A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SB-20. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SB-20. Összes bejegyzés megjelenítése

2010/08/24

Matchbox Skybusters SB-20 Helicopter

Nem ma volt az, amikor a Matchbox repülőgépes sorozatát boncolgattam, a Skybusterst. Nem tudom, hogy Ti hogy játszottatok anno gyerekként, de én komplett történeteket költöttem – rendszerint volt bennük autós üldözés rendőrségi részvétellel – és játszottam le. Ehhez pedig égetően szükségem lett volna egy helikopterre, de akkor ilyesmi még nem volt az 1-75 kínálatukban, csak sokkal később. A Skybustersben pedig volt, de akárhogy is nézegettem az SB-20-at csak nem akart nekem lenni olyan.

A fentebb már linkelt postban felvillan az SB-20 egy későbbi, csúszótalpas és kéttollú főrotorral szerelt változata, de az „igazi”, a kerekes, négytollú korai változat maradt nekem, mert vitán felül sokkal szebb. A két változat között mindössze ennyi a különbség, de sohasem értettem, hogy mi volt az ok, ami miatt átalakították. Most, hogy végre lett egy korai SB-20 példányom végre rájöttem! A gép farnehéz. Hiába van a kis, regular wheel-re hajazó kerekek – melyeket a blisteren nem átallanak Superfastnak titulálni – közül a hátsó pár a lehető leghátsó pozícióban, a gép hajlamos a farkára ülni. Jó persze, csak áltatom magam, a tervezőket hol érdekelte ez, sokkal fontosabb lehetett, hogy a csúszótalpak előállítása olcsóbb. A négytollú főlégcsavar leváltását pedig bizonyosan az szülte, hogy a kéttollúval sokkal egyszerűbb csomagolni a kis madárkát.

Változatlanul azt gondolom, hogy nem valós modellt mintáz, mert elég sok mindenre emlékeztet, de az apróbb részletek már nem stimmelnek. Szóval ha valami közelítő típust kell mondanom, akkor talán az AugustaWestland AW109-re emlékeztet a leginkább, de persze ehhez is kell némi köd és távolság.

Skybusters SB-20 Helicopter, az első szériából még négytollas forgószárnnyal...
...és kerekekkel.
Ezek ott állítólag Superfast kerekek... Aha... Biztos...
Teljesen odáig vagyok ezekért a grafikákért a régi dobozokon. A kártyán nem látszik jól, mert a gép orra és a forgószárny egyik tolla elfedi, de azt írja, hogy "Teljesen fém modell, Superfast kerekekkel". Az állítás eleje igaz.

2007/04/10

Matchbox Skybusters és Playart helikopterek

1973-ban a Matchbox piacra dobta a Skybusters sorozatot, mely 16 civil és katonai repülőgép miniatúrájából állt. Gyerekként nem nagyon érdekeltek, mert rém bénának találtam, hogy az apró gépek zöme alá az 1-75 sorozat regular wheel-jeit szerkesztették, aztán egy Matchbox katalógusban – amiről tudvalevő, hogy a gyerekember Playboya – szembetaláltam magam a sorozat helikoptereivel. Akkoriban az 1-75 sorozatban egyetlen csoffadt helikopter volt csak, amik meg később bekerültek azok sem tetszettek igazán. (Ez így nem teljesen pontos és igaz, de egyszer majd foglalkozom az 1-75 helikoptereivel is.) Ellenben az SB-20 néven futó helikopter meg annál inkább. Bár nem tűnik egyetlen igazi gép másolatának sem, hasonló méretű volt az 1-75 sorozat tagjaihoz, amikhez nekem nagyon hiányzott egy helikopter, amikor még a szőnyegen tologattam őket. Mit sem tudtam én még akkor arról, hogy a Matchbox a népszerű Dinky repülőgépek konkurenseként hozta létre a sorozatot, mely a gyenge népszerűsítése és annak okán, hogy a Matchbox termékfejlesztési üzletága nem igazán foglalkozott vele, népszerűtlenségbe fulladt.

Találtam egy Skybusters összefoglaló oldalt, melyet fel is tettem a linkek közé, itt nagy részükről kép is látható és valamennyi információ is olvasható róluk. Érdekesség, hogy emlékeim szerint több Skybusternek is készült teljesen illegális, viszont felettébb jó minőségű hazai koppintása is. Az SB-8 Spitfire rémlik, az SB-9 Cessna 402-re határozottan emlékszem, hogy létezett, míg az SB-17 Ram Rod-ban is 90 százalékig biztos vagyok, hogy nem kerülte el a hazai kisipari másolást. (Ha valaki lel ezek közül a ládafiában, nagyon örülnék nekik, mint ahogy minden Matchbox cuccnak.)

Viszont örömmel jelenthetem, hogy EG-nek köszönhetően – aki nem habozott harcba bocsátkozni tulajdon testvéröccsével emiatt –, szert tettem a hőn áhított SB-20 egy példányára. Ez úton is hálás köszi neki. Az SB-20 – természetesen számos festésvariáción túl – létezett kerekekkel és négytollú forgószárnnyal is, mely változatokra változatlanul fáj a fogam.

Minden amerikai akciófilm sztárjából, a Bell Jet Ranger-ből is készült Skybusters feldolgozás. Az SB-33-ból egy gyönyörűséges, dobozos darab van a birtokomban. Nem is lenne vele semmi bajom, ha gyerekkoromból nem maradt volna meg egy abszolút névtelen, kínai gagyigyártótól származó darab, ami egy pár járgányból álló rendőrségi készlet tagja volt. Ez a kínai értelmezés pedig sokkal korrektebbnek tűnik, mint a Matchbox-é – attól az apróságtól eltekintve, hogy a súlypontja túl hátul van és a farkára huppan, nem áll meg a lábán. Érdemes a két változat forgószárnyát – pontosabban annak tengelyét – az eredetihez hasonlítani. Ezen kívül az arányai sokkal jobban eltaláltnak tűnnek, a szerelési minőségéről már nem is beszélve, mert a Matchbox két fém része között gyakorlatilag átlátni.



Skybusters SB-20 helikopter három nézetből. Go well, go Shell!



Skybusters SB-33 Bell Jet Ranger. A doboz már nem a premier pilótafejjel ékesített változata, de még nem is a Mattel féle blister.

Playart Bell Jet Ranger értelmezés LAPD (Los Angeles Police Dept.) színekben. Farokra esik, de szerintem szebb és pontosabb kivitel, mint a Matchbox.

Végezetül pedig itt az igazi, hogy mindenki eldönthesse, hogy kivételesen a "kínai gagyi", vagy a Matchbox a jobb.