2008/09/06

Matchbox MB-57 / MB-80 Honda Ridgeline

Amennyire én tudom a Matchbox sorozatban összesen három Honda autó szerepel. (Motor azért több.) Az első az MB-36 Honda Element 2003-ból, ami legalább úgy megosztja az embereket a megjelenését tekintve, mint a Scion és szerintem ez a Honda perverz módon ronda, ergó kell nekem ilyen. A második pedig az MB-57 Honda Ridgeline, illetve az idei modellévben debütál az MB-26 Honda Civic Type-R – bár én még ilyet nem láttam sehol.

Nos, mint az a címből kiderült, ez alkalommal a középsőről lesz szó, a Honda első pick-up próbálkozásáról az amerikai piacon. 2006-óta gyártják és amit érdemes róla tudni, azt a Wikipédia elmondja.

Az MB-57 az alvázán 2006-os keltezést visel, de a 2007-es modellévben debütál a Matchbox összes piacán. Nekem az amerikai blisteres változat van meg, de a hátulján lévő matrica arról árulkodik, hogy ez még Sanghajból kísért haza tavaly. A 2008-as európai sorozatból kikerült a járgány, de az amerikaiban benne van, mint MB-80. Areh természetesen ebből is több változatot jegyez, de ez utóbbi nincs köztük. Sajnos csak egy-egy darab van mindkettőből, így maradnak NRFB-nek, ami azért kár, mert nem tudom így megmutatni a részleteket a belsejükből, melyeket manapság szokatlan módon alaposan dolgoztak ki. A platón csomagok utaznak, de a kedvenc részletem a belső visszapillantó tükör, melyet a szélvédő átlátszó plexijéből alakítottak ki.

Matchbox MB-57 Honda Ridgeline NRFB. 2007-es amerikai blister.
Matchbox MB-80 Honda Ridgeline NRFB. 2008-as amerikai blister.
Sajnos az igényes belsőt nem tudom jól megmutatni a csomagolás miatt.
Legalább a csomagok a platón és a napfénytető látszik.

4 megjegyzés:

Ikarus 256 írta...

Kár, hogy azokon a modelleken, amiknek az oldalán valamilyen minta van, nincs kifestve a lámpája. Nekem a piros változat is meg van tavalyról... Elég hülyén néz ki piros első lámpákkal.

Sam. Joe írta...

Most hogy mondod, tényleg! Nekem fel sem tűnt! A hétvégén meg én marha ott hagytam a piros verziót az Auchanban. Mondjuk már kezdik elérni a kritikus tömeget a fel nem dolgozott autók, nem mindig emlékeszem, hogy mi van meg és mi nincs.

Andrew0807 írta...

valaki a vaterán 1990-ért árul egy piros civic-et

Sam. Joe írta...

Az igen!