Matchbox MB-33 1960 Chevy El Camino

Jól van, alakul ez! A két és fél szép El Camino generációból a Matchbox elkészítette a „felediket” és már csak egyel adós.

A másfeledik

Amikor a Chevy El Camino harmadik generációjáról írtunk, akkor alaposan körbejártuk a CUV / UTE kérdéskört. Mi több, az első generációval és annak apropójával is foglalkoztunk, ezért kérem kattintsatok oda vissza némi olvasnivalóért, had ne ismételjem magam és folytathassam a sztorit, ott ahol abbamaradt. Tehát 1959-ben, két évvel az USÁ-ban a CUV-ot bevezető Ford Ranchero után debütál az első generációs El Camino. Az azévi „full-size” Chevy platformra épülő autóból 22 246 darab fogy, ami 540-el több, mint a Rancherok első éves értékesítése. Nem csodálom, az első generáció nagyon hivalkodó, nagyon rock and roll. Hogy őszinte legyek nekem nagyon tetszik és nagyon sajnálom, hogy nem azt mintázta meg a Matchbox. 1960-as változat – azaz a postunk tárgya – hasonlít, nem csúnya egyáltalán, de sokkal visszafogottabb. A piac nem reagál jól – úgy tűnik az amerikai közönség osztja a véleményem –, a rendelések visszaesnek. 14 163 darab kel el a második évben, ami azt jelenti, hogy cirka egyharmadával kevesebb mint az elsőben. Ugyanebben az évben a Ford, 21 027 Rancheron ad túl. A GM kihátrál, visszavonultatja a típust és majd csak 1964-ben veszi elő újra. A második generáció nekem nem tetszik, bezzeg a harmadik!

A helyzet az, hogy van évpontos katalógusunk, tessenek kedves lenni fogyasztani műszaki adatok ügyben!

Miért ezt a színt?!
Köszönöm szépen Mattel, ez egy remek kisautó! Sok, apró részlettel, még a túl széles kerekeket is sikerült úgy elrejteni alatta, hogy nem tűnnek fel. Van rajta sok króm, nem szállít oszlopot és a platón sincs semmi. De könyörgöm! Miért ebben a színben?! Ez, a 2022-es premiermodell, ami ugyanazt a metál-mályva / metál-rózsaszín borzalmat viseli, mint az 1979-es, '57 Chevy premiermodell. Reménykedem benne, hogy valami jó színt is találnak neki, mert az idei 1-100-ban MB-29 metál-hígsóska színben szerepel, ami csak egy fokkal jobb, de közel sem szép. Lécci Mattel, lécci! Köszi!

Csak közbevetőleg: A Matchbox elkészítette az 1959-es Chevy kombi változatát is. Mi több, még a tervezőjük is ugyanaz a Ryu Asada – isten nyugosztalja. Kézenfekvő lett volna az El Camino-t is ebből az évből elkészíteni, nagyjából annak a mintájára, ahogy mondjuk a Peterbiltekből is létezik a nyergesvontató, tartálykocsi, autómentő és dömper verziók.

Ha már emlegettem a harmadik generációt és linkeltem is a róla szóló első bejegyzést, akkor álljon itt a maradék kettőre is egy-egy link! Tehát a második és a SuperKings-ről a harmadik.

Króm! Króm! Ugye hogy?!

Sok apró részlet és még a kerekek is hasonlítanak. Az eredetin is hasonló mélységben vannak a karosszériához képest, ezért nem feltűnő, hogy mennyire szélesek.

Ez a szín, csak ezt tudnám feledni!

A hátulján KRÓM és festékkel kiemelt világítótestek. Remek!

A platón nincs semmi, szóval lehet hurcolászni benne ami tetszik.

NEM SZÁLLÍT OSZLOPOT! Nahát!

NRFB

Matchbox 1970 Chevrolet El Camino SS

Nem is olyan rég szerepelt nálunk egy tartalmas leírással egy nem túl szép, majd később egy sokkal szebb, Superfast kivitelű Matchbox 1970 Chevrolet El Camino SS. Az én példányom valahol a kettő között van félúton, kapott körbe lámpafestéseket, egy céglogót a két oldalára, kerekek tekintetében pedig a "mindennek jól áll fajtából" került alá egy garnitúra. Őszintén szólva, az extra kiadásokat leszámítva nekem ez tetszik a legjobban, főleg, hogy autós vonatkozású cég szolgálati autója. Ez nem is csoda, hiszen a 2007-es ötös pakk, amiben megjelent, a Garage Works névre hallgat és többek között a benne szereplő GMC Wrecker hátterében már fel is bukkant itt a blogon.

 Az a négy kis pötty elöl sokat dob az összképen

 Giri's szervizének lóti-futi autója

A minimum kiegészítő festés hátul is megtalálható

MB-46 Superfast 1970 Chevrolet El Camino SS

Majdnem napra pontosan egy hónapja volt, hogy a Matchbox háromhüvelykes méretarányú El Camino-ját tárgyaltuk – részletesen, típustörténettel, ahogy kell! Akkor elkövettem azt a másfél mondatot, hogy „egyetlen kivitele sem tetszik nekem úgy igazán. Vagy a színe nem tetszik, vagy idétlen a dekorációja, ha meg ezek okék, akkor sikerül rettenetesen béna kerekeket biggyeszteni alá.” Nos, ma azt a változatot szeretném megmutatni, ami majdnem oké.

Ez a verzió 2005-ben került az amerikai Superfast kínálatba és mindössze egyetlen évet élt meg. A 15 500 példányban készülő spéci kiadást egy „bruhahahával” kommentálnám, puffogtam már egy sort ezzel kapcsolatban korábban.

A matt fekete fényezés vadmalac, a kiemelt részletek rendben vannak, az El Camino SS felirat az oldalán remek, egyedül a kereke az, amivel nem tudok kibékülni. Ízlések és pofontok persze különbözőek, de szerintem ez a kerék bár remek, valamiért nem mutat jól ez alatt a konkrét autó alatt.

A holmi nyilvánvaló okokból marad NRFB, aminek fájdalmas velejárói a „többet sejtetnek, mint láttatnak” fotók.

 MB-46 Superfast 1970 Chevrolet El Camino SS, 15 500 darabos spéci kiadás. Aha.

 Festékpöttyök a fényszórókon!

 Szép kiemelések a matt fekete fényezésen, de a kerekekkel nem tudok kibékülni!

 Iszonyúan utálok blistert fotózni, de ez érthető okokból marad NRFB.

Matchbox MB-74 '70 Chevy El Camino

Nos feleim, ha eddig kételkedtetek volna abbeli szavamban, hogy a muscle car lehet más is, mint kupé, akkor itt az idő, hogy megtérjetek!

UTE Americano

Adunk alaposan az ismeretterjesztő jellegnek, hiszen fentebb – a linken elérhető anyagra gondolok – már tisztáztuk, hogy mi is az a muscle car. Most rögvest egy olyan fogalmat használunk, amit szintén tisztáztunk már egy hosszabb, elbeszélő jellegű anyagban, szóval lassan, de biztosan jogalapot formálunk a szórakoztató-oktató jellegű blog titulusra, ezért érik nekünk valami állami támogatás. Tessenek kedvesek lenni ez ügyben levelet írni parlamenti képviselőjüknek, kedvenc rádióműsoruknak! Köszönjük!

Tisztázandó, hogy mai szeánszunk alanya milyen állatfajta is, bonyolódjunk bele a meghatározásába! Ha ausztrál lenne, akkor UTE-nak hívnák, de nem az, hanem amerikai. Bár ez bizony teljesen ugyanaz a dolog, mint az UTE – csak ugye a jó oldalon van a kormánya – és a Wikipédia is Coupe Utility Vehicle-nek is hívja, amiből mint tudjuk az UTE kifejezés is jön, nincs olyan élő ember a nagy pocsolya azon partján aki így nevezné az ilyesmit. A Ranchero, az El Camino, is pickup nekik, meg truck, de hogy mikor melyik... Arceltépősen tudománytalan ez a meghatározás, de maradjunk abban, hogy ez az amerikai UTE.

