Matchboxon kívüliek: Majorette No. 203 - VW 1302

Hogy milyen az, amikor a franciák, német autót mintáznak meg? Nos, semmiképp sem pontos és precíz, ugyanakkor mégis szerethető.

Volkswagen Bogár ügyekben semmiféle bemutatóra nem pazarolnám a karaktereket, aki bármiféle típussal kapcsolatos visszatekintésre vágyik, annak ajánlom ezt a postot visszaolvasás kiindulópontjaként.

Hogy mégis szolgáljak valami érdekességgel VW ügyben, szerepeljék itt az 1971-es, amerikai katalógus!

42+

A VW Bogár első nyomát az 1972-es Majorette katalógusban leltem fel. Ekkor a száma még 202 és nyílik az orrán a csomagtartója – bár ez nem ebből a kiadványból derül ki, ugyanis ebben még rajzok láthatóak és nem fotók, ráadásul olyanok, amiknek zéró közük van a késztermékhez. A további kijelentéseket rengeteg kutatás előzte meg, de hitelt érdemlő forrás és így bizonyosság híján kénytelen vagyok nagyon óvatosan fogalmazni.

Az egészen biztos, hogy az utolsó katalógus, amiben a 202-őt megtaláltam, az az 1980-as. Találtam olyan képet a neten, amiben olyan bontatlan csomagolásban látható a Majorette Bogara, ami később került bevezetésre a cégnél, ezért szinte biztosra vehető, hogy a fenti dátumnál tovább gyártották, de hogy meddig, azzal kapcsolatban nem bocsátkoznék találgatásokba.

Az is biztos, hogy valamikor az idők folyamán a nyitható csomagtartó „lefalazódik”, de azt nem merném kijelenteni, hogy ettől válik a 202-es számozású kisautó 203-assá, mert bőven találtam olyan fotókat a neten, ahol 202-esnek írja a kép készítője a portékáját – az alvázról olvasni meg nyilván tud az illető. Így sajonos elképzelésem sincs, hogy ez a lila színű holmi egészen pontosan mikori kiadás lehet ez az 1:60 méretarányú kisautó.

Valahogy az a furcsa helyzet állt elő, hogy bár a Majorette értelmezése arányait tekintve közel sem tökéletes – szerintem furcsán lapított és nyújtott – valahogy mégis... Nincs lelkem belekötni! Részletgazdag és a hibái ellenére valamitől szerethető darab.

Szerintem kicsit furák az arányai, lapított és nyújtott.

Nagyon részletes és talán ettől is szerethető.

A hátsó lökhárító külön érdekes. A Majorette sajátosság, a "nyuszifüles" vonóhorog helyett itt csak egy kis pöcök áll ki a lökhárítóból.

A fentebb linkelt képhez képest látszik, hogy változtattak az alváz feliratain és a 202-ből valamikor 203 lett.

Felújítás: Matchbox MB-75 Ferrari 250 GTL Berlinetta

Lassan már idejét sem tudom, hogy mikor fogtam bele átalakításba. Azt is csak onnan tudom, hogy mikor írtam posztot, hogy vissza tudom keresni. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem ötletek. Csak azok a tervek nehezebben jutnak el a tényleges megvalósításig. Néha azért egy-egy projekt átcsúszik és pár nap múlva készen pihen az asztalomon.

Joe is már megírta párszor, hogy nagyon jó dolog, amikor a Matchbox elővesz egy-egy régebbi öntőformát. Csak az a baj, hogy ritkán nyúlnak ilyen mélyre. Jelen posztunk alanyából sem lett reinkarnáció. Eddig. Bízni szabad!

Öreg csataló

A Matchbox a Berlinettát jelen formájában összesen 4 évig gyártotta, 1965-től 68-ig, majd 69-ben átváltottak a sokküllős kerékről a még mindig gumizott, de teli dísztárcsás verzióra, amit számos más modell is megkapott. Végül még 1970-ben megérte a Transitional érát és megkapta a vékony Superfast kereket. Emellett a zöld színt is elhagyták és megkapta az autentikus piros színt.

Az igazság az, hogy egy kissé elfogult vagyok a modellel kapcsolatban. Részben azért, mert az eredeti is számomra a világ egyik legszebb autója. Részben azért, mert különösen kedvelem a Matchbox gumikerekes éráját is. Ebben pedig egyesül a kettő. Plusz itt már történt egy méretnövekedés, ami miatt bátran oda lehet tenni egy mai Matchbox mellé. Sőt! Talán még picit nagy is. Emellett szerintem borzasztóan jól el vannak találva az arányai. A sárvédők nincsenek átalakítva, hogy a kerekek passzoljanak alá. Szépen be vannak suvasztva a kerékdob mögé. Megvan a finom kis B oszlop is és ami külön öröm, hogy nincsenek hatalmas öntési sorják. Tény, hogy a beltér nem egy mestermű. Kaptunk üléseket meg kormányt, de ez akkor is egy ötven éves játék. Ennél kissé bántóbb, vagy inkább furcsa, hogy kapott vonóhorgot. Lehet, hogy GT autó, de egy 612 Scaligettivel sem vontatnak Yachtot. Persze tudom, ez egy játékautó.

Sajnos a kora miatt elég kifogni egy jó állapotú darabot belőle. Az enyém is elég megviselt volt. A festék nagy darabokban kezdett leválni róla, így inkább felgyorsítottam a dolgot kromofággal. Szerintem már több mint fél éve lemartan, összerakva állt a polcomon, amikor rájöttem, hogy minden eszköz adott a felújítására. És akkor már egy kicsit tovább is mentem.

Az autó színét megtartottam. Nagyon hasonló árnyalatú zöld került rá. Viszont egy kis egyediesítés belefért. Ezért az egészet felpolíroztam- amennyire lehetőségeim engedték- és erre festettem rá üvegfestékkel. Igazából össze kevertem a szezont a fazonnal. Ugyanis hasonló elven festették anno az első Hot Wheelseket. Sőt. Ugyan ezt az elvet használtam a 280SL újraélesztésénél is. Végül csináltam egy kis részletkiemelést elöl, hogy mégse legyen teljesen olyan mint a gyári.

1965. Két évvel előtte készült el az igazi.

Ha belegondolunk olyan, mintha ma mintáznának meg egy 458 Italiát.

Méretben már akkora, mint a kortársak. Ezért is szeretem annyira.

Két parádés autó. Parádésan lekicsinyítve.

Matchbox MB-90 BMW X5 Police (E53)

Megint az a ritka eset állott elő, hogy egy korábbi postot folytatnék onnan, ahol az abbamaradt. Nevezetesen az egyel ezelőttit.

MatchboX5 reloaded

Mint az a nyájas, szemfüles olvasónak feltűnhetett, a BMW X5 négy változatát említettem, de csak hármat tárgyaltam.

Ennek az az oka, hogy legnagyobb meglepetésünkre a Matchbox idén elővette a ládafiából pont azt a rendőrségi X5-öst, amit a fentebb már linkelt postban bemutattam. Csak éppen módosított az öntvényen, nem is kicsit.

Ami mindenképp pozitív, hogy megszüntették a bal kerék, oldalra kilógása típushibát. Viszont ami nem feltétlenül az, hogy az eddigi külön alkatrész fényhíd mostantól egy darab a szélvédővel – ehhez persze át kellett vágni a tetőt. Ez nem feltétlenül rossz hír, mert szerintem nem néz ki rosszul, ugyanakkor azt is jelenti, hogy a fényhíd innentől szükségszerűen azonos színű lesz a szélvédővel. Ezzel viszont már inkább van bajom, ugyanaz, mint a Renault Master mentőnél: régebben sikerült az ilyesmihez olyan színt választani, ami fényhídként emészthető. A sötétszürke szerintem nem az. Értem én, hogy valamit-valamiért, de ha már rendőrautó, amivel az egység sugarú kölk úgyis „nénózni” fog, akkor szerintem a fényhíd színe felülírja a szélvédőét.

Metropolitan Police festésű BMW X5. Igaz, ez már a második generáció az E70.

A jó hír viszont az, hogy tényleg csak ennyi a baja. A motívumhoz, amit ez a 2014-es kiadás visel, meg csak gratulálni tudok! Zseniálisan hozza a brit Metropolitan Police Service – melynek mibenlétével kapcsolatban mindenféle fejtegetést elsunnyognék itt most, tessenek kedves lenni önkiszolgálni az ügyben – festésének hangulatát. Azért csak a hangulatát, mert ügyesen beiktatták a „MBX” szócskát a feliratba – amiről tudjuk, hogy a Matchbox rövidített alakja –, megúszva így a licencelés költségeit. Jópofa húzás, engem megvettek vele.

Végre egy kortárs Matchbox amit megdicsérhetek és ajánlhatok! Lenne jó pár ötletem még, hogy mit kéne elővenni még a ládafiából.

 BMW logó a nóziján! Mikor láttunk ilyet utoljára Matchboxon? Az eleje felvenne még egy kis festéket.

 Remek Met Police festés mimikri!

Hátulja is van ám!

Matchbox MB-59 BMW X5 Police (E53)

Sokszor van úgy, hogy nem tudom mi vezeti a Matchbox döntnökeinek kezét, hogy miért bánnak egy-egy kitűnő modellel úgy ahogy. Azt, amikor egy BMW-t, ami világautónak számít és így mindenhol népszerű tud lenni, nyilvánvalóan sok munkával elkészítenek nagyon szépre és részletesre, majd alig szerepeltetik, azt meg egyenesen fel sem fogom. A történelem ismétli önmagát, az E34-essel is ez történt és állítom, hogy az E53-al is – egészen a közelmúltig.

SAV

Nem, nem azokra a vegyületekre gondolok, melyek a vízmolekuláknak protont adnak át, ezáltal a vizes oldat kémhatását savasabbá teszik, a pH-t csökkentik, hanem arra, ahogy a BMW hívja azt, amit mindenki más SUV-nak, azaz Sports Activity Vehicle. De mielőtt elkezdeném ismételni magam típusismertetés ügyekben – már az alcím is újra felhasznált –, linkelnék ugyanennek a járműnek a Welly által készített feldolgozására. Már csak azért is, mert az is egy klassz darab.

E53 kommerciálé.

MatchboX5

A Matchboxnál a 2000-es kiadású, E53-as X5 története meglehetősen rövid és összesen négy verzióra korlátozódik. A civil verziók 2002-ben debütálnak. A nyitható ajtós verzió (!) egy BMW dealer promó szett része és mint ilyen a legnehezebben beszerezhető.

Nem nyitható ajtókkal 2002-ben mint MB-31 szerepel az USA és a RoW piacokon, 2003-ban pedig mint MB-54, de csak már az RoW régióban. Ebből a variánsból összesen 16 verzió létezik az 1-75 sorozatból valókat, a spéci kiadásokat, különböző multipakkokat is beleszámítva. (Ez úton is jelezném, hogy aki Matchbox ügyekben az 1-75/100/120 szériát „leméjnlájnozza”, az Hot Wheels bérenc!)

2003-ban jön a megkülönböztető jelzést viselő verzió, rögvest a spéci Stars of Cars / Stars of Germany nevű, csak Németországban forgalmazott sorozatban.

A mai post tárgya az, ami végül az 1-75-be 2005-ben kerül be, hogy aztán ott többé sohase bukkanjon fel. A jellegzetes, Hella gyártmányú fényhidat – aminek rögzítéséhez két helyen átlyukasztják a tetőt – viselő kisautó összesen hét változatot számlál.

A negyedik, legfrissebb változatot most ha szabad ne birizgáljuk, azt (nem sokkal) későbbre tartogatnám.

Alulreprezentált

A fentiek alapján ki merem jelenteni, hogy a részletes, szépen kidolgozott – a beltere egyenesen az egyik legjobb, amit valaha a Matchbox elkövetett – járgányról még bőven lehetett volna lehúzni bőröket. Még azt sem tudom elfogadni érvként a kínálatból eltűnés mellett, hogy 2006-ban váltotta a BMW-nél az utóda, az E70-es, mert a kettő annyira hasonlít egymásra, hogy nem is olyan egyszerű megkülönböztetni őket egymástól. (A tavaly debütáló F15 már inkább különbözik, de szerintem az pont a legrútabb a három generáció közül.)

Ha a BWM elfogadta ezt és pár másik pajtikáját – amiket, pontosabban a derivátumaikat szeretnék majd megmutatni itt – mint díler promóciós darabot, akkor az eleve jelent egyfajta minőségi garanciát. Ahhoz, hogy ezt le tudjátok ellenőrizni, egyelőre csak a négyajtós, E46-os, 3-as BMW-t tudom megmutatni civil és rendőrségi verziókban, egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, ötször, hatszor talán pont elég is lesz.

Szóval az X5 remek, egyedül egyetlen helyen tudok belekötni, de ezt is csak úgy, hogy a szakirodalomból tudom, hogy a komplett szériának, ami a 2001-re datált – ez a dátum olvasható az alvázon – szerszámmal készült ez a típushibája: A bal első kereke kilóg a karosszéria alól és minél későbbi kiadású, annál inkább. Ha nem hívják fel rá a figyelmem, biztos fel sem tűnik soha.

Remek kisautó, nagyon tetszik, de egyáltalán nem egy gyakori darab.

(Folyt. Köv.)

 Klassz, részletes, az már csak ennek a verziónak a sajátossága, hogy spóroltak a festékkel az elején-hátulján, pedig volna mit kiemelni. Az előző postból azért hagytam a háttérben a 2014-es Renault Master mentőt, mert meglepően rímelnek egymásra - gyanítom véletlenül - a dekoráció terén.

 A fényhíd nyilvánvalóan Hella gyártmányt mintáz. Részletek itt is, a felnik pedig még egy rendőrautón sem tűnnek túlzásnak.

 Ide is fért volna még festék bőven, de részletekben nincs hiány!

 Ezzel a képpel azért bántam el ilyen rútul, hogy megpróbáljak valamit megmutatni abból, hogy mennyire részletes belül is. Ebből a szögből nagyon jól látszik a típushiba: A bal első kerék kilóg a karosszéria alól, de bármibe lefogadom, hogy tízből pont tízünknek nem tűnt volna ez fel soha.

Matchbox MB-80 Renault Master Ambulance

Teljesen véletlenül alakult így, hogy kevéssel a Majorette Renault Mastere után landolt a Matchbox értelmezése a témában. Remekül szemlélteti, hogy miért fordulunk el egyre inkább – amúgy vérző szívvel – a patinás márkától.

Mert nénózni kell!

A típusról azt a keveset, amit el tudtam mondani, azt olvashatjátok a fentebb említett postban. Már csak azért is érdemes átkattintani oda, mert az ott látható Majorette Renault szerintem kitűnő, pár apróságtól eltekintve. Így ez az olvasmány itt, teljes egészében a kisautóról fog szólni, ami szerintem maga az állatorvosi ló.

A mentőautó alapvetően olyasmi, amit kötelező gyakorlatnak gondolok egy játékautó gyártónál. A Matchbox az éppen aktuális tulajdonosától függetlenül sokfajta ilyet készített, minőségileg az egészen fantasztikustól kezdve, a remeken, kitűnőn és közepesen – no igen, már ott tartok, hogy ezt is egészen elkezdtem megszeretni – át, a durván pocsékokig. Ez utóbbiakból van nekem több díszpéldány is, csak valahogy soha nem visz rá a lélek, hogy elővegyem őket, amikor annyi klassz dolog várja a sorát, hogy ide kerülhessen.

Plasztik

Ami tavaly, mint MB-02 debütált, nagyon tetszett az első képek alapján. Aztán mikor elérhetővé vált és a blisterből kibontva kiderült róla, hogy csak az alváza fém, nagyon elment tőle a kedvem. Pontosítok: kedvünk, mert például Andrew0807 kolléga is ilyeneket használ előszeretettel kerékdonornak. Könyörgöm! Egy kisautó legyen jobbára fémből! Ennek pont ugyanaz a baja, mint a már megénekelt Step Van-nak. Azzal, hogy a Mattel túlnyomóan műanyagból építi a Matchboxokat, azzal öngólt rúg. A gyakran olcsóbb, de mára már legalább olyan minőséget produkáló, ázsiai gyártók sem követik el ezt a hibát és semmilyen kifogással nem tudnak meghatni az amerikaiak ebben az ügyben.

Pedig a csuda vigye, egészen pofás kis darab lenne ez a járgány amúgy. Apróságokba tudok belekötni. Például abba, hogy régebben is meglépték azt, hogy a megkülönböztető jelzések a szélvédő anyagából voltak kialakítva. Ilyenkor a szélvédő kapott valamilyen olyan színt, ami elfogadható volt a megkülönböztető jelzéshez – lásd a fentebb már citált Stretcha Fetchánál. Persze olyan is volt, amikor egyáltalán nem foglalkoztak a villogó fények kialakításával, ami szerintem a legalja az egész mentőjármű kérdésnek. Szóval itt legalább van két fényhíd. Odáig már el sem megyek, hogy a legjobb megoldás az, amit a fényhidas Mercuryknál használtak: A szélvédő külön alkatrész és a megkülönböztető jelzés is, az előbbi és a karosszéria tartja a helyén az utóbbit. Persze ez magasabb költséget is jelent, de ég és föld a kettő.

Örömteli, hogy van részletes beltér, de az roppant fura, hogy az oldalablakok teljes belátást engednek egy mentőautóba. Illet volna ezeket áttetszővé alakítani kétharmad – egyharmad arányban, valahogy úgy mint a... Nos igen... Szóval a Stretcha Fetchánál.

Nagyon-nagyon rossz úton jár a Mattel, ha így folytatja, nem sok jövőt jósolok a márkának. És igen, „senkiháziak kezében van a popszakma”.

 Tulajdonképpen míg kézbe nem vesszük, nem derül ki, hogy műanyagból van. Az orra kifejezetten sivár festetlenül.

 Tulajdonképpen a festése tetszik, csak a nagy, teljesen átlátszó panorámaablakok furák egy mentőkocsin. A beltere amúgy szép részletes, de megmutatni azt nem tudom. Próbáltam pedig.

 Legalább van fényhídja.

 Legalább még illesztési hibája is van.

Matchbox Mercury Park Lane Police (Lightbar) Superfast Halley's Comet

A Mercury szappanopera utolsó része már oly távolságban van, hogy megkockáztatom a következő epizódot. Mára egy olyan darabot tartogatok, ami tulajdonképpen nagyon viccesnek tartok, de nem merném ráfogni, hogy jó. Előzmények ügyében javasolnám még a Bubba-Gump ráklistát. (Az iniciálé forrása: Matchbox Cars Wiki)

A Halley-üstökös

A Wikipédia szerint a „Halley-üstökös (hivatalos nevén 1P/Halley) a Kuiper-övből származó rövid periódusú üstökösök legismertebb és legfényesebb példánya. Nevét Edmond Halley angol csillagászról kapta, aki kiszámította pályáját, elsőként a periodikus üstökösök közül (innen az 1/P szám). Keringési periódusa 76 év, legutoljára 1986-ban járt Földközelben, így legközelebb 2061-ben fog visszatérni.”

Valóban, 1986 táján tényleg a csapból is a Halley folyt, nem csoda, ez olyan égi látványosság, amit jellemzően életében egyszer láthat az ember. 14 éves voltam, mégis elevenen él bennem, hogy még a Neotroll Família is előjött egy alkotással az égi jelenségről. Nehezen hevertem ki a művet, ha lemaradtatok volna róla, akkor engedjétek meg nekem, hogy gondoskodjak arról, hogy nektek se legyen jobb!

Várom a kommentekben, hogy ki, hány másodpercen keresztül élvezte a Neotroll Família művét!

A feldobott labda

Az akkoriban már az Universal Toys és Mr. David Yeh kezében lévő Matchbox-nál nem hagyták ki, hogy ráraboljanak a témára – naná, nem kellett senkinek licencdíjat fizetni. 1985-1986 közt rukkoltak elő egy háromdarabos, Halley-tematikus Superfast sorozattal. Értelemszerűen ez áll a mai post tárgyából, egy Chevy Pro Stocker-ből, és egy Pontiac Firebird SE-ből. Nem magyaráznám túl a dolgot, mert a trió megtekinthető itt a szomszédban, az Addiktológus kollégáknál.

A téma mindhármon ugyanaz: A fekete fényezésen elől egy emblémaszerűség, két oldalt csillagok előtt pedig egy vidám üstökös motívum, a kerekek pedig azok, amit a Matchbox Keréktudomány mint „starburst” emleget. (Na ez őrülten vékony jég! Értem én, hogy „csillagkitörés”, de pont az ilyen pofonegyszerű, nyilvánvaló és nehezen félreérthető angol kifejezésekről szokott kiderülni, hogy igazából azt jelenti, hogy „kék levelű sápi tátikavirág”. Szóval nem mennék bele a név fejtegetésébe, mert nem dörrenteném le a kapitális bakot.)

Az az igazság, hogy szerintem a Halley motívum nem vicces, hanem röhejes. A politikailag korrekt véleményem róla, hogy inkább tűnik egy vidám kísértetnek, mint másnak. A politikailag egyáltalán nem korrekt, ellenben őszinte álláspontom, hogy ez bizony nem más, mint nagyon jókedvű szaporítóanyag.

Az, hogy beszereztem ezt a darabot, tulajdonképpen szembe megy minden elvemmel, csak a Mercury Park Lane-ekkel kapcsolatos vonzódásom okán vásároltam meg.

 Az alváz és ezzel a frontend is fekete.

 A motívum szerintem inkább röhejes, mintsem vicces. Hogy mire hasonlít, azt meg már leírtam fentebb.

 Hogy ez a holmi így mit ad ki a megkülönböztető jelzéssel, azt passzolnám. Üstökös-őrség?

 3-as csomagban így néztek ki. (Kép: Lamely Group)

Matchboxon kívüliek: Welly - 2001 Chevrolet Impala

Az előző, Matchbox Chevy Impala post után – senki sem számít a Spanyol Inkvizícióra! – mi következhet? Egy újabb Chevrolet Impala! Ezúttal a Wellytől, 37 évvel későbbről, és öt generációval odébbról!

A tökéletes álca

A 2000-es modellévben dobja piacra a GM az Impala nyolcadik generációját – jelenleg amúgy a tizediknél tartunk. A nyolcadik Impala, már nagyon nem az az Impala ami a típus addig volt. Persze még mindig jó nagy tepsi, úgy fél számmal kisebb, mint a szintén full size kategóriában induló Ford Crown Victoria, vagy mint a hetedik generációs Impala édes testvérének tekinthető, negyedik generációs, gömbölyű Chevrolet Caprice – az előbbi az utóbbi nagyobb teljesítményű változata amúgy.

Ez már bizony elől hajt! A hátsó kerekek meghajtása annyira magától értetődő tulajdonsága a nagy, amerikai tepsiknek, hogy az előző postban meg sem említettem, mert hát a nap keleten kél, nyugaton nyugszik, a tűz éget, a víz nedves, az amcsi batárok meg elől zörögnek, hátul kaparnak. Hát ez nem! Ez a kicsivel 5 méternél is hosszabb bálna bizony elől zörög és ott is kapar.

2001 Chevy Impala robbantott ábra (Kép: Conceptcarz.com)

Na de mi zörög ott elől? V6. Úgy bizony! Vagy 3,4 literes, vagy 3,8-as de „csak” V6. Nincs V8! A típus történetében először. A 3,4 literest 180 lóerőre taksálják, a 3,8-ast 200-ra. 2004-ben az Impala SS, 3,8-as blokkja feltöltőt kap és ezzel a teljesítménye 240 pacira ugrik, de az is csak automataváltóval rendelhető. Érdekesség, hogy az autót csak és kizárólag a GM kanadai üzemében gyártották, úgyhogy ez az amerikai, ez bizony kanadai!

A helyzet az, hogy a blogon szereplő kisautók eredetijeinek többségével ellentétben én vezettem Impalát valamikor a 2000-es évek elején, így saját tapasztalatokról is be tudok számolni vele kapcsolatban. De mivel ezt már megtettem korábban ugyanennek az Impala generációnak a Matchbox-féle, tűzoltó parancsnoki autójával kapcsolatban, elegánsan átkötnék e helyütt arra postra, hiszen a folytatásban a Welly értelmezését hasonlítani fogom a Matchboxhoz. Az alcím magyarázata szintén ott található.

Impalák egymást közt. A baloldali amúgy pont 1964-es, mint az előző post taxija.

Egy másik szint

Az igazság az, hogy játékautó fronton az előbb citált Matchbox termékkel is teljesen elégedett vagyok – bár ha kicsit vékonyabb lenne a festés, többet adna ki. A sokkal kevésbé kékvérűnek számító márka, a Welly azonban túlteljesíti a tervet. Az 1:6x közeli méretarányban olyan részletességre törekedtek, ami sokkal inkább az 1:43, vagy még inkább az 1:24-re jellemző. Nagyon elégedett vagyok vele, ami az apró részletességet illeti, akár belül, akár kívül. Nem spóroltak a világítótestek kiemelésével, az apró logókkal és a feliratokkal sem. Ellenben az öntési minőség közel sem tökéletes. Nem kezdeném el őket látványosan, nekifutásból rugdalni, egyrészt mert játékautó árban ez még mindig remek ár-érték arányt ad ki, másrészt a Mattel termékek mostanában pont ilyenek, sőt.

Nyilván nekem ez az autó azért érdekes, mert vezettem ilyet és tetszik is, miközben készséggel beismerem, hogy ez a forma maga az ásító unalom. Ha járőrautó lenne, mondjuk NYPD festéssel, biztos sokkal izgalmasabb lenne – hiszen használták ezt az évjáratot, bár mára már kikoptak a szolgálatból –, de így meg kitűnő civil rendőrautót lehet belelátni, nemde?

 Teljesen más szintet képvisel részletességben, mint a Matchbox. Viszont minőségben hagy némi kívánnivalót maga után. A fényképezőgép amúgy felnagyítja az öntési hibákat, a valóságban nem ilyen vészes.

 Részletes, na. Simán belelátom a civil rendőrautót. Ezért került ilyen környezetbe.

 Azért tettem ennyire tönkre a képet, hogy valamit sejtessek a beltérből, ami szintén részletes.

 Hátul sem spóroltak a festékkel és ez jó.

Matchbox MB-20 Chevrolet Impala Taxi Cab

Az előző, színtisztán profilon kívüli, LEGO post okozta sokkot csak és kizárólag egy klasszikus, minden porcikájában kitűnő, a regular wheel érából való Matchboxszal tudom tompítani. Hozzá egy igazán kitűnővel!

Az antilop

A General Motors, Chevrolet divíziója 1958-as modellévben mutatja be új, teljes méretű szedánját az Impalát. A dél-afrikai antilopfajta első generációja mindössze egyetlen modellévet ér meg, hogy már a következő évben kövesse azt a második generáció, ami ismét csak egyetlen gyártási évet ér meg. Az első széria most hidegen hagy bennünket – nem mintha nem lenne vonzó –, csak pusztán kisautózási szempontból. A második létezik klasszikus Matchboxként, de sajnos ilyenem – még legalábbis – nincs, tehát megint kimarad. A harmadik viszont már annál izgalmasabb, hiszen ebbe tartozik mai postunk tárgya is. (Kezdőkép: Nőstény impala. Forrás: Wikipédia)

Az 1961-1964 között regnáló, harmadik Impala generációjával úgy vagyok, mint a Ford Mustang első generációjával. Bár a Mustangszexualitás az 1964-1973 között készült, megjelenésében gyakran markánsan eltérő verziókat mind első generációsnak tekinti, nekem nehezemre esik ezt elfogadni, mert annyira nagy a megjelenésbéli különbség és szó sincs róla, hogy mind tetszene. Az Impala ugyanezt produkálja, csak mindössze négy év alatt. A legelső verzió megjelenésében még bőven emlékeztet az előző generációra, kicsit olyan, mintha a Jetson Családból gurult volna ki, buboréktetővel és vezérsíkokkal, az utolsó, azaz a negyedik, mintha egy teljesen másik autó lenne, letisztult, már-már dobozszerű. Szeretem a dobozautókat, nekem ez tetszik mind közül a legjobban.

A Chevy Impala a középosztálynak szánt családi autó, az apa+anya+2 gyerek+kutya kombó számára. A felszereltségi szint legalján áll, felette az amúgy mechanikusan szög ugyanolyan Bel Air és Biscayne trónol. Ami pedig a benne használatos technológiát illeti, nos ugyanaz, mint az összes amerikai nagyvas úgy egészen úgy nagyjából napjainkig, amikor a csatahajó, mint autóméreti osztály kezd a tengerentúlon is kimúlni. A motorokínálat a 3,6 literes sorhatossal kezdődik és a 4,6-, 5,4-, 6,7 literes V8-asokkal folytatódik – illetve egyetlen évben de rendelhető volt 7 literes V8-as blokk is. Váltó téren három és négysebességes manuálissal és kétsebességes automatával volt rendelhető.

 Az 1964-es, teljes méretű Chevyk katalógusa. Ebből világosan kiderül, hogy a Matchbox egy Super Sport Sedan. Érdekes, hogy azt gondolták, hogy a B-oszlop elegánsabb, hiszen a Bel Air és Biscayne modellek mind ilyenek. Ma azt gondolom ez pont fordítva van.

