Matchbox MB-73 / HKY05 9-Pack - 1971 MGB GT Coupe

Léteznek olyan autótörténelmi jelentőségű autók, amik nem csak önnön jogukon viselik ezt a kitünető címet, de azon jogon is, hogy ugyanezt a kitüntető címet viseli az általuk ihletett jármű is. Milyen jó, hogy a Matchbox megmintáz ezek közül egyet-egyet!

A Mazda MX-5 apukájának a testvére
Az MGB egy kétajtós sportautó, melyet 1962 és 1980 közt forgalmazott kezdetben a British Motor Corporation (BMC), később a British Leyland, Austin-Morris divizója. A négyhengeres, vászontetős verzió 1962-ben debütált. Változatai közt megtaláljuk az MGB GT-t, amely egy háromajtós, 2+2 üléses kupé és 1965-1980 közt forgalmazták. A hathengeres MGC-t (1967-1969), valamint a nyolchengeres 2+2 üléses MGB GT V8-at (1973–1976). Az MGB legelső verziója a(z egyik) brit roadster, ami a legendás Mazda MX-5-öt is ihlette.

A Matchbox kapcsán minket az MGB GT Coupe ami a fentiek közül leginkább érdekel. A keménytetős 2+2 üléses MGB GT tervei a Pininfarinánál készültek. A sportos hatchbackek egyik legelső fecskéje. Annak ellenére, hogy a kombik praktikus helykínálatának (egy részét) nyújtotta, mégis sikerült megtartani a sportautó gyönyörű, elegáns vonalait. Viszonylag kevés alkatrésze különbözik a GT-től – főként a futóműben vannak eltérések. 2019-ben a Road & Track magazin „A 16 leggyönyörűbb Pininfarina dizájn, ami nem Ferrari” című cikkében felsorolja az MGB GT-t is.

Bár a GT valamivel lassabban gyorsul a megnövekedett súlya miatt, mint a roadster, a jobb aerodinamikai jellemzői miatt a végsebessége 8 km/órával magasabb, mint annak: 169 km/h.

A helyzet az, hogy gyönyörű videót találtam a GT-ről, de ebben „csak” jön-megy a jobbkormányos, british racing green színű szépséges veterán. Ezt be is ágyazom ide alább, mert nagyszerű szem-rágógumi. A Speezdone ellenben alapos videót jegyez a roadsterről, ami viszont típustörténeti szempontból fontos, úgyhogy azt linkelem is ide izibe. Nem feltétlenül a legösszeszedettebb prezentációja az autónak, de annál érdekesebb! Az autó még ismerős lehet Richard Hammond, The Smallest Cog anyagaiból is annak aki követi a Top Gear utáni munkásságát.

Mellékeltem az 1970-es, amerikai MGB GT katalógust. Bár a gyártása egészen 1980-ig tartott, az USÁ-ba 1974-ben forgalmazták utoljára.

A szürke műanyag nem pótolja a krómot

A Matchboxnál 2020-ban debütál az autó és 2025-ig összesen hat verzióban jelenik meg. Két változata multipakk exkluzív, 2023-ban bekerül a hetvenedik szülinapos kiadások közé is, a jól ismert mattszürke-fekete-narancssárga motívummal. Az Abe Lugo tervezte öntvény összes eddig megjelent változatához remek színeket választottak. Sajnos a hangsúlyos, krómozott lökhárítókat pont annyi kapott, mint amennyin ezt a részletet, anyagában ezüstszürke műanyag hivatott reprezentálni, ami egyszerűen ocsmány – erről szól az alcím is. Ezt leszámítva az öntvényt nem érheti szó, szerintem remek!

Amit ebben a postban láttok, 2022-ben volt MB-73 az 1-100 sorozatban és változtatás nélkül került be a jelen postunk tulajdonképpeni tárgyát képező 9-es csomagba. (Így pont három példánnyal rendelkezem belőle.) A mustársárga amit visel, az eredeti jármű gyári színe, ami olyan tulajdonság, amit mindig nagyra értékelek egy kisautóban. Megkockáztatom, hogy 2025 után is fogunk még találkozni ezzel az öntvénnyel – én vevő lennék a Hamster-féle versenyautó festésre is!