Platós Chevelle

Korábban már tisztáztuk, hogy a Chevrolet Chevelle-je mi fán is terem, így őrülten könnyű dolgom van az eredeti autó leírásával kapcsolatban: Az El Camino az a dolog, amire már a Chevelle postban is utaltam, a Chevelle platós kivitele. Az autó apropója pontosan ugyanaz, ami ausztrál pajtijáé, egyszerre munkaeszköz – platós kisteher – és személyautó.

A Chevy El Camino első generációja 1959-ben debütál és elkészítésének az apropója a Ford Ranchero első generációjának sikere. Nagyon jó kérdés, hogy a spanyol név – jelentése „az út” – vajon honnan jöhet, de sajnos erre nem tőlem fogjátok megtudni a választ. Ugyanakkor nagyon érdekes, hogy az El Camino mifelénk sokkal ismertebb, mint a Ranchero, pedig az volt az első és megkockáztatom, hogy semmivel sem kevésbé vonzó autó, mint az El Camino.

Bennünket azonban az 1968-ban debütáló, harmadik generáció érdekel, abból is az 1970-es változat, ami nem mellékesen a teljes El Camino sorozat – szerintem legalábbis – legszebb darabja. Ebben a modellévben hatféle motorból állt a kínálat: 250 köbhüvelykes sorhatos, 155 lóerővel, 307 köbhüvelykes V8, 200 lóval, 350 köbhüvelykes V8, 250, vagy 300 pacival, 400-asnak hívott, de gyanúm szerint a valóságban 402 köbhüvelykes V8, 330 lóerővel, illetve a táplálkozási lánc csúcsán az SS 396 V8. Az 1969-es Matchbox Camaro kapcsán már tisztáztuk, hogy a Super Sport (SS) kivitel az, amitől a Chevrolet vásárlóknak felá... beindul a nyálelválasztása még akkor is, ha a felárért nem sokkal kínál többet az adott típus, mint pár műanyag emblémát és rendszerint az adott széria csúcsmodelljét jelenti. Az 1970-es El Caminonál az SS 396 valóban a csúcs, a blokk 350 lóerőre elég, és bár mindenhol 396 van feltüntetve, a valódi hengerűrtartalma 402 köbhüvelyk. Az alapváltó a háromsebességes manuális, ami szerintem annak tudható be, hogy az autó inkább látszódjon kistehernek a gyanútlan szemlélődő számára, mintsem elfajzott személyautónak. Ezen felül opcionálisan rendelhető négysebességes manuális, két- és háromsebességes automatával is.

Tulajdonképpen az El Caminoban az a legszebb, hogy szinte bármilyen olyan extrával tele lehet tömni, mint magát az alapot adó Chevelle-t, például színezett üvegeket, légkondit, állítható kormányoszlopot, szervokormányt, elől tárcsafékeket, teljesítményt fokozó dekorcsíkokat, vagy éppen vinyl borítású tetőt.

Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb

A Matchboxnál az 1970-es El Camino meglehetősen érdekes karriert fut be. 1998-ban debütál, akkor MB-32 az Egyesült Államokban és mindenhol a világon, 1999-ben már csak Amerikában jelenik meg, akkor mint MB-74 – a post is erről a verzióról szól –, 2000-ben már MB-60, aztán eltűnik, hogy 2008-ban mint MB-08 térjen vissza Amerikában, aztán mint MB-11 2009-ben. Ilyen-olyan spéci kiadásokban, ötös- és tízes csomagokban azonban az 1-75/1-100 szérián kívül is sokszor előfordul, legutoljára éppen tavaly.

A háromhüvelykes, játékszer kategóriában – azt gondolom – a Matchbox kifogástalan. Elég részletes a gyűjtő számára, közben elég izgalmas mint játékszer. Azt gondolom a platós játékautókról, hogy hiba a rakterüket lefedni, vagy oda gyárilag a kasztni anyagából kialakított, de nem mozdítható tárgyakat tenni, mert ezzel veszít az érdekességéből mint játékszer. Hát nem sokkal klasszabb oda dobókockát, vagy valami más kis frinc-francot tenni és azt elvinni vele a szőnyeg egyik sarkából a másikba, mintha nem pakolható oda semmi? Szóval ezt az akadályt az a járgány megugorja, de valamiért egyetlen kivitele sem tetszik nekem úgy igazán. Vagy a színe nem tetszik, vagy idétlen a dekorációja, ha meg ezek okék, akkor sikerül rettenetesen béna kerekeket biggyeszteni alá. Konkrétan ez a krém+barna+kék kombó, a kék belső térrel felér egy optikai környezetszennyezéssel. Amikor megvettem, akkor is így gondoltam, de annyira vágytam az 1:6x környéki El Caminora, hogy az elnyomta a szépérzékem.

Amúgy szerepelt már nálunk minden ízében gyönyörű El Camino Matchbox, csak nem ez a méretarány.

1970-es Matchbox, Chevrolet El Camino elől, míg a valódi autó édes mamája, a szintén 1970-es, Hot Wheels Chevrolet Chevelle a háttérben. A kisautóknak nincs köze amúgy egymáshoz.

A megmintázás kitűnő, a díszítés... Hát az egy csapás!

Platós játékautók attól lesznek izgalmas játékszerek, ha lehet rájuk rakományt tenni.

Ezt a festést nem fogom egy darabig kiheverni...

 Azon gondolkodtam, hogy hogyan lehetne még szörnyűbbé tenni ezt a brossúra borítót! Kiscicák gombolyaggal a gépháztetőn?

 Igen! Ebben a kivitelben kérem szépen, ne is menjünk tovább! Így jó! Nyamm!

 Featúrák. Nektek is feltűnt, hogy ez a műszerfal mennyire más, mint...

...ez a műszerfal?

Szövet beltér, vagy vinyl?

Matchboxon kívüliek: Yat Ming Road Signature – 1957 Ford Ranchero

A Matchbox Memories alapvetően az 1:64 körüli méretarányú kisautókról szól, hiszen mindannyian, akik ezt a blogot írjuk, ezeket az úgynevezett „háromhüvelykes” méretezésű járgányokat gyűjtjük. Persze azért becsúszik más méretarány is, részemről leginkább ajándékozás kapcsán, de néha szerelemből is. Ez alkalommal egy teljesen tudatosan, szerelemből vásárolt 1:43-as modellt szeretnék elétek tárni. Speciális jelentősége pedig azért van, mert egy mifelénk viszonylag kevéssé ismert, autóipari fogalomról szeretnék mesélni a révén.

UTE

Nem, nem megyünk el sporttörténeti irányokba, a névbeli összecsengés véletlen. Azt gondolom tényként kezelhetjük, hogy az Egyesült Államokat Henry Ford ültette autóba a Ford T Model segítségével. Gyártásának 19 éve alatt az összes szóba jöhető személyautó kivitel elkészült ebből az autóból, de két évvel a leváltása előtt, 1925-ben a Ford piacra dobta az első, gyári kivitelű – különböző karosszériaépítő cégek már korábban készítettek platós felépítményt a T Model-hez – pickup verziót belőle. A Ford T Runabout Pickuppal megszületett az első, személyautó alapokra épülő, sikeres, nagy számban értékesített – csak az első évben 34 000 darab fogyott – pickup.

1928-ban a T Modelt leváltó A Modellel pedig végre napvilágot látott az első zárt kabinú ilyen holmi. Olyan újításokat vonultatott fel, mint a biztonsági üvegből készült szélvédő, leereszthető oldalablakok, háromsebességes váltó. (Ebből a dobozos kisárúszállító kivitelt meg is mintázta a Matchbox.)

Ugorjunk egy jó nagyot földrajzi értelemben és párat időben! A legenda szerint, az ötletet egy már feltalált, de tálalásában újfajta járműre egy farmerfeleségtől, Victoria államból érkező levél szülte, amit a Ford Ausztrália 1932-ben kapott. A hölgy olyan autót szeretett volna, amivel „vasárnap elmehetnek a templomba, hétfőn pedig el lehet vele vinni a malacokat a piacra”. A levél Hubert French vezérigazgató asztalán landolt, aki ahelyett, hogy udvarias elutasító választ diktált volna rá, megmutatta Scott Inglis értékesítési vezetőnek. Mindketten láttak fantáziát a dologban és a nyakam tenném rá, hogy onnan fújt a szél, hogy akkoriban a bankok bizonyosan adtak hitelt egy farmernek egy munkaeszköz, azaz egy teherautó beszerzésére, de szinte bizonyosan nem folyósítottak volna pénzt valami olyan világi hívságra, mint egy személykocsi. Az utóbbi kényelmét, de az előbbi sokoldalúságát nyújtó jármű megalkotása egyáltalán nem tűnt rossz ötletnek, főleg hogy a megcélzott közönségnek a bankok segítségével a pénzügyi alapok is rendelkezésére állhattak. Az ötlet feletti bábáskodást illetőleg Slim Westman volt a következő a sorban. Az ausztrál Ford üzemének vezetője úgy gondolta, hogy az ötlet megvalósítható és a tervezési részleghez fordult, mely 1932-ben pont egy egész emberből állt, a 22 éves Lewis Thornet Bandtból. Ő azonnal elkezdett az akkori Ford kupéra épülő, haszongépjármű terveinek felvázolásába egy 10 méteres falitáblán. Néhány héttel később pedig elkezdődött két prototípus elkészítése. Mikor ezek elkészültek, a fentebb már említett Scott Inglis engedélyt adott egy 500 darabból álló széria elkészítésére. 1934-ben már le is gördült az első, 1200 font, azaz kb. 544 kilogramm tömegű teher szállítására képes jármű, hivatalos nevén coupe utility a gyártósorról. A sikeréről csak annyit, hogy 1936-ra már 3 millió példány rótta belőle az utakat Ausztráliában.

1934-es brossúra az ős, Ford UTE-ról.

Tanuljunk ausztrálul!

Az eredeti elnevezésből a cupe utility-ből (kupé haszongépjármű), a beszélt nyelvben először utility-re (ejtsd: jutiliti), majd egyszerűen csak egy elharapott ute-ra (ejtsd: jút) rövidült a név, ami aztán később minden ilyen, személyautóból derivált kisteher megnevezése lett a kontinensen, gyártójától függetlenül. Kiejtési gyakorlatnak lássuk az ausztrál Top Gear ide vonatkozó részét, különösen hogy felvillantják az ős, Ford UTE-ot.

Az első amerikai UTE

Azt már fentebb tisztáztuk, hogy a személyautó alapú kisteherautók alapjait az Államokban a Ford rakta le a T-, és az A Modellel. Viszont az első, igazán személyautós kényelmet és kezelhetőséget nyújtó, halmazatilag még jól is kinéző ilyen megszületéséig egészen sok idő telt el. Itt időzzünk még el egy pillanatig! Alapvetően amit Amerikában – meg hát tulajdonképpen az egész világon – pickupnak hívnak, azt jellemzően eleve teherautónak tervezték, és még ha fel is szerelték olyan kényelmi berendezésekkel, mint egy személyautót, nagyobb mint egy UTE és jellemzően a teherbírása is nagyobb azoknál. A korai években ezek működtetéséhez férfierő – izomszervó, ha értitek mire gondolok – szükségeltetett. A UTE abban más, hogy a nem is kevés rakomány szállításának lehetőségét, személyautó kezeléséhez elegendő képességekhez szelídítette. Persze ma már egyetlen pickupot nem lehetne eladni az Egyesült Államokban személyautós kényelmi felszerelések nélkül, de hogy mi van akkor, ha a személyautókétól eltérő paraméterű járműveket adnak avatatlan kezekbe, azt jól illusztrálja az SUV-k, egészen pontosan a Ford Explorer sztorija. Hogy a történet kicsit még bonyolultabb legyen, mára a határok nagyon összemosódtak, ráadásul amerikai barátainknak nincs is külön szavuk arra, amit az ausztrálok UTE-nak hívnak, ott minden pickup, ami nem truck, kivéve amikor a pickup is truck. Ööö... Hagyjuk!

