Matchbox MB-55 '33 Plymouth PC Sedan Police

A Matchbox Memories elkötelezetten támogatja a fényhíd ipart, így nem fordítunk különösebben sok figyelmet az olyan járművekre, melyeknek kéne hogy legyen valamiféle megkülönböztető jelzése de mégsincs. Ez alkalommal nem fogok emiatt puffogni!

A típusismertetőt egy linkkel tudhatom le, 2021-ben írtunk a 2020-as civil változatáról, tessenek kedves lenni visszakattintani!

Amit ebben a postban láthattok, az a 2018-as premierverzió. A nevében a PC-t a gyanútlan szemlélődő „Police Car”-ként is értelmezheti, de nem is tévedhetne nagyobbat. A PC a gyári kódja volt ennek az autónak. A valóságban is viselt rendőregyenruhát, erre bizonyíték ez a szépség, ami valaha Chicagoban szolgált.

Egész oldalas újsághirdetés 1933-ból, a főszerepben egy rendőrrel. A jármű a történet szerint a sajátja, nem járőrkocsi. Kiemeli a gyorsulást, a végsebességet és hogy nem eszi a gép az olajat.

Érdekesség, hogy ez a verzió is egy Plymouth gyári színt visel, mint a fentebb már linkelt „Radio Blue” színű utódja. Azt hiszem, ha bármelyikünket megkérdeznének, hogy ez milyen szín, rávágnánk, hogy barna. Nos, akármennyire is hihetetlen, a gyár ezt „Chrysler Light Grey”-nek hívja! Aki nem hiszi, könnyen utána járhat, a Ditzler „Ditz-Lac Intermix System” szerinti kódja IM-680, a Dupont Duco szerinti 246-30355.

Sajnálom, hogy ebből is csak NRFB változatot tudok mutatni, de már dolgozom a problémán.

Végre nem spórolták le a krómot a lökhárítóról. Lehet, hogy innen hiányzik pár piros lámpa, mint megkülönböztető jelzés, de ez az a korszak, amikor még gyerekcipőben járt a fényhíd ipar!

Az elnevezésében a "PC" nem rendőrautót jelent.

Pót.

NRFB.

MB-40 1933 Plymouth Sedan

A Matchbox számos különböző sorozata közül – legalábbis idehaza – a Models of Yesteryear meglepően népszerűtlen a gyűjtők körében. Azt hiszem nagyon szűk réteg az akiket a motoros hintó szerű autók, meg a gőzhajtású járművek érdekelnek ilyen méretarányban. Hiába vannak szép számmal mesésen gyönyörű autók is a szériában az 1920-as, 1930-as évekből, érthető ha a Mattel nagyon óvatos ennyire régi autókhoz nyúlni a jelenkor Hot Wheelseinél vagy Matchboxainál.

Kötözőspárga a Mayfloweren

A Chrysler 1928-ban vezette be a piacra a Plymouth márkát, amely a piacot akkor uraló Fordokkal és Chevroletekkel volt hivatott versenyezni a legolcsóbb piaci szegmensben. A név története valami olyasmi, ami nekünk európai népeknek az „aha, biztos” kategóriában indul. Akkoriban népszerű volt a farmerek közt egy kötözőspárga, amit Plymouthban, Massachusettsben állítottak elő és ez adta az ötletet, hogy az olcsó szériának is ez legyen a neve. Azonban szerencsére a marketing szakiknak volt annyi esze, hogy az emblémán a Mayflowert jelenítsék meg, melynek utasai az újvilágot elérve Plymouth városát alapították.

Hogy rögtön a történet végére ugorjunk, az utolsó Plymouth 2001-ben gördült le a gyártósorról, a márkanév azóta pihen. Érdekesség, hogy a raktáron lévő készletekből a Prowlert még 2002-ben is árulták a Chrysler szalonok. Illetve, hogy a Chrysler PT Cruiser eredetileg Plymouth lett volna, csak a cég az utolsó pillanatban meggondolta magát. Ez magyarázattal szolgál arra, hogy miért hasonlít ennyire a két autó orra.

Az 1933-as Plymouth Sedant soros, hathengeres 189,8 köbhüvelykes (kb. 3,1 liter) motor hajtotta, mely 70 lóerő leadására volt képes. Az érdekesség kedvéért, az akkori két legnagyobb konkurense a Chevy Master Eagle szintén hathengeres volt, de csak 65 pacit tudott kihozni pár köbhüvelykből (194) többől, míg a V8-as Ford Model 40 kicsit erősebb volt, hiszen 75 lóerőt hozott ki a 221 köbhüvelykes (kb. 3,6 liter) motorjából. A Plymouthért 575 dollárt kértek akkoriban, míg a Chevyért 565-öt, a Fordért 610-et kértek. Csak a Plymouthnak volt hidraulikus féke, a konkurensek egyszerű mechanikus megoldást használtak. A négyajtós szedánból 88 404 példány készült.

"Az új Plymouth Hat(hengeres)"

Classic
Én nagyon kedvelem a kétezres évek elejéről a HW Cord értelmezését, de gyanítom már ezzel is én vagyok a kisebbség. Abban meg csatlakozom a többséghez, hogy a MoY nekem sem a szívem csücske, sem méretarányban, sem témában. Azt gondolom az, hogy az 1933-as Plymouth bekerült a kínálatba, azzal a Mattel szondázza a piacot, hogy mire fogékony a vásárlóközönség. Úgy érzem, hogy a Mattel jól érzi – végre – hogy a két, konkurens kisautómárkának mi a szerepe. A HW inkább az amerikai ízlést hivatott kiszolgálni, sokszor teljesen valószínűtlen, harsány fantáziaautókkal. Míg a Matchbox inkább a valódi autók, vagy azoknak látszó járművek – gondolok itt olyanokra, amelyek szintén fantáziajárművek, de mint üvegtábla szállító teherautó, vagy utcasöprő gép teljesen emészthető – márkája a cégnél.

A 2018-ban debütáló Plymouth Sedan azt gondolom egy próbálkozás az irányba, hogy „na, milyen messzire mehetünk vissza a múltban”. Nyilván egy ilyen öreg csont licencelése nem lehet olyan költséges sem.

Az 1-125/100 sorban ez a harmadik inkarnációja az autónak. A 2018-as MB-55 (olyanom van) és a 2019-es MB-45 (olyanom nincs) egyaránt rendőrségi autó, de más-más festéssel. A tavalyi MB-40 az első civil verzió és nagyon úgy fest, hogy valódi fényezési mintát követ. A valódi '33-as Plymouthoknál is létezett alul fekete, míg felül „Radio Blue” nevű, kék fényezési séma. Mennyire más világ lehetett az, ahol a „rádiókék” név nem viccesen hangzott, hanem menőnek. Már a nyolcvanas években is röhögtünk volna egy „CD ezüst” nevű színen.

A külsejével elégedett vagyok – bár némi festéket elviselt volna még itt-ott, de a beltér nem csak hogy elnagyolt, de a csomagtérben egy igen ronda „oszlop” van, ami az alvázat – szürke műanyag, ez adja ki a lökhárítókat –, a kerékjárati íveket, fellépőt és a belteret is képző fekete műanyag alkatrészt és a kocsiszekrényt (kék, fém) rögzítő „szegecs” hátul. Szóval nem is nagy baj, hogy az apró ablakokon nem nagyon lehet belátni.

Kedvelem, de leginkább azért, mert a zseniális Maffia PC-s játék járműveire emlékeztet – csakúgy mint a fentebb már linkelt Cord, melynek posztjában foglalkoztam is ezzel a videójátékkal.

Bőven elfért volna rajta még festék a részletek kiemeléséhez.

Az összhatás nem rossz, megnéznék egy erősen feljavított, spéci kiadást! A szín autentikus.

A hátulja nagyon igényli a kiemeléseket.

Matchbox MB-55 Ford Sierra XR4i

Mostanában rákaptam arra, hogy nem írok igazán hosszú postokat, hanem több részre bontva adagolok egy-egy érdekes témát. A Ford Sierra történetét ráadásul – ha nem is a végéről –, de legalábbis a közepéről kezdtem el. Itt a folytatás, izé... Előzmény.

Gyanús!

Piszok leszek, mert tulajdonképpen ami az autó történetét illeti, az amerikai változatról szóló postban – linkelt TotalCar postból – minden kiderül. Ezért e helyütt csak a kisautóval kell foglalkoznom.