Csak széljegyzetként: Egy nyúlfarknyi postban szerepelt nálunk az autó elődje is, az MGA, szintén a Matchbox feldolgozásában!

Ennek a kilences csomagnak a tartalmát a címkefelhőben megtalálható tag-re kattintva érhetitek el.

Az olyan apróságoktól lesz remek egy "kortárs" Matchbox mint a festékkel kiemelt fényszórók. És olyan nem is annyira apróságtól lesz pocsék, mint a krómot helyettesíteni szánt, anyagában ezüstszürke műanyag.

Ez a mustársárga amúgy az eredeti jármű gyári színe. Nem feltétlenül szembesül ezzel a fogyasztó, de az eredeti autót ismerők számára fontos apróság.

A kerékválasztás kitűnő!

Ezeken a képeken inkább csak sejteni, mintsem látni, de a beltér is szép, részletes - a kormány persze pizza. Cserébe az sem látszik jól, hogy oszlop van a beltérben.

Erre a hátsóra adnék egy ötöst! Eleve gyönyörű, de mindent kiemeltek festékkel, amit kell, pedig rendszerint ezt szereti ellazsálni a Mattel. Csak azért nem csillagos az az ötös, mert a krómnak nincs pótszere.

Nem véletlenül nevezte ezt a Pininfarina dizájnt a Road & Track úgy, ahogy!

Apró baki: Bár balkormányos, az egyetlen, gyári szériafelszereltséget jelentő tükre mégis a jobb oldalon van!

Szép!

2022-es, MB-73 az 1-100 sorból, NRFB. Változtatás nélkül emelték át a kilences pakkba, úgyhogy most van ebből három.

eBay-es kép a pakkról. A tartalmáról eddig megjelent cikkeket egy kattintással ki tudjátok listázni a címkefelhőben lévő tag-re kattintva!

Matchbox MB-73 TV News Truck – UPDATE

Egészen meglepett, hogy ahhoz képest, hogy szeretjük, rengeteg változata van, mindössze kétszer szerepelt nálunk a Matchbox tévés közvetítőkocsija. Amit ebben a postban láthattok, az 1989-es premiermodell, amelyet 1991-ben váltott a Sky News festésű. Aztán rengeteg változattal későbbről, 2006-ból villantottunk még egy verziót. Minden lényeges infót ellőttünk már az előbb linkelt postokban, úgyhogy csak a képek maradnak.

Játszottak vele, nem túl finoman. Ehhez képest elég rossz vétel volt, az online piacteres fotókon sokkal jobban nézett ki.

Annyira érdekes, hogy bár ott a csillag az elején, soha nem lett nevesítve, hogy ez egy Mercedes-Benz T1.

Nekem csak most tűnt fel, hogy nincs oldalajtaja, ami egészen szokatlan.

Lajtorja.

Bejárás csak hátulról!

Menetkész.

Akciókész. És itt sincs oldalajtaja.

 

Matchbox MB-73 1955 Chevy Bel Air

Az 1957-es Chevrolet Bel Air az álomautóm és ennek kapcsán már cirka 12 évvel ezelőtt elkövettem egy részletes postot arról, hogy mi fán is terem ez az autó és a két előző modellévből való testvérkéi, amit TriFive-ként is szokás emlegetni.

A Matchbox az 1955-öst is megmintázta – ami e post tárgya –, ami valamennyi 1955-1957 közti Chevy verzió közül a második legnagyobb kedvencem. Számomra teljesen érthetetlen, hogy miért történt ez így, de az 1-75/100/xxx sorozatban egyetlen egyszer sütötték csak el, 1999-ben és csak az Egyesült Államokban volt kapható. Ezt láthatjátok most.

Ezen kívül én 10 egyéb, speciális sorozatban megjelent változatáról tudok, de egyik rondább mint a másik, kettő van ami tetszik közülük és ebből az egyik, a 2008-as amerikai Superfast sorban lévő meg is van.