Apropó motorok! 1962-ben a sikere csúcsán lévő Beach Boys kiadja a „Surfin Safari” című kislemezét, aminek a b-oldalán megjelenik a „409” című dal, ami a GM, legnagyobb hengerűrtartalmú, azaz 409 köbhüvelykes (6,7 literes) V8-as blokkjáról szól. Az nyilvánvaló, hogyha a Beach Boys akkor kirukkol egy dallal, aminek csak annyi a szövege, hogy – mittudomén – Biopon, akkor az is siker lesz. A 409 hááát... jellemzően a felejthető kategóriában indul – mondom ezt úgy, hogy én tulajdonképpen bírom őket –, de a dal a Chevyk ikonikus nótájává válik. Azt meg még csak találgatni sem merem, hogy mi volt előbb, a tojás, vagy a kotlós – már ha értitek mire gondolok.

Nem merném azt állítani, hogy ez a legjobb Beach Boys dal, de kétségkívül sokat használt az autó imidzsének. Az alá vágott videó meg rengeteg Chevyt tartalmaz.

Hé, taxi!

A sárga, taxi egyenruhába bújtatott Impala 1965-1968 között szerepel az 1-75 sorozatban. Érdekessége, hogy az első évében még a fentebb már említett, második generációs Impala is ott tanyázik a sorban, de az MB-57-nek az az utolsó éve.

A taxiságát egyetlen, a géptetőre írt piros felirat hivatott tudatni, szabadjelzője, vagy más, efféle úri hívság nincs rajta. Cserébe viszont a kortárs Matchboxokra jellemzően részletes. Nem tudok belekötni, minden apró felirat, dekorcsík, bisz és a másik hárombetűs a helyén, a farán ott a dupla hármas, jethajtómű világítótest együttes és persze az elmaradhatatlan vonóhorog is. Remek, tényleg remek!

Kifejezetten az apróbb Matchboxok közül való, hogyha a léptékét tekintjük, hiszen mindössze 1:72 a méretaránya, de ez azért nem fog feltűnni a kortársaihoz képest, mert az eredeti autó egy iszonyatos csatabárka. Az elnagyolt beltérért kárpótol az abban szolgálatot teljesítő sofőr.

Ami a változatokat illeti, szürke és fekete kerekű verziók ismertek, beltérből pedig fehér és piros a két előforduló változat, de az utóbbi csak fekete kerékhez tartozhat. Ezen kívül a sárga különböző árnyalatait is megkülönböztetik, de ez a már sokat emlegetett, „festékkeverő János alkoholszintje mennyire befolyásolta a látását” verziók ügye. Erről pont ennyiszer leírtam már, hogy az, hogyha egymás mellé teszünk két tucat, pont ugyanolyan kisautót és akkor látszik, hogy némileg eltérnek, az engem teljesen hidegen hagy.

Ár kérdésekbe nem szeretek belemenni, mert egyrészt minden annyit ér, amit a vásárló kifizet érte, másfelől egyszerűen már csak a kora miatt sem tud olcsó lenni és akkor azt hiszem ki is tárgyaltuk a kérdést. Ugyanakkor ez a konkrét példány még mindig olcsóbb volt, mint egy üveg minőséginek tekinthető égetett szesz – ami csak és kizárólag Rájen kolléga jó szívének köszönhető – amúgy a makulátlan és dobozos példányok ára versenyben van egy csomó hasonló tárgyéval a Tau Ceti mielőbbi eléréséért.

Nagyon rég óta vágytam rá, és nem csalatkoztam benne, klassz ez!

 Nem vitték túlzásba a taxisítását. Ma már nagyon gyengének éreznék egy ilyen megoldást. Ellenben a részletekért oda vagyok! Az a frontend!

 A hátulján vegyük csak észre az Impala feliratot! Amúgy meglehetősen kicsi ez a Matchbox, a hagyományosan használt háttereimben nem is mutatott jól.

Eredetiben ez ilyen. Ugye, hogy jó ez a kis gyösz? (Fotó: Lowridermagazine.com)

 A korszak elmaradhatatlan akszesszoárja a vonóhorog!

A beltér ugyan elnagyolt, de van sofőr.