Corgi Classics No. 825 - 1957 Chevrolet Bel Air

Elszúrtam! Egy eBay-es beszerzést intéztem porsche kollégának és annál az eladónál, ahonnan ő válogatott én is leltem olyasmit, ami engem érdekelt – az UNICEF-es, EFSI Landy is onnan van. Ezt meg benéztem. 1:64-esnek néztem – van olyan Corgim csak fedél nélküli –, pedig 1:43. Az ára is az előbbire utalt – az egész pakkból ez volt a legolcsóbb és a legnagyobb. Most már marad.

Nem vesztegetnék szót a Tri-Five függőségemre, tele velük ez a blog, csak ebbe a postba sikerült indokoltan linkelnem kettőt is.

Tehát ez – mint az érkezés után, alaposabb keresés után megtudtam – egy Corgi Classics #825-ös. Azt is tudom, hogy készült feketében, babakékben, többféle rendőrségi és tűzoltó-parancsnoki festéssel – rendesen, korhű megkülönböztető jelzésekkel. De hogy mikor, na arról gőzöm sincs! Abból hogy jellemzően fémből van – az alváz és tető (!) is –, illetve az Egyesült Királyságban gyártották, arra következtetek, hogy valamikor az 1970-es évekből származhat.

Iszonyatosan masszív, nem is könnyű, két helyen is nyílik, de az arányai nem tökéletesek. Ez elsőre nem feltűnő. Ha alaposabban szemügyre vesszük – vagy még inkább, ha olyan 1:43-as mellé kerül, aminek viszont jónak tűnnek az arányai – tűnik fel, hogy nagyobb, magasabb és keskenyebb is, mint amilyennek lennie kéne. Érdekes, hogy nem „üvölt” róla, hogy nem tökéletes, csak idővel tűnik fel.

Ha már így alakult, megtartom.

Nem tudom mikor készülhetett, de az 1970-es éveket tippelem.

Hamm!

Nyolc darab az a henger a V-alakú blokkban, csak a hűtő beletakar.

Valamiért az vártam, hogy az ajtajai is nyílnak, pedig nem. Iszonyúan masszív, a tető is fém.

Na jó, pirosban is rám lehetne dumálni egyet! Az megvan, hogy Stephen King eredetileg Bel Air-nek akarta Christine-t?

Itt is nyílik!

Matchbox MB-73 1955 Chevy Bel Air

Az 1957-es Chevrolet Bel Air az álomautóm és ennek kapcsán már cirka 12 évvel ezelőtt elkövettem egy részletes postot arról, hogy mi fán is terem ez az autó és a két előző modellévből való testvérkéi, amit TriFive-ként is szokás emlegetni.

A Matchbox az 1955-öst is megmintázta – ami e post tárgya –, ami valamennyi 1955-1957 közti Chevy verzió közül a második legnagyobb kedvencem. Számomra teljesen érthetetlen, hogy miért történt ez így, de az 1-75/100/xxx sorozatban egyetlen egyszer sütötték csak el, 1999-ben és csak az Egyesült Államokban volt kapható. Ezt láthatjátok most.

Ezen kívül én 10 egyéb, speciális sorozatban megjelent változatáról tudok, de egyik rondább mint a másik, kettő van ami tetszik közülük és ebből az egyik, a 2008-as amerikai Superfast sorban lévő meg is van.

Jó kiállású kisautó. Stílusában szerintem a nyolcvanas évek „szépségideálját” hozza – már ha beszélhetünk ilyesmiről egy autó esetében –, fényezésben és felniben messze elrugaszkodva a gyári eredetitől. Az oldalán lévő felirat nélkül jobb lenne, de összességében nagyon tetszik, főleg a színe.

Elképzelni sem tudom, hogy miért csak egyetlen egyszer használták fel ezt az öntvényt a normál 1-xxx sorozatban!

A gyáritól messze elrugaszkodó fényezése, a felirat az oldalán a nyolcvanas évek divatjára emlékeztet, és az összhatás egyáltalán nem rossz.

Nem ebből a képből fog ez kiderülni de a beltere sem a szokásos elnagyolt, például a nagyon jellegzetes, "kétpupú műszerfal" is megvan.

Jó a sok króm elől-hátul.

Matchbox 2008 American Superfast MB-19 '55 Chevy Bel Air Hardtop

Aki régóta követi a blogunkat, annak egyáltalán nem újdonság a TriFive függőségem – különösen az 1957-es változatot találom vonzónak. Hogy az 1955-ös Bel Air hogy kerülte el eddig e lapokat arra egy jó ok van: Szinte csak különleges kiadásokba került be.

A 2008-as, amerikai Superfast kiadásokat pont 2008 óta próbáljuk feldolgozni és még mindig nem értünk a végükre, nem vesztegetnék rájuk különösebben karaktereket, egy link az eddig megjelent postokra tökéletes ismertető az ügyben.

1955-ös Chevy szerepelt már nálunk, csak még sohasem a Matchboxtól. Az ok, hogy valamiért egyetlen egy, 1-75 szériás verziója létezik és hát elég csicsás lett szegényke. A spéci kiadásokban debütált verziói pedig... Hááát... Maradjunk abban, hogy ez a legszebb, a többi nem vonz kicsit sem.

A Matchbox valamiért csak spéci kiadásban szereti szerepeltetni az 1955-ös Chevy Bel Airt.

Megkockáztatom, hogy mind közül ez a legszebb.

Tényleg indokolt hogy speciális kiadásban szerepeljen. A többi verzióról nem merném megkockáztatni ezt a kijelentést.

 

Matchboxon kívüliek: Yat Ming Road Signature – 1957 Chevrolet Bel Air

Ritkán kirándulunk az 1:6x méretarányon túlra, egészen egyszerűen azért mert a „háromhüvelykes”, azaz a Matchbox közeli méretű kisautók kedvesek a szívünknek. Tudatosan és készakarva ezért még ritkábban vásárolunk az előbb említettnél nagyobb kisautót, ha felbukkan e lapokon valami ezeknél nagyobb, akkor jellemzően az valamilyen ajándékozásból származik. Nos, ezúttal bár 1:43 a méretarány, pénzt adtam érte, tudatosan és nem kóbor hóborttól vezetve.

A színe

Az 1957-es Chevroletek iránti rajongásom annyira ismert és kitárgyalt tény e lapokon, hogy lassan röstellek erre már egyetlen karaktert is vesztegetni, de az „egy csecsemőnek minden vicc új” elv mentén, itt az obligát link a típus történetével is foglalkozó postra.

A Yat Ming Road Signature termékvonalról tudni érdemes dolgokat ismét egy linkkel intézném el, ugyanis Ford Ranchero testvérkéjével együtt vásároltam ezt a darabot, még 2002-ben, San Franciscoban, pont azért amiért azt is. Mi több, a motiváció is ugyanaz volt, Motor City Online. Tulajdonképpen erényeinek is azt sorolnám fel, mint a Rancheronál, ugyanaz igaz a talapzatára és a porvédő bura hiányára, meg úgy általában minden másra.

 Az 1957-es, kanadai Chevy katalógus, számunkra releváns oldalai.

Ismerős a színösszeállítás?

A Rancherora is igaz, ami a Chevyre, ebben az állapotában: olyan színeket választottak, ami az eredeti autónál is elérhető volt és ez is igencsak nyomott a latban, amikor szerelembe estem velük az 1:43 méretarányuk ellenére. Ez alkalommal papírom is van róla, hogy a Bel Air létezett ebben a színösszeállításban. Mellékeltem.

Polcon elhelyezéshez kifejezetten javasolt, szép, részletes modell, ami nyilván nem játékszer.

 Jár hozzá egy talapzat is, amit kutyaközönséges Phillips csavar rögzít az autóhoz, így könnyű tisztításhoz szétszerelni az installációt.

 Minden lényeges részlet a helyén, a színösszeállítást tessék összehasonlítani a katalógusrajzzal!

 Bel Air felirat a helyén.

