2024/05/31

Matchbox Turbo Specials Porsche 959

Régen volt már szó Superkings méretű Matchboxról, így gondoltam teszek ellene. Kicsit megcifrázva a dolgot ez nem is Superkings, hanem mind inkább a Specials széria tagja. Most így jobban belegondolva annyira spéci az a sorozat, hogy kevesebb, mint a Superkings, hiszen itt nincsen semmi extra mozgó alkatrész a kerekeken kívül, míg amott azért akad egy-egy nyíló ajtó, kormányzott kerék, akszesszoár. 

No, ez a szürke Porsche 959-es még csak nem is egy sima, hanem egy Turbo Special, vagyis a hátrhaúzós fajtából való kivitel. Az első blog bejegyzésem pont egy ebbe a sorozatba tartozó Matchbox-ról szólt, ennek a 959-es Porschénak viszont legutóbb az Alarm Cars verziója került terítékre, de az alapkivitelből is volt már egy piros és egy szürke - ez még kölcsön volt, azóta persze már nálam is parkol egy ilyen - is korábban. Látható tehát, hogy a nagyobb méretű 959-es mindegyik szériában képviselteti magát, ez a példány konkrétan 1987-től volt jelen a kínálatban.

Sajnálom, hogy nincs belőle sima, utcai festésű, mindig versenyautós dekorációt kapott

Egyedül a kerekek mattsága buktatja le, hogy azok gumik és nem műanyagok. Innen lehet egyből felismeri, hogy Turbo Specials.

Nincsenek megjegyzések: