Matchbox MB-61 Alvis Stalwart

Első pillantásra azt hinné az ember, hogy ilyen jármű márpedig nincs is, legfeljebb valami fantasztikus film holdjárójaként tudná elképzelni. Azonban igenis létezik, bár inkább a múlt idő lenne a jogos az egyre fogyó példányokat elnézve. A katonai teherszállító egyszer már kapott említést a blogon, de inkább csak bevillantás szinten. A modell nem új, viszont régi, de meggyőződésem, hogy érdemes néha szétnézni a régi dolgok között is, mert mindig akad valami érdekes látnivaló. A műszaki és történelmi háttérről nem is beszélve.

Alvis
Ez a név maximum az angol kisszériás kocsikat igen mélyen ismerőknek ugrik be elsőre, pedig a gyár a múlt század középső harmadában elég sokféle személykocsit készített a versenyautótól kezdve a luxuslimuzinokig vagy elegánsabb sportkocsikig. Csak később, a kisszériás autógyárak hanyatlása után állt rá a haditechnikára. Azon belül is az érdekesebb vagy speciálisabb harckocsik, tankok és egyéb terepen és vízen is egyaránt (jól?) mozgó ilyen olyan felszereltségű szállítójárművek gyártására. (érdekesség, hogy minden típusmegnevezés „S” betűvel kezdődött.) Egy ilyen szállítójármű a 620-as sorozat is (620-624), Stalwart elnevezéssel, amit bátornak, rendíthetetlennek fordíthatnánk leginkább. A kocsi maga úgy is néz ki, mint aki előtt nincs akadály. Hat igen combos meghajtott kerék, magas fölépítés, robusztus kiképzés. A stabilitásról a látvány alapján ne beszéljünk, mert szerintem a súlypontja elég magasan lehetett, pláne megrakodva a kocsi szélességéhez képest. A kocsi szerkezeti elrendezését a röntgenrajz alapján lehet legjobban elképzelni. A 220 lóerős hatliteres Rolls-Royce motor hátul, a raktér alatt, a motor előtt pedig a váltó, a differenciálmű és a többi szerkezeti elem. A plató általában nyitva volt, esetleg ponyvával fedték be. A – bordázott vagy sima falú - oldallapok lenyithatóak voltak, a könnyebb rakodás érdekében. Viszont nagyon passzentosan kellett, hogy záródjanak... Elöl van a kicsi fülke mindenféle kisméretű ablakokkal. Ezekből kétféle verzió is volt egy kisebb felületű és később, a jobb kilátás érdekében egy nagyobb, mélyebbre lehúzott felületű ablakrendszer. A fülkével kapcsolatos érdekesség, hogy itt viszont nem bonyolódtak bele semmiféle nyitható és utána jól visszazárható ajtókkal, a fülkét a tetőn levő nyíláson keresztül lehet megközelíteni. Akinek ez még nem lenne elég, annak egy újabb érdekesség: a sofőr középen ült, két utasa pedig az ő két oldalán foglalt helyet. 

Nem is gondolná az ember, hogy mekkora a raktér térfogata.

A több, mint hatméteres kétéltű teherautó öt tonnát tudott szállítani a 24 köbméteres rakterében, vagy tízet vontatni. Harmincnyolc katona fért el rajta teljes felszereléssel. A vízen úszva hat kis kilövellő vízsugárral lehetett mozgatni a szerkezetet. Az összkerékhajtással együtt így már elég komplikált egységet alkottak, ami sok karbantartást igényelt ha megbízhatónak akarták tudni. Ezért a kizárólag szárazföldi használatú példányoknál a vízi mozgatóberendezést le lehetett szerelni, a súlymegtakarítás érdekében. Bár a negyven centis hasmagasság nem annyira kiváló jellemző a terepen, közútra pedig ott a hagyományos teherautó, mégis a differenciálmű nélküli hat meghajtott kerék - állítólag - kiváló mászási képességet biztosított. Nyilván nem a mély nyomvályúban. A kerekek oldalanként voltak meghajtva, ami azt is jelentette, hogy az egyik oldalt akár teljesen blokkolhatta is a sofőr ha szükség volt rá a talaj miatt, vagy csak helyben akart forgolódni. Az üresen is inkább kilenc tonnás üres önsúlyú behemót hetven(!) literes közúti fogyasztása meg biztosan sok gondot okozott az üzemanyag ellátásért és utánpótlásért felelős tiszteknek. Bár közúton annyira nem használták, mert a differenciálatlan kerekek hatalmas gumi abroncsainak súrlódása a beton vagy aszfalt felülettel a mechanika idő előtti elhasználósásához vezettek. Ilyenkor – hosszabb távra - trélerezték a gépet. Mint a legtöbb hadi teherautónak így ennek is voltak érdekes egyéni felszerelései. A darut nem is említve, például az elejére felszereltek egy lehajtható acél lapot, valószínűleg a felcsapódó víz ellen. Készült dízel változat is azonban eléggé költséges volt az ilyen verzióra való átalakítás.

Nagy akadályok közt erős autó

Az Alvis többféle teherszállítót és egyéb felépítményt készített az ő kis hatkerék-meghajtásos rendszerükkel, többek közt egy reptéri tűzoltó verziót is. Ez csak azért érdekes számunkra, mert maga a gyár készített el egy kis fém modellt is erről. Egy Alvis 622-es szerepelt a Tomb Raider 2-ben is. Több mint 1400 darab készült belőlük még egészen 1983-ig. Ma már csak érdekesség az autó, de van aki turisták szállítására használja, van aki rúzsreklámozásra.

A nagy kicsiben

A Matchbox 1966-71-ig gyártotta és kétféle színben adta ki. A többek által ismert fehér verzió mellett volt egy katonai zöld verzió is, katonai feliratokkal. Érdekes, hogy ez a ritkább és a fehér – nevezzük expedíciós olajkutatónak – a gyakoribb, holott a valóság éppen az ellenkezője. Olyannyira, hogy a kocsit el sem tudom képzelni a sivatagban ezzel a hasmagassággal és ezzel a fogyasztással, sem fehérben. Viszont tény, hogy nagyon jól mutat a színösszeállítás, a fehér alapon zöld-sárga dekoráció. Érdekes és nagyon finom az ablakok sötétzöldjének kialakítása, mintha nem is műanyagból lenne. Az első generációs Stalwartot mintázták meg, a kis ablakokkal. Bár a kisautó gyártása belenyúlt a Superfast korszakba is, a kerekét nem változtatták meg akkor sem. Ez nagyon jó döntés volt, hiszen ehhez az autóhoz csak ilyen kerék autentikus. A modell részleteivel nem érdemes ebben az esetben különösebben foglalkozni, mivel számtalan variáció és átépítés létezett. Az arányai rendben vannak, a technikai érdekességek pedig csak egy másik léptékben mutatnának igazán. Egy dolgot azért „lefeketepontoznék”. Az első lámpái nagyon fantáziahelyre kerültek. Még csak a közelébe sem próbálták tenni az eredeti helynek, ami ugye az övvonal alatt a kerekek belső felénél található. Cserébe jelvény és egyéb dombormű került a homloklapra.

Jópofa dolog az élénk sárga – ponyvát imitáló – egyben leemelhető fedés, mert így még játszani is lehetett vele. Sőt, mivel eléggé tömör a szerkezet, nagyon el sem lehetett rontani, nem tört le róla semmi kiálló alkatrész. Tipikus túlélő darab. Mint ahogyan az enyém is az. Némileg reinkarnálódva. A gyerekkor játszásait lezárva, egy időre dobozba került az Alvisom és csak jó néhány évvel később, egy korai restaurálós szakaszomban került a felszínre ismét. Mit is lehetne kezdeni vele? A múlt kalandjaihoz képest meglehetősen jó állapotban volt, csak a matricái koptak le részlegesen. Ezek tehát nem használhatók többé, viszont a fehér szín jó állapotban volt még. Katonai is és fehér is. Ez egy nagy kérdés, bár a téli harcászati kamuflázs nem ismeretlen. Viszont akkortájt itt Pécsett – a délszláv háború korrekt lezárása miatt - elég sok IFOR feliratú és sokszor fehérrel telibefújt katonai jármű lófrált haladt át. Innen jött az ötlet, hogy egy ENSZ színeibe öltözött autó legyen a gyors és egyszerű megoldás. Kezdőként még nem állt olyan technikai lehetőség a rendelkezésemre, ezért a meglévő Alphaset betűimből tettem rá a megfelelő föliratot. Ezen kívül még a kerekeit festettem be fehérre, ahogy a nagyok is csinálták. Tisztán látszik, hogy nem azonos a betűtípus de a következő nagyjavításig ez így belefér azt hiszem. Amúgy meg fantázia az egész. Gondoltam én, egészen mostanáig. Ahogy képeket keresgéltem az autóról rábukkantam egy UN feliratos, fehér színű Alvis Stalwart terepjáró igen alaposan elkészített makettjére és egyből igazolva vagyok. A fantázia valóság lett.

Szépek és arányosak a ballonos kerekek

Komoly első terepszög

Jó a terepjárási képessége de csak nem túl mély nyomvályúban

A ponyva alatt lapul a rakomány

A békefenntartó

Hátul is meredek a terepszög

Akár a vízben és mocsarasban is elevickél a 6x6 meghajtásnak köszönhetően

Középen a sofőr mellette kétoldalt a segédei

Éppen csak nem lett lánctalpas

Matchboxon kívüliek: Hot Wheels - Toyota Celica TA22

Bár alapvetően a 80-as évek autóit kedvelem, az egy évtizeddel korábbról származó járgányok sem hagynak hidegen. Sőt, ki merem jelenteni, hogy egy rendes autómániás nem kirekesztő. Mindegy, melyik történelmi korszakról, vagy évről beszélünk, tud mondani egy-egy olyan típust, amit kedvel.

Én például az autómániámmal együtt ralimániás is vagyok, és a raliban nem teszek különbséget évjáratok és korszakok között. Bármilyen raliautó, vagy annak utcai változata jöhet kisautóként is, ezért volt különösen örömteli számomra, hogy a Hot Wheels megmintázta 2013-ra a címben is említett első generációs Celicát, az autót, amivel - többek között - Ove Andersson is versenyzett.

