2021/07/20

Matchbox CY-9 Convoy Mercedes-Benz Actros Michelin Box Truck

Amit most szeretnék bemutatni nektek, az két okból is figyelemreméltó. Egyrészt a normál Convoy sorozat egyik legszebb darabja – legalábbis szerintem – másrészt egy a szériában viszonylag ritka, európai vontatóra épül.

A Convoy szériában mindig is túlsúlyban voltak az amerikai nyergesvontatók, mind a számukat, mind a rájuk épülő szerelvény változatok mennyiségét tekintve. Még akkor is a jenkiknek áll a zászló, ha ide vesszük az általam a Convoy közvetlen elődjének tekintett, Twin Pack-ek Leyland kamionjait, vagy a „nem tudok darabjáért 10 000 forintot kicsengetni”, 2020-as Convoy sorozatból a Ford Cargót. Így minden európai vontatós Convoy különösen kedves a szívemnek, főleg ha az ilyen szépre sikeredett, mint ez. Erről megkockáztatom, hogy az egyik legszebb Convoy.

Csillagom
A Mercedes-Benz Actros első generációját (MP1) 1996 és 2003 közt gyártották. Komoly előrelépést jelentett a népszerű MB-sorozathoz képest az elektronikusan vezérelt tárcsafékjeivel – első és hátsó tengelyeken egyaránt –, a CAN rendszer bevezetésével és új, V6-os és V8-as dízelmotorjaival. Az új tervezésű fülke 17%-al alacsonyabb légellenállású volt a korábbi MB-széria – amúgy nagyon jellegzetes – kabinjaihoz képest.


1996-os Mercedes-Benz Actros promóciós videók összevágva egy több mint hétperces szörnyé - némi redundanciával.
 
 




Korabeli brosúra, botrányos minőségben. Ne nagyítsatok bele, jól áll neki a távolság!

Ritka
Annyira alulfoglalkoztatott az Actros, hogy nálunk cakk-pakk egyetlen Convoy szerelvény szerepel, ami rá épül. Az én ízlésemnek ez túl harsány, van némi utazó vurstli jellege. Még ezzel az egyel is azt kell mondjam, hogy jók vagyunk, mert a Convoy Project a spéci kiadásokat is beleszámolva összesen öt verzióról tud – ebből nekem biztosan megvan három – szóval egész jók vagyunk így, hogy már kettőt akkor bemutattunk.

2005-ben mint MB-71 szerepel az 1-75 szériában. Erről van saját – bűn rossz – fotónk és mindenképpen megérdemelne egy tisztességes postot még úgy is, hogy a borzasztó csúf kerekek agyonverik szegényt amúgy.

Viszont ezekkel a Michelin színekkel és a klasszikus Convoy kerekekkel egyértelműen a legszebb az összes Actros szerelvény közül, mi több szerintem a tíz legcsinosabb Convoy egyike.

A fülke belsejét feltáró szín.

Érdekes, hogy a Convoy vontatók zömének egyáltalán nincs beltere. Az Actros ebben is üdítő kivétel.

A gumiabroncsokból álló Michelin Ember, avagy Monsieur Bibendum talán az egyik legrégebbi és legvidámabb embléma figura. 1894-óta használják.

NRFB.

Nincsenek megjegyzések: