Matchbox MB-22 Blaze Buster

Nagyon elfogult vagyok ezzel a darabbal, mert gyerekkorom egyik legkedvesebb játékszere, pedig fantázia szülte, nem valódi járművet mintáz.

Ki leszek röhögve
Arra világosan emlékszem, hogy karácsonyi ajándékként kaptam meg a Blaze Busterem, de azt már nem tudnám megmondani, hogy mennyi idős lehettem a birtokbavételkor. Az is nagyon emlékezetes, hogy azon kevés alkalmak egyike volt, amikor apám hajlandó volt tudomást venni rólam és foglalkozni velem. Iszonyúan tetszett a kis tűzoltóautó, de mivel fél életemben egy tűzoltóállomással szemben laktunk, nem tudtam azzal mit kezdeni, hogy sárga megkülönböztető jelzései vannak és nem kékek, mint az igaziaknak, amiket minden nap láttam. Az akkor még mindenttudónak gondolt apámhoz fordultam információért, hogy ez hogy lehet. Valamit mondott is rá, amibe én belenyugodtam, de hogy mit, azt már nem tudom felidézni. Egy dologra viszont nagyon is élénken emlékeszem – na most fogtok röhögni: a szagára! Azt mind a mai napig fel tudom idézni. Festék, műanyag és valamiféle kenőanyag szaga keveredett rajta. Pgyuri barátom erősített meg abban, hogy nem estem a fejemre, igenis van ilyen, hogy „matchboxszag”. Vagy ha nincs, akkor mind a ketten a fejünkre estünk – amiben akár lehet is valami, mert ő például állítja, hogy minden jó háztartásba kell legalább egy flippergép.

Verziók
A Blaze Buster – az én fordításomban „Lángpusztító” – egészen sokáig, 1975-től 1983-ig szerepel az 1-75 sorozatban. Valószínűleg én valamikor az utolsó 4-5 évében lettem egy példányának a tulajdonosa. A vicces az, hogy legalább 15 verziója* van úgy, hogy alig különböznek egymástól. (*Csak az Angliában gyártott darabokat értem ez alatt. Bolgár barátaink is gyártották, tőlük bármilyen színű alkatrész is kikerülhetett, bármilyen konstellációban.) Tessenek kapaszkodni, sorolom a verziókat!

• A kerék kétféle lehet – négy és ötküllős –, illetve a fő részegységek különböző színvariációi, illetve ezek együttállása adja ki a változatokat.

• A test mindig piros, de Charlie Mack háromféle színárnyalatot különböztet meg belőle. Amúgy ez nekem pont a halálom: amikor festékkeverő Johnny véralkoholszintje okán van valamiből „verzió”, ami csak úgy észlelhető érzékszervi úton, ha egymás mellé kerülnek a modellek. DE! Az öntvény bal oldalán lévő ajtókon vagy van kilincs vagy nincs, ez véletlenszerű.

• A szélvédő elvben borostyánsárga, de ebből is vannak szinte érzékelhetetlen árnyalati eltérések.

• A beltér és az ezzel a motorblokk, a két oldalsó redőny és a mögötte-felette lévő nem tudom mi, valamint a hátfal lehet krómszínű és fehér.

• A létra lehet fehér, fekete és sárga – na, kitaláljátok – ez utóbbiból is van több árnyalat.

• Az alváz lehet festetlen, szürke, fekete, „faszénszínű” – nem, ezeket esküszöm nem én találom ki – és szürkésbarna.

• A matrica a legtöbbön sárga alapon pirossal „Fire” és egy kis fekete pajzs két kalapáccsal, de a gyártás vége felé piros alapon sárgával írt „No. 32” matrica került rájuk. Van nekem egy mesésen szép, 1979-es G-7 Emergency szettem, abban is ilyen van, majd egyszer megmutatom.

Tudom, hogy nagyon elfogult vagyok, de gyerekkorom egyik meghatározó Matchboxsza ez a kis tűzoltóautó.

Gyerekként odáig voltam érte és ma is nagyon jóképűnek tartom. Sokáig az egyetlen tűzoltóautóm volt.

Ez az az oldala, amelyen az övvonal alatti, a nagy felhúzókulcs mögötti három kis ajtón vagy van nyitó gomb - úgy is ismert mint kilincs - vagy nincs. Ezen van.

A létrája - akármilyen színű is - mindegyiken felnyitható.

Pillantás a beltérbe és a valószínűtlen helyen lévő motorblokkra.

A felületes szemlélő azt gondolná, hogy szimmetrikus a két oldala, de ez nincs így! Más méretű felhúzókulcs van az első kerék mögött. A matrica feletti dologról sohasem tudtam eldönteni, hogy mi akar lenni. Ötletek?

A hátfalon műszerek, csatlakozók, bazirgák, bigyók és bindzsulák. A némiképp viseletes másodpéldányom mintha egy árnyalattal sötétebb lenne. Akkor most ez változat? Egyikőjük sem a gyerekkori példányom.

Többféle szettbe is bekerült. Az én 1979-es G7 pakkomban lévő példányon "No. 32" matrica van. (Kép: eBay)

Matchbox MB-22 '80 Mercedes-Benz W123 Wagon 2022

Szuper rövid – már ami az írott részt illeti – post lesz ez a mai, de ez törvényszerű, ha rákapunk valamiből a változathalmozásra.

„Az előző részekben történt”: Típusismertető, 2019-es premiermodell, az összes eddig- és a jövőben bemutatásra kerülő S123-as a Bubba Gump ráklistában.

Ami ebben a bejegyzésben láthattok, a 2022-es változat.

"A szürke az új króm". A frászkarikát!

Az összhatás, különösen a csokoládébarna beltérrel,...

...amibe én belelátom a bőrt, egészen mesés!

A fekete azért is jó szín, mert nem látszik, hogy oszlopot szállít.

A rendszám megfejtése nem okoz komolyabb fejtörést.

NRFB.

MB-22 Volvo Container Truck – Allied

Fokoznám a Volvo Container Truck túladagolást, a függőségem közismert, nem küzdök ellene és nem mentegetődzöm többé!

Ez a változat 1999-ben volt MB-22 az Egyesült Államokban. Ezt onnan lehet tudni, hogyha nemzetközi verzió lenne, akkor Allied Pickfords állna rajta. Apropó „allied”! A költöztető cég motívuma ismerős lehet a hűséges látogató számára, hiszen a Corgi Superhaulers, szintén Volvo teherautója is ugyanezeket a színeket viselte.

Ez az amerikai kiadás. Ezt onnan lehet tudni, hogy csak "Allied" áll rajta, nem pedig "Allied Pickfords". Az utóbbi a nemzetközi kiadás.

 

Matchbox MB-22 1979 Chevy Nova

Néha egészen egyszerűen nem értem, hogy mi vezeti a Matchbox kezét, amikor kiválaszt egy típust a megmintázáshoz. Az 1979-es Nova joggal indulhatna a nem létező „A legunalmasabb autók, amiket az Egyesült Államok valaha is gyártani tudott” versenyen. És valószínűleg hamar dobogós helyezést érne el.

Ezt most miért?
1975. Javában dúl a polgárháború az olajválság. Az USA autógyártása kétségbeesetten próbál kevesebbet fogyasztó, mégis relatíve nagy autókat előállítani. Az európai gyártók, meg a japánok jönnek fel eladásokban, mint a talajvíz, mert az ő autóik olcsóbbak, kevesebbet is fogyasztanak, igaz kisebbek is mint az amerikai kerekes jachtok. Az amerikai mérnökök egészen komikus dolgokat alkotnak, mert nem tudnak szabadulni a sok króm, sok csicsa bűvköréből, amik az ottani mércével kompakt méretű autókon nagyon nem mutatnak jól. Az alacsonyabb fogyasztás, illetve a szigorodó környezetvédelmi normáknak történő megfelelést agyonfojtott, közben komikusan nagy hengerűrtartalmú motorokkal oldják meg.

Ennek a korszaknak a szülötte az 1975 és 1979 közt regnáló Chevrolet Nova. A helyzet az, hogy semmi, de semmi izgalmas vagy különösebben érdekes nincs benne. Nem összekeverendő – bár hasonlítanak kicsit – a leggyakrabban szintén csak Chevy Nova-ként emlegetett, de a valóságban Chevy II Novával. (Ezt a hosszú-rövid név dolgot birizgáltuk már korábban.) Ez utóbbi legalább annyiban izgi, hogy a Beverly Hills-i Zsaru egy olyannal járt, meg a Halálbiztosban is olyan volt. És még az is erősen másodvonalbeli az amerikai izomautók pedigré listáján – mondjuk szerintem érdemtelenül. (Apám, ma nagyon jó vagyok képzavarokban!)

Szóval nem értem, hogy ezt miért, de van. Mellékelem az évjáratpontos – azaz az utolsó modellév – katalógusát. A karosszéria változatok és felszereltségi szintek mellé gondosan felsorolják a motorkínálatot. Tudjátok mi hiányzik a 4,1l sorhat, 4,3-, 5-, és 5,7 literes V8 adatai közül? A leadott teljesítmény. Ami botrányos. Az innenső végén 105-, a túlsón 170 ló – az utóbbi egy 5,7-es V8-ból, azért ezt ízlelgessük kicsit! De a kedvencem, amivel felvág a katalógus: „48 államban (mármint az USÁ-n belül) használnak a rendőrségek Novát”. Hát nem hiszem, hogy elfogóautónak...

 

Nincs még egy ilyen
A változatok felsorolásával nem lesz sok dolgom, merthogy mikor e sorokat írom csak ez a verzió létezik, ami idén, azaz 2021-ben debütált az 1-100 szériában. Egyáltalán nem rossz, sőt. A választott kerekek szépek – ez a fajta nagyjából minden alatt jól mutat, bár az eredetiekhez nincs köze – élőben talán még jobban is mint a képeken. Rugózása egyáltalán nincs, viszont csinos, részletes a beltere, a kormánya sem csak egy pizza. Kisautónak remek, pusztán csak a megmintázott eredeti nem túl izgalmas.

Nem gyári dekor, de nagyon 70-es évek.

Ez a kerék nagyjából mindenen jól mutat. A beltér is részletes csak éppen nagyjából lefotózhatatlan.

Remek kisautó, csak éppen a megmintázott eredeti nem túl izgalmas.

 

Különleges autók kicsiben: Matchbox MB-22 Freeman Inter-City Commuter

Öregszem. Itt van ez a kisautó, amire világosan emlékszem gyerekkoromból, hogy utáltam. Talán nem is volt ilyenem, de az utálat az biztos. Lehet, hogy a gyerekember Playboya, a Matchbox Katalógus felett volt az utálkozásom, vagy valamelyik osztálytársam példánya felett. Erre most vén fejjel meg kifejezetten tetszik. Az is lehet, hogy az e lapokon oly népszerű betegség a vanitisz – szeretünk minden dobozos, kisáruszállító szerű holmit – teszi.

Gordon Freeman

A hetvenes években a Matchboxnál imádták a sohasem volt fantáziaautókat. Volt ami saját kútfőből fakadt, akadtak koncepcióautók, volt olyan is, ami csak egy méretarányos makettig jutott el a létezés rögös országútján, de olyan is, ami soha nem jutott túl egy papírra vetett látványterven. Hogy miért? A drog rossz, éééértem? Mert ez volt a divat, menő volt, ami futurisztikus.

Történt, hogy az 1960-as évek végén – én 1968-ra tippelek –, a Telegraph című lap hétvégi kiadása autótervezési pályázatot hirdetett. Nagyjából 1200 pályamunka érkezett és a zsűriben olyan urak ültek, mint Andy Taylor, a brit Ford akkori gyártásért felelős igazgatója, Alec Issigonis a Mini apukája és végül, de leginkább maga Nuccio Bertone, foglalkozását tekintve dizájnisten.

A pályázaton erősen a „futottak még” kategóriában lett eredményes, nevezetesen a tizedik a vigaszdíjasok (nem vicc) között egy „Six-Seater”, azaz Hatüléses nevű terv – az én szubjektív véleményem szerint ezek közt amúgy pont ez néz ki a legjobban. A tervezőjét P. F. Freemannek hívták és annyit lehet róla még tudni, hogy Coventryben lakott, annak is a Finham nevű részén, az Egyesült Királyságban. A Hatülésesben három üléssor volt, melyből a második háttal volt elhelyezve a menetiránynak és keresztben beépített farmotor hajtotta volna. Az autó közel szimmetrikus és valahogy úgy tűnik, hogy a „menős” vége a „jövős”, legalábbis ha én tervezem, akkor az orra lett volna annyira döntött szélvédővel szerelve, mint a fara.

 A Weekend Telegraph cikke, az akkor még "Six-seater" nevű alkotással az utolsó előtti oldalán.

Szerintem Freeman úr nem kevesebbért felelős ezzel a tervvel, minthogy kifundálta a legjobb családmobilt, a minivant, sok évvel azelőtt, hogy az népszerű és elterjedt lett volna.

