Az teljesen nyilvánvaló, hogy a „Britek Legjobbjai” sorozatból nem maradhat ki a londoni emeletes busz. A Matchboxnál a történelme okán amúgy is kötelező gyakorlat ez. Ikarus256 kolléga lelkesen celebrálja is különböző, régebben megjelent darabokat
a hetvenes és
a nyolcvanas évekből is – nem hiába, a név kötelez. (Mi több a Matchbox Memories
korai napjaiban is felbukkant itt egy ilyen, amin hamar túladtam. Úgy tudom ez a konkrét darab eladó sorban van, ha valakit érdekel, szívesen megadom a fellelhetőségét.) Amúgy azt hiszem, hogy akik hozzám hasonlóan a hetvenes években voltak gyerekek, azoknak a gyerekkori gyűjteményében biztos volt valamilyen emeletes busz, mert az apukák valami olyasmit láttak benne, amit mi gyerekek nem. Én konkrétan sohasem szerettem – nekem is volt –, de hát ízlések és pofonok mint tudjuk különböznek.
AEC Routemaster
Az AEC egy angliai járműgyártó cég volt, mely 1912-től működött. Buszokat és teherautókat építettek. A rövidítés az Associated Equipment Company nevet takarja, de így nagyjából sohasem hívták a céget, csak a rövid nevén emlegették. A cég több másik, kisebb céget is bekebelezett, többek között 1948-ban a
Thorneycroft Antar nevű fantasztikus szörnyeteget gyártót is, így a nevét ACV-re változtatta (Associated Commercial Vehicles), de a járművek nevében megmaradt a jól ismert AEC. 1962-ben aztán őt is bekebelezte valaki, a Leyland Motors. 1977-ben az AEC név végleg eltünt a haszongépjárművekről, majd 1979-ben az akkor már British Leylandnak hívott cég is lehúzta a redőnyt.
1954-et írtak akkor, amikor az akkor még virágzó ACV-nél megépítették az első AEC Routemaster prototípust. A jármű alapvetően orrmotoros és hátsó nyitott platformmal bír és csak kis számú változata készül, össz-vissz hatféle, attól függően, hogy hol vannak és milyenek az ajtajai, illetve milyen hosszú. Sorozatgyártásba 1958-ban kerül, miután a gyártó legnagyobb vásárlója a London Transport – a mi BKV-nk ottani megfelelője, bár szerintem ezt nem volt nehéz kitalálni – 1956-tól kezdődően tesztelte, majd bevezette a flottájába. A Routemaster egészen 2005-ig teljesített szolgálatot – ezzel túlélve olyan típusokat is, melyeket eredetileg a leváltására szántak – de mind a mai napig két vonalon is munkában állnak Londonban, mint nosztalgiabuszok.
Az ACV a Routemastert már eleve a London Transporttal együttműködve fejlesztette ki, amely aztán közel az összes, újonnan a gyárból kikerült busz vásárlója lett. Kis számban, de az azóta már nem létező British European Airways (BEA) légitársaság és a Northern General Transport Company is vásárolt ilyen buszokat közvetlenül a gyárból, melyből összesen 2876 készült.
Ami minket a változatai közül a legjobban érdekel, az az alapkivitel, a 8,4 méter hosszú, 4,4 méter magas és 2,4 méter széles RM, hiszen a Matchboxnál ezt mintázták meg. Ez fajtájának a leggyakoribb tagja, összesen 2120 készült belőle. 64 ülőhelye és 9,6/9,8 literes, hathengeres dízelmotorja volt, melynek 115 lónyi ereje lényegesen könnyebben vitte az üresen 7,5-, utasokkal tele pedig 11 tonnás járművet, mint elődjei. Én a magam részéről még annyit hozzátennék, hogy a Routemaster bizonyos szempontból alacsony padlós busznak is tekinthető, mert a hátsó „peronja” nagyjából bokamagasságban van, tehát a járdáról tényleg csak át kell lépni rá. (Az emeletre vezető, nem tudom hány, állati meredek lépcsőtől most tekintsünk el.)
A Routemaster a maga idejében műszakilag több szempontból is forradalminak számított. Az építéséhez sok alumíniumot használtak, melytől lényegesen könnyebb lett, mint a korabeli konkurensei, független kerékfelfüggesztése volt elől, négyfokozatú automata váltója, hidraulikus-rásegítős fékei, és rásegítéses kormánya.
A londoni buszok színe alapvetően élénkpiros, de a Routmasterekből zöld példányok is futottak a London Transport „vidéki divízióinál”. Ezen kívül speciális fényezésű példányok is rótták az utakat, de ezekre majd később, az ilyen Matchboxoknál térnék ki részletesen.
Routemaster a Matchboxnál
Egy alapvetően brit cégnél az lenne a fura, ha nem mintáztak volna meg emeletes buszt. A Routemaster sem egyszer került terítékre. (
Más, korábbi „csőrös” emeletes is volt a kínálatban,
két fajta is, mint ahogy az az előző linkekből látszik is – hála Arehnek. Mivel eléggé elnagyolt, szinte lehetetlen megmondani, hogy az AEC Regent III RT, vagy a Leyland Titan szolgáltatta a mintát, mert mindkettőre eléggé hasonlít, de konkrét típus egyiknél sincs feltüntetve.) Először 1960-tól 1964-ig képviselteti magát az 1-75 sorban, mint
MB-05. Ez a verzió is szép részletes, de nincs belső tere, ami az emelet és a rá vezető lépcső miatt eléggé kiábrándító. 1965-től 1968-ig már újabb verzió jelenik meg, szintén
MB-05 sorszámmal. Az öntvény egyértelműen más, de a legszembetűnőbb különbség a műanyagból kialakított belső tér.
Itt ugranunk kell egy „picit” az időben, egészen 2007-ig. Mint
MB-34 jelenik meg egy teljesen új Routemaster értelmezés, ez úttal kékben. Hogy a szín mennyire autentikus, azt nem tudnám megmondani, de gyanítom, hogy Londonban leginkább semennyire,
más városban azonban igen, csak éppen nem jellemző. Ugyanakkor az elején (nehezen)olvasható végállomásjelzés – a
Tottenham Court Road Station metróállomás – Londonra utal, bár az ötös busz nem áll meg itt. (Pusztán a történeti hűség kedvéért:
ebben az évben is volt BoB verzió belőle.) 2008-ban az 1-75 sorban már aranyszínű és
MB-53-as számot kap, ami annyiban oké, hogy volt aranyszínűre festett Routemaster RM a London Transport flottájában. Ez 2002-ben volt, amikor őfelsége Erzsébet a trónra lépésének ötvenedik évfordulóját ülte. 3 ilyen és 12 RML (hosszított, 9,1 méteres) változatot öltöztettek aranyba. Amiben viszont egyáltalán nem oké, hogy ugyanebben az évben lehúztak egy újabb bőrt is a típusról. Úgy van, e post tárgyát, a zöld, 2008-as Best of British verziót.
Nem mondok vele újat, hogy alapvetően eléggé kritikusan kezelem a különböző spéci, ezért drágább kiadásokat. Sajnos ez esetben sem látom, hogy mi az a plusz – a mellékelt papírdobozt leszámítva – amiért a magasabb árat fizetjük. Az oldalán persze ott egy reklámcsík, mely
a festői Buckinghamsire-ben elterülő, High Wycombe-ba hívogat ottlakás és meglátogatás céljából. Ezen kívül aztán semmi. Még a világítótesteket, vagy a hűtőrácsot sem sikerült kifesteni, szóval zéró extra jár a magasabb árhoz. Ezen kívül a színválasztás is hibás. Addig rendben van, hogy mint ahogy fentebb említettem, a London Transport agglomerációba járó flottája tényleg zöld volt. (High Wycombe pedig Londontól nyugatra terül el.) Viszont Routemaster RM nem volt ebben a flottában, csak RML (hosszított változat, könnyű megismerni
a középütt betoldott kisméretű ablakokról), RCL („coach” /kb. távolsági busz verzió/, szintén hosszított és nem nyitott fellépős, hanem
harmonikaajtós zárt felépítményű, elől dupla fényszórókkal) és RMC (mint az előző, csak ez nem hosszított,
de szintén dupla fényszórós és harmonikaajtós).
A 2008-as, BoB szériás Routemaster amolyan felemás darab. Egyrészt szeretem a részletessége és a kivitele miatt. Másrészt nem szeretem, mert a kerekei túl nagyok, ezért az egész hasmagassága lényegesen fentebb van, mint az eredetin, valamint nem látom benne azt a pluszt, ami megéri a BoB magasabb árát.
Matchbox 2008 Best of British: MB-10 Routemaster Bus, NRFB.
Sok extrát nem kapunk a BoB verzióval. Az apróbb részleteket nem festették ki.
A zöld szín nem teljesen légből kapott, de ez, a leggyakoribb Routemaster változat nem viselte.
A kerekek túlságosan is nagyok a buszhoz képest, ezért a hátsó "peron"...
... nincs olyan közel a földhöz, mint az eredetin.
Egy videó rengeteg Routemasterrel és más típusú londoni emeletessel.
Így muzsikál a 9,8 literes Leyland hathengeres.
