2024/05/01

Movie Cars: Greenlight A-Team Bosco Albert Baracus' 1983 GMC Vandura van

Vanitiszesek, szevasztok! Több mint fél éve írtam az ERTL A-Team Vendura értelmezéséről, úgyhogy megkockáztatom a következő feldolgozást belőle – ezúttal a szintén amerikai Greenlighttól.

ElsunnyogVAN
Az előző alkalommal kerültem a típusismertetőt, mert égen-földön nem lelek 1983-as GMC katalógust – kivéve az eBay-en, nem kevés pénzért. De most már nem úszom meg, ezért inkább mondom azt a keveset, amit biztosan tudok erről a filmes autóról.

Tehát azt már régen tisztáztuk, hogy a teherjárművek terén a GMC a Chevrolet jobban felszerelt – ez a beltérben és a külső díszítőelemekben érhető nyomon – változata a General Motorsnál. Ha a harmadik generációs Chevy Van-ből képzett GMC-kről beszélünk, melyet az 1971-1996 közti modellévekben kínáltak az 1983-ban kétféle GMC létezik: A GMC Rally az ablakos személyszállító, míg a GMC Vandura az oldalablak nélküli áruszállító változat. Ez utóbbinál annyira hangsúlyos a megkülönböztetés, hogy a sárvédő emblémákból létezik olyan verzió – ezek a csecsebecsék hajlamosak változni a modellévek során – ahol egyenesen „VANdura”-ként jelenik meg, később aztán volt, hogy csak a színekkel operáltak, a „VAN” fekete, a „DURA” pedig szürke/ezüst kitöltést kapott.

Tehát amije az őrmesternek volt, az egy áruszállító, ami utólag kapott egy padot a „kapitányi híd” mögé. A nyolcvanas évek elejét írjuk, az első olajválság után cirka tíz évvel és ez nagyon látszik a konkrét filmbéli autó(k) műszaki adatain. Ugyan a 350 köbhüvelykes (5,7 literes) „small block” – itt mindig el kell fojtanom egy bruhahát, hogy ez a „kis” blokk – LS9-es Chevy V8 hajtja a Vandurát, kehes az a ménes, ami 165 lóerőt és 373 newtonmétert présel ki magából. A hátsó kerekekre egy háromsebességes automata szabadítja rá az igyekezetet. Egy lóerőnek kb. 14 kilót kell megmozgatnia, ha nincs megpakolva és nem ül benne senki, úgyhogy a 2290 kilós nagy dobozt, amivel ha találkoznak a levegőmolekulák, akkor hosszasan gondolkodnak, hogy most az elejének, vagy a hátuljának mentek-e neki, egyértelműen a kinézete miatt szeretjük, nem a „nagy menése” okán.

Egy eredeti, az A-Team forgatásához használt GMC Vendurák közül. (Kép: TopGear.com.ph)

Valódi 1:64

A Greenlight sem az a márkanév amit elkoptatunk a címkefelhőben, pedig nagyon jók amiket készítenek. Nyilván a Mattel márkáknál kisebb szériás, „felsőpolcosabb” brand. Nem elérhetetlen itthon, de nem is szupermarketben beszerezhető. Csak az érdekesség kedvéért: A műhelyberendezés és a legtöbb figura amit számtalan fotómon láthattok, szintén az ő gyártmányuk.

A GL Vandurája valódi 1:64 arányú, ami azt jelenti, hogy igencsak testes. Összehasonlításul a Matchbox Chevy Van-ja 1:74 méretarányú, sokkal kisebb. Annyira, hogy már nagyon zavaróak lennének az elnagyolt részletek. Nincsenek ilyenek! Nagyon igényes, minden apró részletet kidolgoztak rajta. A legfontosabb pontos részlet, hogy nem fekete, hanem a piros csíkon túl ezüstszürke. Ezt a legtöbb kisautó feldolgozásnál el szokták hanyagolni – a fentebb linkelt ERTL sem kivétel. A kerekei hűen hozzák az eredetit, mind a felnik, mind az abroncsok terén, ami nagy szó ebben a méretarányban, még akkor is, ha ez dedikáltan egy gyűjtői darab. A festékkel sem spóroltak, minden ki van emelve ahol és ahogy kell, legyen szó világítótestről, rendszámtábláról, vagy krómozott díszlécről! A sorozatban használt autókon is eltérő spoilereket, első szélvédő feletti napellenzőket használtak, az AS2-es (Ahogy Sikerült 2) szabvány szerint. Sőt! Volt olyan verzió is, amiről lemaradt a napfénytető. Ez utóbbi is megvan ezen a modellen, szóval a legkevésbé sincs rajta semmiféle beleköthető részlet.

A helyzet az, hogy számos bontatlan kisautó nem kerül(t) fel (még) e lapokra, mert nem tudok normálisan blistert fotózni! Egyszerűen nem vagyok berendezkedve arra, hogy csillogás és tükröződés mentes képeket tudjak készíteni. Ehhez sokkal profibb körülmények kellenének, amit egyszerűen nem engedhetek meg magamnak. Úgyhogy mea culpa, mea maxima culpa, ez esetben is alapvetően VACAK képeket fogok mutatni, mert az ismert okokból nem bontottam fel a masszív Greenlight blistert. (Ha tudtok mecénást, aki a nevére venne a következő pár évtizedben, kérlek szóljatok! De ha összelottóznék pár milliárdocskát, akkor – hogy úgy mondjam – „lesznek bizonyos jelek”.)

Kitűnő, gyűjtői árú, de cserébe gyűjtői minőségű darab!

NRFB

Sehol nem spóroltak a festékkel, hogy kiemeljék amit kell!

Az eredeti felniket és gumikat is kialakították, a piros csíkon túli terültet ezüst, ahogy kell!

A forgatásokon használtak olyan Vandurákat, amin nem volt napfénytető. Ezen megvan!

A hátulja sem kevésbé részletes - beleértve az eredeti rendszámot.

2 megjegyzés:

Trolleybus írta...

Ezt láttad?: https://www.autopaper.com/1983-gmc-vandura-gas-diesel-rally-camper-magnavan-sales-brochure-folder-orig.php

Sam. Joe írta...

Igen, ezt én is megleltem, de ez a négy oldal sajnos csak töredék, nem a teljes katalógus. Minta ahhoz, amit el akarnak itt adni. 8-(