Tulajdonképpen egészen meglepett, hogy az 1-75 sorozatban kerek tíz évig szerepelt ez a kisautó – és akkor még nem is beszéltünk a spéci kiadásokról. Az amerikai piacon 1983 és 1987 között mint MB-15 létezett, majd visszatért 1990-re, mint MB-40. Viszont a világon mindenhol máshol 1983 és 1993 közt mint MB-55 regnált. Rengeteg színváltozatban és motívummal készült – 1987-ben még csaltak is vele egy kicsit, mert az oldalára XR4x4 feliratot kap, ami ugye nem az XR4i – de szerintem mind közül a legszebb a legegyszerűbb, a postban is szereplő premiermodell.

Eleve a klasszikus, 8-pöttyös (8-dot) kerék nagyon jól áll neki – minden Matchboxnak nagyon jól áll – másfelől nagyon szeretem ezt a korszakra jellemző, szendvicsszerű felépítést. Szerintem remek kisautó, minden részlete a helyén, a hátulján ott vannak a márka és típusjelzések is, a belseje is részletes, a jellegzetes hátsó, „kétfedelű” légterelő kialakítása is elsőrangú.

Pont ez a szendvics felépítés ami lebuktatja a Maisto értelmezést, hogy a nyilvánvaló különbségek ellenére is gyanús, hogy a tervezői látták egészen közelről a Matchbox megoldását, mielőtt tervezőasztalhoz ültek. Pont ezért is fotóztam össze a kettőt.

UPDATE: Teljesen kiment a fejemből, hogy szerepelt már e lapokon Matchbox Sierra, mégpedig olyanok, amit ebből az öntvényből képeztek. A Light and Sound szériából származó sheriffmobil és taxi, amelyek külön-külön is valószínűtlenebbek, mint egy teljes csapat fehér holló.

 Ebből a szögből...

 ...meg ebből a szögből...

 ...de innen is teljesen egyértelmű, hogy a Maistonál valószínűleg nagyon alaposan tanulmányozták a Matchboxot, mielőtt nekiültek volna megtervezni.

 A Maistónál hátul teljesen máshogy oldották meg, hogy egy darabban maradjon. Ezt javarészt elfedi a hátsó légterelő, ezért nem bántó, de a Matchbox munkája sokkal elegánsabb.

NRFB. Marad is így. Porsche kolléga érdeme a felfedezés: A spoiler ezen fehér.

Matchbox MB-55 Mercury Park Lane Police Car – UPDATE

Egy sok részes és hosszú mese második epizódját tartogattam mára. Az egyik legnagyobb kedvencem története a Matchboxnál legalább olyan szövevényesre sikeredett, mint egy mexikói szappanoperahős életútja és én igyekszem az összes epizódot közvetíteni! Tehát, fény, kamera, csapó!

Cambio dolor Egynyári

A rendőrgúnyába bújtatott Mercury Park Lane első, gombkerekes verziójának a történetén (dupla hosszú szezonpremier) már túl vagyunk, beleértve az eredeti járműről elmondani érdemes dolgokat. Engedtessék meg nekem, hogy onnan folytassam a történetet, ahol az abbamaradt!

1969-et írunk, beköszönt a Superfast korszak és a regular wheel Mercury Park Lane-nek vagy át kell adnia a helyét valami másnak, vagy meg kell, hogy kapja az újfajta kerekeket. Ez az utóbbi dolog történt. A keskeny Superfastokkal az autó hasmagassága szükségszerűen megnövekedett, de a karosszérián nem kellett változtatni azért, hogy alá passzintsák az új futóművet – ellentétben más, ilyen változtatáson átesett darabokkal. Szerény, mérvadónak egyáltalán nem nevezhető véleményem szerint, az átdolgozott Park Lane az egyik legremekebb transitional modell lett. Az eredetihez képest a kerekeken kívül más változtatás nem történt, persze értelemszerűen az auto steer funkció is nyugdíjba ment a gombkerekekkel.

