Hot Wheels '57 Chevy Treasure Hunt 2011

Valamilyen szinten "el vagytok ám kényeztetve" ti, kedves olvasók! Rengeteg olyan kisautó várja, hogy megírjam, amiből csak egy példányom van és az bontatlan csomagolású, de sem fotózni, sem mutogatni nem szeretem ezeket. Azt hiszem most teljesen indokolt, hogy mégis ezt tegyem!

Nagyon kevés mondanivalóm van ez alkalommal. A tri-five függőségem közismert, nem ragoznám. Erről az öntvényről, melyet még 1977-ben dobott először a piacra a Mattel és a legendás Larry Wood munkája, már ejtettünk szót.

Amitől teljesen indokolt, hogy bontatlan blisterpackot mutogatok, hogy ez egy 2011-es Treasure Hunt verzió az öntvény abból a változatából, aminek nem látszik ki a motorblokkja. Ez a közismert okokból marad is bontatlan.

(Ha a fentiekben olyan kifejezéseket láttok, amiknek nem ismeritek a jelentését, akkor ajánlom figyelmetekbe a Gyűjtői Szlengszótárunkat!)

Króm. Nincs pótszere.

Treasure Hunt. Ezért marad bontatlanul, bocsi.

Van hátulja is.

Matchbox kívüliek: Hot Wheels Treasure Hunt Porsche 959

Nem először szerepel nálunk a Hot Wheels kínálatából Treasure Hunt modell, de persze a teljes kínálatot ne keressétek nálunk, attól nagyon messze vagyunk. Nálam többnyire csak átutazóban vannak ezek a speciális modellek, ugyanis a számomra oly vágyott darabok eddig nem nagyon akadtak az utamba. Szerencsére ezek felét az egyik idei modellautó börzén sikerült beszereznem, ami nem más, mint egy Porsche 959 - innen gondolom nem nehéz kitalálni, hogy ez a maradék amit még nagyon szeretnék bevésni a táblázatomba. Hozzám már csak így szőrén került, így szerencsére nem fenyegetett a veszély, hogy "elfelejtem" kibontani. Az alap, premier modellről itt írtam bővebben, ez a 2003-as tulajdonképpen annak lenne a feljavított változata, de sajnos a dolog nem ilyen egyszerű. A karosszéria metál ezüst fényezést kapott, nem túl erős dekorációt az oldalára és a tetejére, valamint egy szép nagy TH logót az elejére. a fém alváz alap ennél a modellnél, viszont a krómozott felnikre húzott gumiköpeny már nem, nagyon jól néz vele a kisautó. Ugyan kontrasztilag nem hat rosszul, nekem még sem tetszik az ablakok átláthatatlanul sötét színezése, szerintem rossz ötlet volt teljesen letakarni a belteret. A másik ami nem tetszik rajta, hogy immáron a spoiler alatt nincs rés, az teljesen tömör, ami minőségileg kicsit lehúzza. Ettől függetlenül azért az összkép tetszetős, csak ne vesszünk el a részletekben.

A Porsche logóért piros pont jár

Nagyméretű, ám még sem túl hivalkodó a dekoráció

A hátulja elég kopár maradt

Természetesen az alváza is fém

Matchboxon kívüliek: Hot Wheels Treasure Hunts és Super Treasure Hunts – 2009 #047 '37 Ford Woodie

Volt már e lapokon olyan, hogy autószexualitási alapfogalmakat birizgáltam, mert úgy éreztem, hogy a róluk anyanyelvünkön fellelhető online szakirodalom pontatlan, vagy esetleg egyáltalán nincs is olyan. Megint valami ilyesmibe vágnám a fejszém – hű, ez most nem is olyan nagy képzavar, mint amilyennek elsőre tűnik – és ez a  téma a mifelénk kevéssé ismert woodie.

Fássy

Ha a mindenható Wikipédia meghatározását nézzük meg a témában, akkor rövid meghatározásként azt olvashatjuk, hogy „A woodie egy autó karosszéria stílus, jellemzően kombiké, ahol a hátsó traktus fa vázszerkezetből épül fel, köztes fa, vagy festett fém panelek beiktatásával. A valódi fából építkezés hanyatlásával, a gyártók famintázatú vinyl lapoknak a fém karosszériára rögzítésével utánozták a fa konstrukciót, néha még a vázszerkezetet is utánozva.” Igen, a woodie tényleg ez, de megérdemli, hogy kicsit jobban beleássuk magunkat a témába.

