2026/10/13

Matchbox Fire 5-pack 2015 (CJM04) – 1963 Mack B Fire Truck

Állítom, hogy ez az egyik legszebb tűzoltóautó ebben a pakkban, de a legfontosabb ékétől megfosztották és így csak árnyéka önmagának!

Mack B

A Mack B sorozatú, konvencionális felépítésű – mi magyarul „csőrösnek” becézzük őket, a „motorsátrasért” a múltkor kikaptam, hogy az nem egészen ugyanaz, de ez biztos – nehézteherautókat 1953 és 1966 közt gyártották. Az áramvonalas kialakítású fülkéjű B sorozatot számos konfigurációban kínálták, nyergesvontatóként, teherautóként és olyan teljesen járóképes állapotukban amikre a felépítménygyártók készítettek például busz felépítményeket, vagy mint jelen esetben tűzoltószereket. 13 év alatt 126 745 példányt értékesítettek belőlük.

Mind benzines, mind dízel, mind turbódízel motorokkal kínálták. Érdekes módon a benzinesekről sikerült némi adatmorzsát találnom. Úgy tűnik, hogy a kínálat alján a 4,8 liter hengerűrtartalmú, sorhatos elrendezésű állt, ami 107 lóerő és 315 newtonméter leadására volt képes. A másik végletet a 11,6 literes, 205 lóerős, 834 newtonméteres sorhatos jelentette.

Annyi információt sikerült kitúrnom a FireFighting Wikiről, hogy maga a Mack is gyártott tűzoltó felépítménnyel tűzoltószereket. Egy ilyen látható a mellékelt képen.

Middlefield (Connecticut) önkéntes tűzoltóságának, 1959-es Mack B tűzoltószere, melyet csak felvonulásokhoz és más ünnepi alkalmakkor használnak. (Fotó: FireFighting Wiki)

Nagyon igyekeztem valamiféle extra tartalmat találni az eredetiről, de online gyakorlatilag semmit sem leltem. Nem tudom, hogy létezik-e folyékony kokain, de ha igen, nem lennék meglepve, ha annak literét olcsóbban mérnék, mint a fennmaradt korabeli brosúrákat. Egy töredéket találtam mindössze, aminek a keletkezését is csak sejteni lehet: valamikor az 1960-as évek eleje. Ezt láthatjátok lentebb.









Réges-régen, még a blog kezdetei környékén két Mack B nyerges szerelvény is szerepelt e lapokon. Mindkettő a Matchbox Collectibles szériából, Coca-Cola és Pennzoil dekorral. Érdemes kattintani, mert szépek és a kólás egyáltalán nem úgy néz ki, mint amire számítanátok. Emlékszem akkor sem igazán találtam semmit a típusról, ez azóta sem változott sokat.

Szépség kis hibával
Az 1963-as Mack B tűoltóautó 2014-ben debütál mint MB-100 az 1-75 sorban, ahová soha többé nem tér vissza! Még összesen három normál, kereskedelmi forgalomban kapható verziója készül, de szerintem egyik sincs olyan szép, mint a legelső. A változat, amit ebben a bejegyzésben láthattok, csomag exkluzív festés. Remek, de pont a leglátványosabb, legjellemzőbb ékétől fosztották meg: a csillogó krómtól! Az amerikai tűzoltószerek védjegyét nem lehet ezüstszürke műanyaggal pótolni! Az, hogy ez az öntvény miért lett ennyire rövidéletű a Matchbox kínálatában az számomra teljes rejtély.

Ezzel a végére értünk a 2015-ös Tűzoltóság ötös csomag tartalmának. Most már az összes járművet belőle ki tudjátok listáztatni a címkefelhőben a megfelelő tag-re kattintva, amit a hozzám hasonlóan lusták kedvéért ide is elhelyeztem.

A krómnak nincs pótszere! Iszonyúan lehangoló az amerikai tűzoltójárművek egyik legfontosabb stílusjegye nélkül!

Szerintem ez egy nagyon klassz öntvény, elképzelni sem tudom, hogy miért használták ennyire rövid ideig!

Én kedvelem a fikcionális MBX/Matchbox megye színeire festett mentőjármű motívumokat!

Hozzá ez még egy szép, részletes öntvény is, melynek számos részletét kiemelték festékkel is.

Lehet hogy túl sok alkatrészből van és ezért drága volt?

Vagy macerás volt összeállítani?

Pedig még megkülönböztető jelzése is van a tetején! Amit mi hagyományosan támogatunk.

Kár, hogy hamar nyugdíjazták, szerintem szép.

A pakk, aminek most már a teljes tartalmát ki tudjátok listáztatni a fentebb és lentebb is megtalálható linkekre kattintva! (Fotó: eBay)

Nincsenek megjegyzések: