A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MB-15. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MB-15. Összes bejegyzés megjelenítése

2023/05/29

Matchbox MB-15 Peugeot 205 Turbo 16

A Peugeot az a márka, ami a legritkább a Matchboxnál a feldolgozások számát tekintve. Az 1-75 szériában talán ha kétszer szerepel, ha a Super Kings-t, meg a Models of Yesteryear-t is ide vesszük akkor jó ha négyszer – nyilván a típusokat tekintve, nem a verziókat. Mai szeánszunk tárgya hozzá még egy B-kategóriás versenyautó is.

Típusismertető kiszervezve
Elégedetten hátradőlhetek az ügyben, mert csak annyi dolgom van, hogy két linket ideszúrok: Szándékosan nem rangsorolok, mert az Autó Motor és a SuperRally.hu írása remekül kiegészíti egymást, tehát a fogyasztási sorrend nagyjából tetszőleges. A lényeg az, hogy mindent elmondanak és megmutatnak az autóról. Kiegészítendő a fentieket egy rajongói videót szeretnék mutatni, nem mellékesen a veszett töpörtyű hangja miatt is.


1985-1989
Az 1-75 sorozatban MB-15-ként 1984-ben debütál és 1989-ig marad is. Az eredetit inkább kevésbé mint többé imitáló versenyfestésen az első évben piros a 205-ös felirat, később már kék mint az én példányomon is. 1991-ben MB-25 lesz és narancssárga alaszínű, teljesen új versenyfestést kap, ami 1992-re citromsárga alapra vált. A kettő közül az utóbbi a szebb. Mielőtt kikerül az 1-75 sorból, 1991-ben egy német speciális kiadásba is bekerül, egyszerű, de igen ronda árnyalatú zöldben.

Viszonylag nagy, a méretaránya 1:55-höz. Mint az látható a hátsó fertály nyílik ahogy az eredetin is, hogy hozzáférést adjon a középmotorhoz. Már korábban is láthattuk, hogy a rallyautóknak jól tud állni a Convoy-kerék, mint terepgumi – legutoljára pont az MC-20-ból származó járművön.

Az én példányom az MC-20 szettből származik – link a teljes tartalomhoz alább a címkefelhőben is megtalálható – és mint más darabok is ebből a készletből, egészen meglepően gyenge minőségű. Jól látszik, hogy az öntvény milyen sorjás és festésből is láttunk már sokkal szebbet.

Ha elvonatkoztatunk ennek a konkrét darab nyilvánvaló hiányosságaitól, úgy általában remek modell.

A 205 Turbo 16 – gyakran csak „T 16” – kisöccsét, a GTi-t, szintén versenyfestéssel a Majorette megmintázta, amiről itt találtok bejegyzést nálunk.

Nagy vonalakban az eredeti gyári autó versenyfestését idézi.

Onnan lehet tudni, hogy 1985-1989 közöttről való, hogy kék a 205 az oldalán.

Biztos, hogy nem kapott napfényt, mégis sárgul a fehér műanyag.

Egészen siralmas az öntvény minősége.

Hol tartott már akkor a tudomány! Nyitva bír maradni a hátulja, kitámasztás nélkül!

2022/07/17

Matchbox MB-15 DAF 3300 Space Cab - MB-32 Excavator

Azt hiszem külön szeretem azt a kisautógyűjtésben, hogy nincs a hátam mögött egy bíráló bizottság, aki beleszólna abba, hogy ami nekem tetszik, az most úgy jól van-e vagy sem, valami nehezen követhető és szubjektív standard alapján – szemben bizonyos kisállatok tenyésztőivel.

A minap rendezkedés közben ismét eszembe jutott, hogy vajon a Matchbox miért nem lépte meg azt a teljesen kézenfekvő dolgot, hogy az alap Convoy sorozatba építőipari gépeket szállító szerelvényeket tegyen. Jó, hát nyilván az ár, de az egy szerelvény, plusz egy valamilyen jármű Team Convoyba pont belefért volna árban is. Mutatóba a Premiere Collection-ban van ilyen, a csőrös Pete a Cat logóval, a lowboyon meg a Caterpillar buldózerrel szerintem pont olyan, amitől még az is elismerően csettint, aki amúgy nem nehézgép függő. Igazából építőipari témájú több darabos szettekben volt ilyesmi egy kis csavarral, szóval egész közel állok hozzá, hogy feltaláljam a spanyolviaszt. (Nem szerepelt még e-lapokon, de ami késik az a vonat.)

Szóval végre rendeltetésszerűen kezdtem használni a játékaimat és összepasszintottam egy Matchbox Convoy szerelvényt, ami sohasem létezett, de milyen jópofa is lett volna, ha lett volna!

Az nem újdonság számotokra, hogy a Matchbox több Convoy traktort is kiadott szólóban az 1-75 sorban – nyilván azzal a szándékkal, hogy legyen mit cserélgetni a Convoy szerelvények előtt. (Tényleg csak mutatóba a COE Kenny premiermodell, csőrös Scaniák.) Az 1999-es MB-65 DAF 3300 Space Cab igazából már szerepelt nálunk, porsche kolléga cirka tíz évvel ezelőtt már bemutatta. (MB-65 volt akkor Németországban, a világon mindenhol máshol MB-15.) Az ok, amiért én elővettem újból az az, hogy amit a mögé fogott lowboy trailerre telepítettem, színben szinte tökéletesen passzol hozzá.

Ez pedig nem más mint az 1981-es MB-32 Excavator. Ami azt illeti, ennek egy változata szintén volt már nálunk, szintén cirka tíz éve és erről is porsche írt. Érdekessége, hogy elvben ez a piros, mindenféle dekort nélkülöző példány a premiermodell. Eredetileg Atlas Excavatornak hívták a gyártója után, de idővel a nevet dobták, az aljáról is lekerült – az enyémnek sincs Atlas felirata. Színben és dekorban számos verziója létezik, de kivitelben is van eltérés: keskeny kanalas változatai is vannak.

A teljes kreálmányom. A traktor mint fent, a félpót egy Convoy lowboy a roncsos dobozomból - lehet túrni kéne neki egy feke lowboyt, az még jobban mutatna. A rakomány pedig...

...egy MB-32 Atlas Excavator 1981-ből, de bátran szólítsátok csak Excavatornak!

A valóságban a piros és a narancssárga sokkal közelebbi árnyalatok, mint a képen, de az öreg Sony fényképezőgépem imádja felerősíteni a pirosat.

Az excavator ezt tudja csinálni a karjával, a kanala is mozog a tengelye körül, egyedül a középső ponton merev a kar. A lánctalpas futóműhöz képest a gép teste is körbeforgatható, illetve apró kerekeken gurul. Pont mint egy igazi játékszer. #regenmindenjobbvolt

2021/12/15

Matchbox MB-15 Ford LTD Police Highway Police Notfall Team

A rendőrségi Ford LTD-k ügyében egy ígéretet tehetek: Egy darabig most ez lesz az utolsó ilyen post, lévén elfogyott a rendelkezésemre álló készlet. Ez alkalomból álljon itt egy link az első postra, amiben behatóbban foglalkoztunk az eredetivel és halványan arra is utaltunk, hogy taxi változata is létezik. Arra is tehetek ígéretet, hogy a következő LTD post már bérkocsiról fog szólni, nem pedig kéklámpásról.

Ami a mostani post tárgyát illeti: A 1999-ben dobták piacra Németországban ezzel a festéssel, mint MB-15. A feliratok a dobozán adják ki a hosszú nevet, mert egyrészt ott a „Highway Police”, azaz autópálya rendőrség, illetve németül a „Notfall” azaz baleset. Ebből úgy lesz „team” azaz csapat, hogy abban az évben, a német sorban volt még pár modell ezzel a kis plecsnivel.

A dekorálását nem vitték túlzásba, egyszerű mint a faék. A „42”-re nem tudok más magyarázatot adni, minthogy „az élet, az univerzum meg minden”. (Aki érti érti, aki nem, annak irány a könyvtár!)

1999-es német kiadás.

"42"! "Az élet, az univerzum meg minden!"

A dekorálást nem vitték túlzásba, olyan kis egyszerű lett.

A hosszú névre ott a magyarázat a dobozon. (Kép forrása: eBay)

2011/10/05

Matchbox MB-15 Pontiac Firebird Formula

A Pontiac Firebird története 1967-ben kezdődik, amikor piacra dobják a Ford Mustang direkt vetélytársaként. Érdekes, hogy ugyanarra a platformra épül, mint a GM másik Pony Car értelmezése, a Chevrolet Camaro. A kólásüveg testű első generáció még nem szerepelt e lapokon, de bátran fenyegetődzhetek azzal, hogy ez előbb-utóbb be fog következni, mert van ilyen a tarsolyunkban, ami csak arra vár, hogy megmutassa magát a nagyérdeműnek.

Megkockáztatom, hogy a Firebird második generációja sokkal ismertebb mifelénk, köszönhetően a Smokey és a Bandita, meg a KékVillám filmeknek. Mi több, nálunk is szerepelt már a rettentően elszabott Matchbox és a sokkal pontosabb Yatming értelmezések kapcsán.

Újratöltve
A második generációs Firebird számos „keresztnévvel” bírt a felszereltségi szintjét megkülönböztetendő – Esprit, Formula, Trans-Am,Trans-Am WS6, Skybird, Redbird, Yellowbird, plusz még a spéci kiadások, ami között van olyan is, amit az egyik dealer készített. Bennünket e sokaságból a Formula érdekel, hiszen ezt a Matchbox az idén újra kiadta és ezzel kiküszöbölte a régi kiadássa miatt keletkezett csorbát. A többi verziótól a második generáció Firebirdje könnyen megkülönböztethető a motorháztető iker-levegőbeömlői által.

A gyártási év nem derül ki a Matchbox elnevezéséből, de mi hajlamosak vagyunk 1970-es Formula 400-asnak nézni, ami a kínálatból a csúcsmodell alatt egyel lévő autót jelenti, 400 köbhüvelykes, azaz 6,6 literes V8-as blokkal a fedél alatt, ami 335 pacit produkált.

Most jó, jóóóóóó!
Ezúttal példás odafigyeléssel alkották meg, minden ízében jól sikerült. A krómozott és nem festett hátsó lökhárító nagyon feldobja a külsőt. Utóbbinak sajnos elég nagy ára van, amit a beltér sínylett meg, ugyanis ezáltal az is krómozott lett. Az alváz a karosszéria színében pompázik, ugyanis elöl és hátul is nagy szerepe van a karosszéria részeként, így abból nem tudták volna megoldani. Ez a kis malőr azonban nem tudta elvenni a kedvemet a beszerzéstől, a külső a messzemenőkig feledteti a belteret.

Ezúttal jó helyre kerültek a levegőbeömlők
A krómozott belteret továbbra sem kedvelem
Találó a rendszáma
Matchbox MB-15 Pontiac Firebird Formula

2009/05/04

Matchbox MB-15 Saab 9000 Turbo - UPDATE

Szerencsémre porsche kolléga tartotta a frontot és hétvégére nem maradtatok olvasnivaló nélkül. Nekem porrá zúzta a hétvégi terveimet egy számítógép újrainstall. (Az, hogy a Macintosh nem tudja összetojni magát csak mítosz. Négy dolog kell hozzá: Egy öreg G4-es Mac, egy homebrew magyarítás az OS X-hez, egy Symantec alkalmazás és egy gyakorlatlan felhasználó.) Valamikor időt kell rá találnom és túlesni kb. 50-60 cucc lefotózásán, akkor ígérem fellendülnek itt a dolgok és lesz végre megint tisztességes post, nem csak update.


Kevés kivétellel – most konkrétan nem jut eszembe egy sem a következőn kívül – nem vagyok különösebben oda a versenyfestésű Matchboxokért. A racsingfestésű Saab 9000 Turbo sem fog a kivételek közé tartozni. (Tudom, hogy most Tommi lelkébe fogok gázolni, de...) Emberek! Ez így ronda! Nem úgy a már tárgyalt bordó MB-22. Arról már nem is beszélve, hogy ezen a konkrét példányon sikerült nagyon elszúrni a tamponnyomást. Ahol nem görbe, ott elmázgálták. Szerintem igazi büntetés.


Sikerült úgy felfesteni a Saab feliratot az ajtóra, mintha utólag lenne rá-PhotoShopozva a fotóra. Pedig nem.
A tetőn nincs elmozdulva a festés, de ott legalább elkenték a pirosat.
Hátul viszont pont nem lehet elolvasni a Saab feliratot a rendszámtáblán.

2009/02/01

Matchbox MB-15 Lotus Exige

A Wikipédia szerint a Lotus Exige a sportkupé változata a Lotus Elise roadsternek. Szerintem meg olyan, mintha szegény Elise-re ráeresztettek volna egy boyracert egy a Homasitába szóló ingyen vásárlási kuponnal a kezében, hogy tegyen vele amit csak akar. A vicc az, hogy valahogy mégsem lett az eredmény egy az „Ezt igazán kár volt...” blogba illő optikai környezetszennyezés. Ássuk csak picit bele magunkat a történetébe!

Az eredeti Exige 2000-ben látott napvilágot a Rover 1,8 literes, K-sorozatú motorjával, ami a széria Exige változatban 177 pacit, a versenyautó alapnak szánt „track spec” verzióban 192 lovat préselt ki magából. 2004-ben a Series 2 Exige már a Toyota, Yamaha-fejlesztésű 1,8 literes, 16-szelepes, 190 lovas motorját kapja. Mindehhez az autó 914 kiló. Az Elise formai egységét tekintve szerintem olyan, mint például a Chrysler PT Cruiser: „ha ehhez hozzányúlsz, csak rontani tudsz rajta”. Ezzel szemben az Exige valahogy mégsem disszonáns, nem rontották el, sőt! Az Elise-hez képest kapott előre egy alsó-spoilert (splitter), a nyitott roadster üvegszálas tetőt kapott, arra egy kürtőt, módosított motorháztetőt és egy vasalódeszkát hátra, no meg négy feketére fújt felnit. Valahogy mindez úgy sikerült, hogy az Exige morcosabb lett az Elise-hez képest, elmúlt az Elise-ből sugárzó „a csajom kocsija” benyomás, de ezért becsúszott némi „boyracer” íz is. Az átalakítás nem csupán öncélú optikai tuning, hanem kőkemény kilogrammokra váltható leszorítóerőben. Míg az Elise-t kb. 5,8 kilogrammnak megfelelő leszorítóerő préseli az úthoz 160 km/h-nál, addig az Exige-t nagyjából 45,3 kg ugyanekkora sebességnél.

2005 februárjában a Lotus bejelentett egy 50-darabos limitált Exige szériát, egy 243 lóerőt produkáló feltöltős Toyota motorral. Ezek csak sárga és fekete színben készültek és 240R jelölést kaptak. 0-ról 100-ra 3,9 másodperc alatt gyorsulnak és csúcssebességük 249 km/h. Az áruk 65 000 euró, azaz a mostani, hipererős forintárfolyamon valahol északra a 19 000 000 forinttól. (Nem az a kifejezett boyracermobil árfekvés – hálistennek.) 2006-ban a Lotus piacra dobta az Exige S-t, amiben szintén Toyota motor dolgozik, de feltöltő nélkül és ez „csak” 220 lóerőt tud. Ezt a kis kitérőt azért iktattam be, mert bár a Matchbox az eredeti Exige-t mintázta meg, ahogy elnéztem a Lotus weboldalát, már csak az S-változat kapható újonnan.

A Matchbox megmintázta az Elise-t – szerintem egyáltalán nem sikerült jól, de döntsétek el magatok, Areh-nál számos változat megvizsgálható –, de a 2007-ben MB-12-ként debütáló Exige szemlátomást teljesen új modell, nem az Elise-ből alakították át. Ami nekem megvan és az alábbi képeken elterül, a 2008-as MB-15. Alapvetően elégedett vagyok a részletességével és azzal, ahogy kifestették – bár hátra már nem kapott festett lámpákat. Jó, hogy nem rontották el azt a részletet, hogy a felnik feketék maradtak, ami nagyban hozzájárul az eredeti „morcosságához”. Ami viszont nem tetszik, hogy a kék festésbe csillogó kis ezüst részecskék kerültek, amitől nagyon olcsó hatású lesz az egész. Szerencsére a valóságban nem olyan feltűnő ez a részlet, mint a képeken. Az biztos, hogy az eredeti Lotusnak is van ilyen árnyalatú festése – ez a Laser Blue – de hogy abban is vannak-e ilyen ezüst részecskék, azt már nem tudnám megmondani.

Szerencsére az elmúlt pár évben a Matchbox 1-75 sorozatában túlnyomó többségben vannak a jól kidolgozott, izgalmas modellek. A Lotus Exige is pont ilyen.


Matchbox MB-15 Lotus Exige. Az orra jutott festés a világítótesteknek...
...hátra viszont már nem.
A valóságban nem ennyire feltűnőek a kék festésben lévő ezüst kis részecskék.
Sokban a fekete felniknek köszönhető ez a "morcos" megjelenés az eredetin és a modellen is.
Még a hátsó spoiler sem tudta elrontani az Elise átdolgozást.
A képeken nem látszik, de kormány a jobb oldalon van.
Tetszik, hogy a Matchboxnál mostanában nem felejtik el kidolgozni a külső visszapillantókat.
2008-as MB-15 Lotus Exige, NRFB.
Ilyen az eredeti. Az ezüst is jól áll neki.
Az oldalsó szipoltyú a három ezüst szegeccsel olyan, mint Chang tábornok a Star Trek VI-ból adta volna kölcsön.
Indulhatunk?

2007/11/11

Változatok egy témára: Matchbox MB-15 Volkswagen és Matchbox MB-29 Volkswagen Beetle

Függetlenül attól, hogy valaki autóbolond-e, vagy csak egyszerű földi halandó, aki normális esetben nem tudna megkülönböztetni egy Volgát egy Smarttól, a Volkswagen Bogarat mindenki ismeri. Tökéletesen feleslegesnek érzem történeti részletekre pocsékolni biteket, ha valaki a Bogárról szeretne olvasgatni, ajánlom figyelmébe Szalay Balázs Bogaráról szóló cikket a Totalcar-on, illetve SiD Bogaras oldalát.
Matchboxék előszeretettel nyúltak a témához, Arehnél 11 különböző, Bogárnak tekinthető járgányt találni 1960-tól 2002-ig, beleértve az új Beetle-t, de az olyan vadhajtásokat is, mint a Bogár dragsterek – például a korábban tárgyalt Dragon Wheels – és buggy-k.
A második kiadás a sorban az 1:59-es méretarányú, MB-15, 1968-ból. Az alvázán ez a keltezés olvasható, de csak – szokás szerint – az 1969-es katalógusban találni meg. Areh pótolhatatlan munkájának köszönhetően szemügyre vehető a regular wheel változat is a sokkal gyakoribb Superfastok mellett. Ahogy elnézem Areh képeit a legtöbb gyerkőc furának találta a rajtszámot az ajtókon és a Monte Carlo Rally emblémát az orrán, mert az ő változatain is eléggé megviseltek ezek a részletek – ha nem éppen hiányoznak. Az én példányom – ami egyébként mása Trau cimbi hű társának, Cseresznyének – közepesen megviselt. Sok gondosan kialakított, szeretni való részlet fémjelzi, a kedvencem a VW 1500 felirat a motorháztetőn. Viszont úgy fest, hogy valahogy elmérték az alvázat. Különösen a hátsó kerekek csúsztak túlzottan hátra. Szemre úgy 1 milliméterrel vannak hátrább, mint kéne. Nem tudom, hogy csak az én példányom sajátja-e – Areh valahogy úgy állította be a sajátjait, hogy ez a részlet nem kivehető – de a C-oszlop mögött csúnya sorja fut végig az autón. A régi dolgok gyűjtésében én izgalmasnak találom az adott darab történetét is – már amennyiben ismert. A legjobb indulattal is csak „B”-s állapotú autó egy Németországból behozott gyűjtemény darabja volt és egy megviselt Superfast gyűjtőtáskában érkezett, számos hasonló korú példány mellett. A tökéletes állapotú doboz viszont az első, amit B.B. kolléga „barn find” kollekciójából felhasználtam.
Az 1962-es Bogár következő feldolgozásáig 1998-ig kell várni, amikor is mint MB-48 jelenik meg. A történet a szokásos, a 98-as katalógusban még nincs, a 99-esben viszont már ott van, de az 1-75 Guide-on nincs kép ebből az évből. Hogy a Bogár örök és elpusztíthatatlan, mi sem bizonyítja jobban, hogy Areh 31 változatot jegyez belőle, számos évből. Az én narancssárga példányom, MB-29 jelöléssel azonban 2007-es. Az 1:58-as méretarányú modell kevésbé gazdag részletekben, mint a 30 évvel korábban megmintázott testvére, ráadásul a vastag festék gyakran elfedi a kidolgozott apróbb részleteket, mint például a motorházfedél feletti hűtőrácsot, vagy a VW emblémát a csomagtartón. Az, hogy a rongytetőt is a karosszéria színére fújták le, az egyenesen kiábrándító, különösen, hogy vannak olyan változatai, ahol nem követték el ezt a hibát. Ezzel együtt nem akarok igazságtalan lenni, az új-régi Bogár a cég idei kínálatának igényesebb darabjait képviseli. Például a régi típusú, fekete kaliforniai rendszámtábla a hátulján szeretni való apróság.
MB-15 a gyakori Superfast kerekekkel. Kiköpött Cseresznye.
MB-15 Volkswagen
Tökéletes doboz B.B. "barn find"-jából.
MB-29 VW Bogár 2007-ből. A vastag festék megeszi az apró részleteket.
NRFB európai bliszter.


Változatok egy témára. Szépek, de nem tökéletesek.

2006/08/19

Matchbox PS-1 Container Port Playset - Egy álom vége

Mint azt egyszer Pgyurival megállapítottuk, a Matchbox és Lego katalógus nem más, mint a kisgyerek Playboya. Nos, ha így van, akkor az én gyerekkori Playmate-em nem volt más, mint a Matchbox Container Port Playset. Amikor felbukkant az eBay-en, akkor nem bírtam a véremmel és beszereztem.

Azóta sokkal okosabb vagyok a gyerekkori álmokat illetőleg: nem szabad kipróbálni egy Lamborghini Countach-t, tilos személyesen találkozni Roger Moore-ral és a fenti nevű játékot sem bölcs dolog beszerezni. Kár, hogy az első kettőt csak a Top Gear-ben hallottam és nem személyesen tapasztaltam, de állati jól hangzik, nem?

Amivel hadilábon állok az a megjelenés dátuma. A nagyon megviselt dobozon 1976-os dátum olvasható. Sajnos nincs katalógusgyűjteményem – az egy másik gyűjtői őrület, iszonyatos pénzekért – ezért nem tudom ellenőrizni a dolgot. A kizárólagosan csak a szetthez köthető alkatrészeken mindenhol 1977-es dátum van, de ez sem biztos, hogy jelent valamit, mert a „PS-1” (Playset-1) rövidítést rajtuk legalább háromféleképp leírva – mindenhol az eredeti írásmódot tartottam meg, ahol hivatkozok rájuk – olvashatjuk, ráadásul az 1-es inkább „I”.

Műtárgyak
Ami akkor a hosszú-hosszú percekig bámult képen nem látszott, hogy a 78,4 x 59,8 centis alaplap nem valami nyomtatott műanyag, hanem biza kartonpapír. Ebből tanácsos lesz egy másolatot készíttetni, mert látszik rajta a nem kopott, de a papír minősége kezd valahogy fura lenni. Kérdés, hogy hol tudnak ekkorát fénymásolni színesben. Ami a többi kiegészítőt illeti… Nos, elég vegyes a kép. Az jópofa, hogy az alaplap vége felhajtható, hogy imitálja a horizont perspektíváját. A felhajtható részt két műanyag támasz (P.S. Mat Support, 1977) tartja. Ez jópofa és érdekes megoldás. Egy konténerkikötő mit sem érne konténerhajó – P. S. 1 Container Ship, 1977 – nélkül. A hajó kiábrándító. Egyetlen darabból öntött műanyag és szó sincs arról, hogy úszni tudna. Sőt! Az egész nem más, mint egy hajó víz felett úszó részének imitációja. Nincs alul semmi, se kerék, se egy darab műanyag lap, semmi. A réseken belátni, gyakorlatilag egy vacak. Az egész készlet összesen tizenkét konténert tartalmaz. Ebből hat papírból van – sajna nekem hiányzik az egyik – a többi műanyag, de ebből is öt csak zárt doboz, a hatodik – ami a Merci konténerszállítóhoz tartozik –, nyitható. Először el sem tudtam képzelni, hogy ezt miért csinálhatták, hiszen nem valószínű, hogy pont ezen a pár pennyn múlott volna a cég nyereségessége, amit a hat papír konténer jelentett, de aztán rájöttem, hogy a kérdés a darukban keresendő. A konténerhajóról egy sínen futó daru – PS 1 Gantry, 1977 – hivatott lepakolni. Ez is színtiszta műanyag – igaz, legalább a Matchbox-féle, kitűnő minőségű. A több darabból összeállítható holmi – igazából csak össze kell dugni a darabokat, amik masszívan illeszkednek egymásba, nincsenek összepattintandó darabok és harminc évesen sem mutatja jelét bármiféle minőségváltozásnak – teljesen működőképes, azaz képes leereszteni a „csípőkarját” a konténerekért, képes megragadni azokat, felemelni és aztán letenni a teherautóra, vagy a vonatra. Szépséghibája, hogy a – rajzolt – sínen futó szerkezetnek nincs kereke. A kar rugalmasságát befőttes gumi (!) biztosítja. Egyszerű, nagyszerű, zseniális, de ez is csak műanyag. Viszont ha elszakad a gumi – el fog, azért gyerek a gyerek – könnyen és olcsón pótolható. Viszont a gumi csak a papír konténereket képes megtartani és ez a többi daruval sincs másként. Az egyik legnagyobb attrakciója az egész játéknak, a kerekes gördűlő daru. Fogalmam sincs, hogy mi a hivatalos neve egy ilyen izének, rajta P.S1 Stradle Carrier felirat és 1977-es dátum olvasható. Az viszont biztos, hogy ennek a teljesen műanyag valaminek a kerekei a SuperKings-ektől kölcsönzöttek. Eredetileg valószínűleg a kedves szülő feladata lehetett összerakni, de hozzám már egészben érkezett és nem is merném megpróbálni szétszedni. A konténercsipesz itt is befőttes gumi hajtású. Valószínűleg a működő csipesz miatt gyerekként nem is tűnt volna fel, hogy a vezetőfülke milyen gyatrán imitált rajta. Az utolsó daru nem más, mint egy a műanyag talpból kiálló pálca, egy kis cérna és a végén egy csipesz. Ez igen gyatra, a műanyagnak kéne olyan rugalmasnak lennie, hogy megfogja a konténert és meg is tartsa. Csoda, hogy nem tört még el.

Járművek
A készlethez tartozó járművek kiválasztásánál az arányokkal nem sokat törődtek. A Fork Lift Truck „festetlen fém gém, műanyag villa” változatának alvázán 1972 és No.15. olvasható, ami azért érdekes, mert az 1972-es katalógusban még nem szerepel, hanem csak egy évvel később jelenik meg. Ez méretarányát tekintve sokkal nagyobb, mint a szett többi járműve. A Sambron Jacklift is fura arányokat mutat, mert a konténerek méretéhez képest óriási ajtaja és vezetőfülkéje van. Ennek az alján 1977-es öntési év, és No.48. szerepel, de katalógusban először 1978-ban találjuk meg. A Mercedes Container Truck 1976-ra datálja magát az alvázon, de csak az 1978-as katalógusban bukkan fel először, mint MB42. Érdekes, hogy csak az ehhez tartozó konténer bír nyitható ajtókkal, a többi nem. Az Articulated Container Truck érdekes darab. A vontatójának alján csak a Lesney copyright és egy 1973-as keltezés olvasható, de semmi más. Viszont megegyezik az 1973-as katalógus Freeway Gas Tanker-jének vontatójával. A vontatmányon P S 1 Trailer és 1977-es keltezés olvasható. A teljes szerelvény a vontató felépítményének kivételével műanyag. Ez a szerelvény kifejezetten ehhez a szetthez készült, később sehol sem fordul elő. Gyanítom, hogy belátták, hogy a műanyag vontatmány nem elég strapabíró. Egyszer láttam az eBay-en ezt a szerelvényt, mely végül többért kelt el, mint amennyiért én az egész szettet vettem, ráadásul még az utánfutó lábacskái is le voltak törve. A sárga Dízelmozdony – PS1 Loco, 1977 – érdekes darab, mert itt bukkan fel először és teljes egészében, az alváz és a felépítmény is műanyagból készült. Később, 1979-ben mint MB24 lát napvilágot, akkor már fém felépítménnyel és Shunter néven. Hasonló a helyzet a hozzá tartozó három Pőrekocsival. Az alvázukon 1977-es keltezés olvasható, de először szintén az 1979-es katalógusban jelennek meg, mint MB 25, Flat Car & Container fedőnéven. Az ezekhez mellékelt konténer a nyitható ajtajú változat.

Gyerekként valószínűleg a mennyben jártam volna, hogyha ilyet kapok karácsonyra és mit sem törődtem volna azokkal a csacskaságokkal, hogy a vonat sínpárját csak odarajzolták egy darab kartonpapírra. Felnőttként és gyűjtőként némileg csalódás bár a szett ritka darab. Egy valamire azonban kitűnő: remekül fog szolgálni, mint a gyűjtemény fotóháttere! Különösen a Convoy sorozat darabjaihoz.
Matchbox PS-1 Container Port Playset
Stradle Carrier. SuperKings kerekeken, papír konténerrel az ollójában. A háttérben a Sambron Jacklift.

A hajó a papírkonténerekkel és a Gantry Crane - minden csupa műanyag, a lehető legegyszerűbb konstrukció. A háttérben az aránytalanul nagy villástargonca, előtte pedig a vonat utolsó kocsija a festett síneken.

Articulated Container Truck. Csak ehhez a szetthez készült.

A harmadik - a legvacakabb - daru, a Mercedes Container Truck-al és a később 1-75 modellé váló, itt még teljesen műanyag mozdonnyal.