Verziókból összesen kétféle létezik: A piros és a kék megkülönböztető jelzéssel ellátott. Elődjével ellentétben ezek között nincs érdemi árkülönbség, mindkettő egyforma gyakorisággal fordul elő. Persze a „gyakoriság” relatív, a Superfast kerekű Mercury Park Lane Police mindössze egy évig, 1970-ben szerepelt az 1-75 szériában, tehát közel sem a legolcsóbb és leggyakoribb Matchboxok egyike. Szóval ezt az előző gyakoriságot úgy kell érteni, hogy egyenlő mértékben kevés esélyünk van arra, hogy ilyenbe botoljunk megfizethető áron. A nekem meglévő két változat is látott szebb napokat, az egyik annyira viharvert, hogy meg sem merem mutatni közeli képen.

1971-ben a Mercury Park Lane Police Car egy másik, közeli rokonának tekinthető rendőrautónak adja majd át a helyét az 1-75 sorban, de erről bővebben majd egy újabb epizódban!

 Balról az RW, jobbról a Superfast verzió. Az utóbbi szemlátomást magasabban ül. Bár az alvázat alaposan át kellett dolgozni az újfajta kerékhez, még a rendszáma is maradt változatlan.

 Előttem az utódom. A perspektíva egy picit bekavar, de itt is jól látszik az eltérés a hasmagasságban.

 A háttérben az ott a másik, piros megkülönböztető jelzéses verzió a Superfast változatból. Szegény annyira viharvert, hogy nem merem közelebbről megmutatni, jól áll neki a távolság.

Szemlátomást ezzel a darabbal is játszottak.

Matchbox MB-55 Mercury Park Lane Police Car

Végre-valahára eljutottam ahhoz az autóhoz, ami egyrészt két gyerekkori kedvencemnek a papája, illetve nagypapája, másrészt felnőtt gyűjtőként az egyike a tíz legkedvesebb Matchboxaimnak, harmadrészt pedig azért is érdekes, mert volt olyan idő, amikor a Matchboxnál nagyon is tudták mit csinálnak.

Luxus járőrautó?

A közelmúltban mutattam be a sorban a második járőrautót a Matchbox kínálatából. Nem sokkal ez előtt pedig – mások mellett – tettük tisztába azt a kérdést, hogy hová illeszkedett a Mercury a FoMoCo kínálatában. A márka pozicionálása után, joggal gondolhatnánk, hogy egy Mercury járőrautó nettó marhaság és ilyesmi sohasem róhatta az utakat. Nem is tévedhetnénk nagyobbat!

Az 1960-as években, az Egyesült Államokban egyre több rendőrség hozta azt a szabályt, hogy a járműveik minimális tengelytávja 122 - 124 hüvelyk (kb. 310 - 315 cm) közt kell hogy legyen. (Pici magyarázat: A tengerentúlon a rendőrségek üzemeltetése nem egységes, vannak helyi, megyei, állami rendőri szervek. Számomra közel sem világos, hogy ki-kinek jelent, milyen alá-mellé-fölérendeltségi viszonyban vannak egymással, de az biztos, hogy a szabályozás nem egységes, ezért van az, hogy nagyon eltérő egyenruhákban és festésű járművekkel dolgoznak.) A Ford sok helyütt kiírta magát a hatósági megrendelések zsíros piacáról, amikor a 1968-ban debütáló Ford Galaxie – az egyel későbbi generáció, mint amit mi tárgyaltunk a kisautó kapcsán –, „csak” 119 hüvelyk tengelytávúra sikerült. Ennek a szabályozásnak amúgy az volt az értelme, hogy olyan autót akartak, amiben elférnek a rendőrök kényelmesen a szolgálat ideje alatt, a cuccaik is, a gyanúsítottak is, és egy nagy sebességű üldözésnél sem akar leesni az útról a rövid tengelytávja miatt. Mint a klasszikus bohóctréfában, a FoMoCo kínálatában is „volt másik”. A szintén 1968-ban debütáló Mercuryk tengelytávja 123 hüvelyk volt, tehát a probléma elvben meg volt oldva. De csak elvben, mert a Mercurykkal egy a nagy baj: Hogy nem Fordok.

Azért a Fordok sem tűntek el.