Jó kiállású kisautó. Stílusában szerintem a nyolcvanas évek „szépségideálját” hozza – már ha beszélhetünk ilyesmiről egy autó esetében –, fényezésben és felniben messze elrugaszkodva a gyári eredetitől. Az oldalán lévő felirat nélkül jobb lenne, de összességében nagyon tetszik, főleg a színe.

Elképzelni sem tudom, hogy miért csak egyetlen egyszer használták fel ezt az öntvényt a normál 1-xxx sorozatban!

A gyáritól messze elrugaszkodó fényezése, a felirat az oldalán a nyolcvanas évek divatjára emlékeztet, és az összhatás egyáltalán nem rossz.

Nem ebből a képből fog ez kiderülni de a beltere sem a szokásos elnagyolt, például a nagyon jellegzetes, "kétpupú műszerfal" is megvan.

Jó a sok króm elől-hátul.

Matchbox MB-73 Mercury Commuter – Update

Egy óriási kedvencemből sikerült végre beszereznem egy makulátlan darabot! Én pontosan tudom, hogy egy csatahajó méretű, amerikai kombi maga az ásító unalom, nekem mégis gyerekkorom egyik meghatározó darabja. Korábban megírtam már mindent róla, amit érdekesnek tartottam – meg a testvérkéiről is. A jelenlegi post oka pusztán csak az, hogy sikerült emberi áron vásárolnom belőle egy példányt, aminek nincs makulája.

Tudom én, hogy unalmas, gyerekkoromban valamiért mégis imádtam - pedig nem is volt nekem. Még ez a szín is büntet...

Igen, ez az ős-, Regular Wheel változat. Az ilyen szuperközeli képek nem csak a fantasztikus részleteket tárják fel, hanem a legapróbb hibákat is. (A porszem nem hiba, hanem szolgáltatás!)

A részletek! A Mercury felirat nem tintából, hanem bizony fémből kiöntve és az egész úgy van fényezve, hogy a festék nem eszi meg az ilyen apró részleteket. De még csak az ajtókilincset sem. A kikandikáló blökik olyan részlet, amiktől generációk zárták a szívükbe a Matchboxokat úgy általában. Az sohasem zavart, hogy az ebek pofája nincs részletesen kidolgozva, hiszen olyan aprók, hogy nem is tűnik fel.

Matchbox MB-73 Mercury Commuter – UPDATE

A Matchbox Mercuryk történetét onnan szeretném folytatni, ahol utoljára befejeztem, ami pont egy kattintásnyi távolban van innen, úgyhogy mindenféle „ez történt az előző részekben” kitérő nélkül haladjunk tovább a sztoriban!

Majd kijavítotok ha tévednék, de nem tudok még egy olyan Matchboxot, aminek egyetlen változatán – gondolok itt pusztán a kombi Commuterre, ha beleszámítjuk a szedán Park Lane-t, akkor még durvább a helyzet – ennyi változtatást eszközölt volna a cég. Kezdetben volt a regular wheel verzió, követte a vékony kerekű Superfast minimális változtatásokkal, hogy keletkezzen belőle kibővített hátsó kerékíves verzió is – na ilyenem nincs – aztán meg valami, amihez megint változtatni kellett az öntvényen – ezt tartogatom mára –, illetve a végére egy rendőrségi változat amit majd a nem olyan távoli jövőben szeretnék elétek tárni. Mindez belesűrítve az 1969-1974 közötti időszakba! Szerintem a cég pénzügyesei korán halhattak akkoriban, mert tudva azt, hogy a változatokhoz szükséges szerszámok előállítása borzalmasan sokba kerül, 5-6 év alatt folyamatosan cserélgetni ezeket összesen két termékhez, egyenes út az infarktus közeli állapothoz.

De mi változott az utolsó civil verzión? Először is piros lett. Aztán szélesebb kerekeket kapott. A beltér a kandikáló kutyákkal változatlan, de a szélvédő már a rendőrségi változaté – igen, ez az amit későbbre tartogatok –, látszanak benne ugyanis a megkülönböztető jelzések helyei. A karosszéria változott, a c-oszlop tájékán „csíkok” nőttek rá, amit én tetőcsomagtartónak vélek. Ezen kívül kapott egy matricát a motorháztetejére. A leggyakoribb változatokon a matrica valamiféle párosujjú patás fejét ábrázolja, szerintem bika, de ha vízibivaly, akkor én kérek elnézést! Gondolom ez leheletfinom utalás arra, hogy az Egyesült Államok bizonyos helyein divat halott szarvasmarhák legfőbb ékességét a motorháztetőre szerelni, aminek az okát én még csak találgatni sem merem. Az egészen biztos, hogy aki ilyesmit tesz, az kifinomult ízlésű ember lehet, mondjuk például hegedűkészítő. Bikás matricát csinálni a kisautóra meg olcsóbb volt, mint kicsi bikafejet.

1973-as Caddy kabrióból faragott pickup, szteroidozott párosujjú patás szarvaival az elején. Az örökösök árulják. A tulajdonos minden bizonnyal hegedűkészítő volt - de vállalt brácsát is - és ezzel hordta ki a készárut a megrendelőkhöz.

Hogy miért birizgálták szegény Commuter civil változatát ennyiszer? A jó ég tudja! A saját, személyes, a világon semmivel alá nem támasztható összeesküvés elméletem szerint ez is a „megijedtünk a Hot Wheelstől” reakció. Függetlenül attól, hogy az eredeti verziót esetleg szeretjük, be kell ismerni, hogy unalmas. Hát megpróbálták feldobni valamivel. De miért nem cserélték le inkább? Rejtély!

Ami a változatokat illeti, itt jön az igazi elmebaj! Csupa olyasmi, amin én gyűjtőként röhögök, más meg rajong az ilyesmiért, de pont ez a jó ebben az egész műfajban, hogy nincs a hátam mögött egy bizottság, aki megitéli, hogy amit csinálok az jó, vagy nem. A kedvencem az, hogy a bika matrica csücskei kerekítettek, vagy hegyesek – ami nekem van az a hegyes. Aztán jönnek a „hogyan sikerült bekeverni a festéket” árnyalatkülönbségek, illetve az „elfogyott a matrica Főnök, mit csináljunk? Eredj Fiam, hozz a Mod Rod matricájából pár dobozzal!” verziók.

A következő részben majd a fentebb emlegetett rendőrségi verzió következik a nagyra nőtt kombiból, szóval maradjatok vételen!

Az utolsó civil Commuter. Piros lett, kapott előre matricát, hátra meg tetőcsomagtartót.

A hátsó kerékjárati ívet alaposan átszabták, hogy aláférjen ez a fajta kerék.

 Generációk.

 Generációk 2 - Az ebek maradtak, ami a legjobb ebben a kisautóban.

Generációk 3.

A Mercury sztori eddig megjelent részei:

1968

Mercury Cougar (Regular Wheel)

Mercury Park Lane Police Car (Regular Wheel)

Mercury Commuter (Regular Wheel)

1969

Mercury Park Lane Police Car (Superfast)

1970

Mercury Cougar (Superfast)

Mercury Commuter (vékony Superfast kerék)

1971

Rat Rod Dragster (Mercury Cougar)

Mercury Park Lane Fire Chief (Police)

Mercury Commuter (szélesebb Superfast kerék, tetőcsomagtartó) – Ezt a postot olvasod most

Matchbox MB-73 Mercury Commuter – UPDATE

Igyekszem elkerülni, hogy érdektelenségbe fulladjon a blog egy-egy téma túladagolása által, de most már úgy éreztem, hogy itt az ideje a következő epizódnak a Matchbox Mercury eposzból.

A történet folytatódik

Mint azt már sokszor leírtuk, 1969-ben beköszönt a Superfast éra, köszönhetően annak, hogy a Mattel előrukkol a Hot Wheels-ekkel, amelyek messzebb és gyorsabban gurultak, mint a korabeli Matchboxok. Az egy évvel korábban debütáló Mercury kombi – melyről és a hozzá mintát szolgáltató eredetiről részletesen írtunk már itt – is átesik a beavatkozáson, hogy megkapja az újfajta kerekeket.

Innentől egészen 1973-ig az 1-75 szériában marad az autó, mint MB-73, de bár a jelölése változatlan és természetesen ugyanazt a típust mintázzák meg, nem vagyok hajlandó egy kalap alá venni őket és ezért külön postokban szándékszom tárgyalni a verziókat – már ami nekem megvan ezekből – mert olyan jelentősek az eltérések.

Az első módosított verzió a vékony Superfast kerekeket kapja meg és az alvázon kívül nincs változtatás, a karosszéria megtartja a Regular Wheel kerékjárati íveit is – ezt tárgyaljuk most. Az Auto Steer funkció eltűnik – nem kár érte, szerintem ez sohasem működött senkinek. A színe és a beltere is változatlan, de valamikor 1970-1971 közt a hátsó kerékjárati ívet átszabják, sokkal nagyobbra és így csúnyábbra is, csak azért, hogy a szélesebb Superfast kerék aláférjen az autónak. Más tekintetben a kisautó változatlan. Sajnos ilyenem nincs, ezért képet nem tudok róla mellékelni.

A későbbi, jelentős változtatásokról majd a következő postban!

A Superfast kerekekre váltással a Mercury kombija is megkapja az új papucsait.

Nincs szerencsém ezekkel az autókkal! A fényezése még csak-csak, de a jobboldali A-oszlopát és a szélvédőjét érte egy komolyabb baleset.

 A korai változatok a vékony kerékváltozatot kapják, így a karosszérián változatlan - és szép - a hátsó kerékjárati ív. Mögötte elolvasható az öntvény anyagából kiképzett típusjelzés: "Commuter". A valósában ehhez - nekem legalábbis - nagyító kell.

 Az a részlet, amivel a legjobban fel lehet dobni egy unalmas kombit, nevezetesen a csomagtartóban a két blöki is változatlan maradt.

 Az új kerekek bevezetésével megnőtt a hasmagasság. Egyértelmű, hogy melyik változat melyik.

 Dobozfétis. Nem vagyok dobozhalmozó, de mit nem adnék ezekért a grafikákért nagy felbontásban, hogy bekeretezett kép készülhessen belőlük!

A kisautó közel sem hibátlan, a doboz viszont makulátlan. Nem csoda, nem ugyanabból a forrásból származnak, az utóbbi a hihetetlen Barn Find kollekcióból van!

A Mercury sztori eddig megjelent részei:

1968
Mercury Cougar (Regular Wheel)
Mercury Park Lane Police Car (Regular Wheel)
Mercury Commuter (Regular Wheel)


1969
Mercury Park Lane Police Car (Superfast)
Mercury Commuter (Superfast), korai változat – Ezt a postot olvasod most!

1970
Mercury Cougar (Superfast)

1971
Rat Rod Dragster (Mercury Cougar)

Mercury Park Lane Fire Chief (Police)

Matchbox MB-73 Mercury Commuter

Olyan jó lenne tudni, hogy egy-egy márka, vagy típus hogy, és miként került be a Matchbox kínálatába! A britek döntöttek a termékfejlesztési részlegen, hogy mit szeretnének elkészíteni? Vagy az autógyárak keresték meg őket, hogy így is promótálják a gyártmányaikat? Valószínűleg mindkettő.

Egy unalmas autó

1968 volt a Mercury nagy éve a Matchboxnál. Ekkor először készített a cég az amerikai márkát mintázó kisautót, és rögvest hármat is. A plüss-izomautó Cougar nem csupán az 1-75 szériában debütál – ebből nekem csak folytatás van meg, a Superfast kerékkel gyorsított verzió –, hanem King Size-ként is – ilyenem meg pláne nincs, tessenek átfáradni a szomszédba, ott megtekinthető. A választás teljesen érthető, a Cougar egy izgalmas autó. Na de a harmadik? A Mercury Commuter? Egy családi kombi? Maga a dögunalom!

A hatvanas évek végén – meg aztán még sokáig – a tengerentúlon, a nagy, csatahajó méretű, „full size” kombik voltak „A” családi autók. Ebbe fért bele az átlag család, papa, mama, két gyerek, másfél kutya nagyon-nagyon kényelmesen. A VHS korszak óta feledhetetlen, „Családi vakáció” című, Chevy Chase fémjelezte – nem, ő nem Ford Fairlane tesója –, sírva röhögős állatság vígjáték sokat elmond a „Station Wagon” (így hívják amerikaiul a kombit) életérzésről.

A nyolcvanas években aztán ezeket a verdákat váltotta a minivan, de addig a nagyon jól pakolható, tágas böhömcék voltak az első számú családmobilok az Egyesült Államokban, köszönhetően a jellemzően elől egybe-rekamié üléseiknek, rögtön három személyre hitelesítve, hátul – illetve inkább középen – egy legalább akkora második rekamié újabb három személynek, gyakran opcionálisan, már az előszoba méretű csomagtartóból elvéve a helyet újabb, kihajtható üléssor két személynek. Ez utóbbiak inkább a menetiránynak háttal elhelyezve, beszállás a csomagtartó felől, ahová a kölyköket volt szokás száműzni – arról most ne beszéljünk, hogy mennyire voltak ott veszélyben a biztonsági övek és a gyerekülések használatának kötelezővé tétele előtt egy ütközéskor. Mint a fentiekből látszik, ezek az autók maguk a megtestesült dögunalom.

Persze a nagy gyártók ennek ellenére sem hagyhatták ki őket a belépőszintet képviselő és a luxusnak szánt modelljeik közül, mert volt rá piaci igény. Semmiképp sem véletlen, hogy a nevük azonban más lett, mint a két-, és négyajtós szedánoknak. El akarták őket különíteni azoktól. Ez nagyon jól látszik, a Mercury Park Lane rendőrautóról szóló postban már felhasznált katalógusoldalon is. Colony Park és Commuter a kombik neve, illetve Montego MX, hogy legyen egy kivétel ami erősíti a fenti szabályt.

Csavarhatom ahogy akarom, a Commuter akkor is dögunalom marad és logikusnak tűnik, hogy talán a Mercury akarhatta úgy népszerűsíteni a családi kombiját, hogy a kicsinyített változatát a gyerkőcök kezébe adja. Igen ám, csak ezzel az okoskodással van egy baj. 1968 volt a Mercurynál a hetedik generációs, 1965-ben debütáló Commuter utolsó éve! Szóval ez annyira talán nem valószínű, hacsak a vállalati döntéshozók nem úgy lőtték ki a kínálatból a típus(neve)t, hogy előtte nem szóltak a marketingeseknek, ami szintén nem tűnik elképzelhetetlennek.

Nagy, szomjas és lomha...

Ami a műszaki tartalmat illeti... Mélyedjünk el a részletekben, leginkább azért, hogy lássuk, hogy mi volt az, ami miatt ezeknek a négykerekű sétahajóknak a dinoszauruszok sorsára kellett jutniuk!

A különböző felszereltségi szintekhez kétféle V8-as erőművel kínálták a közel 5,5 méter hosszú szörnyet. Az alapmotor a 390-es (389,6 köbhüvelykes, 6384 köbcentis), ami a kiviteltől függően 266-, vagy 315 lóerőre volt elég. A 266 lovas kivitelek súlya különbözik annak függvényében, hogy mit pakoltak még beléjük, így az átlagfogyasztásuk 23,9-től, 24,6 liter közt mozog 100 kilométerre a gyári (!) adat szerint. A 315 lovas változat a 25,1 litert is bekapott a gyáriak szerint. Kíváncsi lennék, hogy mennyit a gyakorlatban! A 428-as (427 köbhüvelyk, azaz 6997 köbcentis) nagyblokk, 340 pacit tudott, 27,4 litert fogyasztott el száz kilométer megtételéhez.

Két családi fotó az eredetiről. (Kép: Nagyon röstellem, de nem emlékszem a forrásra! Ha kiderül, pótolom!)

A Commuter végsebessége még a leggyengébb verzióban is 180 km/h felett volt, a legerősebbé egyenesen 200 km/h. Nincs kétségem afelől, hogy ez lehetséges, afelől meg végképp nem, hogy ez egyenesen halálközeli élmény lehetett a közel kéttonnás (1975 kg a legkönnyebb, 2002 kg a legnehezebb) járműben. Gondoljunk csak bele! Amerikai nagyautós rugózás, félfordulatos holtjáték az agyonszervózott kormányon, hogy az úttól még véletlenül se érkezzék visszajelzés és elől-hátul dobfékek.

A leggyengébb és legnehezebb változat a gyári adatok szerint 11,1 másodperc alatt gyorsult fel 0-ról, 100 kilométer per órára, a legerősebb pedig kerek 9 alatt. Csak és kizárólag, háromsebességes automatával szerelték a Commutert ami sokban felelős a gyorsulási és fogyasztási adatokért.

...mégis szerethető!

A Matchboxnak azonban mégis sikerült ebből az unalmas csataszörnyetegből szerethető kisautót faragni!

Nagyon elégedett vagyok a rajta felfedezhető részletekkel. Tényleg minden a helyén van a karosszéria anyagából kialakítva, még a Commuter felirat is, egészen lehetetlenül apró betűkkel.

Nagyon jó munkát végeztek a színválasztással, az amerikaiak mind a mai napig imádják ezt a borzasztó árnyalatát a zöldnek. Családi kombira meg különösen népszerű volt rákenni.

A kerekei ugyanazok a változatai a gumikerekű Regular Wheel-nek, amit nagyon sok másik kisautó alól is ismerős lehet. Ez is megkapta az Auto Steer funkciót, ami ezen a darabon éppúgy nem működik, mint eddig semelyik másik Matchboxomon sem.

A legnagyobb attrakciója a csomagtérben található. Két kutyus – talán egy német juhász és egy boxer, de ez közel sem biztos – kandikál ki a hátsó ajtón, melynek szélvédőüvege a valóságban is leengedhető. Ez az az apró részlet, ami miatt én már gyerekként is a szívembe zártam ezt a kisautót, pedig akkor nem volt ilyenem.

Nagyon jellemző az érára, hogy a Matchbox tényleg válogatás nélkül minden kisautóra készített vonóhorgot, még a dragsterekre is, ami nagyon vicces. Teljesen indokolt lenne, hogy a bazi, családi kombira kerüljön ilyen akszesszoár, nemde? Igen! Jól gondoljátok! Nincs rajta ilyen.

Ennek a konkrét példánynak is érdekes a története. A minap pittlaren kollégával találkoztunk, aki csak az interneten van tőlem mindössze egyetlen kattintásra, amúgy körülbelül 222 kilométerre lakunk egymástól. Ő átalakításra szánta a Matchbox Memories gárdájából az ilyesmiben jártas kollégáknak a szemlátomást jobb napokat is látott kisautót, de én einstandoltam azért, hogy e post alanyaként szerepelhessen. Mint tőle megtudtam, hozzá lomispiacról került és valószínűleg egy osztrák gyerkőc tologathatta amikor még új volt.

Nem a legritkább Regular Wheel, bár ebben a formában mindössze két évig készült, 1968-1969 között. Érdekessége, hogy a regular wheel kivitelen belük, nem léteznek belőle verziók, még a számomra jobbára érdektelen, „kicsit más árnyalatban sikerült bekeverni a festéket” szinten sem.

 Szegény látott szebb napokat.

 Szélvédőből is kéne neki egy új.

 Meg fényezésből is. A gumik azonban nagyon szép állapotban vannak!

 Commuter felirat a hátsó csücsökben. Ha indokolt lenne egy vonóhorog valamin, az pont egy családi kombi.

 Két blöki meg a csomagtartóban!

 A fentebb már többször említett MB-55-el elvben közös az alváza, még a rajta lévő felirat is kitér erre, hogy vagy MB-55, vagy MB-73. Ezzel szemben a rendszámuk eltér!

A Mercury sztori eddig megjelent részei:

1968
Mercury Cougar (Regular Wheel)
Mercury Park Lane Police Car (Regular Wheel)
Mercury Commuter (Regular Wheel)

1969
Mercury Park Lane Police Car (Superfast)


1970
Mercury Cougar (Superfast)


1971
Rat Rod Dragster (Mercury Cougar)