A dátumokkal kapcsolatban azért vagyok zavarban, mert magát a Weekend Telegraph cikket sikerült kibányásznom az internet bugyraiból, de azon nincs keltezés, csak egy utalás, hogy pár hétnyire vannak „az ötvenedik Motor Show-tól”, amiből én a International British Motor Show-ra tippelek. Azt viszont nem sikerült kiderítenem, hogy ebből mikor lehetett az ötvenedik, mert nem minden évben rendezték meg az első, 1903-as óta, például a Második Világháború alatt volt kihagyás, de hogy pontosan mely években, már ezt sem sikerült kiásnom. Azért tippelem az 1968-ast, mert jelen szeánszunk tárgyának az alvázán 1970-es keltezés olvasható.

Az első minivan

Egy csupán tervrajzként létező autónál értelemszerűen nincs mihez hasonlítani, de az 1971-ben debütáló, az akkori katalógus szerint 1:55 méretarányú Inter-City Commuter igencsak épkézláb kisautónak tűnik. Van részletes beltere, világítótestek, kilincsek, hűtőrács kialakítva a karosszéria és az alváz fémjéből, de még tetőcsomagtartó is. Szerintem mindenkinek a bordó verzió ugrik be az 1-75 sorozatban 1974-ig megtalálható kisautóról, de Herr Falkensteiner gyűjteményében megtekinthetőek a legitim változatok, meg azok is, amik sohasem kerültek gyártásba. (Muszáj megnéznetek, ha más nem a vontatókocsi prototípus miatt.) A korai, már eleve Superfastnak készülő kisautó szépen gurul, rugózása ugyan minimális, de szemben a gyerekkori önmagammal, most már kifejezetten kedvelem. (Van egy eladó példányom belőle, ami első látásra tökéletes, de másodikra már látszik, hogy előző tulajdonosa megtuningolta egy kicsit, ami amúgy egyáltalán nem vállalhatatlan. Igen, ez itt a reklám, nem a helye.)

 Részletes és nem csak kívül.

 Ugye, hogy nehéz megmondani, hogy melyik az eleje?

 Farmotoros lenne, ha lenne.

A Különleges autók kicsiben sorozat postjai .

Átalakítás: Matchbox MB-22 Jaguar XK 120

Azt hiszem ez a kocsi joggal tartozik az angol klasszikus sportautók közé vagy akár jelképezheti is azokat. Kétüléses, bőrbelsős, fabetétes, nyitott, erős, krómokkal itt-ott megtűzdelt sportos de mégis elegáns. Old school, ahogy ma mondanánk.

Ebből még bármi is lehet, a látvány nem árulkodik a felépítményről. A primitívtől a letisztultig sokféle jelzővel lehetne a padlólemezt illetni

Mocsokban fetrengve

Kopott, de van benne fantázia 

A technikatörténet dióhéjban

A háború megviselte brit autóipar erősen gyengélkedett, üzemanyag és alapanyaghiány volt, sokan kiszálltak az autóiparból. Az előrelépéshez és elismeréshez egy merész és előremutató modellre volt szükség. William Lyons a Jaguar tulajdonosa tudta ezt amikor maga és vezető mérnöke William Heynes megtervezték az XK 120-ast. A 120-as elnevezés onnan ered, hogy a kocsi végsebessége 120 mérföld (mintegy 193 km/h) volt óránként. Föltűnhet, hogy a kocsi formája a háború előtti olasz-francia (Bugatti, Delaheye) vonulatot követi a stílusában, azonban számos újdonságot tartalmazott műszakilag. Három karosszériaváltozatban gyártották, nyitott, nyitható tetős és zárt fülkével. Százhatvan lóerős motorral és négysebességes váltóval szerelték. Négy dobfék lassította a 3442 köbcentis sorhatos által mozgatott kasznit. Elöl torziós hátul laprúgós felfüggesztése volt. A vászontetőt az ülések mögé lehetett behajtani. Az ajtókon nem volt külső kilincs, egy belső zsinórt meghúzva lehetett az ajtókat nyitni.A kocsit 1941-54-ig gyártották. 