A napnál világosabb, hogy egy autógyár ceruzája teljesen másként fog akkor, ha egy olyan szervvel tárgyal, mint egy rendőrség és bőven belefér, hogy egy Mercuryt, Ford árban kapjanak meg a rend őrei, akár még úgy is, hogy a szalonokban megvásárolható modellektől jelentősen eltérő autókról olyan extrákat hagyjanak el, amik azoknál alapárasak, hogy így kreáljanak olcsóbb modelleket. Ha elég sokat rendelnek ilyeneket, akkor megéri a gyárnak speciális modellt kreálni. A baj az, hogy milyen a dolog látszata. Egységsugarú, adófizető állampolgár, Átlagos Józsi (Average Joe) nem biztos, hogy jó szemmel nézi, hogy a rendőr, aki őt megbüntette gyorshajtásért, nem Fordban ül, mint mondjuk ő, hanem egy Mercuryban – függetlenül attól, hogy azért hány adódollár folyt ki a kasszából. A Mercury számára ha nem is feltétlenül elérhetetlen, de legalábbis nehezen megfizethető. Szóval nem veti fel az öröm amiatt, hogy a Mercuryt az ő adójából fizették ki. Ez aztán ugye halmozottan problémás, ha egy kisváros rendőrségéről van szó, ahol Átlagos Józsi egyszerre járt általánosba az utcaseprőtől kezdve, a rendőrfőnökön át, a polgármesterig mindenkivel, akik közül legalább kettő rábólintott, hogy Mercuryra költsenek és ne valami olcsóbbra. Az meg a világon mindenhol rossz egy rendőrfőnöknek, meg egy polgármesternek ha az Átlagos Józsik és az ő volt osztálytársaik az utcaseprők haragszanak rájuk. A különbség csak abban van, hogy hány Átlagos Józsi – és volt osztálytársuk az utcaseprő – haragszik rájuk és nekik milyen a vérmérsékletük. (Lehet, hogy túlmagyarázom a dolgot, de tessenek kedves lenni az előző eszmefuttatásban a Fordot Opelre, a Mercuryt meg BMW-re behelyettesíteni és máris megvan a kelet-európai földrajzi koordinátákra alkalmazott, könnyű érthetőség.) Pontosan ezért az 1960-as évek végének Amerikájában a Mercury rendőrségi autók ha nem is voltak példa nélküliek, semmiképp sem voltak gyakoriak. Összesen 55 000 darab készült az 1968-as modellévben teljes méretű Mercuryból – ebben benne vannak a kétajtósok, a kombik és lenyitható tetejűek is – de arról nincs feljegyzés, hogy ebből hányat adtak el hatóságoknak.

 Az 1968-as Mercury katalógusnak, számunkra érdekes oldalai.

Miért nem Monterey?

A fentiek alapján joggal gondolhatnánk, hogyha már Mercury rendőrautót rendeltek, akkor az a belépőszintet jelentő Monterey volt. Akkoriban négy felszereltségi szint létezett a négyajtós Mercury szedánok közt. Drágasági sorrendben a legolcsóbbtól kezdve a legdrágábbikig ezek Monterey (3052$) Montclair (3331$) Park Lane (3552$) illetve Park Lane Brougham (nem találtam rá árat és úgy fest, hogy bár ez volt a „full extra”, talán az autó oldalán csak a Park Lane jelent meg névként). Ahogy a korabeli katalógust elnéztem, a legnagyob, „Super Marauder 428 V-8” névre keresztelt, 428 köbhüvelykes, azaz 7 literes V8-as blokk, amit 340 pacira taksáltak hivatalosan – nem hivatalosan meg gyanítom lényegesen több volt az, a kortárs Cougarban is hivatalosan 335 lovas volt a csúcs motor, a valóságban meg inkább 410 –, minden felszereltségi verzióhoz csak felárasan volt rendelhető. Így meg tudom megmagyarázni azt, hogy például a Missouri Állami Autópálya Őrség (Missouri State Highway Patrol) miért a Montereyt használta: az volt a legolcsóbb, ahhoz is ugyanúgy feláras extra volt a nagy erőmű, mint bármelyik másikhoz is az lett volna. Márpedig azt használta, amit az alábbi fotók is hűen tanúsítanak – még ha az ott szereplő autó „csak” egy replika, nem eredeti restaurált eredeti darab.

 Mintha a Matchbox erről vette volna a mintát!

 1968-as Mercury Monterey...

