A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MB-25. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MB-25. Összes bejegyzés megjelenítése

2025/05/10

Matchbox MB-25 Audi Quattro – UPDATE

Olvasnivalónak rövid, de annál érdekesebb post lesz ez a mai, melynek a mottója: Az ördög a részletekben lakik!

Haladjunk logikai sorrendben annak kapcsán, hogy mi történt korábban! Az ódám minden idők legmenőbb Audijához itt olvasható az 1984-es Sport Quattro, 2022-es Hot Wheels feldolgozása kapcsán. A Matchbox változatokból ebben a 19 éves (!) postban láthatjátok az 1982/83-as premiermodellt (első kép), az 1984-es második változatot (második kép), illetve az 1986-1988 közt regnáló harmadikat (harmadik kép). Ebben a postban pedig az 1-75 sorban ötödik, 1989-es kiadást.

A felületes szemlélő számára a jelen bejegyzésben látható autó, mindössze egy a második 1-75 sorozatos verzióból egy szép állapotú, bontott dobozos példány. Nem is tévedhetnénk nagyobbat! Akár kvíznek is feladhatnám, hogy „fedezd fel az eltérést”, de nem leszek gonosz. Egészen pontosan tudhatjuk, hogy jelen bejegyzés sztárja egy 1985-ös, „két és feledik” változat, mert egy apró részlet hiányzik róla: A Pirelli emblémák a tetőről, illetve a hátsó kerék előtti Recaro felirat felettről! Ezek nélkül csak ebben az évben készült, mint ahogy velük csak 1984-ben.

Első lámpák a szélvédő anyagából, hűtőrács a beltéréből. #regenmindenjobbvolt

Itt már látszik, hogy mi nem látszik, amitől ez az 1985-ös változat. Nincs Pirelli felirat a szélvédő felett a tetőn,...

...illetve a Recaro felirat felett az oldalán.

A barna részleteket sohasem szerettem, feketében jobban tetszene.

Amikor a Matchboxnál még jól használták a műanyagot. #regenmindenjobbvolt

A legtöbb ilyen Matchbox Quattrón megfigyelhető, hogy mintha "túl sok volna a festék" a feliratokon.

"Szia dobozos!"

2024/09/11

Matchbox MB-25 Superfast BMW Z3 2006

Az a ritka helyzet állott elő, hogy a blogon megjelenő járművek zömével ellentétben vezettem ilyen BMW-t amikor még új volt, ezért első kézből is vannak vele tapasztalataim.

Csajos autó”
Ez volt a benyomásom róla. Megy mint az istennyila – valamelyik sorhatost próbáltam, de meg nem mondom már, hogy melyiket. Nagyon érdekes vonalú autó – a kupét vezettem nem a roadstert –, és nem véletlenül kapott a különböző nyelvterületeken olyan neveket, hogy „kenyereskocsi”, „bohóc- / sportcipő”. De az én 187 centimhez és 100 körüli kilómhoz kicsi és szűk, tapasztalatom szerint inkább női termethez ideális, ezért könyveltem el úgy, mint „csajos autót”, de csak és kizárólag a dimenziói miatt. A teljesítmény, a sperrdifi, a hátsókerék hajtás nem feltétlenül nem plázacica-mobilt sugall.

Sturcz Tóni tisztességes használt tesztet jegyez a TotalCar-on, ajánlom fogyasztani. Én az 1996-os, német katalógust tudom hozzátenni.









Nem az első öntvény

1997 és 2001 közt a Matchbox már készített Z3 roadstert, melyet az különböztet meg ettől a 2002 és 2007 közt futó öntvénytől, hogy annak a szélvédője oldalsó háromszögablakokat is kapott. Az talán akkurátusabban hozza az eredetit, ez talán vagányabb. Az első lökhárítójuk is jelentősen eltér.

Jelen bejegyzés tárgya csak 2004-ben maradt ki a kínálatból, de csak 2002-ben (MB-74) és 2003-ban (MB-39) szerepelt az 1-xxx sorban. Az összes többi verzió spéci kiadás, BMW dealer szett (!), vagy valamiféle készlet része.

Ennek a második öntvénynek is vannak verziói! Jelen post tárgya 2006-ban jelent meg a Superfast sorozatban. Az érdekes az, hogy kétszer is, sárga, illetve sötétszürke színben, de mindkettő MB-25 szám alatt futott. Ez a két változat az, amely nyitható ajtókat kapott!

Nagyon szép, részletes modell, sok kiemelt részlettel és igényes utastérrel, melyben a kormánykerék sem csak egy pizza nyélen. #regenmindenjobbvolt

NRFB

Jól látszik, hogy nyithatóak az ajtajai - kicsit csálén állnak. Csak a 2006-os Superfast verzióké nincs "lefalazva".

2023/10/25

Matchbox MB-25 Road Stripe King

A 2021-es évből nem csak a Poop King volt az egyetlen, amit beszereztem a Matchbox úgymond "saját márkás" teherautó kínálatából. Az évben debütált a Road Stripe King is, aminek a funkcióját itt is elárulja a neve, vagyis arra készült, hogy különféle vonalakat fessenek vele az útburkolatokra.

A King sorozat járműveire való összes jellemző itt is megfigyelhető, de "platóssága" miatt leginkább a mobilbudi fuvarozóra hasonlít a leginkább. A festékszóró alkalmatosságok érhető módon kicsit robusztusra sikeredtek, de ezt leszámítva egy igencsak részletgazdag plató kialakítást kapunk. Körülbelül itt meg is állna a történet, ugorhatnánk a képekre, de van egy kis csavar a kisautóval, ugyanis tényleg alkalmas arra, hogy vonalakat "fessünk" vele a talajra. A felépítmény közepén van egy nagy tartály, ami tulajdonképpen üres, sőt, alja sincs. Ez arra szolgál, hogy egy ceruzát/filcet/tollat beletegyünk, és így tologatás közben rajzolhatunk is vele. Megemelem a kalapom a Matchbox előtt, bárki is volt, akinek ez eszébe jutott, nagyon jól tette, hogy nem tartotta magában. Egy korlátozottan használható kisautóból így csináltak egy igazi játékszert.

A jól ismert arc egy újabb verziója
Elöl és hátul is útfestésre való alkalmatosságot kapott
Részletgazdagságára nem lehet panasz, jó látszik a festésért felelős kolléga munkahelye is
Egy feneketlen tartály is van a platón
Aszimmetrikus a két oldala
Csalóka a kép, nem csálé a hátulja
Lyukas
Így húzhatunk vele vonalakat tologatás közben
Matchbox MB-25 Road Stripe King - 2021
Nem tudom milyen elv mentén kap némelyik Matchbox ilyen extra védelmet

2022/10/28

Matchbox MB-25 Chevrolet Ambulance

Valamikor réges-régen merengtem afelett, hogy micsoda szörnyű gyerekkorom volt nekem, mert soha nem volt normális mentőautó a flottámban. A Binzre, meg amit most ebben a postban láthattok ácsingóztam nagyon.

Titokban Chevy
Nevesítve sohasem volt, a „csokornyakkendő emblémát” sem viseli a hűtőrácsán, de a vak is látja, hogy ehhez a kisautóhoz Chevrolet mentőről vettek mintát. Természetesen nem a General Motors készített mentőket, hanem felépítmény-építők dolgoztak Chevy alapokon. Így műszaki adatok citálása lehetetlen. Most jön az a bizonyos: DE!

1977-es Chevrolet mentőautó(k, mert ami mögötte áll, szerintem az is az). Autentikus a Matchbox feldolgozás. (Kép: Bel Air Volunteer Fire Company, Bel Air, Maryland)

Rendelkezésünkre áll a Chevrolet pickupok katalógusa abból az évből, amikor a (Chevy) Ambulance első változata napvilágot látott, azaz 1977-ből. Ez nyújt némi támpontot a szóba jöhető hajtásláncokkal kapcsolatban. Azonban a GM-nél létező COPO (Central Office Production Order – Központi Irodai Gyártási Megrendelés) program lehetőséget nyújtott speciális megrendelések leadására. Nagyjából bármire, ami fizikailag elképzelhető volt, ezért volt lehetséges a 60-as években a Chevy kereskedőknek bivalyerős izomautókat legyártatni, amik egyébként nem szerepeltek a katalógusban. A programot azonban eredetileg olyan speciális megrendelőknek találták ki, pont mint a felépítménygyártók, rendőrségek, tűzoltóságok, hadsereg és a többi, a kereskedők kiskapunak használták azt. Szóval végképp ne akadjatok fel olyasmin, hogy kétajtós fülkével nincs ilyen hosszúságú alváz, mint ami akár a Matchbox arányait, akár a fenti illusztrációként szolgáló mentőautó arányait kiadná.

 






 








22 év (kis csalással)
Az első Ambulance verzió 1978-ban debütál, mint MB-41. Ekkor még szerepel az alvázán ez a szám, illetve a „Made in England” felirat. 1982-ig hat változata készül ezzel, amikor is a Lesney csődöt jelent. A tulajdonosváltás szükségszerűen változtatásokat hoz magával: lekerül a SuperFast logó, a helyére egy nagy Matchbox embléma kerül, a gyártó a Matchbox International LTD lesz, a gyártás helye meg az az ázsiai ország ahol készül.

Tehát a második kör 1983 és 1999 közt tart – 1987 és 1989 között kikerül az 1-75 sorból ezért az alcím –, cirka 15 verzióval. Ezeken felül kb. tengernyi Code 2 létezik, a tengerentúlon nagyon népszerű volt mint merchandising. Ez a példány a „másodvirágzásának” második verziója, 1984-ben, 85-ben, 89-ben és 1994-ben volt MB-25.

Érdekessége, hogy a nyitható hátsó ajtók miatt szükségszerűen van beltere, de az csak a hátsó traktus tűzfaláig tart. A sofőr munkahelyének hiányát belülről egy tűzfal, kívülről meg a nagyon sötét szélvédő hivatott elrejteni – ennek anyagából vannak a megkülönböztető jelzések is.

Igazából az eredeti Chevy formája egyszerű mint a faék, ezért igazán nagyon nehéz lett volna elszúrni. Az egyetlen dolog, amit nem szeretek benne, hogy legyen akármilyen színű és legyen akárhogyan dekorálva, a hátsó ajtók fehér műanyagból vannak. Bőséggel vannak olyan verziói – sajnos ezt nem úgy kell érteni, hogy a birtokomban – aminél ezek nagyon csúnyák, mert annyira elütnek az amúgy igencsak igényes fényezéstől. Nyilván az eredeti terv az lehetett, hogy az alapszíne fehér lesz.

Szívemnek kedves kis gyösz ez, fentebb már említettem, hogy miért.

Ez a példány az MC-20-as szettből való, aminek tartalmát az előző linkre kattintva vehetitek szemügyre – már amennyit megírtunk belőle eddig, e sorok írásának pillanatában ez pont a fele, tíz.

Gyerekként is nagyon szerettem volna egy ilyet - pontosabban azt a verzióját, ami akkor regnált, amikor én gyerek voltam.

Csaltak, a vezető munkahelyén nincs beltér, csak hátul.

Ez a harsány dekor is nagyon jól áll neki, de a korai, még matricázott verziók is nagyon mutatósak.

Érdemes hasonlítani az eredetihez: Ajtók, ablakok mindenhol a helyükön.

Van beltere, de le van falazva, csak a sofőr munkahelyéig tart.

Szerintem a nyitható ajtók miatt került ki véglegesen az 1-75 sorból. Ez a részlet amúgy szinte minden verzión ilyen fehér, ami néhol nagyon csúnyán elüt a dekortól.

2022/06/03

Matchbox MB-25 '76 Volkswagen Golf GTI MK1 Power Grabs 2022

Időtlen klasszikust dolgozott fel újra a Matchbox 2020-ban, de nem felhőtlen az örömöm. #regenmindenjobbvolt #allatioregvagyok

Az első generációs VW Golf egyfelől hálás téma, mert időtlen és nagyjából mindenki ismeri meg szereti. Ugyanakkor hálátlan téma, mert mindenki ismeri és csak a tökéletes feldolgozás az elég jó. Ez meg nem az.