Matchboxon kívüliek: Hot Wheels - '55 Chevrolet Bel Air

Bár szerzőink közül Joe a legnagyobb Bel Air-mániákus, én is kedvelem ezt a Chevrolet típuscsaládot. A tri-Chevyk három generációjából van néhány darab a gyűjteményemben, már csak az egzotikumok hiányoznak. Ezek közül most a címben is említett, első szériás példány kerül górcsövünk alá, melynek történetét is olvashatjátok a linkre kattintva.

2010 Hot Auction 4/10

A Hot Wheels-féle 55-ös Chevy Bel Air-ek közül szerintem az itt bemutatásra kerülő piros a legszebb példány. Megkapott minden lámpafestést, egyszerű és ízléses dekorációt és a külön beltérelemnek hála, nem krómozott üléseken foglalhat helyet a sofőr és utasa. A tükrök hiányát emiatt nem is rovom fel.

 

A nagy hátsókerekeket feledném azért.

 Hátul is kifestve minden.

A kormány pizza, de legalább van rajta feltét. A Bel Air típusjelzés viszont mindenképpen szemet gyönyörködtető látvány.

Matchboxon kívüliek: Greenlight Motor World American Edition Series 5 - 1955 Chevrolet Bel Air és Greenlight GL Muscle Exclusive Shoptool Multipack

Szinte biztosra veszem, hogy ez a címhossz rekord a blogon, de közel sem ez a lényeg, hanem az, hogy egy olyan gyártótól szereztem be az első kisautómat, mely a hazai gyűjtők körében az ismeretlenségből egyre inkább a titkos favorit státuszba csúszik át.

Az első a háromból

A Chevrolet Bel Air függőségem ismert tény, de a TriFive-ból az első, az 1955-ös még nem szerepelt itt kisautóként. Tulajdonképpen – ha jól emlékszem – még cakk-pakk egy 55-ös várja a gyűjteményemben, hogy e lapokra kerüljön – az meg olyan csomagolású, hogy soha nem fog kibontódni – szóval nem fog beleveszni a típustársak szürke tengerébe. Az 1:1-es autóról szóló típusismertető, meg az előbb hanyag eleganciával elhajított szakkifejezés magyarázata megtalálható abban a postban, amiben eredetileg comingoutoltam függőség ügyben, úgyhogy ezt most büntetlenül elhanyagolhatom. Ugorjunk!

Zöld a lámpa

Igazándiból nem ez az első Greenlight termék a blogon, de mindkettő porsche kolléga – aki a minap felhívta rá a figyelmem, hogy én vagyok az egyetlen aki nagybetűvel írom a nickjét, holott a helyes a csupa kisbetű – gyűjteményét gazdagítja. Mi több, az én Greenlight beszerzéseim is az ő lelkén száradnak, mert ő szólt, hogy van 1955-ös Bel Air náluk. Először a cégről kedvenc amerikai autós periodikám a Hemmings Muscle Machines, szégyenszemre csak egyoldalas kisautós rovatában olvastam, aztán annak kapcsán amit ott láttam gyorsan megkerestem őket a neten, és elraktároztam az agyam megfelelő bugyrában, hogy alkalomadtán meg kéne vizsgálni a termékeiket, mert tetszett amit láttam és végre 1:6x méretarányban készült valami igényes. Arra az alaptézisre, miszerint a nagy gondolatok párhuzamosan születnek meg a nagy koponyákban, mi sem jobb bizonyíték, hogy mostanság valaki elkezdte behozni a Greenlight cuccokat is – a pontos céget nem tudom, mert porsche volt a dealer is, de talán nem is érdekes, ott voltak a börzén, meg valószínűleg lesznek is, úgyhogy megtalálhatóak így.

Túrtam a gyártó oldalát, mert érdekelt a történetük, de csak arra sikerült rájönnöm, hogy amerikai, közelebbről indianapolisi illetőségűek. Hogy mióta léteznek, arról nem találtam információt. Viszont leltem egy érdekes anyagot arról, hogy mennyi ideig tart, és hogyan is néz ki egy-egy autónak a megmintázása. Érdemes ránézni, érdekes olvasnivaló.

