Az egyetlen darab, amivel
nem foglalkoztunk még a Pan Am készletből, az a reptéri tűzoltó
jármű. A helyzet az, hogy 14
(!) éve már szerepelt nálunk, rendesen körbefotózva a
testvéreivel együtt. Mi több a Bubba-Gump Ráklistában is ott van
a teljes rokonságával egyetemben – MB-54
alcím alatt keressétek.
Éppen ezért a frissen,
az ebben a készletben szereplő példányról készült fotókat
Haszonjármű Vasárnapi ráadáspostként teszem közzé.
Ki mondaná meg róla, hogy a szülei lakókocsik voltak?
De ő kis kora óta a tűzoltóság vonzotta, mint életpálya!
Szakítva a családi hagyományokkal tűzoltó egyenruhába bújt,...
...habágyút ragadott,...
...és munkába állt a városi reptéren, mint 3-as habbaloltó egység.
De a gyökereit nem feledve megtartotta a hátsó panorámaablakát és egyetlen, oldalsó bejárati ajtaját!
A G-10 másik, csak erre
a csomagra jellemző festésű darabja az Airport Coach. Igazság
szerint 15 (!) évvel ezelőtt már foglalkoztunk a Reptéri Busszal,
akkor
egy kisebb csordányit sikerült összeterelni belőle és a Pan Am
motívumos is közte volt. Azóta beigazolódott a sejtésem, nem
valamilyen konkrét típust mintáz. Változatlanul jól sikerült
modellnek tartom és van még 1-2 változata ami hiányzik a
gyűjteményemből.
A fentebb linkelt postban
nem lett körbefotózva, úgyhogy most pótolom ezt a hiányosságot.
Nem konkrét típust mintáz, de nagyon sok mindenre hasonlít.
Van amikor a kevesebb a több.
Pont attól tetszik nagyon, hogy letisztult, egyszerű, semmi csicsa.
Az egész Pan Am
tematikájú szettet remeknek találom úgy ahogy van, bár csak két, csak ebben a készletben előforduló festésű tagja van. Ebből az egyik a mamataxi!
Az
MB-68 Dodge Caravan-ról szóló postunkhoz képest tényleg csak
annyit tudok hozzátenni, hogy a Pan Am festés csak a G-10-es
szettre jellemző. Igazából ez a készlet sugallja nekem azt, hogy
az előbb linkelt bejegyzésben látható verzió eredetileg egy
hasonló, amerikai légitársaság tematikus szettjéhez
készülhetett. Amúgy nem az az első Dodge Caravan post a blogon,
volt még egy
egészen valószínűtlen sorozatból származó verzió is.
Egyszer olvastam egy
felmérésről, mely szerint a VW Bogár az az autótípus, amit a
legtöbb ember ismer fel, még azok is, akiket teljesen hidegen
hagynak a gépjárművek. Biztos vagyok benne, hogy a repülőgépek
közül az első Jumbo, a Boeing 747 kerülne ki győztesen egy ilyen
felmérésből!
Az „Égbolt
Királynője” a világ második legismertebb márkája színeiben Irtózatosan
nehéz dolgom lenne, mert egy olyan repülőgépről kellene
érdekesen írnom, amit így vagy úgy mindenki ismer, a történetéről
könyvek születtek. Hozzá egy olyan légitársaság színeit
viselte, ami szintén legendás és a történetéről szintén
könyvek születtek, de még egy kalandos-kémkedős tévésorozat
is. Szerencsémre nagyon könnyű dolgom van a feladat
kiszervezésében! Az
Aeropark Budapest YouTube csatornája mindkét témában –
amiről egyébként majd fogjátok látni, hogy szorosan összefügg
– olyan minőségű videót jegyez, mely vetekszik bármely
természettudományos tévécsatorna produktumával! A két videó
együtt cirka egy órányi színtiszta szórakozás és azt javaslom,
hogy ne hagyjátok ki őket!
Pan Am: A légitársaság, ami megváltoztatta az utazást
Boeing 747: A Jumbo-korszak
A
747-el kapcsolatban van még számos videó a csatornán, a
„Jumbo Titkok” sorozatot is szívből ajánlom, szóval egy
hétvégi délutánt tartalmasan el lehet ütni a csatornán, csak
747-es ügyekben.
A
fenti információhegy után még rá tudok tenni egy lapáttal: Még
a kalandozós korszakomban A Kézzel együtt felkerestünk a
Hiller repülőmúzeumot San Carlosban, Kaliforniában. Ott
kiállították egy korábban a Biritsh Airways színeiben repülő,
1971 márciusában készült, 747-100-as orrészét, mely
látogatható. A Flying Tiger Line (úgy is ismert mint Flying
Tigers) az első, menetrend szerinti amerikai cargo légitársaság
volt – míg 1989-ben be nem kebelezte a FedEx. Ennek színeit azért
viseli, mert az egész múzeumi projekt fő-támogatója ennek a
cégnek dolgozott 35 éven át – mint az olvasható is a fenti
linken. Mivel ugyanaz a sorozat, mint a kis Matchbox és nagyjából
hasonló korú is, úgy gondoltam érdekes lehet látnotok az ott
készült képeinket.
Ex-British Ariways Boeing 747-100 nózi a Hiller Aviation museum szabadterén. Nem volt benne hideg. Abszolút kortárs az Ocean Pearl-el.
Pratt & Whitney hajtómű. A háttérben egy Mig-17-es. (Nem tartozék.)
Kapitányi munkahely.
Az első tiszt munkahelye.
A kettejük feje felett lévő panel.
A fedélzeti mérnök posztja.
A 747-esek turistaosztályának jellemző beosztása. Az üléstámlákba épített képernyők sejtetik, hogy a kép sokkal később, 2008-ban készült a Japan Airlines egyik 747-400-asán. Tapasztalatból mondom, hogy a 3-4-3-as beosztás igazi büntetés már közepes távon is. (Kép: Wikipédia)
És a 747 sorozat turista osztály legalja: A Boeing 747-400 Combi elrendezése. A KLM olyan sűrűn rakta az üléseket az Ázsiába tartó járatain, hogy a majdnem 190 centimmel kalodának éreztem. Cirka egyharmadát a fedélzetnek raktérnek alakították át ezeken a gépeken. (Kép: Wikipédia)
Az Óceán Gyöngy(e) Nem,
nem az Óceán Szíve, a
Titanic filmből, hanem egy valóban létező repülőgép a Pan
Am flottájából az, amit a Matchboxnál megmintáztak – meglepő
részletességgel az ici-pici méretarányhoz képest. Mivel egy
konkrét-, ráadásul alaposan dokumentált járműről van szó,
érdemes vele alaposabban is foglalkoznunk! Ha máshonnan nem, akkor
a fenti videókból tudhatjátok már, hogy a Pan Am hagyományosan a
19. század gyorsjáratú teherhajóiról, a klipperekről nevezte el
flottája tagjait. Az N740PA lajstromjelű 747-100-as, 1970 január
31-én repült először. A Pan Am 1970 február 24-én vette át,
ahol először a „Clipper Rival” (Rivális, vetélytárs), majd –
valószínűleg az új céges arculatra átfestésekor – a Clipper
Ocean Pearl (Óceáni Gyöngy, de talán az Óceán Gyöngye
szabadfordítás is belefér) nevet kapta.
A
cég 1985-ben Florida felett légi felvételeket készíttetett a
gépről, melyet hirdetésekben és promóciós anyagokban is
használt az új, „hirdetőtábla” (bilboard) flotta arculatra
festett gépről. Mi több, ezeket a felvételeket licencelték is
filmekhez és tévésorozatokhoz. Meg nem erősített információk
szerint az 1986-os, „Hotshot” című sport témájú filmben és
az 1991-es „Hook” című mesefilmben is felhasználták.
A Matchbox ezt a konkrét gépet mintázta meg.
1987
március 10-én egy „majdnem baleset” részese volt. Londonból
tartott New Yorkba a PA125-ös járatot repülve. 20 000 lábas (kb.
6100 méteres) magasságon a legénység nyomáscsökkenést
tapasztalt. 15 000 lábra (kb. 4570 méter) ereszkedve a probléma
megszűnt. Ismét emelkedni kezdtek, de 20 000 láb környékén
ismét jelentkezett a nyomáscsökkenés. A gép visszatért
Londonba, ahol a gépet ellenőrizve azt tapasztalták, hogy az első
rakodótérajtó nagyjából 3,8 centis rést hagyva az alsó részén
nem volt megfelelően bezárva. A rögzítőfülek nem voltak a
helyükön, de a „kilincs”, „zárva” helyzetbe volt fordítva.
A kabinban a nyitott ajtóra figyelmeztető fények nem gyulladtak
ki. 1989-ben ugyanez a
probléma 9 ember halálát és 38 sebesülését követelte az
United Airlines egyik járatán. Csak ezután tervezte át a
Boeing a csomagtérajtót. A Clipper Ocean Pearlnek szerencséje
volt.
1990-ben
a gépet eladják. Négy gazdát is megjár – két újabb
regisztrációs szám alatt – míg végül 1993-ban elbontják.
Skybusters 747-100 Nem
igazán használjuk túl ezt a tag-et a címkefelhőben, mert
egyikünknek sem esik igazán az érdeklődési körébe a
Matchbox repülőgépes sorozata, mint gyűjtő. Gyerekként
nagyon szerettem volna SB-20-as
helikoptert – bármilyen helikoptert –, amikor még
rendeltetésszerűen, játékra használtam a kisautóimat.
Gyűjtőként inkább „csak úgy véletlenül”, leginkább
szettek részeként került Skybusters a kollekciómba. A széria
1973-ban startol el és mindenféle rendszert nélkülözve,
kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen az 1990-es évekig készül.
Felvonultak sport-, személyszállító-, katonai- – ezen belül
vadász- és teherszállító- – utasszállító repülőgépeket
és helikoptereket egyaránt. Erős a gyanúm, hogy a Lesney azért
indítja el a sorozatot, mert a konkurenseinek is van, illetve hogy
promóciós repülőgépmodelleket is értékesíthessen. A rossz
nyelvek szerint a széria sohasem volt profitábilis, úgyhogy
nehezen érthető, hogy a Mattel a 2000-es években ismét előveszi.
Kézenfekvő lenne azt mondani, hogy ez megint a promócióról szól,
de erről szó sincs, leginkább fantáziagépek készültek az
utóbbi időben, mint például a 2022-es, „Airliner” nevű,
Boeing 747-400-as testű, de hathajtóműves rémség, a „Matchbox
Cargo Airlines” színeiben.
A
Boeing 747-100-as 1973-ban debütál, mint SB-10. Az öntvényt
egészen 1993-ig használják, SB-09, SB-10, SB-11 szám alatt,
elképesztően sok változatban. 1989-ben debütál a 747-400-as,
amit könnyű felismerni a wingtip-ekről a szárnyai végén. (Mi a
csuda ennek a magyar neve?) Tehát párhuzamosan készül a kettő
egy ideig.
A
Pan Am festésű verzió 1986-ban debütál mint SB-10. Már korábban
említettem, hogy a G-10 pakk keltezése szerintem a legtöbb
forrásnál hibás és én a dobozon olvasható, 1986-os dátumhoz
tartom magam. Nos, az SB-10 premieréve is ez. Később SB-09 is
előfordul, de abban óriási a káosz a különböző
adatbázisokban, hogy meddig készül. Az 1990-es dátumot
valószínűbbnek tartom, mint az 1993-asat – különösen, hogy a légitársaság 1991-ben csődöt jelent.
Egy
ennyire apró, egyes források szerint 1:635 (!) méretarányú
játékszernél nagyon komoly elvárásaink nem lehetnek. Mivel nem
makettnek, vagy modellnek készült a kerekei nem lehetnek
méretarányosak, hiszen ki kell bírják, ha játszanak vele. A
megfelelő méretűeknek nem is tudom miből kellene készülniük,
hogy elviseljék a teljesen fém apróság súlyát – nemhogy a
„kemény leszállásokat”. Megkockáztatom, hogy amit ebből ki
lehetett hozni, azt bizony kihozták! A képeknél majd mutatom, hogy
mire gondolok.
Egy
Pan Am szettnek kötelezően része kell, hogy legyen egy repülőgép
is. Nyilván nem lehet elvárás, hogy a háromhüvelykes, 1:65
körüli méretarányú kisautókhoz stimmelő repülőgép modell
készüljék – érdekes lenne, de a 80-as évek minőségi
színvonalán, strapabíró kivitelben megfizethetetlen. Ésszerű
kompromisszum egy felnőttnek, én gyerekként biztosan nem
lelkesedtem volna az ennyire aránytalan repcsiért – az
osztálytársaimmal valahogy nagyon érzékenyek voltunk erre.
Elképesztően kicsi! Még az sem kizárt hogy a legkisebb méretarányú Matchbox.
"Az Égbolt Királynője".
A méretéhez és ahhoz képest, hogy a játékszer, a festés zseniálisan részletes.
Minden porcikája fém - kivéve persze a kerekeket.
Nem is olyan régóta tudom, hogy az amerikai zászlót úgy kell pozicionálni, hogy egy képzeletbeli zászlórúdon elhelyezve, hogy lobogna. Mivel a repülőgépek jellemzően előre haladnak, a zászló a függőleges vezérsíkon errefelé lobogna - a csillagok vannak a rúd felé.
Gyerekkorom egyik
legmeghatározóbb Matchboxát mutatom be ebben a bejegyzésben,
úgyhogy dőljetek hátra, helyezkedjetek el kényelmesen, bőven van
róla mondanivalóm!
Plymouth Nagy' Düh Az
amerikai autógyártók névválasztási szokásait szerintem későbbi
korok történészei és pszichiáterei kart-karba öltve fogják
kutatni és ez alkalommal is valami olyasmivel van dolgunk, amiről
csak azt tudom mondani, hogy: „a
drog rossz”!
1977-es Plymouth Gran Fury, Illinois állami rendőrségének színeiben. (Kép: Flickr.com)
Próbáljuk
elhelyezni ezt a járművet az amerikai autós táplálékláncban!
Az első generációt, amit a Matchbox megmintázott, az 1975-1977-es
modellévekben kínálták a tengerentúlon. Mint azt már korábban
sokszor említettük, a naptári- és a modellévek jellemzően
nincsenek fedésben, előbbiből ez 1974-1977-et jelent. A Gran Fury
nem véletlenül lett „Gran”. Az (amerikai mércével) közepes
(B-body) szedánjukat ebben az évben nevezik át Satellite-ról
Fury-ra. Ezért a nagy szedánjuk (C-body) is követi névben, csak
megkapja az előbb említett szót a nevébe. Egyik sem kicsi, a
„közepes” Fury 554,7 centi hosszú, a Gran Fury 569,9 centi a
fejétől a farkáig. Őszintén szólva elképzelni sem tudom, hogy
mi csuda indokol egy hétméteres járőrkocsit. (Csak afféle
mérőmókusként, egy
Ikarus 260-as – ami azért azt hiszem mindenki fejében megvan,
hogy mekkora –, 11 méter hosszú.) Ugyanakkor egyáltalán nem
légből kapott a Gran Fury első generációja, mint rendőrautó –
mint a mellékelt ábra mutatja.
Ugyanakkor
a kisebb tesója sokkal gyakoribb volt rendőr uniformisba bújtatva.
Aki látott a hetvenes évekből zsarufilmet vagy sorozatot, az
bizonyosan látott Dodge Monacot, amit egyébként az egyik legjobb,
valaha készült rendőrautónak tartanak az amerikai zsaruk. Érdekes
ez amúgy, mert a Chrysler táplálékláncban a Dodge feljebb állt,
mint a Plymouth. Ha már szóba hoztam, a – remélem hogy nem
felejtettem ki semmit – teljes sor úgy festett, hogy Valiant,
Plymouth, Dodge, DeSoto, Chrysler és Imperial. (Ebből a sorból a
hetvenes évekre a Valiant és a DeSoto márkaneveket már
visszavonultatták.)
A
Gran Fury készült két- és négyajtós kupé, szedán, hardtop (ez
a B-oszlop nélküli változatokat jelöli, négyajtós ilyen csak
75-ben volt), illetve kombi (station wagon) verziókban. A
meghajtásáról csak és kizárólag V8-asok gondoskodtak és
váltóból is mindössze egyetlen változat jön szóba:
3-sebességes automata.
Sajnos
egyáltalán nem teljes ez az 1977-es rendőrségi specifikációs
brossúra – a képek az eBay-ről származnak – de az utolsó
oldal remekül lefesti, hogy mekkora csatacirkáló a Gran Fury a
többi, szintén rendőrségi célokra ajánlott Plymouth-hoz
viszonyítva is.
Az iskolai szünetek
császára Egészen
biztos vagyok benne, hogy említettem már korábban, hogy
kölyökkoromban minden tiltás ellenére vittünk magunkkal
kisautókat az iskolába és a szüneteket az akkoriban futó,
amerikai zsarusorozatok üldözéses jeleneteinek újrajátszásával
ütöttük el, veszett „nénózás” keretében. Az
örök kedvenc Mercury Park Lane-ek késői változatai akkoriban
– a nyolcvanas évek legelejéről beszélünk – kezdtek kikopni
a Matchbox kínálatából. A Gran Fury ezeket váltotta. Nyilván az
volt a legmenőbb, aki először villantott ilyet az iskolában.
A
Plymouth Gran Fury 1979-ben debütál mint MB-10 – ezt a számozást
meg is tartja a Matchbox pályafutása során. 1979-1983 közt fehér
alapon fekete fényezést kap, két lényeges motívumbéli
eltéréssel. Közös tulajdonságuk, hogy a Matchbox történetének
legcsapnivalóbb minőségű fényezését kapják. Elég erősebben
ránézni, hogy a fekete nyomtalanul eltűnjön róluk! Hogy ez mitől
van nagyon jó kérdés! Ezek a Lesney végnapjai – a cég 1982-ben
jelent csődöt, mint az közismert – talán ez is nyom a latban.
Gyerekkoromban én is több ilyet koptattam el teljesen, abszolút
nem kíméletlen játék során. A Kéznek van egy meseszép állapotú
ilyenje, amit az
egyik Mercury Park Lane postban már megvillantottam, de az attól
van, hogy befektetési Matchbox, dobozon kívül jó ha perceket
töltött élete során.
1984-ben
követi az a verzió, amit ebben a postban láthattok. Ennek már a
szokásos minőségű a festése. Érdekes, hogy bár ezzel a
kerékkel csak 84-ben készül, mégis ezt sokkal gyakrabban látom
felbukkanni, mint az 1985-86-os, ugyanilyen festésű, de a legendás
8-dot kerekeket viselő testvéreit. Az 1-75 sorban ez a hattyúdala.
1987-ben
egy hármas pakkban tér vissza, fehér-piros, Seriff festéssel.
1998-ban a
Star Car Collection-ben szerepel, amiről 15 évvel ezelőtt (!)
írtunk is – a dobozán elírt névvel.
Legutolsó
szereplése a Matchboxnál a G-10-es Pan Am szett – szintén e
postban látható. Ennek a keltezése a különböző adatbázisokban
nagyon eltér. Jellemzően 1990-re datalják, de az én példányom
dobozán 1986 olvasható, ezért ezt tartom mérvadónak. Ez a festés
szakasztott az 1984-es változaté, egyetlen eltéréssel: Az ajtón
nem stilizált pajzs látható, hanem az SFPD emblémája. Ebben a
szettben csak ez a verzió szerepelt, de az SFPD emblémával 86-ban
1-75 sorban is felbukkan, ami szintén a G-10, 86-os keletkezésének
tényszerűségét erősíti. Kutattam a témát, ezért egész nagy
bizonyossággal kijelenthető, hogy San Francisco rendőrsége nem
használta sem a Plymouth Gran Fury első generációját, sem pedig
ilyen fehér alapon kék festést – hagyományosan fekete-fehér
sémát használnak.
Verziók Hagyományosan
ignorálni szoktam egy Matchbox gyártási helyét ha azt leszámítva
a megjelenésükben amúgy nincs különbség.
Ennél
a kisautónál nagyon is van és bevallom férfiasan, nem biztos,
hogy magamtól észlelem, miközben nagyon szembetűnő!
A
korai, 1979-1982 közti, fekete-fehér (panda?) festésű verziók
még Angliában készülnek. Ezeknek az oldalán az ajtók körvonalai
és kilincsek bemélyedései jól kivehetőek. 1983-ban a gyártás
Makaóra kerül. A festés marad az 1982-es, de a fentebb említett
részletek eltűnnek az öntvényről! Pontosabban
megvannak, csak annyira halványan, hogy jellemzően felfalja őket a
festés. (Tehát nagy biztonsággal
kijelenthetjük, hogy A Kéz, fentebb linkelt kisautója 1982-ben
gyártódott.) A későbbi verziókból ami Thaiföldön készült,
azokon ott a kilincs és az ajtók körvonala, az ezek nélküli
verziók csak a makaói gyártásra jellemzőek. Az Adam-12 már csak
Kínában készül és vannak kilincsei, illetve ajtó-körvonalai.
Azzal együtt én megbocsátó vagyok, gyerekkorom egyik meghatározó Matchbox kisautója.
1984-es MB-10, Makón született. Annyira halvány az ajtók körvonala illetve a kilincsek, hogy nagyon kell meresztgetni a szemünket, hogy meglássuk ezeket a részleteket. Mintha nem is lennének.
Ez a festés - a korábbiakkal ellentétben - már tartós.
Mennyire jó is, amikor egy kisautó farán is sok részlet látszik!
A kék árnyalataiban lehet köztük eltérés, de az csak a festékkeverő emberen múlott, hivatalosan nincs.
Ez vagy egy 1986-os MB-10, vagy ő is egy G-10-es pakkból van.
A fontos eltérés az SFPD embléma - a G-10-be csak ilyennel került. Hangsúlyos ajtó körvonalak és kilincsek - Thaiföldön született.
Ez a példány pedig már a G-10-es szettemből van és természetesen szintén makaói illetőségű.
A G-10-es Pan Am szett.
Az adatbázisok össze-vissza datálják ezt a szettet, de a doboz felirata szerint 1986-ból való - ehhez tartom magam. Apró, de igen fontos részlet: Az ott a londoni Hemleys árcédulája, ami a "világ legjobb játékainak" boltjaként aposztrofálja magát. Az ötfontos árcédula árulkodik arról, hogy bizony ezeket nem csak az adott légitársaság, meg a reptéri ajándékboltok árusították!