Matchbox MB-42 1957 Ford Thunderbird

„Nos, a lány megkaparintotta apukája kocsiját

Mikor begurult a hambishoz

Úgy tűnt, teljesen elfeledkezett a könyvtárról
Pedig apucinak azt ígérte

A rádió bömbölt miközben

Olyan gyorsan elhúzott cirkálni ahogy csak tudott

És a lány remekül, remekül, remekül érzi magát

Míg apa el nem viszi a T-Birdöt”

The Beach Boys: Fun, fun, fun (A fordításban nyújtott segítségért köszönet a művésznek, akit korábban The Ritchfieldernek hívtak!)

Javában dúlnak az ötvenes évek. Az amerikai gazdaság dübörög, és úgy fest mindenre van pénz a tengerentúlon – még az olyan értelmetlen hívságokra is, mint a hidegháború. 1954-ben dobja a piacra a Ford a Viharmadár – vagy röviden T-Bird – első generációját. Soha többé nem fog senki olyan sokak számára elérhető – vegyük észre, hogy egy Fordról van szó és nem egy szupersportautóról – kocsit gyártani, ami 4,6 méter hosszú, de csak kétüléses. A már akkor is póráz nélkül szaladgáló marketingesek új kategóriát fundálnak ki az inkább luxus, mint sportautónak – itt előzetesen közbeszúrnék egy „muhahahahahát” – „személy(i) luxus autó”.

1955

A Thunderbird élete 1953-ban kezdődött, mint a Chevrolet új sportkocsijára, a Corvette-re adott határozott és gyors válasz: Az ötlet megszületésétől a prototípus elkészítéséig nagyjából egy év telt el A hasonlóságok szembeszökőek, ugyanakkor a különbségek is. A T-Bird is kétüléses és lenyitható tetős, de míg a Corvette alapvetően sportkocsinak készült, a Viharmadár valami más. Lóerőnek ez sincs híján, de a mellékelt (lásd alább) brossúra nem egy sportautó imázsát sugározza, hanem az ötvenes évek, „hölgyeknek fejkendős, amúgy a helyük a konyhában, uraknak jólfésült-kalapos-pipázós”, amerikai álmát közvetíti, amitől nekem amúgy konkrétan borsódzik a hátam, de hát ízlések és pofontok mint tudjuk különböznek. A T-Bird értékesítését – mint 1955-ös modell – 1954 október 22-én kezdték meg. A FoMoCo a Thunderbirdöt lényegesen több luxus és kényelmi felszereléssel látta el, mint a Corvette-et a GM, és inkább ezekre koncentrált, mint a sportosságára. Az autó kivételesen jól fogyott az első évben, huszonháromszor többet adtak el belőle, mint a Corvetteből (Thunderbird 16 155 – Corvette 700). Mielőtt elájulnánk a Ford teljesítményétől, azért azt fontos látnunk, hogy ezt a tényt az is erősen befolyásolja, hogy az első generációs Corvette rengeteg sebből vérzett, amit a fentebb már linkelt postban részletesen tárgyalok is.

Az autó bizonyos stílusjegyekben – egyszerű kör alakú fényszórópár elől és hátul, a konkurensekhez képest egészen visszafogott függőleges vezérsíkok – emlékeztet a kortárs Fordokra, ugyanakkor sokkal „soványabb”, mint azok. A sportos képet olyan apró csalásokkal is erősítik, mint a nem funkcionáló légszipoltyú a motortetőn, vagy a 150 mérföld per óráig skálázott – ez mint tudjuk 240 kilométer óránként – sebességmérő. A Thunderbird azonban számos alkatrészt rejteget a sportos rucija alatt, ami teljesen hétköznapi, a „jó munkásember autója” Fordokból érkezik. Az alváz sok másik autónál használt típus rövidített változata, míg a 4,8 literes, V8-as Y blokk a Mercury divíziótól érkezett.