Celica TA22

Az első generációs Celica - melynek neve a latin "coelica", azaz "isteni"/mennyei" kifejezésből származik - fejlesztése a 60-as évek elején kezdődött, a kész autót az 1970-es Tokiói Autószalonon leplezték le. Kétféle karosszériaváltozat készült, a fastback Ford Mustangra emlékeztető liftback - TA27 kód alatt -, illetve a normál kétajtós kupé-szedán. Többféle felszereltségben, ötféle motorral, illetve háromféle váltóval készült. A motorok mindegyike benzines, a legkisebb 1.4, a legnagyobb 2.2 literes hengerűrtartalommal rendelkezett, a váltók között egy négy- és egy ötsebességes kézit, illetve egy háromfokozatú automata egységet találtunk. 1975-ig csak jobbkormányos verzióban készült, így európai exportja is csak az Egyesült Királyságra korlátozódott, csak az abban az évben végrehajtott - egyébként második - modellfrissítés után készültek baloldali kormánnyal szerelt példányok is, így Európa minden nem szovjet fennhatóság alatt lévő országa, valamint az USA is felfedezhette magának a kis japán sportkocsit. Érdekes módon, két évvel azután, hogy beindulhatott az európai és USA export, már el is érkezett a generációváltás.

'70 Toyota Celica - HW City 2013

Sok mindent nem tudok írni a kisautóról azok után, hogy Sanyi már bemutatta sőt, mi több össze is hasonlította egy Tomica példánnyal, Andrew pedig már át is alakította. Szerinte Bosozoku, szerintem nem. Tény és való, hogy inkább tuningautó, mint gyári sportváltozat, de mind a szélesítések, mind pedig az orrspoiler számomra egy pályázásra épített hobbiautót juttat eszembe. Ezért kaptak plexiburkolatot az eredeti fényszórók, ezért van a kis szárny is a csomagtérfedélen, illetve a sidepipe is módosított kipufogórendszert sejtet. A beltérbe nehezen nézhetünk be az enyhén sötétített ablakok miatt, de két kagylóülést, egy pizzakormányt, egy váltókart és egy kézifékkart láthatunk, ha nagyon megerőltetjük a szemünket. Összességében véve nagyon tetszik és örülök neki, hogy a Hot Wheels elindult a japán autók irányába.

 A sidepipe sajnos elég picike, igazából feledhető részlet.

 A hátsó lámpák a beltér műanyagából vannak. Az oldalt, ezüst alapon lévő piros foltot nem tudom értelmezni, mit akar jelképezni.

 Az ajtón lévő minta az eredeti gyári GT felszereltséghez tartozó dekoráció alapján készült.

 A kormány említésre sem méltó, de a műszerfal is csak formailag emlékeztet az eredetire.

 A dupla, kör alakú fényszórók plexi bura alatt laknak.

 Ugye, hogy hasonlít rá a kisautó mintája? A sárvédőre tett tükröket imádom.

 A rali-verzió.

Matchbox MB-66 Chevy Stepside - UPDATE

Mai napra egy villám bemutatóval készültem, melynek tárgya az egyik kedvenc Matchboxom, az 1975-ös Chevy Stepside Pickup. Volt már belőle jó pár változat, most a legfrissebbet, a tavalyi év második színvariációját mutatom. A lovas téma után ezúttal visszatértek a premier modell stílusához, azaz egyszerű csíkokat kapott csak. Ezek a fekete vonalak a sárga alapszínen nagyon jól mutatnak, amit megbolondítottak egy kis fehérrel. Ezek mellett az oldalsó helyzetjelzőket is kiemelték naranccsal, amikhez a jól bevált kerékszett és barna belső társul. Tipikus példája a kevesebb olykor több esetének.

 Az élénksárga színen jól érvényesül a fekete dekoráció

  

Ez a kerék még mindig jól mutat alatta

 

Matchbox MB-66 Chevy Stepside

Felújítás: Matchbox Superkings SP3 Ferrari 512BB LM

Többen tudják már rólam, hogy (közép)korom ellenére nagyon tudok örülni a kisautóknak (is), így névnapomra is egy ilyen lehasznált kisautót kaptam. Név szerint Ferrari 512 BB LM azaz Le Mans. Viszont ahogy festett akkor amikor hozzám került és ahogy eredetileg kinézett, az nem volt méltó a nagy névhez. Egyértelmű volt az újraélesztés, megfelelő színben és dekorral.

Az alapok
Annyit röviden tudni kell az eredeti autóról, hogy az utcai 512-est alakították át a hosszú távú gyorsasági verseny követelményeinek megfelelően. Ez, az adott esetben nem kis átalakítást jelent, nem csak rátoltak itt-ott valami spoilereket és had szaladjon. Ezt rendesen átalakították. Megnyújtották, megszélesítették, így csak a gyakorlott Ferrari rajongó tudja megmondani ránézésre az eredeti autó típusát. Ez nem baj, ez természetes ebben a műfajban. Amíg a szabályok engedik, addig a határcentiméterig reszelik a donorautót, az igénybevételnek és a követelményeknek megfelelően a végletekig. Talán még azt is ki lehet jelenteni, hogy néha még az esztétikát is föláldozzák a versenyautók építésekor. Itt szerencsére erről nincs szó, mert bár az eredeti Ferrari sem volt csúnya, így megnyújtva is igen mutatós és erőt sugalló járgány lett belőle. Célszerszám a száguldásra. De vajon mi volt a műanyaghéj alatt?

Egy kis száraz modelltörténet

A korábbi modell, a 365 GT4/BB továbbfejlesztéséből született a Ferrari 512 BB 1974-ben. A motorja, a tizenkét hengeres boxer 4942 köbcentiméteres volt de mindössze 360 lóerős. Duplatárcsás kuplungja volt. Szélesebb első és hátsó kerekeket kapott - Michelin TRX metrikus gumiabroncs-rendszer - a jobb stabilitásért. Külsejében a hosszában is mintegy 41 centiméterrel megnövelt - Pininfarina által tervezett hosszú távú versenyekre specifikált igen áramvonalas - karosszérián túl az új első köténylemez, a fékekhez vezető hűtőlevegő beömlő nyílások illetve a négy darab kerek hátsó, valamint a bukólámpákat helyettesítő fix első lámpák volt a változás. A hátsó szárnyat a Forma 1-es modellről mintázták. A kevéssé sikeres évek után a második körben, az 1981-es évtől már Bosch K-Jetronic befecskendező rendszerrel szerelték a kisebb károsanyag kibocsátás illetve a nagyobb és kiegyensúlyozottabb teljesítmény - 440 lóerő - érdekében. Mindez 303 km/h-s sebesség elérésére volt elég, az akkor már LM jelzéssel ellátott kocsiknál. Négy ilyen kocsi épült ekkor és további tizenhat gyártásával folytatódott a sor 1982-ig. Az 1981-es Le Mans-i huszonnégy órás megmérettetésen GTX kategóriagyőzelemmel és összetett ötödik hellyel zárta a versenyt. A fejlesztések nem álltak meg. Nőttek a lóerők, faragták le a kocsi tömegét, de sajnos a motor alá épített sebességváltó fejlesztése nem történt meg olyan ütemben mint magáé a motoré. Ezért ez volt a gyenge pont, ebben az időben a 700 lóerős Porschék taroltak a  versenyeken. Említésre méltó esemény volt amikor az ötszáz lóerősre továbbfejlesztett 512 BB LM megvert egy Porschét 1981-ben. A sikertelenség és a szabályok változása is a fejlesztés befejezésére, a GT versenyekből való kiszállásra késztette a Ferrarit. 

A kocsi utolsó éve az 1982-es volt, ahol öt óra versenyzés után üzemanyag ellátási problémák miatt adták fel a versenyt. Mindez több volt, mint bizonyíték, hogy milyen nehéz egy nem kimondottan versenyzésre tervezett, hanem csak egy kisszériás, de módosított autóval versenyezni a legmagasabb szintű tartóssági versenyen. Különösen úgy, hogy ráadásul nem is gyári csapatban indulnak, hanem két független versenycég - Pozzi és NART - színeiben. Ma már inkább van értékük ezeknek a kocsiknak hiszen az árveréseken 120.000 eurós körüli áron lehet leütni egy ilyen modellt, de ha egy-egy speciális, konkrét névhez fűződő versenyautóról van szó, akkor az ár akár ennek a tízszeresét is elérheti. A Ferrari 512i BB LM jelű modellváltozatokból összesen mintegy kétezer darabot gyártottak az évek során, vagyis nem sok példány készült belőle és a Matchbox is csak hétféle színváltozatban adta ki. A gyári dekorációból viszont kevesebb volt ennél, így kialakultak a szörnyen ronda nem kellemes színkombinációk is sajnos.

Ahonnan elindultunk: nevetséges a színösszeállítás

A motor a helyén van de nem túl plasztikus

A Ferrari-piros szín áll neki igazán jól

 

Hitelesítve 

Ez az autó ennél sokkal többet érdemel, annak ellenére, hogy valójában nem is volt igazán sikeres ott és akkor, amikor a legjobban a topon volt. A felújítás tervezésekor számomra egyértelmű volt, hogy piros lesz és valamilyen korhű, de egyéni dekorációt kap némi modernebb beütéssel. Ez nem olyan nagy szentségtörés, hiszen készült erre az autóra egy-két érdekesebb és valóban egyéninek mondható dekoráció is. Igaz, hogy azt már inkább mostanában követték el. Itt érdemes megemlíteni a 3M ”színűre” felújított példányt ami pontosan ez a dekorációs kategória. Az én esetemben is tulajdonképpen nem is annyira az autó felújításon volt a hangsúly, hanem a dekoráció elkészítésén, a megszépülésen. Nyilván a nagy, sík felületekből álló furgon vagy kamion dekorációja a legegyszerűbb, viszont ebben a dekorban ott a kihívás, ami számomra nagyon vonzó élmény. Ha sikerül a végeredmény, ha nem, akkor csak kísérlet, ami ismételhető a sikeres verzióig. A matrica szerkesztéséhez először egy papírt hajtogattam rá az autóra és itt körberajzoltam majd körbevágtam rajta azt a területet amit matricázni akarok.

A matricasablon, némi dizájnvázlatokkal

 Lapos, áramvonalas száguldásra és nyerésre épített célszerszám

A térbeli körberajzolás után a papírlap kiteríthető lett ismét síkba. Ezt a kis sablont beszkenneltem és csak utána kezdődhetett Corelben a valódi dizájnolás. Ennek az esztétikája nyilván szubjektív, viszont sok száz féle formában elkészíthető. Ez lett az egyik.

A kisautó kialakítása - az eredetit elnézve és vizsgálgatva - teljesen elfogadható. Talán csak egyetlen feltűnő elnagyolás van, ez pedig a hátsó homloklap kialakítása. Ami az eredetinél egy teljes rács, a kisautónál meg csak egy nyílás. De biztos a megmintázott változat ilyen volt, hiszen a versenyautókat mindenki úgy reszelgeti, alakítgatja ahogy ő jónak látja.

Kemény, izmos hátsó fertály

Az első lámpája plexi, de nem túl élethű

A hátulja kissé vitatható, de nem rossz

Matchboxon kívüliek: Hot Wheels 2012 Premiere #21 UPDATE és 2013 HW Showroom #154 BMW 2002

Volt nekünk egy remek vendégpostunk Rájen kolléga billentyűzetéből, a Szirszarjaim blogról, a tavaly debütáló, Hot Wheels, BMW 2002-értelmezésről. Nem mellékesen ez volt az ötödik legnépszerűbb post nálunk tavaly. Amivel ki tudom egészíteni az akkor leírtakat, hogy a HW nem ült a babérjain és azóta újabb színváltozatok születtek.

A narancssárga premiermodellel megegyező szám alatt fut a fehér, szintén versenyfestésű változat, ami nem más, mint egy év közbeni recolor. A járgány alapszínétől eltekintve a két verzió egy az egyben megegyezik, kivéve az én példányomat, ugyanis ennek az oldalát sikerült olyan szinten elcsúszva megnyomni, hogy legalább a festés fele lelóg róla, szóval gyári hibás. Cserébe viszont szimmetrikusan van elrontva, ha akarom még bele is tudom magyarázni, hogy ez nem is néz ki rosszul.

Az eredeti tervem az volt, hogy utcai verziót fabrikálok belőle és nekimegyek körömlakklemosóval a versenyfestésnek, mely festékeltávolítási trükk elvben az alap fényezést nem bántja. A Mattel viszont megelőzött, 2013-ra előrukkoltak egy zöld, utcai verzióval – sőt azóta még eggyel, egy sötétkékkel is, ami most kezd lassan beszivárogni hozzánk az üzletekbe. Igaz, ezen találhatóak teljesítményfokozó dekorcsíkok de ördög tudja, nekem ez tetszik, úgyhogy a fehér marad molesztálatlanul. Tulajdonképpen ezen is van egy gyári hiba. Azon az oldalán is van egy ezüst színű folt, ahol nincs neki tanksapkája, tehát nincs ott semmi, amit „króm” fényezéssel ki kellene emelni. Cserébe viszont kaptak kiemelést az oldalsó indexlámpák, a motorháztető BMW emblémája – csak a frontend maradt kifestések nélkül.

 Hófehérke versenyfestéssel. Az orra elviselt volna még bőven festéket, mondjuk a fényszórókra egy-egy fekete x-et "szigetelőszalagból", ami akkora divat volt a 70-es években.

 A beltér nem lenne rossz, de sajna a kormánykerék csak egy pizza és nagyjából medencecsontra támad.

 A kékre színezett üvegek kifejezetten jól állnak neki, mint ahogy a Hot Wheels szinten egészen minimalistának tekinthető kerekek is.

 Hát igen, nagy a baj! Az oldalsó festések iszonyatosan elcsúsztak ezen a darabon, de legalább szimmetrikusan. A poén az, hogy tulajdonképpen nem is néz ez ki így rosszul, ha nem tudjuk, hogy normálisan így kéne, hogy fessen.

 Hot Wheels 2012 Premiere #21 BMW 2002, év közbeni recolor, NRFB, factory error. A kisautószexualitási szakkifejezések dekódolásához tessenek kedves lenni a szakszótárból puskázni!

 Az utcai verzió is elviselt volna festéket még oda előre. Viszont dicséretes a "szemöldök" index kiemelése.

Teljesítményfokozó dekorcsíkok az oldalán - röstellem de nekem tetszik. A barna szélvédők kifejezetten jól mennek ehhez a zöld árnyalathoz. A kilincsek és hátul a tanksapka is kaptak egy kis krómot, és még egy HW logót is sikerült elrejteni. A vicces az, hogy a fényezés szimmetrikus, tehát a másik oldalon van egy indokolatlan ezüst folt hátul.

Ide milyen jó lenne némi smink!

2013 HW Showroom #154 BMW 2002, NRFB.

Átalakítás iskola Vl. rész: Dekoráció

Ha túl vagyunk a festésen, a felújított, de akár a meglévő autónkat dekorációval is elláthatjuk. Nagy felület esetén már a festéskor is lehet hatásokat elérni a maszkolások segítségével. Ez sok gyakorlást, nagy türelmet és ügyességet igényel. A másik lehetőség a matricázás. Ez lehet az eredeti dekoráció rekonstruálása, újra kiszerkesztése vagy teljesen egyedi grafika is. A szerkesztést a mérés, esetleg papírsablon készítése előzi meg. A sablonra akkor van szükség leginkább, ha íves felületre kerül majd a dekoráció, de minden esetben pontosabb méretet és alakot eredményez a sima vonalzónál. Íves felületen meglepően torzulhatnak a síknak és egyenesnek vélt dolgok ezért célszerű előtte – vékony papírból fokozatosan hajlítva, vágva – a megfelelő alakot kikísérletezni. Ha ez megvan akkor a beszkennelt sablon lehet a dekoráció-szerkesztés alapja. A szerkesztést erre alkalmas programokkal végez(tet)heti bárki. Lényeges a méret pontos beállítása. A kész dekorációt erre a célra kapható üres matricalapra kell nyomtatni. Itt kell megjegyezni, hogy lehet fehér alapú illetve átlátszó alapú matricalapot is kapni. Mindig az adott célnak megfelelőt válasszuk. Mivel nem olcsó anyagról van szó és a beszerzése is csak szakboltban történhet, célszerű nagyon takarékosan bánni vele. Mivel A4 méretű a matricalap, ezért az előre elkészített különböző dekorációinkat igyekezzünk egy csíkba összeszerkeszteni, minimális üres helyek hagyásával. A fentiekből következik, hogy célszerű előre is gondolkodni, így a tervezett projektjeinkhez előre legyárthatjuk „tömbösítetten”, gazdaságosan a dekorációkat. A matricalapok mind tintasugaras, mind lézer nyomtatóhoz külön kaphatók, erre figyelni kell. 