Greenlight céges bemutató videó, össz-vissz egy percben. Lényegre törnek.

Közel tökély

Mivel a Greenlight termékek háromszor-ötször többe kerülnek, mint egy Matchbox – erről majd részletesebben egy kicsit lejjebb –, nyilvánvalóan az elvárásaim is magasabbak velük szemben. A Matchboxok játékszerek, a Greenlightok – a méretarányuk ne tévesszen meg senkit –, sokkal inkább vitrinbe való darabok. Az 55-ös Bel Air amúgy sem könnyű feladat, de azt hiszem sikerült az 1:64 méretarányban megugrani azt, amit ez az akadály jelentett. Az arányok, a részletek – különös tekintettel a legömbölyített végű függőleges vezérsíkokra – tökéletesek. Még a motorháztető gyalogosszaggató, lökhajtásos vadászgépet idéző oromdísze is a helyén van. A kisautó fényezése hűen követi az eredetit, a türkiz-fehér kétszínű fényezés abszolút gyári kivitel volt a Chevynél. Az alváz műanyag, a kerekek az eredetihez a megszólalásig hasonló „krómozott” dísztárcsát és gumiabroncsot kaptak. Az eredeti autón rengeteg a króm – erre is utaltam azzal, hogy nehéz ezt jól megmintázni – amit a Greenlight sok-sok ezüstszürke festékkel próbál megoldani. Teljesen komolyan gondolom, hogy ez megvilágítás függvényében teljesen jól is – normális nappali világításnál –, meg borzasztóan talminak is – jól megvilágítva, mint a fotózáskor – képes látszani. A realitások talaján mozogva azt kell mondjam, hogy én elégedett vagyok ezzel a megoldással. Ugyanez vonatkozik az első világítótestekre is. A Greenlight ezt is ezüstszürkével tűnik megoldani – legalábbis a Cayenne Turbónál is ezt a megoldást választották –, aminél a 3D-s hatást keltő festés szerintem jobb megoldás, de egyrészt ez már tényleg a csomó keresése a kákán, másrészt a Mattel is sokat használja „az egyetlen festékfolt” megoldást az első lámpákra. Pár helyen azonban egy picit vastagnak tűnik a fehér festés, szinte teljesen meg is eszi az üzemanyag beöntő nyílás fedelét, de a dolog nem annyira vészes, mint amilyen szerintem porsche Chargerénél. Megkockáztatom, hogy a Greenlight 55-ös Chevy megállná a helyét egy terepasztalon is – már ha lenne olyan méretarány, amihez passzol.

Műhelybútor

A címből már kiderült, hogy ez alkalommal nem egyetlen terméket veszünk górcső alá, ugyanakkor ha ezt nem írom le, akkor gyanítom a legtöbben simán átsiklottak volna afelett a tény felett, hogy biza itt egy másik Greenlight termék is felbukkan. Jó ideje már, hogy porsche és én is olyan papírból készült háttereket használunk, melyeket ő készített. Ezekben szintén papírból van némi berendezés is, de amikor a Greenlight weboldalán felbukkant az 1:6x kisautókhoz arányos műhelyberendezés, azonnal tudtuk, hogy nekünk kell ilyen. Az már csak a megérkeztekor derült ki, hogy a részletes kis holmik egytől-egyig műanyagból vannak – bár igazából egyikünk sem számított fémre. Remek dioráma kiegészítők, abszolút nem játékszerek, ha nem is tojáshéjból vannak, azért tanácsos rájuk némileg vigyázni.

Mennyi az annyi?

Érdemes egy kicsit időzni az árak felett. Mindkét Greenlight cucc 1500-1500 forintba fájt. Nézegettem az eBay-t és azt láttam, hogy 3 és 5 amerikai dollár – kb. 620-1050 forint – között futnak ezek a cuccok. Ehhez persze hozzájön még a postázás költsége Amerikából, ami minimum legalább ennyit jelent, de ha valaki tud ennyire olcsó postázási megoldást, akkor legyen kedves azonnal szóljon! Ehhez hozzájön még a Magyar Posta elhagyási-ellopási-tönkretételi faktora és az ezzel kapcsolatos idegeskedés. Mindezt figyelembe véve, nyilvánvaló, hogy az importőr cég nem a Greenlight kisautókon keresett pénzből épít majd székházat a Citadella oldalában, tehát azt gondolom, hogy az 1500 forint teljesen tisztességes pénz értük.

Ami az ár-minőség mércét illeti: Nos, annak a fényében, hogy a Matchbox vadul belecsapott a „készítsünk minél csiricsárébb cuccokat” irányba haladásba, mert az ilyesmire fogékony kisgyerekekben látja a piacot, felnőtt gyűjtőként inkább költöm el 3-5 Matchbox árát az ízlésemmel sokkal inkább találkozó kisautókra más gyártótól.

Azt hiszem érdemes vigyázó szemeinket a Greenlight cuccokon tartani!

 A Chevy embléma és a gyalogosszeletelő oromdísz is ott a motorháztetőn. A krómpótló ezüstszürke festékből mintha kicsit túl sok is jutott volna a lökhárítóra.

 Greenlight műhelyfelszerelés munkában.

 Az arányok tökéletesek, a részletek szépen kiemelve.

 A festék talán egy pindurit megint túl vastag, az üzemanyag betöltésére szolgáló nyílás fedelét szinte teljesen el is fedi.

 Hátulja is van.

 A türkiz-fehér gyári eredeti festés. A felnik már nem azok.

 1955 Chevy Bel Air a Greenlight-tól, még mint NRFB.

 A garázsberendezés még bontatlanul...

 ...a hátulján meg a lista, hogy mi is van benne.

Matchboxon kívüliek: 2010 Hot Wheels Performance Series #05 – '57 Chevy Bel Air – UPDATE

Ilyen sem volt még, hogy nekem egy Hot Wheels modellből színváltozataim legyenek, de megértük ezt is, úgyhogy következzék egy rövid post egy HW recolorról.

Majdnem egy éve volt, hogy a Hot Wheels 1957-es Chevy Bel Air versenyautó értelmezéséről írtam. Az előbbi linken található autóhoz képest ez a mostani csak és kizárólag a festésében más. A fekete-ezüst-vörös kombót is dögösnek találtam anno, de ez ha lehet még jobban tetszik. Nyilvánvalóan a króm felnik itt sem korhűek, de az összhatás szerintem ütős. Ez a változat is 2010-es, és van még egy verzió abból az évből, mely ugyanerre a festési sémára épül. Valószínűtlen, hogy olyanom valaha is lesz, mert amerikai, közelebbről K-Mart exkluzív kiadás. Szerencsére a piros – becsszó – annyira nem is tetszik.

Na, odáig még süllyedtem, hogy HW-ből is vegyek felbontani való recolort! (Természetesen egy szó sem igaz az egészből, egyszerűen nem volt még egy belőle ott, ahol leltem.)

A "HW68 Tune-Up Service" feliratot az első kerék felett teljesen felfalja az arany háttér.

Matchbox MB-61 Superfast 2005 - 1957 Chevrolet Bel Air

Nem szaporítanám a karaktereket típustörténettel és a súlyos 57-es Chevy függőségem újabb comingoutjával, inkább elhelyeznék egy linket, mely mindkettőt tökéletesen lefedi. Mi több ez a link a mai Matchbox korábbi változatainak lokalizálására is tökéletesen alkalmas. Inkább nézzük csak, hogy ki is vezet(ett) 57-es Chevyt!

A Főnök
A sztárok között vannak olyanok, akik elismert autószexuálisok. Jay Leno közismert gyűjtő és nekem állatira tetszik, hogy nála ez nem egy póz. Ahogy az autóiról beszél süt belőle, hogy érti a témát és rajong is érte. Az oldalán lévő autós videói simán kiadnának egy önálló műsort! (Nudge-nudge Hollywood, nudge-nudge!) Vagy ott van Paul Newman, akinek – természetesen csapattársaival közös – második helyezése a Le Mans-i 24 óráson nem éppen akármilyen teljesítmény, vagy a versenycsapat tulajdonosi ténykedése is figyelemreméltó. (Azt amúgy vágjátok, hogy ő szegről-végről honfitársunk?)

Valamiért Bruce Springsteent sohasem kapcsoltam össze az autók iránti rajongással, pedig elég csak a dalainak a címeit végignézni, hogy nyilvánvaló legyen: „Born to Run”, Thunder Road”, „Racing in the Street”. Aztán kicsit birizgálva a netet kipottyant a „Dalok” című önéletrajzi könyvéből egy idézet, ahol az írja: „A hetvenes években New Jerseyben az autóknak még mindig erős imidzse volt. Azon a nyáron vettem meg az első autómat, kétezer dollárért. Egy 1957-es Chevy volt, kettős, négytorkú karburátorral, Hurst padlóváltóval és narancssárga lángnyelvekkel a motorháztetőn.” A fentebb felsorolt összes dal vagy ennek vezetése közben született meg a fejében, vagy az autó inspirálta.

A Főnök Bel-Air-je. Tízszeres áron, valaki? Amúgy nekem ezek a lángnyelvek nem tetszenek kicsit sem.

Sok évvel ezelőtt a kispolákomat sokkal szebben kiglancoltam, mielőtt eladtam volna. Mi az a dzsuva a padlón?

Na, szóval azért nem ***ral gurít, na!

Bizonyíték. A Főnök a volánnál.

A Főnök nem tartotta meg az autót, hanem miután híres lett eladta a feltűnő járgányt, hogy egy 1960-as Corvette-re cserélje le, amit egyébként mind a mai napig megtartott. A Bel Air végül egy múzeumban kötött ki, de a tulaj úgy döntött,hogy eladja. 2011 márciusában aukcióra bocsátotta. Az aukció nem akármilyen összegről, 390 000 dollárról indul. Oké, hogy ez dokumentáltan Springsteen első autója, de tényleg ilyen sokat számít a rocksztár neve, hogy a lenyitható tetős streetrod Bel Air-ért annyit kérjenek, amiért – nem vicc – tíz hasonlót lehet venni egyébként? (Mikor ezeket a sorokat szövegszerkesztőbe írom, az autó nem hogy nem kelt el, de nulla darab licit érkezett rá.)

A "Racing in the Streets" szöveggel. Aki megmondja, hogy mi benne az autóipari hülyeség, annak kiutalok egy virtuális pajzson körbehordozást!

NRFB
Hogy pár sort a mellékelt képen látható autóra is vesztegessek: ez a 2005-ös amerikai Superfast kiadás. A részleteket már tárgyaltam korábban, a 70-es években kiadott Matchboxokra emlékeztető kerekei kifejezetten kedvesek a szívemnek. Tiszta mázli, hogy van a BAMCA.ORG, mert onnan tudom, hogy ez a szín púderkék. Különben kisfiú babacipő kéknek hívnám. A zöldes szélvédő nekem nagyon bejön. Nyilvánvalóan marad örök életére dobozban.

Matchbox MB-61 Superfast 2005 - 1957 Chevrolet Bel Air, NRFB.

Nekem ez a zöldes szélvédő tetszik.

Mint ahogy a régi Matchboxokra hajazó kerekek is.

Részletgazdag festés. Ezért nem fájt a magasabb ár.

Matchboxon kívüliek: Corgi '57 Chevy és Yatming No. 1093 1957 Bel Air

Nincs mese, kénytelenek vagytok együtt élni a ténnyel, hogy teljesen odáig vagyok az 1957-es – meg az 55-ös, meg 56-os – Chevykért, ezek itt nagy számban, sokféle változatban fognak felbukkanni – előzmények, meg típusismertető itt. Azt is be kell vallanom, hogy nagyjából úgy vagyok velük, mint Gombóc Artúr a csokival, és van ebből a típusból jó, rossz és csúf is. Ez alkalommal amit elétek szeretnék tárni az semmiképp sem jó, talán még nem rossz, de picit legalábbis csúf.

