A mai postban egy olyan autóról olvashattok, ami annak ellenére hogy több szempontból is mérföldkő az amerikai autók történetében, számos ezekért rajongó sem ismeri különösebben azon túl, hogy „volt ilyen” – pedig több filmben is (mellék)szerepelt.
A Hornet, amelyet az 1951-es modellévre mutattak be, a Hudson „step-down” (lépcsős) kialakításán alapult, amelyet először az 1948-as modellévben láthattunk a Commodore-on. Az önhordó karosszéria (unibody) rendszertől eltérően, ez a kialakítás nem olvasztotta össze teljesen a karosszériát és az alvázkeretet egyetlen szerkezetté, hanem a padlólemez lábtereit lejjebb süllyesztették, a kocsi alvázsínjei közé, amelyeket pedig körbefuttattak rajtuk – ahelyett, hogy egy hagyományos padló lett volna, egyenes létrás alváz sínjeinek tetején ülve. Ez egy olyan karosszéria az alvázon (body-on-frame) kialakítás, amelyet később szélesebb körben is átvettek, és keretvázként (perimeter frame) vált ismertté. Így aztán „le kellett lépni” egy Hudsonba. A lépcsős alváz és karosszéria azt jelentette, hogy a kortársainál jelentősen alacsonyabban volt a súlypontja. Egyszerre volt funkcionális és stílusos. Az autó nemcsak jól kezelhető volt, hanem pazar utazást biztosított hat utasának is. Az alacsonyan fekvő, áramvonalas megjelenésnek – amelyet „ponton” stílusnak is neveznek – volt egyfajta letisztultsága is, amelyet a szinte teljesen zárt hátsó kerekek még jobban kihangsúlyoztak. Igen, ez ugyanaz a ponton amit ugyanebben az időben a tengeren innen a Mercedes-Benz 180-asok képviseltek. (Ponton témában ajánlom alecwolf, egészen kiemelkedő, sajnos 2013 óta szunnyadó Autótörténelem blogján megjelent írását!)
A negyvenes évek végén, az ötvenesek elején az amerikai autók azt a korszakot élték, amikor a különböző gyártók, különböző típusai annyira egy kaptafára készültek, hogy én biztosan nem tudnám megmondani, hogy mi ütött el, ha az életemre törne egy ebből az érából – és nem csak azért, mert halott lennék. Egészen biztos vagyok benne, hogy az amerikai autók rajongói tudnának kezdeni mondatot úgy, hogy „Á, hiszen pont úgy néz ki, mint a(z) x!”, ahol az „x” lehetne bármi a három nagy – Ford, GM, Chrysler – kínálatából. A Hornet azonban – a fentebb vázolt okokból – mélyebben ül, mint a konkurensei, illetve a hátsó, burkolt kerekei a különös ismertetőjegye. Hogy mennyire elegáns autónak számított, azt jól példázza, hogy nem véletlenül szerepel a Hornet elődje a Commodore a „Miss Daisy sofőrje” című filmben, mint a gazdag gyártulajdonos anyukájának, sofőrös limuzinja. (Nem mellékesen remek film, ajánlom azoknak, akik esetleg nem ismerik.) Egyébként ez az a modell, amin a lépcsős alváz kialakítás debütál. Sem a Commodore, sem a Hornet nem volt tömegmodell, ami egyszerre jelentett egyfajta presztízst, de lett a gyártó végzete is – az AMC történetét kapirgáltuk is a közelmúltban az AMC Javelin AMX kapcsán.
A típus versenysikerei előtt az első Verdák rajzfilm, „Hudson Dokija” tiszteleg. (Nem mellékesen remek film, ajánlom azoknak, akik esetleg nem ismerik.)










