Dekorációs elemek kiszerkesztve, kinyomtatva, csík kivágva és lelakkozva

Egy matrica sablonja papírból kivágva, némi hevenyészett dizájnelemekkel telefirkálva

Ilyen volt, ilyen lett a rekonstruált matrica, és a felújított dísztárcsa

A nyomtatás után, a tinta teljes száradását követően le kell vágni a kinyomtatott csíkot. Így a lap addig használható (addig vágható le belőle egy-egy csík), amíg a nyomtató görgői mozgatni tudják az egyre rövidülő papírlapot. Ezt a csíkot kell vékonyan, de teljes felületén egyenletesen lelakkozni. Ezt csak spray-vel vagy szórópisztollyal lehet szépen, vékonyan, szinte láthatatlanul elvégezni. Figyeljünk az oldószerre, mert lehet, hogy például a vizes lakk feloldja a tintát. Ki kell ezt is kísérletezni és ha valami beválik akkor a receptet betartani, mit mivel festünk, nyomtatunk, lakkozunk, oldunk, marunk, ragasztunk, mi mivel kompatibilis és mivel nem. A lakk száradása után ollóval vagy szikével lehet az egyes dekorációs elemeket kivágni, közvetlenül a minta mellett. A matricázás tudományának is vannak mélységei, aki többet akar erről tudni, elmerülhet az erről szóló makettes honlapok okosságaiban, fórumaiban. Alapból annyit, hogy a matricát egy pillanatra vízbe kell mártani és egy papírlapra téve megvárni, amíg a hátsó hordozókarton ettől a víztől átázik vastagságában és a ragasztós felületet picit feloldja. Ekkor a matrica lecsúsztatható a hordozórétegről. Ezt csipesz és nedvesített ecset segítségével lehet végrehajtani. Én be szoktam egy kicsit nedvesíteni a matrica helyét a kasznin, így még egy rövid ideig mozgatható a felületen a dekoráció. A matricát óvatosan helyére kell simítani, buborékokat, gyűrődéseket középről kifelé haladva kisimogatni egy nedves ecsettel. 

A matricázás sokoldalúsága: piros-fehér figyelemfelkeltő csíkok, cégfelirat, apró matrica és nagy felirat

Amikor az üveg menthetetlen, "befóliázzuk" vagyis fényes feketével lefestjük vékonyan

Meg kell említeni a lakkfilceket is, amikkel - némi gyakorlás után - remek dekorációkat lehet készíteni. Így például króm díszléceket, fekete gumicsíkokat is megrajzolhatunk vele, a rendszámok betűiről nem is beszélve. Figyelni kell azonban a toll végéből kijövő tinta mennyiségére, nehogy megfolyjon. Előfordulhat, hogy érdemes egy kis fogpiszkáló heggyel fölvinni a toll végéről leszedett tintát a legapróbb alkalmazásoknál.

Külön témakör lehetne a lámpák megfestése, erre is ki kell kísérletezni a festékeket. Itt elsősorban a piros és narancs színűekről van szó, ezekre kell találni megoldást. Értelemszerűen először alapozni kell (például fekete kasznin nem biztos, hogy fedne rendesen a narancs festék), utána lehet a színt rávinni a mindenkori lámpabura osztásának megfelelően egy nagyon vékony kis ecsettel. De itt akár alkoholos filcet is lehet használni, bár tapasztalatom szerint a tintája hamar kifakul. Előfordulhat, hogy érdemes a lámpát matricából kiszerkeszteni és úgy fölrakni az autóra.

Lámpabura kiszerkesztése matricából: sokkal finomabb részleteket tesz lehetővé akár első, akár hátsó lámpákról van szó

Itt a hátsó lámpa színei alá mindenképpen kellett egy alapozófestés is, hogy minél jobban éljen a narancs és a vörös a kis felületen is

A teljes száradás után a karosszéria fényezését és a matricák védelmét és biztos rögzítését (és természetesen a kaszni csillogását) egy vékony, fényes lakkréteggel kell biztosítani. Ha megszáradt a lakk teljesen (akár napokat is célszerű várni), össze kehet rakni a kisautót.

A dekoráció témakörébe tartozik a mostanában erőteljesen felkapott rozsdásítás. Ez önmagában egy szép kihívás, csak figyelni kell a részletekre, mit és mennyire rozsdásítunk, nehogy teljesen öncélú legyen az egész. Csak egy adott karosszériaelem rozsdás egyenletesen (trendi rat irányzat) vagy pedig az autó teljes karosszériája rozsdásodik az időjárás viszontagságai hatására (weathering). Nem mindegy a kettő. Az egyiknél egy homogén felület elérése a cél, a másiknál meg éppen az ellenkezője. Az elsőnél vékonyan egyenletesen fedi be a rozsda az elemet, a másiknál a rozsdás megfolyásoktól kezdve a teljes átrohadásig, az élénk narancsos rozsdaszíntől kezdve a sötétbarna morzsalékos anyagmaradványokig nagy a skála. Ennek megfelelően a technika is egész másképpen alakul. Szóval a rozsdát is lehet hamar színezni és művészien „kiélni” is. Ettől függően az anyagok is változnak. A híg temperától kezdve a dekorációs anyagokon át egészen a valódi rozsdapor használatáig csak a fantázia szab határt, hogy melyik rozsdafajta, melyik változatára melyik anyag(oka)t használjuk. Arról nem is beszélve, hogy a rozsdásításnak nem csak festési, hanem karosszériamunka vonzata is van, nem kicsit! Talán ez megér majd egy külön történetet.

Ugyan nem Matchbox méret, viszont makettautó, amin jól látni a rozsdázás néhány érdekes lehetőségét

Ebben a részben csupán áttekintettük az egyéni dekoráció néhány alaplépését, kedvet inspirálva az egyéni ötletek kidolgozásához. A következő részben egyéb ötleteket is kaphatunk majd a tuning lehetőségekre.

l. rész: Szétszedés, összerakás, futómű

ll. rész: Festési előkészületek

lll. rész: Karosszéria-munkák

lV. rész. Mielőtt a festésnek nekiugrunk
V. rész. Festés
Vl. rész: Dekoráció
Vll. rész: Rozsda

Matchboxon kívüliek: Corgi - Ford Transit Wrecker

Amikor a Kremer Racing-es Corgi Ford Transit Wreckerről írtam, akkor említést tettem egy korábban kinézett példányról, ami a képzeletbeli beszerzendő listámra került. Végül a Porsche-s után letettem róla, de a sors úgy hozta, hogy az egyik tavalyi börzén egy turkálós dobozban sikerült megmentenem egy  közel tökéletes BP-s példányt. Engem valahogy egyből megfogott, amikor a blogunk alapítója által szervezett Játékautó és Maci kiállításon először láttam. A fehér alapszín nincs agyondekorálva - és besárgulva sem -, egy kevés kis zöld és sárga, pont amennyi kell. A kerekek a régebbi négylevelű lóhere mintájúak, ami megegyezik az ugyanabban a turkálós dobozban lelt Porsche 911-es kerekeivel. Ideális a Ford mögé, ugyanis kicsit leharcolt példány, a szélvédője is karcos/repedt, ráadásul ezen is felbukkan a BP logó, vagyis tökéletes egy sérült versenyautónak, amit vissza kell vontatni a boxba.

Ami a dekorációt illeti: a kevesebb néha több

 BP-s vontatóhoz sérült BP-s Porsche dukál az én esetemben

Különleges autók kicsiben: Matchbox MB-52 Dodge Charger Mk lll

A hatvanas évek végén egy igazán belevaló kocsi építésének képlete viszonylag egyszerű volt az amerikai tervezők szemszögéből: egy - inkább ottani felfogás szerinti - közepes méretű luxusautóba be kell préselni egy nagy és erős motort, és máris kész az izomautó. A Chrysler nem tudta fölsorakoztatni egyetlen modelljét sem a Corvette és a T-Bird ellenfeleinek sorába – gyakorlatilag a Viper megszületéséig. Valójában azonban komoly tervezés folyt egy ilyen kocsi megalkotására. Ez lett volna a Dodge Charger Mk lll.

1969-et írunk amikor a Dodge mérnökei bevillantják a szűk szakmai közönség felé ezt a tervezett járgányt. Egyesek szerint sokban hasonlít a pár éve bemutatott Chevy Monza GT-re. Hétköznapi autónak kicsit sok, így első pillantásra még ma is az. Azonban az aerodinamikára komoly hangsúlyt fektettek, felfutóban volt ez a tudomány. A Dodge eddigi legáramvonalasabb modelljét sikerült megalkotni. GM fazonú, cápa szerű orrkiképzés, rövid hátsórész. Természetesen az autó nem volt működőképes, csak bemutatópéldány volt. Pontosabban példányok, hiszen az egykori kevéssé publikus leírások szerint összesen 17 darab karosszéria készült. Ezek mára már szinte teljesen megsemmisültek, valószínűleg a formasablonnal együtt., ugyanis akkoriban még kevésbé hétköznapi módon, üvegszálas műgyanta héjként készült el a kocsi. 

Arrafelé sem mindenki becsüli a technikai muzeális értékeket

467 centiméter hosszú, 107 centiméter magas és 185 centiméter széles volt. Érdekes arányok, gondoljunk csak bele. Egyajtós, kétüléses kivitel ahogyan ők akkor a jövőt gondolták. Ma már a rajta levő trükkök akár hétköznapiak is lehetnének de akkor ezek még igencsak előremutatónak számítottak. Az hagyján, hogy nem volt nyitható ablaka és az egyetlen hatalmas ajtaja felfelé nyílt, de a kormány is – a tartókonzollal együtt - fölhajtható volt, gondolom a könnyebb beszállás érdekében. Ha megnézzük a nyitott ajtós képet, látszik, hogy még így sem könnyű behuppanni az ülésbe. Hát még kiszállni. Ezért a kagylóülések beszálláskor mintegy húsz centimétert megemelkedtek. A karosszéria oldalán a hátsó fékek hűtőlevegőjének biztosítására kis nyílásokat képeztek ki. Nem kis érdekességnek számítanak a repülőgépek fékszárnyaihoz hasonlóan kinyitható hátsó lemezek, melyek a stabilitás javítása mellett a fékhatás növelését szolgálták volna. Gondolom valami irtózatosan nagy sebességre gondolhattak ekkor a tervezők, amiről ilyen módszerrel könnyebb megállítani az autót. Megemlíthető még a nagy hátsó hűtőrács a vékony vízszintes osztóbordákkal.Csak ha figyelmesen nézzük, akkor derül ki, hogy az alsó csík tartalmazza a hátsó lámpákat. Nem rossz megoldás dizájn szempontjából. Elöl természetesen bukólámpák voltak. Az indexlámpákat nagyvonalúan elhagyták, vagy úgy elrejtették, hogy a fotókon nem derül ki a helyük. Érdekes az akkumulátor helye, a bal első kerék mögött kialakított, külön kis ajtóval ellátott rekeszben. Szintén itt találhatók a kocsi folyadékszintjeinek ellenőrzésére szolgáló kijelzők is. Nem volt hátsó ablak, csak egy kis periszkópos tükör nyílott ki a tető közepén, visszapillantó gyanánt. Futurisztikus és butácska megoldások. Ez egy prototípusnál megengedhető nyilván, viszont ezek az ötletek nemigen kerülhettek volna sorozatgyártásba akkoriban. Néhány ésszerű változtatásokat végrehajtva azonban a kocsi összességében könnyen mehetett volna sorozatgyártásba is akár.

A régi mániám szerint az arányokkal foglalkozik ez a kép. És az arányok, sőt még talán a részletek is a helyükön vannak 

Az 1970-ben – bordós lila színben - megjelentetett Matchbox változat szerintem nagyon jól leképezte a fent leírt prototípust. A prototípus - többé-kevésbé - hasonló színén (Candy Apple) túl is minden lényeges momentum jól sikerült kicsiben is. A tetőn levő kis tükör jelölésétől kezdve, az oldalsó légbeömlőkön át a felnyíló ajtó méretéig és mechanikájáig. Teljesen valós módon nyílik, ami meglepő a kisautóknál. Később megjelent zöld felsővel és bordó alvázzal is illetve ezeken kívül néhány más színkombinációval is rövid ideig, mégis a zöld a legelterjedtebb változata. Talán szebb, de kevésbé hasonlít az eredetire. 

Ez a látvány bárhol bármikor feltartaná a forgalmat

A karosszéria arányai, mérethelyessége a fotók alapján rendben vannak, a részletek, például a bukólámpa és a tetőn levő kinyíló tükör is jól van kialakítva. Az akkumulátort rejtő kisajtó viszont hiányzik a bal első kerék mögül. A nagy nyíló ajtó mérete és formája szinte teljesen tökéletes, még az ablakok előtti szellőzőrést is beleszobrászkodták. A hátsó, tervek szerint kinyíló stabilizátor/fékszárnyakat is jól jelölték. A hátoldalon levő fekete hűtőrácsot a beltér anyagából készítették feketére. Ennek gondolom inkább gyártástechnológiai oka van, merthogy az eredetin a karosszéria színére volt színezve. Viszont az osztását nagyon elnézték. Kicsiben inkább sűrű rácsot alkottak oda, ahol eredetiben inkább csak osztóbordákról beszélhetünk. A kipufogót teljesen elhagyták, pedig nem lett volna nehéz kialakítani a két lapos kis hasábot.

A beltér kialakítása teljesen jó, az ülések helye és formája az eredetit nagyon hozza. Külön említést érdemel a kormánykonzol illetve a finoman kimunkált kormánykerék. Az én gyerekkori példányom a finoman közepesen kímélő módon játszott kategóriába esik, így ez az alkatrész valami csoda folytán eliminálódott. Arra viszont emlékszem még, hogy milyen furcsa, vagy legalábbis a megszokottól eltérő kormánya volt.

A tarnzisztorkor hajnalán

Rács ez is, de az eredetin kevesebb osztás van rajta és az alsó csíkban ott a lámpa is

Nyílik, mint az igazi

Nem az ajtónyílás nagysága miatt volt körülményes a beszállás. Bár Udo biztosan ide is magabiztosan reppenne be

Két érdekesség a Chargeremmel kapcsolatban, befejezésképpen. Ez egy duplán gyári hibás autó. Egyrészt az egyik tengelyében van egy nagy gyári kanyar, ami miatt nemhogy egyenesfutásról, de egyenesen bekanyarodásról beszélhetünk a gurításánál. Másrészt, ahogy a képeken is látszik a szélvédőjét sikerült rendesen félreszegecselni, mert hatalmas rés van a kaszni és az ablak között. Bár gondolatban helyére mozgatva az ablakot lehet, hogy annak a méretével, vagyis a kontúrjával van a hiba, ezért nem illeszkedhetett volna sehogy sem. 

Hibás az ablakrögzítés, ezért van a hatalmas rés. Viszont jól látszik a periszkópos tükör fedelének jelölése

Lapos és áramvonalas is, bukólámpástul, légbeszívóstul

Rendesen kimélyített légbeömlők

Techno 1969

Különleges autók kicsiben rovatunk eddig megjelent posztjai:
Alfa Carabo
Datsun 126

Dodge Charger Mk lll.

Vauxhall Guildsman