Nem akarom megbántani a Corgi rajongókat, de erre a kabrió példányra nem lehet büszke a gyártó. Van egy sanda gyanúm, hogy ez már a Corgi 80-as évekbeli vergődése során készülhetett, erre utal az alvázon olvasható „Made in Singapore” felirat is. Mint a mellékelt ábra mutatja, az autó meglehetősen elnagyolt. Az apró részletek lemaradtak, ami különösen az első fertályán zavaró. A díszes, krómozott hűtőrács és lökhárító a belőle hiányzó díszléctől olyan, mint egy nagy hal, tágra nyitott szájjal. A beltér nem kevésbé elnagyolt. Rugózás egyáltalán nincs és a sirályszárnyak festése teljesen elrontott, nem jó helyen van. Egészen pontosan sokkal nagyobb területet fed le, mint amit kéne.

Ami mellette parkol egy ismeretlen, kínai gyártótól származó darab, ami kísértetiesen hasonló dimenziókkal bír, mint a Corgi. Az igazán vicces az, hogy a filléres darab lepipálja minőségben a „pedigrés” társát. A kerekek rugóznak, a díszes orr sokkal részletesebb és a beltérben is sikerült a Chevy eredeti, hajókerék kormányát visszaadni, még a kürt gyűrűje is megvan – csak ezt a részletet a lőrésszerű ablakokon át megörökíteni lehetetlen. Nem merem kategorikusan kijelenteni – mert elég sok részletben különböznek, de pont ennyiben is hasonlítanak egymásra kísértetiesen –, hogy a Corgi másolata lenne, de gyanús, hogy a kínai mester vetett pár pillantást a Corgira. A festését nem véletlenül hagytam utoljára: tudom én, hogy borzasztó, de valami fura oknál fogva ez a pepita borzalom, a kék csíkokkal nekem tetszik. Szerintem kisautón teljesen rendben van, persze egy igazi autó így elcsúfítva Tommiékhoz lenne való és én lennék a legelső, aki dzsihádot hirdet az elkövető ellen. UPDATE: A titokzatos darabot a Yatming gyártotta. Köszi Zsolti!

Corgi '57 Chevy Convertible. Eléggé elnagyolt, különösen az orra tájékán.

A sirályszárnyak festése teljesen rossz, a beltér szintén eléggé részletmentes.

Ismeretlen kínai gyártótól származó Bel Air kupé. Kísértetiesen hasonló dimenziókkal, de sokkal több részlettel.

A fényezésről nem nyitok vitát, az olyan amilyen, de a kerekek rugóznak és a beltér is sokkal részletesebb.

Kategorikusan nem jelenteném ki, hogy a kínait a Corgiról koppintották, ...

... mert ehhez túl sok részletben különbözik, ...

... ugyanakkor pont ennyi részletben hasonlítanak.

Matchbox MB-04 '57 Chevy White Rose Collectibles Collector's Choice No. 1

Még márciusban fenyegetődztem azzal, hogy az 1957-es Chevyk iránt érzett rajongásom kapcsán szép sorjában előjövök a felhalmozott verziókkal e lapokon. Akkor a típus története mellett a kétféle Matchbox értelmezés közül az újabbat és jobbat mutattam be. Most elérkezett az idő a régebbi és gyengébben sikerült elővezetésére és az alkalomhoz egy ritkább, egzotikusabb változatot választottam.

A White Rose Collectibles történetét és a kapcsolatát a Matchboxszal már tárgyaltam itt korábban, érdemes átkattintani és elmerengeni azon, hogy mennyi köze van a logikának ahhoz, hogy a gyűjtők mit tekintenek értéknek és autentikusnak. Az 1994-es, 24 tagú WR Collector's Choice szériából ez az első darab. Ugyanolyan krémszínű – szerintem nagyon pofás – dobozban lakik, mint az előbb linkelt Flareside Pickup testvére. Amin pedig alapul, az az alvázán 1979-es keltezést viselő, de amúgy 1981-ben debütáló MB-04 1957 Chevy. Ez a – húha, milyen is ez? – fakó rózsaszín verzió mindössze egy évig marad a kínálatban. 1982-ben váltja a sokkal harsányabb „Cherry Bomb” és aztán kismillió egyéb változat. Az ok, amiért ezt a kettőt kiemeltem, az az, hogy ezek egy – na jó, másfél – apró részletben eltérnek az összes többi, későbbi verziótól! Nem lövöm le a poént, a kommentek útján várom a helyes választ az egyetlen, apró eltérésre. (A helyes megfejtők között személy és tehergépkocsik, valamint mezőgazdasági gépek lemosásának a jogát sorsoljuk ki, a lakóhelyükhöz közeli települések egyikén.)

A Matchbox első 1957-es Chevy értelmezése egyértelműen nem az autó utcai változatáról szól, ez egyértelműen egy Hot Rod, azon belül pedig egy Street Rod. A legszembetűnőbb sajátosság az oldalra kinyúló két kipufogócső – sidepipe –, ami egyáltalán nem jellemző erre a típusra és szerintem jobbára nem is, vagy csak nagyon körülményesen lehet megcsinálni egy 1957-es Chevyn. Kategorikusan nem merem kijelenteni, hogy lehetetlen, de elnézve az autó alsó kiképzését – lásd a mellékelt fotókat – el nem tudom képzelni, hogy hol lehetne elvinni a csöveket a leömlőktől, illetve hogy hogy lehetne nyitni az ajtókat tőlük. A behegesztett ajtó meg aztán végképp nem jellemző egy street rodra. Az autó eleje még érdekesebb, mert nem csak a motorház teteje, hanem minden, ami az A-oszlopok előtt terül el, előre buktatható. Ismét valami, ami nem annyira jellemző erre a típusra és leginkább egyes dragstereken látni ilyesmit. A motorházban egy eléggé elnagyolt, V-blokk búvik meg, amit a két, szűrő nélkül a szabadba meredő beömlő kapcsán hajlamos vagyok az 1957-ben alap, 4,3 literes V8-as blokknak gondolni, mert annak volt két karburátora. (Persze bármi lehet, rodder körökben nem volt ritka, hogy a kasztnihoz képest teljesen idegen hajtáslánc dolgozzon, például egy Ford roadsterben egy Cadillac blokk.) Az autó elejével és hátuljával tulajdonképpen elégedett vagyok. Ebben a méretarányban sokkal rosszabbakat is láttam már. A White Rose kiadásokra úgy általában jellemző az 1-75 változatokhoz képest részletesebb, gazdagabb festés. Ez most sincs másként, az igyekezet nyomon követhető, de a korábban már bemutatott, későbbi, teljesen más öntvényre épülő kiadással ebben a versenyszámban nem képes felvenni a versenyt.

Az 1981-es kiadású, Matchbox 1957-es Chevy az arányait és az elől-hátul látványos, krómmal gazdagon díszített frontend részleteit tekintve nem egy rossz modell. Azonban a típusra nem jellemző részletek miatt teljesen egyet kell értsek azokkal, akik szerint ez egy elég béna értelmezése a típusnak. Én viszont elfogult vagyok az eredeti autóval kapcsolatban, ezért szeretem ezt a modellt is.

A krómban gazdag eleje és a Bel Air-re jellemző arany "szárny" rendben van az MB-04-en alapuló, White Rose Chevy Bel Air-en.

Az oldalán lévő festés és a hátsó fertály is teljesen elfogadható ebben a méretarányban.

A két hatalmas sidepipe csak a valódihoz képest kissé "bigfoot" Matchbox alatt fér el.

Így nyílik az eleje, ami szintén nem jellemző erre a típusra, meg egy Street Rod-ra.

Ilyen az eredeti autó alja a motorblokk alatt...

... és így folytatódik hátrafelé. Elképzelésem sincs, hogy ebből hogy lehetne sidepipe-okat csinálni, annyi minden van útban.