Az első éves T-Birdöt a Ford méltán könyvelhette el sikerként ezért nem is nagyon birizgálták az 1956-os modellévben. A legfontosabb és legszembetűnőbb változás – ez a momentum fontos lesz majd a későbbiekben, szóval próbáljunk meg emlékezni rá –, hogy a hátsó lökhárító fölé szerkesztették, az úgynevezett „continental stílusú” (continental wheel, continental style) pótkeréktartót, hogy több helyet csináljanak a csomagtartóban. A népszerű legenda szerint az egész dolog onnan jön, hogy Henry Ford II nyafogott, hogy nem férnek el a saját T-Birdjében a golfütői. Mindössze arról az apróságról feledkeztek el, amit mindannyian tanultunk fizikaórán, miszerint az erőnek karja van. Az amúgy is iszonyú hosszú farral bíró autó, a hátsó tengelyen messze túlra helyezett míves pótkeréktartótól és pótkeréktől borzasztóan farnehéz lett, ami kormányzási problémákat okozott – az autó hajlamos lett arra, hogy bizonyos helyzetekben megpróbálja elemelni az orrát az útról, ami ha nem is sikerül neki, azért aggasztóan csökkenti a kormányzott kerekek tapadását, ami az álmoskönyv szerint sem jelent jót. Az autóipar nem az a hely, ahol be szokták ismerni a hibákat, ezért a holmi 1957-re mint feláras opció maradt meg – nehogy már azt gondolja a T. közönség, hogy elszúrtak valamit –, de a pótkerék alapvetően visszaköltözött a csomagtartóba, amihez áttervezik ezt a részt – tán tényleg azért, hogy elférjenek Henry golfütői?

Ami a többi változást illeti, ami még 56-ból említésre méltó, hogy az erőműből még nagyobb is rendelhető lesz hozzá, egy 5,1 literes V8-as. Az Y-blokk 212 pacit produkál, ha háromsebességes kézi váltóval párosítják és 225-öt, ha szintén háromsebességes Ford-O-Matic automatával. Az opcionális üvegszálas keménytető kör alakú oldalsó ablakokat kap a jobb kilátás érdekében – állítom jól néz ki.

A Thunderbird nevet számos más, nem kevésbé érdekes közül választották az autónak. Az elvetettek közt felmerült az Apache (Apacs) – ami a P-51 Mustang vadászgép földi célokat támadó, illetve zuhanóbombázó változata (A36 Apache/Invader) volt, azt meg pontosan tudjuk, hogy a Mustang mely autónak kölcsönözte a nevét –, Falcon (Sólyom) – a Chrysler épített egy ilyen nevű koncepcióautót akkoriban, amiből ugyan soha nem lett sorozatgyártású modell, de a névhasználati jog az övék volt –, Eagle (Sas), Tropicale (Trópusi, bár ez franciául van, nem angolul), Hawaiian (vizigót - szóval egyértelmű mi ez) és Thunderbolt (Mennykő, bár ez is utalás egy sikeres és meglepően sokáig hadrendben tartott második világháborús vadászgépre, úgy mint a listából több más is harci repülőgépek nevéből jön).

57-re ismét történik pár változtatás, az első lökhárító új formát kap, megnő a hűtőrács és a vezérsíkok is, bennük a hátsó világítótestek is. Az előbb említett 5,1-es blokk lesz az alapmotor, már 245 paci leadására szteroidozva. Az opciók listáján ugyanez a blokk, négytorkú Holley karburátorral és Paxton kompresszorral – ez utóbbi ismerős lehet a Corvette sztoriból – már 300 lovas ménest szabadít az aszfaltra – érdekes, hogy ezt a kivitelt csak kompresszor nélkül említi a mellékelt brossúra.

1957 az első generációs Thunderbird utolsó modelléve, amikor az autóból 21 380-at értékesítenek amivel a cég több mint elégedett, ugyanakkor úgy érzik, hogy még több eladása is menne, ami az autó lényeges áttervezéséhez vezet. 1958-ban a Thunderbird már négyüléses és... Nos, innentől kezdve szerény véleményem szerint iszonyú rút. Az első generáció kecsessége tovatűnik és egy sokkal durvább vonalú, ragadozó külsejű, fennhéjázó autó születik – de ez már egy másik történet.

Na most, vagy nagyon értenek hozzá, vagy nagyon nem!

A Matchboxnál 1982-ben debütál az 1957-es Viharmadár, mint MB-42. A karosszéria piros, az alváz és vele az első-hátsó lökhárítók, illetve a hűtőmaszk festetlen fémszínű, míg a beltér fehér. A színösszeállítás teljesen elfogadható és jellemző egy T-Birdre, csupán egyetlen bibit lehet rajta felfedezni. Úgy van, a continental wheelt! Bevallom, hogy én magamtól nem figyeltem fel erre a dologra, az egész Ikarus256 kolléga érdeme, aki nem mellékesen egy kifogástalan, dobozos darabot birtokol ebből a modellből, míg az én példányaim a legjobb indulattal is csak fillernek tekinthetőek. A Matchboxnál jó érzékkel azt az évszámot akasztották a modellre, mely évben ez a nem kicsit feltűnő alkatrész a lehető legkevésbé jellemző. Két dologra tudok gondolni ezzel kapcsolatban: Vagy megint az történt, hogy a lehető legnagyobbat akarták „mondani”, amit a modell elvisel, a legnagyobb teljesítményű motorral, a legkívánatosabb modellévben, csak nem tudták – vagy nem törődtek vele – hogy a T-Bird feltűnő kiegészítője ebben az évben nem jellemző, vagy pontosan tudták, hogy bár nem jellemző, opcióként létezett még ekkor is. Ettől eltekintve a modellt tekinthetjük tökéletesnek ebben a méretarányban és a játékszer kategóriában. Szépen rugózik, a 82-es premiermodell pedig több mint vonzó. Az 1984-es kéttónusú inkarnáció sem lenne csúnya, ha a motorháztetőre nem került volna fel a viharmadár és az az ostoba és így akár helyesírási hibának is tekinthető felirat – mert nem mindegy, hogy Viharmadár, vagy vihar és madár – a csomagtartó fedelére.

Egy nagyon érdekes és felettébb ritka – legalábbis nekem nem ugrik be más Matchbox öntvény, ami ilyen karriert futott volna be – tulajdonsággal is bír ez a T-Bird értelmezés. 1982 és 1987 között fém alvázzal futott az 1-75 sorozatban az Egyesült Államokban, mint MB-42 – az utolsó évben pedig RoW területen. Itt következett könnyű 13 év kihagyás, bár ez idő alatt is fel-felbukkan spéci kiadásokban, míg 2000-ben visszatér az 1-75 szériába az USÁ-ban, mint MB-16. Ekkor már ugyan műanyag alváza van, de ez ugyanaz az öntvény és nem pedig ugyanannak a modellnek az újra megmintázása! Tessék csak megnézni tüzetesen! Itt megint kimarad hét év és újra visszatér az 1-75-be, mint MB-27 és nem csak az Egyesült Államokban, de a RoW területen is. Úgy fest a karrierjének ezzel még nincs vége, spéci pakkokban tavaly és tavalyelőtt is felbukkant.

Sajnos az én példányaim egyértelműen filler állapotúak, de megígérhetem, hogy ez nem marad így örökre!

Matchbox MB-42 1957 Ford Thunderbird, 1982-ből.

Látott szebb napokat, kétség kívül ez csak egy filler.

Nem helytelen ebben a modellévben, de semmiképp sem jellemző a "continental wheel". Viszont kapott Thunderbird emblémát.

A kéttónusú festés még csak-csak elmenne, de sem a felirat...

... sem a madár nem hiányzott rá. Ízlésficam 1984-ből.

Szervizes csávónak lesz velük melója.

A Thunderbird brosúrája egyenesen 1957-ből.

A fehér cool volt már akkor is, na.

Számolja össze az itt szereplő, a nevében a "matic" kifejezést tartalmazó holmikat! 34 színkombináció...

... köztük RÓZSASZÍN is! Wháááá!

Matchbox MB-42 Mercedes Container Truck - UPDATE

A Ford után szerintem a Mercedes-Benz a leggyakoribb Matchbox típus. Az MB-42 sohasem volt igazán a szívem csücske, de mindenképp emlékezetes abból a szempontból, hogy szerepelt a Matchbox Memories első, értelmes postjában. Ez a mostani verzió a Charlie Mack jegyezte 24 változatból a kilencedik és egyben az egyik legértékesebb is. Sok minden mondanivaló nincs róla, egyszerűen más felirat olvasható a rajta lévő konténeren. A német piacra készült modellen egy ma is létező cég logója díszeleg.

Német piacos MB-42 Mercedes-Benz Container Truck. Hmmmm... "Möbeltransportbetriebe" (bútorszállításivállalkozás). Micsoda gyönyörű szó! Ennél már csak a "produktionsgenossenschaft" kedvesebb a szívemnek.

Matchbox MB-42 Checker Cab

Ennyire könnyű dolgom még talán sohasem volt típusismertetőt illetőleg! Alecwolf az Autótörténelem blog – tessenek látogatni és fogyasztani, mert abszolút megéri – gazdája felettébb élvezetes márka és típustörténetet jegyez a „New York-i taxi” néven ismert Checker ügyben! Olvassátok el, amit ír majd térjetek ide vissza az én mondókámért a Matchbox megtestesüléséről!

Az MB-42 Checker Cab zöld változata 2006-ban látott napvilágot. Az alvázon 2003-as keltezést visel, de az első verziója a 2004-es katalógusban bukkan fel először. Bevallom, a sárga változat áll legközelebb a szívemhez, hiszen az igazi New York-i Checker ilyen színű volt, de az Arehnél is megszemlélhető verziók közül mindegyik tetszetős. Két közös nagy bajuk van: a felnik és a szabadjelző! Az én csepp-alakú diszkó felnikkel megvert változatom talán mind közül a legbénább. Szerintem igazán jól egy olyan „telekerék” állna neki, mint ami ezen a Bogáron is van. Az pedig, hogy nincs kifestve a szabadjelző és egyszerűen csak a karosszéria színében pompázik, kifejezetten béna. Viszont nagyon szeretem ezeket a számomra már szabad szemmel olvashatatlan feliratokat az oldalán, nagyon feldobják. (BREAK: A tévében most mondták nagyon okosan, a kamion szinonimájaként, hogy „16 tengelyes”. Ááááááááááááááááááá!) A belső tér roppant elnagyolt, bár azt jól megmutatja, hogy mennyire elkülönül egymástól a vezető munkahelye és az utastér. Ezzel a darabbal valószínűleg egy percig sem játszottak, ezért tökéletes állapotban van. Legalább egy éve is van már annak, hogy először láttam az Autómániában az egyik polcon, de a legutolsó vizitemet nem úszta meg és elkísért haza. Szép modell, egy felspécizett, szépen kifestett verzióját szívesen látnám viszont, mondjuk „Best of USA”-ként.

Matchbox MB-42 Checker Cab. Ebből a szögből pont úgy tűnik, mintha Telefonos Csóka rajta könyökölne. Pedig nem.

Imádom ezeket az apró betűs feliratokat rajta! (Huhh, jó régen csináltam ilyen tré, zajos képet!)

Csak azt a színre fújt szabadjelzőt tudnám feledni!

Meg az ocsmány diszkófelniket!

Matchbox MB-42 Tyre Fryer

Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok vele, de én – nagyon kevés kivétellel –, nem szeretem azokat a Matchboxokat, melyeket a fantázia szülte és semmi közük valódi autókhoz. Ilyeneket nem is szoktam vásárolni, hanem általában úgy kerülnek hozzám, hogy részei valamilyen gyűjteménynek, amit más modellek miatt megvásárolok. Az MB-42 Tyre Fryer – gumisütő, persze a dolog gumifüstölő értelmében – is pont ilyen. Az alvázán 1972-es keltezést viselő darab először a 73-as katalógusban bukkan fel. Gondolom valamiféle hot-rodnak szánták, de… Szerintem ilyen elrendezésű rod a egyszerűen nem létezhet! Eleve, ekkora bazi nagy motor nem is tudom miben lehet. Hajóban? Óriás teherautóban? Tankban? Ha vezető munkahelyét tekintjük, akkor az a motor gigászi. Másfelől ha ennek odalépnek, akkor azonnal a hátsó kerekeire állna, nem véletlen, hogy a való világban a rodokban középen van a motor és még így is hajlamosak elemelni az orrukat az aszfaltról. Ford embléma a blokkon vagy sem, szerintem gáz. Ha már az enyém lett, megmarad, de szegényke közel sem a kedvencem.

Matchbox MB-42 Tyre Fryer. Broáf.

Irregular – MB-42 Mercedes Container Truck

Azt is szeretem a Matchboxok gyűjtésében, hogy nem áll a hátam mögött egy bizottság, ami megmondaná, hogy mit és hogyan kell csinálnom. Persze, vannak szakkifejezések – Code 1, Code 2, Code 3 meg a többi – amikkel az embernek nem árt tisztában lennie, de alapvetően azért az ember azt gyűjt, amit akar, úgy ahogy neki tetszik. Pont.

Azt hiszem mi nagyon másként állunk a gyűjtéshez, mint tőlünk nyugatabbra bárki. Néha én is rácsodálkozom, hogy mikért képesek egyesek pénzt kérni – mások meg fizetni értük –, de persze nekem sincs lelkem kidobni semmit amin Matchbox logó van, ezért van egy bazi nagy dobozom a roncsoknak. Szóval pont ezért vagyok képes szépséget és értéket látni olyan darabokban, amilyenekért – gyanítom – senki nem adna pénzt a hozzáértő gyűjtők közül olyan helyeken, ahol a gyerekkorukban az, hogy kaptak egy halom Matchboxot mondjuk karácsonyra, nem volt egyáltalán nagy dolog. Nem azért, mert olyan megviseltek, hanem mert mondjuk abban a párosításban sohasem léteztek hivatalosan.

Ezekre a fura mixekre találtam ki egy saját, külön bejáratú szakkifejezést: irregular. Azaz szabálytalan, rendellenes. Na, nem mintha olyan mindenre címkéket aggató alak lennék, egyszerűen azért volt szükségem erre a kreált szakkifejezésre, mert abban a bazi nagy Excel táblában, amit a gyűjteményemről vezetek, valahogy vezetni szeretném azokat a darabokat is, amik hivatalosan nem a jelenlegi formájukban jöttek ki a gyárból. (Ezt meg a Charlie Mack-el való kompatibilitás okán a már eleve ángilusul vezetem, szóval ezért irregular és nem mondjuk szedett-vedett.) Most valószínűleg azt mondjátok, hogy „Hoppá, a csávó újra feltalálta a Code 3-at!”. Ha így tesztek igazatok is van, ezek valóban Code 3-ak abban az értelemben, hogy valaki módosította az eredetiket, de az ok, amiért mégsem aggatnám rájuk jó érzéssel ezt a jelzőt az, hogy a Code 3 előállítása egy tudatos dolog. Ezek meg azért lettek olyanok, amilyenek, mert… Mert mondjuk a gyerekőcnek jobban tetszett X vontatmány előtt Y Convoy vontató, és mikor felnőttként eladta a régi gyűjteményét, akkor már fogalma sem volt arról, hogy mihez mi tartozik. Vagy hogy egy konkrét példát is mondjak: Hagyatékból származó gyűjteményt vettem meg egyszer és abban volt irtózatos mennyiségű össze-vissza dolog, sajna elég komoly részük igazi kukaszökevény. Tehát mostantól teljesen önkényesen elkezdem ezzel a címkével ellátni ezeket a „szabálytalan” darabokat.

A hosszú bevezető után elsőként két MB-42 Mercedes Container Truck-nak látszó tárgyat tárnék elétek. Az egyik nagy valószínűséggel Sea Land konténerrel „született”, de gondolom a kiskorú – ahogy Tommi mondaná – lejátszotta róla a Sea Land matricát, és ezt pótolták egy Stollwerck bonbon dobozáról származó logókkal. Ha nagyon akarom, akkor akár ez simán lehetne Code 3 is. A másik viszont elveszítette eredeti konténerét, amit egy 10-15 évvel későbbi, egy csőrös-Scania Convoy szerelvényről – újabb valami, ami még nem szerepelt e lapokon, úgyhogy a link Tommi blogjára mutat – származó, Beefeater Steak House konténerrel pótoltak. Árulkodó amúgy, hogy a konténeren nem nyithatóak az ajtók, tehát egészen biztos, hogy ez eredetileg nem lehetett így.

Egy szó mint száz: bár soha nem voltak ilyen MB-42-ők a Matchboxnál, nekem tetszenek így!

MB-42-nek látszó tárgyak. Irregular(s).

Matchbox PS-1 Container Port Playset - Egy álom vége

Mint azt egyszer Pgyurival megállapítottuk, a Matchbox és Lego katalógus nem más, mint a kisgyerek Playboya. Nos, ha így van, akkor az én gyerekkori Playmate-em nem volt más, mint a Matchbox Container Port Playset. Amikor felbukkant az eBay-en, akkor nem bírtam a véremmel és beszereztem.

Azóta sokkal okosabb vagyok a gyerekkori álmokat illetőleg: nem szabad kipróbálni egy Lamborghini Countach-t, tilos személyesen találkozni Roger Moore-ral és a fenti nevű játékot sem bölcs dolog beszerezni. Kár, hogy az első kettőt csak a Top Gear-ben hallottam és nem személyesen tapasztaltam, de állati jól hangzik, nem?

Amivel hadilábon állok az a megjelenés dátuma. A nagyon megviselt dobozon 1976-os dátum olvasható. Sajnos nincs katalógusgyűjteményem – az egy másik gyűjtői őrület, iszonyatos pénzekért – ezért nem tudom ellenőrizni a dolgot. A kizárólagosan csak a szetthez köthető alkatrészeken mindenhol 1977-es dátum van, de ez sem biztos, hogy jelent valamit, mert a „PS-1” (Playset-1) rövidítést rajtuk legalább háromféleképp leírva – mindenhol az eredeti írásmódot tartottam meg, ahol hivatkozok rájuk – olvashatjuk, ráadásul az 1-es inkább „I”.

Műtárgyak
Ami akkor a hosszú-hosszú percekig bámult képen nem látszott, hogy a 78,4 x 59,8 centis alaplap nem valami nyomtatott műanyag, hanem biza kartonpapír. Ebből tanácsos lesz egy másolatot készíttetni, mert látszik rajta a nem kopott, de a papír minősége kezd valahogy fura lenni. Kérdés, hogy hol tudnak ekkorát fénymásolni színesben. Ami a többi kiegészítőt illeti… Nos, elég vegyes a kép. Az jópofa, hogy az alaplap vége felhajtható, hogy imitálja a horizont perspektíváját. A felhajtható részt két műanyag támasz (P.S. Mat Support, 1977) tartja. Ez jópofa és érdekes megoldás. Egy konténerkikötő mit sem érne konténerhajó – P. S. 1 Container Ship, 1977 – nélkül. A hajó kiábrándító. Egyetlen darabból öntött műanyag és szó sincs arról, hogy úszni tudna. Sőt! Az egész nem más, mint egy hajó víz felett úszó részének imitációja. Nincs alul semmi, se kerék, se egy darab műanyag lap, semmi. A réseken belátni, gyakorlatilag egy vacak. Az egész készlet összesen tizenkét konténert tartalmaz. Ebből hat papírból van – sajna nekem hiányzik az egyik – a többi műanyag, de ebből is öt csak zárt doboz, a hatodik – ami a Merci konténerszállítóhoz tartozik –, nyitható. Először el sem tudtam képzelni, hogy ezt miért csinálhatták, hiszen nem valószínű, hogy pont ezen a pár pennyn múlott volna a cég nyereségessége, amit a hat papír konténer jelentett, de aztán rájöttem, hogy a kérdés a darukban keresendő. A konténerhajóról egy sínen futó daru – PS 1 Gantry, 1977 – hivatott lepakolni. Ez is színtiszta műanyag – igaz, legalább a Matchbox-féle, kitűnő minőségű. A több darabból összeállítható holmi – igazából csak össze kell dugni a darabokat, amik masszívan illeszkednek egymásba, nincsenek összepattintandó darabok és harminc évesen sem mutatja jelét bármiféle minőségváltozásnak – teljesen működőképes, azaz képes leereszteni a „csípőkarját” a konténerekért, képes megragadni azokat, felemelni és aztán letenni a teherautóra, vagy a vonatra. Szépséghibája, hogy a – rajzolt – sínen futó szerkezetnek nincs kereke. A kar rugalmasságát befőttes gumi (!) biztosítja. Egyszerű, nagyszerű, zseniális, de ez is csak műanyag. Viszont ha elszakad a gumi – el fog, azért gyerek a gyerek – könnyen és olcsón pótolható. Viszont a gumi csak a papír konténereket képes megtartani és ez a többi daruval sincs másként. Az egyik legnagyobb attrakciója az egész játéknak, a kerekes gördűlő daru. Fogalmam sincs, hogy mi a hivatalos neve egy ilyen izének, rajta P.S1 Stradle Carrier felirat és 1977-es dátum olvasható. Az viszont biztos, hogy ennek a teljesen műanyag valaminek a kerekei a SuperKings-ektől kölcsönzöttek. Eredetileg valószínűleg a kedves szülő feladata lehetett összerakni, de hozzám már egészben érkezett és nem is merném megpróbálni szétszedni. A konténercsipesz itt is befőttes gumi hajtású. Valószínűleg a működő csipesz miatt gyerekként nem is tűnt volna fel, hogy a vezetőfülke milyen gyatrán imitált rajta. Az utolsó daru nem más, mint egy a műanyag talpból kiálló pálca, egy kis cérna és a végén egy csipesz. Ez igen gyatra, a műanyagnak kéne olyan rugalmasnak lennie, hogy megfogja a konténert és meg is tartsa. Csoda, hogy nem tört még el.

Járművek
A készlethez tartozó járművek kiválasztásánál az arányokkal nem sokat törődtek. A Fork Lift Truck „festetlen fém gém, műanyag villa” változatának alvázán 1972 és No.15. olvasható, ami azért érdekes, mert az 1972-es katalógusban még nem szerepel, hanem csak egy évvel később jelenik meg. Ez méretarányát tekintve sokkal nagyobb, mint a szett többi járműve. A Sambron Jacklift is fura arányokat mutat, mert a konténerek méretéhez képest óriási ajtaja és vezetőfülkéje van. Ennek az alján 1977-es öntési év, és No.48. szerepel, de katalógusban először 1978-ban találjuk meg. A Mercedes Container Truck 1976-ra datálja magát az alvázon, de csak az 1978-as katalógusban bukkan fel először, mint MB42. Érdekes, hogy csak az ehhez tartozó konténer bír nyitható ajtókkal, a többi nem. Az Articulated Container Truck érdekes darab. A vontatójának alján csak a Lesney copyright és egy 1973-as keltezés olvasható, de semmi más. Viszont megegyezik az 1973-as katalógus Freeway Gas Tanker-jének vontatójával. A vontatmányon P S 1 Trailer és 1977-es keltezés olvasható. A teljes szerelvény a vontató felépítményének kivételével műanyag. Ez a szerelvény kifejezetten ehhez a szetthez készült, később sehol sem fordul elő. Gyanítom, hogy belátták, hogy a műanyag vontatmány nem elég strapabíró. Egyszer láttam az eBay-en ezt a szerelvényt, mely végül többért kelt el, mint amennyiért én az egész szettet vettem, ráadásul még az utánfutó lábacskái is le voltak törve. A sárga Dízelmozdony – PS1 Loco, 1977 – érdekes darab, mert itt bukkan fel először és teljes egészében, az alváz és a felépítmény is műanyagból készült. Később, 1979-ben mint MB24 lát napvilágot, akkor már fém felépítménnyel és Shunter néven. Hasonló a helyzet a hozzá tartozó három Pőrekocsival. Az alvázukon 1977-es keltezés olvasható, de először szintén az 1979-es katalógusban jelennek meg, mint MB 25, Flat Car & Container fedőnéven. Az ezekhez mellékelt konténer a nyitható ajtajú változat.

Gyerekként valószínűleg a mennyben jártam volna, hogyha ilyet kapok karácsonyra és mit sem törődtem volna azokkal a csacskaságokkal, hogy a vonat sínpárját csak odarajzolták egy darab kartonpapírra. Felnőttként és gyűjtőként némileg csalódás bár a szett ritka darab. Egy valamire azonban kitűnő: remekül fog szolgálni, mint a gyűjtemény fotóháttere! Különösen a Convoy sorozat darabjaihoz.

Matchbox PS-1 Container Port Playset

Stradle Carrier. SuperKings kerekeken, papír konténerrel az ollójában. A háttérben a Sambron Jacklift.

A hajó a papírkonténerekkel és a Gantry Crane - minden csupa műanyag, a lehető legegyszerűbb konstrukció. A háttérben az aránytalanul nagy villástargonca, előtte pedig a vonat utolsó kocsija a festett síneken.

Articulated Container Truck. Csak ehhez a szetthez készült.

A harmadik - a legvacakabb - daru, a Mercedes Container Truck-al és a később 1-75 modellé váló, itt még teljesen műanyag mozdonnyal.