2022/09/09

Movie Cars: ERTL A-Team GMC Vandura van

Jó régen volt már nálunk filmes témájú autó, mostanában az anonim vanitiszesek összejövetelei is megritkultak, hozzuk be a lemaradást!

Az ERTL-el, 2010-ben foglalkoztunk először és utoljára. Az ott leírtakhoz képest annyi történt, hogy 2011-ben bekebelezte a márkát a Tomy. Ugyanők 2013-ban megszüntették a Johnny Lightningot is, hogy 2020-ban újra visszahozzák, úgyhogy talán van remény, hogy a mi földrajzi koordinátáinkon kevéssé ismert cég logóját újra lássuk valamin.

Az ERTL több filmes és tévés franchise járműveit is elkészítette, a Duke fivérek Chargerjét birtoklom is tőlük, csak még nem szerepelt e lapokon, de a Tim Burton jegyezte Batman film Batmobilját is ők jegyzik, aminek a magyar vonatkozása, hogy a Metalcar ezt másolta le anno.

Maga az A-Team, vagy ha úgy tetszik Szupercsapat sorozat nekem abszolút kimaradt, mert sohasem tetszett igazán, pedig pont akkor futott, amikor abban a korban voltam, hogy fogékonynak kellett volna rá mutatkoznom. Persze, az ikonikus GMC Vandura azért megvan, hogy micsoda.


Érdekes, hogy a sorozat főcímében pont nem szerepel a GMC Vendura, úgyhogy egy hivatalosan licencelt replika bemutatójával kell beérnetek. Arra ez is tökéletes, hogy fel lehessen fedezni a nem is annyira apró eltéréseket.

Az ERTL érdekesen dolgozta fel, mert többé-kevésbé hozza a filmes eredetit, számos jellemző részlet – a nagy, piros spoiler a tetőn, a tehénfogó az elején, a piros csík az oldalán – megvan. A játékszer kategóriában az, hogy a kerekei köszönő viszonyban sincs a megmintázottal belefér, de azt már furcsállom, hogy a piros „öv” feletti szürke rész teljes egészében hiányzik, illetve a feltűnő „A-Team” felirat is valami olyasmi, mint a Hack Green titkos nukleáris bunkerhez odatalálást segítő jelzőtáblák. De hát megkapták rá a licencet és nem is csak erre, iskolai éveimből rémlik a Szépfiú nevű karakter, az oldalán piros csíkkal ékített, fehér Corvette-je, amely hasonló feliratot kapott.

Gyerekkoromban Starsky és Hutch, Ford Grand Torinójának Corgi feldolgozásával az iskolai szünetek királya lehetett bárki. Ezzel a GMC Vendurával egy erős második-harmadik hely azért összejött volna a menőségi ranglistán.

Azt hiszem a morcosság, mint kidolgozott részlet megvan.

A kerekek köszönő viszonyban sincsenek az eredetivel, de ez játékszer, belefér.

A szoknya megvan és a piros csík is, mint ahogy a spoiler, de a szürke lekopott és keletkezett egy "A-Team" felirat is rá.

De legalább nem szimmetrikus!

Hú, ez a lökhárító!

3 megjegyzés:

Tommi írta...

Ez minden hibája ellenére is KELL. De mindannyian tudjuk, hogy a Vanitisz egy betegség, amiből nehéz kigyógyulni. ;-)

Sam. Joe írta...

Örvendezzél vala Testvérem a vanitiszben! Mostanában (egy mostanában: október ötödikéig vannak időzítve postok) lesz pár van megint, mert kezembe kerültek egészen pofás dolgok vala jól. (v)Á(n)men!

Tommi írta...

VAN-man show? :-D