Gyorsan essünk túl az angol kifejezés frappáns fordításán: nem tudok frappáns fordítást! Nem árulok el nagy titkot, hogy angolul a fa az wood és ebből képződik a woodie becenév, valami olyan módon, mint ahogy a mi anyanyelvünkön a nyúlból nyuszi lesz, a macskából meg cica, de semmi esetre sem valami olyan borzalom nyálhömpöly, mint ahogy a „vasárnap találkozunk” mondatból HÜPI nyelven „vasin talizunk” aljasul. Szóval ha valakinek van bármi értelmes ötlete arra, hogy mit lehet a fenti recept mentén kezdeni a fa kifejezéssel, akkor ossza meg velünk, mert a woodie valami olyasmi akar lenni.

A woodiek története az 1930-as évekre nyúlik vissza. Ekkor a személyautók gyártásában az alvázas konstrukciók a jellemzőek, a motorok már elég erősek ahhoz, hogy elbírják az acélból készült felépítményeket, melyeket sokkal gyorsabb és olcsóbb nagy tömegben előállítani, mint a fából készülteket. Tehát hogy a felépítményt miből építik rájuk, az csak büdzsé, meg elhatározás kérdése. Időzzünk itt egy picit! Korábban a keményfából készült karosszériák voltak a jellemzőek, aminek az oka még a ló vontatta járművek örökségében keresendő. Bár kétség kívül ezeknek az oldtimereknek a felépítményei is fából készültek, mégsem számítanak woodienak, mert nem hozzák a fentebb már említett, „fa vázszerkezet, fa, vagy fémlap kitöltő elemekkel” stílusjegyeket. Igazándiból a woodie egy olyan konstukció, ami alapvetően  MÁR lehetne teljes egészében acélból.

Én hajlamos vagyok a woodiera, mint amerikai tüneményre tekinteni. Leginkább ott volt népszerű ez az építési stílus és csináltak belőle mindent, megfizethető „népautókat” és luxuskocsikat, kombikat és kabriókat is. Jellemzően átalakított, hétköznapi autók voltak, de a gyártójuk éppúgy lehetett egy tehetséges asztalos, mint egy nagy, elismert karosszériaépítő cég és a három nagy (Ford, Chrysler, GM) is készített ilyen autókat, igaz ez utóbbiak csak limitált darabszámban.

1940-es Pontiac Special Series 25 woodie. Határozottan kéne!

1948-as Chrysler Town and Country kabrió woodie, határozottan rondának találom.

1951 Ford Custom 79 Country Squire woodie. Kimondottan tetszik!

194x Nash Surburban woodie. Hááát... Erőteljesen határeset, talán a kék miatt, de annyira nem tetszik.

A klasszikus, valóban fából készült woodiek a legnagyobb számban az 1950-es években készültek. Az évtized végére a biztonsági előírások megszigorodtak, amiket a fa konstrukciók már nem tudtak teljesíteni. A Plymouth 1950-ben, a Buick 1953-ban kínálta utolsó valódi fa felépítményű járműveit, míg a FoMoCo 1955-re cserélte le a Ford és Mercury woodiekban a fát helyettesítő anyagokra. (Erről bővebben majd alább.)

Surfin' USA

Az 1950-es, 1960-as években virágzó kaliforniai szörfkultúrának ikonikus elemei lettek a woodiek. Na, nem mintha az akkori szörfös bojzok meg görlzök olyan állati menőnek találták volna őket. Az ok sokkal prózaibb volt! Ha középiskolás, esetleg egyetemista vagy és azzal ütöd agyon a szabadidődet, hogy a parton kergeted a hullámokat, meg az ellenkező nem képviselőit – reménykedve abban, hogy az ellenkező nemből beleegyező igent csikarsz ki – akkor nem jellemző, hogy annyi pénz legyen a zsebedben, amiből megfinanszírozod álmaid verdáját. A 60-as években a használt autók táplálékláncának a legalján a divatjamúlt, 40-es évekből származó woodiek álltak, a szörferek meg persze megvették azt, amire a pénzük futotta. A kombik nekik igencsak jól jöttek, mert volt hová tenni bennük, meg leginkább rajtuk a deszkákat. Sőt, aludni is lehetett bennük, illetve a fajfenntartásról is remekül lehetett bennük gondoskodni. Amúgy pont ezért volt népszerű a VW Type 2 is ezekben a körökben. Ma már persze óriási pénzekbe kerülnek a gyönyörűen felújított, esetleg szénné tuningolt szörfös woodiek. Akkor persze a szörfös srácok alaposan lelakták őket, mert pont aztán a karbantartás volt az, amire már végképp nem volt pénzük. Mondjuk valahol értem is őket, akkor egy gallon kóla drágább volt, mint egy gallon benzin.

 Tessék csak a parkolót figyelni, úgy 0:13-nál!

Plasztik Woodiebelle

Hogy mi hívta életre a woodiekat? Egyértelműen a divat és ha van műfaj, ahol teljesen felesleges a logikát keresni, akkor ez aztán az. Volt egy réteg, mely divatosnak találta ezeket a járműveket és kereste őket, az Egyesült Államok meg pont az a hely, ahol ha elég sokan keresnek egyfajta terméket, akkor biztos lesz valaki, aki gyártja is azt. Egy szóval nem állítom, hogy valamennyi klasszikus woodie tetszene nekem és pontosan tudom, hogy eleve egy megosztó jármű, valakinek vagy bejönnek, vagy rosszul van tőlük. Nekem történetesen jó pár klasszikus kombi woodie nagyon kedvemre való.

Ha már a klasszikus, még valódi fából készült woodikat elkönyveljük rétegverdának, akkor mit mondhatunk a későbbi, azokat műanyag betétekkel imitáló járgányokra?

Miután a valódi fa alkalmazása már több okból – költségek, biztonsági előírások – sem jött szóba, akkor a gyártók rákaptak a fa-imitációk használatára a járgányaik oldalán. Azt kell mondjam, hogy típustól és színtől függően még olyan is akad közöttük, ami egészen pofás és kifejezetten a „kéne” kategória, de azért bőven van köztük az „atyaég, ezt miért kellett” csoportba tartozó is.

Ahogy én az ízlés ficamodott amerikai piacot ismerem, még bőven lesz ilyen „plasztik woodie” a három nagy kínálatában a jövőben is.

 1970 Ford Ranchero. Plasztik woodie, de kéne. Pedig még a zöldet sem szeretem, de hát a szerelem - mint tudjuk - vak.

1988 Chevrolet Caprice Classic. Csuda tudja, szerintem nem áll rosszul neki a fa tapéta.

 198x AMC Eagle. Erősen határeset. Talán ha nem kék lenne, kéne.

198x Chrysler LeBaron Convertible Town & Country woodie. Nos igen, ez bizony iszonyú.

Ford 1937

1937-ben dobja a piacra a Ford azt az autót, ami az akkor már meglehetősen koros Ford B modellt – azaz a V8-as motorral szerelt Ford A-t – váltja. Az elődjéhez hasonlóan ez is készül mindenféle „ízesítésben”, hiszen igazi igásló. Kétajtósban létezett kupé, kabrió, platós kisteher-, szedán, kombi, és zárt árúszállító, míg négyajtósban szedán és woodie kombi. Érdekes, hogy a Wikipédia nem tud kétajtós woodie kombiról, de rövid vadászás után a neten leltem képet ilyenekről. A magyarázat a fentiekből már kisüthető: A Ford hivatalosan a négyajtós woodiet kínálta, a kétajtós az karosszériaépítők munkája volt. A motorválasztékban nem fogunk elveszni: 2,2- és 3,6 literes V8-as közül lehet választani gyártásának négy éve alatt. Az biztos, hogy egy megosztó autó a megjelenését illetőleg, teljesen meg tudom érteni azt, aki szerint „bamba képe van” a fura alakú lámpáival, de azt is, akinek tetszik – én bizonyos kiviteleit szívesen látnám álmaim autóinak képzeletbeli garázsában.

Kincsek

Nem vagyok valami nagy Hot Wheels halmozó, de annyira jól sikerült kisautóba önteni a Ford woodiet hogy birtokolnom kellett őket. Nyilvánvalóan a fa felépítmény műanyagból készült, aminek nagyon jól sikerült belőni a színét. A kisautó valamennyi részletével teljesen elégedett vagyok, ha mindenáron bele akarok kötni, akkor csak annyit tudok felhozni a rovására, hogy az a-oszlop és a szélvédő környékének festése nem igazán találkozik az orréval, aminek az a magyarázata, hogy az utóbbi fémből, az előbbi pedig műanyagból készült. A 2009-es Treasure Hunt és Super Treasure Hunt kivitelek előtt 2006-ban, aztán 2010-ben és az idén is beveti ezt a modellt a HW, de mind közül nekem ezek tetszenek a legjobban. A fém alvázas kisautók egyetlen részletben különböznek: A T-Hunt$ piros felniket és azokra fehér falú gumikat kapott.