Korabeli Ford teherautó reklámok, természetesen a Ranchero is felvonul.

Tehát az első amerikai UTE-ra egészen 1957-ig kellett várni. A Ford az akkori „teljes méretű” személyautóját vetette alá a UTE kezelésnek. Ami akkor „Custom”, „Custom 300”, "Fairlane" volt, az platóval Ranchero lett. Jó érzékkel mindent meghagytak benne, amivel az előbbiek rendelhetőek voltak. Így a motorválaszték a 232 köbhüvelykes – 3,7 literes – sorhatostól, egészen a 292 köbhüvelykes – 4,8 liter – V8-ig terjedt. Ez teljesítményben 144-től, 212 paciig terjedő ménest jelentett. A lóerőgyárakhoz illeszkedő váltó pedig 3 sebességes manuális, 2-, vagy 3 sebességes automata lehetett. Ami pedig a kényelmet illeti: légkondicionáló, villanyablak, motoros ülésmozgatás, biztonsági öv, rásegítős fékek és kormányzás lehetett az extrák listáján.

Érdekes, hogy gyakori tévedés mifelénk, hogy az első amerikai UTE-nak a Chevrolet El Camino-t tekintik, holott az csak két modellévvel később követte a Rancherót, pont annak sikere kapcsán.

A Yat Ming tud

Ha jól számoltam, akkor eddig cakk-pakk egyetlen Yat Ming termék szerepelt e lapokon – igaz az legalább 1:64 közeli méretarányú. Ezt a konkrét darabot jó régen, úgy 2002 környékén vettem még az egyesült államokban egy játékboltban. Hirtelen felindultságomat a Motor City Online iránti rajongásom indukálta, így négy olyan autót is beszereztem, ami vezethető volt a játékban.

Nyilvánvalóan az 1:43-as méretarány már sokkal részletgazdagabb kidolgozást követel meg, főleg hogy a Yat Ming autója nem játékszer, hanem polcra való, nézegetni való dísz. Így egy talapzatot is kapott a kisautó, de sajnos porvédő „búra” már nem járt hozzá, pedig szemlátomást úgy tervezték meg, hogy ilyet is rá lehessen illeszteni. Ami a lényeget, a kisautót illeti, nos azzal elégedett vagyok. Gumiköpenyt kaptak az abroncsai, könnyen letörős, de látványos műanyag alkatrészek dobják fel, és ahogy elnézem minden felirat a helyén van. Különösebb attrakciót nem tud, nem nyílik semmi rajta, nem lehet bekukkantani a motorháztető alá, de ennél a méretaránynál ez nem is olyan kötelező gyakorlat, mint mondjuk az 1:18-as autóknál. Külön jó hír, hogy a talapzathoz kutyaközönséges csavar rögzíti az autót, így arról leszedni nem nagy kaland, ami különösen a tisztításnál jön jól. Sőt, az autót magát is két csavar tartja össze, úgyhogy a fotózás előtt én konkrétan – igen óvatosan – de elmostam a verdát.

A jó hír az, hogy ez és számos más Yat Ming modell egy ideje már kapható itthon is és egészen jutányos pénzt kérnek értük.

Az 57-es Ranchero széthajtható katalógusa.

 Gyárilag zéró külső visszapillantó tükör. Nem is értem hogy voltak meg nélküle.

 A Ranchero amúgy ranchon dolgozó munkást, illetve ranch tulajdonost jelent. A ranch meg valami olyasmi mint a farm. Comprende?

 A kéttónusú festés a legmenőbb. Később bővült a motorpaletta és 1958-ban m;g dupla fényszórót is kapott a gép. Szerintem a premierverzió a szebb.

 A műanyag biszek is jelzik, ez nem játékszer, ez dísztárgy.

 A talapzat is a polcon ácsorgáshoz van.

 Nem tud semmi extrát, nem nyílik semmije, de cserébe nagyon szép, részletes.

 Az a rendszám, azok a hátsó lámpák! Jó ez, mondom én!