Pocket Tomica Vol. 14 P058 Suzuki Every

A Matchbox Memories történetében még soha nem született olyan post, amiben ennyi kutatómunka lett volna, mint a jelenlegiben, ami egy rövid sorozat első darabja. Olyan Tomica széria bemutatója ez, ami nagyon ritka a mi földrajzi koordinátáinkon, hozzá nagyon kevéssé ismert és nagyon érdekes története van!

Előszó

Mindig is fenntartottuk a tévedés jogát, de ezzel a sorozattal kapcsolatban aztán végképp ragaszkodnék hozzá, mert minden igyekezetem ellenére kapitális tévedések lehetnek ebben az anyagban! Mentségemre szolgáljon, hogy a Tomicák története – az általam akárcsak valamelyest is legalább nyomokban értett – világnyelveken nagyon gyengén dokumentáltak. A fordító mesterséges intelligenciák fantasztikus munkát képesek végezni, jelen anyagba is bőven besegítettek, de nem tévedhetetlenek. Illetve úgy nagyon nehéz kutatni, hogy olyan nyelven kéne, amin se írni, se olvasni nem tudsz. Szóval megértést kérek, ha bakot lőnék! A jó szándékú pontosításokat és javításokat – mint mindig – köszönettel veszem!

Pachinko és más játéktermek
Nagyon messziről kell indítanom ezt a bemutatót, de a Pocket Tomica sztorija annyira érdekes, hogy ígérem megéri velem tartanotok!

Nos, azt bátran leszögezhetjük, hogy a japánok rajonganak az automatákért és nem mellékesen a szerencsejátékokért is. Szerintem nincs még egy ország a világon, ahol lépten-nyomon annyi – működő, karban- és tisztán tartott – automatába botlik az ember, mint a felkelő nap országában! Pachinko játékteremből is elképesztően sok van. Talán-talán hallottatok már róla, de a pachinko egy olyan játék, ami azon alapszik, hogy a fentről lefelé potyogó (csapágy)golyók milyen zsebbe érkeznek meg az automata alján. A folyamatba a játékosnak viszonylag kevés beleszólása van, de mindazoknak akik köveket dobálnának rájuk ezért, csak annyit mondanék: rulett! Japánban a pénznyereményért történő szerencsejátékok tiltottak. A pachinko játéktermek ezt a szabályt roppant bájosan játsszák ki! Régebben a megnyert golyókkal kellett odamenni a kiszolgáló pulthoz. A személyzet megszámlálta a golyókat – természetesen erre szolgáló szerkentyűvel és tökéletes pontossággal – majd bizonyos mennyiségű kreditet írt jóvá a kedves játékosnak, aki ajándéktárgyakra válthatta a nyereményt. Hogyan, hogyan nem, minden pachinko teremmel szomszédos egy üzlet, ami boldogan és korlátlan mennyiségben megvásárolja a pachinko teremben megnyerhető tárgyakat! Mára már sokat változott a helyzet. Egyrészt a pachinko-gépek egyszerű mechanikus masinákból rafinált, képernyős-elektronikus, zenélő-animáló, történetmesélő gépszörnyekké változtak. A golyócipelés megszűnt – ezen az evolúción jó pár éve Las Vegas félkarú rablói is átmentek, nincs érme nyeremény, és ezzel sajnos a lepotyogásuk hangja is oda –, a szerkentyűk már eleve leszámolják a golyóbisokat amikből így értelemszerűen sokkal kevesebb kell. Praktikusan kreditcetliket nyomtatnak, vagy játékoskártyára írják jóvá azokat elektronikusan. A nyereménykínálat megmaradt, játékok, rágcsálnivalók, üdítőitalok közül választhat a szerencsés nyertes. Ugyanakkor azok a bizonyos „szomszédos boltok” is megmaradtak, ahol a krediteket készségesen készpénzre váltják a játékosoknak. Ami minket ebből a történetből érint, az a tárgynyeremény kínálat. Egyelőre jegyezzünk meg ennyit!

Az alábbi videó pontosan bemutatja ezt a folyamatot és még arra is ad tippet, hogy diszkréten valamelyik játékostárstól érdeklődjünk, hogy hol találjuk a beváltó-boltot, merthogy a személyzet érthető módon nem fogja megmondani nekünk, hogy hol szeghetjük meg a törvényt.

Így szegjünk tövényt Japánban!

A nem-, vagy nem csak pachinko játékteremből is számtalan van, elektronikus, mechanikus játékgépekkel, a ha máshonnan nem, de a Toy Storyból ismerős kampós-darus tárgynyereményt (nem) kínáló gépek garmadával. Ezek nem sokban különböznek a 80-as évek Amerikájában roppant népszerű játéktermektől, de valahogy nálunk soha nem lettek annyira népszerűek mint akár ott. Ismét a „tárgynyeremény” az a szó, amit meg kell jegyeznünk.

(pon-pon) Gachapon
Ezzel megérkeztünk a legfontosabb részhez! Japánban őrülten népszerűek a gachapon, illetve gashapon néven ismert, kapszulás játékokat – magyarázat rögvest – kínáló automaták is. A Gashapon tulajdonképpen a Bandai márkaneve, ami pont úgy megragadt a nyelvben, mint nálunk a mecsboksz. Pont úgy is működik: Minden Matchbox mecsboksz, de nem minden mecsboksz Matchbox. (Soha nem írtam még le ezt a szót így és soha többé nem is fogom e lapokon, megyek is kukoricára térdepelni!)

A kapszulát úgy kell elképzelni, hogy ezek szétszedhető, vagy széttekerhető golyók, amik a játékokat hivatottak megóvni.

A csavar a sztoriban, hogy a gachapon gépek tulajdonképpen zsákbamacska masinák. Az fel van tüntetve mindegyiken, hogy mi nyerhető ki belőlük, de az, hogy a kedves játékos végül mit kap a kínálatból teljesen véletlenszerű! Nagyon fontos, hogy a gachapon nyeremények apró, műanyag, de nagyon jó minőségű, gyűjthető színvonalat jelentő tárgyak, hiszen eléggé vonzónak kell lenniük ahhoz, hogy az emberek hajlandóak legyenek értük ilyen módon fizetni. A gachapon gépek a kispénzű játékosokat célozzák – megkockáztatom a gyerekek zsebpénzére utaznak. Nem lehet az ügyfél csalódott és érezheti úgy, hogy műanyagszemetet kapott, amit nem is akart. A japán manga és anime karakterek pedig kitűnő és kimeríthetetlen hátteret nyújtanak a kínálat kialakításában.

Biztos vagyok benne, hogy a gachapon az európai kultúrában nem tudna igazán működni, de egyrészről tényleg jó minőségűek a játékok, másrészről ott a japánok szerencsejáték-szeretete. Meg aztán az is benne van a történetben, hogy remek móka a felesleges többletnyereményeket csereberélni a pajtikákkal. Megkockáztatom azt is, hogy az így beszerzett játékokat sokkal jobban megbecsülik a gyerkőcök.

Ha valamiféle párhuzamot kéne vonnom, akkor talán az a legtalálóbb, hogy ezek a játékok valami olyasmik, mint a trafikárú játékok voltak Magyarországon az 1980-as években, csak éppen nagyon jó minőségben és egy kis csavarral az értékesítésben.

Az alábbi videó Tokió, és egyben a világ legnagyobb gachapon-termében készült. Remekül megmutatja, hogy mennyire sokféle minden kerül az automatákba. Nyilvánvalóan az árak közt van különbség, de azzal együtt nem fér a fejembe, hogy ezeken hogy a csudába keresnek pénzt az üzemeltetők! Különösen a Honda Super Cub 50 modell döbbenetes.

Pocket Tomica

A Tomica valamikor a 2000-es évek végén szállt be a nyereménytárgy piacra kisautókkal. Az elsődlegesen megcélzott réteg a gatchapon vásárlók, de a játéktermi tárgynyeremény gépek rajongói is gyakran találkozhatnak a sorozattal. A Zseb Tomica nevű sorozat jellemző ára 200 yen – kb. 460-470 forint a 2025 augusztusi árfolyamon – amivel az olcsóbb gatchapon játékok közül kerül ki.

Ez a magyarázata annak, hogy a mi földrajzi koordinátáinkon elképesztően ritkák, hiszen a beszerzésük csak ezen a módon oldható meg. Megint elsütöm a Kéz Első Törvényét, amit eredetileg az olcsó, amerikai V8-as autók birtoklásához fejlesztett ki, mert a Pocket Tomicákra is igaz: „Oda kell menni, meg kell venni, ott kell maradni!”

Úgy tudom, hogy ezidáig 16 különböző – hűha, legyen az érthetőség kedvéért – szett (Volume, Vol.) készült, jellemzően 20 kisautóval szettenként. A szettek közt van átfedés úgy is, hogy ugyanaz a típus szerepel több szettben is, de eltérő színben, illetve úgy is, hogy ugyanabban a színben több szettben is szerepel.

A kronológia homályos, az biztos, hogy a Vol. 14, 2020-ra datálódik – ezért is egy ebből származó darabot választottam a Pocket Tomica alapozóhoz. Az alap kisautó sorozathoz számos nagyobb méretű kiegészítő, például pályák és diorámák is készültek, amiket szintén a gachapon gépekben találni – de gondolom drágábban. Létezik Pocket Tomica Big nevű széria is, melyről szintén úgy tűnik logikusnak, hogy drágábban kínálják őket. Ebben találni vonatokat, hozzájuk való síneket és számos mást is.

Nem minden Pocket Tomica tartozéka az icuri-picuri katalógus, de a 14-es szetthez mellékeltek. Nagyon apró és még apróbbra hajtogatott, nem volt egyszerű beszkennelni.

Nagyon úgy fest, hogy a Pocket Tomicák a Tomica mainline modellek lekicsinyített és leegyszerűsített változatai. Általános méretarányról nem lehet beszélni, ezért mindegyik példányom összefotóztam valamilyen – a Matchbox Memories visszatérő látogatói számára legalábbis mindenképpen – jól ismert Matchbox-szal az összehasonlításhoz. De a lényeg, hogy nagyon aprók. Belterük nincs, de nagyon jó minőségű műanyagból vannak, jól gurulnak, a fontos részletek ott vannak a helyükön és a festésük végtelenül precíz. Annyira jól vannak kicsinyítve, hogy sokszor azt gondolja az ember, hogy működő részleteik – nyitható, mozgatható alkatrészek – vannak, amikre a festésük is rásegít, pedig nem.

A körítés is parádés. A Zseb Tomicák igényes, modellspecifikus – értsd: nem egyendobozban, ami a költségcsökkentés egyik jelentős fegyvere – dobozban laknak. Pici, celofánszerű zacsiban vannak és a legtöbbhöz inci-finci katalógust is mellékelnek.

A katalógus lefordításában Google Translate segített. Egyrészt odáig vagyok az olyan pró részletekért, mint az, hogy a Toyota Crown Athlete mellett fontosnak tartották kiemeleni, hogy a Kanagawa Prefektúra járőrautója, vagy hogy a Nissan NV350 lakókocsi, az tulajdonképpen egy jelöletlen rendőrautó. Másrészt el nem tudom képzelni, hogy hogy fér bele a büdzsébe az ilyesmi és a szükségszerű kézi csomagolás, még úgy is hogy Vietnámban készült!

Suzuki Every

Amit az első fecske Pocket Tomicaként láthattok egy kei car. Legnagyobb meglepetésemre a fogalom mibenlétét igen alaposan körüljára egy Totalcar cikk, ami – mit ad isten – pont a Suzuki Every-t is felhozza példaként. Akkor is fogyasztásra javaslom, ha történetesen nem ismeretlen a fogalom.

Szóval a Zseb Tomica az Every jelenleg is regnáló, hatodik generációját mintázza. A 2015-óta (!) gyártott négyszemélyes apróságot 658 köbcentis, háromhengeres motorka repíti, 54 lovas ménes segítségével, illetve a turbóval aljasított változatát 64 paciéval. Ötsebességes kézi-, négysebességes hagyományos automata-, illetve szintén ötsebességes CVT automataváltón keresztül vagy a hátsó kerekeit hajtja, vagy mind a négyet!

Minden gúny nélkül mondom, hogy őrülten kíváncsi lennék arra, hogy egy ilyen 3395 mm hosszú, 1475 mm széles városi autócska milyen társ a hétköznapokban. A hátsó, mindkét oldalon tolóajtói őrülten praktikusnak sugallják. Ugyanakkor félek tőle, hogy nem az én 187 centimhez tervezték, meg a magyar közlekedési morálhoz egyenesen veszélyes lenne.

Hatodik generációs Suzuky Every. (Kép: Wikipédia)

P058

A Pocket Tomica Suzuki Every is egy mainline Tomica kicsinyített és leegyszerűsített változata, a 2009-ben debütáló No. 68 Post Van-é, mely öntvényt 2024 (!) közepén vonultattak vissza.

Már említettem feljebb is, hogy nem fér a fejembe, hogy ezt hogy hozzák ki 200 yenből úgy, hogy bár nagyon egyszerű, nagyon jó minőségű műanyagból van, a részletek parádésak a festés pedig tűpontos!

Az Every nem egy különösebben bonyolult formájú szerkezet, dobozautó. Később fogtok egészen elképesztő Pocket Tomica darabokat is látni, amiknek ha lenne belterük és sikerülne méretarányban passzintani őket, vasúti terepasztalokon is megállnák a helyüket. Inkább ezeknek köszönhetően, mintsem az Everynek, de be kell valljam, hogy engem beszippantott ez a sorozat. A nyilvánvaló nehézségek okán nem tervezem a már meglévőkön túl bővíteni a gyűjteményt – bár soha ne mondd, hogy soha! Nyilván most, az első post után nem jelenhet meg más, de idővel a címkefelhőben a Pocket Tomica tag-re kattintva kilistázhatjátok majd az összes - nem olyan vészesen sok - ilyen kisautóról szóló linket.

Alább a képeknél majd mutatok érdekes részleteket a csomagolásukon is – köszönhetően az AI fordítógépek segítségének!

Elképesztően jól balanszíroz az egyszerűség és az igényesség közt! Kortárs Matchboxok elején gyakran nincs ennyi festékes kiemelés!

Az olcsóság ára: Nincs beltér. Ugyanakkor egyáltalán nem nevezném igénytelennek.

A legtöbb Pocket Tomica ilyen egyenkerekeken gurul - nem is rosszul, ami azt illeti.

Műanyag, de abból legalább kitűnő minőségű!

Látod Mattel fiam, így kell részleteket kiemelni festékkel! Van és tűpontos.

Állati kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet együtt élni egy ilyen kei carral a mindennapokban! A dupla tolóajtó nagyon praktikus lehet!

Gyanítom a közel 190 centimhez szűk lenne.

Ez egy nagyon egyszerű forma, de cirka féltucat Pocket Tomica kézbevétele után engem megvett kilóra a sorozat!

A legigényesebb Matchbox Mercedes-Benz S123 mint mérőmókus. Nincs általános méretarányuk a Zseb Tomicáknak. Egyszerűen őrülten picik, bár pont ez a Suzuki még lehet, hogy pont arányos is a Matchboxhoz!

Nagyon hasonló a doboza a mainline Tomicáékhoz, a "Pxxx" jelölés jelzi diszkréten, hogy ez nem az. Nem mindig volt ez így, de erről bővebben majd egy másik postban!

A fordítógép fontos apróságokat tár fel. Egyrészt a "Zseb Tomica" felirat a logóban is megjelenik, hogy megkülönböztesse a mainline Tomicáktól aminek ez egy kicsinyített és leegyszerűsített változta. Másrészt nagyon érdekesnek találom, hogy a japánok ennyire apró kisautót már 3 év feletti korú gyerekeknek is a kezébe mernek adni. Az EU-s, meg USA szabályok sokkal szigorúbbak. Jó, hát a japán kisiskolások suliba is egyedül járnak, ez egy ilyen ország!

A másik oldalán eltér a nyomat, de mit is mond?

Itt már hat éves kortól ajánlják! Jé! És itt is szerepel a fontos apróság: Díj - mármint hogy nyeremény.

Lesz még itt érdekesség!

Ja, hogy 3 év alatt semmiképp, de 6 éves kortól ajánlott! Világos!

Oldalnézet.

Vajon miért tartották fontosnak angolul is ráírni, hogy "Kizárólag nyeremény"? Hogy mit keres itt a Taito embléma? Mi videójátékos cégként ismerjük, de igazándiból a Taito játéktermes vállalkozás. A megfejtés egyszerű: Kezdetben pénzbedobós, játéktermi masinaként jelentek meg az olyan klasszikusok, mint a Space Invaders - igen, a legendás játék is Taito termék - aztán portolták őket otthoni konzolokra és számítógépekre. Abból, hogy megjelenik itt az emblémájuk én arra következtetek, hogy a Pocket Tomicákat csak ők teszik a játékgépeikbe. Megint előjövök ezzel: Mit lehet egy ilyenen keresni, ha még hivatalos, licencelt termék is?

"Forgalmazó: Taito Corporation". Bingo! Akkor jól okoskodtam!

CF 306 Toyota Corolla Levin AE86

Legendás autó, érdekes történetű gyártó, ritka kisautó. Tökéletes konstelláció egy érdekes posthoz!

ハチロク- Hachi-Roku

Olyan legendákról írni, amiket minden benzinvérű ismer iszonyú nehéz, mert hiszen minden benzinvérű ismeri őket, mindenkinek más a fontos az ügyben és így hamar megszületik a „na, ez a marha sem ért hozzá” ítélet. Igyekszem elugrani a feladat elől, de mégis alapos típusismertetővel szolgálni. Az alapokat ez az Origó – pontosabban Retro Mobil – cikk kitűnően lefekteti és megspékeli első kézből szerzett tapasztalatokkal is. Ez meg itt egy szerelmes cikk Karottától, ami nem kötelező, de ajánlott. Végezetül pedig javaslom a SpeedZone videót, ami pontosan azt a Levint dolgozza fel, ami a kisautó is.

AE86 ügyekben megkerülhetetlen az Initial D sorozat, ami szerintem a leginkább felelős azért, hogy a Hachi kultusza elterjedjen a japán szigeteken túlra. Az 1995 és 2013 közt vetített sorozat engem legalább egy évtizeddel „vétett el” mint célközönség, pár éve néztem végig és nem tudtam letörölni a vigyort a képemről. Kamaszként – ez akkor lett volna a nyolcvanas években, amikor magát az autót is gyártották – bizonyosan telibe talál és teljesen máshogy viszonyulok hozzá. Felnőttként fantasztikus korrajznak találom, a kínzásnak is beillő eurobeat-tel, a japán kamaszok végletekig kínos bénázásával csajozás ügyben, a tökéletességet egyik legfontosabb értéknek tartó néplélek ábrázolásával és a nyilvánvaló és egyértelmű képtelenségekkel autózás és versenyzés ügyben. Zseniális, több forrásból is hozzáférhető, angol felirattal a YouTube-on is fent van, én csak ajánlani tudom. A hangulata okán MUSZÁJ az alábbi klippet elhelyeznem itt róla!

Bizonyosan tudjuk, hogy nem tudjuk mi ez!

Már ennek a bejegyzésnek a címe is olyan, amivel magamra tudom húzni az „ez a marha sem ért hozzá” dolgot, de pontosan ez van - leszámítva, hogy én elhelyeztem a szövegben a stratégiailag fontos szóközöket - a kisautó hasára írva. Nos, pontosan tudjuk hogy mi ez és azt is, hogy mi az amit senki nem tud róla!

Azt hogy mit mintáz és mennyire jól, azt gyorsan letudhatjuk: Remekül visszaadja a Levint és mint játékautó egészen kitűnő. Ugyanis ez nem más, mint a Tomica legelső AE86 öntvénye ici-picit átdolgozva. Annyit fejlesztettek is rajta, hogy "hátrahúzós" lett. Az apró frikciós motor kedvéért átalakították a belteret, a hátsó ülések és a csomagtartó helyére került. Ez a beltérben úgy tűnik, mintha az első ülések mögé egy hatalmas kalaptartó került volna. (Lehet, hogy ez a tofuszállító, speciális változat?) Történt ugyanis, hogy mikor a japán gyártó kivezette ezt az öntvényt, akkor valakik, akiket vagy a gyártást végző kínai cégnek, vagy valamelyik ázsiai disztribútornak gondol a kisautógyűjtők nemzetközi törzse – ők lennének a titokzatos CF – gyártatta tovább a Levint. Nem csak azt, a nyolcvanas évek végén, a 90-es évek elején összesen hat CF modell készült, Tomica alapokon. Egészen konkrét tippek vannak amúgy, hogy kik ők, de én inkább nem mennék tovább ezen az ösvényen, amúgy se vagyunk sokkal beljebb a nevükkel. Összehasonlítási alapnak álljon itt a Tomica öntvény változatairól pár kép:

Tomica Toyota Corolla Levin AE86

Tomica Limited Toyota Corolla Levin AE86
(A fenti képek az eBay-ről származnak, az utómunkát én követtem el.)

Mint mondtam a titokzatos CF munkájával én teljesen elégedett vagyok, az öntvény remek, a beltér közepesen részletes, a kerekeken gumiból készült abroncsok feszülnek, amivel sikerült az eredeti Tomica és Tomica Limited közé emelni az eredményt.

A rendszám a gyártó nevét és a hat megjelent kisautót megkülönböztető számot hordozza.

Most őszintén: Nem bármelyik pedigrés gyártó a nevére vehetné?

Az öntvény részletei hibátlanok - naná, eredetileg Tomica volt.

Felár mentes extra. #regenmindenjobbvolt

Közepesen részletes beltér.

"Szezám zárulj!"

Van az az öntvény, ami nem igényli kicsit sem a festékes kiemelést a kritikus helyeken sem. #regenmindenjobbvolt

Tegye fel a kezét akinek kéne! Igen, gondoltam! Mindenki.

Erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy a beltér közepesen részletes.

Nem, nem pizza. #regenmindenjobbvolt

Nem, nem ül magasabban a hátsó futómű, a fotó béna.

Szerintem klassz.

Utólag jutott eszembe, hogy nem fotóztam le az alját, pedig fontos. A méretaránya - nyilván - ugyanúgy 1:61 mint a Tomicának.

Welly Toyota HiAce Airport Catering Truck

A mai postot azoknak is ajánlom figyelmébe, akiket történetesen hidegen hagynak a kisáruszállítók, vagy a Welly mint gyártó, mert olyan érdekességeket találtam róla! Természetesen vanitiszesek szevasztok!

Az első HiAce
Bevallom, én egyáltalán nem voltam képben, hogy a Hiace a Volkswagen Transporter T2-vel egyidős és „mind a ketten” 1967-ben „születtek”. A Toyota pont ugyanúgy a VW kisbuszára reagált, mint mindenki más a piacon aki valami hasonlóval próbálkozott akkoriban. Érdekes, hogy japánban a Nissan két évvel megelőzte a Caravannal. Tíz éven át gyártották az első, H10 kódú generációt, 1,3-, 1,5-, 1,6-, 1,8 literes, sornégyes benzinmotorokkal, melyek 70 és 83 (metrikus, DIN szabvány szerinti) lóerő közti teljesítményt adtak le. Ezek amúgy ugyanazok a blokkok, amit a Toyota a személyautóiban is használt akkortájt. Elsőre talán furcsának hat a dízel hiánya, de ne feledjük, hogy milyen dátumot írunk! Az elől lévő motor négysebességes manuális váltón keresztül hajtotta a hátsó kerekeit. Az első generációs HiAce mára nagyon ritkának számít, mert nem kímélte őket a korrózió. Az Európában eladott darabok nagy része Afrikában és Délkelet-Ázsiában lehelte ki a lelkét, mint tömegközlekedési eszköz.

Bár igen kis felbontásban, de azért sikerült egy 1975-ös katalógust találnom a neten – a forrás vízjelként ott van a képeken. Sajnos annyira kicsi a felbontás, hogy jó barátom, Google Fordító csak a fejlécekkel boldogult, úgyhogy fordítással nem szolgálhatok – pedig jó móka lett volna. Azzal együtt megosztom veletek a brosúrát, érdekes korkép.

Ejnye no!

Ennek a konkrét darabnak az a története, hogy az egyik börzén szedte ki turkálóból nekem porsche – de lehetséges, hogy a másik két blogger barátom keze is benne volt a dologban. Egyszerűen túl szép állapotban volt otthagyni a jelképes összegért, amit kértek érte.

A Welly nem nevesíti a Toyotát, igazából semmiféle típusmegjelölést nem használ, de egyértelműen egy első generációs HiAce. Nagy valószínűséggel ez a példány egy reptéri szettből származik, lévén catering jármű, mely ollós mechanikával emeli fel a puttonyát a repülőgép ajtajának magasságába, hogy kiszolgálja azt. Ez működik rajta, ami nagyon klassz játékszerré teszi. Ugyanakkor nagyon fura is, mert a HiAce – véleményem szerint – túl kicsi erre a feladatra! A HiAce negyedik generációja (H100) „meg kell legyen” mindenkinek fejben, hiszen ezek voltak 1990-től a mentőautók nálunk. Mentőautónak is szűkösnek találták őket azok akik szolgálatot teljesítettek rajtuk. A H10 rövidebb is, keskenyebb is, mint az! Egyszerűen túl kicsi, hogy egy olyan méretű utasszállító repülőgépet kiszolgáljon a szükséges mennyiségű trolival, amihez emelős catering autó kell! Azt sem tudom elképzelni, hogy kitámasztó lábak nélkül ne boruljon fel, ha ilyen magasra emelik a súlypontját! Tehát az alvázválasztás teljesen rossz, de kicsivel alább megvan rá a magyarázat!

Ott véget is érhetne a történet, hogy „a Welly remek munkát végzett, a kis gyösz hűen hozza az első generációs HiAce vonalait”. De nem ér! Merthogy a munkát nem a Welly végezte el, hanem a Tomica! A helyzet az – és erről alább szolgáltatom a bizonyítékokat – hogy két Tomica modellből gyúrták össze ezt a darabot!

A kisteherautó a Tomica 98 JAL (Japan Airlines) Tarap Car-jának másolata. A helyzet az, hogy a Tomica ezt nem csak a reptéri utaslépcsős kocsihoz használta, de oka van, hogy ezt citálom, amire majd terveim szerint egy későbbi postban térek vissza. Természetesen eltüntették az ajtókról a „HiAce” feliratokat, de egy csomó apró részlet ugyanolyan, mint a Tomicán. Az első szélvédő alatt a háromszög formájú pajzs, a rendszámtábla mérete és formája – bár a rajta lévő karaktereket eltüntették – a hűtőrács kiképzése, az oldalsó szellőzők mind-mind ugyanolyanok. Mégpedig annyira, ami nehezen tekinthető véletlennek.

Tomica 98 JAL Japan Aviation Tarap Car. Innen vették a mintát az alvázhoz. Ebben a szerepkörben abszolút hihető. (Kép: eBay)

A felépítmény a Tomica 97 JAL Food Loaderének egyszerűsített másolata! Ez egy Isuzu Elf teherautóra épül a Tomicánál, ami 1,5-3,5 tonnás, tehát lényegesen nagyobb, mint a HiAce!

Tomica 97 JAL Food Loader. Innen pedig a felépítmény jön. Az Isuzu Elf egy sokkal nagyobb teherautó, ami hihető catering car szerepkörben. (Képek: eBay.com)

Véletlenül botlottam ebbe a képbe, de mintha csak nekünk készült volna: Felül a Welly HiAce, alatta a Tomica Isuzuk. Finoman szólva szembeszökő a hasonlóság. (Kép: carousell.com.my)

Tehát a Welly ezt a kettőt házasította össze! Az okok nyilvánvalóak anélkül is, hogy megneveznénk őket. Ezzel egy csinos, remek játékszert alkotott, de teljesen figyelmen kívül hagyta a valós dimenzióit a két járműnek! Míg mint utaslépcső a HiAce teljesen hihető, catering carnak abszolút valószínűtlen! Érdekes lenyomata a cég... Hogy is mondjam csak... „Copyright dolgokban szabados” korszakának!

Nagyon részletes, hűen hozza az első generációs Toyota HiAce részleteit. Az alvázat és azzal egy alkatrész egyéb részeket műanyagra cserélték a Tomicához képest.

Az ajtóról eltűnt a HiAce felirat, amúgy minden más részlet ott van, ugyanott, ugyanúgy.

Tetszik a dekorja. Semmi túlzás semmi csicsa.

Hopp! Kinéznétek belőle ezt a trükköt?

A felépítmény lényegesen kevesebb részlettel bír, mint a Tomicán.

Nézzétek meg a Tomica felépítményét hátulról! Most mondja valaki, hogy véletlen!