 Ebből a szögből nem is lehet megmondani, hogy melyik a T-Hunt és melyik a T-Hunt$. Az egyetlen hiányosságuk is itt látható: a szélvédőkeret nem teljesen ugyanaz a szín, mint a karosszéria.

Jó ez így is, meg úgy is!

Három ajtós woodie. Nem gyári kivitel.

Fém alváz! Ki örül?

T-Hunt, NRFB. Művészi becsillanással a blisteren.

T-Hunt$, NRFB. Még művészibb becsillanással a blisteren.

 1937 Ford Deluxe Station Wagon woodie eredetiben...

...és rajzon a gyári katalógusban.

"...a stílusosság mintázata..."

Tetszik a pótkerék elhelyezése.

A csuda gondolta volna, hogy ebben kilencen is elfértek!

Ugye hogy van kétajtós 37-es woodie? Csak éppen nem gyári építés.

Movie Cars – Matchboxon kívüliek: Hot Wheels Treasure Hunts – 2009 #02 '57 Plymouth Fury

„George LeBay: Christine a neve.

Arnie Cunningham: Ez tetszik!

Dennis Guilder: Gyerünk Arnie, mennünk kell!

George LeBay: Még a seggfej bátyám vette őt 57 szeptemberében. Akkor amikor kijött az új modellévre, szeptemberben. Vadi új volt. Új autó illata volt. A legjobb illat a világon, kivéve tán csak a ***cit!”

Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy Stephen King a borzongatás királya. Abban viszont talán nem fogtok velem egyetérteni, hogy a 63 éves író regényeinek filmre vitele ritkán sikerül jól, konkrétan talán sohasem sikerült igazán jól. Szerény, mérvadónak egyáltalán nem mondható véleményem szerint a legjobb könyve az 1983-ban megjelent Christine. Egyszerűen attól működik, hogy hihető. Minden mondatát hajlamos voltam elhinni a pattanásos srácról, akibe mindenki belerúg a suliban, a túlkoros menőcsávóról, a kocsiról, a volt gazdájáról, és a pattanásos srác haverjáról.

Még abban az évben, John Carpenter rendezésében film készül belőle. A könyv és mozifilm köszönő viszonyban sincs egymással, de megkockáztatom, hogy mindkettő jó – a regény egyenesen kitűnő. Az előbbi bár kétség kívül egy thriller, mégis leginkább a barátságról szól és a sokak által lenézett, populáris csomagolásban mély mondanivalót hordoz, az utóbbi pedig egy kellemesen borzongató ijesztgetős film, az a fajta, amitől a barátnőd beléd csimpaszkodik a moziban, de egyáltalán nem kell lavor a filmvászon alá, hogy összefogják valamiben a tocsogó vért – pont abban a mennyiségben adagolva a hátborsódzást, ahogy én még szeretem. Ha valaki lemaradt volna bármelyikről is, csak javasolni tudom a DVD, vagy a könyv beszerzését, mára klasszikusnak számít mindkettő és remekül fog szórakozni a fogyasztásuk közben. Ugyanakkor lehetséges, hogy az illető jól teszi, ha nem olvas tovább, mert le fogok lőni pár poént a filmből, igaz szigorúan autószexualitási vonalon. (SPOILER ALERT! ÉN SZÓLTAM!)

Az autó ami nincs is

Stephen King könyvében Christine egy 1957-es, négyajtós Plymouth Fury. A probléma az, hogy 1957-ben ilyen autó egyszerűen nem létezett. Volt Savoy, Belvedere, meg Plaza – illetve a kombi Suburban –, de Fury csak 1958-ban lesz, de akkor is csak mint kétajtós kupé, aztán 1959-ben már van négyajtós Fury, de az közel sem fest olyan gonoszul szemből, mint az 57-es és mintha pont abban a piros-fehér színkombinációban nem is létezne, amiben a könyvben és a filmben is megjelenik. (Ugyanakkor az is igaz, hogy a könyvben említik, hogy Christine spéci megrendelésre készült. A film kezdetén a gyártósoron látszik is, hogy Christine az egyetlen piros-fehér autó az egész gyárban.) A Mester nem végzett igazán jó munkát az autóipari történelem túrásában és többször bakizik még ezzel kapcsolatban a regény során. Például egy helyütt Hydramatic váltót emleget, ami egy GM modell, a Plymouth típusokban, amit mint tudjuk a Chrysler gyártott, TorqueFlite váltó volt. De egy olyan mondat is elhangzik az egyik karakter szájából, hogy "Láttam, hogy Christine váltókarja hirtelen D-be ugrik." A korszak Plymouth automatájának nyomógombjai voltak a műszerfalon. Persze most nem találom a forrást, de valahol azt olvastam, hogy King eredetileg khmm... Chevy Bel Air-ben gondolkodott, amikor elkezdte írni a könyvet és már jócskán a közepén gondolta meg magát. Először azt gondoltam, hogy talán mert a Fury amúgy dühöt, tombolást jelent, másrészt meg mert talán a Chevynek nincs olyan „gonosz képe”, mint a Plymouthnak. Aztán rákerestem és kiderült: városi legenda, egyáltalán nem igaz, eleve olyan autót akart, ami nem népszerű és nincs meg "saját jogon" a legendás státusza.

A filmben Christine már kétajtós kupé és elvben 1958-as Plymouth Fury. A különböző források 12 és 20 közé teszik a forgatáshoz (el)használt autók számát, de abban mind egyetértenek, hogy Belvedere modelleket is a jobban felszerelt, több kiegészítővel ellátott Furynak maszkíroztak és festettek át a forgatáshoz. A ritka és nehezen beszerezhető olyan kiegészítőket, mint a dekorcsíkok és más akszesszoárok gumiból öntötték, megfestették és gyakran ragasztóval rögzítették. Az oldalukon összetört, de máshol sértetlen autókat újra használták elől, vagy hátul összetörős jelenetekhez.

Semmihez sem fogható

A Hot Wheels „megmintázta” kisautót nincs igazán mihez hasonlítani, mert mint ahogy azt tisztáztuk, 1957-es évjáratú Plymouth Fury nem létezik. Ha az 1957-es termékvonalnál maradunk, akkor az eltérő méretű első világítótestek pontosak, ilyen B-oszlop csak a Savoy Club Sedan-on, illetve a Plaza Business Coupe-on van, de akkor meg a hátsó oldalablak hibádzik, mert az ezeken osztott. Leginkább az egész kisautó az 1957-es Belvedere Sport Coupe Hardtopot adja ki, de persze az oldalsó, lángnyelvekben végződő csík semmivel sem stimmel. Tulajdonképpen a Hot Wheels T-Hunt csak nevében Christine, megjelenésében semmi esetre sem, hiszen a színe is hibádzik, nem vörös, hanem narancs-pörköltzaft metál. Az én példányom ráadásul még gyári hibás is, mert egyrészt nyertem egy öntési hibát – vagy koszfoltot – az első szélvédő belső oldalára, meg egy krómozási hiányt a jobb hátsó lökhárítóra. A járgány egyáltalán nem rugózik, de a legalább nem raktak alá borzasztó, aszimmetrikus méretű szekérkerekeket, csak modern felniket. A non-plusz ultra a krómdísztárcsás acélfelni lenne fehér falú abroncsokkal, de ezt egyetlen más változata sem tudja. Ahogy elnézem a felhozatalt, ez még a leginkább Christine-közeli kivitel, az 1:6x méretarányban még ennek is örülhetünk.

Az 1957-es modellévre jellemző, eltérő méretű dupla fényszórók. A szélvédőn bónusz anyaghiba, vagy koszfolt.

A B-oszlop az 57-es Savoy, vagy Plaza sajátja. Ilyen csík pedig gyárilag semmilyen Plymouth-on nem volt soha. Modern felnik fehér falú abroncsokkal, de legalább nem asszimetrikusak.

Gyári pontkopás a bal hátsó uszonyon - na jó, ne legyünk maximalisták, ez még mindig csak egy játékszer, hiába T-Hunt.

TH "monogram" a csomagtartó fedelén, Brendon - who the **** is Brendon? - a rendszámtáblán és krómozási hiányosság a lökhárító jobb sarkán.

57-es katalógus a B-oszlopos, keretes ajtós Savoy Club Sedan, illetve a Plaza Business Coupe szereplésével.

57-ben nem volt négyajtós Fury. A Hot Wheels kisautójának frontendje - nagyjából - jó, de jól látszik, hogy mi a bibi az ajtókerettel és a B-oszloppal.

Ez már az 1958-as katalógus, a borítóján rögvest azzal a Fury-val, ami a filmben is szerepelt. Wrooooom!

A kiemelésben: "Háromsebességes TorqueFlite, nyomógombos váltó." Hihi.

Rajongói klipp a filmből. Aki még nem látta a filmet, az fontolja meg a megtekintését, mert eléggé spoileres.

Matchboxon kívüliek: Hot Wheels Super Treasure Hunts – 2009 #043 Ford Mustang

"Lelki füleimmel” már hallom Tommit felhördülni, hogy „Hot Wheels nálad?!” Nos, tényleg nem vagyok Hot Wheels rajongó, ami egész egyszerűen annak tudható be, hogy nekem teljesen kimaradt a márka, de ez azt is jelenti, hogy semmiféle ellenérzést sem táplálok az irányában, egyszerűen ugyanolyan helye van nálam, mint a Corgi Juniorsnak, Sikunak, vagy bármi másnak. Viszont ha a kedvenc márkám nem készít el egy szeretett autót – mint az „állólámpás” Mercit például – akkor más gyártók, 1:64-körüli termékei felé is kikacsintok. Tehát így landolt nálam egy Hot Wheels. Nem is akármilyen.

T-Hunt, Treasure Hunt, Super Treasure Hunt, T-Hunt$

Aki HW ügyekben nagyjából úgy járatlan, mint én, annak biztos újat mondok azzal, amit mostanság sajátítottam el én is. A Treasure Hunt (KincsVadászat), vagy T-Hunt sorozatot 1995-ben indította el a Mattel. Akkor mindössze 10 000 darab ilyet készítettek, de 1996-ban már 25 000 darabra emelték a számot és később már nem is korlátozták a darabszámait ezeknek a modelleknek. Általánan 12 T-Hunt jelenik meg minden évben, de 2005-ben volt egy bónusz, tizenharmadik is – ezek szerint nem babonásak a Mattel srácok.

Hogy mi fán is terem ez a T-Hunt dolog? Az ebben a szériában megjelenő modelleket a hagyományos kiadásoktól spéci festés, egyedi tervezés és néha gumiból készült kerekek jellemzik. A blister kártyáján zöld csíkba írt Treasure Hunt, vagy T-Hunt felirat olvasható, így könnyű azonosítani, ha ilyenre bukkan valaki. (Mondjuk ez nem feltétlenül törvényszerűség, amerikai, nagykártyás blisterből láttam zöld csík nélküli TH-ot is.)

2007-ben a két verziója jelenik meg a TH autóknak: a hagyományos TH és a Super Treasure Hunt. A Superek festésükben és valódi gumiból készült, felnis kerekeikben különböznek az előbbiektől. A blistereik kártyáin is látható a különbség, ezeket T-Hunt$-nak írják. No, én egy ilyet kaptam ki magamnak.

Mustang már megint

Nem tudtam ellent állni a lenyitható tetejű Ford Mustangnak. A közelmúltban írtam a Mustangról – és a Pony Car-ról – egy Matchbox értelmezés kapcsán, és azt hiszem akkor világossá vált, hogy nagy kedvencem a típus. Amikor szembe jött velem ez a bordó convertible, akkor nem tudtam ellenállni neki. Persze csak itthon vettem észre, hogy érdemes lett volna még kicsit turkálnom, hátha találok egy szebben kivitelezett darabot. De haladjunk sorban!

Remek modell, pocsék összeszerelés

A Hot Wheels Mustangjának az alváza is fém, így már-már szokatlanul nehéznek tűnik – persze csak ha a kortárs Matchboxokhoz hasonlítjuk. Ezen 1983-as keltezés olvasható, ami egy régi öntőszerszám elővételét sejteti. A kerekek valódi gumiabroncsokat kaptak, bár ici-picit szélesek a modellhez képest, de ez csak akkor feltűnő, ha szuperközeli képeken nézzük, a valóságban nem ennyire súlyos a helyzet. Elképesztően csendesen fut rajtuk, de az én példányom eléggé balra húz.

Manapság már óriási dolog, hogy egy ilyen méretarányú kisautón a motorháztető felnyitható. Jelen esetben egy V8-as blokk búvik meg a fedél alatt. Ebből nyolc apró pöcök, a közepén elől meg egy kilencedik áll ki. Ez utóbbit a gyújtáselosztónak sejtem, a többi nyolcra pedig a hengerekhez tartó levegőleömlő a tippem, amihez kéne a közvetlen levegőleömlő (Ram Air) leglátványosabb alkatrésze, a motorháztetőn lévő légterelő nyílás. De nem van, igazolatlanul hiányzik!

A motorháztetőn és a csomagtartó fedelén futó fehér csíkok a GT változat teljesítménynövelő festésére emlékeztetnek, de persze szó sincs arról, hogy ez az autó autentikus Mustang változatot mintázna. Ez egy alaposan átépített gép, ami egy ilyen 45-46 éves autónál teljesen hihető és egyáltalán nem ritka eset. Az első kerékjárati ív mögött található „TH” betűk is az átalakított autó képét erősítik, meg persze utalnak a T-Hunt$ szériára.

Az autó frontendje nagyon tetszik, elől az alváz fémjét – beleértve a rajta lévő irányjelzőket – is megfestették, hogy az eredetin a vékonyka lökhárító alatti, színre fújt lemezt mintázza. Ha nagyon megerőltetjük a szemünket, a hűtőrácson vágtázó lovat is látni véljük – ebben a méretarányban kitűnő munka. A hátsó fertályon hasonló a helyzet, kifestett féklámpák és indexek néznek vissza ránk – bár a középső, korong alakú embléma már hiányzik. Itt van egy rút egyenetlenség az öntésben és a festék is megfolyt egy picit. Ebben a méretarányban a nyitott tetejű autó mindig hálátlan feladat, mert a beltérre lényegesen több figyelem terelődik, mint egy zárt kocsinál. A legfontosabb elvárásaimnak a Hot Wheels Mustangja ezen a téren is megfelel. A háromküllős, jellegzetes kormánykerék megvan, illetve a mindkét oldalon, szimmetrikusan „púpos” műszerfal is ott a helyén.

Ellenben az összeszerelési minőség ennél a darabnál egyenesen csapnivaló. A belteret sikerült csálén összeszerelni – illetve ez így nem is teljesen igaz, én nyomtam a helyére, mert annyira elállt. Tehát a pontos kórtörténet az, hogy a hibás összeszerelés miatt a műszerfal jobb oldala – az autó hátulja felől nézve jobb – el is görbült és hiába van most már a teljes beltér a helyén, a műszerfal görbe maradt. A szélvédő nagyon eláll, egyáltalán nincs a helyén, előre-felfelé dől. Töprengtem rajta, hogy nekimegyek pillanatragasztóval, de féltem, hogy azzal meg kárt teszek a fényezésben, ezért inkább marad úgy, ahogy van.

Összességében ez egy kitűnő modell, ha szembe jön veletek egy ilyen, akkor ne hagyjátok ki, de vizsgáljátok meg alaposan, hogy ne egy olyan pontatlanul szerelt, ezért tökéletlen darabot fogjatok ki, mint én.

Ebben a méretarányban ezek a részletesség teljesen rendben van! A kicsit túl széles kerekek megbocsáthatóak.

Nyitható motorháztető manapság már igazi ritkaság. Nyolc+egy bütyök a V8-as blokkon. A magyarázat alább.

A szín, a piros falú gumik! Remek! A szélvédő csúnyán eláll és előre bukik.

Megfolyt festék, és némi öntési hiba. A beltér már visszapattintva a helyére.

A műszerfalon megvan a két, szimmetrikus "púp". A hibás összerakástól még mindig eláll a műszerfal jobb csücske.

Magyarázat nyolc bütyökre. A közvetlen levegőleömlőhöz tartoznia kéne egy légterelőnek is a motorháztetőn. A kép bal felső részén látszik is a légterelő belső oldalához tartozó szivacs, a szigetelés. Amúgy ez az 5 lityis blokk is pont egy Mustangban lakik.

Ez pedig egy másik Mustangba szerelt V8, csak normális légszűrővel. A magyarázat a kilencedik bütyökre, az elől kiálló gyújtáselosztó.

Háromküllős kormány és a jellegzetes, szimmetrikusan púpos műszerfal.

Na, ilyen sem sűrűn volt még itt! Hot Wheels blister. Super Treasure Hunts – 2009 #043 Ford Mustang, NRFB.