...a Missouri Állami Autópálya Őrség színeiben. A fantasztikus replikáról a képek a Curbside Classic-ról származnak.

Azt is meg tudom megindokolni, hogy a Matchbox miért a Park Lane-t mintázta meg rendőrautónak. Más volt az alapmotor. Pontosabban a teljesítménye volt különböző, maga a blokk ugyanaz, csak abban tér el, hogy hány torkos karburátort kapott, illetve milyen volt a sűrítési aránya. Így ami papíron a Park Lane-ben 315 lovat eresztett szabadon, a szerényebb felszereltségű változatokban 280-, illetve 265 lóra volt hitelesítve. Összefoglalva bizony volt olyan, amikor a Matchboxnál nagyon is pontosan tudták, hogy mit csinálnak és nem a később oly jellemző gyakorlatot követték, hogy azt a típust írták rá, amit az adott megmintázott autó kivitele maximálisan elviselt. Szóval szó sincs róla, hogy a Park Lane volt a „leg", ezért akkor „had szóljon”.

 1968-as Mercury Monterey.

 Mennyire jó lenne játszóautónak, úgy ahogy van!?

Modelfrissítés

A Matchbox két év szolgálat után váltotta le a Galaxie-t a Mercury Park Lane-nel, hogy a Regular Wheel verzió 1968-ban és 1969-ben teljesítsen szolgálatot az 1-75 sorban. Ez az autó ugyanazokon a fém-felnis, gumiabroncsos kerekeken jár, mint az ős-Mustang és megkapja az Auto Steer funkciót, mint testvére a Mercury Cougar. Viszont ebben már két rendőr teljesít szolgálatot, „akikkel” kapcsolatban az a nagyon sanda gyanúm, hogy merevítési szerepet is játszanak, minthogy segítenek a helyén tartani a szélvédő műanyagja (színtelen) fölé ültetett megkülönböztető jelzést. A verziók száma mindössze kettő, a fehér autón ugyanaz a matrica motívum tűnik fel, mint az előd Galaxie-n. Mint azon, itt is lehet kék és piros is a megkülönböztető jelzés, de az elterjedtség aránya pont fordított, itt a kék a gyakori (nem olcsó), a piros a ritka (mocskosul drága) a leosztás. Ha Galaxie-t dicsértem a múltkoriban, akkor erről egyenesen áradoznom kell. Elfogult vagyok, persze hiszen ez az egyik kedvenc Matchboxom, de hogy miért az elfogultságom, azt talán nem tudja jobban lefesteni más, minthogy megemlítem azt a részletet, hogy ott van az autó oldalán hátul a Park Lane felirat, fémből kidolgozva, nem festékből! (Az más kérdés, hogy atommikroszkóp kell az észleléséhez, olyan apró, de ettől még ott van!)

 Annyira remek, hogy ugyanazt a díszítést kapta, mint az elődje!

 Nem látszik annyira jól, de ebben már ketten ülnek. A hátulja felé meg ott a Park Lane felirat, mikroszkopikus betűkkel.

 A hátsó ablak nem sérült, hanem gyári hibás, egy légbuborék van benne. Mondjuk ilyet sem láttam még másik kisautón.

 Még a Mercury felirat is jól olvasható a hátulján. Jé, nincs vonóhorga!

 Közel azonos méretarányúak - 1:72 és 1:73 - de a Mercury sokkal nagyobb, 78 milliméter hosszú, a Galaxie csak 73.

 Ha minden igaz, akkor ez egy "E" típusú doboz.

Matchbox MB-55 Ford Galaxie Police Car

Egyszer valamikor eszembe jutott, hogy utánanézzek, hogy mikor készített a Matchbox először rendőrautót. Az év 1966 1963, ami ahhoz képest, hogy az 1-75 széria 1953-ban kezdte meg hódító útját, elég béna teljesítmény. Tényleg 13 10 év kellett ahhoz, hogy kapcsoljanak, hogy a gyerekember az olyan, hogy imád „víjjjú-víjjjú” hangokat végtelenítve lejátszva tologatni rendőrautót a szőnyegen? A jármű pedig egy amerikai csatahajó, nevesítve egy Ford Fairlane. Na, ilyenem sajnos nincs – bár már megtanultam gyűjtemény szempontból, hogy soha ne mondd, hogy soha –, és nem is úgy néz ki, hogy lesz ilyenem mostanság, pedig igencsak kívánatos darabnak gondolom. Ellenben a következő a sorban van, és az árakat tekintve ez nem kis fegyvertény.