Ez a példány Ralph Lauren gyűjteményéből való és a bostoni szépművészeti múzeumban volt kiállítva így. (Kép: Wikipédia)

Amikor 1948-ban a londoni Motor Show-n az új kocsit bemutatták, nagy érdeklődés vette körül. Lyons 100-200 példány gyártását tervezte. A nagy érdeklődésre való tekintettel azonban, a kézzel megmunkált alumíniumelemeket tömegesen gyártható acélra tervezte át, így ez alapján jól megkülönböztethetők a korai és későbbi példányok. Az első példány vevője Clark Gable volt. Jóllehet túraautónak tervezték, mégis sok versenyen indultak vele, mi több, még Le Mans-ban is szerzett győzelmet 1951-ben. Korának leggyorsabb tömeggyártású autója volt, több rekordot is megdöntött annak idején. Manapság akár 125 ezer dollár is adnak egy-egy szebb példányért. 

Modernesítés

A hozzám került kisautó nem volt igazán rossz állapotban, viszont kívánkozott a megújulásra a kopott , bár stílusában eltalált festése. Egyszerű szerkezete, egy könnyűnek látszó gyors felújítást ígért. Az eredeti szín bár nem volt rossz, de ha már hozzányúlok akkor legyen ez is valami különleges. Ezért kevertem ki a barnából és az ezüstből ezt az enyhén metálos színt. Ami ugye nem annyira korhű talán, de rájátszik az eleganciára, nem keveset. A Matchbox egyébként több színben és évjáratban is kiadta, a pirostól a kéken át a feketéig, többféle kerékkel is. Formára jól eltalálták, hozza az eredeti kocsi jellemzőit. 

Az ilyen egyszerűnek tűnő kis „csak átfestem és kész” típusú munkák sem olyan egyszerűek. Azon túl, hogy szétszedés után kiderülhetnek egyéb belső károsodások, alaposan ki is kell tisztítani a belsőt a szöszöktől, ragacsoktól, rozsdától. A fém részek egy finom olajos átdörzsölést is kapnak. Olyan használt kisautó szinte nincs is amelyik ne lenne belül rozsdás, kiváltképp, ha acéllapos rugózása vagy acél tengelye van. 

Ablak a világra az utakra

A teljesen letört szélvédőt is pótoltam. Az eredeti nem volt egy nagy szám, jobban áll neki az új. Az ablak helye a karosszériában egy nagy rés, amit betapaszoltam, mert nem volt akkorára szükség az új szélvédő rögzítéséhez. A szélvédő ennél a típusnál nem a beltér és a karosszéria találkozási élén van, hanem a karosszéria tetején előrébb van elhelyezve. Érdekes, elegáns Jaguaros megoldás. Ezért tettek egy nagy rést a fémbe a vastag műanyag elem rögzítéséhez.  Viszont éppen ezért az új szélvédőnek egy kis nyelet kellett kialakítanom, ami belecsúszik a leszűkített résbe. Az eredethűség kedvéért a szélvédő kapott egy kis csillogó krómkeretet is.

Az ablak fogadóvájatának kialakítása sablon segítségével

Az ablak a nyéllel és ahová majd becsusszan

Ha már hozzányúlok az autóhoz, akkor mindenképpen feljavítom azt, olyan munkákat is elvégzek, amit a gyárban nem tettek meg ilyen vagy olyan oknál fogva annak idején. Ilyen például a beltér ki- vagy átfestése. Sokszor idióta furcsa színű belsőket tesznek a kisautókba, amik még csak közelítően sem mutatják a valósághoz közeli hangulatot. És itt nem a feketére vagy fehérre gondolok, hanem a kék és a piros mindenféle árnyalataira. Persze van ilyen kárpit is a valóságban csak nem mindegy, hogy melyik autóhoz párosítjuk hozzá. Ilyen extrém esetekben inkább átfestem a belteret.

A beltér némileg elegánsabb, bőr-fa kombinációjú imitálása. Az "English Fog Metal Pearl Grey" színt inkább betonszürkének mondanánk mifelénk

Ennél az autónál is ez történt. Jóllehet a piros bőr belső autentikus ebben az esetben, de például a műszerfal már fából, krómozva vagy bőrrel bevonva készült annak idején. A kormánykarima viszont fa. Ezt tehát más színre kellett festeni. Pici króm díszítések is kerültek még bele.  A külsején a lámpákat, rendszámot festettem ki. Egy újabb, restaurált kisautó menekült meg az enyészettől ezúton. Szebb és jobb, mint az eredeti, méltóképpen hirdeti a márkát a vitrinemben a többi Jag között.

A testvérek mindig befurakodnak a képbe

Ez ám az elegáns formavilág

Az a háromküllős lámpaüveg osztás nagyon pofás

Lehet, hogy az ütközőfélék kissé eltúlzottak?

A gömbölyű fordított ék tipikus esete