogy azért hány adódollár folyt ki a kasszából. A Mercury számára ha nem is feltétlenül elérhetetlen, de legalábbis nehezen megfizethető. Szóval nem veti fel az öröm amiatt, hogy a Mercuryt az ő adójából fizették ki. Ez aztán ugye halmozottan problémás, ha egy kisváros rendőrségéről van szó, ahol Átlagos Józsi egyszerre járt általánosba az utcaseprőtől kezdve, a rendőrfőnökön át, a polgármesterig mindenkivel, akik közül legalább kettő rábólintott, hogy Mercuryra költsenek és ne valami olcsóbbra. Az meg a világon mindenhol rossz egy rendőrfőnöknek, meg egy polgármesternek ha az Átlagos Józsik és az ő volt osztálytársaik az utcaseprők haragszanak rájuk. A különbség csak abban van, hogy hány Átlagos Józsi – és volt osztálytársuk az utcaseprő – haragszik rájuk és nekik milyen a vérmérsékletük. (Lehet, hogy túlmagyarázom a dolgot, de tessenek kedves lenni az előző eszmefuttatásban a Fordot Opelre, a Mercuryt meg BMW-re behelyettesíteni és máris megvan a kelet-európai földrajzi koordinátákra alkalmazott, könnyű érthetőség.) Pontosan ezért az 1960-as évek végének Amerikájában a Mercury rendőrségi autók ha nem is voltak példa nélküliek, semmiképp sem voltak gyakoriak. Összesen 55 000 darab készült az 1968-as modellévben teljes méretű Mercuryból – ebben benne vannak a kétajtósok, a kombik és lenyitható tetejűek is – de arról nincs feljegyzés, hogy ebből hányat adtak el hatóságoknak.

 Az 1968-as Mercury katalógusnak, számunkra érdekes oldalai.

Miért nem Monterey?

A fentiek alapján joggal gondolhatnánk, hogyha már Mercury rendőrautót rendeltek, akkor az a belépőszintet jelentő Monterey volt. Akkoriban négy felszereltségi szint létezett a négyajtós Mercury szedánok közt. Drágasági sorrendben a legolcsóbbtól kezdve a legdrágábbikig ezek Monterey (3052$) Montclair (3331$) Park Lane (3552$) illetve Park Lane Brougham (nem találtam rá árat és úgy fest, hogy bár ez volt a „full extra”, talán az autó oldalán csak a Park Lane jelent meg névként). Ahogy a korabeli katalógust elnéztem, a legnagyob, „Super Marauder 428 V-8” névre keresztelt, 428 köbhüvelykes, azaz 7 literes V8-as blokk, amit 340 pacira taksáltak hivatalosan – nem hivatalosan meg gyanítom lényegesen több volt az, a kortárs Cougarban is hivatalosan 335 lovas volt a csúcs motor, a valóságban meg inkább 410 –, minden felszereltségi verzióhoz csak felárasan volt rendelhető. Így meg tudom megmagyarázni azt, hogy például a Missouri Állami Autópálya Őrség (Missouri State Highway Patrol) miért a Montereyt használta: az volt a legolcsóbb, ahhoz is ugyanúgy feláras extra volt a nagy erőmű, mint bármelyik másikhoz is az lett volna. Márpedig azt használta, amit az alábbi fotók is hűen tanúsítanak – még ha az ott szereplő autó „csak” egy replika, nem eredeti restaurált eredeti darab.

 Mintha a Matchbox erről vette volna a mintát!

 1968-as Mercury Monterey...

...a Missouri Állami Autópálya Őrség színeiben. A fantasztikus replikáról a képek a Curbside Classic-ról származnak.

Azt is meg tudom megindokolni, hogy a Matchbox miért a Park Lane-t mintázta meg rendőrautónak. Más volt az alapmotor. Pontosabban a teljesítménye volt különböző, maga a blokk ugyanaz, csak abban tér el, hogy hány torkos karburátort kapott, illetve milyen volt a sűrítési aránya. Így ami papíron a Park Lane-ben 315 lovat eresztett szabadon, a szerényebb felszereltségű változatokban 280-, illetve 265 lóra volt hitelesítve. Összefoglalva bizony volt olyan, amikor a Matchboxnál nagyon is pontosan tudták, hogy mit csinálnak és nem a később oly jellemző gyakorlatot követték, hogy azt a típust írták rá, amit az adott megmintázott autó kivitele maximálisan elviselt. Szóval szó sincs róla, hogy a Park Lane volt a „leg", ezért akkor „had szóljon”.

 1968-as Mercury Monterey.

 Mennyire jó lenne játszóautónak, úgy ahogy van!?

Modelfrissítés

A Matchbox két év szolgálat után váltotta le a Galaxie-t a Mercury Park Lane-nel, hogy a Regular Wheel verzió 1968-ban és 1969-ben teljesítsen szolgálatot az 1-75 sorban. Ez az autó ugyanazokon a fém-felnis, gumiabroncsos kerekeken jár, mint az ős-Mustang és megkapja az Auto Steer funkciót, mint testvére a Mercury Cougar. Viszont ebben már két rendőr teljesít szolgálatot, „akikkel” kapcsolatban az a nagyon sanda gyanúm, hogy merevítési szerepet is játszanak, minthogy segítenek a helyén tartani a szélvédő műanyagja (színtelen) fölé ültetett megkülönböztető jelzést. A verziók száma mindössze kettő, a fehér autón ugyanaz a matrica motívum tűnik fel, mint az előd Galaxie-n. Mint azon, itt is lehet kék és piros is a megkülönböztető jelzés, de az elterjedtség aránya pont fordított, itt a kék a gyakori (nem olcsó), a piros a ritka (mocskosul drága) a leosztás. Ha Galaxie-t dicsértem a múltkoriban, akkor erről egyenesen áradoznom kell. Elfogult vagyok, persze hiszen ez az egyik kedvenc Matchboxom, de hogy miért az elfogultságom, azt talán nem tudja jobban lefesteni más, minthogy megemlítem azt a részletet, hogy ott van az autó oldalán hátul a Park Lane felirat, fémből kidolgozva, nem festékből! (Az más kérdés, hogy atommikroszkóp kell az észleléséhez, olyan apró, de ettől még ott van!)

 Annyira remek, hogy ugyanazt a díszítést kapta, mint az elődje!

 Nem látszik annyira jól, de ebben már ketten ülnek. A hátulja felé meg ott a Park Lane felirat, mikroszkopikus betűkkel.

 A hátsó ablak nem sérült, hanem gyári hibás, egy légbuborék van benne. Mondjuk ilyet sem láttam még másik kisautón.

 Még a Mercury felirat is jól olvasható a hátulján. Jé, nincs vonóhorga!

 Közel azonos méretarányúak - 1:72 és 1:73 - de a Mercury sokkal nagyobb, 78 milliméter hosszú, a Galaxie csak 73.

 Ha minden igaz, akkor ez egy "E" típusú doboz.

Matchbox MB-18 Field Car - UPDATED

Alapvetően nem szeretem azokat a Matchboxokat, melyek sohasem volt – jobbára perverz – fantázia szülte darabok és nem valamilyen valódi autót mintáznak. Remélem, nem lövök bakot, de az MB-18 Field Car-ról is azt gondolom, hogy fantázia szülte autó – aztán majd a végén kiderül, hogy valami mikrogyártó, hatvanas években 14 és fél példányban eladott modellje – mégis nagyon szeretem.
UPDATE: A Lottózás menne ilyen jól! A jármű az 1966-1968 közt regnáló, International Harverster, Scout 800 Sporttopon alapul. Játékdokié a skalp!

Szerintem a szótárban nem fogjátok megtalálni a Field Car kifejezést. A „mező autó” fordítás nagyjából olyan, mint a Lucky Strike-ra a szerencsés munkabeszüntetés. A jó munkásember az ilyenekre szemrebbenés nélkül rámondja azt, hogy „dzsipp”, meg persze a Lada Niva-GAZ 69-Toyota Land Cruiser-Nissan Patrol-Toyota RAV4 vonal mentén bármire, úgyhogy talán akkor vagyunk a legokosabbak, ha úgy fordítjuk, hogy ez terepjáró. Remek érzékkel sűrítettek bele minden olyan stílusjegyet, ami azokban az igazi, őszinte terepre tervezett igáslovakban is megvan, mint amilyen a Willys Jeep, az ős Land Rover, GAZ-64. Egyszerű (kocka)forma, a négy sarokba kidobott kerekek és a vászontető. Az 1969-ben debütáló „Auto Steer” regular wheel változat – melynek meglepő módon az alvázán is ugyanez a keltezés olvasható – színeivel nem vagyok megbékülve, olyan mint egy utazócirkusz bohócautója. Az autó és a szín megmarad 1974-ig, különböző Superfast kerekekkel és aztán tovább él különböző Twin Pack-ekben. Ha megnézitek Areh mester gyűjteményének darabjait, akkor elég jó ízelítőt kaptok abból, hogy más – szerintem sokkal dögösebb – színekben hogyan fest. Az én Superfast verziómon keskeny kerekek vannak, melyek talán ha két milliméterrel szélesebbek és nagyjából ugyanolyan átmérőjűek, mint a regular wheel, úgyhogy a karosszérián nem is kellett változtatni – mint megannyi más transition modellnél – csak az alvázon. Ha megnézitek, Arehnél csak szélesebb Superfast kerekekkel van ilyen – igaz annak a karosszériáján sem kellett változtatni, viszont teljesen átszabták az alvázát. Érdekes, hogy mindegyiken megmaradt a pótkerék, a hátfal tartóján, mely gumi nem illeszkedik az rw változat kerékagyaira - egy számmal kisebb.

Lehet, hogy csak rosszul emlékszem, de mintha a Field Car-ból készült volna hazai, műanyag testű, illegális kópia is, de lehet, hogy csak az emlékezetem játszik velem.

Matchbox MB-18 Field Car. Balról a mindössze egy évig gyártott regular wheel, jobbról egy vékony Superfast kerekű verzió.

Egyszerű forma, minden jellemző terepjárós stílusjeggyel.

A pótkerék nem illeszkedik az rw változat kerékagyaira, ugyanis kisebb azoknál.

Tényleg csak a kerekek - meg ami nem látszik, az alváz - az egyetlen különbség köztük.

Az első generációs Superfast változathoz megvan a doboz is. A vicces az, hogy különböző forrásból.

Superfast Type B doboz - már ha nem tévedek.

Matchbox MB-06 Ford Pickup

Ha készítenénk egy ilyen kimutatást, akkor szinte biztos, hogy a valaha megjelent Matchboxok között a leggyakoribb márka a Ford. A pickupok pedig ebből a márkából mindig is népszerűek voltak a cégnél – már ezeken a lapokon is láthattatok többet is, így tényleg csak találomra belinkelem a kedvenceim: mondjuk ezt, és ezt, meg ezt, no meg egy ilyet is.

A tréfás az, hogy voltak olyan darabok az évek során a sorozatban, melyek szemlátomást valamelyik régebbire épültek. Hogy ezt nem én vettem észre elsőnek, annak ékes jele, hogy Areh mester is egy kalap alá vesz ezekből egy rahedlit. Az egy tőről fakadó darabok apukájának én mindig is az MB-6-ot tekintettem. Az alvázon nincs keltezés, az első katalógus amiben felbukkan, az 1969-es. A regular wheel változat tudja az „Auto Steer” trükköt, azaz ha megdöntjük valamelyik irányba, akkor az első kerekei elfordulnak. A gépet átviszik a Superfast sorozatba is és az utolsó katalógus, amiben még nyoma van, a vékony Superfast kerekű kisteherautónak, az 1973-as. Ilyenem sajna nincs, de ezzel gyakorlatilag ki is merítettük a verziókat: a régi, és az új kerekű változatok ugyanabban a vörös színben pompáznak, a különbség kimerül abban, hogy a hűtőrács és a lökhárító fehér, vagy krómozott műanyag.

A stepside kivitelű kisteher – fordítsuk „oldalfellépősnek” akármilyen bénán is hangzik –, a Ford amerikai, F-100-as sorozatát mintázza, annak is az ötödik generációját, melyet 1967-72 közt gyártottak az USÁ-ban. (Aztán 1971-től kb. 1992-ig, gyártották Brazíliában.) Ez a részletet is megvan rajta, de éppen csak-hogy, a felületes szemlélő simán csak egy kis díszlécnek nézi. Ami arról árulkodik, hogy ez a fellépő a fülke és kerékjárati ív közt az, hogy az ív mögött már nincs ilyesmi. A vezetőfülke belső kialakításánál megelégedtek a három személynek is elegendő „egybe pad”, a kormány és egy jelképes műszerfal kialakításával, de én ebben a méretarányban elégedett is vagyok ennyivel. A plató kapott egy borítást, amit sokan csak ponyvaként emlegetnek, de én hajlamos vagyok keménytetőnek gondolni – erre utal a két téglalap alakú oldalablak, bár a hátsó rész kivágása tényleg inkább ponyvára utal. Sajnos pont ez az alkatrész szokott a leggyakrabban hiányozni ezekről a járgányokról, mint az alábbi képekről is látszik, nekem is van egy hiányos darabom.

Matchbox MB-06 Ford Pickup, 1969-ből.

Itt látható legjobban az oldalsó fellépő és a ponyva, vagy keménytető.

Létezik Superfast kerekes verzió is, ugyanilyen színben.

Számos későbbi modell fakad ebből a tőből - mint a mellékelt ábra mutatja.

Auto Steer. Valami, amit a Superfast tűtengelyei már nem bírtak el.

Ilyen az eredeti.

Egészen jól sikerül a Matchbox, nemde?

A plató feletti keménytető egy későbbi, hagyományos oldalú verzión.