A Galaxis az Orion övén van!

A Ford Galaxie, a FoMoCo „full size car”, azaz a csatahajó méretbe tartozó terméke volt 1959 és 1974 közt. Hogy egy időrendben teljesen béna példát hozzak, a Galaxie ugyanaz volt az űrverseny korszakában – innen a név is – mint a velünk kortárs Ford Crown Victoria. A bennünket érdeklő, harmadik generációról semmi varázslatosan újat nem tudok róla mesélni, vérbeli amerikai csatahajó, alvázas konstrukcióval és nagy motorokkal, a „jómunkásember autója” kategóriából. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy előszeretettel alkalmazták taxinak – lásd a bevezető képet, amit a Times Square-hez közel lőttek New Yorkban, 1965-ben és ha megkattintjátok megnő – illetve rendőrautónak. A két- és négyajtós kemény tetős és szedán – az igazi különbséget a négyajtós verziók közt az jelenti, hogy volt-e B-oszlopuk vagy sem – változatokon kívül létezett kétajtós kabrió is, illetve bátran kijelenthetjük, hogy kombi is, csak éppen annak teljesen más nevet adott a cég. A motorkínálat legalján a 3,9 literes sorhatost találjuk, ettől északra a 4,7-, 4,9-, 5,8-, 6,4- és 7 literes V8-ak tanyáznak. A típus e generációját az 1965 és 1968 közti modellévekben kínálták észak-Amerikában, ami viszont teljesen elképesztő, hogy Brazíliában 1967-től egészen 1983-ig gyártották!

Alulreprezentálva

A Matchbox kínálatában 1966-ban jelenik meg a Galaxie, rendőr uniformisba bújtatva. Nekem külön tetszik, hogy az elődjéhez, a bevezetőben linkelt Fairlane-éhez illeszkedő feliratot és jelvényt kap, olyan mintha a helyi rendőrség állományát frissítették volna egy új modellel. A részleteiről csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni, ott van a szeren, aki bele tud kötni, annak nagyon kell igyekeznie. A vonóhorog ebben az érában kötelező extra, a kormány mögött pedig rendőr teljesít szolgálatot. Bár a szélvédője színezetlen, a megkülönböztető jelzése az, amit úgy értek el, hogy az külön darab – hol tartott már a tudomány a hatvanas években!? Még a fényhíd-ipart is támogatták. Ráadásul telitalálat abból a szempontból, hogy a valóságban is gyakori volt ez a típus uniformisba bújtatva, bár a korszak menő járőrkocsija a Dodge Polara volt a korabeli zsaruk szerint.

A Matchbox egy művészt is megihletett, ez bizony egy festmény! (Kép: Rettenetesen röstellem, de elvesztettem a forrást, hogy ki az amúgy amerikai festőművész.)

Mindössze két évig van a kínálatban, hogy átadja a helyét egy másik FoMoCo terméknek. Így a Galaxie RENDŐR változatából nem készül Superfast kerekű. Mondom a RENDŐR változatából, de ez majd egy későbbi történet lesz.

Sokféle verzió nem készül a rendőrségi Galaxieból, ha piros megkülönböztető jelzése van, akkor lehet rajta matrica vagy levonó, de ugyanazzal a motívummal. Viszont ha kék cici van a tetején, akkor csak levonója lehet és az ára messze északra van a józan ész határaitól.

Nagyon klassz játékszer a Matchbox fénykorából!

 Az a frontend barátaim! Remek, igazán remek!

 Meg nem mondom, hogy ez melyik verzió, a matrica, vagy a levonó, de talán az utóbbi. Ha kék lenne a megkülönböztető jelzése, akkor irtózatosan drága lenne, így csak kicsit sem olcsó.

 "Excuse me, Mister Officer!"

 A vonóhorog ebben az érában alapáras extra volt a Matchboxokon.

 Egy valódi példa. Ez a Galaxie az a Galaxie. (Kép: Flicker)