Első generáció újratöltve
Az ötajtós 1-es Golfot már réges-régen feldolgozta a Matchbox. Újra elővenni, a háromajtós kedvéért, mi több abból a csúcsmodell GTI-t elkészíteni valami olyasmi, amit csak üdvözölni tudok. Na, most jön az a bizonyos DE. 2020-ban debütál az öntvény mint MB-08, de a narancssárga kisautóra mindenféle „menjgyorsan csíkokat”, meg az amerikai verzió nyusziját festik fel, ami nekem nagyon-nagyon nem adja ki. Köszönöm, de nem köszönöm! 2021-ben jön a német rendőrségi festésű MB-33. A szomszédnak van, de nem irigylem tőle. Egyrészt „támogassuk a fényhíd ipart”, másrészt háromajtósat bizonyosan nem használtak a Golfból a Német Szövetségi Köztársaság rendőrei – még Bujtor Csöpiéknek is ötajtós dízelt adományoztak az osztrák munkanélküliek. Trabiból poén volt, de egyszer elég, megint csak köszi, de nem. 2021-ben spéci kiadásban pirosban sütik el, már kevesebb teljesítményt fokozó dekorcsíkkal, már majdnem jó, de részemről még mindig passzoltam.

Aztán eljutottunk a jelenbe, 2022-be. Végre idén molesztálatlan, gyári állapotában sikerült kiadni, abban a színben ami szerintem a legjobban áll ennek az autónak. A festés autentikus, hibátlan, szeretem, szuper. Aztán sikerült beszerezni, kézbe venni és egy ici-picit lehorgadt az örömöm. Azt megbocsátom, hogy a kerekek túl nagyok ehhez az amúgy nem túl nagyra vett léptékű kisautóhoz. De ami a beltérben van, azt nem. Nem, nem arra gondolok, hogy pizza kormánya van – pedig az van. Mi több a beltér meglepően részletes, még a jellegzetes, szögletes műszarfalat is elkészítették. Hanem, hogy oszlopot szállít a hátsó ülésein! Nem értem! Amikor észleltem akkor megszólalt a bennem szunnyadó Veres Laci. Ezt, így miért? Egyetlen megoldás van: nem szabad nézegetni befelé! Nem tudom, hogy ezek után milyen verziót kell kihoznia belőle a Mattelnek, hogy megint elővegyem érte a pénztárcám. Talán egy ugyanígy gyári változatú, de fehérre éreznék birtoklási vágyat, vagy egy ikerfényszórósra – abból talán nem volt gyári GTI, de a Hellának biztosan volt hozzá utólagos kittje.

Papírdoboz
Plusz érdekesség, hogy – méregdrágán – de egy Power Grabs csomagolásút birtoklok belőle. A Power Grabs a papírdoboz újra felfedezése, a környezetszennyező műanyagot tartalmazó (blister), kártyás kiszerelésű Matchboxok 2015 óta léteznek. Közel nem biztos, de én úgy tudom, hogy hivatalosan nem is hozta be ezt a kivitelt a Mattel. Ezzel szemben nyilván online piactereken elérhető. Remek és örülök neki, hogy van ilyen is, de végtelenül sajnálatos, hogy nem visszazárható „füles” kialakításúak a PG dobozok, hanem ragasztottak. Azt hiszem tudom a miértet: kilopkodnák a tartalmat.

Gyönyörűen részletes festés a nózin, a legendás három betűvel!

Végre molesztálatlan, gyári festésű kivitel! Nagyon jó, hogy nem látszik jól: oszlopot szállít! A karosszéria rögzítése az alvázhoz minden eleganciát nélkülöz, egyszerűen a hátsó ülések közepén fut át a "szegecs". Ezt tényleg csak ilyen rondán lehetett megoldani?

Nagynak érzem a kerekeket ehhez a kicsi autóhoz, de megbocsátható apróság. Ha már az eleje olyan szép részletes, ide is elfért volna még egy pici festés. De jó, hogy tükröződik a hátsó szélvédő! Nem látszik az oszlop. UPDATE: Még egy fontos részlet, ami teszi a GTI-t és innen hiányzik! A harmadik ajtó szélvédője körül lemaradt a fekete "monokli".

2022-es Power Grabs doboz.

Csak ezen a két oldalán van értelmezhető grafikus tartalom.

Először mérgelődtem, hogy miért nincs rajta fül, hogy visszazárható legyen. Aztán rájöttem: kilopnák a tartalmat.