2022/11/18

Welly Chevrolet Caprice Taxi

Egészen 2020-ig kellett várni arra, hogy az 1991 és 1996 között regnáló, félig elszopogatott savanyúcukor formájú Caprice, ami rendőrautóként és taxiként is része volt az Amerikai Egyesült Államok utcaképének bekerüljön a Matchbox kínálatába. Addig be kellett érnünk az ázsiai gyártók feldolgozásaival amik egyáltalán nem rosszak, sőt! Mi több, taxi Matchbox mind a mai napig nincs.

Szeszély, szeszélyeskedés, capriccio, hóbort
A típusismertetőt simán ellustálkodhatom, mert a Maisto értelmezése kapcsán – lelövöm a poént, szerintem változatlanul ez a legjobb – megcselekedtem amit megkövetelt a haza. (Oké, akkoriban megvolt még a Matchbox csőlátásom, de már elmúlt!) Cserébe a premierév Caprice katalógusát mellékelem ehhez a posthoz, lásd rögtön itt alább:





Az eredeti a Wellytől
Amennyire én tudom, a Welly termékek semennyire sincsenek úgy dokumentálva, mint a patinás kisautógyártók termékei, úgyhogy nem tudom megmondani, hogy mióta van a Caprice a Wellynél, de az én példányom abszolút kortárs – nem is olyan régen vásároltam a Pepcoban.

Be kell valljam, hogy felhorgadt bennem a gyanú, hogy egy tőről fakadnak a Maistóval, de hosszú és tudományos összehasonlítás után azt kell mondjam, hogy a benyomásom alaptalan. A Welly értelmezés egyáltalán nem rossz, bár két helyen is bele tudok kötni. Szerintem a tetővonalat túl magasra húzták, „púpos” lett, a valóságban sokkal „laposabb az íve”. Mind közül – ha idevesszük a fentebb már említett, de e lapokon még nem publikált Matchbox Caprice-t is – szerintem a Maisto sikerült a legjobban ebből a szempontból. Hiányt pótol ezért megbocsátom, de szerintem a szabadjelző is túl nagyra sikerült. Ugyanakkor az is igaz, hogy valamiért a hasonló méretarányú játékautókon az összes ilyesmi – a megkülönböztető jelzések is – akkor néznek ki jól, ha az autó karosszériájához képest aránytalanul nagyok.

Jó ez, ne hagyjátok ki!

A Wellynél is láttak már Matchbox kerekeket. A szabadjelzőt kicsit túlméretezték, de egy ilyen méretű játékautón pont hogy a túlméretes akszesszoárok mutatnak jól.

Nem feltűnő, de szerintem "túlhúzták" a tető ívét, púpos lett.

Nekem nagyon tetszik ez a félig elszopogatott savanyúcukor forma.

Kortárs, mint ahogy azt a NEX-es doboz is mutatja. Elvben fülön lehet csípni olyan üzletekben, ahol árulnak Wellyt. Szerintem ne hagyjátok ki!

Nincsenek megjegyzések: